Történt akkor, amikor még a 486-os gép menő volt, és a szakújságok interaktív CD-t mellékeltek kiadványaikhoz.
A BNV területén számítástechnikai banzáj volt. Mondom ott a helyem, méghozzá feltétel nélkül. Nem vagyok öltönyös fajta, de akkor olyan helyről mentem csodálkozni, ahol megkívánt öltözék volt. Lazításként lazábbra húztam a nyakkendőm, és kigomboltam az ingemen a legfelső gombot.
Hirdetés
Mikor a vásár területére beléptem, ugrott rám valami mókus, és mikrofont tartva az orrom alá aziránt érdeklődött, hogy üzletszerzés miatt jöttem-e. 168 centim teljes tudatában felelősségteljesen hazudtam, miszerint felmérem a terepet, aztán ha lesz rá méltó kiállító, fajsúlyos üzletet kötök. Nincs limit, bármennyi üzletféllel szerződnék, ha érdemes.
A muki nyelt egy nagyot, és feltett még olyan kérdéseket, hogy milyen cégnek vagyok a birtokosa, mennyi vagyonnal gazdálkodom, mik a terveim, meg ilyenek.
Sejtelmes mosolyt igyekeztem arcomra varázsolni, bár lehet, hogy torz vigyor lett a dologból, úgy válaszoltam: üzleti titok.
Nem tudok többet mondani, hátat fordítottam a kérdezőnek, így nem láttam a reakcióját.
Hú, szép nagy csarnok, nyüzsgő tömeg. Őgyelegtem, néztem az akkori csodákat.
Hú, ha nekem Citizen nyomtatóm lehetne...
Hú, 170 megás winyó, azannya...
Az egyik standnál leszólított egy extra csinos, dekoratív hölgy. Legyek szíves megnézni, mit is tud az új interaktív CD-jük. Közöltem vele, hogy mivel megvettem a cég újságját, birtokomban van a melléklet, ismerem a tartalmát. Megragadta a kezem, úgy kért szép szóval, hogy mégis, legyek szíves, hadd kapjon rá a tömeg, legalább csináljak úgy, mintha érdekelne, segítsek már neki.
Két pusziért belementem a játékba. Ott álltam a 14"-os monitor előtt, bőszen kattintgattam, a lányka pedig kiaknázva illatszerek adta tulajdonságát, természetes szépségét, fogva tartott. Szorosan mellettem állt, és folyamatosan tájékoztatott a lehetőségekről. Körülnéztem, és láttam, hogy van bőven érdeklődő.
Aztán bekövetkezett valami, aminek hangja nem volt, mégis megrázó élmény marad.
Nem tudom, hogy mit evett a lányka, a szag alapján kelkáposztára gyanakszom. Súlyos szag árasztott el minket, és egyre erősödött.
Arcizmom se rezdült, folytattam a kattintgatást. A lányka felpörgött indulattal mondta instrukcióit, miközben kicsit elhátrált tőlem.
Szerencséje volt. Valaki kiabált neki, és ő elnézésemet kérve gyorsan elspurizott.
No, ez ám a helyzet. Ott maradtam a szagfüggöny közepén. Időm nem volt reagálni, egy idős ember lépett mögém, és unokáját arra biztatta, hogy lesse a bácsi kezét, tanulja a szakművészetet.
Leléptem, elmenekültem.
Szegény gyerek ma már felnőtt. Talán épp most ír valahol a blogjába, hogy egy öltönyös, nyakkendős bácsi milyen büdöset...
Nem bántam, talán el is mosolyodtam*.
a sztori elején azt hittem a végén kiderült hogy mégse biznicelni mentél, erre a káposztára nem számítottam![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
