Másfél évet nem lehet leírni néhány mondatban. Tudom, hogy hosszú az írás, ezt nem fontos külön szóvá tenni. Örüljetek, hogy nem Apám írta, Ő két évet volt katona.

A behívóval, s párszáz forinttal a zsebemben indultam Beatrice koncertre.
Hajnalban kellett útra kelnem Orosházára, nem volt bennem félelem, férfi akartam lenni, azt mondták a katonaság férfias, azzá válsz.
Egy valamire való férfi a bevonulás előestéjén Beatrice koncertre megy, és leissza magát. Sokadik sör után már a színpadon ölelgettem a gitárost és fejest ugrottam az első sorba. A kórházban tértem magamhoz a műtőasztalon, a jobb kezem könyöktől lefelé tiszta vér. Leestem a színpadról háttal és a könyökömnél nyílt seb keletkezett.
Összevarrták, elengedtek, a Keleti pályaudvar felé vettem az irányt, kerestem egy talponállót, és seggrészegre ittam magam.

Citromsárga-fekete csíkos nadrág (Scorpions) volt rajtam szegecselt bőrövvel és bőrdzseki, tántorogtam a váróteremben, rosszízűt büfögtem, a hajam is büdös volt, lehet én hánytam le éjjel, a nadrágomon vér, úgy festettem, mint egy szakadt csöves.
Balta arcú rendőr állított meg, hogy igazoljam magam. Irdatlanul kövér volt, szuszogott, a fogai nikotintól sárgák, vastag tokája volt, mint egy hízott disznónak, a hangja zsírosan gurgulázott, mint egy birkáé. Rémesen ostoba kinézete volt, az sem segített rajta, hogy kérdezett.

„Aki valóra váltja az álmait, azt nem érdekli, mit gondolnak azok, akik álmodni sem mernek! Én e szerint élek” Váci Zsuzsa

Sok embernek okoz fejfájást az ajándékvásárlás szeretteinek.
Mit vegyünk neki?
Ha közeli hozzátartozó, akkor azért nehéz, ha barát, munkatárs, vagy egy közösség tagja, mindenképpen dilemma.
Mit lehet venni a szüleinknek, nagyszüleinknek, gyermekeinknek?
Mi az, ami nem kommersz, még is népszerű, szívesen emlékszik rá évek múlva is?
Vegyünk könyvet, dezodort, vagy csak simán egy ajándékkosarat?
Bonbont, mozijegyet, mobiltelefont, esetleg egy csillogó autót?
Kinek-kinek a pénztárcája diktálja a lehetőségeket, vagy nem.
Találkoztam egy házaspárral, akiknek nagyon megszaladt, szó szerint.

Mit szólnál hozzá, ha egy este a szüleid azzal állnának eléd, hogy: tessék lányom, vettünk neked egy Rio de Janeiro-i karnevált, tied az egész.
Vagy mondok jobbat, hazai: vettünk neked busójárást.
Nem, nem várj, van még jobb: szüreti bált vettünk neked!
Manapság valakinek űrutazást adni ajándékba, vagy venni egy egész szigetet nem nagy kunszt, tényleg csak a pénztárca a megmondhatója, hogy ki meddig mehet el.
De hallottál e már olyanról, hogy valaki születésnapjára egy futógálát kapott?

Szaladj gazda kapjál blogra!

Áll a kis Csikós Bandi a konyha asztalnál, kezével alig éri fel, pipiskedve kapaszkodik.
A házat belengi a karácsonyfa illata, áthatja az otthont a készülődés izgalma, feszült várakozás. Belép a kis Csikós Bandi édesanyja, ránéz a gyerekekre, s végignéz rajtuk, lesi a kívánságaikat.
Süti a kalácsot, bejglit, finom ételek illata terjeng a levegőben.
A kis Csikós Bandi toppant egyet a lábával, hogy mindenki rá figyeljen…
Anya! Én egy tejüzemet kérek karácsonyra!!!
Ellentmondást nem tűrően kérte, édesanyjának elkerekedett a szeme.
Hjaj fiam ne butulj! Kérjél modellvasutat, mint a rendes gyerekek, honnan adhatna neked a te szüléd tejüzemet? Ahhoz kellenek tehenek is, takarmány, föld, a földet megművelni, abba gázolaj, gépekre műszaki vizsga, aratáskor útvonal engedély, ANTSZ, inszeminátor, fejőgépek, alkalmazottak után tb járulék, környezetgazdálkodás, megújuló energiaforrás.
Áhhh fiam, hidd el nekem, jobban jársz a kisvasúttal.

Ígérem, megváltozom!

Ezen a nyáron nagyon sokat jártunk le Bernecebaráti mellé a Kemence patakhoz. Hol négyen, asszonnyal, s a két gyerek, hol pedig én a két gyerekkel.
Pataktúrának hívtuk, mert ahol a patak keresztezi az országutat, ott belegázoltunk a vízbe, s mentünk, amíg el nem halkult mögöttünk a világ. Mikor már csak madárcsicsergés volt hallható, és vízcsobogás, ahogy görgették a köveket, akkor letáboroztunk.
A Kemence pataknak nevéből adódóan semmi köze sincs a kemencéhez.
A Szlovák kamenice szóból ered, ami köves patakot jelent. S valóban, a Kemence patak medre látványosan tele van szürke gömbölyded kövekkel, mint ha valaki teleszórta volna a patak útvonalát, mert amúgy a patak környékén nyoma sincs köveknek.

Egy kanyarulatban a patak széles medret vájt magának, ami egy kisebb tóvá szelídült, kb. 50 méter széles, benne hűs patakvíz, pisztráng. Odáig rendszeresen elsétáltunk a patak medrében, mert mellette egy kisebb sziget rakódott le a kamenicékből, két oldalán csendesen csobogott a patak. Szalonnát sütni, bográcsolni kiváló hely volt, s horgászni is, a nap sem hevített az árnyas, magas fáktól.
Egy alkalommal, ahogy letáboroztunk, észrevettük, hogy téglapiros kövek is meglapulnak a szürke kövek között. Kíváncsian vettük kézbe, hogy vajon mi lehet?
Ezek bizony valamikor agyagból kiégetett téglák voltak, csak évek hosszú sodródásának köszönhetően megváltozott az alakjuk. Ahogy a lezúduló tavaszi ár, vagy nyári zápor utáni rohanó víztömeg kimozdította a helyéből a köveket, egymáshoz koccantak, egymáson gurultak, lassan kézfejnyi gömböccé változtak.
Lelkesen elkezdtük gyűjteni a kisebb-nagyobb téglára egyáltalán nem emlékeztető, csinos darabokat, hogy jó lesz majd a készülő fürdőszobába dísznek.

[Az előző rész tartalmából.]

Nehéz dolga van a szülőknek. Ketten vannak, s a gyerek hol ellenük fordul, hol az egyikhez húz, a másikat nem szereti. Egy nevelőszülőnek, gyermekotthonban még nehezebb a dolga. Ha a gyermek már csecsemőként ott kezdi az életét, akkor számára az a környezet a természetes. Ha később kerül nevelőintézetbe, az olyan, mikor egy látó ember elveszti a látását. Ha valakit gyermekkorában kiszakítanak a családjából, s egy intézetbe adják, akkor kétszer akkora felelősség terheli a nevelőt, akire bízzák.
Nincsenek meg a jogai, amik egy szülőt megilletnek, viszont Ő indítja el a gyermeket az élete útján. Ő motiválja, ösztönzi, hogy tanuljon, s váljon hasznos tagjává a társadalomnak, tudjon érvényesülni.

Szólt nekem a Partos Gabi, hogy figyelj csak ide guga! Jönnek megint a motorosok, kieszeltek valamit, hogy üstben megfőzik, foglalkoznak kicsit a gyerekekkel, felülhetnek a motorra, hozzáérhetnek a kezükhöz, vállukhoz, átölelhetik a derekukat mögöttük ülve…

Anyám 60 éves, az élettársa, Megyeri Jani bácsi 75 éves.
Anyám már a nyár közepén jelezte, hogy menjünk kiccsaláddal a szülinapjára, aztán nehogy elfelejtsük, hetente rákérdezett, hogy ugye elgyüttök?
Már, hogy a fenébe ne mennénk, ott a helyünk, testileg, lelkileg, de főleg testileg.
Van már tapasztalatunk, hogy anyáméknál, miként zajlik az élet.
Fenjük is a gyomrunkat, indulás előtt hetekkel beindul a pavlovi reflex.
Ha valaki nem tudná mi az, röviden elmagyarázom.
Ha a gazda a disznókat minden reggel pontban hatkor eteti, akkor menetrendszerűen beindul a nyálválasztásuk, függetlenül attól, hogy kaptak enni, vagy nem. Ha a gazda felkel, felkapcsolja a kinti villanyt, a malacok mozgolódni kezdenek, kicsit vissantanak, tolakszanak a vályú előtt, böködik egymást, méltatlankodnak. Majd, ha jön a meleg, gőzölgő moslék, akkor boldogan átadják magukat a testi élvezeteknek. Elcsendesednek, nem veszekednek, legfeljebb a farával lök egyet a másikon, ha cubákot lát, s szeretné magának tudni. De mondom, a nyálelválasztás már akkor beindul, ha felkapcsolja a villanyt.

Avagy, kit hogyan köszöntsünk?

Az előzmény:
A nejem a minap reggel azzal állt elém, hogy írjunk a köszönésről, mert szerinte áldatlan állapotok uralkodnak körülötte. Pedagógus, gyakran találkozik olyan helyzetekkel, amikor felvonja a szemöldökét, s szerinte nem kellene szó nélkül elmenni mellette.
Én azt válaszoltam rá, hogy a közösségi élet, olyan, mint a KRESZ, vedd fel a forgalom tempóját, ne lógj ki a sorból.
Persze tudom, hogy hiába mondom neki, a vérében van, az anyukája is pedagógus. Már nyugdíjas, a mai napig rápirít gyerekre, felnőttre, ha káromkodik, eldobja a csikket, vagy rugdossa az almát az iskola előtt.
Nem is túl népszerű. Senki sem túl népszerű, ha gyengeségeinkre, jellemtelenségeinkre világít rá.

Az előzmény előzménye:
Hónapok óta készülök megírni azt, hogy kit hogyan köszöntsünk. Kinek mondom azt, hogy: „üdv!” Kinek kívánok jó napot, kinek csak mormogok az orrom alatt, hogy lássa, mozog a szám, de csak illendőségből, nem vagyunk még köszönő viszonyban. Kinek csapom el a fejem, ha meglátom. Kinek ugrok a nyakába, nyomok az arcára puszit, fogok vele kezet, csapok a tenyerébe, verem oldalba, tenyeremmel meglegyintem a vállát, játékosan ököllel gyomorba, teszek úgy, mint egy gyerek, hogy szevaaassz. Kit ölelek át csöndben, hosszasan, ki mellé ülök le csendben, szó nélkül, tudva azt, hogy most csak ezt igényli.
S kinek mondom azt, hogy höhhhnyeee, hőőőjjj?
Vártam, hogy kiforrja magát a téma, halogattam napról-napra, közben elteltek hónapok.
Míg egyszer csak a nejemnél kiverte valami a biztosítékot.

Más anyukák a gyermekeik képét hurcolják a pénztárcájuk áttetsző rekeszében – én a sajátomat. Nem sok jó kép készült rólam eddigi életem során, talán mindössze kettő, abból az egyiket bebiggyesztettem a tárcámba. De nem azért, hogy magamban gyönyörködjek, egyszerűen csak megnyugtató, hogy egykor normálisan néztem ki.

Milyen a jó feleség?
Nagypapám 80. születésnapját nagy családi körben ünnepeltük: gyerekek, unokák, dédunokák. Papa beszédet mondott a vacsora előtt, ami így kezdődött:
„Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani drága feleségemnek, aki mindent megtett ezért a családért. Másodszor szeretnék köszönetet mondani a szüleimnek, akik felneveltek.”
Miután az ember házasságra lép, folyton azt vágja a párja fejéhez: „Apám ezt nem így csinálta... Bezzeg az én Anyám nem olyan, mint a tiéd...” De a nagyszüleim még a 60. házassági évfordulójukat is együtt ünnepelték. Náluk eljött az idő, amikor megfordultak a kötelékek, mert sokkal több időt éltek egymással, mint a szüleikkel. Nagyapám biztos el tudná mondani, milyen a jó feleség...

Ilyen a jó férj?

Előrebocsátom, hogy hosszú olvasmány, ha nincs türelmed, vagy sűrűn benéz a főnök, akkor inkább nyomtasd ki, előre is köszönöm a figyelmet.

Természetesen olyan, mint én, legalábbis nagyon hasonlít hozzám, kedves, figyelmes, előzékeny, udvarias, okos, jól nevelt, megbízható, okos, temperamentumos, vitális, az ágyban egy Isten, hűséges, modoros, erkölcsös, okos, igyekvő, dolgos, szorgalmas, szerető, barátságos, őszinte, nyugodt, okos, intelligens, szereti a komoly zenét, de járatos a punk világában is.
De mivel férfiról van szó, s egyben rólam, a hosszas, végeláthatatlan felsorolásnak még nincs vége, mert a jó férj: okos, jó kedvű, szereti az állatokat, lojális, humoros, fitt...

Egyrészről...
Másrészről:
Érzéketlen fatuskó, aki bármikor kedvesebb a macskákhoz, mint a családjához, lusta és rendetlen, nincs az a ruha, ami ne férne el a szék karfáján, önző, kizárólag Vele kell foglalkozni, ha nem így van, akkor tesz róla, hogy így legyen, udvariatlan, minden ajtón a felesége előtt megy be, figyelmetlen, a wc deszkát mindig felemelve hagyja. Izgága sajtkukac, amennyiben a másik szívesen pihenne, modortalan, akárkit letegez, neveletlen, minden vendégével széket hozat, ahelyett, hogy Ő hozna, az ágyban egy isten, de inkább csak kis „i”-vel...

Láttál már belülről számítógépet?

[link]

re: guga, vége a nyári szünidőnek, ideje hadra fogni az agysejtjeimet.

Régi sztorikból csemegézek, abból már nem lesz sértődés, nem húzza meg a pajeszom senki, amiért magára ismert, vagy rosszabb esetben a számítógépére.
Sosem szerettem azokat az informatikusokat, akik lehülyézték az ügyfelüket, vagy az olyan rendszergazdákat, akik ócsárolták a munkatársaikat a hátuk mögött, hogy még egy levelezőt is képtelenek önállóan használni.
Egyrészt mert ebből élünk, vagy ezért alkalmaznak minket, hogy mi értsünk hozzá, az ügyfél pedig megfizeti a szakértelmünket. A cégek meg azért alkalmaznak rendszergazdákat, hogy biztosítsa a folyamatos munkamenetet. Kivéve Jahno-t :DDD Neki szabad szidni mindenkit, mert annyi ember napi munkája függ tőle, hogy szívrohama esetén leállna fél Budapest. Muszáj kiadnia magából a feszültséget.