Tegnap megnéztem végre az Eredetet (Inception). Tetszett.
Nem vagyok az a nagy filmtől álmodós fajta, és pláne soha nem álmodtam azt, hogy alszom vagy álmodok, de tegnap sikerült... Azt álmodtam, hogy felébredek egy álomból, és mikor kezdett derengeni, hogy az még nem az igazi, akkor felébredtem. Tényleg. És hajnali 2:30-kor azon agyaltam, hogy akkor most végülis mivan? Fura.

Egy dolog viszont apró megjegyzés, az én álmomban soha semmi nem látszik élesen, vagy kontrasztosan, még a színekben sem vagyok biztos, és ahogy egyébként egyszer elhangzik, nem konkrétumokat álmodok, hanem érzéseket inkább. Sőt, ha erősen koncentrálok valamire, hogy lássam, azt kevésbé látom jól, mint a perifériás dolgokat.
Ami visszatérő nálam: a zuhanás egy oszlop tetejéről, felébredés a földetéréskor. Vagy autóval megyek valahova, de hiába nyomom a gázt, nem megy. Vánszorog, kínlódik, de nem tudok vele haladni. Néha meztelenül vagyok, és tudom, hogy kellemetlennek kéne lennie, de nem az. Vagy sokszor vagyok egy ismeretlen tengerparti szálláshelyen, ami belülről olyan mint egy szocreál szálloda, vagy nyaraló, de nem messze ott a víz. Ami néha közelről csak medence, néha meg iszapos szélű tópart békanyállal. És a lakók sokszor inkább fiatalok, néptáncos ismeretlen ismerősök, vagy osztálytársak. De vannak apró ismétlődő dolgok is, panelház lépcsőházának felső szintjén vagyok, vagy a saját lépcsőházunk liftjében, ami nagyon de nagyon furán közlekedik, amikor egyáltalán. Vagy a lakásunkban vagyok, de kilépve simán tudok sétálni a függőfolyosókon mint a pókember. És hát a lebegés a szobában.

Aláírás (nem kötelező megadni)