Az első emlékem karácsonyról egy Gyula melletti tanyavilághoz kötődik, Jánoszug. Jánoszugban volt egy tanyánk, ott éltünk, a legközelebbi szomszéd egy kilométerre lakott.
A tanyánk három helységből állt, vert falú vályogház, a padló tehénszarral mázolva, egerek a padláson, jégvirág az ablakon, vastag hótakaró a tájon.
Apám kivágott az erdőben egy kisebb fenyőfát és beállította a tehénistállóból kialakított konyha sarkába. Egyedül voltam otthon, raktam a hasogatott fát a cserépkályhába, s talán unatkozhattam.
A fenyőfát a konyhaasztalra raktam, a lógóról kolbászt és füstölt szalonnát vettem, apró kockákra, karikákra szeleteltem és feldíszítettem vele a fát.
Volt a fiókban szaloncukor akasztó, arra szúrtam fel és a fenyőt körbejárva, mindenhová raktam, közben jól is laktam.
A szobának, olyan széles ablaka volt, hogy be tudtam ülni, onnan lestem, hogy mikor jön haza a munkából apám. A városban dolgozott, Gyulán a Fa és Fémbútor ipari vállalatnál.
A csabai útról kanyargós út vezetett a tanyához, messziről láttam, ahogy felkaptat a dombra Czetkájával és inog a motor a sáros úton, anyám mögötte ül, a derekát átfogva kapaszkodik.
Lett is patália, anyám csapkodott, amikor meglátta és szentségelt s ott nyomban derékba törte a dédelgetett kirakatrendezői álmaimat.
Miután a szüleim elváltak én apámmal maradtam, öcsém anyámhoz került. Majd később én is anyámhoz, s vissza apámhoz. Onnan kollégiumba, de megszöktem és kiutaltak nagyanyámnak. Onnan is megszöktem s nagynénémhez mentem. Majd újra kollégiumba, ahol én lettem a mikulás. Nagyobb növésű voltam a többi gyereknél, mélyebb hangú, a kollégium igazgatója mondta, hogy én leszek a mikulás. Megszeppent gyerekek ültek a teremben, áhítattal néztek rám, név szerint szólítottam őket s lecsendesítettem a krampuszokat, zsákból osztogattam a sok finomságot. Csokoládé, mogyoró, szaloncukor, zizegő, piros zacskóban.
Hát nekem ki ad ajándékot? Én nem kapok? Rólam, a mikulásról mindenki megfeledkezett, hahó, én is gyermek vagyok!
Miután takarodót fújtak, kiosontam vécére, megvártam, amíg minden elcsendesedik és a ruhásszekrényeket átkutatva sok gyerek csomagjából, loptam finomságokat.
A társalgóban bújtam el a piros műbőrfotelek mögött, oda húzódtam le és tele ettem magam csokoládéval.
Másnap hatalmas botrány lett belőle, a tanárok sorba állítottak bennünket, rám nem gyanakodtak, mert én voltam a mikulás, eszükbe sem jutott. Kollektívé megfenyítették az egész csoportot. Az esti filmvetítés elmarad, ma korábban lesz takarodó. Remélték, hogy így megkerül a tettes.
Már nagyobbacska voltam, újra anyámmal laktam a dobozi úton. Ott is egy tanyán, jött a karácsony. Mostoha apám tehenész ember, vállát nyomta bú s néha a sparhelt mellett ülve, egy üveg Zöldszilváni mögött morfondírozott. Karácsonyra az Állami Könyvterjesztő Vállalattól rendelt az egész családnak könyveket. Vitathatatlanul benne volt a tudásszomj, hatalmas dobozban érkezett, csillogó szemmel bontottuk ki, az új könyv illata, a fenyőfa lengte be a kicsinyke szobát. Egyenként rakosgattuk a polcra. Lenin összes élete, Kun Béla, Titanic. Mostoha apám kiváló dolgozó volt, hozzá érdemrend, s képezte is magát, meg önkéntes tűzoltó.
Éjjel sikításra ébredtünk, anyám a keze elé kapta a száját, mostoha apám elvétette az irányt, a Zöldszilvánival kipótolt tudásszomj okozhatta tán, de elindult, hogy elvégezze a dolgát.
Feldöntötte a feldíszített karácsonyfát, pont ráesett és rátekeredett a fényüzér, nem is értett semmit, csak kiabált, hogy naaahhh, mi történt, mi van már?
A következő karácsony is emlékezetes maradt, a tanya ugyanaz, még az anya is és a mostoha apa is. Szomszédban cigányok, de sokan. Öcsémmel átjártunk játszani a gyerekekkel. Galambokat fogtunk a padláson és késő este csillagszórót kötöttünk a lábukra, s úgy röptettük.
Egy kisebb galamb megrémülve a szénakazlunk felé vette az irányt, rászállt a tetejére s ott vergődött. A felnőttek kihívták a tűzoltóságot, de mire kiértek leégett. Mostoha apám vesszővel kergetett s lila hurkákat ostorozott a lábamra.
Volt több mint húsz tehenünk, az egész téli takarmány elveszett, nem volt olcsó mulatság.

Kijártam az iskolát, szobafestő tanuló lettem, saját kereset, saját haverok, soha többé nem karácsonyoztam otthon, minden ünnepet a kocsmában töltöttük, együtt.
Tévében ment a dzsingül bellsz, meg az óóóhh tannenbaum, kihűlt e már a kalácsom, meghitt hangulat. Körülöttünk magányos melósok, könnyekig meghatódtak a sokadik feles után s eszükbe jutott, hogy ők is emberek. A traktoros sapkájával takarta el az arcát, hogy ne lássuk, aztán átült hozzánk, megkínáltuk cigarettával, rendelt még egy kört s bólogatott. Nektek a jó, ti még fiatalok vagytok, soha ne tudjátok meg mi az…, majd jelentőségteljesen hallgatott. Nem árulta el végül, hogy mi az, amit nem szabad megtudnunk soha. Viszont felsegítettük a biciklijére és betoltuk. A kocsmáros néni búcsúzóul mindenkinek adott egy szaloncukrot, aztán ennyi.

Gyulának örökre búcsút intettem, kétezer forinttal a zsebemben elköltöztem Budapestre. Azt sem tudtam, mit akarok, hova megyek. Már az első nap volt munkám és szállásom. A Középület Építő vállalatnál startoltam és a Poscher János utcai munkásszálláson kaptam szobát, harmadmagammal együtt. Keménykötésű munkás emberek Szabolcsból, Tolnából.
Hamar megkedveltek s biza megvolt az első közös karácsony is. A munkásszállás étkezőjében Csongrádi Kata volt a vendég, szívszaggató volt az a festő megkívánt egy nőt. Hajnalig csapkodtuk egymás vállát biztatóan a karácsonyi díszekkel kidekorált talponállóban, sok fröccs elfogyott és alig találtuk meg a szobánkat. Ajándék volt számomra ezekkel, az emberekkel együtt lakni, sokat tanultam tőlük. Volt például egy kenyérbajszú cigány ember, mindig kölcsönkért, nem sokat, csak kis összegeket. Utólag tudtam meg, hogy soha nem költötte el, látta, hogy hülye gyerek vagyok és elhamburgerezem az összes pénzemet. Ezért félre rakta nekem, s ha elfogyott visszaadott belőle, tulajdonképpen apám helyett apám volt, ügyelt rám.

Nahhh, aztán első komolyabb barátnő, négy éves kapcsolat, albérlet, volt pénzem bőven. Irány a Skála áruház, bevásároltam a családomnak ajándékokat, amit vidéken még nem lehetett kapni. 10kg-os mosópor, dobozos gyümölcslé, különleges csokoládék, csecsék és becsék. Tele lett a bevásárlókocsi, miután kijöttünk a barátnőmet a tetejébe ültettem és át a Petőfi hídon, egészen a Keleti pályaudvarig toltam, ott felraktuk a bevásárlókocsit a vonatra és irány Gyula. Pont jókor érkeztünk, mostoha anyám, apám harmadik felesége megmérgezte magát, patkánymérget evett és rumot ivott rá. Apám futott a csirketelepre, berúgta a bejárati ajtaját, mert nem dolgozott senki, lévén szent este s kihívta a mentőket. Nehezen tudták megközelíteni a tanyát a kanyargós, sáros úton, de végül elvitték s vele együtt elszállt az első komolynak ígérkező karácsony esélye is.

Ez már újra Budapest, ismét karácsony s a Népstadionnál vásár. Nem sok pénzem volt, de szerettem volna a barátnőmnek valami ajándékot. A felüljárón itt a piros, hol a piros. Sokáig figyeltem s rájöttem, hogy én ezzel nyerni fogok. Pontosan tudtam követni a golyó mozgását a gyufásdobozok alatt, miután rászántam magam, elbuktam az első ezresemet. Mindegy nem adom fel. Kiszámoltam, hogy csak öt alkalommal kell nyernem és megvehetem magamnak a szólógitárt, barátnőmnek meg a ruhát.
Ismét oda álltam s egyelőre csak a szememmel követtem, majd egy alkalmas pillanatban mindent feltettem. Jeges rémület lett úrrá rajtam, miután rájöttem, hogy minden pénzemet elbuktam. S még az is, hogy jöttek a rendőrök, akik velem együtt játszottak s biztattak, hogy ez az, ügyes vagy, azok a sráccal egy autóba szálltak be és menekültek el az összes karácsonyra félretett pénzemmel együtt.

Megnősültem, család, gyerekek, társasház, a karácsony kész cirkusz, nem ép elméjű emberek ünnepe. Rohangálnak, mint pók a falon, dudálnak, tülekednek, kiabálnak, dühösek, majd egy szent pillanatban leülnek a fa köré és kis karácsony.
Ott ül a fa körül mindenki. Az, aki tegnap feljelentette a szomszédját, aki az utcára szaratta a kutyáját, aki tiltott helyen öntötte ki az építési törmeléket az éj leple alatt.
Hopp egy székre lecsücsülünk, karácsony este mindenki velünk. A gonosz mostoha, a lépre csalt áldozat, a gyilkos kit még keresnek, ajándékot kap, s valaki reméli, hogy Ő is ad.
Mindenki a szájához emeli a falatot és lesi az asztallapot, visszafogott csörgések mentén jelzi, hogy finom, ügyel az abroszra, hogy ne ejtsen rajta foltot.
Többször is rákérdez, hogy tetszik e az ajándék, megerősítésre vár, hallani akarja, hogy örülsz. Ilyenkor minden ferde lelkű ember lépéselőnyt kap, ünnepek után majd a pokolba küld, de most Ő is ünnepel.
Mit is?
A szeretet ünnepén?
Jön a január, ablakokból dobják ki a szeretet ünnepét, még rajta van a szaloncukor is, a gyönyörű fa, amit úgy álltak körbe, hogy ujjukat a szájukra téve. Másik szobából csengő, figyeld csak a kis Jézust, a Jézuskát…serceg a csendes éj, rég lejárt lemez, angyalok szárnyán rebben, s használtcikk piacon végzi.
Ha a vendégsereg levonul, maradékot a kamrába, s lehet fanyalogni, hogy nem is tetszik az ajándék, mi drágábbat vettünk, nem baj tedd el, majd megkapja valaki névnapra…
A kis Jézus, figyeld, hogy csilingel, 25-én már a villamosvezető is régi vágású, simán odacsuk és méltatlankodik. Elmúlt már karácsony, mit bambulsz, azt hiszed örökké tart?

Nálunk mindig megy a vita, hogy legyen e fa? Egyszer vettünk a hűtő tetejére egy 30cm-es cserepes fenyőt, örültünk, mert kicsi a lakás, mire eljött a szent este elrohadt. Nem bírta a klímát. Így nem volt fa.
Másik ünnepen meg megbeszéltük, hogy se fa, se ajándék. Gyerekeknek veszünk valami apróságot, főzünk valami finomat és végre, életünkben először kimaradunk a tömeges lelki nyomorból. Mi majd bentről nézzük, ahogy kint vállvetve futnak haza a kié a nagyobb fenyővel, nekünk nincs.
Anyósom telefonált, hogy jól vagytok e? Perszeee anyuka, minden a legnagyobb rendben.
Mit kaptatok karácsonyra? Háááttt a szokásos, nekem zokni, zsebkendő, meleg sapka, anyának csizma, gyerekeknek játékok.
Nahhh, és mekkora a fátok?
Nem nagy, aranyos, kicsi, nagyon finom illata van, gyerekeknek is tetszik, lopkodják róla a szaloncukrot, remek.
Jól van gyerekek, örülök, sziasztok, jók legyetek!

Elmúlt a karácsony, vártuk a szilvesztert, amit rendre úgy töltünk, hogy veszünk egy üveg pezsgőt, főzünk valami finomat, majd várjuk az éjfélt. Megvacsorázunk, gyerekek ágyba, mi meg kapcsolgatjuk a csatornákat, sűrűn nyomkodjuk a távirányítót, rémesen szánalmas és erőltetett jókedv mindenhol.
Anyósom szilveszter reggel bejelentkezett, hogy mivel apósom dolgozik, így nálunk tölti a szilvesztert, utazik fel busszal, dél körül jön.
Atya ég, a karácsonyfa, nincs fánk és azt hazudtuk, hogy…
Ez tragédia.
Azonnal kiszaladtunk az utcára, hátha valaki már kidobta, de nem, az utca üres és síri csend.
Kérjünk kölcsön karácsonyfát egy szomszédtól?
Hogy hozzuk át feldíszítve? Mit gondolnak rólunk?
Majd azt mondjuk zsidók vagyunk, de jönnek keresztény vendégek, miattuk.
Nincs is, olyan nagy orrod!
Eszembe jutott a fenyőfa árus. Nejem kérdezi, hogy hülye vagy? Elmúlt már karácsony, mit keresne ott? Nem baj, azért csak nézzük meg, menjünk, nincs messze.
Lelki szemeim előtt megjelent az utca sarok, este van és az emberek bőszen válogatnak, kiabálnak az árussal, veszekednek egymással, hogy azt én akartam, engedje csak el!

Odaértünk, a fal mellett egyetlen eladatlan s összekötözött fenyőfa árválkodott.
Az ég adta nekünk, fogalmam sem volt, hogy miként maradt ott szilveszter reggelig, de boldogok voltunk.
Siettünk haza, elő a szekrényből a karácsonyfa talpat, gyorsan megfaragni, elő a díszekkel, gyerekeknek is nagyon tetszett, fellelkesülten segédkeztek és aggatták a díszeket, tavalyról megmaradt szaloncukor, fa alá becsomagolt ajándék s már kész is.
Anyósom ebédre jön, nincs itt semmi gond, csak a gyerekek el ne szólják magukat. Figyelmeztetni meg nem akartuk őket, mert az tuti lebukás.
Izgatottan lestük az utcát, de csak nem jön, pedig már az ebéd is kész.
Nejem nem bírta tovább cérnával és felhívta, hogy merre jársz anyu?
Áhhh, meggondoltam magam kislányom, inkább apáddal töltöm a szilvesztert, bemegyek a munkahelyére, majd elleszünk ott kettecskén.
Jót röhögtünk a nejemmel, ha anyósom tudná, hogy min mentünk keresztül.

Megvacsoráztunk, behűtöttük a pezsgőt s vártuk az éjfélt.
Gyerekek halkan hortyogtak a másik szobában.
Kapcsolgattuk az adókat, s elálmosodunk.
Összenézünk, hogy a pezsgő?
Ott egye meg a fene, befordulunk a fal felé, a petárdákra sem ébredünk fel.
Másnap reggel éhgyomorra ittunk egy-egy pohár pezsgőt és megbeszéltük veszünk egy műfenyőt, ezzel letudva az összes karácsony.
Egészségedre, boldog új évet!

Hja, a legjobbat majdnem kihagytam. Egyik karácsonykor nem volt pénzünk ajándékokra.
Agyaltunk a nejemmel, hogy miből s hogyan?
Az ég ismét csak a segítségünkre sietett, a fentiek.
Megkértek, hogy segítsek költöztetni egy irodát. Az igazgatónak a bútorait pakoltuk kocsira, nem sokat fizettek, ajándékokra sem lett volna elég. De egy kisebb szoba és abban szekrények, telis-telve celofánba csomagolt ajándékokkal, amit évek hosszú sora alatt felhalmozott. Jöttek hozzá a hogy is mondják térgyen csúszva, és egy üveg különleges bor, fadobozba csomagolva, mellette valami írás beleégetve a fába, pántlika. Fürdősó díszcsomagolásban, szobrocskák mindenről, mindenből, fali képek egy nagy dobozban még rajta a csomagolás és valami kívánás, hogy mi legyen.
Ezekből a soha ki nem bontott ajándékokból meg lehetett volna tölteni egy szemetes konténert.
Az is lett a sorsa, de előbb leválogattam, hogy hátha akad valami emberi, amit úgy oda tudunk adni a rokonoknak, hogy nem röhögnek azonnal visítva a tenyerükbe.
A piperecuccok jól jöttek, a csomagolás rajtuk ép. Pár üveg pia, a legparasztvakítósabból, egyet felbontottam, megkóstoltam de azonnal kiköptem, olyan volt, mint a kökény, fanyar, összerándult tőle a szám.
Annyi ajándékot válogattam, hogy alig bírtam hazavinni, nejem is felderült, hogy nahhh, végre, ezen is túl vagyunk, csak meglett.

Nálunk, ilyenek az ünnepek, így telnek

Guga

A Wo-Man magazin számára publikálva.