Hernyó élet, báb halál, lepke mennyország.

Mikor leáldozófélben volt a Guga Bt. És kezdtek elmaradozni a szokásos vevők, a nejem esténként azzal nyugtatgatott, hogy „ne aggódj apa, fizetés előtt van mindenki”.
Egyre gyanúsabbá vált, hogy már a megszokott állami intézmények is elhalkultak. Nem kellett hetente toner és festékpatron az önkormányzatoknak, iskoláknak, nem költöttek semmire, mert nem volt miből. Az egyik kórház, ami később bekerült a hírekbe, még velünk szemben is fizetésképtelenné vált, de aztán felhívtam az egyik okos embert és mondtam neki, hogy a számlán az áll, hogy amíg nincs kiegyenlítve, addig az én tulajdonomat képezi. Megyünk, összeszedjük, kocsira pakoljuk és viszont látásra, ne komolytalanodjunk egymással. Erre megígérték, hogy 14 nap és meglesz a pénz, úgy is lett.
Onnantól állami finanszírozású közintézménynek nem adtunk átutalásra semmit, keressenek nagyobb cégeket. De nem is volt rá szükség, mindent bezártak és elzavarták az embereket a picsába, pörögtek a reformok.

Bánk könyve 26:53
Ártatlan emberek és gyermekek, veletek mi lesz?

Egyik rokonomat elhívták kirándulni, hogy a nagyvárostól kicsit távol szívjon egy kis friss levegőt és élvezze a természetet.
Kedves idősebb hölgy rokonom kiszállt az autóból, nyögve nyelt és szuszogott a pókhasától, karján az elmaradhatatlan retikül, majd bosszankodva, fújtatva szétvetette a lábát és csípőre tett kézzel, megkérdezte, hogy: „mit nézzek ezen a girbe-gurba fákon?”.

Tényleg vannak ilyen emberek, a Gizella úton a fűtő, vele sokat marhultam. Neki a repülő és az all inclusive a mindene, él hal a 7 napos utakért, ki sem mozdul a szállodából, csak sütteti a valagát és egymás után rendeli a köröket. Nahhh, meséltem neki Bánkról, hogy milyen csodálatos hely. Az utca, ahol lakunk pazar, pénteken megjönnek az alattvalóim, mindenki nekiáll lenyírni azt a darabka füvet, ami jutott neki osztályrészül, majd bográcsoznak, nyársalnak, medencékben fürdenek, és utána szépen elmennek haza. Hétfőn más dolgom sincs, mint élvezni a munkájuk gyümölcsét. Végig sétálok a hosszú utcán, minden patent és sehol egy ember, csak Garas Dezső az utca másik végén, de olyan messze, hogy még inteni sem tudnánk egymásnak. 5 perc séta és több kilométer hosszú fenyőerdő, hegyek, mókusok, őzek, vaddisznók és rengeteg gomba.

Instant állatságok

Nem mondanám, hogy egy elborult állatrajongó lennék, azt vallom, hogy mindent kezeljünk a helyén. Macskát simán farba rúgom, ha bejön a lakásba.
Nem véletlenül kezdtem a macskával.
Tanyán nőttem fel, az állatokhoz való viszonyomat onnan hoztam. Volt tehenünk, bikánk, kecskénk, rengeteg pulyka, gyöngyös, kacsa, liba, nyúl, malac, ami egy tanyán megfordul. A haszonállatok mellett volt kutya is, macska is.
Az első kutyámat a vadászoktól kaptam, Lilla volt a neve, meglőtték véletlenül és utána már nem tudták munkára fogni. A tanyánkon épült és lábadozott, majd szerzett nekem sok örömet.
Kormi és Princz a két fekete tacskó, az egyiket lemérgezték a szomszéd cigányok, mert állandóan jelzett, ha jöttek át tyúkot lopni. Kormi az hülye volt, csak a farkát csóválta nekik, ennek köszönhette az életét.
Az első macskám neve Piros volt, nagy marha kandúr, ha kifeküdt a gangra napozni két gerendaközt simán betöltött, fene a száját. Ha párzási időszak volt, nem láttuk egy hétig.
A következő macskám Részeg volt, nem ivott, de úgy járt, a neve is az lett. Elcsapta egy autó és túlélte, megsérült az agya. Egy métert sem tudott menni egyenesen. A szénaboglyában bújtattam a balesete után, hordtam neki a tehenektől tejet és egyszer csak lábra állt. A mozgáskoordinációs problémák ellenére rendre megfogta az egeret. Nem csinálta bonyolultan, alkalmazkodott a megváltozott képességeihez, odaült a lyuk mellé és várt, ha kidugta a fejét rárabolt, ha elvétette, nem üldözte.
Később jött egy foxterrier, kóbor kutya volt, letáborozott a tanyánkon, bírta az életet. Néha két méter magasra is felugrott. Emlékezetes eset volt, amikor levittem fürdetni a megáradt kőrösre, bedobtam egy ágat, hogy hozd vissza, nem találta, de belekapaszkodott egy kidőlt fába, amit sodort a víz. Úgy kellett kérlelni, hogy jöjjön ki a vízből, mert abban a hitben élt, hogy Ő húzza a fát, nem a fa őt.
Anyám kapott ajándékba egy zsemleszínű, korcs kutyát, Eszünk lett a neve. Ha ebédeltünk, akkor a rántott csirke csontját ledobáltuk neki a földre és hálás, csillogó szemekkel ropogtatta el. Nem is akart anyám nevet adni neki, egyszer, ahogy ültünk a gangon az asztalnál, elkiabálta magát, hogy eszüüünkkk…!!!
A kutya előbújt a vackából és utána mindig erre jött elő. Tanyán élni azért jó, mert minden hétvégén sült hús, rántott hús van az asztalon. A telkünk egy kilométer hosszú volt és majdnem olyan széles, bizonyos pontokon a lucernás miatt nyitott. A végében akkora domb, mint a városligeti, széltében patak és akácerdő.
Mostoha apám mindig mondta, hogy mire körbe nézi megéhezik, szerette is a hasát, fene a czafrangját, nem vetette meg a jót. A kamrában rengeteg disznóság lógott és demizsonban házi bor.

Általános iskolás koromban nyaralni voltam Szigetváron két hétig. Egy alakalommal körbevezettek bennünket és bemutattak egy fafaragást, ami a vár ostromát ábrázolta. A kép nagyon részletes volt, apró kardok, emberi arcok, a várfal, szenvedés, küzdelem.
Nagy hatást gyakorolt rám, mert ugyan most 40 éves vagyok, de a mai napig emlékszem rá. Belegondoltam, hogy valaki, akinek szívügye volt a város, a fafaragáshoz tehetsége volt, évekig mesterkedett a művön és végül az azt megillető helyre került.

Általános iskolás koromban emlékművet felavatni voltam a Veszely kanyarban (Veszely csárda). Szépen úttörő nyakkendőben felsorakozva, vasalt fehér ing, vigyázzállás, öntudat és ideológia által vezérelve, engedelmeskedve. Az emlékmű egy nyolctagú vasoszlop volt, lehet alumínium, ezt majd a szakértő utókor (színes fémkereskedők) közelebbről megvizsgálják.
Mindössze csak azért a két hasonlat, hogy az eltérő művészi alkotásokat összevessem.

A Nyugat a huszadik századi magyar irodalom folyóirata volt. 1908 és 1941 között jelent meg. Nagynevű, megkérdőjelezhetetlen írók neve sorakozott fel mögötte, akiket csak jótékony kritika illethet. Nem mindegyikről mondható el, hogy tanult, magasan képzett, iskolázott ember lett volna, de ettől függetlenül a lelkületük elődeink/előttünk járt.

[Valami belement a fogam közé ] és nem tudom kipiszkálni, fáj vagy éppen fordítva, jáf .
Talán hagymaszár, na de azt már napok óta nem ettem.
Kutyaláb, asse ettem emberemlékezet óta, nem tudom járt-e valaha kutyaláb a számban.
Sok hülye dolog megfordult már a számban és ezek közül az elébb egy beszorult, méretre kicsi és nem utolsó sorban nemtommi. Abban bízok, hátha szerves és reggelre lebomlik, lehet büdös lesz a képem, mint döglött hal yóól, de legalább nem irritál.
Az is problémát jelent, hogy megosztja a figyelmemet.
Nem tudok odaadó lenni semmilyen irányban, mert ez a hagymaszár vagy kutyaláb, ami miatt jáf vagy éppen fordítva fáj, 50%-nyi agytevékenységet követel magának.
Továbbmegyek, amikor átlendül az lcd kijelzőn a led 60% irányába, akkor az azt jelenti, hogy azon töprengek éppen, hogy a hagymaszáron és a kutyalábon kívül mi okozhatja még? Jelenleg 70-80%-ot szentelek annak kiderítésére, hogy vajon mi is lehet az, mert még írnom is kell róla. Valamint a lejegyzetelt információkat meózni is kell, hogy szalonképes-e és, hogy alkalmas-e nagy nyilvánosság előtt elkövetett mijisaznára mondjad már, itt van a nyelvemen, valami izgatás vagy bujtogatás kisebb közösség ellen. Itt van a számban és szeretném ha kigyünne.
Vegyem igénybe a közönség segítségét?

A vidámpark felüljárójáról fordultunk be gyalog a Reitter Ferenc utcába.
Kopott, fekete Opel Astra húzódott félre az úton, pár lépéssel előttünk. A sofőr kiszállt és felénk fordult, a kocsiban súlyos szatyrok, megtömött zsákok és fáradt emberek alvó gyerekkel. Látszott messziről jönnek, hosszú út áll mögöttük.
Mosdatlanok, fésületlenek, ápolatlanok.
A sofőr orosz nyelven kérdezte, hogy merre van az M3, Ukrajnába mennének.
Futó pillantást vetettem a rendszámra és tényleg, oda tartanak, bár a por és a sár belepte, de kivehető volt a felségjelzés.
Zsoltra néztem, aki a jobb oldalamon állt felhúzott szemöldökkel és gondolkozott, hogy miként fordíthatjuk őket vissza, túljöttek a bevezető szakaszon.
Németül kezdte elmagyarázni, hogy hány hundert méter rechts és utána zurück, majd ecsetelte, hogy a felüljáró és figyeljék a táblát.
A sofőr behajolt az utastérbe és beszélt, nem hallottuk mit. Közben az anyósülésen ülő kócos, gyűrött arcú nő letekerte az ablakot, hogy jobban lássa, ki adja az útbaigazítást.
Erősen tanakodtak, látszott nem értették, amit Zsolt mondott.
Have on a map on you? Kérdeztem tőle gyenge angolommal, ám de annál bizakodóbban és segítőkészen.
Ingatta a fejét és nyepányimáju…
Mutattam neki, hogy melyik utcán ha tovább megy és back majd onnan rá a highway és végül Ukrajna a heaven.
Sofőrünk erősen zavarban volt és vakarta a fejét némi korpa kíséretében, majd újra az utastérbe hajolva egyeztettek. Láthatólag senki nem találtatott alkalmasabbnak nála a kommunikációs szakra, ezért újra hozzánk fordult és kérdezett valamit oroszul.
Ingatta Zsolt is a fejét, hogy nyepanyimáju s próbáltunk hevesen gesztikulálni továbbra is.
A sofőr megköszönte és dászvidányijával behúzódott az ülésre, akkor már a kocsi mellett álltunk meglehetősen tehetetlenül és még hallottuk az elhalkuló szövegfoszlányt a lehúzott ablak mögül, ahogy a hátsó ülésen ülő borostás férfi előre kérdezett: nem tudták megmondani?
Sajnos nem, válaszolta a sofőr és elhúztak a jelzett irányba.

Kecskehűs a háztetőn

1985

A dobozi úti tanyán laktam, 5700 Gyula [Nagyfenék 9.]
Békési László mostoha apám a kőröstály mgtsz tehenészetében aplikált, anyám ugyanott csak a csirke lovardában, napos csibéket neveltek kilósig, aztán bevagonírozták.
A tanyánk széle s hossza is egy kilométer volt. Akácerdő, patak, lucernás, magas domb, fácánzat, ugra-bugra nyuszik és egy vadászaton megsebesült vizsla a Lilla, meg két tacskó, a Kormi és a Princ.
Életünk szerves részét képezte a gazdálkodás, hely és takarmány volt, csak korán kellett kelni.
Hajnal 5h-kor már lapátoltam a disznószart, a tehéntrágyát. Volt húsz bikánk, négy tehenünk, libák, kacsák, tyúkok, disznók, gyöngyösök, pulykák.
S még valami, a tanyánk éke, dísze, játékos mozgatórugói, a négy darab kecske.
Normál esetben egy kecskének Gizi lenne a neve, de ezek olyan hülye kecskék voltak, hogy nem érdemelték ki.
Három leányzó és egy bak, veszélyesek, csintalanok, örökmozgók, fűnyírók.
Előttük nem volt titok, kifürkésztek mindent, ha nyitva maradt a konyhaajtó, akkor észrevét titkosan beballagtak és már csak arra lettünk figyelmesek, hogy lerámolják az asztalt.
Anyám egyszer vadászoknak szerezett vendégséget. Hajnalban mentek ki az erdőre és kora reggel jöttek vissza a dűlőn. Hozzánk mindig betértek házi pálinkára, áldomásra, jó szóra, pár falatra, ejtőzésre a befűtött sparhelt mellett. A vadászoktól kaptam a Lillát is a vizslát, mert véletlenül meglőtték, onnantól nem lehetett vezényelni neki.
Anyám megterített az asztalon. Dobozról hoztuk a házi kenyeret, vekni, kemencében sült, hatalmas karéjokat lehetett szelni belőle és egy hétig friss volt.
Kávét főzött, tojást sütött, házi szalámit rakott ki az asztalra, megadta a módját.
A konyha ajtaja véletlenül nyitva maradt vagy szellőztetett nem tudom, a kecskékre figyeltünk fel, ahogy a mellső lábaikkal az asztalon felgyűrték az abroszt és fejükkel féloldalasan szürcsölték a kávét, morzsálták a vekni kenyeret és lerántották a tojásrántottát.
Nahhh, anyám adott nekik a sodrófával, kikergette őket, emíssztek ám a jó anyátokba, rühes kecskék. De azért sajnálta is őket.
Az udvarban nem csinálhattam semmit, állandóan körülöttem sziszlettek, megrágták a villa nyelét, meghúzkodták a nadrágomat, böködték a szarvukkal a combomat, próbáltak játékosan provokálni.
Ha vendégek jöttek, elsőnek köszöntötték, minden új, idegen embert körberajongtak, aztán mikor látták, hogy nem kapnak semmit, elandalogtak. Lukucz Pista tehet az egészről, Ő szoktatta rá őket a háztartási kekszre meg a kockacukorra. Lukucz Pista állatorvos volt, sokat járt hozzánk az állataink miatt, mert néha felfúvódott a tehen ha bement a lucernába, disznók ha ellettek, kecskék száj és köröm fájás…
Szóval Ő rontotta el, elkényeztette mindet.
Azt hitték jön valaki, mindjárt a csőrükbe tol valami finomságot.
A Kozel reklám nem vicc, a bakkecske tényleg öklel, számtalanszor megtapasztaltam, hogy játékosan, ám de fájdalmasan bepróbálkozik.
A tanyánk hosszú, sátortetős, a végében disznó ólak, amelynek teteje a sátortetőhöz csatlakozott és az ólak melletti trágyadomb olyan magas volt, hogy kényelmesen felsétáltam az ólak lapos tetejére, onnan a ház sátortetőjére és a gerincére.
A tanyánk előtt öreg gesztenyefa biztosította az árnyékot nyáron.
A gesztenyefa lelógó lombja csemegének számított a kecskék szemében, az ágakat és a leveleket, rügyeket egészen addig lerágták, amíg fel tudtak ágaskodni vagy ugrani.
Miután lelegelték a lombot, kétségbeesetten ugráltak és sétáltak a fa alatt, de hiába.