Hirdetés

Tisztelendő úr!

Utolsónak hagytam el a templomot, szándékosan maradtam a sor végére, és nem szándékoztam pénzt dobni a perselybe. A sor lassan haladt, s mindenki alaposan szemügyre vette, hogy az előtte lévő néhány ember mennyit vet oda az úr lábai elé a földre, hogy a kegyeibe fogadja, senki sem akart alulmaradni.

Már csak én voltam hátra, a pap művigyorral bólintott, Isten áldja a lelked fiam!
Tisztelendő úr! Nem túl vékony az a persely?
Megvonta a vállát, kicsit hümmögöt, nem értette a kérdést, s aztán fény gyúlt az agyában, valami nagy adakozót láthatott meg bennem.

Tudja van, aki személyesen adja át az adományt, de az egyház honlapján megadtuk a számlaszámunkat is.
Rossz a válasz tisztelendő úr!

Máté Evangyélioma 10. rész

8.
Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.
9.
Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe,
10.
Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálczát; mert méltó a munkás az ő táplálékára.

Ébredés után érdes az álom. 1. rész

6. Ef 2,2
Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik;
7. Kol 3,6
Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira;

STN

Kitalálod? Isten, Sátán, a magyar nyelv az nem olyan, mint bármelyik, van benne doppler effektus, amit minden nyelv nélkülöz. Ííííí, megörülsz, felsikítasz. Ááááá, vagy nemleges a válaszod, vagy elálmélkodsz.

Hogy az angol egy a Sátán által megalkotott nyelv, s hogy mennyire káros, figyeld. Apa, anya, baba, cici. Na most nézzük, hogy van az Isten angolul? God. Visszafelé? Kutya. Evil visszafelé? Élet. Micsoda hatalmas összesküvői mellméret, vasald ki. A magyar nyelvben, ami szent, az oda vissza ugyanaz, vagy a kettes számrendszerben leledzik. Mert Isten úgy alkotta meg az embert, hogy legyen társa. Még, ha azt mondom együtt voltunk, hiába szerepel benne az egyes szám, két embert takar. Eggyé válni, ahhoz is kettő kell.

Láncosabb a fénynél. Akard!

1990 Kelenföldi Városközpont, bugyikék vasoszlopok, alatta standok, zöldség, vecsési savanyúság, használt ruha, Robi könyveket árult, mellettem Kati cigarettákat kartonból, Galambos elvtárs, alias Kukoricás Zsolt pattogatott kukoricából tengette, én hangalámondásos német pornófilmeket árultam. Volt egy haverom, aki a németekhez járt ki Dachia-val kukázni. München-ben melózott a köztisztaságiaknál évekig, jól beszélt németül. Felvetette, hogy lépjünk egyet előre, és menjünk ki a BASF-hoz, hozzunk be tőlük vhs szalagokat, akkoriban ez nagy őrület volt, mindenki videomagnót akart. Egy utánfutót megpakoltunk üres vhs szalagokkal, hoztunk többféle márkát, hogy legyen választék, s az éjszakát a lakótelepi szeméttárolók átfésülésével töltöttük. Ott úgy megy, hogy, ha meghibásodik egy műszaki cikk, akkor újat vesznek helyette, tipikus fogyasztói társadalom. De ha újat vesznek, s a régi nem hibás, akkor is kirakják a gyűjtő épületbe. A hátsó ülés tele volt hazafelé Marantz erősítőkkel, Panasonic deck, Sony, és egyéb űber cuccokkal, amit jó pénzért itthon el lehetett passzolni.

Az embernek minden dicsősége

Az embernek minden dicsősége

A férfi a gyalogátkelőhelynél állt, zöld lámpára várt, nem ment sehova, a vele szembe jövő tömegnek, a nyakába akasztott tálcáról, arcán gyermeki mosollyal fűszálakat osztott, amit egy közeli réten szedegetett.

Tessék csak venni belőle bátran!
Elmebetegnek nézték, lesajnálták, kinevették, jobbára munkából jövő, sietős emberek özönlöttek az aluljáróból, futva, vagy róla tudomást sem véve. Mindennapos dolog, megszokott, hogy valaki szórólapot osztogat, senki sem veszi észre, nem kér belőle, van reklám elég a tévében elég töményen.

Pontosan tudta, hogy csak azok fognak megállni, és megkérdezni tőle értetlenkedve, akikben van valami, ami elválasztja őket a többi embertől, mert mások, még emberek. De azok is két részre tagolódnak, a meghallgatott válaszra várnak, s legyintve tovább mennek, vagy leragadnak, s vevők, fogják az adást. Budapest hatalmas város, direkt választotta a Blaha Lujza teret, ott mindenféle ember megfordul, még olyan is, mint Ő maga.

BEERTOK FEST 2012

Nemrég jöttünk haza, szerda óta alig aludtam, így most csak egy kis filmajánló, a szöveges rész későbbre marad.

[link]

Férfiak titka

Férfiak titka

Van, aki ezt nem képes tudomásul venni, az a világegyetem működését sem érti, csak naphosszat panaszkodik, álmodozik, magyarázkodik a valóság hiányáról, s természetesen soha nem találja meg az igazit. Na ez most „leütöttem a magaslabdát”-ra sikerült, mint ha vádolnám valamivel a nőhölgyeket.

Viszont minden ember ösztönösen társra vágyik, a férfiak is, ezért vásárolnak drága autókat a kiszemeltnek, meg műmellet varratnak neki, és tulajdonképpen mindent megvesznek neki, hogy elkápráztassák. Van e olyan nőhölgy, aki nem egy ilyen fehérlovas kandúrbandiról álmodozik, aki elbókolja, csókolgatja, kényezteti, körbenyaljafalja, és nincsenek problémák?

Na pont ez a probléma, ha nincs probléma. Bár még nem abban az életciklusban leledzem, amikor elmondhatnám, hogy mi a hosszú házasság titka, de 17 év házasság, és két fiúgyermek mellett annyit megengedhetek magamnak, hogy szerényen jelentkezem, hogy a választ nem tudom, de van róla fogalmam.

Kérd és

Kérd és

A magyar nyelv nem csak beszéd, kódolva van benne a teremtés mítosza. A cím helyesen kérdés lenne, de, ha úgy írom le, hogy kérd és, akkor benne van az alázat. Kéred, kérsz, és?
Válaszra vársz, a kérelmed kimenetele bizonytalan. Vagy válaszol rá Isten, vagy nem. De ha embernek is teszed fel a kérdésed, akkor is kérdéses, hogy a megfelelő választ kapod. Hazudott már neked valaki? Beismerte? Nem ismerte be, de pontosan tudod?

Isten mindig válaszol a neki feltett kérdésekre, megvan hozzá a megfelelő apparátusa.
Az apparátus milyen hülye szó, tartalmazza a tusakodást. Volt már dolgod a hivatallal?
Ugye milyen nehézkes, küzdelmes? Hivatal. Hív a találkozásra, kihívás küzdelemre, nem nyerhetsz, vagy fehér holló.

Isten nem hazudik, a magyar himnuszra csak ingatja a fejét, hogy nem, nem. Normálisak vagytok ti magyarok? Állandóan csak panaszkodtok? Bal sors, akit régen tép? Vagy Baál?
Járj utána magad, a magyar mag őr, Isten ránk bízta, nem másokra, a magyar nyelv az alapja minden nyelvnek. Megmagyarázom. Ezt a szót mondd el más nyelven! Explain.
Volt, kijárat, félelem, játék, kiállítás, bennem, áruló, windows.
Guga elmész a picsába, teljesen szét vagy zuhanva, azt sem tudod miről írsz és mit!
Ránézve az angol explain szóra, ezek a szavak jutottak eszembe.

Te őszin?

Te őszin?

Hogy a magyar nyelv mennyire csodálatos, s hogy mit jelent a magyar (mag őr) nem kívánok kitérni, aki beljebb kíván hatolni annak két link és az álla leesik.

[SZER-TAN]

[Ősnyelv]

Mit jelent az, hogy őszinte? Az Ő szintje, vagy szinte ősz, amikor lehullnak a levelek és a fa teljességében leplezetlen, meglátszik, hogy valójában milyen, nem takarják el a zöld, vagy elsárgult levelek. Apámmal rendszeresen vitázunk Istenről, egyszer a kertben ordítozva, értetlenkedve a fejemhez vágta, hogy Jézus miért volt olyan hülye, hogy megátkozta a fügefát, amikor pontosan tudta, hogy nem volt fügeérésnek ideje?

Mk 11,13
És meglátván messziről egy fügefát, a mely leveles vala, odaméne, ha talán találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet semmit sem talála; mert nem vala fügeérésnek ideje.

A két

A két

A kisfiú szaladt a tó partján, megbotlott, elesett és vérzett a térde. Nem először fordult elő, ügyet sem vetett rá, ugrott egy fejest a mólóról és visongott tovább a többiekkel, kilubickolt a partra, lihegett, majd elterült a füvön.

A kisfiú csak pár percig bírta a szaunát, üvegkabin, gyönyörű rálátás a tóra, szaladt ki a hőség elől, alig kapott levegőt, a drótkerítés állította meg, ami elválasztotta őt a külvilágtól. Egy ideig pihegett, rácsodálkozott, hogy a kerítésen túl is van élet, apukák, anyukák, pocakosak, büféznek, és pezseg az élet, gyermekek hancúroznak, megirigyelte őket. Egyedül volt a sok felnőtt ember között. Kisfiam gyere be!

A kisfiú nem talált nyugtot, valahol a tó partján lerakta a hatalmas törölközőt, amit az anyja dobott a vállára, hogy e-nélkül ne menj el! Kereste a szemével, de akkora volt a tömeg a parton a hőségben, hogy nem találta. Taposta a kicsiny lábaival a homokot, hátha meglesz, nem emlékezett rá, a barátai unszolták, hogy gyere már! Egy labda elgurult, a vízből dobták, szaladt utána, a szögesdrót tövében állt meg.

Bánki tábor, nyári tábor

Bánki tábor, nyári tábor

Ez az írás, most erősen reklámszagú lesz, nem véletlen, belecsöppentem egy helyzetbe, és szeretném kihasználni a lehetőséget, hogy sokan olvasnak. Nem rejtem véka alá, hogy elfogult is vagyok a hellyel kapcsolatban, Bánkon a legszebb hely, évtizedes múltra tekint vissza, sok úttörő és kisdobos megfordult ebben a táborban az 50-es évek óta.
Eldugott, elszigetelt hely, közel a faluhoz, a sportpálya mellett. Hegyek és erdőkkel tarkított, madárcsicsergős, nádiposzátás patak övezi, éjjel baglyok huhognak, kiválóan alkalmas elbújni a város zaja elől.

Nőcizős koromban a nőhölgyeket Szilvásváradra invitáltam a kempingbe, faházas megoldás, önellátós bográcsozás, sörözés, hajnalban elsőként álltam sorba a sültpisztrángért, meg egy feles. Erdőben bandukolás, gombaszedés, estére fűben heverészés, lópacival megbarátkozás, helybéliekkel koccintás, vigyorgás, aztán magamra húztam a paplant, és hajnalban kezdődött minden előröl.