A rétsági egyenlet

Nejemmel bevásárló listát készítünk, ígérem nem lesz hosszú.
Úgy fest, hogy:
Gyufa, kávé, cukor, rizs, virsli, párizsi, 1/2kg sertésyear és csirkefarhát, hja és tankolni ezresért.
Azt hozzá kell tennem, hogy karácsony után vagyunk, ez már december 28-a.
Emberek igyekeznek visszatérni a normál kerékvágásba, nincs szükség holmi feszélyezett, mosolyfelvarrós képmutatásra, hogy ma a szeretet ünnepe és szálljon áldás minden házra, angyalsuhogás meg, ilyenek. Lement az sms dömping is, máskor a fejét elcsapja, hogy ne kelljen köszönnie, de most, most kérem, küldi, 3 sms-ben fér el csak, annyira szeret.
Nejem, ha meghallja a telefon csipogását, már a fejéhez csap, hogy nahhh, ki az, aki ennyire szeret?
Nejem mondja, hogy 3kg csirkefarhátot kérek.
Nincs.
Nincs?
Hát, hogy?
Mi azt szoktuk füllenteni, hogy a kutyának vásároljuk, nem szeretnénk idegen emberek előtt, nyilvánosan leleplezni a valós helyzetünket.
Elfogyott, elvitték mindet, ma mindenki azt keresi.
Pedig mi csak a kutyának vettük volna…
Más is azt mondja, de figyeljen csak ide, hajolt közelebb a pulton át és úgy suttogta a nejemnek.
A kutyaeledel viszont nem fogy.

Három üzletben jártunk, mert nekünk a csirkefarhát fontos.
130 ft/kg a hentesnél. Jó adag leves készül belőle, finom grízgaluskával, nem holmi bolti tojással, igazi tyúkudvarból kinyert, olyan a sárgája, hogy a nap megszigyelli magát tőle, némelyik meg kétszikű. Visított is tőle a tyúk.
Egyik üzletben sem volt csirkefarhát, ez furcsa, hogy ennyire fogy.
Nem voltam rest és rákérdeztem a másikban, hogy ennyi kutya van Rétságon?
Na de a kutyaeledel sehol sem fogy jobban.
Mert ugyebár, ha a csirkefarhát elfogyott, akkor valamit csak kell adni a kutyának.
Szaloncukorral édesgetik, vagy a maradék bejglivel?
Ha nincs csirkefarhát, akkor venni kell valami mást helyette, de nem veszik, nem viszik.
Ott sorakoznak a polcon érintetlenül, csak a csirkefarhátért ácsingóznak a népek.
Akkor ez valami, nem vagyunk egyedül.
Ez még nem ok az ufó hívésre, de jó tudni, hogy más is ugyanazt csinálja, mint mi.
Azt hazudja, hogy a kutyának kell s közben ő eszi meg, meg a sok gyerek.

December 23-án rávettük magunkat a nagybevásárlásra. Listát készítettünk (ígérem nem lesz hosszú), hogy, milyen ajándék és kinek, hja és természetesen az elmaradhatatlan csirkefarhát.
30 perc alatt végeztünk és mentünk a pénztárhoz. A kisebbik fiam jelezte, hogy neki pisilni kell. Kikísértem és már nem mentünk vissza a vásárlótérbe, arra érkeztünk, hogy a nejem pakolja az ajándékokat és a magunknak szánt élelmet a szalagra.
Mögötte két puccos cigánynő, vastagon kirúzsozva és rogyásig arany ékszerekkel.
Alig bírták tolni a bevásárlókocsit, annyira meg voltak rakodva.
Mikor meglátták, ahogy a nejem a szalagra rendezi a 4 doboz csirkefarhátat, össze néztek és a tenyerükbe kuncogva mutogattak. Egy kicsit elkeseredtem a reakciójukon, mert az egy dolog, hogy így alakult és nem tudunk rajta változtatni. De jó lenne zavartalanul és méltósággal viselni, élvezni, anélkül, hogy más azzal tetézné, hogy megaláz.
Titkon csak remélni tudtam, hogy már rég elvált, mert látszik rajta, hogy alaposan kiélt cafka, az ujjai nikotintól sárgák, s hiába a púpos bevásárlókocsi, ha nincs kivel megosztani.

Péld 15,16
Jobb a kevés az Úrnak félelmével, mint a temérdek kincs, a hol háborúság van.

13 éve vagyunk házasok a nejemmel, két égetni való fiúgyermek. Levente 12, Benjamin 5 éves. 2007 augusztusában teljesült egy álmunk, a kertes ház, nem is akármilyen helyen. Sosem titkoltam, hogy tanyasi gyerek vagyok, hatalmas birtokon nőttem fel, hajnalban keltem, s iskola előtt el kellett látnom az állatokat.
Nehezen viseltük a társasházi létet Budapesten, ahol meg kell nézni hova lépsz, úgy tele van szaratva a járda, s hamarabb kiabálnak rád, mint mosolyognak.
Nahhh, ennek vége is, falura költöztünk, szívélyes, gyönyörű helyre.
Sok nehézségen túl vagyunk, de mindketten úgy tartjuk, hogy ez most így a jó, csak ez maradjon meg sokáig.
Együtt vagyunk, egészségesek, minden nap van mit enni, tudunk hol aludni, a többi meg luxus, meghagyjuk másnak, hadd kuncogjon a markába.

Aztán csak várok, a szememet rajtafelejtettem egy férfi bevásárlókocsiján, nem is azt néztem, csak közben elgondolkodtam, arra lettem figyelmes, hogy megkérdezte tőlem: mit bámulsz balfasz? Isten látja a lelkem semmit, elrévedtem. De érted, 23-án kérdezte ezt, egy áruházban, amikor a szeretteinek bevásárolt és a kedves felesége ott tüsténkedett körülötte.
Erős jellemre vall, hogy megkérdezte tőlem ezt így és ott, mert ha valaki nem tudná, 192cm magas, tagbaszakadt, kopasz állat vagyok, de jámbor, mint a ma született bárány.
Egyetlen erénye, hogy őszinte, ez legalább kiszámítható, nem úgy, mint a zsíros mosoly mögé rejtett dögölj meg!
Legyintettem neki, vagy értette, vagy nem, egyáltalán nem érdekelt.
A két nő látványosan rakta a szalagra a tételeket, olyan széles mozdulatokkal és kihívó, felsőbbrendű pillantásokkal, hogy a nejem önkéntelenül odanézett.
A két nőnek ez már elégtétel volt, bezsebelték a megsemmisülést.
Közben a nejem fizetett, összesen 4500 Ft. Ajándékok, élelmiszer, tudunk élni.
Szimbiózisban kutyával, macskával, mert leves országban nem fogy, annyi farhát, mint nálunk. Két macska és [Zvolenszki Pupák]állandóan lesi a nyíló ajtót, hátha valamit kapnak.

Közben mögöttem a kelleténél hangosabbra sikerült találkozás, tanulva az előbbi elrévedésemből, már nem fordulok meg, csak diktafon.

- tanítasz még?
- igen, ugyanazt, informatikát.
- nejed?
- ő is tanít.
- s ti?
- én most polgármester vagyok, de már nem sokáig, nagyon nehéz lett.
- feleséged tanít?
- egyelőre, tavaly visszabuktattunk 4 gyereket s így megmaradt az iskola.

A többi nem is fontos, szokásos karácsonyi blabla, meg már úton is voltunk az autónkhoz. Elmeséltem a nejemnek, hogy mit hallottam, leesett az álla. Ő is tanár.
Csak, annyit mondott, hogy szegény gyerekek, meg a szüleik, nem is tudják a valódi okát.

A nagyobbik fiam úton hazafelé megkérdezte, hogy vajon hányan mondják ki a földön egyszerre azt a szót, hogy csirkefarhát?
Elkezdtük kielemezni és egy kis előnyt adni a szónak.
Én azt javasoltam, hogy legyen egy bizonyos időintervallum, mondjuk 5 percen belül.
Meg ne csak magyarul, hanem minden nyelven, az már érdekes lehet.
S, hogy növeljük a statisztikát, a nejem visszaszámolt s háromra, mind a négyen kimondtuk, hogy: CSIRKEFARHÁT, aztán megint és megint.
Kezdtem elbizonytalanodni, ezt biztos valami okozza.

A nagyobbik fiam még azt is megkérdezte, hogy mi lenne, ha a Szfinx, akkora lenne, mint egy asztallap? A nejem azonnal rávágta, hogy akkor Szfingsz lenne a neve, és ezen rendkívül jót vihogtunk, szinte bepárásodott a Suzuki ablaka.

Én meg vázoltam nekik, hogy 24-én elmehetnénk Betlehemezni, és az, hogyan festene.
Becsöngetsz első házhoz, egy rottweiler szalad üdvözölni, lábad a földbe gyökeredzik, nyomában egy kopasz hegyomlás…
Mi van, mit akartok???
Ügyet sem vetve a kedves Betlehemi ruházatra, lekever egy maflást, lekurvázza a nejemet és a gyerekeknek meg odakiabálja, hogy hess, miközben tárcsázza a rendőrséget.
Megírni, hogy első Betlehemezésem története, nagyon is életszerű lenne, semmi sci-fi. Ezen már nem nevettünk, a nyelvemet is hiába öltöttem rájuk feloldásként, már csak rontottam a helyzetemen.

Azzal folytattam, hogy melyik a kakukktojás?
- éticsiga
- étimarha
- étisertés
- étikutya
- éticica
- rétisas
- hajszál a szappanon

Pfúúúj, a hajszál a szappanon undorító, mindjárt elhányom magam.
Helyben vagyunk, de már nem akarom azzal provokálni, hogy kutyát, macskát ennél e?
Inkább Szlovákiázunk. A kisebbik fiam most tanulja (tőlünk), hogy Szlovákia ország, Rétság város, Bánk falu, na és Budapest? Egy darabig vár, gondolkozik, aztán eszébe jut, hogy ott laktunk.

Világosan bizonyítható, hogy amikor az első mondatot leírtam, még fogalmam sem volt, miről szól a cikkem, de arról sem, hogy mi lesz a következő mondatom, pusztán provokáció.
Baromi rossz vagyok, lendületesen erőszakos, és sunyin ostoba. Ez fölkelti mások kíváncsiságát, számomra meg elégtétel, mint egy tömött bevásárlókocsi.

Alvó ember nem ásít,
Álmos ember nem alszik.
Aztán kávé, fülpiszka.

Nálunk, ilyen a reggeli szeánsz.
Éjjel nem tudtam aludni, 23h-kor felébredtem, megterheltem a gyomrom a sok étellel, el vagyok tőle szokva. Töltött káposzta, krémes, bejgli, káposztás cvekedli, mindenbe beleettem.
A nejem elalvás előtt még valami tál fölé kuporodott, s végül leoltotta a villanyt.
Már javában éjfél, az első szenteste, amit a saját otthonunkban töltöttünk, négyen s úgy, hogy van akkora asztal, ami köré oda tudtunk ülni, s azon van étel.
A 12 év szobakonyhás lét alatt hozzászoktunk, hogy a karácsonyi menüt mindenki ott eszi, ahol elfér. Apa a picében, anya a konyhában, a két gyerek meg a szoba sarkában legóktól övezve.
Mert figyejjémán mennyből az angyal!
Melyik a kakukktojás?
Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő kalácsból jusson az asztalra!
Legyen sok ajándék, szívemből kívánom, s hogy gazdagon, örömökben teljen a Karácsony!
Pfúúúj, a szívemből kívánom undorító, mindjárt elhányom magam.
Jégvirág rég nincs, mondják az öregek, ahhoz nagy hideg kell.
Forgolódom, ásítozom, aludnék.
Nejem másik oldalára fordul, ha félig ébren van, akkor tudja, hogy nem alszom.
Ásítozom.
Boldog a prosztatám, családi örökség, meg van nagyobbodva.
Éjjel háromszor is kimegyek, lopva az órára lesek, áhh már fél három.
Megtalálom a fiam MP3 lejátszóját.
Behunyom a szemem, és színes alakzatok futkároznak, amorf minták incselkednek az ütemekkel.
Szürreális mozzanatok, első biztos jele az alvásnak, amikor néhány másodperces gondolatsor után még emlékszem, de már nem értem. Hogy jön ez ide? Semmi értelme, annyiban hagyom.
Összefüggésekre várok, számban a takaróm csücske, a nejem azt mondja aranyos.
Minden este úgy alszom el, hogy a számba veszem a takaróm szélét, pótlék, szopóreflex, felnőtt emberként kínos, de nem foglalkozom vele.
Valami szép nő előtt állok, fene tudja, hogyan kerültem oda, a szeme kék és érdeklődő.
Elkezdem lefejteni az arcbőrét. Engedi, nem ellenkezik, a hajával együtt lehúzom a fejbőrét, a véres koponyacsont kilátszik. Nem ijesztő egyáltalán, teljesen természetes.
Beleharapok a koponyájába, és az íze az borzasztó, leírhatatlan. Egyszerre csípős, édes meg büdös, a maradékot a kutyának adom.
Arra ébredek, hogy öklendezem.
Rémes.
Miért álmodik, ilyet az ember?
Nejem is panaszkodik, hogy zagyvákat álmodott, zaklatottan, nem tudott nyugodtan aludni.
Elcsaptuk a hasunkat.
Amíg kávét főz, én begyújtok a csempekályhába.
Kérsz egy fülpiszkát?
A kávéval lerakja az asztalra.
Félve kapcsolom be a telefont.
S, ahogy vártam pi-pi-pi-pí-pí pi-pi-pí, alapbeállítás.

Kívánd, hogy, amit ma éjjel gondoltál,
ugyanúgy igaz legyen holnap, s holnapután.
Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet.
Én pedig békés karácsonyt kívánok Neked!

Nejem rögtön ráharap, nahh ki szeret ennyire?
Haggyadmán, borzasztó, minden évben ez megy.
Nem unják még?

Fogyóban a benzin, délután autóba kell ülni.
Se pénz, se posztó.
Mielőtt feladnám, csörög a telefon.
Oldjam meg.
Szobakonyhás lakás, frissen kirúgott férj, asszony már régóta beteg.
Elment a net, hosszú percekre a t-online telefonos útvesztőjében találom magam.
A férj közben kérdez, az miért van, hogy a Windowsban?
2 éves forma kislány elől pici kutya menekül, mindkettő a székem alatt lel menedéket.
A szobában áll a füst, neje ágyra dőlve hamuzik, a kisebbik rácsos ágyban érdeklődik csillogó szemmel.
Közben a TV2-őn reklám, háromszoros hangerőre vált, senkit nem zavar.
Munkatársunk kapcsolásáig türelmét kérjük.
Te! És szerinted ez jó gép?
A szék alatt a kutya és a kislány egymást kergeti.
Próbálok koncentrálni, a kezemmel intek a férfinak, hogy kis türelem, kapás van.
Nahhh végre, emberi hang a telefon végén.
Új jelszó kéne.
Ügyfél azonosító?
Kérdőn nézek hátra, tanácstalanul néznek rám…
Sajnálom, nem tudok segíteni.
Ok, én értem, de akkor is meg kell oldani.
Ügyfél jelszó?
Melyik? A kakukktojás?
Hatszámjegyű…
Várok.
Vállukat vonogatják.
Előkerül egy gyűrött cetli, beleszív a cigarettájába, hunyorogva a füsttől nyújtja felém.
Ez az? Ezt diktálták nekünk, amikor voltak kint.
Megismerem a betűket, elköszönök az ügyfélszolgálatostól.
Nagy bé, kis dé, kis cé, és 874.

Van net újra, elköszönök, a ruhám beitta a füstöt.
Megyek tankolni ezresért.
Jóban vagyok a kutassal, megnyugtatott nem ciki, ritka, ha valaki teletankolja a kocsiját.
Igazi kakukktojás.

Nyék haza.
Amíg Pesten laktunk tudta a család, ha megérkeztem, mert a társasház ajtaját csak én nyitottam úgy, a kulcsaimat az ujjam körött pörgettem, csörgött, visszhangzott a lépcsőház, csak én jöttem így haza, megismerni járásáról.
Most nincsenek kulcsaim, egy darab sem. A postaláda a kerítésen van, a kapukulcs belülről, bárki bejöhet, a bejárati ajtó nyitva. Csak bemegyek és helló, minden ok? Történés?
Semmi leges.
Ha pénzt kerestem, igyekszem férfiként hazatérni, gyerekeknek kéccsoki, majd ledobom magam a gép elé.
Átnézem a beérkezett leveleket, azaz nulla, de álcázom magam, család nem vesz észre semmit. Gyerekek felhőtlenül legóznak, nej igyekszik nem zavarni, esetleg elém rak egy tál forró levest úgy, hogy a monitorról le sem veszem a szemem.
16h múlt, lassan sötétedik, nyúlik a szám, zavar a tél, taszít a hideg, bebújok a takaró alá, számban a csücske, reklámra felébredek, akaratlanul felijedek.
Nejem bosszankodik, hogy a fene essen belé, aki kitalálta a háromszoros hangerőt a reklámokra, beperelni a TV2-őt.
Szendergek, megint értelmetlen nap van mögöttünk. Mind, ilyen volt, tekerjük a lantot a semmiért. Legyen benzin, farhát, zsömle, ősszel a csekkek is jobban sárgulnak, télen meg is dermednek, úgy nem tudjuk fizetni őket. Csak reményből vagyunk gazdagok és az elég is.

Elment a ház előtt egy autó, mindenki az ablakhoz rohant és figyelt. Hozzánk jött?
Nem, rézsút szomszéd és törzshajlítás, dönt, nyújt, bokafogás.
Doktor házaspár, állandóan mufurcok, minden idegesíti őket.
Leparkol, örül, hogy nem kell köszönni senkinek, csak télisíteni jöttek, mert beköszöntöttek a mínuszok vannak (sic).
Nyáron nem szívlelte a gyerekek zsivaját, neje gyermekorvos, ki is kiabáltak kerítésen át.
Akkor terveztem el, hogy meghívom a falu gyermekeit járdarajzversenyre.
A nyaralójuk elé mindet, rajzoljanak krétával a szeretetről, sok-sok szívet, és vágyat.
Nahhh, ők jöttek meg, felesleges volt kimennem, tanult, végzett emberek.
Bezzeg a szomszédjuk, az közvetlen. Mindegy mikor jön, mindjárt keres.
Valami? Mi újság? Annak örül, hogy nem történt semmi, de mindjárt meghív egy kis szilvóriumra, betessékel a melegre, leültet, neje tölt, s dől belőle a mondat, vissza is kérdez.
Tegye fel a kezét, aki a doktor házaspárra szavaz!
Pfúúú senki? Akkor ez kuka…, izé dehogy kakukktojás, undorító.

Minek él az, olyan, aki nem tudja mi a jó, aki nem tudja mi való.
Sokszor megkérdezik. (Beatrice).

Leülök újra a gép elé, elköltök egy pohár bort, aztán a másik fenekére nézek, mert linkelik, jó popó, de csak a szemem kívánja, gyorsan becsukom, mielőtt a nejem meglátja.
Ráhangolódok a regényre, amit írok. A címe Beparipa, fű a bénakazalban.
Elképzelem, milyen volt betépve, ki keresett és miért, s milyen volt akkoriban a hangulat.
De nem megy sehogy.
Gyerekek percenként apa nézd meg! Legó, űrhajó, bázis, meg ilyenek.
Aztán leckét írnak, hogy reciprok.
Veszekedik velük a nejem, a térdemnél van vagy 10C fok.

Apa terítsek rá plédet?
Hősugárzó?
Szívednek kis meleg?

Elmegy a kedvem, nem írok. Majd máskor, várom a kedvező alkalmat, amikor kapás lesz, most el vagyok veszve. Lassan be is rúgok, utána dőlésszög, számba a párna csücsköt, reklám sem érdekel, most nem tudnék venni semmit, adni sem.
Karácsony meg elmúlt, azaz dehogy, almúlt, önmagát.
Erőlködöm, próbálok kigondolkodni valamit, de nem magától jön, puszta provokáció, azt sem tudom mi lesz a következő mondatom.

Tényleg tipródom, mit írjak, hogy ne vesszek el, s felhívjam magamra a figyelmet?
Szándékosság?
Gyártsak elméleteket, soha meg nem történteket?
Hiteles?
Van net, vannak barátaim, szólnának, hogy ne higgyétek el, mert nem igaz, csak lódít.
Aztán, aztán, mielőtt feladnám, a sors kegyeltje leszek, címlapon szállítja a témát.
Telefon, hogy oldjam meg.
Valami gazdag ház, a feleség gyanakvó.
Viszem a kamerát, telepítem, de nem a férje volt.
Idegen férfi, nem ismeri, a nőt sem, csak az ágyuk azonos.
Rám tartozik? Nem, de elmondja, bosszankodik, alig várja, hogy a férje hazajöjjön.
Kimaradtam a végletből, nem hívtak föl, hogy nyugodjon meg semmi megcsalás és házasságunk romba dőlése. Aszfaltra szívet rajzoltak és mától minden rendben, de csak érintőlegesen, mert a bizalmatlanság az Damoklesz, főleg, hogy pénzük is van.
Ígérem nem lesz hosszú.

Készítettem egy listát, a temető bejáratánál álltam, mert két lábam van, azért a két ell.
Az elején nagy betűkkel, hogy ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY. (nem ígérem, hogy nem lesz hosszú, mert mindenki neve belefér).
Gondolkodtam is, hogy kivel kezdjem, ötletem sem volt, azt sem tudtam mi lesz a következő gondolatom, csak a gyűlöletemre hagyatkozhattam, az egy biztos pont, annak van háttere, kézzel fogható, bunkó.
De legalább jó érzés, valami, ami megmelengeti a lelkemet, egységbe forr, összekovácsol.
Nem vagyok egy nagy Magyarország hívő, de legalább beszélek velük.
Sőt, tudom miről beszélnek s megtalálom velük a hangot.
Hamarabb halnék meg, hamarabb áldoznám életem, mint ahogy te leírnád, hogy miért nem.
Én még Magyar vagyok, te pedig logika, amit nélkülöz, a…
Az „A” betű helyére kerülhet sokféle indok, helyettesítsd be magad, ahová tetszik.

Ha én vagyok a családfő, de mielőtt hazaérnek kieszem a hűtőt, van rá mentség?
Nem, az nincs, de védi az alkotmány, látod, vagy nem látod, ezért sipognak.
A rendszerváltás mindig jó. Azért váltunk, hogy a jelenleginél jobb legyen, magamnak sem kívánnék rosszabbat.
Aki ragaszkodik a jelenlegihez, az ki van szolgálva, ki van nyalva és nyal, szolgál, ezért nem kíván változtatni rajta.
Mint a nemzet fizetett ribancza, Hernádi Judit, aki premier plánba vágta a képünkbe, hogy tessék tudomásul venni, a rendszer jó, megtörtént a rendszerváltás.

Nejem megsimogatja a vállamat, hogy apa ne politizálj!
Igaza van, nem szeretnék korán őszülni, s ha már van két égetni való fiúgyermekem, akkor sokáig szeretném élvezni.

Hess!