Már évek óta nem volt semmi probléma

Erről a témáról még alig írtam pedig gazdag lelet. Négy évig voltam villanyszámlás az Elektromos Műveknél. Nagyon szerettem csinálni azt a munkát, csak az utolsó pár nap volt teher és az sem a munka miatt, velem volt a baj, nem bírtam tovább maradni, mehetnékem támadt. Ezt éreztem már előtte is, utána is, hogy atya ég mit keresek én itt, de most már lenyugodtam, tudom a helyem.
Így kerültem Budapestre is, eljött a nap, hogy minden kiveszett belőlem, idegennek éreztem magam ott és még nem tudtam hova, de mennem kell.
Mikor Pestre kerültem már az első nap volt munkahelyem és volt hol aludnom, egy munkásszállás. A lényeg, hogy eltudtam adni magam. Mindig azt mondom, hogy soha nem a startkő a lényeg, hogy honnan indultál, mert mindenki ugyanonnan. De áttörni a sejt falát csak egynek sikerül. S még ha meg is születik, mint én még nem biztos, hogy életképes, néha elég ránézni az ilyen emberre és mindjárt veszélyben érzed magad, mert hozzá képest sokkal határozottabb vagy, Ő meg nem találja a helyét.
Az első munkahelyem a Középület Építő Vállalat volt. Azt is szerettem csinálni, géppel kellett festeni talpig gázmaszkban, hatalmas födémeket állványról. Jó volt ülni a festékes ládákon és reggelizni a szalonnát friss kenyérrel, erős paprikával majd kisurranni egy sörre a főnök elől és örülni ha megúsztuk. Aztán beraktak egy üveges műhelybe, osztrák gépsor, a főnök is kimértebb, finomabb, részletre vásárolt Peugeot. Ritkaság számba ment akkor még a nyugati autó, nem kellett rá várni 5 évet. Nem úgy ment, hogy befizetted és majd egyszer megjött. Azóta fordult a világ, ma már elhozhatod nulla forinttal, csak add oda a lelked.
Szerettem én dolgozni ebben az üveges műhelyben is. Szép időszak volt, munkahely metróval, élettárs albérlettel, reggeli a büfében és szódagép a lakatos műhelyben. Sose fogyott ki, mindig pont jó hideg volt, atya ég, mekkorákat büfögtem utána, direkt azért jártam oda napjában többször is. Az olyan férfias, mint az oroszlán mikor elbődül, hogy hőőőjjj vagy höhhhnyeee? Tudja a fene, mások azt mondják ne legyél már olyan paraszt.

Volt ott egy zsíros képű munkásőr a fiával, az a fajta, aki tudott helyezkedni. Mindig láttad a szemén, hogy neki már kijutott a jóból. Felépítette a házát, fiának is intézte, multikárral tégla munkaidőben, kis asztalos munkát is kicsempész, mint sasé a szeme, tudja melyik seggből hiányzik egy nyelv.
Ez mondogatja ott az asztalnál ülve, hogy a barom felesége vett magának egy aranygyűrűt és majdnem megverte érte. Aztán sorolom, hogy te mielőtt bejössz megveszel egy fél liter pálinkát és iszol egy sört. Nem párizsit veszel, hanem szalámit és abból sem tíz dekát.
Veszel napilapot és lottót meg gyűjtöd a késeket. Ez mennyi aranygyűrű naponta?
Nem hitt nekem, dühös lett rám és nekem rontott, nem bírta elviselni, zavarta a tudta, hogy nem állok melléje.
Én azt vallom egy segg, egy ember. Nem fértem én már oda.
Azóta nem jártam azon a munkahelyen, a fizetésemet sem vettem fel és azóta nincs munkakönyvem, mert még azért sem mentem be.
Kinyalhatja.
Tényleg, van még olyan hogy munkakönyv? Én 1989 óta nem dolgoztam hivatalosan, csak szerződéssel, vagy mint szellemi szabadfoglalkozású, később vállalkozó, most meg van egy cégem. Vagyis volt, mert ugyan papíron még megvan, de én már fátylat borítottam rá.
Nehéz úgy élni álomvilágban, hogy az ember folyamatosan igazítja hozzá a valóságot.
Az Elektromos Művekhez nem tudom, hogy miként vettek fel, arra már nem emlékszem, hisz kellett volna a munkakönyv, de lényeg az hogy felvettek, lehúztam ott négy évet.
A Kaszás dűlőn lévő telephelyen jelentkeztem villanyóra leolvasónak, de ott nem vettek fel, mert túljelentkezés volt. Hazamentem és egyszer csak hívtak, hogy viszont Kispesten, ott kéne.
Mentem és egy meghallgatás után egyszer csak azt vettem észre, hogy minden reggel 8-kor oktatásra megyek. Nagyon jó kis előadások voltak azok. Az igazgató tartotta a munkavédelmi oktatást, híjj hogy az mennyire szeretett sztorizgatni az áramütésről. Ő is leolvasóként kezdte az ELMŰ-nél, azóta meg már nyugdíjba ment. Ő tanította meg számomra azt, hogy udvariasnak lenni és mosolyogni nem kerül semmibe, de nagyon sokat lehet vele keresni.
De a legtöbbet az áramütés veszélyeiről beszélt, pedig inkább a kutyák támadásaitól kellett tartanunk.
Egy hónap volt az oktatás, melynek az is része volt, hogy járnunk kellett az utcákat és házról-házra felírni melyik fogyasztóhoz melyik óra tartozik és mi az óraállás. Valahogy félvállról vettem az egészet. Elkezdtem én, de nem úgy ahogy azt kellett volna. Mert egyik nap kimentem és esett a hó, hát hazamentem.
Másik nap meg ráleltem egy régi ismerősre az egyik házban és megkínált házi pálinkával, elrötyögtünk az asztal mellett és beesteledett. Másnap megharapott egy tacskó, szerencsére pont az elején így korán hazamentem, jó okom volt rá.
Olyan is volt, hogy kimentem, akartam is de eltévedtem, végül megtaláltam a hazavezető utat.
Máskor meg a nap sütött, nehogy már egy ilyen szép napot erre pazaroljak, majd holnap. Így ment ez és a vége felé már kezdtem félni, hogy baj lesz belőle. A többiek mind szépen sorban adták le a füzeteket teleírva, én meg még egyet sem. Mindenkinek a füzetébe beleírták, hogy melyik körzet és ki adta le meg pecsét. Kérdezgettek engem is a kollégák, hogy te? Én majd a végén adom le egyben az egészet, közben azt sem tudtam hová legyek, megállt bennem a lélek. Hazardíroztam erősen.
Még az utolsó nap is bementem, amikor adták le a füzeteket és összesítettek. Magam sem értettem miért, mert nekem csak egy füzet volt a kezemben és az is összevissza töltve, tele volt rajzolva hülyeségekkel, amiket az oktatási órák alatt rajzoltam bele unalmamban. Ábrázolták az áramütéses férfit, hogy hogy kell eljárni. A villám végére Zeuszt rajzoltam, a föld alá meg Styx-et.
Ezzel sétáltam be és leültem mint a többiek én i székre, csikorgott az egész linóleumos szoba, ahogy helyezkedtünk el. Bejött a kövér ellenőr (nő) és megállt bennem az ütő. Mondom ez kivégez.
Ez leüvölti a fejem vagy világ csúfjává tesz, hogy mit csinált maga egy hónapig? Itt mindenki előtt.

De azzal kezdte, hogy kéne egy ember és már tettem is fel a kezem, mindegy mi az csak szorult helyzetemben inkább én legyek az, aki rajta segít.
Egyik számlásunk megbetegedett és helyettesíteni kéne. Megyek mondtam és nagyon hálásan megköszönte, hogy azonnal munkába tudok állni. Nem kérdeztek azok tőlem semmit. A nyakamba akasztották, egy csomó számla és mondták hova menjek. Atya ég mennyi tízemeletes és négy is meg kertes házak. Csak vigyorogtam bambán az első címen, hogy én vagyok a számlás. Hát aki szokott járni, az a kövér nő?
Beteg.
Volt rá egy hetem, hogy beszedjem, ez volt egy dekád. Nem tudom miért ez volt a neve.
A pénzbeszedés nem volt minden, ha végeztem jött a TAR lap. Arra írtuk fel a mérőállást, amit egy gép olvasott be, ha rosszul töltöttük ki, akkor meg a főnök.
Milyen füzetek meg felelősségre vonás? Ma is átérzem az akkori félelmeimet, de már rég megoldódtak azok a bajok és újak léptek a helyébe.
Pedig már évek óta nem volt semmi probléma.

Ezt a mondatot egy idős néni mondta nekem mikor velem volt a nejem is számlázás közben, elkísért, segített leolvasni az órákat. Nem szerette de értem megtette. Utána meg mentünk süteménydébe és jókat nevettünk.
Keresgetem a számlán szereplő nevet a postaládákon és egyeztetem, de nem lelem. Emelet vagy ajtószám az nem szerepelt a számlán, csak a név. Végre jött egy néni szatyorral és kicsit billegett. Megvárta míg az ajtó becsukódik, lerakta a földre, kulcsért nyúlt és nyitotta a postaládát, kicsit bosszankodott, hogy nem talált benne semmit csak megint egy számlát. Rám nem haragudhatott (egyelőre) mert azt sem tudta ki vagyok.
Csókolom, tudna nekem segíteni? Mutatkoztam be neki, én vagyok a villanyszámlás.
Mi tetcik emelte meg a szemüvegét felém, hogy jobban lásson.
Mondom neki nem tudja ki az az XY? Nincs rajta cím csak a neve.
Jaj már évek óta nem volt semmi probléma, hogy kerül maga ide?
Fönt laknak a kilencediken, az ügyvédék és morcosan bevágta maga mögött a lift ajtót. Azóta is idézgetjük itthon a nejemmel ha valami apró hibát vétünk.

Kitaláltam egy módszert arra, hogy ne kelljen mindig félórákat várni hogy beengedjenek a bejárati ajtón mire elhiszik, hogy az vagyok. Valamilyen ürüggyel kölcsön kértem a bejárati ajtó kulcsát. Például, hogy letenném ide a számlákat, amíg bejárom az emeleteket meg a többi lépcsőházat és ne kelljen végig cipelnem mindet, de többször is bejönnék.
Volt minden lépcsőházban elektromos szekrény, amihez volt kulcsom és oda beraktam a számlákat s mindig csak 10 emeletnyit vittem magammal. Előtte viszont irány a kulcsmásoló, az egyik tízemeletes aljában működött. Egyre több kulcsom lett és szinte már sehol sem kellett várnom. Egy fél évnyi udvarias mosolyomba került, hogy ne csak az 1-5 forintokat adják oda borravalónak, hanem 20-at, 50-et, 100-at és ha karácsony eljött, akkor becsúsztak ám az ezresek is bőven. A nejemmel feküdtünk az ágyon és miután összeadtuk a számlákat, hogy mennyit értékesítettünk vártuk izgatottan mennyi maradt nekünk és csillogott a szemünk, hogy ennyi? Mindig volt pénzünk és sosem jutott semmire, pedig még étterembe is mentünk, nem is egyszer.
Tilos volt ugyan, de most már elárulhatom, hisz hosszú évek elteltek és nem volt semmi probléma, hogy a limitált összeg, amit magunknál hordhattunk az 300 ezer forint volt, utána el kellett menni postára vagy bankba, vagy az Elmű-höz befizetni. Soha nem tudtam betartani, mindig túlléptem a keretet, általában 1 millió forint volt a táskámban, mert reggel korán kezdtem és délután meg helyettesítettem, mások területét szedtem be és plusz a jattot, mert mosolyogni ott is tudtam, jobban mint a gazdája.

Egy idő múlva rájöttem, hogy nem kell nekem átcipelni a városon minden este 1-2 millió forintot a táskámban és másnap reggel meg vissza Kispestre a telephelyre befizetni, hanem van borítékos befizetés a bankba. Beraktam este a saját számlámra, másnap meg kivettem és mendtem befizetni az Elmű-be.
Majd megnéztem mennyi a havi kamat és utána már csak arra ügyeltem, hogy a számlámon mindig legyen 1-2 millió forint és a melóhelyen késleltetve fizettem be. Dolgoztam vagy 3 napot mire bevittem az első napi adagot.
Volt egy idősebb alkoholista házaspár, akik mindig egy sarokban összebújva pusmogtak egy cigaretta mögött. Később jöttünk csak rá, hogy jó okuk volt. Ők azt játszották, hogy elköltötték azt, amit az egyikük beszedett és Ők is késleltetve fizettek, csak nem volt miből, ezért megvárta azt a pénzt, amit a neje beszedett és azt vitte be, utána meg a neje várt arra, hogy a férje hozza a következő dekádot. Furcsa, de nem lett belőle rendőrségi ügy, csak kirúgták Őket. Biztos vettek fel valami hitelt, amiből visszafizették a pénzt.

Volt egy munkatársam a Kiss Tamás. Velem jött Ő is dolgozni oda, én hívtam a céghez. Ő meg az öccsét hívta, aki azóta is ott van és egy vezető beosztású mérnök lett belőle.
Ugye-ugye, miből lesz a cserebogár? Pedig Ő is leolvasóként kezdte.
Startkő.
Tamással nagyon szerettünk együtt számlázni. Ő olvasta a lépcsőházban az órákat, én meg szedtem be a pénzt. Közben nagyokat nevettünk és láttad mekkora melle? Na ez vajon mit főz? Kinyitja az ajtót, jó csaj és kérdezi a Tamás hatalmas mosollyal, hogy elnézést de fogadtunk a barátommal s mutat felém, hogy a Zoli. Ő azt mondja vadas zsemlegombóccal, én meg azt, hogy töltött káposzta.
Rizses gombóc, savanyú mártással de jöjjenek nyugodtan beljebb és szélesre tárta az ajtót. Kérnek valamit inni? Sajnos az étel még nincs kész, azzal nem tudom megkínálni magukat.
Kifizette a számlát + jatt és már mentünk is tovább. Tamással jó, egyáltalán nincs közünk egymáshoz csak egyszerűen őszinte ember, ha valamit mond, akkor biztosan tudom, hogy úgy lesz. Ez nagy dolog ám, ha valakiről tudod mi az ábra, nem mahinál mögötted, nem fondorlatoskodik, hogy mit mondjon helyette, hanem úgy mondja ahogy van.
Hjaj csak időre ne menjen az ember ha vele találkozik. Egyszer másfél órát vártam rá és az volt a legszomorúbb, hogy volt rá indoka. Nehéz úgy élni álomvilágban, hogy az ember folyamatosan igazítja hozzá a valóságot.

Velem volt az utolsó napon is, jártuk a tízemeleteseket. Én már annyira tehernek éreztem azt, amit előtte évekig örömmel csináltam, hogy már nem érdekelt semmi. Kezdtük a tizediken és nyitottuk ki a három ajtós villanyóraszekrényeket. Kijön egy nő a zajra és kérdezi maguk az Elmű-től vannak? Nem, csak elszaladt a fehér egerem mondtam unottan, fáradtan és már rohantam is egy emelettel lejjebb.
Akkor mi az a mappa a kezébe, mit írkál fel?
Azt hogy hol nem találtam meg, mindig húzok egy pipát, hogy ott már ne keressem.
De ezt már az ötödikről mondtam, futottam, becsaptam magam mögött a kijárati ajtót és fellélegeztem. Még szerencse, hogy csak helyettesítettem s nem a saját körzetem volt. Elég.
Másnap kiléptem.

Céltalanul lődörögtem otthon, valami kiszakadt belőlem s nem találtam a helyem.
Ez után nyomdász lettem, egy haverom mellett, pontosabban nyomdai segédmunkás, de nekem az volt a startkő. Raktáros lettem, majd csoportvezető, végül pedig itt ülök a gép előtt, mint cégtulajdonos, valami kiszakadt belőlem, a lelkemből. Már fátylat borítottam rá, csak papíron létezik. Alakítgatom a valóságot, hogy beférjen az álmomba.

Honfiteatrum

Nézek balra, nézek jobbra, mielőtt átkelek a zebrán. Így tanították.
Ma egy barátom (M.J.) JonesC megkért arra, vagyis tanácsot adott, hogy ha már fizetős lesz az oldalam, akkor ügyeljek arra, hogy az írásaim érdekesek legyenek, de ne lehessen kötni se jobbra, se balra, mégis legyen benne politika.
Értem miről beszél, ez olyan győzikés, hogy mindenki nézi, de a töke tele van vele, állandóan bemászik a képbe.
Kikről írjak akkor meg hogyan, hogy érdekes legyen?
Már több ismerősömtől hallottam, olvastam azt hogy gugáék felé. Van köztük ismert ember is, aki engem használ viszonyítási pontnak.
Nemrég írta egy fotós ismerősöm, hogy:

„Múltkor nekem sikerült sétálni Budapesten, mikor a Borárosról elindultam gugáék fele csak úgy merő spontán, és jól belevesztem a gettóba. Úgy eltévedtem, de úgy, tiszta jó volt.”

Mondom neki elgugáltál?
De ez már milyen? Valaki elindul Budapesten és nem azt mondja az országház felé, népstadion felé, hősök tere felé, keleti pályaudvar felé, budai vár felé, cyberde átcímkézős ződpábja felé, hanem a guga felé.
Lassan beállhatok én is a sorba, mint Kiszeli Bünte valamelyik hapsija, aszongya hogy Ő most már celeb.
Az igazából szerelem c. filmben, mikor felsír hogy kit kell itt megdugni, hogy az ember kapjon egy kis kávét és csokis kekszet?
Kit kell itt megdugni, hogy az ember celeb legyen Báááhhhvid Ibolykát?
Petőfi még karddal védte a hazát, Báááhhhvid Ibolyka meg hüvellyel.
Na, ez pont középen volt, éppen csak hogy súrolta a politikát.

Kikről írjak akkor meg hogyan, hogy érdekes legyen?

Én arra gondoltam, hogy a sorstársaimat, azokat követem nyomon, figyelemmel, akik soha nem adják fel. Szerintem erre van kereslet, hogy bármilyen kilátástalan a helyzet, mindig akad olyan ember, aki ezt figyelmen kívül hagyva nevetni tud, mosolyog. Ilyen a Semsis Zsolti is, rossz ránézni ha rátör a depresszió és átengedi magát a helyzetnek. Szerencsére ellenkező póluson vagyunk. Mikor nekem van szar kedvem, akkor kiröhög, de ha látom maga alatt, akkor én is leniggerezem és küldöm ki gyapotot szedni, ne legyen ideje az arcát a kezébe temetni.



Van atombombám, ha gondolod megoldom a depressziódat.

Van pisztolyom, ha gondolod megoldom a depressziódat.

Van egy késem is, ha gondolod megoldom a depressziódat.



Igazság szerint ezen a pár soron kívül nincs semmim,
ennek kell a szívedig hatolnia.

Aztán van még rajta kívül pár ember, akinek szívesen elétek tárnám az életét. Nap, mint nap írnék róla, raknék fel kisfilmeket. Ismerek még olyat, aki panaszkodás, nyavalygás helyett képes még engem is feltölteni lelkileg, bár mily meggyötört, erőre kapok ha velem van. Nem sokkal szebb, mint hallgatni a sirámot? Kinek nincs oka panaszkodni? Mindenki tudja mi a ..., megérett a helyzet. Aratás jön, hulljanak a fejek, szárastul, gyökerestül.

Mt 13,30
Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.

Ezek nem félnek semmitől.
Bár soha nem szeretem a Bibliát fenyegetésre használni, de tény hogy volt egy király, akitől a nép azt kérte miután hatalomra került, hogy enyhítsen a terhen.
Erre Ő nem az Apja tanácsadóihoz fordult, hanem a haverjaihoz, akikkel együtt vigadt és borozott. Érdemes kikeresni a Bibliából, hogy mi lett a történet vége. A király sose hitte volna el ha mondják neki előre vigyázz, mert így jársz.

Királyok I. könyve 12. rész
1.
És elméne Roboám Síkembe; mert Síkembe gyűlt fel az egész Izráel, hogy királylyá tegyék őt.
2.
Mikor pedig meghallotta ezt Jeroboám, a Nébát fia, (a ki még Égyiptomban volt, a hová futott volt Salamon király elől, és Égyiptomban tartózkodék Jeroboám,
3.
És hozzá küldvén, elhivaták őt); elmenének Jeroboám és az Izráel egész gyülekezete, és szólának Roboámnak, mondván:
4.
A te atyád igen megnehezítette a mi igánkat, de te most könnyebbítsd meg atyádnak kemény szolgálatát, és a nehéz igát, a melyet mi reánk vetett, és szolgálunk néked.
5.
És monda nékik: Menjetek el, és harmadnap mulva jőjjetek vissza hozzám. És a nép elméne.
6.
És tanácsot tarta Roboám király a vénekkel, a kik Salamon, az ő atyja előtt állottak vala életében, mondván: Micsoda tanácsot adtok ti, hogy milyen választ adjak e népnek?
7.
És szólának azok, mondván: Ha e mai napon szolgája lész e népnek, és nékik szolgálsz, és választ adsz nékik, és jó szót adsz nékik: mind éltig szolgálnak néked.
8.
De ő megveté a vének tanácsát, a melyet néki adtak, és tanácsot tarta az ifjakkal, a kik ő vele együtt nevekedtek volt fel, és a kik ő előtte udvarlottak.
9.
És monda azoknak: Micsoda tanácsot adtok ti, hogy választ adjunk e népnek, a mely nékem szólván, azt mondja: Könnyebbítsd meg az igát, a melyet reánk vetett a te atyád?
10.
És mondának néki az ifjak, a kik együtt nevekedtek volt fel ő vele: Így szólj ennek a népnek, a mely szólván néked, ezt mondja: A te atyád megnehezítette a mi igánkat, te pedig könnyebbítsd meg nékünk; e képen szólj nékik: Az én kis ujjam vastagabb az én atyám derekánál.
11.
Most azért, ha az én atyám reátok nehéz igát vetett, én még nehezebbé teszem a ti igátokat: ha az én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket.

A möhö-möhö nem úgy hangzik, mint valami siránkozás? Akárhányszor kiejtem a számon hangsúlyozva, mindig egy kisfiú jut eszembe, aki öklével dörgöli a könnyeit.

Úgy tervezem, hogy legalább 4-5 ember sorsáról tudósítok naponta. Persze wipesről (a Gyuri) akár óránként is lehetne, mert annyi gépet talál ki. Jó lenne ha belemenne, hogy közzé tegyem. Bár tudom a hideg kirázza ha fotózom, de Ő legalább jó alany, inkább filmezem
Vagy keressem fel hazánk nagyjait jobbról balra? Vagyis pont fordítva, mert mielőtt lelépsz, rálépsz a pedálra előbb balra nézz. Így tanították.
Hjaj ma hallottam egy bácsikás viccet, hogy megy a miniszterelnök konvoja és súlyos balesetet szenvednek. Valaki beszól rádión és máris küldik a mentő egységet, azok odaérnek és látnak egy bácsikát, aki lapogatja a földet maga körül.
Hát maga?
Hüü, há én, oszt vakarja a fejét. Eltemettem Őket.
Nem volt túlélő?
Há mondták itt, de ki hisz már ezeknek, oszt vihog meg megpöki a tenyerét, mint aki jól végezte dolgát.

Látni ezeknek az embereknek a mindennapjait, hogy miként oldják meg a problémáikat, hogyan élnek túl kríziseket. Mindenkihez közelebb állna, mint egy megfoghatatlan média celeb, aki felsír, hogy jaj celeb lettem már?

Kikről írjak, mikről írjak?
Azt biztosan tudom, lesz olyan hogy ebceleb. Akár önálló domain név is lehetne és bármennyire is félek tőle, de bele kell vágnom. Van 4-5 ismerősöm, akinek a neve már fogalommá vált magyarországon. Egyikük sem tudna azonosulni a celeb címkével, mert ahhoz komoly emberek, meg tényleg tettek is le valamit az asztalra. (csak, hogy egy példát mondjak Vass István Zoltán) Róla tényleg nem lehet elmondani, hogy egy győzike. Pedig mindkettőnek volt már olyan mondata, hogy egy egész ország átvette, ismerte, idézgette s utána nevetett, hogy ismered?
Még csengőhang is.
Vass István Zoltán hangja nem csengő. Kicsit baritonos, kimért, bölcs és ha beszél, akkor olyan megnyugtató. Látott már egy s mást, Ő ha úgy odamond, akkor mint atyai tanács. Nemrég úton hazafelé a telekről hallgattuk a rádiót. Azt hiszem Kossuth, Egri Jánossal volt riport. Nagyon kellemes volt, tényleg azt érezte az ember, hogy minden egyes szavával olyan gondoskodó, egyből helyretette a rutintalan és túlbuzgó riportert, aki mindenáron megakart felelni egy szerepnek. Valami elismerés féléért küzdött, hogy kihúzza Egri Jánosból. Ráadásul kapkodott és néha elég alpári módon kérdezett. Egri János meg nem lett ideges, dallamos, finom modorában szépen elmondta, hogy ezt hogyan is kellett volna megkérdeznie. A fél riport azzal ment el, hogy próbálta helyrebillenteni a műsor színvonalát. Pedig a riporter azért ment oda, hogy a műsor Egri Jánosról szóljon.

Ilyen kaliberű embereket szeretnék bemutatni a kutyájukon keresztül. Ezért az ebceleb. Nem arról van szó, hogy akinek nincs kutyája, vagy se kutyája, se macskája azt kutyába sem veszem.
Cyberdét is jó lenne. A Laci, ki gondolta volna mi? Mármint hogy László a neve. Szeretném bemutatni, írni róla nap, mint nap, hogy hogyan megy a főttdebrecen kimérde, az átcímkézős ződpáb, hogy mit gondolt ki. Neki például elhinném, hogy kiről, miről írjak, pedig még nem jött be egy sem.

Vagy ott a haverom a Böce. Ő is gondolt már rólam sok mindent, eddig csak egy jött be neki. Mindig azt mondta te hülye vagy, aztán legyintett.

Möhö-möhö

amfiteátrum
Köralakú épület neve, hol a római nép összegyült, hogy a gladiátori játékokban és állathajszákban gyönyörködjék. A gladiátori viadalok eredetileg nem voltak hivatalosak.

A megújuló weboldalunkhoz szükség volt egy képre, a házi áldásra, ami úgy kezdődik, hogy Hol hit, ott szeretet...találtunk a neten egy tányérra festett változatot, de ragaszkodtam hozzá, nekem a szandai mamáé kell, amelyik ott van a nyári konyhában. Hétvégén úgy is megyünk hozzájuk és lefotózom.
Viccesen meg is jegyeztem, hogy küldj egy mailt a mamának, hogy fotózza le és küldje át. Még életében nem hallotta azt a szót, hogy mail. Mobiltelefonra is azt mondják minek az már nekünk vénségünkre, aztán legyint.



Szemmel láthatóan fáradt az öreg. Néhány hete elesett a hátsó kertben és tiszta seb lett a koponyája, véres. Akkor kapta az első kisebb agyvérzést csak nem vették észre. Onnantól kezdve folyamatosan romlott az állapota. Egyik hajnalban rosszul lett és kihívták a háziorvost, az meg egy mentőt, ami 12 óra alatt ért oda és nem is a kórházba vitte, hanem egy másik faluba egy néniért és onnan mentek a sürgősségire.
Mint kiderült ez volt a második agyvérzése, aminek köszönhetően lebénult részlegesen a bal keze és lába. Éjjelre bepelenkázták az öreget és lett is belőle gond. Ma már nincs ágytál meg kacsa, az luxusnak számít. Aki nem tud kimenni wc-re azt bepelenkázzák. Az öreg csak noszogatta a nővért, hogy kísérje ki wc-re, mert nagyon kell neki pisilni, az rárivallt, hogy maradjon nyugton bácsika, mert lekötözöm. A papa se az a fajta ember, aki nem tudja irányítani a sorsát, mondogatta neki, hogy én nekem sosem volt dolgom pelenkával, még ilyen szégyent és csettintett a nyelvével dühösen, na...értse már meg.
Hogyne, ha meg elesik én leszek a felelős, ezzel kikötözte az öreget és egy rácsot tett az ágy mellé, majd kapott nyugtatót. Szerencsére reggel jött a mama és az rásegítette Őt a szoba wécére, ami egy négykerekű szék az aljában egy vederrel, addigra az öreg már csillagokat látott, nem tudott belepisilni a pelenkába.
Egy másik reggel meg arra ért be a mama, hogy a papa a földön ül és nem tud onnan felkelni, nem vette észre senki. Voltak a betegszobában még rajta kívül hárman, de mind agyvérzéses, benyugtatózva és csak bámulták a plafont magatehetetlenül és üveges szemmel. A papa mellett egy alig negyven éves férfi feküdt, aki miután agyvérzést kapott elfelejtett beszélni és járni, csak a kezével kalimpált, mikor látta hogy a mama készülődik elmenni. Félrefordította a fejét és a kezével mutogatott a papa felé és hangosan nyögött, mint egy elmebeteg.
A mama egy ideig értetlenkedett, hogy mit akar? Aztán a Tündi rászólt, hogy hagyja mama, majd jönnek a nővérek és elintézik, jöjjön menjünk. Erre a férfi még hangosabban nyögött és az ujjával böködte a levegőt. Végre észrevették, hogy a mama járóbotja bedőlt az ágy mögé és nem is lehetett látni csak onnan, ahol Ő feküdt. Nagyon kellemetlen helyzet volt, nem győztek neki hálálkodni, hogy nem adta fel. Nekem meg rögtön eszembe jutott, hogy nem is tudom melyik a jobb helyzet egy agyvérzés után, hogy totál észnél van csak nem tud mozogni meg beszélni vagy az eszméletlenség, hogy ugyan még életben van de nem tud semmit magáról.
Egyébként ezt a bepelenkázást nem úgy kell elképzelni, hogy minden egyes aktus után cserélik, francokat. Volt ott egy bácsi, aki nagyon nyöszörgött, hogy cseréljék le rajta a pelenkát meg alatta az ágyneműt, mert elviselhetetlenül büdös. Nővérek nem ugrálnak ám, majd ha nyakig szaros, addig meg kap egy kis nyugtatót.

Volt ott egy bice-bóca nővér, csípőficamos. Egy beteg emelése során megroppant a térde és kórházba került, micsoda véletlen pont arra az osztályra, ahol dolgozott. Na róla elmondta a feleségem, hogy valóban elkötelezett a szakmája irányában. Az betegen kétszer annyit sürgött, mint a kollégái, akik szolgálatban voltak. Hallotta, hogy nyöszörög a bácsi a pelenka miatt. Ment a kolléganőihez, akik ott ücsörögtek az üvegfal mögött. Az egyik vihogás közben hátrafordult és odaadta flegmán a kezébe a pelenkát. Aztán a papa kérte az egyiket, hogy hajtsa feljebb az ágytámláját, de akkor is a beteg nővér jött oda és már nyomta is a dumát mosolyogva, hogy hajoljon előre bácsika, azt már csak félhangosan jegyezte meg, hogy éjjel ha felizgul majd jövök, mert ott állt mellette a mama.
Régebben volt egy főnököm az elektromos műveknél, ahol villanyszámlásként dolgoztam, az azt tanította nekünk, hogy udvariasnak lenni és mosolyogni nem kerül semmibe, de rengeteget lehet vele keresni.

Ez annyira igaz volt és ma is az, hogy több borravalót kaptam néha, mint a fizetésem. Soha nem osztottam a kollégáim véleményét, akik a leolvasóknak fenntartott helységben szívták a cigijüket keresztbe rakott lábbal és szidták a fogyasztókat, hogy teeeee ezek milyen szemetek, az mekkora paraszt... be sem mentem hozzájuk, csak intettem és már siettem is vissza a körzetembe. Volt olyan ügyfelem, aki meghívott ebédre, egy lánynál még ott is aludtam. Az egyik étteremben mindig mondták, hogy üljek le és egyek valamit, a szakács elkészíti nekem a kedvencemet, egy író felolvasta nekem egy versét, a görög katolikus pap keresztelt meg esküvőm előtt, mert a körzetemben volt egy templom is. Egy büfében csak miattam rendeltek Paulaner sört, egy kis kocsma volt, senki nem ivott olyat, de egyszer elkotyogtam, hogy jártam Münchenben a sörfesztiválon és azóta nekem az etalon. Egyet mindig behűtve tartottak, tudták melyik nap megyek és pénz kikészítve + egy kis jatt. A karácsony előtti időszak volt a legnehezebb, mindenki beszélgetni akart velem és a zsebembe dugtak ezreseket, hogy kellemes ünnepeket. Egy néninek, aki egyedül élt kitakarítottam a konyháját és tőle nem fogadtam el a pénzt, pedig nagyon adni akart. Sorolhatnám még, mert nagyon sok érdekes dolgot tudnék mesélni.

A mama csúsztatott egy ötszázast a nővérnek, amiért segített, a másikok meg a folyosón pöfékeltek.
A mama csak annyit kért, hogy jaj Istenkém ne hagyd Őt itt meghalni idegen emberek között, csak egyszer még hazajöjjön. Meg is lett, az öreg elénekelte, hogy porzik, porzik a szandai utca, ha végigmegyek rajta és a lábával dobbantott egyet a végén. Régebben biztos eltáncolta volna, de már nem engedelmeskedik neki a lába.
Mi hétközben nem akartunk zavarni, mert nagy volt ott a nyüzsgés, jöttek-mentek a rokonok.
Vasárnapra terveztük lemenni. Direkt nem is reggeliztem, minél több helyet szerettem volna biztosítani a szandai étkeknek. Megérkeztünk és az öreg már felöltöztetve ült a székben, várt minket, mosolygott. A feleségem szerette volna videóra venni, ahogy az öreg énekel. Ezért vittem a digitális fényképezőgépet.
Kiosontam a nyári konyhába egy kis házi pálinkára, magamra húztam az ajtót. Töltöttem egy felest, de annyira finom volt hogy muszáj volt még egyet.
Visszamentem a papához és kezdte nekem magyarázni, hogy menjek le a pincébe és fejtsem át az egyik hordóból a bort egy fehér műanyagba, majd mossam ki és fejtsem vissza. De annyira belebonyolódott a hordókba, hogy elvesztettem a fonalat, nem értettem mit akar. Mivel járni nem tudott és kivinni meg nem akartuk a hidegre, hogy nehogy még betegebb legyen, így támadt egy mentő ötletem.



Leszaladtam a pincébe és mindenféle szögből lefotóztam a hordókat. Megmutattam a papának a kis tft kijelzőn és lépésenként elmagyarázta.
Annyira belefeledkeztem a finom étkekbe meg a kamra szagolgatásába, hogy majdnem elfelejtettem lefotózni a házi áldás fali hímzést.
Álltam a hideg kamra közepén és jóllaktam az illatokkal, harapni lehetett a levegőt. Rengeteg füstölt kolbász, szalonna és oldalas, sonka, befőttek, demizsonba pálinka. Nem győztem betelni a látvánnyal. Főleg mikor az egyik tyúkólban megláttam a tojást, mondtam is magamban „tipikus tesco feeling”.





A papa amellett, hogy most nem tud járni még ráadásul rosszul hall. Komikusan hat, hogy miközben ott a család apraja, nagyja papa meg ül a tv előtt és maximális hangerőn üvölt a magyar nóta. Beszélgetni azt lehet vele, mert ha határozottan beszélsz és figyel is, akkor érti. Néha tart csak félperces csöndeket, mikor kicsit lehajtja a fejét, valamire gondol, egyet legyint, köhhent, nyög és belekezd megint, hogy annak idején a fiatal férfiak összejöttek a faluban vagy a szomszéd faluban, ahol megismerte a mamát. De nem lehetett sokáig zajongani, mert ha meglátták a kakastollas csendőrök, akkor kardlappal hazazavartak mindenkit. Szerintem az öreg nem is tud róla, hogy nemrég rálőttek a rendőrpalotára, micsoda fordulat kardlap ügyében, hanyatlóban a kakastoll.



Belekezd egy énekbe, a közepe táján már szenvedélyesen énekel, megfeledkezik magáról és megannyi bajáról. Az elmúlt évben minden falusi rendezvényen énekelt, máshová is hívták, most meg a hóna alá nyúlunk, hogy jöjjön papa sétáljunk egy kicsit, meg kell mozgatni a lábát. Kétszer is kimentünk a folyosóra, amit belengett a kamrából kiáradó illat. Rossz így látni az öreget, hisz ha bacagott is nehézkesen de legalább járt, csak-csak leosont a pincébe egy flaska borért és kortyolgatott napközben ha térült s fordult. Most meg csak ül és ordít a tv. A mamának mostanában nagyon nehéz, nem elég a maga öregsége, még az öreggel is harcolnia kell. Ma is alig tudtuk visszafogni, hogy ne menjen le a pincébe megnézni a bort, hogy nem e csöpög valamelyik hordó. Nem engedelmeskedik a lába. A papa mindig a hordókkal fantáziál.

Nemrég egy késő délután is lent volt és matatott. A mama a nyári konyhában és látta megáll a házuk előtt egy autó. Két férfit látott kiszállni, cigány embereket. Fekete bőrkabát volt rajtuk és jöttek be az udvarba. Mire kilépett az ajtón az egyik már ott is állt előtte és úgy beállt elé, hogy nem tudott kimenni. Jöttünk felmérni a telket, hogy mekkora, a tanácstól vagyunk. Mama közben a szemével kereste a másik embert, hogy hova lett. Aztán rárivallt, hogy nincs itt maguknak semmi dolguk, kivan ez már mérve és félrelökte a férfit. Megindult a ház felé, mert sejtette, hogy a másik férfi bement. Felment a lépcsőn, kinyitotta az ajtót és két magas férfi állt vele szemben. Nem tudom mit élhetett át akkor a mama. Mögötte egy idegen férfi, előtte meg kettő. Nem vesztette el a fejét, nagyon hangosan kiabálni kezdett, hogy kik maguk, mit loptak el? Hangosan veszekedett és rájuk parancsolt, hogy mutassák meg a zsebüket. A két férfi némán tűrte, hogy átkutassa a mama a zsebüket, aztán jobbnak látták tovább állni.
A mamának ritka nagy szerencséje volt. Talán a hangjától ijedtek meg, hát igen tud a papával is perlekedni, csak úgy pörög a nyelve, mikor az öreg megmakacsolja magát.
Micsoda világ, már a falvakban sincsenek biztonságban az emberek. Napokban meg megállított egy rendőr, mikor meglátott, hogy a járdán kerékpároztam. Rám parancsolt, hogy azonnal szálljon le és tolja! Hanyatlóban a kakastoll.

A mama kerített egy üveg pálinkát, egy kis krumplit, sonkát a szögről, pár kolbászt és elhoztuk a kocsinkban a kamra illatát. Mindig ketten kísértek ki bennünket, de most csak a mama integetett. A papa bent ült a széken és közben üvölt a tv. Miközben fordultunk meg az egyik ház előtt a nejem mondja, hogy itt is agyvérzéses van, de ez az ember teljesen lebénult, már csak nézni tud és a lánya ápolja.

De legalább otthon van és jól van dolga, nem idegen emberek közt, akik sorsára hagyják.



A szandai papa dalra fakadt, megtölt, lenéz 115mb MP4

[link]

Hatalmas előrelépést jelentett az életünkben ennek a noname pocket fényképezőnek a jelenléte, ami leváltotta a filmes fényképezőgépünket.
Régebben nagy várakozás előzte meg az előhívást, mikor még 8-10 napra vállalták meg két hétre, ez még szocalista időben volt.
Aztán gyorsult a világ és mindenhol hirdették, hogy 24 óra alatt. Fekete-fehér orwo, majd a színes 100 dines. De szép idők voltak. Akkor is szerettem, amikor mentem érte és kezembe vehettem a fekete-fehér képeket két hét után, Ofotért.
Ámulva cserélgettem a fotókat a kijárat előtt és percek alatt alig néhány lépést haladtam. Oda sem néztem hova lépek, a képeket néztem. Sok idő telt el mire megengedhettem magamnak a 24 kockás színes filmeket. Emlékszem egyszer a barátaimmal voltam kint a tanyánkon, buliztunk és zenekart alapítottunk, ugráltunk a tűz körül és elfogyott a sör. Én elővettem a péniszem és úgy tettem, mint ha egy késsel éppen levágnám. Éjszaka, tűzközel és villant a vaku. Nem is mertem a tekercset bevinni az Ofotértba, úgy sem adták volna oda a fotót, vagy az egész tekerccsel kidobják. Akkor még figyeltek arra is, hogy az ember mit fotóz, volt rá idő. Elmentem egy maszekhoz, az is ritka nagy szó volt, hogy valaki nem állami intézményben dolgozik, hanem maszek. Érted, saját magáról gondoskodik.
Én mindig úgy gondoltam rá, mint valami bűnös dolog, még hogy maszek, hogy jön Ő ahhoz, hogy különb embernek érezze magát, szemét az ilyen hogy vinni is akarja valamire. Miért nem áll be inkább a sorba és csinálja ugyanazt, mint a többi ember?
Az előítéleteim ellenére muszáj volt odavinnem, mert tudtam hogy Ő is megnézi a tartalmát, de nem engedheti meg, hogy kidobja a filmet vagy hogy ne adja oda azt az egyet, mert vevő orientált, Ő arra szakosodott, hogy az állam elől szipkázza el a vevőket.

Előhívta, nem szólt egy szót sem, de láttam a szemén, egy fiatal csaj volt, az apja üzletét vitte. Tiszta vörös voltam, nagyon szégyelltem magam, de siettem vissza a munkahelyemre. Medenceőr voltam a gyulai várfürdőben. Mutogattam ott a haveroknak, hogy nézd a Csigát, hogy hunyorog, Robi meg úgy csinál, mint ha basszusgitározna és jót nevettünk a végén a péniszen, Böce fényképezte le és elmeséltem az egészet, a haverok meg úgy hallgatták, mint ha ott lettek volna Ők is.
De nem maradt el a büntetés. Vittem át a fotókat egy másik medenceőrhöz, hogy megmutassam neki, erre elhagytam a péniszest, kiesett a kisujjam alól, azt tettem legalulra, hogy ha lapozza akkor az legyen a csattanó. Az lett, egy idős néni látta, hogy elejtem és utánam hozta. Uram ezt elhagyta és nyújtotta felém.
Láttam a szemén, hogy megnézte csak ismerte az illemet, biztos jót röhögött magában.
Egyszer aztán elkerültem Gyuláról és Budapesten összeismerkedtem egy fényképésszel a József körúton, ódon üzlete volt, az a fekete kendő alá bújós szitu mikor fotóz és volt a háttérben egy nagy ezüst színű lap, hogy az is visszaverje a fényt. Nagyon szép igazolványképeket készített. Tökmagos zacskóban adta át a 4db képet és hozzá beszélt egy félórát. Hajlott hátú bácsika volt. Az Ő unszolására vettem magamnak egy Practica fényképezőgépet, nagyon finom tapintású készülék volt, az öreg elmondott minden csínját-bínját meg fénymérő.
Mindenhova vittem magammal a fényképezőgépet és vártam a szituációkat, hogy mit fotózzak. A filmmel spórolnom kellett, mert olcsó volt már ugyan a 36 kockás, de az előhívás még mindig sokba került. Vittem lányokat kirándulni és ahogy a szélben lebegett a haja, kilátóban sörözés, ezek mind megmaradtak. Még ma is élvezettel nézem át azokat a fotókat, némelyik nek már rongyos a széle, annyit dobálták a gyerekek a szőnyegen. Az illatuk sem ugyanaz, mint amikor előhívattam és percekig csak centinként haladtam a járdán az Ofotért előtt, annyira ámultam, hogy az életemből itt egy pillanat előttem.

Az öreg fotóssal úgy ismerkedtem meg közelebbről, hogy elmentem hozzá csináltatni fotót a bkv bérletemhez. De nem szemből, hanem hátulról, azt kértem, hogy a tarkómat fényképezze le. Mondta menjek vissza délután. Záróra előtt értem oda és nagyon meglepődött rajtam, hogy megjelentem. Jaj ne haragudjon fiatalember, rettentően röstellem de mikor mondta, hogy a tarkóját fényképezzem le nem hittem el, hogy visszafog jönni a képekért így filmet sem raktam a gépbe, csak kattintgattam párat.
Olyannyira kellemetlenül érezte magát, hogy záróra ellenére nekiállt, hogy no üljön le gyorsan, meglesz az hamar. Gyorsan megcsinálta és vitte az előhívóba. Bentről szólt ki és tompán hatott a hangja a sötétszobából, hogy tudja nagyon furcsa kérés volt ez és csak azért, mert még ilyet a világ sem hallott, hogy valakit hátulról fényképezzek le.
Aztán hozta elő szaporán, hogy meg kell még száradnia, legyezgette, üljön le, kér egy kávét.
Addig-addig, hogy elmesélte közben az egész életét. A házmester is bejött és értetlenkedett, hogy nem tudtam honnan a fény, azt hittem valami baj van.
Akkor még figyeltek egymásra az emberek, pedig ma már nekem sem tetszene, mit okvetetlenkedik ez itt, minek üti bele más dolgába az orrát. Összetartoztunk, mert összetartott bennünket a rendszer.

Később vettem egy Olympus-t és már minden sarkon volt egy fotó bolt. Csak 24 óra, ajándék film is csak vigyem oda előhívatni. A kirakat mögül bámultam a gépet, ahogy adogolta magából az előhívott fotót. Nagyot dobbant a szívem mikor megláttam az öcsémet, ahogy vigyorog a kétméteres, langaléta az ágyról, legénybúcsú volt és másnaposak voltunk kegyetlen, gyűrött a takaró és ruhástól aludtunk egy ágyban hárman. De szép is volt, akkor még vele is beszéltem. Már évek óta alig láttam, ha találkozunk is csak 5 percre. Szia Anya, hogy van? Fater? Megittunk egy-két sört, biliárdoztunk, semmi, öregszenek. Aztán siet, beszáll az autóba, mosolyog, int és elmegy megint vagy 10 év mire látjuk egymást.

Érződik a levegőben ez a rohanó világ, zacskós leves, mirelit főzelék, porított majoránna, bazsalikom, kömény, koriander, borsfű, kakukkfű, porított mustármag, édes-nemes paprika, porított zeller, só keveréke.Porított árpafűlé szárítmány, Bio céklalé szárítmány, Bio répalé szárítmány.
Régen meg ettük a puliszkát. Nagymamám ledarálta a kukoricát és egy 20 literes edényben megfőzte, nem volt otthon más csak kolbászzsír, felmelegítette és azzal öntöttük le a kukorica kását, fejedelmi étek volt, megnyaltuk utána mind a tíz ujjunk. Azt mondta egyszer a lelkészünk, hogy nem az a jó szakács, aki bevásárol gazdagon és főz belőle, hanem aki szegénység idején is úgy lakatja jól a családját, hogy évek múlva is emlékeznek rá.
Nagymama ilyen csak egy van, szegénykém már rég nem él, mennyi emberséget próbált belém verni és tisztességre nevelni, ahogy illő.
Erre én hátulról fotóztatom magam.

Siessünk...

Jó de ne menjünk elébe a dolgoknak. Egyszer aztán megtört a jég, mint a mobiltelefonnal is. Évekig hangoztattam, hogy nekem aztán nem kell soha, nem akarok még az utcán is telefonálni. Jön valaki velem szemben és úgy néz ki, mint aki magának él, magában beszél. Aztán elképzelem, hogy vajon ki lehet a vonal túlvégén. De az egyik ismerősöm vette nekem direkt ajándékba egy mobiltelefont, Siemens C25. Egy pillanat alatt beleszerettem, egyedül a feleségem hívott rajta, de nagyon furcsa érzés volt, hogy kint állok a piac közepén és onnan beszélek a nejemmel, aki otthon főz és mikor jössz, mert még meleg. Hajajj megyek én drágám és konyha asztal, forró leves.
Vettem ezt a pocket fényképezőgépet, nagy szó volt mert 12000 Ft. Volt az ára, egy régi konkurenciámtól vásároltam az S. Petitől. Hja Peti! Innen üzenem, hogy én a mai napig szeretettel gondolok rád, mindig is irigyeltelek, számomra te voltál az az ember, aki képes rá, hogy a tarkóját fényképeztesse le. Eleinte sokat tanultam tőled, a mai napig nagy koponyának tartalak, életre való ember, aki soha nem adja fel és másnak is képes erőt adni ahhoz, hogy életben maradjon.
Jó volt az a piacos időszak, amolyan emberismerő, a mai napig szívesen járok oda vissza.

De térjünk vissza a pocket gépre, amit a Petitől vettem. Kis, átlátszó-piros, műanyag gép volt és a számítógép LPT portjára csatlakozott. Valami hihetetlen hosszú idő alatt töltötte le a kezelő programja azt a 15db fotót, amit eltudott tárolni a memóriája. De nagyon felszabadultan vittük magunkkal kirándulni és már alig vártuk, hogy hazaérjünk. Odaültünk a gép elé és türelmetlenül vártuk, hogy átmásolja. Volt egy hátránya a gépnek, ha kikapcsoltuk, akkor elvesztette az összes fényképet, a memóriája csak addig tárolta el, amíg bevolt kapcsolva. De nem bántuk, imádtuk az érzést, hogy nem kell rohangálni előhívatni a képeket. Egész nap magammal cipeltem és ha valamit érdemesnek találtam rá azt lefényképeztem, ügyelve rá, hogy nehogy véletlenül kikapcsoljam a fényképezőgépet.



Utána modernebre váltottam, vettem egy pencam-ot. Az már magától kikapcsolt, de 24db képet tudott készíteni és USB portra csatlakozott, a fényképek másolási ideje meg elenyésző volt. Miután azt elajándékoztam vettem a Francii-tól egy Fuji Finepix gépet, Atyaég már filmet is vett föl és hangot, zenét tudtam alákeverni. Most meg egy Olympus-om van, ez már MP4-et is vesz fel hanggal együtt és egyből megy ki a netre. Te meg 20 perc múlva végignézheted az életemnek nem csak egy pillanatát, hanem hallod a hangját, belátsz a konyhámba, szobámba, az életembe és a fejembe, pedig lehet még sosem találkoztunk.

Siessünk...

Napokban kezembe akadt egy cd lemez, Apa mentés volt ráírva és az összes fotó abból az időből, amikor megvettem ezt a Pocket gépet az S. Petitől.
Azonnal a gép elé ültem és hevesen vert a szívem. Kirándulás Letenyére a strandon, a Benjamin születése, egy tóparti horgászat, Apám látogatóban, ahogy az edény fölé hajol és szed levest, mert azt szereti, nagyon leveses az öregem. Ilona az udvaron, focizik a fiammal és párás meleg, fellocsoltam a kisudvart, mert 40 fokos hőség volt.

Elkapott a nosztalgikus hangulat, eszembe jutott mikor Percecutor húzta a pocket géppel az agyamat, mondogatta Ő, hogy adjam el neki, meg guga ilyen gépet csak egyet gyártottak, azt is neked. Jogosan mondhatta hisz az élete párja fényképész a mai napig. Nem irigyelem Őt, hogy nem állami intézményben dolgozik, hanem maszek. Érted, saját magáról gondoskodik.
Én mindig úgy gondoltam rá, mint valami bűnös dolog, még hogy maszek, hogy jön Ő ahhoz, hogy különb embernek érezze magát, szemét az ilyen hogy vinni is akarja valamire. Miért nem áll be inkább a sorba és csinálja ugyanazt, mint a többi ember? Mostanában mindenki tönkremegy.
Ott a Szabó család, micsoda undorító dolog, hogy egy nemzeti érték, saját tulajdon és azt mondják nincs rá pénz. Vagy ott az Antikvárium, az Andrássy út végén, az is bezár. Mindent bezárnak és megszüntetnek, amitől az ember egy kicsit is magyarnak érezhette magát és tudta, hogy tartozik valahová. Azt is észrevettem, hogy nem szánakozik senki. Napokban újságoltam egy ismerősömnek, hogy képzeld bezárt az az étterem, tudod, az egyszerűen Budapest része volt, státusz szimbólum volt oda bejárni, a 70-es években élte fénykorát, most meg bezárták, csődbe jutott. Kit érdekel, hagy hulljon a férgese, vágta rá. Fordított világ, mindenki a hátát mutatja én meg csak vakuzok, nem rakok be filmet, mert félek nem jön érte senki, nem jön el senki. Mindenki siet valami felé...

Intel vs AMD

Tudom, hogy most állásfoglalást vársz tőlem, hogy melyiket pártolom, helyette inkább bemutatnék két embert számodra, olyanokat, akik elkötelezettek egy-egy irányban. Az egyik megrögzött Inteles, a másik meg fanatikus AMD hívő. Én pártolom mindkettőjüket emberileg, mindkét embert kedvelem. Van egy ismerősöm, aki régebben azt mondogatta, hogy én szarok rá mit favorizál, nekem mindkettő pénze jó (megjegyzem Ő is fanatikus AMD hívő volt, azt mondta mindig az Intel nem processzor, majd ha az AMD gyártja nekik, akkor megveszi. Hangoztatja ezt azóta, mióta az AMD a Socket 7 foglalatba gyártott Intel processzort is.

Én azt mondom az ember nem maga dönti el, hogy mit használ s mit kedvel meg, hanem a legközelebbi kapaszkodó. Volt régebben egy ismerősöm, akit annak ellenére, hogy becsapott engem emberileg a mai napig visszavárom, mint embert. Azt mondta nekem mindig, hogy ha egyszer elkezded használni a Linuxot, akkor olyat telepíts fel, amit az ismerőseid is használnak, mert ha baj van, akkor legyen kihez fordulnod. Én magam azóta is UHU Linuxot használok, az 1.2-őt. Már rég letöltöttem a 2.0-át dvd változatban és egy másik hdd-re feltelepítettem, tetszett is, sőt meg is jegyeztem, hogy a háttérképe csupa Nokia 3310 gyári előlap feeling. Soha lenem cserélném.

Számomra Vizesblokk Linux terén a legközelebbi hozzátartozóm. Volt kihez fordulnom, amíg emberileg meg nem csalt, utána önállósodnom kellett, mélységeiben, mert az élet erről szól. Van egy ismerősöm, aki Ubuntu-t használ, egy másik Slackware-t, ahány ház annyi szokás. Linuxból van rengeteg disztribúció, de processzorból csak kettő.

Ha egy Linuxos elmondja, hogy melyik felé elkötelezett, akkor az nem ás olyan mély árkot, mint az Intel vs AMD, vagy az ATI vs NV.
Linuxból van földrészenként, pártokból, processzorból meg fejenként. Ahány ház, annyi szokás. Otthon vagy?

Szóval van ez a két ember, ez a két irányban elkötelezett. Ép ésszel én sem tudnám felfogni, hogy ezek valaha is megtudnák ütni a közös hangot.
Az egyik ha gépet kér, akkor a processzort mondja elsőnek, hogy 2.8GHz-es legyen, vagy van nagyobb? A lap mit kezel maximum? Mindegy, hozd azt, ami legnagyobb...ram is legyen elég, aztán eszébe jut a vga...te.....! Mit használnak mostanában? Asus legyen, azt mondják az megbízható, volt már MSI-m is de többet nem veszek, megjártam vele, nem is garanciáztatták le.

A másik nem is ismeri azt a szót, hogy Intel, ki sem tudja mondani, sőt komolyan mondom, hogy nem tud róla, számára nem létezik, annyira elkötelezett.

Rendeli a gépet és már azzal kezdi, hogy mi a legnagyobb most, amit kiadott? Nem mondja a végére, hogy AMD, mert számára az a természetes.
Hűtőt hozhatsz valami drágábbat, ne azon múljon, legyen hűvös amennyire lehet. Mondom rendben és ram? Legalább egy giga, de ha mondasz rá egy jó árat, akkor hozz kettőt, ne azon múljon, tudod hogy nem szeretek fillérezni, meg visszarohangálni, hogy ez kevés.
VGA? Legyen ennvídia, Asus most mi a legnagyobb? Abban bízok, mert azt mondják az jó, olt már MSI-m is de többet nem veszek, megjártam vele, nem is garanciáztatták le.
Nem tudnak róla de van egy közös vonásuk. Nem a márka számít, hogy ki milyen bogarat ültetett a fülükbe és ki mivel járta meg, hanem a legközelebbi rokon, a kapaszkodó. Ha valakiben megbízol azt fogadod el, azt veszed készpénznek, amit mond. Tovább is adod másnak.

Egyik nap is felhív az Inteles manus, nincs valami használt géped raktáron? 2800+ és Asrock lap, csak vinyó kell bele. Az Asrock az az Asus leányvállalata? Mert akkor jó...
Mondjuk rá az, nem szeretek nyíltan állást foglalni, nekem mindkettő pénze jó.
Te! Az a 2800+ nem valami AMD?

-de, vallom be megtörten, hogyan is feltételezhettem hogy nem jön rá. Pontosan tudta, van hozzá érzéke.
Te és az működik rendesen? Egy ideig próbáltam magam abban a hitben ringatni, hogy megtudom győzni, de a végén közölte, hogy vegyél inkább Intelt, azt már ismerem.

Napokban itt járt az AMD-s gyerek és mondta, hogy megbízták vele vegyen egy számítógépet. Pénz nem számít csak jó legyen. Te! Mi a legnagyobb?
Nem mondja a végére, hogy AMD, mert számára az a természetes.
Legyen hűvös, az viszont fontos, ne legyünk forró fejűek, számítanak a rokonok, a kapaszkodók és, akik hozzánk közel állnak, legyenek akár emberek vagy embertelenek.

Bevallom őszintén én Intel gépet használok. Nem azért, mert az AMD nem az, hanem egyszerre csak egy gépem lehet. Számomra mindegy melyik gyártó, az ennvídiát is a Linux miatt használom, pedig már van ATI-ra is driver, de kényelmes vagyok, nem szeretem a küzdelmeket, nem keresem.

Hjaj mesélek még a végére egy jó sztorit. Haverom szervezett egy találkozót és egy frissen nyílt kocsmába invitált. Csodálkoztam is, hogy a budi nem ammónia szagú. Élből rendeltem két sört. Mert az egyikre szomjas vagyok, a másikat meg megízlelem. Kihozta a pincér, fészkelődök meg minden, erre befut egy velem egy korú és leül velem szemben. Mondom neki ha már itt vagy iszol egy sört? Elvette s kértem még négyet gyorsan, emberünk meg Som pálinkát, aztán Borókát meg ilyeneket. A sör sem volt olcsó, de ezek a pálinkák arany árban mentek. Eszembe is jutott a feleségem nagypapája Szandán, konyhaszekrényben a félliteres házi, ott kezdem a napot, aztán felőlem történhet bármi, elcipelem a mázsás disznót is ha vágás.

Aztán a fickó velem szemben csak mondja, hogy így Intel, úgy Intel. Alig vártam, hogy kimenjen huggyozni. Mondom havernak, Te...ki ez?

Az Intel magyarországi igazgatója.

Eeeeeeeezz?

Ennyi erővel én is lehetnék, majd röhögtünk.....

Az AMD helyi tulajával sajnos még nem talákoztam, de vele is felhajtanék egy pinttel. Nem vagyok részrehajló ugyan, de az Intel tulajának belenyaltam a poharába, beledugtam a nyelvem.

A tied hol van?

XIII.kerület, zebra, villamos megálló, a lámpa piros. Nézek balra semmi, nézek jobbra s messzebb egy teherautó. Még beleférek és rátaposok a pedálra.
Ahogy a járdaszigetre érek meglátom a rendőrnőt a bent álló villamos mögött. Emberek jönnek s mennek, gondoltam nem veszi észre, hogy a piroson slisszolok át. Nem a fenét, a robogója mellett állt és valakivel beszélgetett, de rögtön odalépett hozzám. Fiatalember! Ugye tudja, hogy a piroson jött át a zebrán? Igen tudom s elnézést, azt már nem mertem hozzátenni, hogy többet nem fordul elő, mert a következőn is átmegyek. Ivott valamit?. Mondom magamban, hogy hazudhatnék, de ha megakar szondáztatni, akkor már mindegy. Aztán eszembe jutott, hogy mi a fene ez az egész, én egy kerékpáros vagyok, igaz hogy része a közlekedésnek, de mi a szart akar tőlem? Megittam ebéd után egy sört oszt annyi, kit érdekel? Mondom neki egy sört ittam. Azért csak nézzük meg azt a szondát válaszolta és már vette is elő. Fújok bele s jelez, vigyorog hogy ez bizony 20.000 Ft lesz. S kezdi sorolni, hogy zebrán kerékpározás piroson át, ittas vezetés. De ebben a pillanatban odalépett hozzá egy rikácsoló öregasszony, hogy maga kis tetves szemét, hány embert akar még megbüntetni itt? Nyilván régebb óta itt lehet a néni és egy ideje figyelemmel követheti a tevékenységét s nem tetszik neki, most meg felülkerekedett benne az igazság érzet s még az sem érdekelte, hogy rendőr, ment és leüvöltötte a fejét.
Miért nem mész el inkább rendes munkát végezni te államszukája, ahhoz bezzeg nincs tehetséged, csak az embereket baszogatni, meg sem tudnád állni a helyed az életben és a rendőrnő elkezdte arrébb tessékelni a nénit, az közben rángatta a vállát a rendőrnek, hogy ne taszigálj engem te senki, azt hiszed rendőr vagy már mindjárt megszűntél embernek lenni? Te is ugyanúgy szarsz, mint a többi és te is a föld alá mész szemétláda!!! Paprika vörös volt és rikoltozott. A rendőrnő zavarban volt és látszódott, hogy nem tudja kezelni a helyzetet. Valahol tisztelni szerette volna benne az idős nőt és kereste az egyensúlyt, hogy a tekintélyét is megőrizze.
Viszont nekem sem kellett több. Fel a kerékpárra és iszkiri, a francokat sem érdekli, hogy mit kínlódnak ezek itt ketten. Vissza amerről jöttem, mert már fejben összeállt egy menekülési útvonal. Be a sarkon és ott egy konténertömb, bokrok. Odáig eljutok, bemegyek két konténer közé és a bokrok takarásából megvárom mi lesz. Megvárom, hogy utánam jön e vagy sem. Ha igen, akkor úgysem áll meg itt, mert arra számít hogy beletapostam a pedálba és eltekertem. Majd ha látom, hogy húz el a robogóval, akkor pár másodperc múlva ki és megyek tovább az eredeti útvonal szerint. Ha meg kiszúrja, akkor be a forgalomba az autókkal szemben, motorral tuti nem fog tudni utánam jönni, szarok rá. Befordultam a sarkon, de nem fordult a kormány, a kerekek sem úgy mozogtak ahogy szerettem volna, az utca sem az volt, amit vártam és a konténerek sehol. Elbizonytalanodtam, mi elől menekülök én? A kormány elforog a kezem alatt, nem tudom irányítani, elkezdek belül remegni és félni. De mégis mitől? Nem értettem semmit. Az ébresztőóra hangjára keltem. Alig bírtam kinyitni a szemem és lenyomni, kábán feküdtem vissza a párnámra és megoldani, befejezni a helyzetet. A szemem előtt még mindig a robogós rendőrnő és keresem a logikai megoldásokat, hogy hogyan menekülhetnék el előle. Keresem a helyszínt, hogy hol járhattam álmomban és egy útvonalat, ami szabad. A feleségem hajolt fölém egy puszira, mondom neki hagyjál már, éppen egy rendőr elől menekülök.
Na akkor sürgősen fejezd be, én addig főzök egy kávét. Sok érzelmi behatás ez egyszerre, nem lehet követni. Felpattantam az ágyból és próbáltam elhessegetni az álom hatását de nehézkesen ment, nagyon megülte az agyam. Úgy volt, hogy a nejem viszi a nagyobbikat iskolába autóval. De mikor mondta, hogy csak 4 órájuk lesz és délben végeznek, akkor jeleztem hogy hagyd, elviszem én kerékpárral. A gyerek iskola előtt is szeret felmenni egy dombra s onnan legurulni, ugratni át egy kisebb dombon, meg suli után is szoktunk odajárni. Tegnap a fákat küzdöttük le, mint ókori lovagok, hatalmas, hosszú ágakkal kerékpároztunk és kiütöttük a 100 éves fákat a nyeregből, aztán röhögtünk.
Hazafelé megláttam egy rendőrt a járdán, egyből éreztem, hogy ez nem azért áll ott, hogy simán elkerékpározzak mellette. Végül is a járdán kerékpározok, soha nem szól érte egyik sem, mert Ők is tudnak rangsorolni a problémák között, de ez már messziről kiszúrt magának. Feltartotta a kezét és felszólított, hogy álljon csak meg fiatalember! A túloldalon kéne kerékpároznia, mert ott a kerékpárút. Mikor a kezét feltartotta a cigarettát a szájába vette, mert biztos cikinek tartotta egy cigarettával a kezében megállítania. De így meg alpárian röhejes volt, ahogy beszélt és közben jött ki a füst a szájából és fel s alá ugrált a cigaretta ahogy beszélt. Mondom neki igen tudom, hogy ott a kerékpárút, de én itt lakom ebben az oldalban. Akkor tessék leszállni a kerékpárról és tolni. Közben kivette a bagót a szájából de még mindig úgy beszélt hozzám, hogy dőlt a füst a szájából.
Igen, rendben, értettem és leszálltam a kerékpárról és hátat fordítottam neki, elkezdtem tolni. Aztán végiggondoltam magamban, hogy ez a járda elég széles, sokan szoktak kerékpározni rajta, mert rengetegen laknak itt. Meddig tartana kijelölni egy részét kerékpárútnak? S kit érdekel? A rendőrt biztos nem, Ő szerinte toljam. Én szerintem, meg az anyját tolja meg, hogy annak ellenére, hogy én tartom el még annyira sem tisztel, hogy a büdös bagóját kivegye a szájából mikor hozzám beszél. A polgármester? Az is szarik rá a kerékpárútra, ez nem hollandia, hogy a kerékpáros mindenhol prioritást élvez, mindig elsőbbsége van és igényük van a levegő tisztaságára. Ebben az országban senkit nem érdekel semmi. Toljam.
Befordultam a sarkon és eszembe jutott, hogy felülök, úgysem lát. De az is eszembe jut, hogy a rendőr ugyanezt gondolja magában, hogy ha a sarkon befordulok úgy is felülök. Azért sem, nehogy már neked legyen igazad járdabajnok. Szépen hazasétálok, kell egy kis mozgás. Közben eszembe jutott, hogy itt mindig szokott állni rendőr és eddig még egyik sem volt olyan agyatlan, hogy leszállítson a kerékpárról hisz közel 4 méter széles, bőven elfér mindenki. Mellettem jön a gyerek kis biciklin és a kormányomon az iskolatáskája, még soha nem mert ránk szólni senki. Meg tényleg sokan járnak itt kerékpárral.
Biztos nem kapott pinát az éjjel, attól volt ilyen frusztrált. Abba bele sem merek gondolni, hogy egy ilyet március 15-én kiengednek az utcára, vagy hogy egy ilyen a parancsnokuk, vagy a kerületi kapitány. Tényleg Gergényinek van felesége?

Atyaég mi lesz itt, nem is merek belegondolni, megsorozták a rendőrpalotát és most készülnek a visszavágóra, a saját lelkükben is elégtételt akarnak venni és az embereknek is meg kell mutatni, hogy a rendőrség az érti a dolgát, annak tekintélye van.
Belegondolt már valaki, hogy miként jutottunk el idáig? S abba, hogy hol a vége?
Hazaérek s mondom a nejemnek képzeld mi történt, leszállított egy rendőr a járdán. Erre rám néz és összecsapja a kezét, te apjuk, nem akarsz legközelebb egy nagyobb házról álmodni?
Már rég egy másik országról álmodom, ezek meg hagy marják össze egymást.

Guga bent ül a wécén és résnyire nyitva az ajtó, kisguga a konyhában pakol be az iskolatáskájába.

-guga: voltál wécén fiam?

-kisguga: igen már voltam.

-guga: iskolában is elszoktál menni wécére? (közben visszhangzik belülről a kis helység, ahogy megreked a hang).

-kisguga: tessék?

-guga: ááááááá süket vagy? Suliban elszoktál menni wécére ha ott jön rád?

-kisguga: nem ott nem szeretek, mert nem lehet bezárni belülről az ajtót és folyamatosan feszítenem kell a kilincset, hogy a többiek be ne jöjjenek. Néha direkt benyomják az ajtót.

-guga: ezek nagyobbak nálad, idősebbek?

-kisguga: igen.

-guga: miért nem mész máshová wécére? A földszinten nincs wécé? Az nem zárható belülről?

-kisguga: de igen zárható, csak osztályfőnöki figyelmeztetést kapok ha meglátják, hogy lemegyek az emeletről.

-guga: miért, figyeli valaki hogy hova mész?

-kisguga: igen a lányok elég hülyék, meg néhány osztálytársam. Ha meglátják, hogy lemegyek, akkor szaladnak sipítozni a tanárnőhöz, hogy a Zvolenszki Levente lement az emeletről.

-guga: na fiam, akkor csak nyugodtan menj le wécére a földszintre és ha bárkinek problémája lesz ezzel, az velem találja magát szemben. Azokkal az árulkodó hülye gyerekekkel meg egyet se gondolj, soha nem lesz ennél nagyobb örömük az életben

Levél a 12 halnak

Üdv! Megvallom őszintén, hogy ez idáig sokan szóvá tették számomra, hogy kerüljem a vulgáris megnyilvánulásokat, mert néha elég szélsőségesen fogalmazom. Magamat visszaolvasva 2002-2003 tájékáról még én is hátrahőköltem, attól amit leírtam. Az internetes jelenlétem behatárolható szavakra épült, mint hőőőjjj, höhhhnyeee meg ilyenek. S ez tetszett mindenkinek, azaz dehogy. Biztos volt, akinek nagyon is nem tetszett, hogy ilyen szabad szájú, alpári stílusom van, de voltak olyanok, akiknek nem csak tetszett, hanem átvették, továbbfejlesztették és ott ragadtak velem évekre.

Préd 9,21
A megholt legyek a patikáriusnak kenetit megbüdösítik, megerjesztik; azon képen hathatósabb a bölcseségnél, tisztességnél egy kicsiny balgatagság.

Számomra mindig is elsődleges dolognak számított, hogy Istent megismertessem az emberekkel, mert pontosan tudtam, hogy vannak köztük olyanok, akik Istennek jó gyermekei lehetnének csak rossz gyülekezetbe járnak és hamis igéket hallgatnak, nincsenek üdvözülve csak a szájukkal tisztelik. Vagy mert gőgösek, dacosak és sértődöttek lélekben, de legbelül pontosan tudják, hogy létezik Isten. Olyanok, mint én csak én kegyelmet kaptam.

Aztán hiába a nagy igyekezetem, hogy átadjam Istent, vagy a szándékét, akár csak egy szikrát is belőle, mindig azon kapom magam, hogy elidétlenkedem az egészet, nem fegyelmezem magamat és nem példát mutatok, hanem én viszem Őket bele a rosszba. Bujtogatom Őket és jókat röhögünk.
Mindig az lesz a vége, hogy höhhhnyeee. Sokszor szégyenlem magam, hogy ugyan mindenki önmagáról köteles majd számot adni Istennek, de azért hatalmas az én felelősségem is. Vannak rám bízott feladatok, amiket tovább kellene adnom. Ott van például az ige helyes ismerete. Mondhatni maga az igazság, birtokában vagyok s tudatában vagyok Isten munkájának, mert ez számomra Isten ajándéka.

De soha nem beszélek róla, úgy vagyok vele, hogy Istennek biztos az is megfelelő ha jó kapcsolatokat ápolok emberekkel, kedvelnek és keresik a társaságomat. Úgy gondolom, hogy ha Isten munkálkodik az Ő életükben, akár rajtam keresztül, akkor sosem késő számukra Istenről beszélnem, már ha kérdeznek.
Mert én magamtól nem mondom. Megjön egyik is éppen, kimegyünk a semsibe, iszunk egy sört meg egyet viszünk a műhelybe is. Leordítjuk a Zsoltit, hogy mi van nigger, megint szeded a gyapotot, aztán vihogunk meg csapkodjuk a térdét.
Otthon is hangosak vagyunk, harsányak, zeng tőlünk az utca.
Megint höhhhnyeee a vége.
Mondom is magamban, hogy na ma melyik mozzanat volt a napomban, amelyik Istenről szólt vagy neki szántam? Meg az is eszembe szokott jutni, mikor érzem, hogy most kicsit messzire mentem, hogy ez az Ember egyszer Isten előtt fog állni. S ha megkérdezik tőle, na az a guga, mit tudsz mondani róla?
Hja a guga, hát jó hülye volt, sokat röhögtünk meg bzui.

Más valami?

Mindig eszembe jut ilyenkor egy idézet a Bibliából:

13. Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő.
14. Mert épen úgy van ez, mint az az ember, a ki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik.
15. És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele.
16. Elmenvén pedig a ki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot.
17. Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere.
18. A ki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét.
19. Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.
20. És előjövén a ki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon.
21. Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
22. Előjövén pedig az is, a ki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon.
23. Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
24. Előjövén pedig az is, a ki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, a ki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;
25. Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied.
26. Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem;
27. El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.
28. Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van.
29. Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.
30. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

A föld az mindig az ember testét jelenti, mert az ember onnan vétetett s ha én az Istentől kapott igazságomat a földbe ásom, azaz mindig arról beszélek, hogy ma mit ettem, melyik egy finom bor, borotválkoztam, wc-n voltam, vagy éppen nem és még az állagát is részletezem.
Fürödtem, új cipőt vettem, kerékpárt is, voltam szaunázni, dagadt a prosztatám, benőtt a körmöm, rossz a hangulatom, menjünk igyunk egy sört. Höhhhnyeee és megint ez a vége.
Mondom is magamban, hogy na ma melyik mozzanat volt a napomban, amelyik Istenről szólt vagy neki szántam?

Semmit nem adok át Isten lelkéből, nem is a lélekről szól az életem, minden csupa testi s nem hogy azonosulok velük, hanem én vagyok az élükön a legrosszabb.

Olyannyira borzalmas állapotban vagyok, hogy már nincs semmi biztosítékom csak azon ismeretem, hogy Isten kegyelmes, csak a kegyelmében bízhatom.
Folyamatosan ott lebeg a szemem előtt a mondat a Bibliából, hogy:

30. És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.

Tudok róla, de nem hiszem el, nem vagyok képes elfogadni, hogy ez megtörténhet. Talán azért vagyok néha ennyire bátor és szemtelen. Egyszer azt mondta a lelkészem, hogy Zoltán te egyáltalán nem félsz Istentől.

Mindig hessegetem el magamtól a gondolatot, hogy ááá biztos nem igaz az, csak viccelt és majd elröhögünk Jézussal a mennyben, hogy höhhhnyeee, csapd bele az orrtörlőd.

Aztán eszembe jut a köztársasági elnökünk a Sólyom László, akiről néha már azt hiszem Nő, mert annyira nem férfias. Kiskorában biztos felcsúszott a heréje és azért lett ilyen a hangja. Hogy odatudnék e menni hozzá, hogy hőőőjjj bakker, nyomd ide az orrtörlőd tata, aztán praclizunk. Vagy ott van a Mádl Ferenc. Az férfias, csak hát könyörgöm, mindenki szabadságon volt a takarítónőn kívül, amikor lovaggá ütötték és a seprűnyéllel avatták fel Elnöknek? Nincs kiállása neki, az ember nem is mer odanézni.
Gönc Árpád már más eset, az komoly ember, tényleg látszik rajta, hogy elnök.
Szeretem is, olyan apókás, apa feeling, de kicsit becsúszik az anyaiság is, mert olyan ártatlan arca van, mint ha Ő rázná Holle anyó dunyháját és attól havazik. Mióta leváltották még az időjárás is megbolondult, hó sem esett.
Odamernék menni bármelyikhez is így, hogy csapd bele az orrtörlőd?
Biztos hogy nem. Vagy mondjuk ki van náluk a földön nagyobb ember? Angela Merkel? Nem hiszem, hogy röhögne a markába ha meglátna. Vagy ott van Kiszeli Katalin vagy ki, az országgyűlés elnöke, akiből majdnem köztársasági elnök lett, de a sors kegyes volt. Szép is lett volna magyarországon egy olyan köztársasági elnök, akinek a fogorvosa egy sült szalonnáról mintázta a protézisét.
Hozzá sem sétálhatnék csak úgy oda, hogy höhhhnyeee. Pedig valójában Isten fia vagyok höhhhnyeee.

1Jn 3,2
Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, a mint van.

Elvileg neki kéne összekapni a bokáját előttem, de nem ragaszkodom hozzá.

Jézushoz odamehetnék, hogy csapd bele az orrtörlőd? Ő mindenkinél nagyobb. Az Ő kezében van az én életem, a Sólyom Lászlóé, Szili Kataliné, Kiszel Tünde is az Ő reszortja, a fiam is és még a te lelked is, ami ha kimegy a testedből mérlegre kerül.
Ez nem fenyegetés, én is rühellem ha valaki úgy beszél Istenről, mint Anya, mikor nem bír a gyerekével és vigyázz ha Apád hazajön kapsz. Akkor az a gyerek automatikusan elkezd félni, rettegni az Apjától csak nem helyes módon.
Mert Isten is azt kéri tőlünk, hogy féljük az Ő nevét, de nem úgy hogy jaj pók, jaj kígyó, jaj mély árok, jaj baleset, jaj Isten, mint valami, ami csak rossz és gonosz dolgok származnak tőle meg átok, hanem mint a fiam.
Ha átmegy a zebrán, akkor eszébe jut, amit mondtam neki, hogy várd meg, amíg zöld és ha nincsen lámpa, akkor előbb nézz balra és utána jobbra.
A Biblia is egy használati utasítás az élethez, hogy át tudj menni a zebrán, így kell félni Istent, ez a helyes.

A hal a kegyelem jelképe, a tizenkettő meg egy tucat.

20. És monda Isten: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
21. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
22. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.
23. És lőn este és lőn reggel, ötödik nap.

A halak és a madarak túlélték Isten ítéletét a vízözönt. S mikor Jézus megetette az ötezer embert, akkor is halat adott nekik eledelül és kenyeret.

Most is van ez a kiélezett politikai helyzet, ami hamarosan kiforrja magát és ahelyett, hogy békíteném az ellenfeleket élvezem, ahogy összeugraszthatom Őket. Ha balos, akkor jobbosként beszélek, ha meg jobbos, akkor fordítva.
Ugorjatok már egymásnak oszt annyi legyen vége végre. Isten tuti nem szakad meg a röhögéstől, ahogy látja mit csinálok.

Na mindegy, tartozom neked egy vallomással, eddig nem hallgattam senkire ha kritikával illetett. De te úgy tudtad megfogalmazni, hogy muszáj volt utána felülvizsgálnom magam, hogy tényleg ilyen állat lennék, mint amilyennek mondják?
„

Szia Zoli,
(Szólíthatlak így?)
Most olvastam az ''A legbonyolultabb szín a prizma''-t . Nagyon tetszett!!

Nagyon ügyesen írsz! Néha olyan ''vasveretes'', szépirodalmias hangulata van a ''műveidnek'' :-)
Éppen ezért szerintem a helyesírásra sokkal jobban ügyelj. (meg természetesen a szalonképességre továbbra is:-)..de észrevettem, hogy mostanában a-téren valóban óvatosabb vagy. . Köszi!
További sok sikert kívánok neked!
Ildi”

Bocs, hogy beidéztem a leveled, szerintem nincs benne olyasmi, amit ne vállalnál fel mások előtt is.
Biztos nem tudtál eddig róla, hogy miattad, de észrevetted, hogy óvatosabban fogalmazok.
Sajnos annak ellenére, hogy hiszek Istenben nagyon kevés kritikát fogadok el. Mindig úgy vagyok vele, hogy jóvan öreg, mondjad csak a magadét, nagyon nem érdekel. Én ilyen vagyok s valóban, elvárnám még Jézustól is, hogy csapjon egy orrtörlőt és azt mondja höhhhnyeee.
Pedig még Sólyom Lászlóhoz sem mennék oda, Jézus pedig királyok királya, furcsa egy helyzet.
Azt hiszem visszaélek a bizalmával, ez a valós helyzet. S ami még rosszabb, hogy nem találok a környezetemben példaértékű embert, akire azt mondanám, hogy ez valóban Isten szolgája és számomra is mintaértékű az élete.
A lelkészem a legrosszabb, s így feljogosítva érzem magam arra, hogy úgy viselkedjek, ahogy akarok, pökhendien, lekezelően.
Nem annak szánom, de valamiért másoknak úgy jön le.
Kit érdekel?
Na látod erről beszéltem, elszalad velem a ló.
Pedig Isten előtt nem menthetem ki magam azzal, hogy ez is azt csinálta, az is úgy élt, én miért ne tettem volna?
Azért mert rám bízta Isten, hogy miként kéne élnem, belém égette és mindig ott lebegnek a szavai a szemem előtt, vált a lámpa, zöld.

Régebben is próbáltak a hentesek ügyeskedve egy kis plusz pénzhez jutni a borravalón felül.
Tényleg, miért borravaló a neve? Aki kapja az borra költi? Valaki vett már belőle bort?
Szerintem, aki bort iszik az adja és magából indul ki, nesze itt van igyál te is.
Na mindegy, odavágták a mérlegre azt a 20dgk felvágottat, hogy 25-ig lengett ki és meg is kérdezte, hogy 25dkg, maradhat?
Meg dupla papírba csomagolta, ha kiszámolod, hogy egy évben hány kiló papírt ad el és azon felül is duplát, de indokolatlanul.
Mondjuk vegyünk 2-300kg papírt, amit eladhús árban + még mellé vagy 100-at csak úgy, hogy fogyjon.
Napokban nejem bemegy, mert szeret odajárni, megismerik és sürögnek körülötte, ha a gyereket viszi beszólnak a kicsinek ahogy pipiskedik, hogy szia te kis és valami jelző.
De valami megváltozott. Az eladók egyre idegesebbek, feszültek, mindenre ingerülten válaszolnak, mint ha teher lenne nekik a vevő.
Kért a feleségem 20dkg tavaszit, mert a gyerekek azt szeretik, abban sajt is van nem csak zöldség. Lehet egyben? Jaj kicsit több lett 25dkg, maradhat?
Ismerős a jelenet?
Igen ám de tényleg 25dkg volt és azóta ez megismétlődött már többször. Azt mondja a nejem így adják el a fölösleget. Mindegy mennyit kérsz többet ad és kész, sebesen becsomagolja a választ meg sem várva és egy műmosoly.
Meg sem próbál rábeszélni másra, hogy esetleg egy kis szalontüdőt? Friss most érkezett Anyuka. A kis gyerkőc is biztosan falná vagy valami ilyesmi, hogy érezze az ember nem az a gépies nagyáruház, hogy előre vonalkód, előre tartósított és tülekednek érte, meg egyszerre ötöt is vásárol.
Hanem személyes.
Szóval egyre ingerültebbek, én nem értem mi lehet a baj, csökken a forgalmuk? Az emberek már nem esznek? Vagy valami elszigetelt eset és a többi hentes ugyanaz a széles derekú, bajszos, mosolygós, hogy igen aranyom

Végeztem egy felmérést, miszerint a legbonyolultabb szín a prizma.
Meg egy másikat is, hogy aki képes avatart cserélni az a való életben is hűtlen, azaz úgy éli az életét, hogy vannak neki olyan szakaszok, amikor rájön, hogy nem is az kell neki.
Apám háromszor nősült és már volt két élettársa.
Na várjunk csak, prizma, avatar, apám elvált, hogy jön ez ide?
Mindjárt összekapcsolom.

Egyik barátom kedvenc mutatványa, amivel én is szívesen villogok társaságban, hogy egy papírra ráír két szót: piros, kalapács és lefordítja, hogy mások ne lássák. Majd felkér valakit, hogy kezdje el sorolni 7, 77, 777, 7.777 és így tovább. Megvárja amíg az alany 777 millión túl jut és hirtelen közbevág: mondj egy színt!

-piros.....?

Mondj egy kéziszerszámot!

Kalapács..........??

Aztán megmutatja neki a papíron mi áll. Ez a mutatvány általában férfiaknál jön be és 90%-osan megjósolható, hogy ezt fogják válaszolni. Ugyanis az emberi agy így működik, ez a lustasági elv. Ha valami megterhelő van számára, koncentrál, akkor minden esetben a lehető legegyszerűbbet választja, ami energiát másra kell fordítania.

Tehát a legegyszerűbb szín a piros. De akkor melyik szín a legbonyolultabb?
Vannak a főszínek, mint piros, sárga, kék. Ebből a háromból mindent kilehet keverni, kivéve a semleges színeket, ami fehér, fekete, arany, ezüst, stb.
Aztán vannak a hátralépő színek, a hidegek. Zöld, kék, lila és árnyalatai.
Meleg színek előrelépőek.
Nem bonyolult ez, csak keresni kell. Melyik akkor a legbonyolultabb szín?
Szerintem azt le sem lehet írni. Gyerekkoromban olvastam egy sci-fi novellát, amelyik egy ember által nem ismert színt próbált bemutatni.
Mivel ember írta a sci-fit és biztos voltam benne, hogy csak egy számára létező elv, amit a valóságban soha nem látott így mindig volt egy olyan csalóka érzésem, ahogy magyarázta, hogy végig a pirosról volt szó.
Pedig próbáltam figyelni, hogy mire utalgat és hogy próbálja velem megértetni, az a baj hogy ennyit kellett neki magyarázni, mert ha azt mondja piros azt értem. De ez a kürba, ez milyen vonogattam magamban a vállam.
Minden hasonlat meleg volt, ahogy mondta, mesélte. Hogy tavasszal mint a falevelek, de amolyan üveges, homályosabb annál, de mégis éles. Kürba na érted, a füstje is olyan színű ha égeted, mint a tejüveg, mint az üvegtenger, kietlen, sós és forró érzést kelt, olyan végtelent, mint amikor lázad van és még nem alszol, csak izzad a hátad, a takarót sem mered mozdítani, mert egy centin keresztül megfagysz. De végül csak ki kell bújnod a takaró alól, mert feszít a húgyhólyagod.
Na az, amikor felkelsz és megcsap a levegő, az milyen szín?
Olyan kürbás.

Nem tudom, nekem végig az az érzetem volt, hogy a prizmáról van szó.

„A prizmán áthaladó fénysugár kétszer törik meg, a kilépõ és a belépõ sugár által bezárt szög az eltérítés szöge”

Azt hiszem elfogadhatjuk, hogy ez nem sci-fi, hanem egy tézis.
A legbonyolultabb szín a prizma.

Apámnak is voltak ilyen tézisei. Ezekre a dolgokra elég nagy hangsúlyt fektetett.
Védte a maga igazát és érveket hozott fel. Hiába a másikat nem érdekelte és perelt vele, hogy jóvan már azzal az elmélkedéssel. Eredj vedd le a ruhád, mert mindjárt mosok, fürödj meg és vegyél fel tisztát.
Miért, hát nem éééééééééértedddddddd s közben mindkét kezével gesztikulált, ahogy talált egy másik érvet és hasonlatot, majd kicsit megemelte a hangját és már nyomósabban mondta el.

Ott van például a Balaton harsogja és közben kicsit vár, kezein kidagadnak az erek, már elveszítette a türelmét, kicsit idegesen mondja, acélosan, hogy évről-évre panaszkodnak a csökkenő vízszintre, hatásszünet, hogy tudjuk komoly dologról lesz szó.

S közben nem veszik észre, hogy egyre több ember megy be a vízbe, és mind vizesen jön ki, a napon megszárad és huss, a víz elpárolog.
Egyszerűen kihordják a vizet apránként az emberek, minél több ember fürdik, annál kisebb lesz a vízszint. Meg van olyan, hogy többször is bemennek, meg ki-be rohangálnak, főleg a gyerekek.
Azt akarják ezek, hogy a Balaton elsivatagosodjon? Ki kéne onnan tiltani a gyerekeket, meg korlátozni, hogy hányan mehetnek oda. Vagy bevezetni, hogy mindenki vigyen be magával egy pohár vizet.

Fater! A férfiak pótolják azt a vizet, mert egész nap söröznek és aztán bele huggyoznak. A gyerekek meg visonganak, hogy Anyaaaaaaaaaaaaa csípi a szemem.

Szóval Fateromnak nehéz a dolga, nem tud bánni a nőkkel, mindig érvel.

Hja az avatart majdnem elfelejtettem. Azok az emberek, akik az első pillanattól kezdve ugyanazt az avatart használják, zavarban érzik magukat ha azt látják, hogy valaki cserélt, mert zavaró. Megszoksz egyet, már tudod mire számíthatsz, kiismered, a szemeddel keresed, ismered a gondolatait, tudod előre, mire hogy reagál, aztán egyszer csak hopp. Mint, akit pofon vágtak, leforráztak és marad benned egy űr, nem szeretem azt a szót, hogy megszokás, mert az olyan eszközies, csak egy elem.

Ez olyan új apukás, új anyukás. Apád fogja a kezed és tessék fiam, ismerd meg az új anyádat, vagy éppen fordítva, rohadt egy dolog.
Nekem volt benne részem többször is, atyaég még vidéki városokba is le kellett költöznöm emiatt. Nagymányok, újsághirdetésen keresztül találkoztak és elhatározták, hogy összebútoroznak.
Szerencsére gyerek az nem lett. Jöttem haza suliból és kérdeztem a Mamát (Isten nyugosztalja), hogy Apám? Az új asszonynál van kint Váriban és elkezdet mesélni, hogy mész a híd felé és a második kanyar után egy piros kőporozott ház.
Mondtam szia Apám! Az meg itt az új anyukád, ismerd meg. Ez volt a hideg család Nagymányokról, ideköltöztek mind ahányan voltak. Nagyszülők, gyerek, vettek egy házat és odaköltözött Apám.

S én most mit csináljak?
Mert az asszony közölte, hogy én neki nem kellek. Érdekesek ezek az új anyák, volt kettő is, amelyiktől ezt hallottam. Pedig nagyon kedves is tudok ám lenni. Eltudom mondani a hideg színeket és a meleget, meg hogy 7, 77, 777 és így tovább.

Elzavart a Hideg család. Azóta Apámat is és még évekig láttam a kapun az arany színű névtáblát, hogy Zvolenszki Istvánné. De tudtam, hogy csak azért hagyta kint, hogy lássák férjezett, rendezett életet él, még hosszú évekig ott volt, megette a rozsda és akárhányszor láttam, mindig arra gondoltam, hogy teeeeeeeeeeeeee nincs is semmi közöd a nevünkhöz, csak ott díszeleg és próbálsz mögé bújni, de mi igazi Zvolenszkik vagyunk, minket nem lehet hamisítani.

Egy Zvolenszkit még két kilométerről is széllel szemben, egy Zvolenszkitől a Balaton is kiürül.

Így cserélgesd legközelebb az avatarodat! Mindig jusson eszedbe, hogy milyen törést okozol ebben mások lelkében, mint a prizma, kétszer töri meg.