Van az a zsidó vicc, már csak a lényegre emlékszem: Zsidóknál valamelyik ünnepnél előírás, hogy egy koldust, szegényt vendégül kell látni, aztán a helyi koldusok úgy elszenttelenedtek, hogy a szomszéd faluból kellett hozatni.
Ha belegondolsz, nem azért dolgozol, hogy pénzed legyen, hanem, hogy olyan dolgaid legyenek, amit pénzért kapsz meg, hogy boldog és ne boldogtalan légy. Ha fázol éhes vagy, akkor is boldogtalan, ha van rendes társadalombiztosításod, akkor boldog, hogy a betegségek problémája letudva stb.
Szóval amiért küzdesz, az igazság szerint a boldogság. Annak az egyik kielégítési módja a pénz. A fogyasztói társadalom ezt hirdeti, s igyekszik elterelni a figyelmet róla, hogy a pénz és a javak csak egy lehetőség a boldogságra a sok közül.
Vallás, ideológia esetén az idődet, ami még az életedből hátra van, azt áldozod be valaki más boldogságáért. Azért mert vagy azt hiszed, hogy ez téged boldoggá tesz, vagy ténylegesen boldogabb leszel tőle.
Igen az időd az korlátos mennyiség, viszont ideális esetben elég áll rendelkezésre. Amíg élsz, pont addig teszel boldoggá másokat, akik ezért cserébe boldoggá tesznek téged.
Ezért nem csodálkoznék rajta, ha a fogyasztói társadalmat, egy ilyen társadalom cserélné le. Mikor a rendszer nem az én fogyasztás alapu boldogságára épül, hanem, hogy az én felismeri, hogy mások által is boldog lehet.
A száz évvel ezelőtti szegények boldogságánál erre céloztam, hogy nem volt annyi mindenük, mint nekünk, de a nyitottabb társadalom révén boldogabbak voltak. Elég csak arra gondolnod, hogy téged és engem még simán elengedtek iskolába, játszótérre játszani, mostmár ez kevésbé megy.
Múltkor néztek a Kojak sorozatot 1973-78 sorozat. Abban Kojak szomorúan beszél arról, hogy New Yorkban mikor ő gyerek volt az 50-es években az emberek sokkal barátságosabbak voltak, és figyeltek egymásra, összetartottak. Epizód záró mondata, hogy emberek figyeljetek oda egymásra!. Gondolj bele, ez csak 70 éve volt, így megváltozott a nagy alma.