[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

A cím eredetileg szívbe markoló parkoló akart lenni, de az értelmetlen.
Miért ez nem?
De.
Lépjünk túl ezen.
A két fiam nagyon szeretett a közeli benzinkút parkolójába focizni, távirányítós ótózni, csak úgy ni, vagy bármi, de kijárni.
Nem volt ott csak aszfalt, de sok jó fotó és kisfilm készült ott.
Egyszer csak munkagépek jelentek meg és elkezdték lebontani az autó mosót, a parkolót feltörni, hogy gyors éttermet építsenek a helyébe.

Mikor a fiaim észrevették mi történt kérdőre vontak, hogy apa mi lesz?
Játszótér fiam, szép játszótér, de én sem értettem.
Mentem kérdezősködni és szerencsére a sors összehozott Feri bácsival.
Feri bácsi napi 5 küvecsért markolózik exparkolót + hajnal négykor behozta a pótos Ifát, mert ha azon is dolgozik dupla bért kap, csak az a probléma, hogy nincs műszaki az Ifán.
Feri bácsi csütörtök hajnalban jött be az Ifával, este elfelejtették hazavinni, telefonált, hogy mi legyen s megígérték neki, hogy másnap hazajut vidékre.
Arról nem mesélt, hogy van e családja, de tételezzük fel, hogy tartozik valakihez.
Szombaton még hálát adott a sorsnak, hogy hozott magával kicsivel több pénzt, mert még mindig nem vitték haza. Tudott venni cigarettát és egy üveg bort a párizer mellé.
Vasárnap reggel még mindig az Ifában dekkolt és gondoltam meglepem egy kis ebéddel. Vittem neki forró levest és másodikat + egy üveg bort és két műanyag poharat.
Beültem mellé az Ifába és beszélgettünk.
Azt mondja ellopott egy tankot fiatal korában, azzal ment haza az anyjához. Már várták a rendőrök és kísérték vissza. Közel egy évet ült katonai börtönben.
Később véletlenül levágta egy fűben alvó ittas ember fejét fűkaszával.
3 napig ivott utána, de a mai napig visszatér az álmaiba, pedig elgurult 25 év azóta.
Feri bácsi csinált valami furcsát, széttépte a menetlevelet és dohányt sodort beléje. Ki sem hagyhattam, mondtam neki mikor katona voltam én a diófa levelét szívtam, annyira nem volt pénzünk cigarettára, de szedtem már fel utcán dekket.
A nikotin nagy úr, legalábbis az volt akkoriban a testemnél.
Olyan, mint a Mahorka, mondja. Azt én is szívtam gyerekkoromban, egy orosz katonatiszt adta és sokat mesélt mellé, hogy megölte a fiát egy medve...szünet. De az öreg nem reagál. Nem figyel.
Koncentrál, sodorja a menetlevélbe a dohányt, meggyújtja és ideadja. Két slukk után majdnem kiszédültem az Ifájából. Évek óta nem dohányoztam.
Az öreg kedves ember, mindkét fiam megjegyezte és a meleg ebédért cserébe mindkét fiamnak megengedte, hogy beüljenek a markolóba és az Ifába.
A nagyobbik fiam még vezethette, kezelhette is a markolót.
Feri bácsi lassan 4 napja aludt mosdatlanul és étlen az Ifájában, hiába, mégis csak egy multinacionális cég gyorsétterme készül.
Vagy csak elméletileg tartozunk az unióba és minden szabályra magasan szarunk? Mert, hogy Feribának nem lesz nyugdíjja. Nincs Ő bejelentve, azt mégis minek? Fizetni utána a járulékokat?
Fene se érti ezt. Valahol egyetértek a vállalkozóval, aki alkalmazza Őt, meg nem is.
Tudom, hogy elméletileg , de a gyakorlatban...
Érted?
Bennünk magyarokban még él ez a basszunk ki a rendszerrel és érvényesüljön az egyéni érdek.
De a mondás nem véletlenül van, hogy a fejétől bűzlik a hal.
Feri bácsi az utolsó láncszem, ebben az evolúciós bürokráciában, amit ma magyarország megél.
Jaj, most jövök rá, hogy kicsit a politikába hajlott a téma. Már nem szerkesztem vissza, de nem is erről akartam írni.
A cím nem véletlen.
A kisebbik fiam minden reggel megkérdezi, hogy akkor most hol lesz az autómosó?
Sehol?
Az hol van?
Nincs, nem lesz, megszűnt létezni, felejtsd el!!!
De, de, de akkor hol mossák le az autót?
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Hagyjuk...zene állj.

Imádta az autómosót, esténként sokat ücsörögtünk mellette és néztük az autókat, ahogy behajtottak, nem egyszer kikönyörögte, hogy hagy nyomhassa meg a zöld gombot, ami beindítja a rendszert.
A kisebbik fiam nem mert beszállni a markolóba, de a nagyobbik megtanulta a kezelését 5 perc alatt.
Mondtam is a Feribának, hogy maga biztos nem úgy élvezi a munkát a géppel, mint a gyerekek.
Aztán még szereztem neki vevőt egy teherautó abroncsra, amit bográcsoláshoz fognak később használni.
Boldogan ment végre a boltba és vett vacsorát, cigarettát és egy flakon koccintóst.
Mondtam neki többet abból ne vegyen, mert az méreg, nem bor.
Csak legyintett, hogy hova már, mindjárt végem, utána meg már mindegy, a föld elnyel így is és beszállt az Ifába elszívni egy cigarettát.

Feri bácsi a külleme ellenére kellemes ember. Ha valaki hajlandó vele kezet fogni és túltenni magát az olajos, koszos körmén, a büdös ruháján és a kialvatlan szemén, akkor egy emberrel találja magát szemben, akinek ugyanúgy vannak problémái, mint nekem, másnak.

S nem utolsó sorban kedves volt a gyerekekhez, jobb, mint a vidámpark. Ott azt hiszem egy 3 perces menet 2000 Ft, bár attól függ mire ülsz fel.
Ez a markoló azonban egy életre szóló élmény, azóta mindkét fiam nyaggat, hogy menjünk Feri bácsihoz, sajnos azóta átment egy másik helyre dolgozni, megint valamelyik multi.
Ha tudnám hol van odaballagnék egy forró levessel.

Nem írok tovább, a képek és a film sokkal beszédesebb.

Megtölt s lenéz 113mb MP4

[link]

Márpedig léteznek...

Első alkalommal a Ria néninél találkoztam vele. Egy szobát béreltem tőle, kb. 4 évig laktam ott nála, Anyám helyett Apám volt, tényleg összeszoktunk és megkedveltük egymást.
Ha akkor leültem volna beszélni egy pszichológussal, akkor azt mondta volna pihenjek többet. Kommersz válasz, elcsépelt tanács és mikor az ember élete megfeszül, akkor élesebben csengenek a húrok.
Az ELMŰ-nél dolgoztam, mint válogatott villanyszámlás. Szerettem csinálni azt a munkát, több volt a jattom, mint a fizetésem.
Reggel 5h-kor keltem. Fogmos, start metróval kispestre. Villanyóra leolvasás első körben majd délelőtti pénzbeszedés, ebéd, beszedett pénz befizetése saját otp számlára. Pihi egy hűvös helységben, néha elaludtam egy órácskára és nyálam folyására ébredtem, ahogy a mellkasomra hűlt. Délutáni pénzbeszedés és kokettálás mindenkivel. Délutáni pénzbefizetés saját számlára. Utána a helyettesítéssel indultam. Mindegy ki volt otthon, szélesen mosolyogtam és kotyogtam, mint egy rossz kávéfőző, mindenkit levettem a lábáról. Még a legzordabb, legádázabb embert is megnevettettem egy kicsit. Nagyon hülyének kellett lennie ahhoz, hogy ne nevessen.
Kérdeztem mit főz, kedvencem, hmmmmmmmm húztam el a szám. Odaadnám a napi bevételem érte ha kaphatnék egy falatot. Kaptam, plusz egy kis jattot.
Este végeztem, már sötét volt.
Rengeteg pénz volt nálam, szívesen ittam volna egy sört, de nem lehetett.
Vettem 4 üveg világos sört és két üveg barnát.
Éjfélre értem haza Ria nénihez. Szerencsére éjféli bagoly volt, tévézett sokáig és készített vacsorát. A Néró kutya vigyorogva lábazott és böhöm testével megpróbált mellém préselődni a fotelba. Néró ne lábazz.
Sörbontás, hirtelen leszalad kettő és a harmadikat már megiszom és élvezem is. Fejembe száll. Megiszok még egy barnát és alig bírom tartani a fejem. Elalszom a fotelben, Ria néni ébreszt, hogy menjél már aludni. Néró örül nekem, fekete színű labrador.
Elmegyek peselni mielőtt ágyba zuhanok. Éjjel még felkelek, mert feszít a hólyagom és gyorsan megiszom a maradék két sört. Azonnal elalszom tőle és az órára ébredem. Fogmos és kezdődik minden előről. Sokáig hittem benne, hogy az elfogyasztott sörnek köszönhetően tudtam magam kipihenni, mert reggelente úgy ébredtem, mint az órarugó. Frissen, fitten.
Akkoriban 20 éves voltam, most 40. Ha mostanában iszok meg hat üveg sört már nem kelek fel sehogy, éppen ezért nem is szorgalmazom.
De nem erről akartam beszélni, hanem, hogy léteznek.
Ria néninél egyik éjjel arra ébredtem, hogy valaki áll mögöttem. Félelmetes érzés volt. A levegő a tüdőmbe szorult. Kiáltani szerettem volna de hang nem jött ki a torkomon és nem is láttam ki áll mögöttem csak éreztem. Nem tudtam mozdulni.
Mint ha halott lettem volna, de ébren és közben pontosan tudtam, hogy alszom. Elmúlt, de később visszatért.
Tél volt és csípős hideg. Éjjel megint arra ébredtem, hogy valaki áll mellettem. Nem ember volt, teste sem volt de ott állt és figyelt, én meg lebénultam.
Láttam a falat, ahogy befelé fordultam és éreztem a jelenlétét. Próbáltam küzdeni ellene, de nem ment.
Majd erőt vettem magamon és elindultam a szobából kifelé. Nem láttam magam körül senkit, eltűnt. A kíváncsiságom legyőzte a félelmem és kimentem megnézni hol van. Láttam, ahogy Ria néni aludt az ágyán és Nérót, ahogy elkezdte csóválni a farkát, többre nem emlékszem.
Másnap reggel elmentem otthonról, Ria néni általában délig aludt.
Késő este megérkeztem és sörbont.
Jó nagy marha vagy fiam, kezdte...kis szünet után. Tegnap éjjel csukott szemmel mászkáltál a szobámban, pofozgattalak, hogy ébredj fel, de nem ment. Aludtál, visszakísértelek az ágyadba és horkoltál tovább.

Ledöbbentem, és akkor jutott eszembe az álmom...
Magam sem mertem elhinni, hogy igaz volt és megtörtént.

Elteltek hetek és már vágytam arra a bénult érzésre újra álmomban. Nagyon félelmetes és egyben különleges érzés volt.
Soha nem akkor jött, amikor vártam. Mindig akkor, mikor már elfelejtettem.
Éjjel kinyitottam a szemem és az ablakhoz mentem, hogy kinyissam, meleg volt.
Egyre melegebb lett, hiába vártam a hűvös szellőt, forrt a levegő körülöttem. A nyitott ablakban álltam és próbáltam beleszippantani a hideg levegőbe kívülről, kidugtam a fejem, hogy lélegezzek. Elhúztam a függönyt és akkor megéreztem, hogy ott áll velem szemben. Nagyon magas lény volt, a harmadik emeleten laktam, de leért a lába a földig és teljesen sötét volt, hatalmas erővel.
Megragadott és kirepített az ablakon, izzott a levegő körülöttem. Villanyvezetékek mentén és fák koronája mentén repültem el, alattam a város.
Soha nem volt szebb élményben részem, csecsemőpózban repültem a város fölé és egyre magasabbra, mint az üstökös és tűz volt körülöttem, égetett. Egyszer csak megszűnt az erő, ami lendületet adott és a kis fénylő pont, ami alattam volt, a város, egyre nagyobb lett. Zuhantam le és jeges borzalom lett rajtam úrrá, hogy mindjárt becsapódom.
Ria néni keltegetett.
A konvektor mellett feküdtem csecsemőpózban és rugdostam álmomban, arra ébredt fel és átjött a szobámba.
Nem tudtam visszaaludni és sokáig feldolgozni a történteket, hogy miért látok csukott szemmel és ki ez a visszatérő lény, mit akar tőlem?

Közben eltelt 20 év, lenyugodtam, megnősültem és stabilizálódott az életem. Talán ha öt alkalommal látogatott meg álmomban a lény, de már nem féltem, élveztem, akár egy jóféle drog, legalább annyira különleges.
De nem találkoztam már vele több éve.
Viszont most, hogy meghalt a szandai papa és átjárta az agyam az öreg szenvedése és nem tudtam szabadulni a gondolattól, ahogy az öntudatlan teste közel két napig zihált, mint egy futó ember és végre háromszor felköhögött és elhagyta a testét a lélek. Csütörtök este volt, már lefeküdtünk aludni, de nem bírtam. Folyton a pénteki temetés járt az eszemben. Hogy oda kell mennem a ravatalhoz és megnézni a holttestet, pedig még soha nem láttam közelről ilyesmit.
Megülte az agyamat a gondolat, hogy a papa teste most valahol egy hűtőben van, az a test, ami sokszor megveregette a vállamat és kínált egy kupicával, hogy gyere fiam. Amíg élt a papa természetes volt a gondolat, hogy idős és megfog halni. Tudtam róla, de nem hittem el, nem akartam elhinni, hogy ez egyszer megtörténhet vele és megtörtént. Most hogy túl vagyunk rajta, a család, sokkal rosszabb. Nagyon hiányzik a legyintése és a hangja, hogy ugyan hagyd el fiam.
Nejemmel ültünk és azt kérdeztük magunktól ha a papa itt lenne mit mondana erre a helyzetre, amibe kerültünk?
Mondtam, hogy valószínűleg semmit. Neki tervezhető élete volt. Sokat, keményen dolgozott és elégedett ember volt.
Most ha fiatal lenne hiába dolgozna keményen, kisemmiznék és semmibe vennék a munkáját.
Ezek a gondolatok cikáztak az agyamban. Ittam két sört és elszenderedtem, a hólyagomra ébredtem, hogy feszített.
Felkeltem és örültem, hogy végre reggel van, mekkorát aludtam és milyen jól kipihentem magam. Elmentem wécére és hallottam, ahogy az egyik szomszédban beszélgetnek. Gondoltam milyen szép reggel és milyen jól esik ez a beszélgetés, hogy biztos a kávé mellett s utána indulnak.
Befelé menet ránéztem az órára és este 23h volt. Ledöbbentem, mi történt?
Mi ez az egész? Nyitott szemmel voltam utána sokáig és zaklatott.
A papa járt az eszemben végig, hol van vajon most és mit gondolhat? Semmit?
Holnap a ravatal, hallottam, hogy összevarták a száját mert csúnya volt, nagyon szétnyílt.
Hármat felköhögött és utána... igen és utána?
Hol van most a papa?
Hajnal kettőig bírtam, megint feszített a hólyagom, kábán botladoztam ki a wécébe és vissza, majd megint a papára gondoltam. Hessegettem magamtól és nem tudtam tőle szabadulni.
Gyorsan kellett Őt öltöztetni, mert a teste nagyon hamar megmerevedett.
Ki öltöztette?
Hogy csinálta? Odament és...? Vagy vannak olyan emberek, akik ezt a munkát mindig elvégzik pénzért? Utána hova vitték a papát? Mondták telefonba, hogy a koporsót megvették már aznap és abba vitték el Őt.
Másnap biztos megkell néznem, biztos ott fognak nógatni, hogy na Zolikám gyere...
Kapkodtam a levegőt, hideg verejték a homlokomon, lerúgtam a takarót magamról és oldalra fordultam.
Láttam az előszoba éjjeli fényét, a világító telefont, ami nélkül éjszaka csak tapogatódznék. Valami nem stimmelt.
Ott állt valaki mellettem és megragadta az oldalamat.
Elkezdte rángatni jobbra, balra. Üvöltöttem volna de nem ment, egy hang sem jött ki a torkomon, de éreztem ahogy a testem mozgott az ágyon.
Arra ébredtem, ahogy jobbra balra mozog a felső testem.
A végén már nevettem, hogy ilyen nincs.
Felkeltem, hogy igyak, mert kiszáradt a torkom. Fél három volt, azt hittem sosem telik el az éjszaka. Visszafeküdtem és eszembe jutott, hogy a papa szeretett engem, a család is szeret enegem, a feleségemet és a gyerekemet, nem olyan közegben leszünk holnap ahol vádolnának bármiért is.
A papát én úgy szeretném megőrizni az emlékeimben, ahogy élve láttam, mosolyogva, piros pozsgás arccal és derűssen.
Sikerült ezzel magam megnyugtatni, de aludni már nem tudtam. Nem ettem semmit és nem is ittam, úgy indultunk el a temetésre.
Utolsó pillanatig nem gondoltam rá, hogy mi vár ránk.
Ahogy beléptünk a kapun már éreztem az űrt, a papa hiányát, hogy nem fog elénk jönni, hogy mi van fiam?
Olyankor mindig rohantam a nyári konyhába tölteni egy felest és utána váltottunk pár szót. Most bűntudatom volt, hogy szabad e innom ugyanúgy belőle?
A papa mit mondana?
„Fiam kettőt is, egészségedre, Isten és a bor soha el ne hagyjon”
A sorrendre nagyon vigyázott.

Ittam gyorsan kettőt, hogy ha még is úgy alakul, akkor legyen bátorságom odamenni a ravatalhoz.
Nem volt így sem, kézen fogtam a 3 éves fiam és elindultunk sétálni a dombon. A gyászolók pedig odamentek hozzá és páran összeomlottak, ahogy meglátták a testét. Sikoltoztak, hogy papácska. Egyik össze is esett és úgy támogatták.
Közben a fiam mivel semmit sem fogott fel az egészből, nekiállt a sírok között futkározni, hogy nézd virág, megsimogatom.
Egyszer csak elpattant a gombja és leesett a nadrágja, közben pisilnie kellett és nekem meg ömlöttek a könnyeim.
Nem kellett visszatartanom, nem látott senki, meg különben is minek? Ki fog felelősségre vonni érte?
Kerítettem az egyik sírról egy mazzagot és ahogy kötöztem össze a fiam nadrágját megkérdezte, hogy miért sírsz?
A papáért sírsz kérdezte komolyan?
Valamit csak leszűrhetett az egészből, mert figyelte ki miről beszél, hogy a papa többet már nem jön haza, elment végleg.
Ááá rá hagytam, ne gondolkozzon ilyeneken még.
Kézen fogtam és elindultam vele a papa házához vissza.
Akkor engedték le a földbe és dobálták rá a virágokat. Utoljára még visszanéztem, szép koporsója volt.

Nyitva volt a kapu meg a ház ajtaja. Kicsit megijedtem, hogy valaki kihasználta, amíg temetésen voltunk.
De nem, két rokon serényen főzte az ebédet.
Kérdezték, hogy mi is a neved?
Zoltán, Annamarinak a férje vagyok.
Hja már tudom, te bejáratosabb vagy a házba, ha megjönnek a vendégek kínálgasd Őket itallal, kérték.
Megkönnyebbültem, kaptam feladatot és senki nem szól majd, hogy ellógtam a temetésről a fiammal.
Közben levettem róla a szakadt nadrágot és átöltöztettem, beültettem a tv elé. Hátra fordult, hogy itt aludt a papa, mutatta a kis ujjacskájával. Magamhoz öleltem, mert éreztem Ő sem tud mit kezdeni a helyzettel, csak érzi történt valami súlyos dolog, hol a papa?
A ravatalhoz direkt azért nem akartam odavinni, mert ha meglátja még odamegy hozzá, hogy papaaaaaaaaaaa és nevet.

Jöttek a rokonok és a vendégek a temetésről. Foglaljon helyet itt, húztam alá a széket, erőset, édeset vagy keserűt? S pörögtem, jobb volt elfoglalni magam, mint leülni és várni, hogy valaki leitasson.
A falu kántora külön részt érdemel, majdnem megvertem. Csak a mamára való tekintettel fogtam vissza magam.
Beült középre és felhajtott vagy négy felest, legalábbis annyiszor töltöttem neki de az üveg is ott volt előtte. Míg én körbejártam addig nyilván nyakalhatott. Akkora ember volt, hogy alig fért be az ajtón.
Dolmány vagy valami súlytásos nemzeti ruha volt rajta, mint a Csurkán. Ez még nem lett volna gond, de höhögött, hogy tudok ám én rendőrviccet is és mondta...

Körben a rokonok és vendégek, mindenki nézett rá megilletődve, hogy mit csinál ez az ember, hogy viselkedik? Nem igaz, hogy nem volt még gyászoló háznál és nem tudja ilyenkor mi illik?
Már a harmadik viccet mesélte, amikor egy hirtelen mozdulattal felálltam, csörgött a szék hangosan, ahogy az asztal alá toltam és bevágtam az ajtót magam mögött.

Később indult haza, hogy neki randevúja van valami szőkével és közben gurgulázott. Álltunk a kapuban hárman, de velem nem fogott kezet, tőlem nem köszönt el. Valamit megérezhetett.

Alig ettem valamit, kínálgatás közben belenyaltam a pálinkába és hazafelé szótlanul utaztunk, el is aludtam.
Felfoghatatlan, hogy már nincs.
Nejem másnap mondta, hogy papácskának első éjszakája volt a föld alatt.
Nehéz, megemészthetetlen gondolatok.
Felhívta a mamát, hogy tudott e aludni, de nem vette fel a telefont. Mama másnap egész nap a sírnál ült és sírdogált, több, mint 60 éven keresztül minden este egy ágyban feküdtek. Nehéz gondolatok.
A papa meg a mama beszéltek már előtte róla, hogy vajon ki temeti a másikat. Hát ím eljött az idő és a papa ment el elsőnek.

Aznap este már előre vártam a lényt, gyere aztán beolvasok és már előre röhögtem, hogy mit akarsz te tőlem? Mit gondolsz még is mire mész?
Egyszer engem is elviszel és ott leszek kiterítve, összekötözött szájjal, mozdulatlanul?

De nem jött.

Viszont jobban tudatosult bennem, hogy szeretnünk kell egymást és támogatnunk, amíg itt vagyunk a földön. Keresni a kötelékeket, nem engedni az elhidegülésnek és az érzéketlenségnek. Elég ha a papára gondolok, a mosolyra az arcán, ahogy futkároztak körülötte a dédunokák.
Minden embernek ez a vége, azóta beivódott az elmémbe. Arra sem haragszom, aki szándékosan megbánt, minek mikor csak most él, de egyszer Ő is egy halott ember?
Próbálom megérteni.

A szandai papa emlékére...



Maga a fénykép elég lenne és írnom semmit sem kéne, hogy Ő ki volt, ez a kép mindent elmond.

Egyetlen ember volt az életemben eddig, akinek a sorsa, élete, egyszerű gondolatai és útmutatása meghatározó volt az életemben.
Bárkitől olvasnám, hogy ennek meg annak az emlékére bláblá csak az jutna eszembe, hogy hát igen meghalt, őszinte részvétem, halottakról jót vagy semmit, üres frázisok.
A szandai papáról más jut eszembe. Bár meghalt már a nagymamám és a két nagypapám, de egyikük halála sem okozott törést az életemben, nem álltak hozzám olyan közel, mint a szandai papa.
Ma a nejemet is és mást is megkérdeztem, hogy látott e már fel ravatolozott halottat. Nem.
Én sem, pedig mindhárom temetésén ott voltam, nem mentem oda.
Rémisztő a tudat, hogy nem lehet rajta változtatni, segíteni. Nem kel fel, nem ölel át, nem legyint mosolyogva, nem veregeti a vállad, hogy semmi baj, nem unszol egy felesre, nem él.
Egy élettelen test, nem beszél, nem reagál, a lelkét vissza adta Istennek.
Nem mentem oda a mamához sem és egyik nagyapámhoz sem.
A szandai papa temetése 2 nap múlva lesz de már előre tudom, hogy távol maradok a ravataltól.
Egyszer rákérdezett az anyai nagyapám barátja, hogy nem mész oda? Mondom nem, szeretném megőrízni az emlékeimben az arcát úgy, hogy mosolyog és tessékel a kamra felé, akaszt egy pár kolbászt, kis szalonnát, flaska bort és közben végtelenül szeret.
Azt hiszem ennyit elég lenne elmondani a szandai papáról is.
Egy mondatba belefér az élete, nejem éppen ma mondta, hogy mindig, minden helyzetben tudott optimista és derűs lenni. A kórházban is alig, hogy a hóna alá nyúltak már mozgatta, lendítette a karját, hogy mozogjál már te rakoncántlan.
Utána meg táncolt, hogy porzik, porzik a szandai utca ha végig megyek rajta.
Szegénykém, most az egyszer mindenki csendben nézi, ahogy végigmegy, végig viszik rajta.
Szép élete volt, sosem panaszkodott csak bátorított. Semmi baj.
Azt gondolta, vagy inkább azt szántam, hogy egyszer majd álmában elalszik és reggelre a kisimult, nyugodt arca fogadja a mamát, a rokonokat.
Kórházban kötött ki és anyósom nagyon fájlalta, hogy úgy hozták haza öntudatlanul, nem volt már magánál.
Nejem ment venni egy fekete blúzt és az eladó mondta, hogy ne gondolkozzon menjen, higgye el fog tudni róla, hogy ott van mellette.
Nejem sírva ment le és fogta a kezét. Az öreg kisagya sérült és már lebénult a nyelőcsöve. Másodpercenként zihálta a levegőt, nejem mondta, örülj neki, hogy nem láttad.
El sem tudtam képzelni milyen az, hogy valaki nem tud magáról, nincs ott tudatilag és szenved a teste.
Nejem fogta a kezét és elbúcsúzott tőle. Jött haza és …
Vártuk, hogy meghaljon, kimondatlanul. De jó lenne ha ma éjjel meghalna.
Én is azért imádkoztam, hogy Uram Istenem, méltatlan ehhez az emberhez ez a szenvedés, aki minden nap rád hivatkozott.
Mentünk át a nejemmel a zebrán és a gyalogosok közé hajtott egy autós. Egy idősebb ember nekiállt káromolni az Istent és az embert is de úgy, hogy nem tudtunk hova fordulni. Nejem mondja, hogy a papa sosem beszélt így. Mondom ez az ember pesti, itt keményebb.
Aztán elkezdtem gondolkozni, hogy tényleg nem hallottam a papát káromkodni.
Nejem mondja, hogy a legdurvább a rabok faszát volt, de akkor már nagyon éles volt a helyzet.
Papa hazakerült öntudatlanul, de remélem érezte, hogy nem idegenek közt van.
A mama is ott tüsténkedett körülötte és anyósom is.
Enni és inni nem tudott már a papa, mert lebénult a nyelőcsöve.
Csak sűrűn zihált a tüdeje és szaporán vert a szíve, mint egy ember, aki folyamatosan fut.
Azt gondoltam, hogy idős és hamar feladja a szervezete, de a nejem mondta, hogy a tüdőgyulladásra is azt mondta ez úri betegség, oda se neki és meggyógyult belőle.

Apósom hívta fel a nejemet, hogy a papa meghalt kora délután. Miután öntudatlanul küzdött az életéért közel két napig, hármat felköhögött és csendesen kilehelte a lelkét.
Délután anyósom hívott és Ő is elmondta ugyanezeket.
Papának erős volt a szervezete, a szíve is és ezért húzódott el, nagy szíve volt az öregnek, bárkit oda tudott volna fogadni, még én is belefértem a keretbe.
Anyósomnak záporoztak a könnyei, hogy remélem Istenhez került, a nejem is rákérdezett, mint ha megmondhatója lennék.
Aztán annyit mondtam a telefonba, hogy Isten ezt sokkal jobban szeretné, többet tett érte és tud tenni, mint én. Ez Isten akarata, a papa meg tudott Istenről és az akaratáról, tudott Jézusról és nem tagadta meg a nevét.
Egy közösségben élte le az életét, ahol a szűzmárjázás volt a szokás de az Evangéliumot sokszor hallotta.

Isten nem matematika, nem 1+1az kettő, Istennek olyan lelke van, amiből az enyém is egy csöpp a tengerben és a papáé is.
A papa tiszta ember volt.
Ha eszembe jut a papa, akkor Isten jut róla eszembe és ezzel kész.
De Isten ezt jobban szeretné.
Záporoztak anyósom könnyei a telefonba, hogy ugye biztos Istenhez került?
Ez nem ember dolga, nem tud erről ember dönteni, de a papa felől biztos vagyok.
Hogy miért?

Mert Ő mérföldkő volt az életemben, általa jobban és megismerhettem Istent.
Mikor meghallottam, hogy hazavitték a kórházból, hogy otthon haljon meg, ne idegen emberek között, akkor még reménykedtem benne, hogy lehet felépül és újra mosolyog, átölel, hogy semmi baj.
De este mondták, hogy már többet nem nyitja ki a szemét, csak a teste küzd az életért, mert erős a szíve. Az tényleg nagy volt neki, mondta is mindig, hogy fiam csak az Isten és a bor soha el ne hagyjon.

Folyton kínálgatott és unszolt, hogy olyan sovány vagy, egyél, egyél igyál.
Bort ittál vagy hozzak még és már fordult is ki válaszra sem várva.
Tényleg szép élete volt, sokszor megköszönte Istennek, hogy mindent megkapott az élettől és az unokák is itt futkorásznak körülötte.

Ma éjjel felkavaró álmom volt, az apai nagyapámat láttam a halottas ágyán kicserepesedett szájjal és búcsúzva, fájó volt hogy nem tudok rajta segíteni, rémisztő, fagyos álom volt.

Mindenki megkönnyebbült, hogy a papa meghalt. Nem a halálát kívánták, hanem hogy ne szenvedjen tovább.
Darabig tettem ide, oda a tudatomban, hogy meghalt. Aztán írtam egyet a közlemény rovatba és ellenőriztem a linket, hogy működik e a film róla.
Ahogy megláttam a papát elkezdtek potyogni a könnyeim feltartóztathatatlanul.

A papa az tényleg papa volt, az első ember, aki közel állt hozzám, az életemhez.
Nagyon egyszerű és kedves ember, próbált is arra nevelni.

Most ráadásul bűntudatom van, hogy keveset írtam róla de jóval többet érdemelne, azzal vigasztalom magam, hogy a papa mindig is téma lesz és még fogok írni róla sokszor.
Feneketlen kút volt a lelke és a szeretete.
A szandai papa maga volt Isten egy darabja itt a földön, aki megmutatta hogyan kell egymást szeretni.

Hjaj tésuram vagy tésasszony, majdnem elfelejtettem, pedig ez is nagyon
fontos.
A borítékos sorsjegy.
Apámék nyertek vele a közösben.
Fel léggömbözték a Multicar-t úgy mentek a beton kocsmába.

Nem tudom ki emlékszik rá, de voltak a mzzagra felfűzött sorsjegyek.
Narancssárga, zöld, kék, citromsárga, barna, piros.
Na erre beneveztek két kőbányai után a szakik, már a hatodik újra húzhat után
egyszer csak beütött a ménkű, nem emlékszem az összegre, de nagyon hüledeztek
meg csapkodták egymás térdét és még a kőbányaira is rárendeltek egy
rekesszel, virsli is oda lett téve főni.
A néni, aki árulta boldogabb volt, mint a szakik, mert elmondása szerint
ekkora nyeremény még nem ment ki a keze alól.
Ez a víztorony melletti ligetben volt, még az urh is odajött ellenőrizni, hogy
mi történt, mert akkora volt a zsibongás.
Sörös nyitva maradt 22h után is és főzte a virslit rendületlenül. Szakik meg
mentek srévizavé fosni a bokrok mögé, mert a szénsavas kihajtotta belőlük a
lelket is. Úgy recsegett a seggük, hogy az ember bele szégyellte magát és
inkább kapaszkodott a sörös üvegbe és bámulta az asztallapot.

Sörtül megittasodva aztán terveztek, hogy ülőgarnitúra meg végre egy új
kocsira is be lehet fizetni és várni 5 évet a Merkúrra.
Teljesen belelkesültek és hajnalig ápolták a kapcsolatokat. Mikor aztán a
sörös rekesz elfogyott és megindultak hazafelé, láttam Apámon hogy a dereka
is kiegyenesedett, hogy ezt Ő intézte. Kicsit slamposan tekert hazáig, de
délcegen.
Ez az Ő nevéhez fűződött.
Multicaron a léggömbök kipukkadtak és a sofőr is erősen szlalomozott a Budrió
lakótelepig, másnap el is késett, de nem rótta fel neki senki a táskás
szemeket és hogy 3 percenként rohant a budira, miszerint elnézést.

A brigád összeült és megtanácskozták, hogy benne van az ötéves tervben.
Akkoriban gyanús volt ha valaki azt állította munkahelyi baleset.
Inkább bevállalták a gyomorrontást az otthonról hozottnak, de a termelésnek
nem szabad leállnia.
Apám egy Czetka motort vett magának, oldalkocsist, de sokat röhögtem rajta
mire betanult rajta vezetni. Vagy ötször belevitte az árokba, merám nem úgy
megy, mint a sima motor.
Aztán az oldalkocsiba két zsák krumpli, dinnye meg tök. Tanyáról behozni jó.
Ha meg beleülsz akkor tojásfejed van a sisaktól.
Egyszer megpakolta dióval de kiszakadt a zsák, a Dandé Jani csípőre tett
kézzel vihogott, ahogy Apám a két kezével merte vödörbe a diót. Törték, aztán
leadták a szuperbe. Akkor még nem volt teszkó.
Volt a szuper oszt jóvan. Kávédarálót ütögető nyugdíjasok, hogy a maradék is
kijöjjön. De volt diódaráló is meg mokkás lány, aki a kávét főzte, be fínom
illatok. Meg utasellátós sütik. Kék, piros fénylő papírokban csokis piskóták
és krémek.
Szóda, jaffa, málna és kőbányai.

Napokban beszéltem egy emberrel a rendszerváltás utáni privatizációról, hogy
miért került szinte minden külföldi kézbe. Azt mondja, mert magyarországon
nem volt pénze senkinek.
Voltak, éltek, de egy határt nem bírtak túllépni, itt nem tudtak kifejlődni
tőkések, csak az átlagnál jobb életmódúak, mondjuk hogy nagy háza lett, de
külföldre akkor sem mehetett. Esetleg vadászhatott, meg messziről hajbókolt
neki mindenki, de hatalmas vagyona akkor sem volt.
Meg minek? Ilyen helyen mit csinált volna vele? Dupla málnaszörp vagy dupla
adag vadas? S ha már nem bírja a bele? Holdra viszi föl a felhalmozott
forintokat? Elengedi vagy mi? Vesz egy föld holdat és utána odapisál a
sarkába?
Szóval ez volt a nagy nyeremény. Letépték a két sarkát és utána úgy ugráltak,
mint a gyerekek.
Valahogy a virsli íze is jobb volt, vagy másképp éreztem, de a lényeg, hogy
most nem enném meg.

Akkoriban május elsején gyűjtöttük a jegyeket. Ha valaki nem jött vonulni
elkértük a jegyét és volt sör meg virsli. Este meg vacsora, hatalmas adag
rántott hús rizzsel és kovászossal. Volt, aki reklám szatyorba dűtötte az
adagokat és vitte haza. Hozták ki neki hatossával, amennyi jegyet sikerült
neki begyűjteni. Aztán a tányér ételt borította bele a nejlon zacskóba.
Nem szólt neki senki.
Volt tombola is, Apám nyert egy üveg konyakot és ez hitet adott neki, hogy nem
elveszett ember, újult erővel lottózott, hátha neki is jut a fazékból.

Mostanában mondogatja, hogy szerinte csalás, mert akkoriban szinte minden
héten volt ötös, most meg néha hónapokig. Megváltoztak a számok? Aztán röhög,
van egy sunyi gödröcske a szája sarkában, szerintem onnan veszi a számokat.
Mert az elfogyasztott sörrel egyenes arányban mindig mást mutat.

SLAGOKA POTTER

(ne vihogj)

Jaj ezt muszáj elmondanom. Kicsit Hofi bőrében érzem most magam, mert a pocakom is akkora, meg a vigyorom is. A tehetségét meg kipótolom a lekezeléssel, lenézéssel és nagyképűséggel.
The Pompous Marsh-hen, mármint mi az anyád picsájáért használsz angol nyelvű idézetet aláírásnak, mottónak, kompótnak és ha azt hiszed a te seggedből süt a nap, akkor azt is angolul írnád le. De hülye mondat volt ez.

Mindegy.

Sem német, sem angol, sem francia embert nem láttam még, hogy büszkélkedett volna azzal, hogy beszél vagy ír magyarul. Jártam már angliában és akik ott beszéltek angolul nem voltak különb emberek nálam. Volt például egy összefosta magát koldus, akinek az anyanyelve volt angol, ha szétitta az agyát, akkor is többet tudott angolul és az angolokról meg az angol nyelvről, mint bármelyik slagóka, aki próbálja bevilágítani a seggével a napot.

Jaj ez most rosszul esik? Önérzetem nekem is van és folyamatosan diktálja, hogy ezt most ne írjam le, mert nem lesz jó vége, de mikor ránézek egyik-másik eltoszott ember profiljára, akinek egy nagy sirám halmaz az élete s néha még megtoldja azzal, hogy emós, akkor kinyílik a bicska a zsebemben.

Feszít ott aláírásnak, hogy temple of the akármi meg nothing black another l@fasz mother. Ez igen, de tényleg. Miért nem szúrod nyakon magad? Gondolod megállna az élet? Több sör jutna.

Egyébként nem is vagyok ilyen, nem kenyerem hogy kiosszam az embereket, csak dühít ez a faszoskodás az angol nyelvvel. Voltam eneszkába és ott mindenki alapból nyomja az angolt. Éjszaka mentem át egy hídon és megkérdeztem valamit gondolkodás nélkül válaszolt, de bárhol, még a sörözőkben is a csapos.
Kedvencem azzal előhozakodni, hogy a föld alatt minden ember egy nyelvet beszél és ugyanarra a mérlegre kerül. Hogy lehetne a földbe döngölni némelyik ember slagókáját?
Szükség van rá?
Nem erőlködöm, mert még céltáblája leszek, majd az élet megdolgozza.

Napokban itt járt egy ember, lehet ismeritek, a fűtő.
Általában csipkelődünk egy sör mellett. Én segítek neki sepregetni a ház körül és adom alá a lovat, hogy te elhízott sertés, kilóg a fogad, ha ebédelsz a szomszéd hívja a vágóhidat meg ilyenek. Ő meg azt mondja te ruppótlan senki, majd ha már sorba állsz az üres üvegekkel akkor legyen nagy a szád, tartsd el a családodat, menj dolgozni, menj vagont rakodni napi 3000-ért és megtudod mi az élet.
Szó se róla van alapja a szájalásnak ide is, oda is.
Egyszer csak könnyezni kezd. Sír, potyognak neki a meleg könnycseppek végig az arcán.
Azt mondja nem tudsz te semmit az életről, sem a gyereknevelésről.
Mutatja a telefonját én meg hőbörgök tovább, hogy mit akarsz azzal a féltéglával, még normális telefonra sincs pénzed.
Mutat egy fotót, aznap reggel fotózta.
Egy kisgyermek sírja, rajta friss virágok.
Nem mondtam még, kérdezte, volt egy 5 éves fiam és meghalt.
Megdermedt bennem a lélek, én erről eddig nem tudtam.
Hát ez az, mondja. Ma lenne 31 éves. Voltam kint a sírjánál és lefotóztam.
Eszembe jutott Benjámin, a kisebbik fiam, Ő most 4 éves és rendesen kommunikál velem, mondja hogy én vigyem óvodába meg menjek is érte. Nagyon ragaszkodik hozzám, nagyokat szoktunk marhulni, volt hogy az utcán négykézláb mentem, Ő meg a hátamon és mindenki csak nézett, hogy ezek milyen állatok.
Eszembe jutott, hogy egy év múlva még jobban kötődnénk egymáshoz, és úgy elveszíteni Őt.
Kérdezem, hogyan és hogy bírta a nejed?
Beteg volt a gyomra, utolsó hétre kiengedték a kórházból és vittük vidámparkba meg mindenfelé, sokat sírt, nagy fájdalmai voltak.
S a nejed?
Az idő minden begyógyít, közhely de tényleg így van.

Én a mai napig megvagyok rendülve tőle, hogy tudom.
Ennek az embernek az élete átértékelődött a szememben. Eddig lenéztem, mert hitelekből utazgatott egy hetes egyiptomi nyaralásokra és már előre vihogott, hogy ecsém a seggemet kinyalják, megy a dollár borravaló, dzsoni vóker jéggel a medence partján s allinkluzív.

Szánalmas, mondogattam magamban, szánalmas. Azt sem tudja egy évben hány nap van de arra a hét napra készül minden évben és utána nyögve fizeti vissza.
De aztán azt mondtam magamban, hogy neki ez jött össze, ezt élte túl, ezt dolgozta fel és ennek örül, ezt élvezi. Élvezettel éli az életét.

Eljön, fűt, takarít, hiányzik az összes foga de él és örül, tud mosolyogni.
Mondom neki félek, hogy ez velem is megtörténhet.
Azt mondja nem kell erre gondolni.
Mondom nem attól függ mire gondolok, jobb tartani tőle és tudni, hogy velem is megeshet.
Már miért történne meg veled, emelte fel a hangját.
Azért bazdmeg, mert van egy négyéves gyermekem, akkor nem történhetne meg ha nem lenne, de már üvöltöttem vele.

Kézfogással búcsúztunk egymástól, és másnap fel is hívtam.
Nagyot nőtt a szemembe ez az ember, hogy kibírta s főleg hogy tudok róla. Elmondta.

A kisebbik fiam mostanában teljesen kivan akadva. Van vagy inkább volt egy parkoló a benzinkút mellett a házunktól nem messze és volt ott egy autómosó. Ledózerolták, épül egy mekdónáldsz, jelenleg az alapja. Törik fel a betont gépekkel, meg markolókkal teherautókra.
Kérdezgeti, hogy akkor most hol lesz a mosó?
Mondom sehol, nem lesz és kész, vége, lebontották.
De nem érti, akkor hova mennek majd az autók.
Mondom másikba.
Az hol lesz?
Máshol és kész, de lassan vesztem el a türelmemet, aztán eszembe jut a fűtő gyereke, aki kicsivel volt idősebb az enyémnél és már csak egy sírkő van, ami emlékezteti rá.
Magamhoz ölelem és kérdezem tőle, hogy megnézzük a markolót?
Igeeeeeeeeeeeeeeeeeeen, válaszolja kitörő örömmel.

Besétálunk a felbontott területre, homok, kődarabok, kiálló vasak és egy magányos markoló nyitott ajtóval.

Beültettem a gyereket körül sem nézve, gondoltam biztos nyitva hagyta a kezelője, mit lehetne belőle ellopni?
Csináltam pár fotót, ahogy vidult az arca ér örült, hogy beülhetett egy markolóba.
S akkor kinyílt egy teherautó ajtaja, bent aludt a markoló sofőrje, csak felébredt a neszre. Jó nagy marha vagyok, hogy nem néztem körül. Nyikorgott az öreg teherautó, ahogy becsapta az ajtaját, majd megindult felém.

Mondom neki bocsánat, de...
Torkomra fagyasztotta a szót. Hagyja csak, semmi baj és legyintett.
A legyintésében benne volt minden. Az egész élete.
Beszélgettem vele pár szót és kérdeztem bor vagy sör?
Borozgatok, válaszolta.
Napi ötezret keres a markolóval, a sajátja a gép. De nemrég hajnal négykor jött fel vidékről az IFA-val, amiben aludt, mert nincs rajta műszaki és nehogy elkapják. Így napjában két gépen dolgozik és dupla bért kap. De már harmadik napja elfelejtették hazavinni Őt, még szerencse, hogy van nála pénz és tud venni kaját.
Az IFA-ban alszik éjjelente.
Készül a mekdónáldsz.

Másnap hoztam neki egy üveg finom muskotályt és beültünk az IFA-ba elkortyolni.
Mesélt ezt-azt.
Például, hogy ült egy évet katonai börtönben, mert hazament a tankkal, csak úgy szikrázott az út. Még be sem tudott köszönni, hogy megjöttem édesanyám s már vitték is el.
Aztán mesélte, hogy a hetvenes években traktoron ült, fűkaszán. Éjjel járta a főutak szélét és lecsapta a magasra nőtt füvet. Egyszer csak tiszta vér lett az üveg meg minden. Megállt és azonnal hívta a rendőrséget, mentőket. Egy részeg ember aludt a fűben és lecsapta a fejét.
Azt mondja a mai napig rémálmai vannak, akkor 3 napig nem dolgozott és azóta is elég sokat ivott, hogy elfelejtse de nem megy.
Néha hideg verejték a homloka, úgy ébred és utána már nem tud aludni.
Olajos a körme, a ruhája, a göndör haja és beszélget, nyíltan fogad, nem köntörfalaz, csak legyint.
Semmit sem tudok az életről.
Semmit sem tudsz az életről.

Azt hiszem kicsit eltértem az eredeti témától, de nem baj. Igazából én ilyen vagyok, magyarul beszélek s érthetően.

Persze mindez angolul mennyivel entellektüellebb lenne, én is tudom.

Például tutálibe-bálibe. Na?

-- 1992. évi LXIII.
A személyes adatok védelmérõl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló törvény értelmében csak azok a válaszreakciók vannak, lesznek nyilvánosságra hozva, amelyekhez a tulajdonosuk hozzájárult.

Ezt a levelet sok, nagyon sok és annál is több @szerencsejatek.hu mail címre továbbítottam, majd meglátjuk mi lesz, hátha kihúzzák.


Üdvözlöm! A nevem Zvolenszki Zoltán.


Édesapám Zvolenszki István az 1970-es években aktívan lottózott, Ő volt a lakótelepen és a munkahelyén a lottóbizalmi.

Buzgárnak becézték, mert mindig tüsténkedett. Beszedte a lottópénzt, feladta a kitöltött lottószelvényeket, precízen dokumentálta, hogy ki milyen számokat játszott meg és az esetleges nyereményeket is.

Sajátságos lottószisztémát épített fel. Vásárolt 90db ping-pong labdát. A számokat 1-90-ig szektorokra és színekre bontotta, azon belül a páros és páratlan. Péntek délutánonként szertartásos lottóhúzást tartott a konyharuhával letakart vájlingból. Az öt szám kihúzása után egy büszke mosoly az arcán és felemelt mutatóujjal jelezte, hogy majd ezt nézzétek meg.

Olyan szintre emelte a számmisztikai tudását, hogy csodájára jártak a környékbeliek. Fizették neki a söröket és szájtátva hallgatták az elméleteket.

Valami alapja lehetett a képességeinek, mert ha a réten sétáltunk, akkor egy szemvillanás alatt megtalálta a négylevelűt, volt hozzá szeme. Messziről kiszúrta, én hiába erőlködtem, hogy legalább egyet találjak sosem sikerült.

Egyszer elvitt motorral a szegedi könyvvásárba és Makó környékén hirtelen megállt, leszálltunk, kitámasztotta a motort és visszaszaladt. Egy négylevelűvel tért vissza és vigyorgott hozzá büszkén.

A lakótelepen a Szóka Mari volt, aki hozta a szelvényeket, Apám a radiátor csövet kezdte el ütögetni a fakanállal és csődültek le a lépcsőházból az emberek.

Apám komoly ember lévén asztalhoz ült és precízen dokumentált, hogy ki melyik számot játszotta meg, mik az esélyek, mert a 46-ost már régóta nem húzták és az páros, zöld a hármas szektorból. Még a bolygók állása is kedvez, persze akkoriban még mit sem tudtunk az asztrológiáról. Ha valaki szerencsés csillagzat alatt született, mint a Nánási Imre a negyedikről, akkor művezető lett hisz a párttitkár lányát vette el. Így nem csoda ha néha egy rekesz kőbányait támasztott le az előszobában egy „na mi van szakik?” kíséretében. Összeverődtek a férfi emberek és sziszegtek az üvegek.

Apám levette a gázpalackról a konyharuhát, beleborította a pingpong labdákat a vájlingba, letakarta és feszült csend ült a konyhára, még az üvegek is megálltak a kézben. Legalább akkora figyelemmel kísérték az Apám által kihúzott és megjátszott számokat, mint a tévében az eredetit.


Egyszer volt egy hármasuk a közösben, nagy volt a riadalom, mint mikor tyúkok közé a gazdasszony szemet dob. Futkostak és csapdosták egymás vállát, hogy képzeld, összeszaladt a ktsz minden szegletéből és hallgatták, hogy melyik volt az a három szám, amit eltaláltak és Apámnak megengedték, hogy levezesse az elméletét róla, hogy miért és tulajdonképpen a negyediknek is ki kellett volna jönni de mindig olyan hülye számokat húznak.

Hitet öntött beléjük, de Ő maga is hitt benne, hogy egyszer sikerülni fog.


A munkahelyén nagy szervező és tréfamester hírében állt. Telente pirította a szotyit meg a tökmagot, belengte a lakást a finom illat s közben porciózta zacskókba, a munkahelyén 5 forintért adott egy zacskóval. Az egyiknek nem tudott visszaadni aprót, mondta kicsit várjon mindjárt lesz. Volt neki aprója csak előbb rárakta a rezsóra. Megvárta, amíg felhevül és fogóval lerakta az asztalra, majd odakiabált, hogy odaraktam a visszajárót. Amaz lebólintotta a dolgot s kisvártatva egy állati üvöltés hasított bele az asztalos műhely megszokott zajába.

Máskor meg együtt étkeztek az asztalosok egy nagy asztalnál és Apám nem szívlelte, hogy az egyik szaki kérdés nélkül elvesz ezt-azt a mások reggelijéből.

Mindenki kirakta maga elé, amit hozott és az meg körbenézett és egy áááá ez biztos finom lehet s elemelt egy jó falatot.

Apám kivágott egy darab posztót amorf alakzatban és beleforgatta lisztbe és tojásba, kirántotta. Csinált belőle vagy négyet és másnap bevitte.

Úgy ült, hogy szem előtt legyen s kibontotta az abroszból az étket látványosan.

A szaki, mint a vércse úgy csapott le a rántott húsra.

Volt nagy elképedés mikor ráharapott. Hiába no, Apám értett a pedagógiához is.


Akácvirágzás idején eltett egy virágot egy zacskóba és lefagyasztotta. Majd januárban bevitte a munkahelyére mikor a legnagyobb hó volt, hogy nézzétek, nálam az akácfák... és néztek rá nagyot.

Tudnék még ilyesmit mesélni bőven, mert ilyen ember az öregem.


Egyszer megengedte, hogy vele menjek a lottózóba. Mutatta az asztalt és a székeket, hogy azt Ő készítette. Leültünk a világoszöld furnér asztalokhoz, magam alá húztam a széket és tétován megforgattam az asztal lapjába épített szerencsekereket. Egy gumigolyó pattogott belül hang nélkül. Apám sorban állt, majd észrevette mit csinálok és elmagyarázta, hogy azzal Ő sosem játszana meg számokat, mert az teljesen a véletlenre épül, mindenféle szisztéma nélkül és az esélye, hogy kihúzzák ugyan megvan de … és hosszasan ecsetelte a színeket, szektorokat. A nagyapám és a nagymamám is serényen játszott Apám hatására és lelkesen várták a húzásokat. Kettes találatokra emlékszem, olyan volt nem is egyszer. De sajnos a nagyszüleim még azelőtt meghaltak, mielőtt Apámnak beteljesülhetett volna a hite.


Most 40 éves vagyok és nem emlékszem rá, hogy Apám mikor hozta utoljára szóba a lottót. Már több, mint egy évtizede nem játszik. Fáradt, reggel is és este is nyög, sóhajt ha lefekszik. Nincsenek álmai, nem ujjong és nem lelkesít, nem buzdít senkit, hogy játsszon meg számokat.


Pedig még mindig megvan a kockás spirálfüzetje, amiben dokumentálta az esélyeket és voltak állandó számai, a favorit. Hatalmas számok virítottak a füzet első lapján, ha megmutatnám neki talán még most is megélénkülne tőle, hogy igen, ezt mindig meg kell játszani, mert ezt egyszer kihúzzák.

Nem tudom Önnek mi a hatásköre, de volna egy tiszteletteljes kérésem.


Nagyon szeretném ha az Apám életében legalább egyszer érezhetné azt, hogy igen, ezért megérte, erről beszéltem, hogy csillogjon a szeme.

Nem lehetne csak egy kicsikét közbenjárni ez ügyben?

Csak öt számról lenne szó, nem olyan nagy valami de egy embernek hatalmas örömet tudnának vele szerezni.

Itt már nem is a pénzről van szó, mert mindene megvan neki, nem szenved szükséget semmiből.

Csak a tudat, hogy a hit, amit az önök intézményébe vetett, sok embert megtámogatott és hétről-hétre reményt adott, az nem volt alaptalan.

A nagyobbik fiamnak Leventének van egy osztálytársa, kis eminens fajta, jeleskedő. Testalkatilag nagyobb, mint a fiam és elég bumburnyák. Köszönni nem tanították meg, úgy megy el mellettem, mint a tyúk, amikor lel egy fél gilisztát és bújik vele futva és himbál két oldalra a csőrében.
Akkor figyeltem fel a srácra, amikor késő délutánig bent kellett maradniuk énekpróbán és szünetben a fiam vett magának az automatából egy forró csokoládét. A srác elakarta venni a fiamtól és úgy kellett meginnia, hogy futott vele s az ingére lötyögött. Ez nem volt elég, volt nála egy üres félliteres fantás doboz és azzal ütlegelte Levente fejét.
A fiam meg amilyen gyámoltalan hagyta magát.
Este felhívtam a srác szüleit és nyomatékosan hangsúlyoztam, hogy beszéljenek a fiukkal, hogy tartsa távol magát a Leventétől, mert hosszú távon ez nagyon sok probléma forrása lehet, a fiam nem egyszer kapott beírást, amikor nem Ő volt a kezdeményező csak próbálta magát kimenteni és közben elfajult a dolog.
Hozzá kell tenni nem egy angyal Ő sem, ismerem a hibáit, de tény, hogy nem szokta piszkálni az osztálytársait. Szeleburdi, meg rohangál, de ennyi. Minden normális gyerek ilyen.
Másnap bement a srác és rögtön Leventéhez ment, nyilván nem tudta zsebre rakni, hogy felhívtam a szüleit. Azt mondta neki a mutató ujját a mellkasának szegezve, hogy ha azt akarod, hogy távol tartsam magam tőled, akkor ne gyere a közelembe.
A kis disznó, a kis eminens, még feltételeket szab.

Napokkal később olyan helyzet állt elő, hogy előre nem tervezett történelem órát tartottak nekik. Biztos valami félreértésből adódhatott, de tény hogy sok gyerek nem vitte a történelem felszerelését. Ha így alakul, akkor mindig jön a beírás, hogy a gyerek nem vitte a felszerelését az órára. Elég durván nyomják, mert minden apró piszlicsáré dolgot beírnak. Nemrég a fiam az osztály szekrényébe rakta a rajzfüzetét és elfelejtette kivenni. A tanár tudott a dologról, de nem engedte felállni a Leventét. Inkább beírta az ellenőrzőjébe, hogy nincs ott a felszerelése.
Engem nem zavarnak ezek a beírások, egyszer már válaszoltam rá, hogy tisztelt tanárnő, kérem csak indokolt esetben használja az üzenő füzetet.

Erre a tanárnő nem hitte el, hogy neki írtam, ezért nem írta alá, azóta én sem írok alá semmit, így megy ez. Kicsit pályát tévesztett a lelkem, olyan szinten türelmetlen a gyerekekhez, mint a benzinkutas ha nem lát jattot.
Lehet régebben sínen volt, de szerintem a mai magyar valóság vele is csúnyán elbánt.
Az én időmben tényleg csak akkor írtak bele ha baj volt.
Nos, ez a történelem óra úgy sikeredett, hogy a mamlasz gyerek sem vitte a felszerelését és osont oda Leventéhez, hogy figyelj Levi, véletlenül nem hoztam a töricuccot és ha beírást kapok otthon nagyon nagy baj lesz. Légyszi add ide a tied és cserébe adok valamit, amit kérsz.
Srác vélhetően azért Leventéhez ment, mert gondolta, hogy mi már szokva vagyunk a beírásokhoz és mi nem nagyon problémázunk a Leventével.
Téved, mert sokkal több figyelmet fordítunk rá, nem csak az a lényeg, hogy hozza a jó jegyeket, hanem pontosan tájékozódunk és mindent megbeszélünk vele haveri alapon. Tőlem nem kell tartania, ha nem indokolt nem balhézok vele.
Csak akkor szoktam letolni, amikor megérdemli.
Rosszul sült el ez a töricuccos eset, Levente nem adta neki oda. Srácnak meg nem tetszett és az egyik szünetben úgy megszorította a Levente vállát, hogy elsírta magát.
Ezzel még nem is volt vége, mentek ebédelni és Levente ahogy itta a pohár vizet, a srác megnyomta az arcát szándékosan és a víz a szájából az asztalra spriccelt.
Természetesen jött egy beírás, hogy ebéd közben rendetlenkedett.
Na ekkor begurultam. Mondtam a fiamnak, hogy egyet se félj, bosszantsd fel. Legyél okos és figyeld meg, hogy mire ugrik, mit nem szeret, miért haragszik, mire érzékeny. Figyeld meg és gyűjts róla információkat. Ha hozzád ér, akkor kiabálj rá határozottan és hangosan hogy ne nyúlj hozzám a koszos kezeddel te disznó. Legyél mindig mérges vele szemben, soha ne ijedj meg, mert nincs mitől tartanod. Ha megüt vagy bánt nyugodtan pancsolj be egyet neki de az orrára, hogy törjön el, folyjon az orra vére. Láttam már ilyet, azonnali pánikroham ha meglátja a saját vérét.
Tudom keményen hangzik, de a srác szülei nem foglalkoznak vele, a tanárokat nem érdekli, én nem állhatok állandóan a fiam mögött. Valahogy azonban elejét kell venni a zaklatásnak. A legjobb védekezés pedig a támadás. Nem szabad hagyni, hogy a srác büntetlenül, következmények nélkül zaklathassa a fiamat. Ha megtörténik, akkor az ötszörösét kell visszaadni és azonnal.

Hja, keresztény gondolkodás. Istenben hiszek és az nem egyenlő azzal, hogy velem/velünk szemben mindent lehet és hülyének nézhetnek.
Gyerekkoromban nekem is volt problémám, sarokba szorítottak négyen és elpüföltek. Utána egyenként kaptam el a srácokat, nem volt gond, többet nem próbálkoztak. Volt egy kétszer akkora srác, mint én, nagyon sokat szenvedtem tőle, rugdosott, elvette az uzsonnámat, húzta a hajamat.
Egyszer megláttam az utcán, ahogy ment előttem gyalog, én meg kerékpárral.
Felgyorsítottam és hátulról teljes erőmből nekimentem, nagyon meglepődött és alig bírt felkelni. Még egyszer volt vele egy konfliktusom, de akkor már ráéreztem az ízére a dolognak és jó erősen térden rúgtam. Utána menekülőre fogta és bemenekült egy közeli templomba.

Vittem Leventét suliba és végig a lelkére beszéltem, hogy legyél fiam határozott és kemény, nem kell tőle félni. Bólogatott, hogy jó apa rendben de tudtam, hogy ha éles helyzetbe fog kerülni, akkor megszállja a félelem, egyedül lesz és védtelen. Talán ha a düh annyira eluralkodik rajta, hogy visszaüt. Jön majd egy beírás de nem fogok vele foglalkozni, nem tetézem még azzal is, hogy lekiabálom miatta.

Valami matek ügy miatt egyik reggel az anyja vitte Őt és már pattanásig feszült a helyzet, mondtam a nejemnek hogy vegye elő a srácot és az egész osztály előtt kiabálja le, alázza meg, de úgy hogy fröcsögjön a nyála.
Mielőtt beléptek Levente megkérte, hogy inkább ne kiabálja le, valahol megértem de a srácnak mindenképpen el kell kapni a grabancát, így vagy úgy de le kell törni a szarvát.
Levente észrevett egy apróságot, srác rajong Garfield-ért, néha viccesen megjegyzi, hogy gurfild és olyankor nagyon ideges szokott lenni. Leventének tetszik ez a szójáték, srác meg túl komolyan veszi és baromi pipa rá.

Kitaláltam, hogy ne gurfildet mondjon legközelebb, hanem gurfingot. Gurfing, szép szó. Biztos repülni fog érte egy pofon, csak úgy kell intézni, hogy a tanár közelében történjen és jól láthatóan kapja a pofont. Akkor mehet neki a beírás és én is mehetek be, mint felháborodott szülő, hogy ez azért már mégis csak sok... blá.
Lehet szülőkre napjában többször is rátelefonálni, hogy a kicsikét nem ártana elvinni pszichológushoz kivizsgáltatni, hogy ha lehet akkor az otthoni frusztráltságot ne az én csemetémen vezesse le és ha legközelebb előfordul nem hagyom következmények nélkül s a végére még nyomatékosan beleböfögném a telefonba, hogy gurfing, hogy értsék miről van szó.
Végképp elvesztenék a fonalat.

Nem is tudom melyikkel kezdjem, zavar hogy egyik sem olyan súlyú, amibe az ember lelke beleroppanna. Szokták mondogatni, hogy a világ hét fájdalma ült ki az arcára. Nem arról szól, hogy valakit/valamit elveszített, inkább nem kapott meg.
Már elteltek évek így leírhatom. Volt egy ismerősöm, aki egy időben abból élt, hogy egy frissen megnyílt áruházlánc pénztárába ültette be a feleségét. Volt felvétel, jelentkezett, próbaidő és huss, pötyöghette az árakat. Emberünk, akinek álneve Barnabás szépen bevásárolt és beállt abba a sorba, ahol a felesége pötyögött.
1000 Forintos szalámira 100 Ft. Drága italokkal, kávékkal, luxus fogyasztási cikkekkel üzletelt. Számára az volt a nagyker és utána búsás haszonnal tovább adta egy piacon. Még ha féláron is árulta sem veszített vele semmit. Egyszer voltam a lakásukon segíteni egy szekrényt összerakni, megkínált füstölt heringgel, pezsgővel, kaviárral. Elég furcsán éreztem magam, sörhöz vagyok szokva.
Teltek az évek és az üzletlánc kirendeltsége új főnököt kapott. Valami feltűnt neki és kiszúrta Őket. Nem lett az ügynek következménye csak a feleségét bocsájtották el az állásából.
Barnabás napokig nem tudott aludni, még nekem is elmondta mennyire feldúlta a dolog, hogy ott volt a teli kosár és nem tudta kihozni, megszégyenítették sok ember előtt, rossz volt ránézni. Bosszút forralt magában és kis szünet után a felesége újra jelentkezett pénztárosnak ugyanabba az üzletláncba de egy másik helyre.
Csak arra az egy alkalomra fenték a fogukat és meg is lett. Púposra pakolta a bevásárló kocsit és másnap már nem is ment dolgozni a felesége, szent a béke.
Helyreállt a lelkében a nyugalom.

Szintén elfedték az évek, írhatok róla. Álnéven megint csak Barnabás (nem mindegy mi a neve?) sofőrként tengette. Magas beosztású embereket szállított gyorshajtva, rendőrökre fittyet hányva, hiába állították meg Őket, azonnal elnézést kértek és tovább álltak. Fene tudja jó arc volt, azóta nem láttam. Sokat lógtunk együtt esténként egy sörözőben és utána hazavitt állami pénzen, ittasan.
Nem számított semmi.
A hölgyekkel, lányokkal, asszonyokkal is így bánt, mindig mesélte a kalandjait. Aztán egy ráragadt és a kelleténél jobban belebonyolódott. A bajszicsarack részéről komoly volt az ügy, nem hiába ragadt. De Barnabás ugyanúgy bújta a szoknyákat, villant a szeme pajkosan. Feltűnt a barátnőjének is és az is nekem sírta ki a lelkét. Mivel bizalmas viszonyban voltam mindkettővel így nem kívántam én sem célszemély, sem áldozat lenni ez ügyben de okot sem szerettem volna szolgálni, hogy bármelyik is ellenem forduljon, így csak meghallgattam.
Bajszicsarack önálló életet élt és úgy vélte helyes dolog ha visszaadja az elszenvedett sérelmeket. Hagyta magát lerandiztatni és a dolog a kelleténél jobban sikerült, mert a másik férfi nyakában találta magát végleg, odaragadt.
Barnabásnak csípte a csőrét az eset és nagyon elégtételt szeretett volna venni, rossz volt ránézni. Esténként sörözgettünk és sűrűn hívogatta telefonon, hogy beszéljék meg, találkozzanak.
Nagy sokára rávette a bajszicsarackot egy kis süti mellett kávéra és közben lovagként viselkedett. Kezét is megfogta, lelkére is beszélt, egy csokor virág és leugrott a bugyi, volt egy kis etyem-petyem.
Barnabás a végén elküldte a csajt a francba és rápirított, hogy csak azért nem kellesz, mert egy ribanc vagy. A bajszicsaracknak a másik kapcsolata is tönkrement és azóta talán már megjött az esze.

Már megint múlnak az évek és ugyancsak Barnabás. Szép feleség, két gyermek, vezető állás, dől a pénz. Közben befűtött neki egy bajszicsarack és légyottok. Barnabás megunta az állandó szállodakeresést és vett neki egy kisebb lakást, kertest. Egy ikerház fele volt. Kellemes, csendes környék, befolyásos emberekkel, közbiztonság is.
Hamar odaszoktak, bebútorozás, tervek de semmiképpen nem válás. Bajszicsarack egy darabig pedálozott neki hogy de miért és akkor jöttem én a képbe. Iratrendezés, ez volt a dolgom, Ő meg a főnököm és mellékesen úgy szólított, hogy én kis csernusom, lelki szemetesládának használt.
Mesélte, hogy tartaná Ő mindkét frontot, de ha a bajszicsarack nagyon képbe akar kerülni lapátra teszi és mindent tagad. Végül nyugton maradt, de Barnabásnak egyre jobban tetszett a környék, egyre otthonosabban érezte magát és kitalálta, hogy megveszi az ikerház másik felét, odaköltözik az egészbe a családjával és a bajszicsaracknak vesz másikat.
Annak meg szúrta a szemét, hogy ennyire a háttérbe szorult és lelépett. A történetnek akár vége is lehetne ha Barnabás nem vette volna a fejébe, hogy az ikerház másik felét mindenképpen megszerzi. A tulajdonos nem állt kötélnek, ott élte le az élete javát és ott is tervezte a távozást az örök vadászmezőkre. Valószínűleg szintén módos ember lehetett, mert még arra sem ugrott, hogy a kelleténél több pénzt ígért neki. Elmérgesedett a dolog és szó-szót, kiabálás pedig ökölrázásig fajult.
Egyik reggel azzal állított be Barnabás, hogy kibaszok én ezzel, pokollá teszem az életét, rossz volt ránézni.
Kerített egy sokgyermekes cigány családot és ideiglenesen beköltöztette Őket az ikerház másik felébe. Fizetniük sem kellett érte, azok csak nézték a környék puccos házait, dikkmá.
A szomszédnak felőrölte az idegrendszerét az eset, nem telt bele egy év és meghalt, ráment a szívére. Nem ismerem a részleteket, de utána már Barnabás sem akarta megvenni a lakrészt. Mindenki nyugalomra lelt.

Barnabások, évek és megint nyugodtan közre adhatom, már nem fenyegethet veszély senkit sem. Gyerekkoromban Vésztőre jártam nyaralni az Okányi utcába. Lakott ott egy Barnabás, hős szerelmes és elepedt a szíve egy lányért, módos házba valóért.
Megadta a módját annak rendje szerint. Vasárnaponként szépen kiöltözött, elhívta a lányt sétálni, ment is de a szíve már régen másé volt. Barnabás tervezte a közös életet és megtette az első lépéseket. Jeggyűrű, lánykérés, bajszicsarack meg közben végig másra gondolt. Hiába no, ilyen a falusi élet. Mindennek megvan a módja. Barnabásnak piros pozsgás volt az arca. Fülébe jutott a hír, hogy a bajszicsarack valami idegennel a falu központjába és fagylalt. Barnabás kiköpte a tüdejét úgy tekert. Leste a sarokról, ahogy kézen fogva mentek és felszabadultan, mosolyogva, könnyeden. Fájlalta is, hogy neki ebben a mosolyban és kis gödröcskében a szája szegletében soha nem volt része. Leste a lányt estefelé, ahogy hazavette az irányt és erőt vett rajta. Nekitaszajtotta a szalmaboglyának és a felhajtotta a szoknyáját. Majd én megmutatom neked, hogy és próbálta maga alá gyűrni, rossz volt ránézni.
Sivalkodott a lyány és kicsődültek az emberek az utcára. Barnabást lefogták és kijött az urh. Börtön lett a dologból és azóta nyaralni sem voltam ott. Minek szépíteném a dolgot?

Aztán, hogy meséljek egy nagyon is személyeset én is vagyok Barnabás, de már inkább csak voltam. Egy barátom, akivel együtt énekeltem a kórusban Gábor nevezett el annak. Okát nem tudom, mert Zoltán vagyok, de aktív Barnabás koromban történt meg az eset. A zuglói önkormányzatnál dolgoztam, mint környezet tanulmányos. Valaki kért segélyt kimentem a lakására és dokument. Pár dologról megkérdeztem és kitöltöttem. Döntési pozícióban nem voltam csak javaslatot tehettem. Általában megadtam mindenkinek, kivéve egy két kirívó esetet. De az külön téma.
Becsöngetek egy lakásba és lenge öltözékű nő nyit ajtót, átlátszó, sötétkék hálóing, még vizespólóznia sem kellett úgy hegyesedett a melle a hálóing alatt.
Miközben én a paksamétát pakoltam az asztalra Ő bement a fürdőszobába és nyitva hagyta az ajtót. Ledobta magáról a hálóinget és nekiállt öltözni. Azt sem tudtam hova nézzek, nem tudtam a helyén kezelni a dolgokat. Emlékszem még gyerek voltam a tanyán, de már elmúltam 14 éves. Nyár, rekkenő hőség és jött a villanyszámlás hölgy. Én a gangon ültem egy fotelban, szüleim sehol és a nő azzal indított, hogy légy szíves vegyél fel valamit, mert egy szál gatyában mentem elé. Ő is zavarban érezte magát, ahogy én akkor, de voltam olyan hülye, hogy egyértelmű jelzésnek vettem és nekiálltam csapni a szelet. Rögtön becsuktam a dossziét és mondtam, hogy micsoda megismételhetetlen eset, Ön egy gyönyörű nő, ez pedig egy alkalom. Soha nem értettem a nők nyelvén, akkor sem. Azonnal kikérte magának és hogy mit gondolok én. Mint kiderült csak simán egy művészlélek, aki elég szabadon gondolkodott de eszébe sem jutott. Én meg ott álltam leforrázva s közben már tényként kezeltem, hogy mindjárt a kezeim között tapinthatom a feszes mellbimbót. Még megkérdeztem tőle, hogy nincs e valami rövid ital a háznál, mert eléggé cefetül érzem magam, rossz volt rám nézni. Erre elzavart, hogy azonnal takaródjon a házamból.
Utólag nem voltam rest és kiderítettem, hogy csak bérlő és van elmaradása bőven, a segélyt sem javasoltam, írtam egy két oldalas jelentést, hogy minden rendben, nagy a jólét. Nem is kapta meg, és én sem.

Felhívni magamra a figyelmet, az a kedvencem, abban jó vagyok, vitathatatlanul.
A feleségemet például úgy ismertem meg, hogy már hetek óta nem volt barátnőm, magányosnak éreztem magam, nem volt kivel megosszam az ágyam. Mikor véget ért egy négyéves kapcsolatom, akkor az első napokban annyira szenvedtem, hogy rosszul voltam az egyedülléttől, bepánikoltam és rohamaim voltak, fulladtam, nem kaptam levegőt, nagy nyomás a mellkasomon, nagyon megviselt, hogy elhagyott. Esetenként megkértem olyan lányokat, hogy aludjanak nálam, akiket aznap ismertem meg és mondtam jó előre, hogy nem szeretném zaklatni meg semmi, csak legyen ott velem, mert nem tudok elaludni ha valaki nem szuszog a szobában, hidegek a falak, kattog az óra, de hiányzik az élet. Utána jött pár egynapos, kétnapos, kétharmados többség kapcsolatom. Majd jött Renáta 1 hosszú évre, szerintem nem volt egymáshoz semmi közünk, csak nem mertük egymásnak bevallani. Egyetlen egy dolgot sem tudnék mondani, amiről egyezett a véleményünk, egyszerűen csak a testi szükségleteinket elégítettük ki és hogy ha elmegyünk hétvégén kirándulni, akkor ne legyünk egyedül, legyen ki zörgesse velem szemben az abroszon a porcelánhoz a kanalat, koccintani.
Renáta is elhagyott, azt hazudta elutazik vidékre a rokonaihoz, de az állomáson már várta a volt hapsija. Folyamatosan panaszkodott a srácra, hogy részeg, meg ütötte, de visszahúzta a szíve. Azóta Renáta meghízott, nem kicsit, nagyon, már nem oly üdítő látvány, mint emlékeimben. Juj de jó, hogy ma nem vele élek
Néhány esetlen próbálkozás pótolta Renáta hiányát, újsághirdetés, sőt még társkereső szolgáltatóhoz is elmentem, én is csodálkoztam rajta, hogy ezek ilyen fényesen élnek. Kitöltöttem egy adatlapot, hogy mikor kelek, hogy ébredek és horkolok e, betegségem, végzettségem, műtétjeim, hobbi, vagyoni helyzet, munkám, költöznék e más városba, miért nem?
Telehazudtam az egészet, kifizettem a pénzt és jót röhögtem az egészen, hogy az apátok valagát, nehogy már totón nyerjem meg álmaim nőjét.
Aztán csak bejött, az egyiknek megtetszett az adatlapom és felhívott. Azt mondta 28 éves, kicsit csodálkoztam is, hogy mint ha használtabb lenne már, de nem tettem szóvá, nézzük milyen belülről? A belső értékei alapján már jobban érzékeltem, hogy 35. Parancsoló, utasító, sokat látott, rutinos és ellentmondást nem tűrő típus. Később be is vallotta, hogy félt megmondani a korát, mert az alapján elutasító lettem volna, pedig mi milyen jól összeillünk. Annyira, hogy úgy szakítottunk szó szerint te jobbra én balra. Mentünk a lakására vacsorázni. Aztán úgy alakult, hogy Ő befordult az utcájukba, én meg mentem tovább egyenest. El sem köszöntem tőle.
Aztán jött a Judit. Végtelenül jó fej volt, de délig aludt. Én meg már reggel hatkor ott értetlenkedtem a konyhájában, hogy kávét ki fog, s reggelit az asztalra. Ő meg csak magára húzta a takarót. Lementem a buszmegállóba és a söntésben kértem egy kávét, ettem egy utasellátó süteményt, szép piros volt a papírja. Ittam rá egy felest, leültem a melósokkal dumálni és jókat röhögtünk, kértek néhány kört, én is. Mire Judit felébredt olyan részeg voltam, hogy nem tudtam bejutni a bejárati ajtón. Kijött értem és bekísért. Még a fülembe súgta, hogy te egy állat vagy bazmeg és lefektetett aludni tényleg jó fej volt és rögtön utána rájöttem mekkora szerepe van annak, hogy az ember mikor ébred és főleg kivel.
Teltek a hetek és eszembe jutott a Gabi, gondoltam felhívom, tudtam Ő is egyedül van, vidéki kisfalu, séta a hegyekben, ebédre leves. Láttam nem sok lesz a dologból, mert nem tudtunk egymásra hangolódni, az anyja is kiabált velem, hogy ez nem kurvák tanyája, aludjak ott ahonnan jöttem.
Gabi áttelefonált egy másik faluba egy barátnőjéhez, hogy ott aludhatnánk e? Megtettük, a barátnője meg körbetelefonálta a vadkerti lányokat, hogy jön egy pesti srác. És lőn, jöttem :cool:
3-an jöttek elébünk a buszhoz és egy kis zöld kabátos tündérke látványa mindjárt megfogott. Mindjárt körbe is udvaroltam, utaztunk együtt buszon és invitáltam én kajakozni, hegyet mászni, Apám tanyájára. Meg szédítettem valami esti egyetemmel, holott még érettségim sem volt. Hazudoztam össze-vissza és mentem velük táncháztalálkozóra. A régi stadion kör alakú volt, ez azért fontos mert mindig lestem Annamária merre jár. Juj de szép dallama volt, hangsúlyozva, hogy Annamária merre jár. Mint a Jamaica a jamaicai jamaicaiaké, mondd csak ki!
Jó mi?

Próbáltam úgy intézni, hogy mindegy merre meg én akkor is vele szembe jöjjek és mosolyogjak. Utólag megbeszéltük, hogy feltűnt neki és mondogatta a barátnőjének, hogy milyen érdekes, Zoltán mindig szembe jön velünk valahonnan. Persze mert körbefutottam a stadion folyosóját csak, hogy megint mint ha éppen csak nézegetném a táncosokat, de odamondva egy gyengébb poént, hogy ti is?
Aztán nevettünk. Érdekes, hogy most hogy írom újra ugyanazt érzem, mint akkor, pedig már a feleségem és szült két gyereket.
Azt érzem, hogy nagyon vágyom utána, éreztem a szoros szálakat de nem hittem benne, volt is rá okom, mert elváltak útjaink és eltelt közel egy év. Gondoltam én rá többször, de már nem számítottam rá, hogy valaha is egybe lehetünk. Egy karácsony előtt azonban találkoztam a Gabival, igen vele, onnan a faluból és csak annyit mondott üdvözöl Annamária és átadta a telefonszámát. Egyből felhívtam és meg is beszéltünk Pesten egy találkozót. Írtó béna voltam, mert véletlenül pont ugyanabban a kabátban volt, mint amiben utoljára láttam és rögtön azzal indítottam, hogy megkérdeztem nincs másik kabátod? Na de hogy meg is krémezzem a tortát mentünk kirándulni és első utunk a kocsmába vezetett, felhajtottam deci rumot és elmeséltem egy szűzmárjás viccet oszt csapkodtam a térdem, hogy érted nem, érted???

Annamária előző napokban döntötte el, hogy akihez hozzámegy az csak is hívő, diplomás és alkoholmentes ember lehet. Ráadásul még kemény dohányos is voltam, szívtam a mezítlábas Kossuthot. Tényleg egy főnyeremény, de kicsire nem adunk. Nejem nyelt egyet és Istenre bízta a dolgot. Uram, hogy ha Őt szánod nekem, akkor fejet hajtok az akaratod előtt.
A szülei eleinte hallani sem akartak rólam, megtudom érteni Őket, nem voltak könnyű helyzetben. A lányukat végig taníttatták, rengeteg időt és pénzt fektettek bele, vettek neki egy lakótelepi lakást, 2 diplomás zenészt faragtak belőle, aki mára tanár és erre jövök én a képbe, úgy néztem ki, mint Jimi Hendrix és Kurt Vonnegut keveréke. Vékony farmer, kerek orrú, lapos bőrcipő, piros-fekete kockás ing, az oldalamon nyúlfarok, bőrláncok mindenhol, zsebóra, és a pipadohánynak meg a tömőkészletnek kicsike bőrtáska. Tetejébe büdös volt a lábam, nem kicsit, nagyon. Mikor elmentem hozzájuk nem mertem levenni a lábamról a cipőt, de valahogy túltették magukat az első csapásokon.
Talán ott billentettem magam felé a mérleg nyelvét, amikor meghívtam Őket vacsorázni egy balassagyarmati étterembe és előadtam nekik a terveimet. Készülök könyvet kiadni, festeni, esti egyetem is szóba jöhet, zenélgetek s tényleg érezték milyen sokoldalú ez a gyerek.
Azt azért gyorsan hozzá kell tennem, hogy akkor éppen villanyszámlás voltam.
Nem mondom jó meló, szerettem csinálni, de villanyszámlásból egyből egyetemi docensnek készülni már nem kis falat, igazi kihívás, ezen a helyzeten már tényleg csak Isten segíthet.
Biztosan hiszem, hogy végig Ő tartotta kézben a szálakat és Ő hárította el az emberek szívéből az akadályokat, hogy befogadjanak maguk közé családtagnak. Mostanra talán már értik és tudják mi az érték. Szívesen megmutatnám nekik az adatlapom, amit a társkeresőbe adtam be, kész kabaré. Van a földön még egy ilyen hülye ember, aki nulla háttérrel ekkorákat blöfföl és végig nyeregben marad?

Volt egy szigetszenmártoni telkem, rajta egy kis parasztházzal, eleinte Annamária nagyon félt és előre kijelentette, hogy Ő nem lakik ilyen vályogviskóba. Adtam is fel hirdetést, hogy albérletet keresünk, de nem találtunk semmit. Kénytelen volt beköltözni hozzám a vályogviskóba. Laktunk ott vagy 3-4 évet, álmaink háza lett, nagyon szeretnénk újra egy ilyen helyet, otthonossá varázsoltuk. Ház előtt eperfa, alatta sétány, volt vagy összesen 3 méter, kavicsokkal kirakva. Udvaron 6 méteres fenyőfa, karácsonykor belepte a hó és azt díszítettük fel. Az első fiam Levente oda született, mézeskalács házikó. Volt egy kútgyűrűnk a kis ház mögött, körbevettük náddal, kavicsokkal és nyáron ott zuhanyoztunk.
Annmari előtt volt már kint velem néhány lány a telken, de nem nyúltak semmihez. A nejem volt az első, akire a szomszéd néni egyből megjegyezte, hogy látom szeret kapirgálni és kritikus szemmel mérte végig a kertünket.

Volt egy oldalső kis helység ajtólapokból összetákolva, ott töltöttük az első néhány éjszakát, amíg meszeltünk és csinosítgattuk a házat. Kint főztünk az udvaron egy kályhán, reggelre befagyott a tea, nejem nem mert kiszállni az ágyból, mert fűtés az nem volt. Mondtam neki Néró jó meleg, húzzuk be az ágyba. Néró egy hatalmas, fekete Labrador volt, jó fej, az ágyunk mellett lihegett.
Később az összes ajtólapot lebontottam és egybehordtam s meggyújtottam a HÉV melletti árokban, akkora tüzet csináltam, hogy a HÉV nem mert rajta átmenni, megvárták, amíg leég a nagyja. Én meg a teraszon ülve néztem, ittam a sörömet és tudtam élni.
Örültünk minden apróságnak, nejemnek lett állása, én meg az egyik lépcsőház elektromos helyiségében találtam egy hűtőgépet, ott volt már régóta. Estére elloptuk. Sikerült megoldani a vízproblémát is, az egyik szomszédom beépített egy szivattyút, meg egy tartályt. Arra vettem egy pici vízmelegítő készüléket.
Este aztán ugrálva mentünk a kocsmába, hogy lá-lá, lá-lá az állás, a hűtő, a meleg víz.
Tudtunk élni.

Így 12 év után meg azt mondom egymás nélkül nem megy. Néha egy-egy napot elutazik a gyerekekkel és jól esik egyedül lenni délelőtt. Végigtakarítom a lakást, zenét hallgatok, ábrándozok. De az ebéd már nem esik jól, nem is nyúlok hozzá. Megmelegíteni is lusta vagyok, nincs kivel megenni. Megvárom, amíg nagyon éhes vagyok és eszem hideget a hűtőből. Elé guggolok és mindenbe beleharapok kenyér nélkül. A délután már úgy telik, hogy nem találom a helyem, estére unottan telefonálunk egymásnak, hogy háááát semmi, és ott? Jó lenne ha itthon lennétek.
Eleinte ha egyedül aludtam otthon rémálmaim voltak. Később kihagytam a vacsorákat és helyette vettem 8 sört, akkor legalább biztosan aludtam.
Mostanában meg azt találtuk ki, hogy itt marad velem a Levente, Ő meg a Benjáminnal megy el.
Úgy sem jó, ott szuszog mellettem az ágyon és lerúg, forgolódik, az oldalamba tapos és horkol. Tiszta ideg vagyok, alig alszok valamit csak jönne már a reggel.
Ha meg kettesben maradunk és Anyósomék elviszik a gyerekeket, akkor az első este végre könnyed és felszabadult, de már a másodikon sóhajtozunk, hogy bárcsak itthon lennének.

Így 12 év távlatából azt mondom szükségünk volt a közös nélkülözésre és hogy nem hullott minden az ölünkbe az első szóra, ez tartott össze bennünket.

1Móz 2,18
És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.
Préd 4,10
Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, a ki őt felemelje.


Hjaj az esküvőnk, na az is megér egy misét, majd később elmesélem.

Isten nem ég el

Válasz Tóta W. Árpád bejegyzésére. 2007.03.23. 07:00

here: [link]

Hagy kezdjem rögtön azzal, hogy Isten ha csak fogalom szintjén is létezik, nagyon komoly dolog. Szerintem van annyira komoly, hogy az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.

Ha nem tudnád Isten jóval előbb blogolt és a gondolatai jóval több emberhez jutottak el, mint a tiéd, pedig még net sem volt.
No szó se róla amit írtál tényleg vérprofi és szívem mélyén egyet is értek vele, ezért is gondoltam, hogy válaszolok rá.
Szó, ami szó csípős a nyelvezete, süt belőle a szolidaritás, vagyis hogy te a pap oldalán állsz.
S vajon Isten is a pap oldalán áll?
Ezt elfelejtetted megvizsgálni, sőt mindenki elfelejti, ezért nem is hibáztatlak, Isten sem tenné.
Csak nem árt ha szólok, hogy nem kell bedőlni ennek a sok térj meg és fogadd a szívedbe Jézust dumának, meg hogy hétvégén gyülekezet és fogd a kezem él az Úr.
Jer táncikáljunk, napsütés és aztán hétfőn az első sérelem ledönti Őket és péntekig súsárolnak majd dobnak a perselybe gazdagon, hogy legalább addig is feledtesse velük, hogy meg kellene vizsgálni Isten és az ember viszonyát.
Mindig azt mondják a lelkészek, hogy fiam menj és tarts önvizsgálatot. Értékeld át magadban a viszonyodat Istennel. Így aztán mindig magukból indulnak ki, Istent el is felejtik. Az a lényeg, hogy én milyen vagyok és hozzám képest a többi ember. Biztos rám is néz valaki úgy, hogy atyaég ez mekkora egy állat, micsoda féreg.
Megadatik eme földi öröm számomra is csak nem élek vele.
Irkálok róla, de azzal is úgy vagyok, hogy az ember, amit csinál szeresse s tegye az teljes odaadással, szeretettel. Ne olyat vegyen magára, ami tehertétel, mert azt előbb utóbb ledobja, mindent ledobunk, ami teher.
Péter is fogadkozott, hogy halálomig követlek Uram. Jézus felelte neki, hogy a kakas mire háromszor, megtagadsz.
Végül volt egy pillanat mikor Péter emberileg minden szempontból megbukott.
S mikor már egyáltalán nem bízott meg magában, akkor Jézus mondta neki, hogy:

Mk 1,17
És monda nékik Jézus: Kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halászszatok.

Tudod nem mindegy, hogy ki mondja és kinek az akarata. Ha az ember saját maga akaratából kezdi el követni Istent, mert az szimpi a világ szemében, akkor úgy jár, mint Péter.

Biztosan tudom, hogy a te embered még nem találkozott Istennel. Ez nem szubjektív vélemény, nem magamból indulok ki. Én mindent úgy nézek, hogy Isten és az ember viszonya.
Van egy sorrend, előbb van az elbukás, utána szólít meg Isten, mikor emberileg rommá leszel.
Míg van benned tartás, büszkeség, önbizalom, addig nincs szükséged rá.

Ott van például Pál apostol. Köztiszteletben álló ember volt, farizeus, törvény tudó ember, volt neki rangja és adtak a szavára. Üldözte a keresztényeket és kövezések alkalmával vigyázott a kabátokra. Frankó meló, ott vagy mindig de soha nem te végzed a fekete munkát és néha bepillanthatsz mások magánügyeibe, turkálsz a zsebeikben, megbíznak benned, de te csak kiforgatod.
Hopp egy pénz, ennek meg jóval több van, csak egyet vett el belőle, hogy ne tűnjön fel, az úgy is olyan kis összeg, hogy kellemetlen lenne rákérdezni a gazdájának.

Aztán Isten 3 napra megvakította Őt és még beszélt is hozzá, hogy:
3. És a mint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből:
4. És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
5. És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
6. Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.
15. Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt.
16. Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni.

Látod kedves Tótawé soha nem az ember választ olyan esetekben, ahol a frigy nem bomlik fel. Isten nem csupán egy futó kaland, nem holmi illó anyag, nem ég el, hogy csak a füstje marad, Isten lélek.
Hallottad te azt a dumát valakitől, hogy Pál apostol becsajozott? Vagy benne volt a blikkben? De keress rá a neten is, tutira nem írtak le ilyet sehol.
De akár a Bibliába is beleolvashatsz, Isten elég őszintén blogolt, nem nagyon kendőzte el senki mocskos emberi mivoltát. Ott volt mindjárt Dávid király, egy felkent, Isten büszke volt rá.
Mégis lenyúlta az egyik katonájának a nőjét. Szemet vetett rá a vár fokáról és megkérdezte a szolgáitól, hogy ki az?
A férjének adott egy levelet, az meg amilyen ostoba volt nem olvasta el, hanem kézbesítette. Az állt benne, hogy küldjék őt a legvéresebb csatába. Meg is halt.
Dávid utána magához vette a nőt és össze is házasodtak.
Ment hozzá a próféta, hogy van egy földesúr nagy nyájjal és vendégséget szerze. De a szegény ember egy birkáját vette el, hogy a vendégeket megetesse.

Hol van az, ki az a gaz? Halált érdemel!
Te vagy az Uram, mondta a próféta és Dávid felismerte Istent és az megkegyelmezett neki.
Szóval így ahogy én Istent megismertem azt mondom, hogy nincs olyan helyzet, amiből Isten ne tudna kivezetni. Ha már a szárnyaid alá vontad ezt a papot, akkor légyszi szólj neki, hogy ha végzett a nagy dúl a lávval nem ártana egy kis időt Istenre is szentelnie, össze kéne haverkodjanak, mert Istennek jó a téháemmje, persze más is.

Na ég veled!