A méhész
Napok óta keresem a méheket, fűben gyermekláncfű sárga virágain, virágzó meggyfán, az almafánk is néma, nem dongják körül, a méhek eltűntek. Nem húznak a levegőben sem, nem táncolnak egymásnak, hogy figyu, menj erre egy kis nektárért!
Darazsakat sem látok, csak lódarazsat, akkorák, mint a kisujjam. Esténként benéznek a nyitott ajtón, ülök a gép előtt, csak a vastag búgásra figyelek fel, alkalmas fészkelőhelyet keresve. Adok neki a papuccsal, majd kidobom a teraszra, s a macskáim érdeklődve pofozzák.
Egy pillanatra átfut rajtam, hogy mikor 2007 kora tavasszal én is mentem kiccsaláddal, Suzukiba be, számunkra alkalmas lakóhelyet keresni, s a harmadik falu után valaki rácsap a Suzuki tetejére, s mi meg kilapulva nézünk, mint a légy.
Voltam vagy 10 éves, arany Bandikával, kedvenc unokatestvéremmel gazulni indultunk, abból már nem sül ki semmi jó. Ha mi ketten összeereszkedtünk, az vérforraló volt, na nem nekünk, mások számára. Hol dinnyét lopni mentünk, s a csősz utánunk eredt kismotorral, menet közben hajigáltuk el a kerékpárról, mint aki ott sem volt. De elkapott, a fülünknél fogva cipelt haza a csősz Manyikához, Bandika anyjához. Manyika orbitális kiabálást rendezett a csősz füle hallatára.
Miután a csősz kitette a lábát, már azért szidott, mert ilyen kicsi dinnyéket hoztunk.
Mikor elindultunk kézi kocsival fémet gyűjteni, hogy elvigyük méh telepre, az is bekerült a történelem könyvbe. Már annyit gyűjtöttünk, hogy nem bírtuk húzni, épp egy tó mellett haladtunk el. Levettük a hűtőgépet és a horgászok legnagyobb örömére beetettünk vele, a fele kiállt a vízből.
Megkergettek bennünket, elfutottunk, a kocsit hátra hagyva, de amikor megnyugodtak a kedélyek, újra előbújtunk a sövényből és egy tárcsás hajdu mosógépet vágtunk be a tóba hangos röhögés kíséretében, hogy majd mi beetetünk nektek, ti csak lessétek a halakat.
Futás.
Adrenalin, kitágult pupilla, ziháló lélegzet, bokor mögé bújva.
A horgászok fel s alá jártak, mint a megzavart hangyák.
Megvártuk, amíg beesteledik, addig elmentünk egy sport szeletért a tetű kocsmába.