Hirdetés

guga pornófilm forgatáson

guga pornófilm forgatáson

A nejemmel már régóta tervezzük, hogy egyszer videóra vesszük magunkat, volt egy esetlen próbálkozásunk, amikor kettesben elutaztunk két napra Parádfürdőre. Miután visszanéztük jót röhögtünk és azonnal töröltük. Láttam már jó amatőr pornófilmet, ez nem volt az, elég kiábrándító volt látni magunkat.
Van egy országos cimborám, mindig is tudtam, hogy rosszban sántikál, látszott a szemén már az első alkalommal, de nem mertem rákérdezni, hogy miből él. Teltek s múltak az évek, még Budapesten rendszeresen lejárt hozzám a Gizellai pinyóba. Hozta a számítógépet karbantartásra, meg a haverjaiét is. Nagy dérrel-dúrral közlekedtek, a lépcsőfordulóban tolták maguk előtt a huzatot olyan szélesek voltak, vihogtak, nyerítettek. Nahhh, mi van guga, még mindig itt rohadsz a pinyóba? Nem akarsz egy kicsit kimenni a napra? Ki kéne mozdulnod, állandóan csak a billentyűzetet püfölöd, elhájasodsz és nem fog felállni a farkad…aztán összenéztek, és hatalmasat röhögtek.
Megint elgurult pár hónap, egyik reggel hív, hogy délután jó vagyok nálad egy körre? Néztem, mint a légy, hogy miről beszél ez?
Guga! Hallod? Vinnék egy gépet, kéne helyette egy másik, számítsd be, amennyiért tudod és rakj össze valamit másnapra. Az egyik csajomnak megadta magát a gépe, minden indulás után megjelenik egy kék képernyő, nem megy tovább, valamit kiír fehér betűkkel, és csak úgy lehet kikapcsolni, hogy kihúzom a konnektorból.
Becsöngettek, ment a vihogás azonnal, cipők csattogtak, vagy magas sarkú cipők? De hány?
Több csaj is nyihogott, meg kuncogott, hogy ez már milyen hely? Meddig kell még lefelé menni? 3 manöken alkatú csajjal érkezett, azonnal, kérdés nélkül belevetették magukat a napozóágyba a napernyő alá, és megállás nélkül nevettek, meg kacarásztak. Egyik belecsípett a másikba, az meg oldalba bökte, hogy ne legyél már ilyen hülye, viselkedjél!

Bánk-majális programtervezet

Bánk-majális programtervezet

2011. április 30. szombat

- Járdarajz verseny gyermekeknek

- 12:30 Ebéd, közben: Jó ebédhez szól a nóta Povazsán András bácsival

- Anyák napi műsor

- Bánki meseíró pályázat eredményhirdetése

- A három első helyezett mű felolvasása

- Alsópetényi vadmacskák táncos műsora

- Közös daltanulás-éneklés (fele magyar – fele tót)

- Alsópetényi vadmacskák táncos műsora

- Bánkvíz (3 fordulós csapatverseny)

- Férfiszépségverseny

- Tombola

- Útjára indul a bánki vándoralbum

- A délután hátralévő részében laza chill out dj.vodival

[Emlékeztetőül a tavalyi majálisról (csipetkézés Bánkon)]