Kedves olvasók!
Noha nem olvastam végig az összes hozzászólást, úgy látom, több probléma van itt. Végigolvastam viszont a cikket, és abban még több. Egy része elméleti (a szerző nem tudja pontosan, hogyan szól a mintavételi tétel) másik része - és ez a lényegesebb - a tesztelésnek sem az objektív, sem a szubjektív alapvető előírásait nem ismeri, ezért hamis eredményeket mér. További gond, hogy a pszichoakusztikai legalapvetőbb ismeretei is hiányosak.
Ami a méréseket illeti, a mérőeszközeinknek több nagyságrenddel illenék pontosabbnak lennie, mint amit mérünk. Ez azt jelenti, hogy pl. mérőjelként nem egy már amúgy is digitalizált forrást használunk, ls főként nem olyat, amelynek a paraméterei nem lényegesen jobbak, mint amit mérni akarunk. Sem a wav, sem az ebből képzett CDA nem ilyen forrás. Még egy SACD is jobb volna, de az igazi az lenne, ha egy nagyon jó sztereó mikrofonpárral egy akusztikailag megfelelő, a műfajhoz igazodó teremben készítene felvételt úgy, hogy az egyrészt FLAC-ban, másrészt mp3-ban kódolódna. Nem kéne egy hatalmas szimfonikus zenekarra gondolni, elég pl. egy zongora-fuvola felvétel készítése, persze, megfelelő hangmérnöki tudás birtokában.
Az AD átalakításhoz és a kódolásokhoz persze nem akármilyen hangkártya kell, sajnos, az ezt a célt szolgáló külső hangmodulok több százezer forintba is kerülhetnek, és akkor még egy csomó paraméterről nem is beszéltünk. Az Audacity és társai meg aztán végképp nem mérőeszközök, az arra jók, amire kitalálták őket, elsősorban egyébként montírozásra, Ideértve pl. a visszahallgatáshoz szükséges, kvázi-szabványos lehallgató helyiséget, annak berendezését, stb.
Sokkal nagyobb probléma az a sok - elnézést, most nagyon finoman fogalmazok ám - ostoba baromság, amit a 'mit hallunk" témakörben ír a szerző. Ugyanis ott kezdődik a dolog, hogy az érzékelő rendszerünk nem csupán akusztikai értelemben működik, tehát nemcsak hall. Noha jóval többet hall, mint amit a szerző feltételez, de a lényeg nem ez, hanem az, hogy az ingerek hatására a hallórendszer hogyan reagál. Ez a reagálás roppant érdekes, a soulmusic.hu honlapon a XXI. századi Diszkónika sorozatom első csaknem 100 része ezzel foglalkozik. Nyilván most nem fogom idemásolni az ott olvasható kb. egymillió karaktert, de néhány alapvető dolgot azért megemlítek. Pl. azt, hogy jóval 20 kiloherz fölött is érzékeljük a hangokat, és különösen érzékeljük e hangok hatását a hallhatónak nevezett tartományban. Ha a 20k fölötti részt eltávolítjuk, az onnan derül ki, hogy egyre inkább a pofánkban szól minden, kezd eltűnni a térérzet, nehezül a hangforrás lokalizációja. Nagyon lényeges, hogy un. hallásfejlesztéssel elég hamar elérhető, hogy olyan jelenségeket is észrevegyen a hallgató, amit ugyan eddig is érzékelt, csak nem tudott róla, de a hallórendszere reagált rá. Egy nagyon egyszerű példát mondok. Ha egy szobában a számítógép ventilátora halkan zúg, akkor egy idő után a hallórendszer "zajzára" nem tudatosítja ezt a zajt. De ha kikapcsoljuk a gépet, fellélegzünk, hogy de jó. A hangmérnököket arra képezzük, hogy az ilyen forrásokat is felismerjék, sőt, ennél kevésné feltűnőeket is. Ezért van az, hogy mi kapásból meg tudjuk mondani, hogy flacot vagy mp3-at hallunk-e.
Azt nem állítom, hogy a szakemberek tévedhetetlenek, de a placebo hatásra kevésbé fogékonyak.