Zoli és a zülep

Ha valaki megkérdezné tőlem (de nem szokta), hogy mi volt a legcikibb történeted eddigi életedben, akkor ezt mesélném el.

Lagzi Kővágószőlősön.

Az úgy volt, hogy a feleségem és néhány tanítványa meglepetést szerettek volna szerezni a Nikiék esküvőjén. A kővágószőlősi templomban fuvoláztak a karzaton. Minden nagyon flottul, időben, esküvő előtt jóval.
Elkértük a templom kulcsát a plébánostól és összpróba.
Nekem addig az a sors jutott, hogy bejárjam a kisebbik fiammal Benjaminnal (4) a falu lankáit. Szép vidék, hegyek veszik körbe, kellemes langy napsütéses idő. Benjaminon kis fekete öltöny, fekete lakkcipő, csokornyakkendő. Én egyelőre csak öltönynadrágban és kigombolt fehér ingben, kissé izzadtan. A templomtól kb. 500 méterre volt a művelődési ház, ahol a vacsorát és a mulatságot rendezték. Mellette sportpálya, frissen nyírt focipályával, locsoló automatával, frissen nyírt focipályával.

Az úgy volt, hogy a Benjamin, későbbiekben Bendzsó megtalálta a három locsolóautomata kapcsolóját és szeretettel lekapcsolta mindhármat. Erre előjött a kiszolgáló épületből a kiszolgáló személyzet és dühösen szitkozódott, én meg sűrű bocsánatkérések közepette magyarázkodtam, hogy csak a gyerek s tényleg ekszkjuza, többet nem fordul elő.
Pedig előfordult, olyannyira, hogy a kiszolgáló személyzet (férfi kb. 55) visszakapcsolta mindhármat. Kicsi sétafika után a Bendzsó mivel semmit sem észlelt a k. személyzet kirohanásából, így szeretettel lekapcsolta újra mindhármat.
Erre megint megjelent a t. k. személyzet és egy sokkal pulykásabb kirohanásba ecsetelte, hogy ezt meg azt helyez kilátásba ha még egyszer. Újabb ekszkjuza, s ígértem többet tényleg a közelébe sem. Pedig de, mert Bendzsó nem a t. k. személyzettel volt elfoglalva, én meg hagytam. Mit hagytam, kifejezetten élveztem, a helyzet vs személyzet konfliktust, kifejezetten élveztem.

Az úgy volt, hogy harmadjára már nem jött oda, intett, hogy kapcsolja be maga ha nem tud ügyelni a fiára. Ennek az lett a vége, hogy Bendzsó vad kapcsolgatásba kezdett. Lekapcsolta, felkapcsolta. Hol kettő ment és egy nem, hol meg egy sem, de aztán egy megint igen. Víz effekt, tényleg szeretettel. Egyszer csak ráunt és a lépcsőt vette célba. Nem holmi 20-30cm lépcsőfokok, hanem 1 méteresek, lelátó -féle. A legfelsőre leült, én meg mellé. Bámultuk a füvet és az automata locsolót.
Bendzsó felállt és ugrott egy lépcsőfokot, hogy hopp s még mondta is, de ijedtségbe torkollott a szó vége és kiáltásba, mert a lépcsőfok szélére ugrott és már is átbillent. Épp, hogy csak utána tudtam nyúlni, a ruháját kaptam el, a markomba szorítottam erősen de így is elesett de tompítottam az esést azzal, hogy tartottam, de tompítottam az esést. Reccs.

Az úgy volt, hogy elébb fel sem fogtam mi történt valójában s miután tudatosult nem hittem el. A nadrágom a tomporomtól a zülepem partjáig elszakadt a hirtelen mozdulattól. Utóbbi időben magamon hagytam pár felesleges kilót. Kicsit feszesebben állt rajtam a nadrág a kelleténél, éreztem mikor belebújtam de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Bendzsó az egészből semmit sem fogott fel. Szaladgált a focipályán önfeledten, kerülgette a vízsugarakat. Nekem meg gyöngyözött a homlokom. Mit lehet ilyen helyzetben tenni? A templomba nem mehetek be, mert fehérítene az ülepem és mindenki azzal lenne elfoglalva a fiatal pár helyett. Akár itt is megvárhatom Őket, de akkor meg nem veszek részt sem a polgárin, sem a templomin. Bendzsó megoldotta a helyzetet, elkezdett nyüstölni, hogy menjünk anyához a templomba. Nem engedtem neki, erre hiszti és leült a földre, úgy tett mint aki lelkileg összetört. Előre engedte a vállát meg a két kezét és a földet nézte tettetett szomorúsággal. Próbáltam elterelni a figyelmét, hogy nézd veréb, 100 kilós és kiabáltam hangosan csíííííííííííppppppp.
Nem nevetett. Durcásan elindult a kijárat felé, a templomhoz, anyához. Bendzsó egyszer ha valamit a fejébe vesz, abból nem enged, már most céltudatos, akaratos.
Apám engem évekig azzal hitetett, hogy a számmisztika szerint én vezető beosztású ember leszek, mert december 1-én születtem.
Most 40 éves vagyok, a számmisztika eddig cserben hagyott, Apámnak sem szeretnék csalódást okozni, két tűz között vagyok, vagy inkább három, két tűz között vagyok.

Az úgy volt, hogy Bendzsó futott a kis lábaival a templom felé, én meg utána. Itt eseményszámba meg az esküvő. Sorjáztak a templom felé a facérok, látni szerették volna, ahogy kijön az ifjú pár, konfetti eső, csokrot ki kapja el, meg amúgy is. Nem kívánom senkinek az érzést, ahogy az elfojtott kuncogások, száj elé kapott kezek, ujjal mutogatások. Idősek, vén asszonyok, öreg emberek, fiatal fruskák, egyveleg, a templom előtt ólálkodott, hogy lássák az arát. Én meg hajlongtam Bendzsó után, hogy állj már meg, a fene egye meg, kiszaladt az útra, a templom mellé a fövenyre, a gesztenyefák mentén a makadám úton. Még ha sikerült is megfognom kirántotta a kezét, hogy naaaaaaa, sértődötten.
Nem használt semmi. Nem lehetett rá hatni, nem lehetett lekenyerezni semmivel, a lábáról sem levenni. Nem dőlt be a hirtelen idenézzeknek, nem dőlt be hirtelen.

Az úgy volt, hogy elindult a násznép és én a bejáratnál Bendzsót szorosan magam előtt tartva, közben Ő naaaaaaaaaaa, Apa engedj mááááááár eeeeeeeeeel, mondta. Csak mosolyogtam a szembe jövő emberekre, sorjáztak le a lépcsőn, aki akkor találkozott velem először rokon, az kezet fogott. Álltam vigyázban és a nadrágom ülepét elrejtém a korcban, hogy valami képpen meg ne lássák. Mi van Zolikám, olyan falfefér vagy, kérdezte egy nász. Semmi csak egy kis baleset, de mindjárt jön a nejem és megoldja, színleltem. A legnagyobb problémám az volt, hogy a nejem utoljára jött ki. Mindenki kijött előtte és jött oda hozzám kérdezni, Bendzsónak pacsit nyomni. Pakolták el a kotta állványt és megbeszélték milyen volt. Mikor kijött s rám nézett egyből azt kérdezte Apa mi a baj? Mutattam neki. Egyből fogta az adást és az egyik szomszéd nénitől kért segítséget, vázolta a problémát. Nem baj aranyom, csak tartsák meg a tűt s cérnát. Én addig az autóban vártam Bendzsóval. A vőlegény háza közel volt, oda kalauzoltak bennünket, én próbáltam oldalazni és közben idétlenül vigyorogni. Mutatták a hálószobát, hogy oda menjetek be. Végre, jó hűvös, cipő, nadrág le. A nejem villám gyorsan elkezdte megvarrni. Közben Bendzsó offolni, hogy távirányító, tv, számítógép, hi-fi. Mire észbekaptam mindent bekapcsolt és mint a méhecske, ahogy porozza úgy szállt Bendzsó is egyik műszakiról a másikra. Én meg gatyában (kínai piacos) rohangásztam a szobában, hogy Bendzsó ne, azt se, nyugodjál már le, zene állj, nyugodjál már le.

Az úgy volt, hogy a háziak sziluettje ott volt ám az ajtó mögött. Tanakodtak, hogy ezek ugyan mit? Miután a nejem össze öltötte egy kínos vigyor kíséretében magunk mögött hagytuk a felforgatott szobát és a bekapcsolt elektronikát. Nekem már minden mindegy volt, a nehezén túl voltam, pedig nem.
Azt még elfelejtettem mondani, hogy nem ettem és nem ittam semmit egész nap.
Kizárólag azért, hogy a hosszú úton ne okozzon problémát a hólyagom. Nagyon elgyötört voltam miután kiléptünk a vőlegény házának ajtaján és elindultunk a művelődési ház felé.
Helyiek sütötték üstökben a csirkét, hurkát és kolbászt. Pulton jéghideg házi pálinka, uniqum, konyak. Megittam éhgyomorra hirtelen két házit, hogy lenyugodjak. Nem sikerült, kértem még kettőt és utána még szomjas is voltam. Ásványvíz nem volt csak valami furcsa nevű kóla meg narancs, akkor inkább sör.
Alig találtam ki a focipályára utána. De muszáj volt, nem akartam találkozni senkivel, sem beszélni, a nyelvem sem forgott csak a világ. Gondoltam sétálok egyet és józanodom. A focipálya szélén telkek voltak és véletlenül áttévedtem, még csodálkoztam is, hogy micsoda eper, meg barackfa. Egy felém zakatoló kutya csaholása szakította félbe a gondolatmenetet. Vuhha, vuhha s közben vágtázott.
Gyeride, kiáltotta utána egy érces férfi hang. Gyere ideeeeeeeeeee a k. anyáááááááád teeeeeeeee, emísssssssssssssz a picsáááááááábaaaaaaaa.
Kutya megtorpant a gazda hangjára, de addigra már én is a focipályán találtam magam. Hát maga meg kicsodaaaaaaa? Kérdezte a fekete kalapos, cserzett bőrű, kenyérbajszos férfi. Csak a lagzi, mutattam mögém, mert bár tudtam mit szeretnék mondani, meg is fogalmaztam, de *.zip állományba kellett tömöríteni, hogy érthető is legyen. A nyelvem önálló életet élt és billegtem is, kicsit kapaszkodtam a drótba, mint ha minden rendben lenne, pedig nem, mint ha minden rendben lenne.

Az úgy volt, hogy nem mertem bemenni, közben besötétedett. Estbe hajlott a nap, a rokonok meg kettesével hozták a hideg sört, hogy nesze egy neked is, koccintsunk, mi újság veletek?

Franc se tudta már, szédelegtem a gyepen. Azt sem tudtam ki kicsoda, emlékszel rám? Csapott a vállamra.
Perszeeeeeeee, mondtam bizonytalanul. Isten bocsássa meg e vétkem, de az autónkba tértem magamhoz útban hazafelé az autókban tértem magamhoz.

Utólag is elnézést az érintettektől, akikkel csak a focipálya szélén találkoztam. A mulatságon nem vettem részt, mert végig abban a hitben voltam, hogy kilátszik a zülepem, fehérít az éjszakában, nem kedvez a csárdás, sem a menyasszony tánc, sem a csárdás.

Bibliai idézetek nincsenek, helyette megpróbálok úgy írni, hogy a kezetekbe vegyétek.
Automata locsoló vs szakadt nadrág. Konklúzió?

Egy emmnullás öt napja

Szalonnasütés az emmnullás közepén, akár négykézláb


Apósom megkért, hogy ugorjak be helyettesíteni, segíteni. Csak 2 X 24 óráról lett volna szó, de lett belőle 5 nap. Megvolt a szolgálati beosztásuk, ám kirúgtak egy embert tőlük hirtelen ill. jött egy előre be nem kalkulált munka. A „szögbelövő” én csak így hívom, nem tudom mi a hivatalos neve, de cölöpbeverő. Jó cucc. Az autópályák felüljáróinak a bettony oszlopait döngöli a földbe.
A géphez tartozott egy 2 rekeszes konténer, az egyik oldalában a szögbelövő tartozékai, kellékei, sok értékes gépek. A másikban egy tartózkodó lócával, legyekkel és pucércsajos képekkel a falon.
A melósok szóltak előre, hogy „vigyázz gyerek, mert éjjel jönnek a cigányok”.
Nem érdekli őket semmi, csak a lefejthető gázolajra és a konténerek tartalmára mennek. Egy épülő autópályán a legnagyobb értékeket a konténer hordozza magában, ezt Ők is tudják. Mesélte az egyik őr, hogy délután hoztak 10db BOSCH fűkaszát, reggelre nyoma sem volt.
Le sem mertem hunyni a szemem úgy lestem, reggel mikor jöttek a gépkezelők csak nevettem, hogy nincs itt semmi gond.

Nevess csak gyerek! Éjjel téged figyeltek, nem te.

A második éjjel felraktam egy széket a konténer tetejére és onnan kémleltem a terepet. Kicsit el is szenderedtem, nyálam csorgott a nyakamra és billegett a fejem. 23H környékén arra eszméltem, hogy egy autó áll meg tőlem nem messze. Pattanásig feszült az idegrendszerem, mozdulni sem mertem. Csak figyeltem, hogy mi fog történni. Ha közel is jönnek nem tudnak feljönni, helyzet előnyben vagyok. De nem jöttek közelebb. A sofőr kiszállt, a telihold megvilágította a sziluettjét, megállt és felém nézett, várt.
Ennek a fele sem tréfa, gondoltam. Lekúsztam csendben és a kerékpáromra ültem. Tőlem 1.5km-re az M3 mellett volt egy másik őr, aki a nyerges vontatókra vigyázott. Zihálva tekertem az emelkedőn és ébresztettem. Álmosan mászott elő a kocsijából, a Danubius szólt neki halkan.

-hozzátok tartozik ott az M0 közepén az a kocsi? Mutattam az égő hátsó lámpák irányába.

-nem, nem tudok róla semmit.

-tudnál segíteni megnézni, hogy kik azok?

-igen, menjünk.

Én kerékpáron, Ő autóval. Sötétkék Opel, 3 cigány férfi és egy gyerek, a harmadik, aki a sofőr volt az csak később érkezett vissza a konténer irányából.

Határozottan és keményen léptem fel, kérdeztem.

-Önök mit csinálnak itt?

-eltévedtünk, válaszolta az egyik a hátsó ülésről.

-ez építési terület, tilos itt tartózkodni!

-Kisebb hangzavar támadt, mert egyszerre hárman próbálták szavalni az előre legépelt szöveget vagy improvizáltak de zavarosan hatott.

-Háá eltévedtünk bazmeg! Azé mee cigányok vagyunk? Kérdezte egy másik. Mit lehet innen ellopni, a betont? Szólalt meg az anyós ülésről is.
S a végére előkerült a sofőr, nagy kenyérbajszos és önkéntelenül is puffogva beszélt, hiányzott előről 2-3 foga

Csak a gyereket sajnáltam, az enyémmel volt egyidős és riadt, tágra nyílt szemekkel nézett, mereven, mint a nyúl a fényszóró pásztájában.

-semmi probléma, válaszoltam higgadtan s diplomatikusan, idehívjuk az M3-ason posztoló rendőröket és azok majd megmutatják a kivezető utat.

A puffogó kenyérbajszos színlelt idegességgel magára vágta az ajtót, majd úgy ahogy voltak felbőgött a motor és elindultak egy nagyon rossz irányba. A tarlón, füvön, gazon át az erdő felé, de ott nem volt út. Csak egy hatalmas búzatábla. Megálltak és tanakodtak, megfordultak a kocsival, a fényszórója felém s vártak tovább.

A másik őr indult utánuk autóval s mutatta nekik az irányt, arra menjenek.
Kiabálás, szóváltás de végül elmentek.
Aznap éjjel nem aludtam egy percet sem, vagy talán tényleg csak annyit.
Hajnalban nagyon fáradt voltam, hessegettem a legyeket és csodáltam a napfelkeltét. Égett a horizont, le is fotóztam, mert ritka szép látvány, akár a szivárvány. Abban is volt részem másnap, de arról nincs mit írnom, csak a fotót fogjátok látni.

MIVEL EZ AZ ÍRÁS TÚL HOSSZÚRA SIKEREDETT MEGINT, ÍGY A FOLYTATÁST + A FOTÓKAT ITT: [link]

Hja és még valami. Kis időre búcsúzni kényszerülök a fórumtól. Semmi örök harag, meg én ide többet nem írok, csak egy pillanatnyi állapot. Részben a munkám miatt, néha 6-8 napokat leszek egyfolytában távol. Továbbá eljutottunk sajna anyagilag arra a szintre, hogy lemondtuk az internetet. Nem panaszként mondom, csak mint tényt.
Ücsüküé szokta volt mondani (fene a jó dolgát), hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér.

Havi 1-2 alkalommal majd jelentkezek egy barátomtól, de már nem naponta.
Hja, így aztán válaszolni sem tudok

Szűkre állomány

Úgy alakult, hogy Tamás barátom lecsalt a Balatonra 3 napra. Jött még velünk a barátnője, az István és egy csaj, akit sosem láttam. Én a Wartburg hátsó ülésén foglaltam helyet ölemben a Zsanettel. Zsanett egy drótszőrű vizsla volt, foltos, pettyes és nyugodt kutya, néha megunta és futott egy kört a z ülések közt, majd vissza az ölembe és bámult ki az ablakon. Az autót Tamás vezette, mellette a barátnője. Róla azért nem ejtenék külön szót, mert Tamásnak minden héten új barátnője volt, így a mai napig nem tudom ki volt az a lány.
Mellettem István, néha rávert egy barátit a Zsanett sonkájára, hogy na mi van te cukiság. Zsanett a nyelvével párologtatva, unottan fordította arra a fejét majd ismét futott egy kört a Wartburg hátsó ülésén és újra az ölembe telepedett.
István mellett Erzsi ült az ablaknál, szótlanul, csak nézte a szembe jövő forgalmat.
Tamás kidobta az ellenállhatatlan mosolyát, 32 fogát, kigombolt, vasalt ing, merev gallér, minden a helyén. Csaj elalélt tőle az anyós ülésen.
Istvánnal sztorizgattak ketten és néha belevihogtak a Wartburg légterébe nézve ránk, hogy viszonozzuk e. Én az elsuhanó tájat, Zsanett is velem osztozott és néha az arcomba lihegett türelmetlenül, mint ha valamit megérzett volna és szűkölt egy kicsit.
Sosem értettem miért van mindig az, hogy ha buli, akkor nem tudok a hangulatával azonosulni. Tamást a mai napig kedvelem, mert őszinte ember, ha valamit mond az úgy van, az úgy lesz. Kivéve az időre érkezés. Olyan, mint Szkitánszkitán. Tamás ha azt mondja 17h-ra érted megyek, legyél ott, akkor 20h körül várható és indoka is van.
Ettől függetlenül vitális arc, színt visz az életembe, fene a jó dógát. Most biztos neheztelni fog rám, mert azóta már megkomolyodott és elvett feleségül egy szerintem is elég komoly lányt. De a tényfeltárás művészete nem lehet tekintettel az érdekekre, néha belegázolunk mások lelki világába.

István? Régen nem láttam, hosszú évek óta. Ő is kitárulkozó és vidám arc, nem tudom mi hajtotta, de elég őrült figurának látszott. Ha az Ő társaságukban voltam, akkor úgy éreztem magam, mint a Móra Ferenc bice-bócája, csak beültem hátra és magamra húztam a kemencét.
A gondolataimba mélyedve élveztem a Wartburg résnyire lehúzott ablakán betóduló levegőjét.
Mások engem tartanak nagy arcnak meg hogy a guga jó srác, a tej élet, erő s egészség.
Lehet a pillanatnyi hangulatom, pedig rühellem a hangulat embereket.
Az utolsó munkahelyemen volt egy ember, akinek bedőltem. Néha úgy jött be dolgozni, mint aki ürüléket evett. Eleinte meghunyászkodtam és lapultam, mert bármit tettem csak szúrós tekintettel nézett rám.
Később átértékeltem, ha neki joga van elvárni, hogy meglapuljak, akkor nekem jogom van elvárni, hogy örüljön velem.
Felhangosítottam a rádiót és artikulálatlan hangon, ordítva énekeltem és táncoltam a jelenlétében.
Teljesen kikészült, mosolynak nyoma se, de nem is bírta sokáig, kilépett.
Szóval innen a hangulat emberek utálata. Bárkiről megtudom tölcsért csinálok a kezemből (cini) és a fülébe üvöltöm, hogy szóljon hangosan az ének, ameddig csak élek többet ésszel, mint Soltésszel.

Húú basszus, miről akartam írni? Hja a Wartburg.

Nem volt egy tartalmas út, István és Tamás végig vihogták az utat, Erzsi a szembe jövőket én az elsuhanó fákat.
Próbáltam kisasolni, hogy milyen melle lehet, vagy milyen a combja, próbáltam elkapni a pillantását, mert a szem a lélek tükre.
Stabilan a szembe jövőkre koncentrált. Egész úton talán ha két szót szólt, mikor rákérdezett valamelyik a saját sztoriját igazolva, hogy „nem Erzsi, nem így volt?”

Erzsi unottan fordult oda, akár csak Zsanett, deeeeeeee. Nyújtotta el és újra a szembe jövőt vette górcső alá.

Végre Tamás lassít, ajtók nyílnak, Zsanett célba vett egy bokrot és könnyített magán. Én a felső testemet nyújtóztattam és lopva Erzsi melleit lestem, mert végre állva is láttam.
Tamás és István szervezett, hogy oda parkoljunk, mert árnyékos. Belépőt nem vettünk, mert István itt gyerekeskedett és ismert egy utat az erdőn át.
Tamás és a noname one weekend lány összesen 64 foggal el a lángososhoz, de ne legyen fokhagymás, ezt még hallottam, ahogy átölelte és markolászta a fenekét elmentében.
Zsanett István kutyája volt, gondját viselte és elindult a fák közé, hogy hozd vissza.

Én és Erzsi szótlanul sétáltunk le a partra. Keresett egy öltöző fülkét, én addig besétáltam a vízbe és élveztem. A legjobb lenne most egyedül, belekapaszkodni a hullámokba, szelni és úszni a part mentén, nem foglalkozni senkivel.
Vettem egy nagy levegőt, lemerültem a víz alá s élveztem a hirtelen támadt hűvös csendet, hunyorogtam, hogy a víz ne menjen a szemembe. Vártam az utolsó pillanatig, aztán sípolva bukkantam elő levegőért kapkodva.

Erzsi a felső testét forgatva, oldalazva, hogy minél később érje el a mellét a hideg víz lábujjhegyre állt és úgy lépdelt előre.

-Merülj bele! Mosd le magad és merülj el!
-Tette.

30 másodperc, ennyi telt el mire megszólalt.
Egész úton csöndben volt, Kispesten is csak kezet fogott velem, hogy Erzsi és beszállt lesni a szembe jövő forgalmat.

60 másodperc múlva figyeltem fel arra a mondatfoszlányra, hogy a férje iszik, két gyerek, csalja, a szomszéd tömbben egy nálánál fiatalabbal és jól esik de nagyon zavarja. Mit tegyen?
Néztem rá elkerekedett szemekkel, hogy jó ember, tudod te mennyire ismerjük egymást?
Minek adod ki ezeket az infókat nekem?
De a kérdést nem tettem fel neki, csak hallgattam. Közben végre sikerült megállapítanom, hogy igen jó melle van.
Ilyen a férfi agy, a nők csodálatára van programozva. Miközben beszélt végig a bimbó udvart lestem és mindenfélét elképzeltem.
Hja világoskék. Mármint a fürdőruha, de ezt is csak a férfi olvasók kedvéért.

Közben Ő a mondatokkal tovább jutott, meg a mit tegyennel, hogy van két gyerek, a lakás a férje nevén, mert az anyósa adta rá a pénzt. A nála fiatalabb, akivel a férjét csalja csak albérletben van, de szeretik egymást, nagy a fellángolás.

Kagylót tapodtam talpammal és próbáltam homokos talajra lelni. Meg magamra maradni. Ki ez a nő és mit akar tőlem?
Nem tudja elrendezni, nem meri megmondani, de a szerelme folyton kéri, hogy hagyja ott a férjét.
S a két gyerek? Mi lesz velünk?
Szívesen lebuknék a víz alá újra, hátha utána már nem lesz ott. A probléma, amit vázolt túl nehéz és még a jó mellei sem ellensúlyozzák, nem akarok vele törődni.
Zsanett csobbanás.
Végre egy kis figyelem elterelő hadművelet, István megérkezett. Levette a sötétkék pólóját és begázolt a kutya után a vízbe, eldobott neki egy teniszlabdát, hogy hozd vissza és odajött hozzánk.

Csorgott az apró bajszáról a víz. Gondoltam átveszi az irányítást és a kérdésekre is megválaszol, lélekben én már rég egy karhosszal távolabb voltam.

Erzsébet éppen csak megmártóztatta kebleit s már jött is elő azzal, hogy lehet jobb lenne a férjét megváltoztatni, mert az akinek a nevére nem emlékszem nincstelen és hova viszi a két gyereket?
Nők gondolkodnak így is?
Mert, hogy mégis csak az apjuk. Az arcára már nem emlékszem, a haja göndör szőke. Nem emlékszem csak a fürdő ruhájára és a melleire meg a problémáira, amit 60 másodpercen belül zúdított a nyakamba.
A pszichológusok szokták mondani, hogy sokszor az is elég ha van kinek elmondani, van aki meghallgassa.
Ez teljes mértékben ilyen helyzet volt, egyetlen szóra sem emlékszem, amit neki mondtam, lehet nem is tettem.
Folyton sopánkodott. Kétfelé húzott a szíve és néha megmerítette a kebleit de úgy hogy a haja meg ne ázzon.

A frizuráját óvta.
No meg a családját és a méltóságát.
30 másodperc.

بية

Adóssággal megterhelt cégét átvesszük

Csak néhány szófoszlány, a hirdetésekből:

Adóssággal terhelt cégét megvásároljuk!!! …Eladósodott, fizetésképtelen? Mi segitünk! Tartozással, köztartozással terhelt cégét átveszük teljes adósságálománnyal, jogi garanciával KORREKTEN, DISZKRÉTEN, TÖRVÉNYESEN!

Problémás cégét átvesszük Eu országon kívüli parnereinknek ki közvettjük ügyvédi és közjegyzői segítséggel/APEH,VÁM,SZÁLLÍTOI TARTÓZÁSOK NEM AKADÁLY/.

Kezdem rögtön azzal, hogy mindkét hirdetés hemzseg a helyesírási hibáktól, ez már önmagában árulkodó, milyen jogi garancia állhat mögöttük?

De kezdjük időben egy kicsit korábbról. 2004 augusztus, egy ismerősöm cégénél 2 fura alak ül az asztalnál, előttük dokumentumok, feszélyezettek, idegen terep számukra e hon s ez jól látható.
Félrevonultunk inni egy kávét és közben röhög, hogy afgánok bazmeg hehh...hehe.

Jönnek céget venni, Kft, Bt. mindegy mennyi van rajta. Ezeknek adsz 50 rugót és mennek vissza afgániába királycsávónak. Eddig a hegyek közt gyűjtötték a teveszart, most meg cégeket vesznek sorban. Csak a repjegyet kell kifizetni oda s vissza hehh...hehe.

Nem mondtam rá semmit, csak elismerően bólintottam, hogy tényleg micsoda egyszerű módja megszabadulni az adósságtól és tisztázni egy nevet. Ez jogilag lehetséges, nincs benne semmi kivetnivaló. A földgolyóbis egyik oldalán bonyolult jogi procedúrák, a másikon meg békésen legelésző tevék.

Azt mondja arra kell figyelni, hogy EU-n kívüli országból jöjjön a vevő...s működik vala.

Ezt azóta már tökéletesítették a leleményes honiak. Ügynökségek arra specializálódtak, hogy olyan elfekvőben lévő betegeket kutatnak fel, akiknek nincs hozzátartozójuk. Visznek nekik bon-bont, üdítőt és egy kevés kézpénzt. Van neki hátra 1 napja? Vagy egy hét? Esetleg egy hónap? Ez az átlag, az APEH mire képes egy hónap alatt? Mire lépni tudnának a cég tulajdonosa már rég meghalt s az adósság visszaszáll az államra. Mehetnek a sírjához domborulni egy csokorral, mint a legközelebbi hozzátartozó. Az APEH saját halottjának tekinti.

Ezt is csak onnan tudom, hogy egy közeli ismerősöm beteghordó havi nettó 75 ezerért. Nekik is jól jön ha szemet hunyhatnak az ügynökök ténykedése felett, ami tegyük hozzá teljesen legális, nem törvénytúlsó.

Hogy mi ezzel a gond? Sokakban visszatetszést kelthet, romlik az adómorál.
A semsis Zsolt barátom pl. az utolsó 3-4 évben 5 millát halmozott fel egy kis közérttel.
Nem az Ő hibája, pontosan tudom. 12 éves cége van és 2003-ban mikor csináltam vele egy riportot, filmet és pizzáztunk, akkor még nevetett mindenen. Teljes erőbedobással dolgozott s szerették Őt a vevők. Volt tartaléka, tudott tervezni.
A többit el lehet képzelni. Csökkenő fogyasztás mellett, növekvő terhek + 2 alkalmazott. Hűtőgépek, ÁFA, iparűzési, ...végtelen.

Az a fekete lekvár, hogy csődbe ment cége mellett mehet el havi nettó 100-ért melózni másnak.
Vállalta, hogy részletekben visszafizeti a felgyülemlett köztartozást, ha nem tenné vinnék a nemrég részletre vásárolt sorházit. Közben a lakásán is 600 ezer közös költség, mert 10 Ft bevételre jutott 100 Ft kiadás.

Ha előbb tudok a problémájáról már rég az Afgán hegyek között jegyzik a cégét, legelésző tevék között. Porban játszadozó géppuskát ölelgető gyerkőcök villanó szemével kéne szembenéznie annak az APEH ellenőrnek, aki utána akarna járni, hogy zab hajtja a lovat, nem az ostor.

Hja, jubilálok a péhán, ez a századik írásom höhhhnyeee

Szkitánszkitán: LOGDEGEK BELYOTOK

Egy valamire való ''perverz'' író, akire a nenüsök nem mondják, hogy nem híjják azt semminek, az kipróbálja magát a sci-fi világában is.

Szkitánszkitán úgy érezte küldetését nem bírja elvégezni. Úgy határozott visszaköltözik Mámorira. Mikor ezt velem közölte szó nélkül hagytam, mert tudtam úgy is visszahúzza a szíve ha elmegy. Lesétált a Dunaparti lépcsőkhöz és citromsárga festékszóróval ráfestette a falra: LOGDEGEK BELYOTOK. Akkoriban már tapasztalt voltam a különleges kifejező módjával kapcsolatban. Az ő nyelvén annyit tesz: LEGYETEK BOLDOGOK.

A dédnagyi temetésén amikor a pap ennyit mondott búcsúzóul, hogy az elhunyt utolsó üzenete ez volt: „Mindenkinek sok földi jót kívánok!”. Beleborzongott a hátam abba a mondatba. Amikor megláttam a hullámtörő falon Szkitánszkitán utolsónak szánt mondatát, ugyanez a borzongás vett erőt rajtam. Percekig álltam némán majd arra riadtam, hogy kirendelt védőangyalom megveregeti a vállam nagy kaszálások közepette. Az történt, hogy elindult ő a Mámoriba vezető úton de a földről a kijáratot nem találta meg mert pontosan 5méterrel és 2 centiméterrel arrébb volt mint ahogy azt ő képzelte. Hosszas hadonászás után feladta a küzdelmet és elcsigázottan ült le a Dunaparti lépcsőzetre.
Később bekaszálta magát egy telefonfülkébe és bele halózott a leemelt kagylóba. Legnagyobb meglepetésére a vonal túlsó végén már várt rá a Korszakalkotó Műhely elnöke.
Eképpen hangzott amit ő akkor hallani vélt: Tisztelt Szkitánszkitán! A Korszakalkotó Műhely tagsága egyhangúlag megszavazta s így engem ért az a megtiszteltetés, hogy megmutathatom önnek az első és egyben utoljára nálunk járt mámori lakosnak a helyes kiutat.
Kérem fáradjon beljebb és ezzel bevezette önnön gondolataiba. Mellesleg a Korszakalkotó Műhely egyetlen tagból állt és The Pompous Marsh-hen volt a becsületes neve.


Mondom a tékás csajnak, hogy nehéz filmet választani. Elnézően végigmosolyog rajtam, majd megkérdezi: alul semmi nem érdekel ? Pillanatnyi rövidzárlat amint végigfuttattam agyam minden zugában a kérdését. Majd a szexet félretéve lehajoltam és elkezdtem böngészni az alsó polcon tárolt filmeket. Itt tartod lent a jobb filmeket?
Á dehogy, az a film címe amit ajánlottam....nevetett. Így hát a poén kedvéért kikölcsönöztem a Star Wars trilogiát. A bajszicsarack röhögve jegyezte meg, hogy több mint 25X vittem ezt a három kazettát.


Szkitánszkitánnal a redsevenen:


Visszaemlékezésekkel próbáljuk meg elütni azt a 6 megállónyi időt. Meséli, hogy óvodában kis vödör volt a jelem és Bucsai Mari volt az első szerelmem. A nejemé tudtommal egy alma, a fiam pedig 1998.09.03-án váltott házikóról repülőre. A gondozónő előzékenyen ecsetelte, hogy a Leventével már megbeszélte és beleegyezett. Csóri gyereket teljesen összezavarják, itt valakit felelősíteni kell. Szkitánszkitán megjegyezte , hogy a fiam SZILIBÓTA.......ehh ez az ő nyelvén annyit tesz SZELEBURDI.


Zaklatott női hang sikonyázik bele a redseven utasterébe. Szkitánszkitán elmélyülten kurkászik egy parasztreggelin hízott, negyvenes nő melltartójában. Nagy kínnal próbálja kiszabadítani magát a hárpia kezei közül. Az történt, hogy kirendelt védőangyalom a leszállásjelzőt akarta megnyomni, de helyette a nő mellei közé dugta a mutatóujját. Lévén a zöld kapcsológomb tőle pontosan 5méterrel és 2 centiméterrel arrébb volt.


A gyulai 613. Munkácsi Mihály szakmunkásképző és szakközépiskola , minden évben 3 napot dolgoztatott bennünket a pósteleki konzervgyárban. Olyan kommenista ifjak módján. Kivitték az összes tanulót busszal és kezdetét vette a 3 napos ökörködés. Almapaprikába tömtünk savanyú káposztát és azt tették az üvegbe az ott dolgozók. Rengeteg meglepetést dugdostunk abba az almapaprikába a káposztán kívül. Nem sorolom fel mindet mert mindenkinek van fantáziája. Ellenben amit mesélni szeretnék az az Orosz hadnagy története akivel összebarátkoztam arra a 3 napra.


Éppen a maradék aprómat gyömöszöltem belé a paprikába és rejtettem volna el a többi közé amikor mögém lépett ez az orosz tiszt és félrevont a hordók közé. Majd rettentően tört magyarsággal rám pirított az előbbiért. Megkínált egy szál Mahorkával és megmutatta, hogy milyen az íze a hordókból vett sós uborkával. Valami iszonyú gyöngéd és érzékien pocsék ízek kombinációját okozza ez az egyveleg az ember fiának a szájában. Elmesélte , hogy amikor fiatal volt ő sem riadt vissza a csibészségektől. Nagy, hatalmas erdő mellett lakott a szüleivel és elindult egyszer a hegyekbe vadászni. Késő délután tanúja volt egy kisebb utasszállító gép lezuhanásának. Pár kilométerrel arrébb csapódott a Holland gép a hegynek. Futásnak eredt és szinte eszméletét vesztve állt neki a tűzből és a maró füstből elhozni az elhozhatót. A holttesteken lévő ékszereket és kézpénzt ill. kézipoggyászokat tömött a hátizsákjába . Úgy érezte magát mint az éhező aki sok nap után beszédül egy kolbászokkal, tortákkal, húsokkal teli éléskamrába és fuldokolva tömi magába az ételt. Mire a hatóság emberei a helyszínre értek ő már hét határon túl volt. Futott hazáig és még mielőtt hazaért eldugta a zsákmányt az erdőben. Másnap gondosan elásta és megvárta amíg az események elülnek. Nagyjából egy év múlva vette elő és alapozta meg belőle ott az életét. Helyrepörge feleség, búbosseggű gyárök, részletre házikó. Belépett a nagy Orosz hadsereg kötelékeibe és képezte magát aktívan. Minden szép, szinte már tökéletes.


Szünet.


Egy napon vadászni vitte a mély erdőbe és hegyekbe a serdülőkorú fiát. 2-3 napra tervezték a túrát és kisvadakat akartak ejteni. Második nap hajnalban belesétáltak egy bocsát őrző anyamedvébe. Az szemvillanás alatt nekiesett a fiának és feltépte a mellkasát. Mire az első lövés eldördült és nyakon találta a nagy medvét már késő volt. Elvonszolta magát a medve kiszenvedni, ő meg tehetetlenül állt a fia megcsonkított teste felett. Kilátszódott a fiúnak még ütemesen verő szíve. Látta rajta, hogy menthetetlen. Rövidesen elvérzik és ő nem tud rajta segíteni. Miután elcsöndesedett körülötte minden és látta már nincs mit tenni elindult és napokig bolyongott éhezve, fázva az erdőben. Nagyon hosszú idő elmúltával talált vissza az otthonához. Jelentette az esetet a feletteseinek, feleségének elmondott mindent és elbúcsúzott tőle végleg. Azt mondta, hogy nem tud a szemébe nézni ezek után és nincs miért maradnia. Átkérte magát a Magyarországon állomásozó egységekhez és itt kapott szolgálatot a hadnagy úr. Párszor láttam amint ütlegelte a katonáit a gumibotjával, kérdeztem tőle miért teszi? Azt a választ kaptam, hogy ez a munkájához tartozik és náluk ez elfogadott dolog.


Szkitánszkitán megjegyezte , hogy ez az ember egyáltalán nem elhagyatott. Neki is van kirendelt védőangyala. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve közölte, van egy éppen ide passzoló versikéje. Elmondhatom?

Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee, de már késő volt, belekezdett.


The Pompous Marsh-hen: Halmazok


Halmazok
Én is.
Te is halmazzál.
Én már tegnap halmaztam.
Miért ma mi van?
Hétfő.
S akkor mi van?
Halnap.
Halnap holnap van.
Nem, holnap jönnek a tisztogatóhalak.
Mit csinálnak a tisztogatóhalak?
Rendet.
S mit csinálnak a rendfenntartó halak?
Tisztogatnak.
S mit tisztogatnak?
Néhány tisztet kioktatnak.
Veszélyes-e a kőhalra rálépni?
Persze mert lesüllyed.
Irgum-burgum táncoskedve!
Van-é neki éppen barna medve?
Mindenki fizet mindenért......
Addig is én halmazok.

Szkitánszkitánnal jól lehet diót verni. A kezébe adsz egy 3m-es rudat és beállítod a fa alá. Megmondod neki, hogy találja el azt a valamit ami nagyjából tőle 5 méterre és 2 centiméterre van. Na erre nagy suhintások közepette leveri az összes diót a fáról. Ha végzett akkor szólni kell neki, hogy már nem kell eltalálni.

Ecseteltem ezt a Szkitánszkitán problémát egy barátomnak, hogy milyen pórul jártam. Ő a kirendelt védőangyalom, de amit Ő lát az tőle 5 méterrel és 2 centiméterrel arrébb van, nehéz lehet így tájékozódni.
Nevetett...s megtoldotta, hogy még mindig jobb, mint ha vak lenne.
Aztán mélyen elgondolkozott. Valójában most is vak, azzal, hogy lát nem megy semmire.

Szkitánszkitánnal nem jó autót stoppolni......az út szélétől a kezét pontosan tudod mennyire teszi ki? Na ezért, még soha nem állt meg senki neki, főleg hogy az úttól 5 méterre és 2 centire lévő bokorban hadonászott a kezeivel. Aztán ha nekem megállt valaki véletlenül és sikerült előhalászni őt a bokrokból akkor azzal védekezett, hogy kell egy kis szórakozás.

Miiiiii?

Még jó, hogy védőangyal s nem plasztikai sebész.

„Kedves Z. Zoltán!
Elolvastam a küldött írást. Lendülete, atmoszférája megragadott. Jó
mondatokkal fogalmaz, pontosan. Titokzatos erő övezi. Kíváncsivá tett a
története végére.„

Üdv! Ígérem mire beszerzem, elolvasom az ördöggörcs c. könyvét, addigra megszületik a történet vége is.

Engedje meg, hogy megosszam Önnel néhány gondolatomat.
Először is azt, hogy igen szégyenlem magam a tájékozatlanságom miatt. A Karinthy család történetéből nekem kimaradt egy fejezet....

Mivel már megint hosszú lett, így csak egy doksiban tudod elolvasni itt: [link]

20070625/200

Áruházi polgárpukkasztás (suhancok)

Itt a nyári szünidő, szomszéd házban suhancok, gimnazisták. Egyik türelmetlenül csenget, hogy menjek át megnézni a gépüket, mert nem tudják bemásolni a fényképezőgépről a fotókat.
Berendezkedtek az egyik lakás garázsába és lehozták az egyik szülő kölcsönkért számítógépét. Volt ott minden, hi-fi, nagy hangfal, sör a hűtőben, cigaretta doboz számra.
Izgatottan körül álltak, hogy vajon megtalálom e a hibát. Hiába dugták fel az előlapi usb-re a fényképezőgépet, hiába telepítették, nem jelent meg.
Leveszem a ház oldallapját és látom az alaplapi usb kábelek szabadon a levegőben. Aki összerakta a gépet figyelmetlen volt, előfordul.
Nekem is hoztak vissza 130km távolságból gépet azzal, hogy nem látszik a dvd író a gépben, de azért működik, mert kiadja a tálcát.
Na? Persze, hogy nem dugtam rá a végén az ide kábelt. Mivel a gép szoftveres telepítését a házon kívül végzem a szerviz asztalon, ott még rá volt dugva. Majd miután összeraktam és elindítottam nem tűnt fel, hogy hiányzik a meghajtó. Elengedtem.

A helyére illesztettem az alaplapi usb kábeleket, az a fajta, amikor nem egyben vannak egy műanyag keretben, hanem szálanként és színekre bontva.
Piros, fehér, zöld, fekete. Annyiszor csináltam már, hogy beégett az agyamba, akárcsak az XP telepítőkódja. Fejből vágom.
Nemrég kint ültem a telken a bogrács mellett és kavargattam a lassú tűz felett a sertést. Csörög a telefonom (Freedom N3310), hogy szia guga, bocs csak otthon maradt a telepítő cédé kódja, légyszi diktáld már le. Tudta, hogy fejből ismerem.

Még szerettem volna megvárni, hogy biztosan működik e a fényképezőgép és tudják használni. De volt a levegőben egy kis feszültség, éreztem hogy valamit suspikolnak, összevillanó szemek, néztek egymásra tanácstalanul.
Na, mondtam magamban. Most vagy az van, hogy lenyúlták valamelyik szülő fotó masináját és olyan képek vannak rajta, amit nem szeretnének ha látnám, viszont Ők magukban szívesen nyerítettek volna egyet rajta.
Amióta sz.gép szervizeléssel és mellette adatmentéssel is foglalkozom már láttam furcsa dolgokat winchestereken. Nem egy kellemes érzés utána úgy kezet fogni vele, átadni, pénzt elvenni és közben lazán vigyorogni, hogy ott áll mellette a neje, a képeken viszont egy másik személlyel ölelkezik, strandol a tengerparton, stb.
A másik meg a home video, írjak ki mindent, amit találok dvd-re.
Rendben, valahogy muszáj ellenőriznem, hogy sikerült e. Érdekes jeleneteket láttam már, nem részletezném, jobb nem tudni semmiről, elfelejteni és akkor nincs baj. Ráadásul ez üzleti alapon megy, ha bárki személyiségi jogai sérülnének többet nem látnék pénzt.
No de, nem vagyok én szívtelen. Láttam, hogy a srácok nagyon szabadulnának már tőlem, szerettem volna ha látják jó fej vagyok, nem akarok a terhükre lenni. Ezért kedélyesen leültem a fotelbe, keresztbe tett lábakkal. Egy elégedett vigyorral hátradőltem és mind lemerevedtek elkerekedett szemmel.
Mi van srácok? De megállt bennetek az ütő, nevettem.

Csak nyökögtek és néztek egymásra tanácstalanul, tényleg nagyon kívül szerettek volna már tudni a garázsajtón.
De ez már egy másik szituáció volt, ez már így nem végződhetett. Látásból, köszönésből már ismertem mindegyiket. Azt is tudtam, hogy hova járnak füvezni esténként. Mondjuk csak a hülye nem látta, nem is tudom honnan gondolták nem tűnik fel senkinek.
Az egyik, aki nagyobb testalkatú volt közöttük megkérdezte bizonytalanul, hogy kérsz egy sört?
Peeerszeeeeeee vigyorogtam rájuk mű kitörő örömmel.

Na, lássuk mi a suspikolás tárgya?
Majd hogy nem szemlesütve néztek össze és amelyik szisszentett a sörnyitóval elkezdte, hogy nem egyszerű elmesélni. Van a ......(nagyáruház) s hogy oda bementek ketten filmre venni valamit, azt szerették volna megnézni.

Lelepleztetek valamit? Kérdeztem szem kikerekedve.
Neeeeeeem, az úgy volt és akkorra már a többi is felbátorodott.
Bemegyünk ketten, telepakoljuk a bevásárlókocsit az áruház minden szegletéből. Minél apróbb dolgokat és sokat. Aztán kinézünk egy jó hosszú sort. Oda az egyikünk beáll, majd mikor sorra kerül és mindent kipakolt a szalagra és a pénztáros elkezdte az elejét lehúzni a vonalkód olvasóval, akkor elnézést kér de rögtön jön, csak hoz még egy tekercs wc papírt. Nem tűnik fel a pénztárosnak semmi, mert a szalagon rengeteg áru van, és bőven visszaér a wc papírral. Ahogy ott hagyja a szalagot a másik elkezdi filmezni a digit géppel a pénztárost és a sort. A másik meg a biztonsági őrnél kikéredzkedik wc-re.
Aki filmez, az pedig az akció végén kosárral beáll egy másik pulthoz és vesz üdítőt vagy sört.

S most jön a lényeg, miután letöltötték a filmet és térdüket szorongatva az ujjaikkal lesték...
Tényleg én sem voltam különb, minden hülyeségben benne voltam. Egy pincében volt a festékraktár suhanc koromban, ott dolgoztam. A pince ablaka egy forgalmas járdára nyílt. Fő utca és rengeteg ember. Kényelmesen leültem a pince ablak elé a létra tetejére és kiraktam a járdára 4-5db aprópénzt. Már a lépésekből tudtam, hogy ez meg fog állni és tényleg csoszogott a magas sarkú, ahogy lefékezett és megjelent egy kéz az ablak előtt. Azonnal megfogtam, sikítás és ment tovább. Férfiakkal sem volt gond, mert azok is csak nevettek. Tudták egyből miről van szó, nem bosszankodtak, nem kiabáltak s nem rázták az öklüket.
Rendszeresen összeálltunk mi is páran és damilon pénztárcáztunk. Kiraktuk az útra és elbújtunk a fűben vagy a bokrok alá. Megállt annak minden, kerékpáros, motoros, autós és egyszer még egy busz is, meg traktor. Mikor látjuk, hogy lassít és megáll, akkor berántjuk a pénztárcát magunkhoz és visszafojtott lélegzettel lapulunk. Ember tanácstalanul jár s kel, fel s alá, keresi a jobb élet reményében látott pénztárcát, kell egy kis idő, amíg feladja és visszaszáll az autóba. Mi meg nyerítünk félmeztelenül és koszosan a portól. Volt aztán néha futás, mert észrevettek, ahogy emelgetjük a fejünket, hogy lássunk is valamit.

Bezzeg az én koromban, bezzeg a filmen. A pénztáros nő (inkább csaj) mindent lehúzott és várakozóan nézett körbe. Kissé még élvezte is a helyzetet, mikor a bkv busz lerobban és a sofőr nagy élvezettel mondja be, hogy a busz nem közlekedik tovább és közben belenéz a nagy visszapillantó tükörbe, lehet látni a sunyi szemét, hogy örül a váratlan helyzetnek.
Ám már előre lehetett tudni, hogy lesz egy pont, amikor cselekednie kell, mert a sor zúgolódni kezd és valóban. Nagy kövér, testes ember szólalt meg mély dörmögő hangon, hogy mi lesz már? Itt alszunk kisasszonka? De akkorra már szinte az egész sor átvette a forgolódó és egyik lábról a másikra álló ritmust, kémlelték az áru tulajdonosát, hogy hol lehet. A pénztáros is kezdett komolyan zavarba jönni, egyre idegesebben fészkelődött a helyén. Valamit igazgatott, valamit arrébb rakott. Igazából már nagyon várta, hogy visszajöjjön a srác, kényelmetlen és egyre kínosabb szituáció volt és én élveztem. A monitor előtt ülve én már pontosan tudtam, hogy nem fog visszajönni, hiába vár. Érezhetően lüktetett az erem, ahogy feszülten figyeltem, hogy mi lesz..., mi fog történni? Mit fog tenni?
Csináljon már valaki valamit, bődült el egy asszonyság. De tényleg kontrázott egy fiatal férfi, mások kiálltak a sor végéről és elkezdtek keresni másikat.
Aki a srác után következett volna az nagyokat ciccegett, hogy most mi lesz? Meddig várjunk még? Nem lehetne belerakni a kosarába és majd ha visszajön megkapja?
Tessék türelemmel lenni, kérte félve a pénztáros, mert már rendesen félt.
Odafordult egy idősebb pénztároshoz, hogy most mi legyen? A sor is szétszéledt, csak 3-4 ember maradt meg benne.

Hívd ide a biztonsági őrt!

Nem is kellett hívni, mert már jelezték, hogy nyugtalankodnak a vevők az egyik pénztárnál. Jött és vázolták neki mi a helyzet. Mindent bepakolt a kosárba és eltolta az ügyfélszolgálathoz.

4:48, a srácok lemérték és hangosan nevettek, hogy láttad azt a majmot? Öcséém ez mekkora lúzer.
A vásárlók részéről ezzel a történetnek vége is van, de én tudom hogy tovább volt, mármint kikövetkeztettem. Nyilván jegyzőkönyv és mindent vissza a helyére, nem kis munka és pár embernek bosszantó, főleg ha pont akkor áll be a sorba, ha ezek a suhancok újra ezt játsszák.
Nem nagy tragédia, törvény sincs rá, polgárpukkasztás, találtak egy kiskaput.
Majd felnőtt fejjel másképp gondolják.

Hivatali ügyintézések, jogosulatlan előny

Cyberde szokta mondani (mostanában túl sokat írok róla, nem nyalás, sőt kma), hogy akkor szoktak veszekedni a társultak, ha nagyon sok pénzük van, vagy ha kevés.

Ma voltam az APEH intézményében és közben szemlélődtem. 40 percig várakoztatott egy hölgy azzal, hogy magának van adószáma, az erősebb. Ilyen buta a könyvelője, hogy céges adóbevallást ad be? Adjon be újat, magán úton!

-biztos nem tudott róla, hogy van külön adószámom, hisz az jóval korábbi, mint a cégem, válaszoltam mosolyogva. Aztán ellibbent, mint pápaszemes pillangó a kiszáradt földön, egyszer árnyékos helyre libbent, máskor meg a nap sütött reá. Ott álltam az ablaknál árván, az ügyintézőm sehol, néha felbukkant egy asztalnál és valamit magyarázott, akta halmok, közben a monitorra bökött. Gondoltam is magamban, hogy ha mos én mögöttem állnál és az én monitorom, ujjnyom, zsíros ujjbegy, akkor eltörve veszed onnan el. Rühellem ha valaki úgy gesztikulál és hozza a tudtomra, hogy közben mázgás lesz a monitor. Régebben nem volt gond, de mióta tft van...

Kis közjáték alakult ki a mellettem lévő ablaknál. Nagykufferű hölgy deréktól befelé az ablakban, hogy minél több rálátása legyen az ügyre, lába viszeres és ha kicsit erőltetném még a tundrát is látni vélném. Mögötte egy izzadt, csapzott férfi ember, aki egyik lábáról a másikra. Mindjárt 11 óra, nekem addigra kéne otthon lennem, hogy vigyázzak a kisebbik fiamra.
Csapzott úriember közben lelket öntött magába és a deréktól behajolt hölgy mellett szenvedett egy rést magának és kért valami nyomtatványt, hogy bocsánat tudna adni? Kérdezte az ügyintézőt.
Ügyintéző mosolyogva mondta neki, hogy a bejáratnál kérje, ott vannak a biztonsági emberek és adnak.

Krákogás, féllábról másikra megint, zsebből kéz ki, majd vissza és kis köhécselést követve súgta-búgta, hogy jó...(mint ha engedményt tenne azzal, hogy eleget tesz), de akkor utána el lehetne intézni, hogy én kerüljek sorra?

Áhh, ki bújt a szög a zsákból, ez az ember képes lenne még Istennél is kérni, hogy húzza ki a nevét a listáról, ne kelljen végig élni, végig halni és megvárni, amíg meghal az utolsó ember is és Jézus, akkor, mint Omega kiadja az utasítást, hogy lélek, minden lélek! Néked mondom ébredj!
Az ügyintéző is kopog, hogy hahó! Ember magánál van? Mi lenne ha mindenki csak úgy idejönne, hogy most Ő jön?

Veríték meg kifakadt, kiakadt és elkezdett csapkodni, hogy jó van na, Ő már itt ül 3 órája és menne a dolgára, máshol is lennie kell, micsoda hozzá állás, pöffögött.

Ügyintéző lehűtötte, hogy „nézze uram! Én is álltam már sorban és kibírtam, legyen türelemmel”. Verítékben úszó még fordultában eleresztett egy hahh-ot és eltűnt végleg.
Közben megjött az én kis pápaszemes pillangóm és mosolyogva bocsánatot kért, hogy közel egy órát repkedett asztaltól asztalig és összemaszatolta az összes monitort, annyit böködött a mutatójával.
Önnek volt igaza, ha nem származik jövedelme az adószámán keresztül, akkor beadhatja cégesen... és mosolygott.
Kerestem benne az őszinteséget, nem csak azt, ahogy eligazították, hogy ha ügyféllel, akkor ki a fogsor.

Nem találtam.

Irigyelem a természeti népeket, akik egy szál pendelyben élik le az életüket az óceán partján egy nádkunyhóban, csónak, halfogás, este tűz, békepipa, vagy erjesztett bálna tej. Azt sem tudják mi az a születési anyakönyvi kivonat és a 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, munkáltatói. Mégis meg tudnak halni békében. Sose hallották azt a szót, hogy adóbevallás, nekünk se jobb akiknek kötelező, mert egyáltalán nem könnyítik meg.

Az én pápaszemesem is tagoltan mondta az elején: hogyan mondjam, hogy maga is értse? Adjon be egy újat!
Eszembe jutott a halál. Maga nem jól halt meg, rosszul dokumentált, tessék visszamenni, újra élni és töltse ki újra. Adja be a mellékletet, hogy rendesen meg tudjon halni végre! Menjen!

Hja, hogy miért veszekedés? Az APEH előtt a lépcsőn két pulykavörös ember. Ezért te vagy a felelős...nem is tudtam róla, az aláírásom mit sem bizonyít. Akkor még egyedül tied volt a cég...
lassítottam, hogy minél többet halljak belőle. Nem csámcsogtam, dokumentáltam. Cyberde jutott eszembe és, amit mondott. Ennek a kettőnek most nagyon sok nyomja a zsebét, vagy nagyon sok húzza.

A városi ember hétközben nem él, pontosabban nem önmagának. Kevés pénzért végez olyan munkát, amit egyáltalán nem szeret.
Ma reggel egy portás búcsúzott egy ápolónőtől, aki szemmel láthatólag kivirult, hogy ...hja igen, magának is jó hétvégét, végre péntek és vett egy nagy levegőt, lement róla a teher. Hétfő reggel pedig álmosan, fáradtan és depressziósan megy újra igába.
Falun ez másképp van, Szandán és Váralján nem lehet ilyet hallani. A tyúkok minden nap mennek kotlani és rikács, rikács, kotkodács. A nenüsök boldogan szedik össze és csillogó szemmel mutatják a köténykébe szedett tojást. Kilencet tojt, miután feltöri derült ki, hogy az egyik kétszikű, volt is boldogság.
A mama hozott a kertből málnát, készített egy kis pitét, még melegen be csodás. Nyokedlit is gyúrt a csirkepörkölthöz, így megy ez. A kertajtó igaz, hogy nem automata, nincs légkondicionálva, nincsenek akciók és átcímkézett termékek. A liba ha gágog arról tudni vélik, hogy éhes és dobni kell neki egy kis ződet meg friss vizet. Viszont vasárnap gyanánt húsa roppan, leve a fazékban, picéből bor. Megterítenek az udvaron, langy szellő, szőlő lugas, egyél még fiam, nehogy éhen maradjál.

Egyik nap az udvarunkon megláttam egy jó marék aprópénzt, 1,2,5 és 10 forintosok szétszóródva. Valaki ledobhatta az emeletről. Összeszedtem és megtelt vele egy pohár.
Süldő koromban kilométereket gyalogoltam egy kanna hideg vízzel, vittem a kombájnosoknak aratáskor a friss vizet. Ha valakiből gyerek létére vízhordó lett az nagy tisztességet jelentett még tanyavilágban is. Mindenki ugyanannak a kannának a fedőjéből ivott. Alumínium kanna, ha a szádhoz érintetted érződött a fémes íze, nem volt zománc rajta. Jártam kombájnról kombájnra.
Porzott a szalma körülöttük, a nap szikrázott, cserzett volt a bőrük, barnák.
Nyílt a kombájn ajtaja, lesétált a lépcsőjén, egy kicsit ugrott a tarlóra és az a nagy ember, aki abban a hatalmas gépben ült az előbb, olyan esetlennek tűnt.
Büdösek voltak de tetszett. Izzadtak, koszosak és porosak, de dolgoztak.
Töltöttem neki a fedőbe friss hideg artézi vizet és áááááááhhhhh sóhajtott. Adj még egyet te gyerek, mert jól esett. Töltöttem a másikat és azt már nyugodtabban itta meg.
Micsoda forróság van, ette meg a fene. Körbekémlelt. Benyúlt a zsebébe és adott egy bélást. Na megyek vissza, mert sose megy le a nap, mondta...
Estére összeszámoltam és volt 15-20 forintom általában.
4-5 gyerek hordhatta a vizet a kombájnosoknak s ezek közül én voltam az egyik. Már nem emlékszem mit vettem a pénzből, csak az örömre. Volt egy kis fadobozom, abba gyűjtöttem az aprót és felraktam a nagy kétajtós diófaszekrény tetejére minden este. Számolgattam egyenként a forintokat. Eszembe nem jutott volna eldobni, szétszórni. Nem ismertem azt a fogalmat, hogy „végre péntek”.

A hétvége érzés és a megsemmisülés közti érzet valahol a vasárnap délutáni ebéd és az azt követő alvás után kezd beidegződni, esetleg még egy kávé, de utána menthetetlenül rányomja a bélyegét. Esetleg ha vidékről késő este jössz meg, de az még rosszabb, mert fürödni is kell és mire elvackolsz már tudod, hogy hajnalban kelni kell, aztán rohanás, újra tekerjük a lantot.
Nekem „eddig” szerencsém volt, sosem tudatosult bennem ez az érzés, köszönhetően annak, hogy mindig is önállóan dolgoztam. Erre vagyok berendezkedve, csak szervezés kérdése.
A barátom Böce, aki méltán híres és már sokszor írtam róla, az iwiw-en is rajta van szokta volt mondogatni, hogy „mondják meg mit csináljak és adjanak érte fizetést”. Ő meg erre van berendezkedve.
A falusi ember meg a kakasra. Az első rikácsra félrehajtja a dunyhát, persze már előtte is nyitva volt a szeme csak próbált fordulni egyet a jobb oldalára.
Erős pálinka, kávé és már kotorja is a fával a moslékot, a malacok meg türelmetlenül nyüszíkölnek az ólban és az orrukkal nyomkodják a vályút.
Micsoda hajnali vircsaft, udvar felé a tyúkok kotinkálnak a kukorica szemre, s ha viszed vissza a vedret, akkor a nyári konyhából kiszűrődő Kossuth hangja erősödik fel.
A mikrofonnál Bordi András, híreinket hallják. Az országgyűlés...
Nem is kell értelmezni a szöveget, nem is az a lényeg, hogy oda figyelj. Maga az érzet, hogy szól. Kellemes a hangja a bemondónak, a Duna Gönyűnél apad, máshol árad, hajóvonták találkozása tilos... másik moslékos veder, kézzel is bele kell nyúlni és meleg.
Népszabadság a kapuban, pvc cső felfüggesztve és minden reggel ott találod, kell hozzá az erős pálinka. Papa mindig mondta, hogy csak lopják a milliárdokat és nincs felelős, legyintett, hogy ki hallott még ilyet???
Tudta az öreg, hogy nincs rendben semmi fönt. De egy legyintésnél jobban nem mélyedt bele a politikába, azt mondta az nem embernek való.
Folyton Noét emlegette, hogy de jól tette, amikor bevitte a szőlőtőkét a bárkába. Néphiedelem. Mégis szeretni való, mert naiv. Nem hallod, hogy megalapozatlan s cáfolni tudnám s ha a képviselő úrnak vannak a birtokában bizonyítékok, akkor tárja fel... vágják oda foghegyről. Gondolat jel vagy sóhaj. Inkább legyintés, az öregnek volt igaza, nem embernek való.
A nyári konyhában tornyosult a Népszabadság és a Szabad föld, jó volt begyújtósnak kiolvasva. Lángol a sparhelt és meleget ád, fő a tyúk, aranyló zsírkarikák, zőccség, fehér répa, petrezselyem és bejárja az illat a környéket.

Ha mondok három fogalmat ki tudod találni melyik a kakukktojás?
Házi pálinka, trágya szag, pult alól vásárlás.

Igazából a pult alól vásárlás helyére a végre pénteket szántam. De annak ellenére, hogy most a végre péntek az időszerű, a pult alól vásárlás sokkal jobban dukál, mert jól jellemzi a kort.
Sosem volt szerencsém pult alól hozzájutni termékekhez, de ismertem olyat, aki lopva, hogy mindenki tudjon róla elbüszkélkedett.
Nézd vettem, hozzá jutottam, utolsó darab volt. Jól jártam?
Mint ha tőlem függne, hogy igazolom vagy sem, elismerem vagy nem.
Apósom szokta mondani apró örömökre, hogy májó jártál. Megyünk Szandára, megyünk hátra a kertbe csak úgy andalogni a hegyi levegőn a fák között és találsz néhány szem utolsó málnát. Beviszed a markodban és mutatod, Apósom meg kitörő örömmel csap a válladra, hogy na Fiam, májó jártál...
Ha apósom megveregeti a vállam, olyankor újra vízhordó fiúnak érezhetem magam...májó jártam.

Én meg pont a szombatot és a vasárnapot nem kedvelem, nem szeretek lenyugodni, mozgolódni, alkotni, újat, jobbat és tevékenyebbet. Nekem a hétvége az, ami teher. Nem jön senki, nincs telefon, nem mondja csináld, nosza hama, hama.
Persze a hétvégét is élvezem és azt szoktam mondani minden nap vasárnap e tájék, hogy a költő szavaival éljek részben.
Ma péntek van, egyáltalán nem örülök. Több oka is van. Lélekben Szandára készültem holnap reggel, de benne volt a levegőben, hogy nem lesz belőle semmi. Éreztem előre, nem volt bennem az a felszabadult érzés, mint aki péntek, hogy végre.
Este aztán mondta is a nejem, hogy Apa nem fogsz neki örülni, de Szandára most nem megyünk.
Így most az Ő vállára szakadt, hogy felfrissítsen „rég elmúlt” szandai élményekkel. Mert ha ott lettünk volna két napig, akkor feltöltődök egy hétre és van miről írnom frisset.
Egy jó írónak ez nem gond, úgy tálalja, ahogy kéred, átcímkézve s van benne péntek.
Vegyél egy nagy levegőt, most elbírálási díj nélkül, nincs átfutási idő, nincs részlet, nincs kezdő tőke nélkül. Csak úgy, frissen, hűvösen, szabadon, tisztán szívd be.

Egészségedre.
Remélem nem volt légkondicionált
Bibliai idézetek nincsenek, helyette megpróbálok úgy írni, hogy a kezetekbe vegyétek.

Ezt azért még nézd meg, mert ki tudja. [link] (24mb MP4, megtölt, lenéz).

Cyberdének és Uzmanyinak rövid (*.zip)

Ezt csak azért, mert megígértem, hogy gondolok rátok is.
Egyáltalán nem lenézésből, alkalmazkodok.
Ma már én sem olvasnám el a háború és békét, az alapítványra sem lenne időm, pedig mindegyiken túl vagyok.

Őszintén beismerem én is így vagyok vele, hogy ha valakinek érdekelnek az írásai, akkor először csak a szememmel fényképezem, de ha nem találok benne könnyen értelmezhető és velős mondatokat, amitől kinyílna a csipám vagy a bicskám, akkor azonnal a sarki „X”.

Ezért aztán rögtön rátérnék a lényegre, annak ellenére, hogy Uzmanyi elutazott két hétre Erdélybe, Cyberde pedig nem tudom mit csinál, már régen nem beszéltünk.


Ház takarítója a lakónak: Jó reggelt!
Ház lakója a takarítónak: Ne hazudj!