Hirdetés

2024. május 11., szombat

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#5901) liksoft válasza MasOyama (#5900) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Tudtommal minden adatmentő program valamilyen OS-re támaszkodik.

Hogy-hogy letérdel? Nem kell azt a drive-ot OS-en keresztül használni. A GDB majd csak a drivert használja a drive eléréséhez. Így csak olvas róla. Az OS meg a detekt után békén hagyja, ha arra kéred (vagyis nem használod, és a chkdsk futását tiltod).

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5902) DarkChild


DarkChild
senior tag

Üdv! Na, ma nekem is "boldogabbá" tette a napomat egy HDD.
Adott egy A-Data Nobility NH92 USB-s merevlemez, amely alól ma ki tudja miért, elment a táp és másolás közben leállt. Utána másik portra kötöttem, ott ismét működött egy ideig, majd újabb másolás közben ugyanúgy leállt.
Laptopról lehúztam, majd ismét rákötöttem, de ekkor már nem volt szerencsém, azóta csak a már sokak által ismert "A lemezszerkezet sérült vagy nem olvasható." hibaüzenettel boldogít.
Feltettem a GetDataBack-et, de csak alig 64 fájlt lát rajta, holott több ezer volt a lemezen :W
ScanDisket meg hasonlókat nem eresztettem rá, szóval elvileg minden adatnak rajta kellene lennie... Fizikailag ép, és sértetlen a készülék, HD Sentinel is hibátlannak mutatja.
Van valakinek tippje esetleg mivel próbálkozhatnék még, ami segíthetne? :(((

(#5903) liksoft válasza DarkChild (#5902) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Szia!

A teljes analízisre ráküldted?

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5904) DarkChild válasza liksoft (#5903) üzenetére


DarkChild
senior tag

Nos igen, kb. 10 perccel az üzenetem elküldése után rájöttem, hogy nem jó opciót választottam a program főképernyőjén (az automatikuson hagytam), úgyhogy most a listávól a harmadik tételt választottam ki és az fut.
5 órát ír a szkennelésre, még 37%-nál jár... kíváncsi leszek, mi lesz a végeredmény. :o

Szerk.: a készülék még pont 2 hétig garanciális - szerinted érdemes ezzel a hibával beadnom a szervizbe?

[ Szerkesztve ]

(#5905) MasOyama válasza liksoft (#5901) üzenetére


MasOyama
őstag

Amikor egy rosszalkodó winyót rádugok egy gépre amin fut az os, akkor nagyon belassul az egész gép, percekig nem történik semmi. Bármit indítanék semmi, 10-20 perc múlva megunom, lehúzom menet közben a rossz winyót, és azonnal magához tér az oprendszer. Hol lehet azt beállítani, hogy ha rádugok egy új winyót, akkor az oprendszer hagyja békén, ne akarjon tőle semmit?

PCMENTOR - Számítógép és Laptop Szerviz

(#5906) DarkChild válasza liksoft (#5903) üzenetére


DarkChild
senior tag

Ez a program kiváló! Köszönet, hogy olyan sokat emlegetted, így hamar felfigyeltem rá :C
A fájlok 95%-át vissza tudta hozni, a maradék 5% elvesztése szerencsére nem lényeges.
Az az érdekes, hogy a teljes visszaállítási művelet közel 10 órán át tartott és ezalatt tökéletesen működött a külső vinyó, nem produkált olyan hirtelen leállást, mint ami eredetileg a reggeli adatvesztést okozta... Nem értem reggel mi lehetett a hiba :(
Érdemes ezt így a szervizbe beadni? Őszintén szólva kicsit megcsappant a bizalmam a ketyerében, de mivel első blikkre kiválóan működik, nem hiszem, hogy érdemben csinálnának vele valamit, szerintem ugyanígy kapnám vissza... :F

(#5907) liksoft válasza MasOyama (#5905) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Ezt még nem tudtam kideríteni.

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5908) mixxx


mixxx
csendes tag

5864 folytatása!
Sziasztok!
Említettem annó,hogy a vinyóm ólvasó-író feje leszakadt.
Ma szerettem volna megejteni a cserét, de nem sok értelmét látom, úgyanis a
leszakadt fejvég a lemezt a motorhoz közeli részen (a fej alaphelyzete ez) szépen összekarcolta.
Jól gomdolom, hogy igy már semmi esély adatot visszanyerni a vinyóról?

(#5909) miklosme


miklosme
csendes tag

Kedves mindenki,

A mai csodás reggelen elkezdtem ki menteni fontos adataimat a laptopomról egy külső HDD-re ( 2 TB Samsung Story). A gépen 2 operációs rendszer van (win7 és Ubuntu) a lényeg: kimentettem az összes adatomat rendben hiba nélkül Win7 használatával a külső HDD-re ez után át akartam menni Ubuntura, amit meg is tettem de közben rajta hagytam a HDD-t amit az Ubuntu fel is akart csatolni de ekkor hiba üzenetet dobott fel:

Nem értem mi történhetett a HDD általában a gépre van kötve mivel sűrűn kerül adat rá. Kérdésem, hogy hogyan lehetne megoldani a problémát sajnos a fájlok át lettek helyezve és szükség lenne rájuk. Szakemberhez is fordulnék de horror árak vannak a neten. Pedig ez csak egy kisebb logikai hiba lehet. Várom a válaszokat és előre is köszönöm!

Üdv.: Miki

[ Szerkesztve ]

(#5910) liksoft válasza mixxx (#5908) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Szia!

Akkor szinte semmi esélye sincs. Ilyenkor részleges mentés még elképzelhető, ha a többi oldal sértetlen, de ehhez a drive belső programját "mókolni" kell, hogy kihagyja azt az oldalt. Ez NEM konyhai tuning már. Valamint ennek az esélye is pár százalék, hiszen a por ahogy bent a lemezekkel együtt forog, legtöbbször a többi oldalt is szétkaristolta.

Azért egy fénykép sokat tud segíteni a diagnózisban.

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5911) liksoft válasza miklosme (#5909) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Szia!

A legjobb, ha első menetben másik külső HDD-re a törölteket próbálod meg menteni. Ugyanis az eredeti helyükön a törlés után még meglehetnek, és így ez a legjobb változat. A Samu lehet fizikai hibás, USB gond, driver, kábel, stb.... Vagyis több mint egy egyszerű "csettintés".

Egyik drive-ot se használd, mert folyamatos felülírás történhet.

U.i.: Nem mozgatunk, hanem másolunk. Ha minden jó, utána törlünk. Több munka, de biztonságosabb. Kivétel egy logikai (és fizikailag is) drive-on belül.

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5912) mixxx válasza liksoft (#5910) üzenetére


mixxx
csendes tag

Szia!
Mivel sikerült egy 100%-os donort találnom egyszerűbbnek láttam, ha a lemezeket cserélem ki.
A hibás darabbal kezdtem és amikor a gyűrűt lehúztam a motorról láttam meg a tönkrement fej
által karcolt karikát a lemezen. (elsőre visszatükröződésnek tünt) A lemez kiemelése után jött a sokk, a másik oldalon is egy lemezbe karcolt karika. No ekkor adtam fel a reményt.
A donort már szét sem szedtem.
Megpróbálok képet készíteni, de üvegen keresztül még eddig nem sikerült használhatót készítenem,
ugyanis az én kis „konyhatuningom” egy 20l-es akvárium átalakítva.
Üdv! mixxx
ui: a lemez többi felülete sértetlennek tűnik csak ez a két karika látható szabadszemmel.

(#5913) liksoft válasza mixxx (#5912) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Szia!

A lemezek átrakása eleve kudarcra ítél! Ha nincs mérőeszköz hozzá, nem lehet. Ugyanis az így keletkező excentricitást a fej nem tudja lekövetni. Hibátlan lemezek miatt is ezért csak kattogna.

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5914) szecska24


szecska24
tag

Sziasztok!
Problémám van egy Samsung HD502HJ HDD-vel. Alapból elég hangos volt már egy ideje, de BAD sector elvileg nem volt rajta. Aztán egyszercsak hirtelen felindulásból már fel sem pörög. Lehet ezzel valamit otthon kezdeni, vagy marad az adatmentő cégek valamelyike? (a HDD nem az enyém)

(#5915) liksoft válasza szecska24 (#5914) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Szép Napot!

Ha túlfesz miatt sérült, akkor a külső és akár a belső elektronika is sérülhetett. A külsővel talán (ha nem gyári számos változat), a belsővel otthon jobb nem próbálkozni.

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5916) Bézs


Bézs
csendes tag

Jó estét mindenkinek!

A problémám, hogy a tesóm defragozott egy külső USB-rackes 1TB-os WD10EADS hdd-t. Utána már nem ismerte fel semmi, azaz a BIOS nem érzékeli. Külső USB adapterbe dugva sikerült az alábbi eredményt kapnom az EASEUS Partition Master Prof-ban:

Local Disk
Unsupported disk
Capacity: 131072,00 TB
Used: 131072,00 TB
Unused: 0 kB
Type: Primary

Nem tudom mi történhetett, illetve mit csináljak. Tele van adatokkal, amit le kellene menteni.

Valaki tudna segíteni?!

Köszi

Bézs

(#5917) liksoft válasza Bézs (#5916) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Szép Estét!

Nem WD külső házban volt véletlenül? Mert akkor az USB hídchip titkosíthatott, így kivéve onnan az adatok nem olvashatóak. Sőt, a partíciós táblát ha "mókolta" az OS, akkor visszatéve sem az eredeti látható, így valóban csak szakember, vagy adatmentéses program segíthet csak. Esetleg a Get Data Back, de csak abban az esetben, ha a drive fizikailag sértetlen! Több napos adatmentésre lehet felkészülni, ráadásul kell egy céldrive amire átmásolásra kerülnek az adatok. Ennek a programnak is van itt témája, célszerű visszaolvasni benne.

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5918) mixxx válasza liksoft (#5913) üzenetére


mixxx
csendes tag

Üdv!
1 lemezes két fejes vinyó, így gondolom a lemezcsere nem okozhatott volna problémát.
Tisztelettel: mixxx

(#5919) Bézs válasza liksoft (#5917) üzenetére


Bézs
csendes tag

Üdvözlöm!

Köszönöm,hogy ilyen gyorsan válaszolt!

Egy Wintech Ex-Mob-49 Sata to usb + esata mob. rackben volt. A defrag után a rackben már nem ismerte fel semmi, (az a gép sem amelyen a defrag lefutott) csak azután lett kivéve, arra gyanakodva, hogy a rack hibásodott meg. Egyébként amikor a gépbe közvetlenül kötöttem be, a bootolás során felpörög, a windows szöszmötöl a betöltéssel, majd mire betölt a hdd leáll. Talán ez is fontos info.

A partíciós tábla visszaállítása nem segíthet? Bár azt sem tudom, hogy kell csinálni és mivel?! :(

A fentiek alapján én nem gondolom, hogy fizikailag sérült a drive, nem ad ki furcsa hangot, nem melegszik, stb.
Erről hogy tudok meggyőződni?

Ezek után is Get Back Data?

Üdv: Bézs

(#5920) liksoft válasza mixxx (#5918) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Egy lemez esetén is van excentricitás. A lemez tizedes illesztéssel (lötyögéssel) van a tengelyen. 1mm-re a mai drive-ok 7-8 ezer sávot írnak fel. A fej 5-10 sáv excentricitását tudja átlagosan lekövetni, vagyis ha nem illesztesz pontosan, tízszeres hiba vihető a rendszerbe. ;)

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5921) liksoft válasza Bézs (#5919) üzenetére


liksoft
Topikgazda

A leállás nem éppen biztató. Ilyenkor inkább nem célszerű nyúzni. Szakembert javasolnék otthoni tuning helyett.

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5922) miklosme válasza liksoft (#5911) üzenetére


miklosme
csendes tag

És, hogyan tudnám (milyen szoftverrel) a laptopról áthelyezett fájlokat másik külső HDD-ra másolni? Mert nyílván a gép nem látja mert áthelyeztem már egyszr a Samsung Story-ra!

(#5923) liksoft válasza miklosme (#5922) üzenetére


liksoft
Topikgazda

HDD kiveszed, usb-n olyan gépre csatlakoztatod ahol van undelete program, és elég tárhely, mert nem helyreállít, hanem másol. Így fizikailag is másik drive kell neki, nehogy felülírja a mentendőt. Ugye azóta nem használod a HDD-t? Mert ha igen, akkor folyamatosan írod felül az adminisztrációt, így csökken a menthető file-ok száma!

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5924) miklosme válasza liksoft (#5923) üzenetére


miklosme
csendes tag

Értem, köszönöm! Sajnos ezzel a géppel dolgozom, használva volt azóta is de az egy külön partíció amelyikről szó van nem tudom, hogy ez mennyiben számít... maga a partíció nem volt bántva.

(#5925) liksoft válasza miklosme (#5924) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Az azért javít a helyzeten. Sok sikert hozzá.

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5926) Gerisz


Gerisz
addikt

Sziasztok!

Van két céges lapos amin a törölt fileokat nem szeretném ha vissza lehetne hozni.
(totál kezdő vagyok, csak olvasgattam eddig) Ha 5220.22-M algoritmussal átírom az üres területet az elég?
Háromszor ír, elsőként nullákat, majd 0xFF végén pedig random.

(#5927) liksoft válasza Gerisz (#5926) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Szia!

Az egyszeres felülírás is elég. Senki nem hozza vissza mai technológiával. 20 év múlva meg minek? Ja, akkor meg pont erre a drive-ra utaznak majd. :D

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5928) liksoft


liksoft
Topikgazda

Lajos11107:

Valamit nagyon keversz. Adatmentéshez minek driver? Hova akarod feltölteni? Nekem nagyon nem tiszta a dolog.

Mit csinál, vagy mit nem a drive? Hogyan működik? Mennyire hibás? Milyen OS alatt próbálkozol? Mit használsz? Milyen file-rendszert kell menteni? Milyen, és mennyi adatot? Valamint ami még fontos, nem helyreállítunk, hanem másolunk (mentünk), de fizikailag is másik drive-ra! A forrás és cél nem lehet ugyanaz!

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5929) Lajos11107 válasza liksoft (#5928) üzenetére


Lajos11107
tag

fel telepítem a drivert,és rá dugom az asztali gépre a vinyót,és egyből már hibásnak érzékeli a RAid vezérlőt,hát azt írja ki a hd sentinel hogy merevlemez cserére szorul, azért kell a driver nem ismeri fel az asztali gépem a vinyót azért kell driver,xp alatt probálkozom,sokk adatót akarok menteni,

(#5930) liksoft válasza Lajos11107 (#5929) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Jaj. Nehéz kihámozni a lényeget.

Vagyis RAID controllerre lett téve. Azoknak a hibatoleranciája gyenge, így alkalmatlanok sérült drive mentésére. Ha a Sentinel jelez, akkor a SMART mondja, hogy a drive sérült. Ilyenkor ha szerencsés vagy, még menthető a drive. Viszont kérdéses milyen típusú sérülése van. Ugyanis mechanikai esetén folyamatosan, és exponenciálisan gyorsuló mértékben romló állapottal kell számolni.

Még látja a rendszer az adatokat? Vagy már a teljes összeomlásnál tart?

Ha lehet, kérném átláthatóbban a választ.

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5931) Lajos11107 válasza liksoft (#5930) üzenetére


Lajos11107
tag

igen a RAID controllerre tettem fel de ha rá dugom a vinyót akkor nem látja valamiért össze omlik tőle,Back Secktor hibás mindent lehet látni rajta,mert a laptopon mindent látok ,hát összeomlásnál tart azért akarom le menteni róla mindent

(#5932) liksoft válasza Lajos11107 (#5931) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Akkor a laptopról USB-n vagy hálózaton keresztül nem lenne célszerűbb a mentés?

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5933) Lajos11107 válasza liksoft (#5932) üzenetére


Lajos11107
tag

az meg nekem nem jó

(#5934) liksoft válasza Lajos11107 (#5933) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Akkor le kell adni adatmentésre, ha semmi nem jó.

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5935) Lajos11107 válasza liksoft (#5934) üzenetére


Lajos11107
tag

neten keresztül nem tudom meg csinálni,meg pendrevról sem tudom meg csinálni,nekem a gépbe kell nem más hova !!!

(#5936) liksoft válasza Lajos11107 (#5935) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Lenne azért pár kérdésem (előbb is feltettem már):

File-rendszer?
Mik a mentendő adatok?

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5937) Lajos11107 válasza liksoft (#5936) üzenetére


Lajos11107
tag

mondtam hogy xp van rajta a gépen,fontos adatok vannak rajta

(#5938) liksoft válasza Lajos11107 (#5937) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Ha fontos adatok, akkor adatmentéses céget tudok csak ajánlani. Jobb nem lesz a drive állapota, és a kísérletezgetések közben elvész az utolsó remény is.

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5939) Lajos11107 válasza liksoft (#5938) üzenetére


Lajos11107
tag

hát fogok még probálkozni vele

(#5940) Gerisz válasza liksoft (#5927) üzenetére


Gerisz
addikt

:) Köszönöm!

Akkor már hozhatják. :)
Köszönöm! Akkor úgy csinálom, sokkal gyorsabb.
:R

(#5941) rpg4


rpg4
csendes tag

Sziasztok,

Másolni szeretnék régebbi Pata merevlemezről (xp) új Sata merevlemezre (win8) adatokat külső 2,5-ös rack segítségével. Minden adat látható, de sajnos megnyitásnál is ugyanaz a gond mint a másolásnál lenne, hogy nincs jogosultság üzenetet dob fel. A speciális beállításoknál fájlonként engedélyeztetni kell a hozzáférést akár másolni akár megtekinteni akarom, de még ígysem tudom másolni és megtekinteni sem. Látszólag megnyitja -adott esetben képet- de mintha nem lenne kompatibilis rendszerrel a fájl néven kívül csak egy sötét ablakot mutat.
Mi lehet a gond? Lehet, hogy nem jól állítom be a rendszergazda hozzáférést a külső merevlemezhez?
Vagy valami nagyon alapvető dologgal nem vagyok tisztában?

Előre is köszönöm.

(#5942) liksoft válasza rpg4 (#5941) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Szia!

Ha saját használatba voltak véve, akkor titkosítás van rajta. Egyébként meg rendszergazdai jogosultság kell hozzá. Valódi, nem a látszólagos.

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5943) rpg4 válasza liksoft (#5942) üzenetére


rpg4
csendes tag

Szia,

Köszönöm a választ.
Igen saját használatban volt de nem emlékszem, hogy titkosítottam volna.
Viszont akkor a rendszergazda jogsultságot nem tudtam beállítani- nem tudom hol ronthattam el.
Ha próbálkozom továbbra is a rendszergazda jogosultság beállításával azzal nem csinálhatok kárt?

Köszi

[ Szerkesztve ]

(#5944) liksoft válasza rpg4 (#5943) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Akkor ha kéred, ha nem, titkosítja a rendszer. Legegyszerűbb az eredeti helyén kimásolni az adatokat külső hordozóra, hogy a titkosítást kezelje a rendszer. Ha a külsőn rendben van, és az újba be lett másolva, akkor érdemes eldönteni mi legyen a drive további élete.

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5945) TSanya


TSanya
aktív tag

Sziasztok!

Win7 újratelepítés után 2 vinyómat nem látja az OS.
Az eszközkezelő annyit ír, hogy "nem található a lemez kötetinformációja"
Előzőleg semmi gond nem volt velük. Most akkor keresztet vethetek a rajtuk lévő adatokra?

Üdv:
S

(#5946) liksoft válasza TSanya (#5945) üzenetére


liksoft
Topikgazda

Szia!

Szerintem nem, de a pontos okot jó lenne tudni.

Betűjelet nem lehet adni neki? Esetleg nem dinamikusak voltak?

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5947) TSanya válasza liksoft (#5946) üzenetére


TSanya
aktív tag

Szia!

Nem tudom, hogyan lehetne betűjelet adni nekik...
Sajnos a 2. kérdésedre sem tudom a választ

(#5948) liksoft válasza TSanya (#5947) üzenetére


liksoft
Topikgazda

A lemezkezelő mit mutat?

Murphy él és dolgozik (Ami el tud romlani, az el is romlik). hdd-mentes.hu

(#5949) TSanya válasza liksoft (#5948) üzenetére


TSanya
aktív tag

Lemez0
Dinamikus
idegen

illetve ugyanaz a másiknál, csak ő lemez3

Közben találtam valamit, ez lesz a megoldás?

"Ha hozzá szeretne férni a lemezen lévő adatokhoz, a lemezt hozzá kell adni a számítógép rendszerkonfigurációjához. Importálja az idegen lemezt (kattintson a jobb gombbal a lemezre, majd kattintson az Idegen lemezek importálása parancsra), ezzel a lemezt hozzáadja a számítógép rendszerkonfigurációjához. A lemez importálását követően az idegen lemezen levő valamennyi meglevő kötet láthatóvá és elérhetővé válik."

[ Szerkesztve ]

(#5950) TSanya válasza TSanya (#5949) üzenetére


TSanya
aktív tag

Közben megcsináltam az idézetben leírtakat, és minden rendben.
Köszönöm a válaszokat, megnyugodtam :C

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.