A tegnapi poszt rövid volt vendég + pálinka elfogyasztása miatt, mármint a vendéget sem nem fogyasztottam, sem nem fagyasztottam, mert a bungiban fűtve vagyon.
Bizonyos mennyiségű pálinka után olyan oldódott és kötetlen volt a beszélgetés, hogy még olyat is elmondott a bánkiakról, amit soha nem szerettem volna hallani. 1985-ös datálású az emberünk, szóval fiatal, nálam jóval fiatalabb. A véleménye ugyanaz a helyiekről, de valami tetszett. Felsorolta, hogy kicsinyesek, kishitűek, képmutatóak, feljelentgetnek, rengeteget mesélt. 2007 nyarán jártam egy helybéli idős emberhez bort venni, mesélte, hogy a bánki hegyoldal 30 évvel ezelőtt virágoskert volt, művelték, az emberek hétvégenként kirajzottak, és a hegyoldal adta a gyümölcsöt, a termést. A vendégem nagypapájának van egy elég nagy földterülete. A srác a fejébe vette, hogy egy kicsit még visszamegy külföldre összeszedni magát, majd hazajön gazdálkodni, s a földet kihasználni. Ez volt, ami tetszett, nem az, amit a bánkiakról elmesélt, s miattuk megjárta a rendőrséget.
Hirdetés
Bánki Folder 20. rész (vélni tudni kell)
Bánki Folder 19. rész (belesírhatsz a szemembe)
Belesírhatsz a szemembe
Érzék fosztóképző és tapin fosztóképző vagyok, tanyán nőttem, sokat vertek, börtönben is ültem. A nejem néha hozzám bújik, s megkérdezi, hogy szeretsz? Nem mondok semmit.
1987-ben vonultam be, 1.5 év katonaság, az őrtoronyban ismekeddem meg Karinthy írásaival. Először Ferenc, s utána Frigyes. Két könyv között az őrtorony tetejéből leemelt pornóújság. Egy katona őrségben, ami 3 óra szolgálat, s három óra alvás, mást nem csinálhat, maszturbál.
Ferenc leírta az apjáról Frigyesről, hogy nagy szegénységben éltek, hitelből hitelbe, de hatalmas társasági lények, szalon, ivászat, diskurzusok. Számomra felfoghatatlan volt akkoriban, hogy miként történhetett meg ez egy ilyen népszerű íróval. Csak Cserháti Zsuzsa halála után értettem meg, hogy a művészek mennyire kihasználtak. Paudits Béla a Telaviv kettőn egyszer kifakadt, hogy olyan alacsony a nyugdíja, hogy napról napra él. Le a cipővel, emlékeztek még? Gazsi bácsi lótetű! Politikust még nem láttam éhezni.
Bánki Folder 18. rész (mono mentális)
Mono mentális
Ma éjjel álmomban, a boltban voltam, a Torma ABC-ben, lecsókolbászt majszoltam, bejött Partos Gábor a Margaréta gyermekotthon igazgatója, és lecsókolbászt vásárolt. Bejött a polgármester is, szintén lecsókolbászért állt sorban, s a pénztár előtt magyarázkodtak, hogy tulajdonképpen ez nem is lecsókolbász, otthon elnevezték másnak, s mondtak valami vicceset, ami nem nevettem. Az álom lényege az volt, hogy nem akartak tudomást venni róla, hogy valójában milyen anyagi helyzetbe kerültek, ezért azzal hatástalanították, hogy a lecsókolbászt más néven hívták. Vettem egy nagy levegőt, s mondtam nekik, hogy örüljetek neki, hogy nem vagytok az én helyzetemben. Én bejövök a boltba, s helyben elmajszolom, fizetés nélkül, nekem elnézik. A nejem azt mondta, hogy nem álmodott semmit, pedig olyan nincs, mindenki álmodik, csak nem emlékszik rá. A fürdőkádban ültünk, kedvenc helyünk, az élet magvas dolgait hámozzuk. Eszébe jutott, kapott egy emailt, de közben ki kellett mennie vécére, a horkolásom is beivódott az álmába. Kiment a vécére és akkor jutott eszébe, hogy nem olvasta el az emailt. Már nem is fogja, csak álmodta. Juteszembe, az miért van, hogy szex után az ember 30dkg-al többet mutat?
Bánki Folder 17. rész (magam alá, ha már nem adsz ötöst)
"Amikor az isten tehetséget ad, akkor ostort is ad hozzá. Ez az ostor önkorbácsolásra szolgál. (Mindent Anyámról.I. felvonás, Esteban).
Tegnap este megtelt szotyival a hamutartó, de lehet nem tegnap este, összefolyik az idő. Tegnap este végig a lakásban voltam. Hétfő volt? Ma milyen nap van? Megvan, ma kedd van, vasárnap este telt meg, azt a hamutartót találtam. A bánki táborban volt egy focicsapat bulizni, lazulni, mikor takarítottam utánuk az udvaron, a fűben találtam. Citromsárga, négyzet alakú, a cigarettának a négy sarkán a hely kialakítva. Megtartottam, de ahogy be akartam borítani a szotyi héját a kályhába, beleesett. Ma délután tudtam csak kivenni, lehűlt a kályha. Totálisan eldeformálódott, már nem is négyzet és csak két sarka éri az asztallapját. Akkor sem dobom ki, így is jó, sőt így mégjobb.
Átfáztak a lábaim, begyújtottam a kályhába, de hiába sugározta a meleget, a két lábam fagyos volt, egész nap a ház körül lapátoltam a havat. Megpróbáltam fát vágni, nem indult be a fűrész, a gyertyát kitisztítottam, akkor sem. Feladtam. Átöltöztem a szakadt erdőre járós ruhámból a tiszta mackómba. Felhívtam Zolcsit, hogy ilyenkor mi van? Azt mondta öntsek a motortérbe egy kupak benzint, ha van szikra az beindítja. Megint átöltöztem a szakadt erdőre járó ruhámba, amit a nejem kifejezetten nem szeret. Ha este bemegyek, nem vetkőzhetek le a szobában, mert büdös, és ritkán engedem neki kimosni. A bungi is büdös a kályhától, a ruha beszívta a füstszagot. A pulóver ujjai szakadtak, foszlottak, a nadrág térdén hatalmas lebeny lyuk, a kökényes szétszaggatta. Hiába mosná ki, másnap szétizzadnám az erdőbe, amikor szemetet szedek. Hiába varrná meg, ezen már nincs mit, ő is feladta velem küzdeni, hogy sem kimosni, sem megvarrni nem engedem. Ő a lakásban nem tűri az ilyen ruhát, s nem nézi jó szemmel, ha a faluban ebben közlekedek. Nem elég, hogy punk vagyok, de szakadt és büdös.
Bánki Folder 16. rész ( Hógolyó emlékére)
Ma megváltozott az életem, mint minden nap.
Nem szeretem a fészbukra kiposztolt és még annak számára is élhetetlen bölcsességeket, aki kirakja, és a fasz sem lájkolja. Ha az ember érzi, hogy okosabb lett, vagy előrelépett, nem egy lájknak köszönhető, hiába nyomkodja rémülten az F5-öt, hogy lájkolták, lájkolták? Basszus senki, és nem is szólt hozzá. Reggel 6h, a kávé mellett kezdőoldal a fészbuk, csalódás, semmi sem pirosít a balfelsőben, senki sem kíváncsi rád, mivel közösségi oldal. Lehet a miatt, mert hamis névvel vagy jelen, a születési dátumodat máshova datálod, magadnak is hazudsz, miért várod, hogy mások kutyaként hűségesek, és őszinték legyenek hozzád?
Ha azt írom, hogy igen neked szól, bárki magára veszi, pedig az én fejemben csak egyetlen személyről van szó, aki nem személy, és soha nem volt beregisztrálva a fészbukra, még is szerettem. Ma eltemettem, napokig néztem a szenvedését, egy macskáról van szó, búcsú Hógolyótól, szarul indult az év. Először a Suzukinknak intettünk búcsú puszit, utána Olajos, ma Hógolyó. Aki rendszeres olvasóm az tudja, hogy Olajost az állatorvos szerint valaki fejbe verte, Hógolyó az anyja volt, nem voltam előrelátó, hogy ezzel mit okozok neki, de végignézte. Kihoztam Olajos tetemét a lakásból, Hógolyó látta, hogy eltemetjük, s összeomlott. Először csak szédelgett, nem volt magánál, azt hittem megmérgezték valamivel.
Soha sem gondoltam volna, hogy két állat lelkileg ennyire összenőhet. Csak macskák voltak, Olajos rendszeresen lesből letámadta az anyját, kicsit verekedtek játszásiból, az ember nem is gondolná, hogy többről volt szó.
Bánki Folder 15. rész (Welcome érák)
Come arák, camerák, ide redukáltam. A kamerákról lesz szó ebben a feszült helyzetben, az eccemű a háromszög végén, ami mindent lát. Novus Ordo Seclorum, az új világrend, s a végén talán chipegetünk is.
Ma jártam a diszkontban, iszkoltam, mert 11h-kor záróra, a léböjtkúrámat felírtam magamnak, 3 liter bor, 6 liter szóda. 12h után már csak ezt fogyasztom, s így szép vagyok, ebben a faluban okos nem lehetek. Megcsapta a fülemet egy párbeszéd. A diszkont hátuljában már nyitás után adagolnak a napi stressz ellen alkoholt. Minden nap egy új kezdet. Férfiak, kemény mellel, a jobbik, az majd elkeni az arcukat. Bele sem szóltam felesleges, még nem tudják, miről van szó, mire megtudják, már nem tudják mire vélni. Kell egy megmentő.
Ki veszi észre a kamerákat? Mindenhol lesben állnak, a gps készülékem Belgiumban (magyar hangja Eszter) új fogalmat tanított. Piros lámpán áthaladást a kamera rögzíti. Szoktam pornófilmet nézni, és néha eszembe is jut, hogy, mi lenne, ha valaki látna közben.
Bánki Folder 14. rész (identitásból karó)
Mondvacsinált informatikusként, amikor megkérdezik tőlem, hogy melyik víruskereső a jó, vagy legjobb, azt szoktam válaszolni, hogy egyik sem. Az már az összeesküvői mellméretek kategóriájába tartozik, hogy maguk a víruskeresők gyártói állítják elő a vírusokat. Probléma, reakció, megoldás. Gyártok neked egy problémát, reagálok rá, s én magam kínálom a megoldást, ez jó biznisz, a politika is így működik.
Egy víruskereső önmagában nem ismeri fel a vírusokat, előbb be kell neki mutatni. Ahhoz, hogy azonosítani tudja, előbb látnia kell, onnantól már elboldogul vele. Ezért van szükség a frissítésre, mert, ha új vírus kerül a piacra, akkor mindenki boldog, végre egy kis probléma, amit meg kell oldani. Gyorsan rémüldözik mindenki egy jót, aztán megenyhül, hogy végre itt a megoldás. Amikor az üveges elküld néhány suhancot, hogy nesztek itt van pénz fagyira, verjetek be pár ablakot. De ki vagyok én a nyolc általánossal, amiből hat elsőt és két másodikat végeztem, hogy ilyen problémákra csípőből rávilágítsak? Várjuk ki a végét.
Bánki Folder 13. rész (Irreverzibilis Szubszidiaritás)
Ha a szubliminálisan programozott államcsőd március elején még nem üt be, és az idő is megengedi, enyhül, akkor jönnek a nyuszik. Az országgyűlés kivette az önkormányzatok kezéből a döntést, a lakosságot sújtó szagra hivatkozva nem korlátozhatják le, hogy ki mennyi állatot tarthat és hol. Innentől szakmai alapon csak is az ANTSZ ugathat be, nekik meg nem ajánlom, mert van pár kártyalapom, amit kijátszhatok Mert eddig ugye hoztak olyan rendelkezéseket, hogy bizonyos kiemelt idegenforgalmú településen pl. az 1990 után épített házakban semmilyen haszonállat nem volt tartható. Kivéve kutyát, macskát, de az nem haszonállat, hanem házi kedvenc. Nem tudom itt helyben milyen rendelkezések voltak érvényben, nem olvastam utána, mert eszembe sem jutott itt gazdálkodni. Nemrég kinéztem magamnak bagóért egy 300nm-es régi pajtát, amihez volt patak, 2 hektár föld erdővel. Tanyán nőttem fel a telkünk 1*1km-es, mindenféle állat, ami egy tanyán elképzelhető velem az élen. Ilyesmiben gondolkoztam, csak ugye 2012-ben rám bízták a bánki tábort, ami alaposan elvonta az összes energiámat és figyelmemet. Ha nem nyomják meg a piros gombot, akkor ebben az évben is nekem jut a megtiszteltetés, hogy a vendégekre felügyeljek, s gondozzam a tábort. Később erről még majd írok, kicsit burkolt reklám lesz, de emészthető formában, mert a hangulatot fogom felidézni, hogy kik jártak ott tavaly nyáron, s hogyan érezték magukat.
Bánki Folder 12. rész (ha én egyszer kinyitom a számat)
2003 novemberében a www.guga.hu látogatottsága 1.3 millió volt. Köszönhető a törődésnek és a sok sörnek, amit hozzám beugrasztva elfogyasztottunk, a fővárosban könnyű népszerűségre szert tenni. Miután Bánkra költöztem, lelankadtam, elkókadtam kb. egy fél évig, amíg azt sem tudták rólam, hogy ki fia, s borja vagyok. Lekorlátoztam magam a Logout címlapjára, és azt raktam ki a guga honlapjára. 2007-ben költöztünk ide, nyáron. Az oldalam látogatottsága meredeken zuhant a 10 ezerre maximum. De ez a Logout kiemelkedő eredménye, utólag is köszönet az oldalnak, hogy elviseltek. Közben történtek dolgok, a bánkiak szorgalmának köszönhetően lelőttem az oldalamat, azóta is kék háttér, és az ATW logója csüng rajta, nem azé, akik hétvégenként mindent hátra hagyva rohannak a zsinagógába.
Tartottam egy kis ebédszünetet, nem szólaltam meg, majd visszajöttem ide. Hova máshova?
Vakegérke engedélye nélkül közzéteszem eme bizalmas információt, amit csak rám bízott, remélem nem haragszik meg, annyira már ismerem, hogy csak is bölcsességet és tanítást keres mindenben, remélem ebben is csak azt látja.
Bánki Folder 11. rész (háromra 2.)
Apa: Magassági sorrendben kezdjük, ami egyben életkort is hordoz magában. 192cm magas vagyok, Levente nem tudom, mindjárt megkérdezem. Benjáminnak aktája van róla, mert egyszer kijött a bungiba és lemértem. Odaállt a bungi falához, colostok kihúz, meghúztam a vonalat, s a kapott eredményt odavéstem, hogy legyen valami viszonyítási emlék. Szerintem az óta már nőtt. Tegnap Levente kérdezte meg, hogy miről fogunk írni, ma Benjámin, a téma ugyanaz. Szabadon választott. Nem szeretném befolyásolni. Staféta. (hja, 2012.06.08 141cm).
Levente: Apám most mondta, hogy én jövök. Na de én megyek is. Sziasztok!
Benjámin: Én is.
Apa: Amíg Levente hosszadalmasan és cirkalmasan megfogalmazta a mondanivalóját, addig Benjámin könyörgött, hogy mérjem meg újra, hogy milyen magas, engedtem neki, miért ne. 2013.01.10. 144cm magas, 3 centit nőtt, a fene a sündörgőjét. No de van még mit behoznia, én 192cm vagyok, muhaha staféta.