Az ezredforduló környékén járunk, nagyon szerettem azt az időszakot, rengeteg munkám volt és folyamatosan gyűjtöttem a tapasztalatokat.
A kedvencem az volt, mikor új ügyfél, olyan gépet hozott be hozzám, amit nem tőlem vásárolt. Letesszük ugye a szervizasztalra, s rákérdezünk: hogy van a beteg?
Mi volt az utolsó hárdveres vagy szoftveres mozzanat, ami esetlegesen kiválthatta a hibát?

…, hát azt nem tudom, csak nem kapcsol be…

Bemosakodok a műtéthez, egyeztetek az aneszteziológussal és a műtéti asszisztensekkel, hogy, mik a szükséges lépések. Bedugom, bekapcsolom és megy.
Ügyfél hitetlenkedik, hogy ilyen nincs, nagyon sajnálja, hogy bekapcsolt a gép és nem tudja demonstrálni a hibajelenséget.
Gyorsan kizavartam a Semsibe két túró rudiért, mert két fiam van, s hogy mégse ingyen legyen az a bekapcsolás. A nejem is összecsapja a tenyerét, ha jön haza s belenéz a hűtőbe.
Volt, hogy több rudi volt benne, mint tojás.
Bár mostanában leszoktam róla, de akkoriban egy 10 perces vizittel még felmértem a gép szoftveres, és hardveres állagát. Belenéztem a tápegységbe, púpos kondi, kifolyt elektrolit. Mutatom, hogy ennek füst, vagy robbanás lesz a vége, s már megbánta, hogy hozzám jött, más szervizben elengedték volna úgy, hogy nem tájékoztatják. Amiről nem tudunk, a miatt nem fáj a fejünk mottóval. Rábízzák a véletlenre, hátha nem történik meg a baj.
Dehogynem, csak idő kérdése, és ha az ügyfélnek nincs szerencséje, akkor eldurran a winchester is. A számítógépben az egyetlen, olyan alkatrész, amit nem lehet kiváltani. Csak gyakori archiválással előzhető meg.
10 éves szervizmúlttal azonban elmondhatom, hogy bár sokszor figyelmeztettem az ügyfeleket a fontosabb dokumentumok és fényképek kiírására, ez általában nem történik meg. Helyette, vagy inkább utólag sopánkodnak.
Mert a féltve őrzött, digitalizált filmeket és zenéket, ha elvesztjük, az „talán” pótolható. De a tenerifei last minutos, sörhasas, all inclusivos fotókat honnan szerezzük be újra?

Mielőtt megszólítottam, előtte már hetekkel láttam őt a városligetben üldögélni.
Egy nagy fa hűs lombja alá menekült a hőség elől, ingét felgyűrte, mellkasán szétnyitotta, és egy vizes ronggyal hűsítette a homlokát. A csapvízhez legközelebb eső padot választotta, megjelenésén látszott a céltalanság, bár nem volt ápolatlan. Ám ennek ellenére nem kívánt leülni mellé senki.

A nejemmel leparkoltunk a Teréz körút és a Király utca sarkától nem messze, a sarkon lévő Megbolondultunk méteráru üzletbe készültünk, ahol leárazott textíliák voltak garmadával.
Én csak a kísérő szerepét töltöttem be, ami abban merült ki, hogy a nehéz szatyrokat én vittem a boltból az autóig. Mivel se fel nem villanyozott az olcsó és szép textíliák látványa, se társalkodni nem tudtam volna ez ügyben, hogy „Na lányok,voltam a Megbolondultunkban, és ami van nekik az nem bébi plüss, és nem is igen kapnak csak kevertet. Pul anyaguk sincs!
Viszont van minden más, még szép bútorszövetet is láttam 390-ért”.
Szóval ez teljes mértékben kizárt.
Négy szatyor fülét fogtam marokra, s mivel ebéd után voltunk erősen szuszogtam.
Nem volt különösebben nehéz, csak elszoktam a cipekedéstől, utoljára 20kg-nál nehezebbet kb. egy éve emeltem, akkor is véletlenül. Szedtem a lábaimat, hogy minél előbb teleszívjam a tüdőm, mert óvatosságból az ex sérvemre való tekintettel nem úgy emelek, hogy, mint a hörcsög teleszívom magam és fel. Orvosi javallatra még a nagydolgot is üres tüdővel passzírozom magamból napvilágra. Aprókat lélegezve közeledtem a Suzuki hátuljához, nejem egy lépéssel megelőzött és, mint aki harcba indul tőrrel, úgy tartotta készenlétben a slusszkulcsot.
Az autók elég sűrűn parkoltak, hőség is volt, így csak nagy sokára vettem észre, hogy egy pár láb kandikál ki a Suzuki eleje alól, akár egy szerelőműhelyben.
Mindjárt gondoltam valami czifrát, de rögtön eszembe jutott, hogy mi van, ha elütöttük, csak nem vettük észre? Aztán rájöttem, hogy a nejem tolatva állt be és csak egy picit ment előre.

A rétsági egyenlet

Nejemmel bevásárló listát készítünk, ígérem nem lesz hosszú.
Úgy fest, hogy:
Gyufa, kávé, cukor, rizs, virsli, párizsi, 1/2kg sertésyear és csirkefarhát, hja és tankolni ezresért.
Azt hozzá kell tennem, hogy karácsony után vagyunk, ez már december 28-a.
Emberek igyekeznek visszatérni a normál kerékvágásba, nincs szükség holmi feszélyezett, mosolyfelvarrós képmutatásra, hogy ma a szeretet ünnepe és szálljon áldás minden házra, angyalsuhogás meg, ilyenek. Lement az sms dömping is, máskor a fejét elcsapja, hogy ne kelljen köszönnie, de most, most kérem, küldi, 3 sms-ben fér el csak, annyira szeret.
Nejem, ha meghallja a telefon csipogását, már a fejéhez csap, hogy nahhh, ki az, aki ennyire szeret?
Nejem mondja, hogy 3kg csirkefarhátot kérek.
Nincs.
Nincs?
Hát, hogy?
Mi azt szoktuk füllenteni, hogy a kutyának vásároljuk, nem szeretnénk idegen emberek előtt, nyilvánosan leleplezni a valós helyzetünket.
Elfogyott, elvitték mindet, ma mindenki azt keresi.
Pedig mi csak a kutyának vettük volna…
Más is azt mondja, de figyeljen csak ide, hajolt közelebb a pulton át és úgy suttogta a nejemnek.
A kutyaeledel viszont nem fogy.

Az első emlékem karácsonyról egy Gyula melletti tanyavilághoz kötődik, Jánoszug. Jánoszugban volt egy tanyánk, ott éltünk, a legközelebbi szomszéd egy kilométerre lakott.
A tanyánk három helységből állt, vert falú vályogház, a padló tehénszarral mázolva, egerek a padláson, jégvirág az ablakon, vastag hótakaró a tájon.
Apám kivágott az erdőben egy kisebb fenyőfát és beállította a tehénistállóból kialakított konyha sarkába. Egyedül voltam otthon, raktam a hasogatott fát a cserépkályhába, s talán unatkozhattam.
A fenyőfát a konyhaasztalra raktam, a lógóról kolbászt és füstölt szalonnát vettem, apró kockákra, karikákra szeleteltem és feldíszítettem vele a fát.
Volt a fiókban szaloncukor akasztó, arra szúrtam fel és a fenyőt körbejárva, mindenhová raktam, közben jól is laktam.
A szobának, olyan széles ablaka volt, hogy be tudtam ülni, onnan lestem, hogy mikor jön haza a munkából apám. A városban dolgozott, Gyulán a Fa és Fémbútor ipari vállalatnál.
A csabai útról kanyargós út vezetett a tanyához, messziről láttam, ahogy felkaptat a dombra Czetkájával és inog a motor a sáros úton, anyám mögötte ül, a derekát átfogva kapaszkodik.
Lett is patália, anyám csapkodott, amikor meglátta és szentségelt s ott nyomban derékba törte a dédelgetett kirakatrendezői álmaimat.
Miután a szüleim elváltak én apámmal maradtam, öcsém anyámhoz került. Majd később én is anyámhoz, s vissza apámhoz. Onnan kollégiumba, de megszöktem és kiutaltak nagyanyámnak. Onnan is megszöktem s nagynénémhez mentem. Majd újra kollégiumba, ahol én lettem a mikulás. Nagyobb növésű voltam a többi gyereknél, mélyebb hangú, a kollégium igazgatója mondta, hogy én leszek a mikulás. Megszeppent gyerekek ültek a teremben, áhítattal néztek rám, név szerint szólítottam őket s lecsendesítettem a krampuszokat, zsákból osztogattam a sok finomságot. Csokoládé, mogyoró, szaloncukor, zizegő, piros zacskóban.
Hát nekem ki ad ajándékot? Én nem kapok? Rólam, a mikulásról mindenki megfeledkezett, hahó, én is gyermek vagyok!
Miután takarodót fújtak, kiosontam vécére, megvártam, amíg minden elcsendesedik és a ruhásszekrényeket átkutatva sok gyerek csomagjából, loptam finomságokat.
A társalgóban bújtam el a piros műbőrfotelek mögött, oda húzódtam le és tele ettem magam csokoládéval.
Másnap hatalmas botrány lett belőle, a tanárok sorba állítottak bennünket, rám nem gyanakodtak, mert én voltam a mikulás, eszükbe sem jutott. Kollektívé megfenyítették az egész csoportot. Az esti filmvetítés elmarad, ma korábban lesz takarodó. Remélték, hogy így megkerül a tettes.
Már nagyobbacska voltam, újra anyámmal laktam a dobozi úton. Ott is egy tanyán, jött a karácsony. Mostoha apám tehenész ember, vállát nyomta bú s néha a sparhelt mellett ülve, egy üveg Zöldszilváni mögött morfondírozott. Karácsonyra az Állami Könyvterjesztő Vállalattól rendelt az egész családnak könyveket. Vitathatatlanul benne volt a tudásszomj, hatalmas dobozban érkezett, csillogó szemmel bontottuk ki, az új könyv illata, a fenyőfa lengte be a kicsinyke szobát. Egyenként rakosgattuk a polcra. Lenin összes élete, Kun Béla, Titanic. Mostoha apám kiváló dolgozó volt, hozzá érdemrend, s képezte is magát, meg önkéntes tűzoltó.
Éjjel sikításra ébredtünk, anyám a keze elé kapta a száját, mostoha apám elvétette az irányt, a Zöldszilvánival kipótolt tudásszomj okozhatta tán, de elindult, hogy elvégezze a dolgát.
Feldöntötte a feldíszített karácsonyfát, pont ráesett és rátekeredett a fényüzér, nem is értett semmit, csak kiabált, hogy naaahhh, mi történt, mi van már?
A következő karácsony is emlékezetes maradt, a tanya ugyanaz, még az anya is és a mostoha apa is. Szomszédban cigányok, de sokan. Öcsémmel átjártunk játszani a gyerekekkel. Galambokat fogtunk a padláson és késő este csillagszórót kötöttünk a lábukra, s úgy röptettük.
Egy kisebb galamb megrémülve a szénakazlunk felé vette az irányt, rászállt a tetejére s ott vergődött. A felnőttek kihívták a tűzoltóságot, de mire kiértek leégett. Mostoha apám vesszővel kergetett s lila hurkákat ostorozott a lábamra.
Volt több mint húsz tehenünk, az egész téli takarmány elveszett, nem volt olcsó mulatság.

A rock & roll pápája

[link]

[link]

[Négyen voltunk haverok, Böce, Csiga, Robi és én], iskola után általában Csigánál jöttünk össze és nekiestünk a kamrának. Az anyukája Piri néni a kórházban dolgozott, apukája tűzoltó parancsnok volt. Késő délután érkeztek haza, addig mi szabad prédának tekintettük a füstölt szalonnákat, kolbászokat és süteményeket. Ínycsiklandó illatok voltak abban a girbe-gurba kamrában, miután jóllaktunk, bevonultunk Csiga szobájába fikázni a bátyját, akinek a Videoton szettje számunkra érinthetetlen, szent tehén volt.
Befeküdtünk egymás mellé az ágyakba és ment a harc, hogy mit hallgassunk.
Csigának egy kétkazettás Hitachi hi-fije volt.
Na mi legyen?
Iron Maiden, Running Wild, Saxon, Accept, Scorpions, ZZ Top???
Untuk már mindegyiket, egymás között cseréltük a kazettákat, amit Békéscsabán szereztünk be, vagy Szegeden. 60 perces TDK szalagra voltak másolva, akkor még senkit sem érdekelt, csak ilyet lehetett vásárolni, vagy bakelit lemezt. Egy 60 perces szalagon egy nagy lemez fért el + ráadásként egy hasonszőrű zenéből még néhány szám, vagy ahogy kérted magadnak.
Ha megvártad, akkor 90 percesre két nagy lemezt is felvettek, nem volt olcsó mulatság.
A szegedi bolt előtt sorban álltak a rockerek, stíröltük egymást, együvé tartozunk, hamar ment a kommunikáció, csak a személyit ne kérték volna a kocsmákban, mindig az ment rendelni, aki már betöltötte a 18-at.

Kulcson zártkerti ingatlan/nyaraló eladó. Kulcs község üdülőövezetében a Radicsai utcában 900nm zárkerti ingatlan 25nm házzal (szoba, konyha, tároló, pince, angol wc) 2.5M Ft- ért eladó. Az épület téglából készült és kifogástalan állapotban van, villany, fúrt kút, víztartály, öntözéshez szivattyú. Gondozott kert, szőlő és termő gyümölcsfák. Megközelíthető az M6 vagy 6- os úton, Budapesttől 65km. Személyautót, kisteherautót, 8-9 személyes kisbuszt a vételárba beszámítok.

A bekezdés elég megtévesztő, főleg annak tudatában, hogy végig Istenről lesz szó.
Első lépésben a hitről, annak fontosságáról és helyes, vagy helytelen kialakulásáról beszéljünk.
A hirdetés elolvasása után mindenkinek megjelenik egy kép a fejében és egy hozzá társított vélemény. Elképzeli, hogy milyen környéken lehet a ház, milyen színe lehet, a gyümölcsösről is, hogy fürtökben szőlők lógnak, sorba rendezett fák, érett gyümölcsökkel. Vagy éppen más, de a szöveg alapján elképzel magának valamit.
Egy biztos, nem azt, ami a valóság, attól teljesen eltérő képek lennének láthatóak, ha ki lehetne nyomtatni az emberek gondolatait.
Még nekem is, aki lassan két éve járok erre az ingatlanra, más kép van a fejemben, mint a valóság, mert amíg nem látom, távol vagyok tőle, addig folyamatosan változik. A hétvégén hosszú szünet után kimentem a nejemmel rendbe tenni a kertet s meglepődve konstatáltuk, hogy a lila akác befutotta a terasz tetejét és egy szép kis lugassá nőtte ki magát. Az utolsó képem róla két csenevész kis ág volt, ahogy kanyarodott fel a gerendán.

Fejüzi

Ha nincs a kezem ügyében toll/ceruza és papír, s valami sürgős név/cím/telefonszám lejegyzésére van szükség, akkor küldök magamnak egy mailt.
A beérkezett üzenetekben mindig van egy olyan, ami még nem avult el és csak rábökök a válaszra. Bepötyögöm a szükséges adatokat jobb kézzel, bal kezemben a telefon és elküldöm magamnak.
Erre a célra van egy külön mappám, ott gyűlik a rengeteg név s cím, ill. a tudnivalók, hogy mit rendelt, milyen szervizelésre van szükség, adatmentés, stb.

Mostanában leszoktam az éjszakai zenehallgatásról és ágy mellé készített papírlapra jegyzetelésről. Elromlott az MP3 lejátszóm, másikra most nem futja, mondanivalóm sincs annyi, nálunk is gyűlnek a gondok, tetőznek. Hajnalban kelek, korán lefekszem s a barátok közti szünetben, már húzom is a lóbőrt. Nem bírom kivárni a reklámáradat végét.
Az éjszakai zenehallgatásra azért is volt szükség, mert éber alvó vagyok. Kisebb szakaszokban alszom, a prosztatám kiparancsol az ágyból, ezek ilyen negyven feletti problémák. Félálomban ülök a slozira, bízom benne, hogy sikerül dokkolni. Visszabotorkálok, próbálok elaludni, de eszembe jut, hogy valamit álmodtam. Próbálok visszaemlékezni a hangulatára, nehezen találom a fonalat, de egyszer csak beugrik a sok szürreális kép és párbeszéd. Színesek, érdekesek, hangulatosak. Jó lenne leírni, hogy emlékezzek rá reggel is, mert megint elalszom, újra álmodok, prosztata ébreszt, és már csak arra fogok emlékezni, vagy a hajnalira. Papírral zörögni lusta vagyok, meg kicsit szilibótás, nem akarom zavarni a nejemet, hogy zseblámpával szöszmötölök.
Valami megoldás még is kell, mint mikor hirtelen jegyzetelnem kell és elküldöm magamnak a mailt. Reggel, ha ébredek, ott a fejemben egy vastagon szedett, beérkezett üzenet, a fejüzi.
Töprengtem rajta egyik hajnalban, hogyan tudnám kivitelezni és rájöttem.
Minden, amire reggel emlékezni szeretnék, ugyanolyan fontosnak kell lennie, mint a nevem, születési dátumom.
Egyszer megálmodtam egy márkanevet, az lényegtelen is, hogy később mihez társítja az ember, hol használja fel, a lényeg, hogy tartalmas, ütős legyen. Sokáig magoltam és ismételtem magamban, észrevétlen elaludtam, s reggel nem emlékeztem semmire az egészből. Csak egy név, de nem ugrott be, próbálkoztam a jól bevált „sorolom az abc-t” is, hogy talán a betűkre bevillan, de semmi.
Nahhh, végül sikerült kidolgozni egy jó módszert. Ha valaki alvászavarral küszködik, a könnyebb elalvás érdekében birkákat számol, én általában ötig jutok, utána vagy elszélednek, vagy megunom. Behehhheee…
De ez, ez most valami más.
Le is kéne védetnem, mert annyira jó ötlet.
Én birkákat legeltetek, de nem csak úgy, hogy ülök a napszítta réten egy hűs fa alatt, s ráküldöm a Bodrit, hogy nee tee neee, keríccseeed! Fenéket, ez komoly dolog.
Ha valamire úgy szeretnék emlékezni, mint a saját nevemre, ahhoz fejüzi kell.
Hogyan küldjünk fejben üzenetet magunknak?
Az én módszerem a következő: ülök a napszítta réten egy hűs fa alatt, görbe pásztorbotomba nem csak a birkák létszáma van belefaragva, hanem egyben egy pásztorbot alakú MP3 lejátszó, napelemes behehhheee. Ha már a valós idejű elromlott.
Előttem egy billentyűzet s a birkák, mint írógépek.
Leütöm, hogy „A”, és az a birka, amelyiknek az oldalán ott virít a nagy, piros „A” betű, az beleharapja a fűbe, hogy „A”.
Az ember általában arra emlékszik, ami megtörtént. Ha valami számomra fontos, akkor úgy kezelem, mint ha megtörtént volna velem, a történelem részévé teszem. Nem elég, hogy a valós idejű, velem történt dolgokat cipelem magammal, még generálok is mellé éjjel.