[Jel 10,6
És megesküvék arra, a ki örökkön örökké él, a ki teremtette az eget és a benne valókat, és a földet és a benne valókat, és a tengert és a benne valókat, hogy idő többé nem lészen.]

Meseíró pályázat

Kedves bánki Gyerekek! A bánki Polgármesteri Hivatal, a Civilek Bánkért Közhasznú Egyesület és a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat szervezésében meseíró pályázatot hirdetünk részetekre.

A téma: Hogyan keletkezett a Bánki Tó?

A címet nektek kell megadni, tartalmi kikötések nincsenek, a terjedelme minimum két füzetlap legyen.Az elkészült műveket 2011. április 15.-ig adjátok át Ivanicsné Hugyecz Máriának.
Eredményhirdetés a majálison lesz április 30-án, ami két héttel később kerül megrendezésre.
A műveket a bánki pedagógusok fogják elbírálni, az első három helyezett értékes nyereményekre számíthat, s műveik egyben felolvasásra kerülnek a majálison.

[Megtisztultunk.]

Tisztasági nap, társadalmi munka

Kedves bánki lakosok! Ahogy a tavalyi év tavaszán is sort kerítettünk a tisztasági napra Hákli Tibor, és Hugyecz József szervezésében, s a bánki polgármesteri hivatal támogatásával, úgy ezt most is szeretnénk megismételni. 2010-ben köszönhetően a szorgalmas bánki csemetéknek, 3 teherautónyi szemetet szállítottunk el a körforgalomtól a bánki tábláig bezárólag Hajduk Zoltán segítségével.

Meghívunk mindenkit egy kis tisztogatásra, s az azt követő falatozásra, mely a tanya épülete előtt zárná a közös programot. Az időpont 2011. március 26. szombat reggel 8 óra, gyülekező a tanya épületénél, aki tud, hozzon magával motoros fűrészt, s természetesen elvárjuk újra Kubit is a traktorával.
Rossz idő esetén az időpont eltolódik egy héttel.

A tavalyi tisztasági naphoz képest idén annyi a változás, hogy szeretnénk bevonni a Jázmin, Gyöngyvirág és Dűlő utcák által körülhatárolt erdő üdülőtulajdonosait is, hogy kihordjuk az erdőből az évek alatt felgyülemlett sok-sok szemetet.

Presztízs és protokoll

Van az a csontig lerágott sablon, hogy légy önmagad.
Na ebben nincs hiba. Figyelj, előadom magam!
Vegyünk egy céget, ahol jó ideig egy hullazsák szintjén lógatta a lábát valami rendszergéza. Azt hitte System Hotel, vagy nem volt megfizetve, vagy nem érdekelte, a lényeg, hogy lajhár módjára eltrehánykodta a munkát. Kiadták neki a szekere rúdját, lopja a napot máshol, s pályázatot írtak ki, valaki felügyelje a gépparkot. Jelentkezett nekik cég, szépen felvázolták, hogy mi a szolgáltatásuk habostorta. Ügyvezető igazgató nevezetű alákanyarintotta, s jött az öltönyös rendszergéza, hogy Ő lenne az emberük. Ez már régi történet, nyugodtan leírhatom, az történt, hogy alaposan túlszámlázták a Mercury tápokat, és Maxtor slim vinyókat, ahogy illik. Cégtulajdonos nem volt hülye, látta mire megy ki a játék, lehúzás. Szerződésbontás, óbégatás, hogy majd találkozunk a bíróságon. Aztán már nem írtak ki pályázatot, elkezdtek kutakodni valami környékbeli épeszű ember után, s a tulaj megkérdezte a titkárnőjét, hogy: te titkárnő! Nem tudsz valami embert?

Álomföld lázadása

Sohasem értettem ezt a tudatos álmodás dolgot, hogy akarattal, ennek ellenére vannak élményeim, szerintem megosztom veletek.
Van visszatérő, s életre szóló, először ezzel kezdeném.
Az életre szóló az akkor volt, mikor 8 éves gyerekként, betegen feküdtem Kuznyeck lakótelep 15. szám alatti, földszinti, egyszobásban, s azt hiszem Dandé Andreába voltam szerelmes, aki tudomást sem akart rólam venni. Nagymamám aszparátusza lógott a fejem fölé, amit tyúkvérrel öntözött, hogy növekedésnek induljon. Nagymamám jótét lélek volt, cselédként élte az életét, nagyapám mellett is, keveset szól és sokat. Szépen tudott piacról hozott tyúkot vágni, csak úgy iromba. Nem nyikkant az egyet sem, a vére sem ment kárba. Beült vele a konyhába, simogatta, becézgette, s egyszer csak nyisza, olyan levest és rántott húsokat remekelt belőle, hogy az egész család letérdelt előtte. Nagymamám két világháborút látott, családi ebédek alkalmával a sarokba ülve összeöntözgette az unokák utáni maradékot, nem ismert olyan fogalmat, hogy megmaradt, vagy nem bírom megenni, nem ízlik. Sokat éhezett.
Egyszer csak azt mondta, megy a könyves boltba, ahol akkoriban dolgozott, már nem tudom mit, de a mama és a könyves bolt nekem egy volt, csillogott, jók voltak az illatok iskola után.
Később az Omnia nevű kávézóban dolgozott, ott is finom illatok voltak. Szóval elköszönt, hogy majd jön, s hoz nekem gyógyszert is.
Beteg voltam, magas lázzal feküdtem a tyúkvérrel táplált aszparátusz szárnyai alatt, s elaludtam, lehet lázálmom volt.

A megnémult bánki emberek

Utoljára valamikor az 1600-as évek közepén [járt Isten Bánkon]
Mikor legközelebb erre járt, tar, kietlen, megműveletlen földeket talált, és azt látta, hogy töréspont. Az atyák nem tanították meg fiaikat nehéz munkára, széltől is óvták.
Hogy, ne essen baja. Lesték kívánságát, akár egy szolga, hogy minden rendben legyen, csak ne sipítozzon, mert azt el nem viselhették.
A fiak meg látták, hogy panaszkodással mindent el lehet érni, s nem hagyták abba.
Esse nem jó, asse nincs, az atyák meg nem gondoltak vele, hogy a saját életük is így zajlott, az élet lassan kárpótol.

Isten küldöttje megállt a általános iskola udvarán, észrevétlenül, láthatatlanul, s látta a kirajzott diákokat, mind alsó osztályos, és olyan durván beszéltek egymással, hogy elszomorodott. Második osztályosok dobálták egymást kővel, s egymás fejéhez otromba dolgokat, még az is elhangzott, hogy a kurva anyádat.
Nem nézhette tétlenül, némuljatok el! S onnantól a diákok csilingelő hangon szólaltak meg, akár egy hangszer. Ha valamelyik el akarta küldeni a másikat a faszba, úgy szólalt meg, mint egy hárfa. A másik meg, akár a karácsonyi harangok, vagy kasztanyetta. Senki sem értett semmit, mert, ahogy egymáshoz szólaltak az zenélt a muzsika hangján, édesen. Idegen volt tőlük, s meresztették egymásra a szemüket. Micsoda ilyen dolog? Minél durvábban káromolták egymást, annál szebben szóltak a pergő dobok, s annál lágyabb dallamok.

Isten és a kenguru

Minden ébredés, egész, magában hordoz egy napot.
Bármily nehéz, vége lesz, eddig is voltak napok.
Nem voltak egyformák, ezért volt bennünk félelem.
Hogy valami újat hoz, ismeretlent, amit még nem éreztünk.
Jóra, megbízhatóra vártunk, ami kiszámítható.
S egyedül Isten állt elénk.

Ezzel nem értük be, állj már félre!
Vannak itt dolgok, hatalmas vágyak, nekünk ez nem elég.
Kevésnek ítéltük azt, legtöbb mi adható, kapható.
Karszalag a végtelenbe, napijegy.
S egyedül Isten nem állt félre.

Mindig az utunkban volt, tudomást sem vettünk róla,
hiába jelentkezett, kezét nyújtva, hogy én tudom, felelhetek?
De mi a kérdés? Az még nem hangzott el!
Így szól: felébredtél már? Nyitva a szemed?
Nem hiszek a szememnek, akár a fehér holló.
S te beéred ennyivel? Vagy látni is akarsz, amit Isten sem látott?

Az megvan, ahogy én látok? Érzed, hogy ver a szívem, átvetted a ritmusát?
Neked is be van gyújtva, tüzet raktak? Én sem a pokolban fogok elégni.
Bennem Isteni szikra van, ha égni kell, akkor vele együtt, széllel szemben.
Had izzon fel a parázs, s ezzel vége van.
Remek, most kezdhetem előröl.
Minden ébredés, egész, bláblábláblá…
Magában hordoz, de nem úgy, hogy adjál, Uram adjad most, s kinyílik egy erszény.
Téged eleve egy végtelen erszénybe szültek. Láttál már kis kengurut?
Isten is látott, úgy tervezte, ha megnő, ne álljon félre.
Vegye fel a harcot, állja az ütést, minden ütés ébredés, minden ébredés.

A bánki varázsvíz legendája

Levéltári Szemle, Kisnógrád megye történeti néprajza: 1686
Bánk: Isten dombja "hasonlitván azt a nép azon hegyhöz,
mellyről üdvözítőnket a kisértő Sátán" megkísértette.

Az öreg Kracsim Samu egy langy hajnalon a hóna alá kanyarintotta a butykosát és holmi majszalék, madárlátta kenyeret, amit előzőnap hagyott maga után a szőlősben.
Szelt a kamrából sonkát, szalonnát, s a hegynek vette az irányt. Napfelkelte előtt igyekezett kiérni a szőlősbe, mert, ha a nap sugarai meg találják csiklandozni a tarkóját, akkor kövér izzadság cseppek. A kidőlt, bedőlt kapuk mögül álmos gazdák biztatták teheneiket, eriggyé má, indujjá má meg, azoknak sem akaródzott terelődni. A gazda rápaskolt egyet a farára gyengéden, s útjára bocsátotta. A tehenek nagy port vertek fel a főúton, csordába verődve szimatoltak a legelő irányába, bodros puli igazgatta őket csaholva, nyomukban legényke pálcával, meztéláb szedte a lábát. Inni a tóra hajtotta őket.