Apósom és anyósom, mikor elmennek nyaralni Hévízre vagy bárhová belföldre és tudjuk, hogy vasárnapig maradnak, akkor szombaton várjuk Őket. Lehet tudni előre, hogy addigra elfogy a tartalék, megunják és az egyre erősödő honvágy, a tenni valók, a már mindent láttunk érzés haza hajtja Őket.
Nejemmel már nevetünk rajta, hogy most is, mint mindig hazajönnek korábban.
Én csak azt szeretném tudni, hogy mióta munkálkodik az emberben ez a nyugtalanság? 20 évvel ezelőtt ha a SZOT üdülőkbe kapott az ember beutalót, akkor azt végigfogyasztotta, végignyaralta és maradt az utolsó percig s nehezen vett búcsút a helytől.

Ha megyünk a telekre Kulcsra, vagy Szandára, akkor a nagyobbik gyerek már BP határában rákérdez, hogy „mikor érünk oda?”.
Próbálom neki elmagyarázni, hogy ilyen kérdésektől szikrát hány a szemem, mert úgy teszi fel, mint ha mi odáznánk el. Mint ha mi nem akarnánk odaérni, hátráltatnánk. Nem rajtunk múlik, az út 80km és ha újra megkérdezi, hogy „messze van még?” sem érünk oda hamarabb.

Az elmúlt hétvégét is Szandán töltöttük. Menetrendszerűen kérdezte meg most már a kisebbikkel Benjaminnak kórusban, hogy mikor érünk oda?
Birkát kellene ebédelnem, hogy legyen hozzá türelmem, de újra előadtam, hogy többet ne kérdezze meg. Ő nem kívülálló, nem taxi ez.
Vasárnap ebéd után ledőltem a hűvös szobában aludni egyet a kisebbik fiammal. Majd leragadt a szemem de Benjamin még nyitogatta az öreg szekrényeket, hogy mit rejthetnek az ajtók? Alig bírtam rávenni, hogy feküdjön le, végül sikerült és egyszer csak hortyogott.
A nagyobbik fiam mikor ennyi idős volt, Őt még becsaptam. Dafeküdtem a kiságya mellé, Ő oldalra fordította a fejét és engem nézett. Nyomta az oldalamat a parketta, mert azon feküdtem csupaszon és eljátszottam, hogy elalszom. Előbb lassan elnehezültek a pilláim, egyre sűrűbben ásítottam, lelassult a lélegzetvételem, néha horkantottam egy halk s véletlent. Majd ütemes és lassú lélegzés, néha beiktatott s elnyújtott nyögések, akár egy alvó ember.
Hatásos volt.
Miközben színészkedtem éberen figyeltem a lélegzését.
Előbb csak ásított, majd ahogy a nagykönyvben megvan írva horkolt. Kicsit kinyitottam a szemem s kilestem, alszik. Vigyázva keltem fel de így is megreccsent a parketta.
Mentem a dolgomra és a Levente 2-3 óra múlva álmosan pihegett a kiságy szélébe kapaszkodva. Jót aludtál fiam?

Sajnos ez Benjaminnál már nem jön be. Ha elkezdem színlelni az alvást, akkor elkezd piszkálni az ujjával, előbb a számat, utána a szememet. Addig, amíg elkezdek röhögni. Őt nem lehet becsapni, mivel későbbi gén így felkészült már erre. Ma is próbáltam elaltatni, de amíg én elcsendesedtem Ő átrendezte a szobát. Kis asztalt lábával arrébb tolta, kis székét és neki a falnak és így ment el félóra, hogy Benjamin ne zajongj! Aludj már!
Egyszer aztán meguntam, gyere fiam megy a készítős film, a hutumék. Jött is át szaporán, esze ágában sem volt aludni. De alig feküdt le mellém az ágyra, nekiállt szuszékolni ritmusra.
Mikor felkeltem mellőle megnyikordult az ágy és félig kinyitotta a szemét, de aludt tovább.

Szandán a hátsó szoba ritkán van használva, érződik is az illatán, megállt benne az idő.
Hessegettem a legyeket magam körül, a Benjamin már elaludt és próbáltam tőle is távol tartani a bugarakat, ahogy itt Szandán mondják.
Kinyitottam az ablakot, hűsítő szellő és csend, néha egy autó. Legyek ki a fényre, közben Apósom papucsa slattyog végig a folyosón. Kiment az álom a szememből és fel s alá jártam. Se enni, se inni, se maradni nem volt már kedvem. Otthon szerettem volna már tudni a családot.

Nem siettettem az indulást, mert abból mindig baj van, de a szemem sarkából lestem ám, hogy sorjáznak e már a kocsihoz vagy sem.
Még volt egy lemaradásunk, amit feltétlenül pótolnunk kellett, hogy ne legyen igaz a mondás. Miszerint a nagyszülők halála után széthullik a család.
Szandán még beugrottunk a bátyusékhoz. Úgy lett megbeszélve, hogy bemegyünk, elköszönünk és irány Váralja a Bözse nenüs, kirakunk nála egy zsák kukoricát, amit a Mama küldött és irány szvíthom.
De a bátyuséknál a gyerekek gyökeret vertek. Kerti tóra ámuldozás, közben csokitorta és egyéb ínycsiklandó, édes falatok, de akkor már a kerti asztalnál ültek és Marcsi szorgalmasan ecsetelte, hogy mikor megy vissza Tatára.
Feszült voltam és nem tudtam rajta úrrá lenni, folyton az autó ülése felé koncentráltam, de a többiek csak nevetgéltek, sztorizgattak és nem akaródzott indulni senkinek. Közben Benjamin folyamatosan majd bele esett a kert tóba, Levente meg sértődötten csapkodta a térdét, amiért rászóltam, hogy gyertek el onnan.
Végre elindultunk, Bözse nenüs meg sehol. Az ajtót kinyitottuk, mert tudtuk hol a kulcs, közben a szomszéd szólt, hogy ünnepségre ment, ott találjuk.
Most nem, csak berakjuk a kamra elé és megyünk.
Éreztem a zsigereimben a 2A utat és valóban, életveszély, akár a hatos út.
1 másodpercért képesek ölni, előzni, kockáztatni mások életét. Ha mész százzal az nem elég, Ő kétszázzal és most.
Még alig hagytuk el Szandát, Becskén jártunk és már kérdezte, hogy mikor érünk haza?
Csúnyán néztünk rá és abba hagyta, nem folytatta, de mindenkiben ugyanaz munkált. Hiába terveztük el, hogy maradunk Szandán késő estig, nem sietünk, mindenkihez kényelmesen elmegyünk és elbeszélgetünk, hogy ne legyen igaz a mondás. Miszerint a nagyszülők halála után széthullik a család.
A Mama még él, és Isten éltesse egészségben még soká, jó hogy van nekünk, mert egy olyan érték, ami már ebből a világból kiveszett.
Egész életében sokat szenvedett és nélkülözött, igaz ember lett belőle Isten kegyelméből, mert van ilyen. Olyan ember mellett élhetett, aki ismerte Istent és nem tagadta meg soha a nevét emberek kényéért.

Aztán mégis csak sietünk, vártam hogy a Benjamin felébredjen, addigra mindent kihordtam a kocsihoz. Hosszan integettünk a Mamának. Egy hónapja még ketten álltak a kapuban. A nejem a temető mellett elhaladva még odaintett a Papának. Értettem én, a Papa ezzel nem szűnt meg létezni csak tovább él.

A Papának mikor a 60. házassági évfordulóját ünnepeltük és délután háromkor már mindenki az ajtóban ácsorgott, nekiállt értetlenkedni, hogy gyerekek hová rohantok? Még nem is beszélgettünk egy jót, csak én váltottam vele egy pár szót, ittunk egy pohár bort és mondta micsoda világ, lopják a milliárdokat és nincs vétkes soha.
Az öreg a Népszabadságot járatja, hozza a postás minden reggel. Mióta meghalt az öreg nincs, aki olvassa. Szombaton is én hoztam be és a nyári konyhában az asztalra tettem. Másnap reggel terveztem beleolvasni ha rám tör a baszólam, de a Sírós nenüs elszólított, hogy permetezzem meg a bugarakat.
Majd, mikor Benjaminnal félre vonultam a hátsó szobába, akkor gondoltam átnézem.
Nem volt érkezésem.
Mikor érünk oda? Gondoltam.
S tényleg mikor? Szeretnék elolvasni egy könyvet, szeretnék elmélyülten olvasni Bibliát, szeretnék elolvasni egy cikket, de nem megy.
Mindig zaklatott vagyok ha olvasni akarok, hiába jelölöm ki, hogy na most.

Ma is bejön a fűtő a műhelybe és már messziről nyerít, hogy mi van hülyeeeeeee??? Hosszan megtoldja egy artikulálatlan nevetéssel, hogy mi is a címe a készülő könyvednek ...na, mondjad már. Hogy te mekkora állat vagy, azt hiszed fognak érte fizetni? Na, mit is írtál? ...babszonáta vagy mi te marha aa haaa és közben pirosra kapkodta a térdét.
Előtte 5 perccel terveztem el, hogy Bibliát olvasok, valamiért halogattam és ez lett a vége.

Megyünk le Szandára a Papáék gyémántlakodalmára és már vagy kétszer hívtak bennünket, hogy hol vagytok? Becske után a nejem belehúzott, nedves út és éles kanyar. Csak a sikításra eszméltem fel, hogy Úristeeeeeeeeeeeennn.
A kocsi nagy sebességgel becsúszott az árokba és a bokrok fogtak meg.
Ez az eredménye annak ha az embert nyaggatják. A kérdés sosem az, hogy mikor érünk már oda. Megéri 5 percért kockáztatni egy ember, egy család életét? 10 percért? Mennyiért adnád oda az életed? Ha egy órával hamarabb érnél oda?
Mások néha egyetlen másodpercért dugják ki az orrukat a kocsisorból, azt hiszi meg tudja csinálni...CSATT.
Pedig ha kellően ügyes, akkor egy kocsival előrébb van és ugyanazzal a sebességgel megy tovább.
Hidd el, előtte egyik sem hitte volna el, hogy baj lesz belőle, annyira bízott a saját képességeiben. Az utak mellett egyre több a fejfa. Odaért, bezsákolták, azonosították.
Pedig ha kellően ügyes, akkor a neje még sokáig mellé bújhatott volna, gyerekei is bosszanthatták volna még eleget, amíg őszbe hajlik. Isten lehetővé teszi az embereknek a hosszú életet, de sietnek. Minek Isten? Meg hol van, amikor (...egyéni indok)?
Váralján az Erszi néni például soha nem ül autóba. Egyszer hazavitték és az autó, ahogy kapaszkodott a Farkas dombra fel, halálfélelme lett. Azóta inkább gyalogol, Szandán van idő mindenre.
Mégis ha kukoricatörés van, akkor szaporáz, hogy hama Fiam, hama, csak hama, hama...
A Mama meg disznóvágáskor folyton sopánkodik, hogy vajon jön időben a hentes? Vajon sikerül kihozni a disznót az ólból? Nem lesz baj? Kész leszünk délre? Mondom is magamban, hogy mióta világ a világ, és disznó a vág, azóta mindig aggódik, minden évben. Pedig még eddig mindegyik malacka a füstölőn végezte.
A mi családunkban nem volt ritka a babszonáta, ezt tanultuk meg a nagyszülőktől. Bár konzervatív emberek voltak a nagyszüleim, ennek ellenére azt vallották, hogy aminek ki kell jönni, annak jönnie kell s nincs mese.
Apám is mívelte ezt. Bárkire rájött a dalolhatnék csak megrogyasztotta a térgyét és kapaszkodott az asztal lapjába és kicsit eltorzult az arca, aztán egy jót röhögött. Frankó kis családi örökség.
Számomra nagyon furcsa volt, hogy mások ezt nem így csinálják. Lehet erre mondják „ahány ház annyi szokás”.
Apósomék például felhangosítják a rádiót ha beülnek.

Kukoricatörés, soronként egy csokor nenüs. Az egyik noname nenüs panaszkodik, ahogy fordítja ki a csuhéból a kukoricát, hogy mostanában sokszor hangzik el a babszonáta és nagyon zavarja. Egy másik nenüs megállapítja bölcsen, hogy „azért, mert hozzászoktattad a picsádat” és jót nevetnek mindannyian.
Én pirultam el, darabig nem is mentem oda a teli zsákokért.

Szanda és Váralja nem arról híres, hogy okos és értelmiségi emberek lakják. Persze nem is buták. Inkább egyszerű, nyíltszívű és kedves emberekről van szó. Mint a villámcsapás. Ha lesújt, akkor a legrövidebb úton, semmit sem bonyolítva, hama, hama.
Ha ebben a faluban élt volna Anonymus, akkor a feleségét Bacsi nenüsnek hívták volna. Mert a férjének ha nincs neve, akkor is odarakják mögé, hogy bacsi. Feri bacsi, Pista bacsi, Jani bacsi.
A bacsik sokmindenről híresek. Van főggyük, borospincéjük, lóca a ház előtt és görbe bot. Arra támaszkodnak, nézik az elsuhanó autó csodákat.
Úton lenni élet, megérkezni bacsiság.

Bibliai idézetek nincsenek, helyette megpróbálok úgy írni, hogy a kezetekbe vegyétek.

[link]

Amikor átkerültem a 7A osztályba a 7B-ből, akkor szerelmes lettem az Ibolyába. Előre elárulom, hogy viszonzatlan szerelemről van szó, de nem is plátói, ám annál szenvedélyesebb és gyötrő. Nem azt mondom, hogy a 7B osztályba nem voltak szép lányok, de egyiknek szépsége sem ragadott magával annyira, mint Ibolyáé.
Az A osztályba köztudottan azok a gyerekek jártak, akiknek a fejük jobban fogott egy kicsit az átlagnál, amire rásegítettek egy kis külön angollal, külön matekkal, mert különb gyerekek voltak némileg és volt hozzá anyagi fedezet is, hogy megfinanszírozzák a különlegeset. Én nem tudom, hogy miként kerültem át a B osztályból az A-ba, de onnantól a B osztály utált, az A osztály pedig nem fogadott be. Emlékszem nagyon sok cigit és kétdecist kellett lopnom a helyi super marketből, hogy lekenyerezzem az A osztály nagy menőit s külön odafigyelve arra, hogy mindenkinek a szája íze szerinti cigarettát ill. piát lopjam. Stul például a Kent cigarettát kedvelte, egy másik a Dunhill-t.
Nagyon sok megaláztatás árán tűrték meg a társaságomat a fiúk, soha nem adatott meg, hogy hangadó legyek vagy bármiben partnerük. A lányokra rá sem mertem nézni (kivéve Ibolyát) a lányok többsége romlott volt már akkor is. A fiúk élbolyba tartozó akkori elitje szabadon fogdoshatta tornaóra előtt a feneküket és a mellüket és Ők csak élvhajhász módjára visongtak. Meg is fogadtam a függöny mögül leselődve, hogy egyikhez sem lesz viszonyom. Nem, mint ha erre egy csöppnyi esély is mutatkozott, kínálkozott volna, de azért nem mindegy, hogy ki mondja ki a nemet. Aztán hosszú betegség után visszajött az osztályba Ibolya.
Ibolya Galbácskertben lakott, ahol a nagymamám. Így mindjárt találtam egy közös nevezőt, ami alapján közeledhettem hozzá. Lénye megigézett, romlatlan tündéri külső, zárkózottság, amolyan feltörésre váró kemény dió, de magában hordozta a nőiesség minden zamatát. Megkóstolni ugyan nem volt alkalmam sem a fenekét megfogni vagy a mellét a tornaóra előtt az öltözőben, a többiekével szemben pedig fogadalmam volt, így maradt a távoli szemlélődés, rajongás és végül egy gyenge pillanatomban egy levélke.
A levélkét otthon írtam meg miután megetettem a disznókat. Megmostam a kezem a lavórban és magamra húztam a szobám ajtaját. Sokáig töprengtem, hogy legyen e bátorságom vagy inkább maradjak szemlélődő és nézzem tétlenül, ahogy érdemtelenek illetik tenyerükkel majdan ha Ibolya már ivarérett lesz és nem bír a libidójával, végül belevágtam. Öt mondatban leírtam, hogy mióta megláttam se éjjelem, se nappalom és mondatonként töröltem le a fátylat szemeim elől.
Másnap reggel az első szünetben óvatosan a tolltartójába csúsztattam és kiosontam az osztályból. Szerencsétlenségemre a titkolt szerelemvallásnak szemtanúja volt az egyik cafka és vérlázító módon azonnal loholt elújságolni a híreket Ibolyának, hogy a fickó és a vahúr. Jöttek vissza azonnal a lányok, türemkedtek be az ajtón és vihogtak s már előre csorgott a nyáluk egy kis pletykára. Ibolya ugyan megszeppent és láttam rajta, hogy jól esett a lelkének a közeledésem de a nyakán fürtökben lógó sikonyázó lányok előtt muszáj volt ellepleznie érzelmeit, holott minden tekintetben őszintének mutatkoztak volna. Mindezen tények a későbbiek folyamán megakadályoztak bennünket, hogy érdemben közeledjünk egymáshoz.
Azonban ha el is bíztam volna magam és valamely oknál fogva részesültem volna kegyeiből volt még egy hátráltató tényező, amit nem elhanyagoló módon befolyásolhatta a bimbódzó kapcsolatunkat, bár megjegyzem időzőjelbe tenném. Amíg az osztálytársaim krémje külön angolra, külön matekra, külön kémiára, külön apám faszára jártak, addig nekem kilométereket kellett gyalogolnom teheneket itatni, szénát, lucernát kaszálni, lovas kocsin trágyát hordani, tehenet fejni.
Bár pengeélen táncoltam, amikor megpróbáltam helyre tenni a kialakulófélben lévő társadalmi értékrendeket, hogy hajh melyik hasznosb, rángatni a tehén tőgyét s egy kanna frissen fejt tejet lögybölni omlós kenyérhez, vagy az osztálytársaim kegyét, elismerését kivívni, Ibolya szerelmét elnyerni úgy, hogy minden reggel érződött rajtam a rekultiváció.
Értem ez alatt azt, hogy iskolakezdés előtt teheneket és disznókat supportáltam, majd beülve az eminensek közé azzal szembesültem, hogy mindenki felém néz. Hiába no, nem a külön angolnak van szaga, de aztán arra is rá kellett jönnöm, hogy nem is ezeknek lóg a tábla szalonna.
A teljes megsemmisülés lett rajtam urrá, ahogy el kellett tűrnöm a többnyire seggmegfogott cafkák lesújtó s megvető sziszegéseit, akik alig laktak tőlem egy tömbnyire. Na jó mondjuk utóbbi nem igaz csak a rím kedvéért illesztettem be.
Aznap este könnyeimmel küszködve próbáltam meg megtalálni elveszett egyéniségem, de nem hagyták. Beállított a Robi barátom és lihegve közölte, hogy szlovák lányok érkeztek a kempingbe. Felvettem a Scorpions által ismertté vált citromsárga s fekete csíkos gatyám, szegecselt bőrövet, csuklóvédőt és a Jolana szólógitáromat kézbe fogva bekerékpároztunk a tanyáról Gyulára. A kemping kerítésén át lesődtünk, hogy kik s mifélék.
Szép s visongó lányok, kokakóla mámorban. Átmásztunk és elég hülyén festettünk, ahogy hímkakas módjára szerettük volna felhívni magunkra a figyelmet. Leültünk a büfénél, széles terpesz, gitár a lábhoz, Robinál dobverő (pedig basszus gitáros volt, dobot soha nem látott (igaz basszus gitárt sem)).
Pipára gyújtottunk, jó kis rumos Borkum, a pipa előtte rumba áztatva s kiszárítva, illatával szlovák lányokat magához vonzva, Ibolyát jótékony homályba burkolva. Jaj mégsem, most egy pillanatra éles kardként belém nyilallt az átélt s megsemmisítő felismerés, jaj mit tegyek? Nem foglalkozom veled, mert tehénszarszagú vagy és pozsgás az északi oldalad, gondolhatta magában hisz tényleg tanyasi gyerek voltam és közelebb állt hozzám a kukoricás, mint a külön tornaóra, ahol erkölcstelenül lehetett lányok fenekét idomulva a tenyér vonulataihoz s nekem csak a függöny mögött jutott, megvárva míg elvonulnak s elcsendesedik, jaj de tönkretették a pubertás koromat. De nem is erről akartam beszélni végül, hisz írtam is az elején, hogy viszonzatlan. Ám egy szlovák lány, aki hasonlított az óvodáskori szerelmemre a Bucsai Marira, akivel sokat birkóztunk és hengerbucskáztunk együtt, na az belémhabarodott. Annyira, hogy aznap este volt á stubásznye, bovácse, zmrzlina, zapodnyij, hoderác, bunyevác, jedna, nula.
Aztán másnap reggelre is ott ragadtam vele egy sátorban. Délelőtt velük együtt zuhanyoztam és mentem reggelizni, alig tudtam kiejteni a magyar konyhásnak, hogy mit proszim, így nem is csodálkozom rajta, hogy fél adagot adott, látva félkegyelmű.
A szlovák szerelmet is elszúrtam sajnos, de ennek nem a tehénszarszag volt az oka, hanem a hirtelenségem, a mindent ide nekem de azonnal hozzáállásom.
Az egész szlovák lánycsoport kiment a gyulai várfürdőbe én meg utánuk a Scorpions által ismertté vált citromsárga s fekete, csíkos gatyám, szegecselt bőrövet, csuklóvédőt és a Jolana szólógitáromat kézbe fogva.
S miután megkértem jövendőbeli stubásznyámat, hogy hasra feküdvén ugyan kenje be a hátamat napolajjal, kisvártatva az egész szlovák tanári kar + osztálytársak körém sereglett, hogy ugyan egy szavukat sem értettem, de nyilván mit akarok én?
Ismét megsemmisülés és föld alá süllyedés, csíkos gatya, gitár hón alá és sietve távozván a sok sztrapacskát és bígyót kégyát rám kiabáló szlovák némber lángnyelve elől el.
Annak ellenére, hogy a lányok nem adták magukat olyan könnyen azaz nem mindegy kinek, volt siker élményem is. Azon a hétvégén egy lány az ölembe ült a Komló diszkóban és puszilkodtunk is. Sajnos a románc nem tartott sokáig, dacára a tiszta nadrágnak. Még aznap este elhagyott a cafka és más ölében láttam még mielőtt rádöbbent volna a valóságra.

Azóta is kárörvendő vagyok, egyik sem tudja mit szalasztott el vele. Kérdezzétek meg az asszonyom, vagy nézzétek meg a két gyerekem.

[link]

Átgondolva a Babszólam első két fejezetét úgy döntöttem, hogy előzetes ígéretemmel szemben nem járom körbe többet az elhunytak körüli procedúrát csak röviden.
Hétvégén a Mama elővett egy albumot, egyik képen az édesanyja koporsójára borulva sírnak az Erzsi nénivel. Egy másik képen az Apukája a halála után pár perccel, ahogy felöltöztették a halottas ruhájába és fekszik az ágyon, a kezét összekulcsolták a mellkasán.
Számomra ezek furcsa képek és irigyelem ezeket az embereket. Én még életemben nem mentem oda egyetlen koporsóhoz sem. Pedig temettünk két nagyapát és egy nagymamát. Mindegyik fel volt ravatalozva, de egyikhez sem mentem oda. Azzal hárítottam el, hogy úgy szeretném megőrizni az emlékeimben, ahogy élve láttam.
Igazság szerint gyáva vagyok és félek.
Ezek a falun élő egyszerű emberek pedig hozzá vannak szokva a halálhoz és a látványához. A Papát is a Sírós Mari nenüs segített felöltöztetni a ruhájába.

Ma este jöttem haza a boltból, nyitom a bejárati ajtót és hallom, hogy az első emelet környékén jön le valaki, mert a szatyra is zörgött, cipője is koppant, de megállt. Én az alagsorban lakom, amíg mentem le a lépcsőn nem hallottam zajt, talán a lélegzetét is visszafojtotta. Kíváncsiságból kinyitottam a bejárati ajtónkat, zörögtem a kulccsal és utána a kelleténél kicsit hangosabban becsuktam. Majd megálltam fülelni. Aki az első emeleten megállt, az biztosan nem gondolta, hogy nem mentem be a lakásba. Arra számítottam, hogy majd elindul, és úgy lett. Szépen megszaporázta a lépteit és leszaladt, majd bevágta maga mögött a bejárati ajtót. Nem tudom ki volt és nem is érdekel.
Erről beszélek én, hogy a falun azért figyelnek egymásra, vagy jobban egymásra vannak utalva.
Figyeld meg aratáskor, kukoricatöréskor. A szomszédok kérés nélkül megindulnak a vedreikkel. Összegyülemlenek, ebédkor a gazda megterít a tarlón sülteket, innivalót és elbeszélgetnek.
Irigyelem ezeket az embereket.
A pesti embert elintézik annyival, hogy „nem híjják azt semminek”.
S nem igazuk van? Budapest elpuhít, megkövéríti a testet, lelket és az emberi szívet. Egyik barátom a gyurlaci szokta mondani, hogy minek ebbe az országba annyi bölcsész meg klasszika-filológia?
Falat rakni, betonyozni ki fog he?
Meg kell, hogy mondjam bennem sem bíznak ezek az emberek, a szemükben én is „pösti” vagyok. Életem végéig bizonygathatnám, hogy 17 éves koromig tanyán laktam. Teheneket, kecskéket, bikákat neveltünk és volt három kutyám. A telkünk egy kilométer hosszú volt és rajta egy domb, mint a ligetben a Királydomb és az mind a miénk. Érted, nem holmi lakótelepi lyuk, hanem sétáltál és mire a végére értél beesteledett s meg is éheztél. Volt rajta patak is meg lucerna föld. Lehetett kaszálni, télen hajnal négykor kelni és állatokat etetni.
A Mama is csak kérdi, hogy biztos tudsz kaszálni? Félve mondja, hogy verjük szét az ólat, mert kételkedik benne, hogy sikerül. A permetezésre is rákérdeztek többször, hogy jutott mindenhova Fiam? Nem csak elnagyoltad?
Mer ám látszik az ha kimaradt, a
De azért szép volt, iskolás koromban a böske boci búcsúzott tőlem ha reggel mentem a buszhoz. Az osztálytársaim nem is nagyon kedveltek, érződött rajtam az állatok szaga, a frissen fejt tej illata, a trágya, tanyasi gyerek.
Akkoriban borzasztóan szégyenlettem magam, de mára már tudom, hogy bármit megadnék érte ha újra ilyen körülmények között élhetnék.

Ma délelőtt is kimentem a ház elé a kisebbik fiammal Benjaminnal és gatyára vetkőztünk. Mezítláb, kerti csap, slag, hőség és locsoltuk a járdát.
Az emberek meg néztek elkerekedett szemmel, hogy honnan a bátorság ehhez a szabadsághoz? Én meg élveztem a gyerekkel, pocsoltuk a vizet egymás lábára.
Azért van figyelmesség is, nem szeretném elhallgatni előletek. Egyik nap a III. emeleti lakó hozott le egy pár kiszuperált hangfalat és én éppen jöttem a bejárati ajtón. Köszönés és mosolygás nélkül megkérdezte, hogy nem kell egy pár hangfal?
-Köszi, nem...
Már a hátam mögül hallottam, hogy mindegy, akkor kidobom a kukába.

Nem szeretném szándékosan szembe állítani a vidéket és a fővárost ill. a szokásokat, az élettereket, mert akkor lenne értelme ha lehetne az állapotokon változtatni.
Itt sok ember, egymás hegyin-hátán. Amott meg kiülnek esténként a kapualjba egy lócára és ha elmegy egy autó már eseményszámba megy.
Egyik este egy rokon lánnyal ültünk a nyári konyha előtt és már messziről hallottam, hogy jön egy autó, el fog menni a ház előtt.
Automatikusan odafordítottam a fejem és vártam a pillanatot. Egyszer csak megtörtént, 2 másodpercre láttam egy sötétkék autót, benne egy szemüveges negyvenes, nem helybéli, mert nagyon figyelt és betartotta a sebesség korlátozást. Aki itt lakik az teper, ismer minden gödröt és tudja, hogy rendőr csak húsvétkor van, mert kirendelik Őket és pontosan tudják hol állnak, így messzire elkerülik Őket.
Ahogy elmegy az autó megkönnyebülten visszanézek és látom ám a Tündi is azt nézte.
Kérdezem itt ez a trendi, hogy mindenki az utat bámulja ki megy el?
Igen, és nevetett...így megy ez.
Egyszer Váralján hajnal négykor végigsétált egy férfi a főúton, tényleg csak sétált, nyilván valami pösti és élvezte a csendet meg a trágyaszagot. Égtek a vonalak. Az összes rakott szoknyás az ablak mögé lapulva leste, hogy látod te is? Megy felétek...
Erszi nenüs is így tett, pontosabban Ő mesélte és közben nevetett. Sok itt az egyedül élő asszony, az emberek kihaltak és a feleségek magukra maradtak.
De legalább figyelnek egymásra, nem húzódnak be a kamrába ha valaki elmegy a ház előtt s nem várják meg, előre köszönnek és nagy a szívük.

Helyesírás.

Kapom ám a kritikát nyilvánosan és magánban, hogy öcsi nagy merészség kijelenteni, hogy készülő regény úgy, hogy a közelébe sem jársz a magyar nyelvnek.
Hagy meséljek el nektek valamit. De nem is védekezésképpen, csak úgy hogy kerek legyen, nincs erre mentség.
Volt nekem egy barátom a Zsolti, együtt jártunk általánosba is meg a szakmunkásképzőbe. A vége felé eldurvult a helyzet. Az osztályfőnökünk tartotta a magyar nyelvtan órákat.
Ha szerette volna megtartani az órát, akkor engem és a Zsoltit el kellett távolítania. Annyit piszkoskodtunk órák alatt és annyira magunkra vontuk a figyelmet, hogy nem tudta leadni a tananyagot.
Ezért kiküldött a kocsmába bennünket cigiért és adott annyi pénzt, hogy jusson sörre is meg magunknak is cigire.
Év végén is átengedett.
Ez így túl egyszerű lenne, de van tovább is.
Volt neki kukoricafőggye, jött a betakarítás és megkérte az osztályt, hogy jöjjenek el segíteni. Egy kevés pénzt tud fizetni is, meg lesz bográcsolás és a lényeg, hogy mindannyian.
Csak én voltam ott reggel és a Zsolti.
De nem is tanultam meg helyesen írni, a többiek jeleskedtek, lehet azóta klasszika-filológusok, ám de falun úgy mondják „nem híjják azt semminek”. Tényleg nincs annak becsülete.
Falat rakni, betonyozni ki fog he?

Falun a dolgos kéznek van böcsülete és nem ritka hogy eléldegélnek 85-95 évet. A legidősebb ember rekordját sem pöstön érik be. Pedig odafigyelnek rá, hogy minden bio legyen.

1998-ban kerültem fel az internetre, még a betárcsázós analógon keresztül.
Nejem ciccegett is a háttérben, hogy nem sikerül? Néha elment 20-40 perc mire beengedett. S figyeled? Ez már a világháló.
A helyesírásom akkoriban katasztrofális volt, lehet valaki szemében most is az. Szerencsére páran rám szóltak és nem úgy hárítottam, hogy emísssz ám zanyádba, hanem megfontoltam. Odafigyeltem azoknak az írásaira, akik megfeddtek. Mert jó szándékkal tették, nem bántólag. Olvasták, amit írtam, megérintette Őket és valahol sajnáltak, hogy micsoda hátránnyal bírok, aminek okát Ők nem tudták.
Figyelj guga! Nem egyenlőre, hanem egyelőre és ha írsz használj szövegszerkesztőt.

Egyetlen olyan dolog van, amit kirakhatok a kirakatba, az őszinteségem. Azon nincs mit korrigálni, hogy itt még picit szépíteni kellene a dolgon. Nincs takargatni valóm, nem szeretném magam jobb színben feltüntetni, mint amilyen vagyok, nincsenek előnyeim és nem is akarok semmi olyat elérni az életben, amihez hazudnom kéne.
Ezt viszont nehéz felvállalni, a világ nem ehhez van szabva.
Önéletrajz, motivációs levél? Emlékszel, hogy mit írtál le benne?
A fele sem volt igaz és tudomásul vették, elnéztek felette, mert Ők is úgy kerültek oda, hogy „nem híjják azt semminek”.

Az utcánk végében van a liget mellett a vakok intézete, ismerek onnan egy embert, aki adminisztrátor, amúgy mindent neki kell csinálnia. Telefonok, nyilvántartás, levelezés, szemetet is Ő viszi le, ebédet is rendel, éppen csak nem vakol.
Meséli, hogy egyre több vak lány panaszkodik, hogy molesztálják az utcán Őket. Fogdossák a feneküket, a mellüket és alájuk nyúlnak.
Hadonásznak a bottal de amúgy tehetetlenek. Milyen személyleírás, hülye vagy? A rendőr már megy is a dolgára, ne haragudjon, hivatalból sem tudunk segíteni.
Ez Budapest, azt mondják máshol rosszabb. Johannesbourg, képben vagy?
Ott szó nélkül lelőnek.
Jó az a falu, inkább laknék ott, ahol a Sírós Mari nenüs már hajnalban ébreszt, hogy eridj fiam öntözd meg a bogarakat, mert elszaporodtak.

Internet. Szép szó, manapság már nem nagy szám levelet küldeni vidékre, nincs is vidék. A világháló összeköt.
Abban megegyezünk közösen, hogy senki nem vállalja fel önmagát, mindenki kitalált.
Settenkedünk?
Mitől olyan félelmetes a világháló, hogy nem írod oda a neved és a lakcímed?
Félsz? Miért áll meg valaki az első emeleten és várja meg, amíg bemegyek a lakásomba? Én miért csapom be őt és járok a dolog végére? Miért írom le ezt kényszeresen, hogy feltárjam, mint létező problémát?

Mindenki megnyugtatására elmondom, hogy a nejem két diplomás, bár nem büszkélkedik vele soha. Ő jelen volt a nyelvtan órákon és ha a nagyszülőknél kukoricatörés volt, akkor ott is. Ritka közös vonás. Sőt, mikor megismertem és eljött velem Szigetszentmártonba az első közös otthonunkba, akkor a szomszéd Ilonka néni megjegyezte, hogy látom szeret a jánka kapirgálni.
Ugyanis Ő volt az első lány, aki kapát fogott a kezébe.
Előtte már megfordultak ott páran, de csak vihogtak meg szorongatták a boros poharat a füstös kocsmában és klasszikus értelemben véve filozofáltak, de azt nem híjják semminek, böcsülete sincsen.
Szóval a nejem az, aki átnézi és mielőtt nyomtatásba menne kijavítja, amit írok. De ti első kézből kapjátok kozmetika nélkül.
Cseréljünk. Te lejössz ide vidékre helytállni, kapálni, kukoricát törni, padlásra felhúzni, morzsolni, disznót etetni, paradicskát nevelni, kiülni este a kapualjba lesni, télen a kamrából beszerezni az eleséget. Ha vigadni támad kedved, akkor lemenni a pincébe egy hűs flaskáért, ha vendégek jönnek váratlanul, akkor sincs vész, mert nyakát szeged a kokasnak vagy a tyúknak, amelyik engedi magát megfogni. Behozod a tojást, gyúrsz nyokedlit és nem tálcásan veszed a vegyszeres málnát 290-ért, hanem a kertből.

Nekem ez az érték, s ha látom valakinek gyatra a helyesírása, akkor sem lenézem, megértem. Biztos megvan az oka. Persze ha pökhendi..., akkor... de ez már nem az én dolgom, erre is van ember a világhálón, aki ráér harcolni, hogy megtörje.

A falun is van büszke, rátarti ember, csak ez másképp jön le. A Papa is az volt, de elnézték neki, mert nem volt képmutató.
Szemére vetették, hogy alacsony a háza. A Papa nem volt rest, kézi emelővel állt neki a tetőnek. Az egyik sarkát megemelte és aláfalazta téglával, napokig így ment. Kinevették, hogy bolond vagy, de neki lett a legmagasabb háza a faluban. Persze azóta már építettek nagyobbat, mert elszaladt ott is a világ. De tagadhatatlan, hogy megtette. Neki volt a faluban először autója, motorja, tévéje, hűtője és tisztessége, amiért sokan irigyelték.
De szeretném én is élni az Ő életét, elégedett ember volt, az élettel betelve. 83 évet látott és a végén azt mondta nincs nagyobb öröm az unokáknál, ölelgette Őket, ahogy körbe futkosták.

Rátarti volt az öreg kicsit, de ezt is jó néven vették tőle. Felszállt a buszra és vette elő a pénztárcát. Papa magának nem kell érte fizetni, mondta a sofőr, mert már idős és nevetett. Nem addiga, mondta a Papa. Ha nem vehetem meg a jegyet nem is megyek, leszállok.
Engedtek neki, az önbecsülése nagy volt, sokat dolgozott, mint bányász, kemény ember volt, de emberséges.
Sokat mondogatta, hogy mielőtt meghal még volna egy kívánsága, hogy örökítsük meg ahogy énekel. Vegyük filmre és őrizzük meg.
Megtettem neki és ennél többet is.
Sokszor mondtam már és többek előtt, hogy a Papa tiszta ember volt, ismerte Istent és bizton mondom nem állt volna meg soha az első emeleten, megvárni míg beérek az ajtón. Igaz ember volt.
Remélem valamennyit átadott és egy darabig elhordozom s tovább adom nektek, mert amellett, hogy őszinte vagyok, ismerem a világhálót, ti pedig engem.
Az öreg csak a követ ismerte, azon jártok minden nap, Ő faragta ki számotokra az utat. Ha végig mész a Thököly úton és rázkódik a lengés csillapítód, akkor jusson eszedbe, hogy azt a szandai papa faragta a két kezével. Ez volt a munkája, utat készített neked.

Két dolog maradt ki ma este. Az egyik a villogó kereszt, a másik a hajlított favázas kerékpár.
Mindkettőt leírom röviden.
A Papa elvitte zarándok útra a Mamát „Medzsugoriba”. Ott mondták a papok, hogy este a hegyen kijelentést fog kapni hat gyerek. Másztak fel végig s éjfélig köveken át. Ztán éjfélkor beindult a csoda gépezet. Villogott a kereszt, a Mama azt mondta tapsoltak és nevettek.

Nem minősítem, mert ezzel a Mamát nézném le, aki szívében keresi Istent.
Ez már Isten dolga, biztosan hiszek benne, hogy egyszer majd megtudja, de magától Istentől, aki arról híres, hogy megbocsájt s ez a lényeg.

A hajlított vázas fakerékpárról meg anyósom tudna mesélni, hisz Ő kapta, neki volt az is először a faluban. Ha nem is kereszt, de volt mivel villogni, volt böcsülete és hítták valaminek, mert az emberek tudták, hogy az Apja megdolgozott érte. Nem holmi kétes ügyből származott jövedelem, nem cáfolni tudnám és igaztalan vádak alapján.

TISZTA ÜGY!!!
Tudod mi az?

Régebben egy -féle volt: a „Tiszta udvar, rendes ház”.

Most kettő van, a tiszta lélek és a rendes máz.

Annyit sikerült tanulnom az előzményekből, hogy nincs Bibliai idézet és nincs előzetes, hogy mi lesz a folytatás.

Ez megint túl hosszúra sikeredett, a teljes írást a végén találod egy linken, onnan tölthető le, ez itt alant csak egy részlet.


Szanda és Szandaváralja, noha két külön település, nekem még is ugyanaz a falu, egybe is van nőve, csak a Farkasdomb választja el a kettőt. Nekünk az Erzsi néni lakik ott, patyolat házikó, a vendég szoba, mint a múzeum, ha falunap van felölti a rakott szoknyát, népviselet és úgy pillog benne, hogy bármelyik mostani húsz éves megirigyelné.

Napokban járt nálam egy író, csak úgy becsöngetett és hozta a megjelent könyvét ajándékba. Leült és beszélgettünk, az egyik témánk egy 78 éves néni volt, akinek még vannak élő kortársai, katona tisztek, akik fehér kesztyűben udvaroltak, kézcsók, tánc, menüett, virág, vacsora és akkor még mindig nem lehetett tudni, hogy a sok udvarló közül vajon Ő lesz e a kegyelt.
A néninek már régen meghalt a férje, de ugyanolyan úrhölgy maradt, mint az 1940-es években, amikor még ló húzta a villamost. S mondja nekem a Péter, hogy ezek az emberek még most is ugyanazt az értékrendet vallják. Rendszeresen felkeresik a nénit, körbe rajongják, megadják a módját és csalják el nyaralni, versengenek érte a 80 feletti bácsikák, hogy ki viheti magával és nemrég az egyiknek beadta a derekát.
Nem is szól már másról, mint él bennük az a kor és szentimentalisták. A bácsika gáláns lovagként viselkedik, felveszi az egyenruhát és a sétáló pálcát, lesegíti a néniről a kabátot, meghajol és rendelnek egy pohárka bort s felemlegetik azt a letűnt világot, gödröcskék a száj szélén, ahogy csiklandósan nevetnek.
Nejemnek ez most biztosan tetszik, mert nagyon kedveli a kosztümös filmeket. Ha igazán a kedvébe akarnék járni, akkor a Sissiről írnék minden este s Ő elolvadna, hogy micsoda férfi.
Lassan Colombo hadnagy szerepében érzem magam, az is mindig a feleségéről beszélt, de sose lehetett látni a képkockákon. Én is mindig hivatkozok a nejemre, hogy így gondolja, ezt mondta, úgy véli, s közben lehet nincs is.
Persze nagyon is van, néha olyan parázs vitákat megerisztünk akár egy-egy címen is. Főleg ha weblapokat készít. Van egy új megrendelése és beleveti magát a munkába, majd megvannak a kezdeti ötletei, vázolja, készít egy skiccet és odahív, hogy minősítsem, vagy adjak tanácsot.
Ez rendre úgy zajlik, hogy mondom mit merre kéne, Ő meg a végén elküld a fenébe, forr a levegő pár percig s ráhagyom, eddig is megcsináltad mindet és vérprofin, most sem lesz ez másképp. Csak valahogy az elején ezt a meccset lejátsszuk szertartásosan.

Minden írásomat kíséri egy jellegzetes zene. Azonos témák mellé ugyanazt a zenét hallgatom. De most bajban vagyok, csak kattintgatok, esse jó.
Népzenét szeretnék hallgatni, de nincs egy darab sem. Mindet letöröltem és kidobtam mérgemben.
Egy Sebestyén Márta szám volt az oka, amiben azt énekelte, hogy „verje meg az Isten”.
A népzene általában egyszerű motívumokra és érzelmekre épül, amit megjeleníteni kíván, azzal könnyen lehet azonosulni, kivéve Istent. Már ha valaki egyáltalán tényleg kíváncsi rá, hogy ki Isten és mi az akarata.
Ha biztosan tudná, akkor nem énekelné...
Nem boncolom tovább a témát, de lényeg, hogy nincs népzeném, ezért aztán mindenféle hülyeségeket hallgatok. Goa, Pál Utcai Fiúk, Helloween, P.Mobil (),Blackmore's Night, stb. Tényleg csak kattintgatok, nincs témához illő zene, több idő megy el zene választással, mint írással.
Rátérnék a lényegre, A falura, Szanda. Mivelhogy ez a Babszólam c. regény második fejezete.
S vannak előre beígért témák.

A hátsó szobában aludtunk én, a nejem és a két gyerek. Mivel este megittam 2 üveg bort hamar elnyomott az álom. Elalvás előtt még bejött a Mama és kinyitotta az egyik szekrény ajtót, hogy oda rakta a Papa ruháit szem elől, hogy ha reggel öltözik ne kelljen látnia. Közben a polcon találtam egy 1990-es Kincses Kalendáriumot, amit azonnal nekiláttam olvasni. Megdöbbentő volt, hogy már akkor is foglalkoztak az éghajlat változás kérdésével és, hogy mi várható 2000-re.
A kétezres év olyan volt, amitől mindenki várt valami fordulatot. Olyan is akadt, aki az ezredfordulót egy évvel későbbre datálta, pusztán matematikai alapon. S érdekel valakit?
Falun nem. Itt mindegy milyen évet írunk, a dolgok ugyanazok. A disznó enni kér, a kakas kukorékol, a liba patyi-patyizik szelíden ha dobsz egy kis zöldet, a nap felkél a hegy mögül és a kinti budi ugyanolyan hangos ha a babszólam járja át.
Hajnal háromkor arra ébredtem, hogy a nagyobbik fiam a nyakamba rakta a lábát. Az ágy, amin aludt 30cm-el volt alacsonyabban, de közvetlenül mellettem. Ledobta magáról a dunyhát és olyan pózt vett fel, mint ha mellőlem csúszott volna le az Ő ágyára és közben megállt. Rosszat álmodhatott, nyögött mélyen s elnyúltan. Leraktam magamról a lábát, betakartam és próbáltam vissza aludni, nem ment.
Eszembe jutott, hogy a Papa a fal túloldalán aludt évtizedekig és ott is halt meg, azon az ágyon.
Egy darabig ideges lettem tőle, de rájöttem megint, mint a temetésekor, hogy a Papa nagyon szeretett bennünket. Ha itt lenne, most is ugyanúgy szeretne.
Most nem lehet itt, ennyi változott.
S csak sikerült elaludnom. Hajnalban már ébren voltam, néztem az órát, hogy 4:45. Tudtam, hogy a Mama korán kel, néha négykor, amúgy is de a Papa halála óta nem tud aludni, jönnek a gondolatok.
Füleltem, hogy van e mozgás vagy nyílik e egy ajtó, csoszog e, de semmi.
Ismét elaludtam és 5:45-kor kiültem a ház elé a lépcsőre, ásítottam egy nagyot és elgyalogoltam hátra az ólhoz, elengedtem egy babszólamot.

Ahogy fordulok vissza látom nyitja a kaput egy nenüs, aki számomra ismerős. Ő a Sírós Mari nenüs. Reggelente Ő szokott jönni megnézni a mamát.
Ebben a faluban jellegzetesen három női és három férfi név van ill. mindenki nenüs vagy bacsi. Nem bácsi, nem néni.
Mari, Bözse, Rozi nenüsök garmadája és Feri, Jani, Pista bacsik tömkelege.
S a nevük mellé kapnak egy jelzőt, hogy tudják kiről van szó.
A mama például Ferimari nenüs, mert a Papa Feri volt.

Sírós Mari nenüs a hangjáról kapta a nevét, úgy beszél, mint aki sír. Egyszerű ugye? S tényleg.
N is csak pillázok, hogy mi történt?
De már akkor utasít, hogy fiam ott a permetező gép, megyünk ki a kumpré földre oszt megöntjük a bogarakat. Fürtökben lógnak a száron, némelyiken már levél sincs.
Egy gyors kávé, kapkodva babszólam (pedig de terveztem, hogy beülök a kinti budiba lapozgatni a sajtót). Menjünk fiam, amíg hűvös van, mert ha nap megperzseli nem híjják mán semminek.

Uszkve egy órát szórtam a permetet, négyszer töltöttem meg a 20 literes permetezőt mire a végére értem.
Közben felnéztem a hegyoldalba, ahol a temető van és a nejem mondja, hogy az a baj odalátni. A Mama ha kijönne dolgozni a földre feszt azt lesné és picsogna, fehérít az a rész, de sok ember van ott eltemetve.
Mondja is a Sírós nenüs, hogy a falu lassan kihal. Fiatalok elmennek, az idősök meghalnak, betegek, agyvérzésesek. Nincs, aki dolgozzon, mán csak pénzért lehet fogadni napszámost, de az meg nem éri meg. Akkor mán inkább a teszkóba, az fele annyi és még dolgozni sem kell vele.

Nézem a Mama fokhagymáját, apró szemű és csíp, mint a fekete fene, trágyás fődbül van. Teszkóba, amit veszek az hatalmas, de se szaga, se ereje. Nemrég láttam az epret, akkora, mint a narancs, de íze semmi. A Mamáé apró szemű, de édes. A málnája is. Nincs róla szó a Bibliában, de tényleg itt a kínai veszedelem. Minden, amit eladnak olcsó, de értéktelen, viszont vegyél belőle ötöt.
A Sírós nenüs végig kotyogott, mint a kávéfőző és, hogy pogácsát süt, meg milyen szép a krumpli ha kap trágyát és meg van öntve, néz rám kérdőn, hogy egyet értek e, de én csak kapkodom a fejem.
Sietősen lépkedek, mert lassan beerisztek babszólam nélkül és csak vörösödik a fejem szótlanul.
Sírós nenüsnek meg csak pörög a nyelve, aztán végre elköszön, befordul jobbra kokettálni a z asszonyokkal, akik kint álltak a kapuban és feltették a világ legegyszerűbb kérdését, mint egy mélységi téma kiinduló alapját. Végeztetek?

Iszkoltam a kinti budi felé és magamra rántottam az ajtaját.
Végeztével ittam egy kis Papa-féle erős pálinkát és koccintottam egyet vele lélekben, ha itt lenne úgy is kínálná, hogy töltsél Fiam...
Elsétáltam hátra a szilvafák alá, mert a Mama mondta kaszáljak lucernát a patyiknak s mondtam nem gond. Nem hitt benne, hogy megtudom csinálni, de gyerekkoromban sokat kaszáltam.
Találtam egy fej gombát, finom csiperke, volt egy svájci sapka méretű és friss, legyek sem köpték be a tönkjét. Vittem a nejemnek, hogy puculd, vágd négy felé és rántsd ki hagymásan reggelire.
Mondja a Mama, hogy pecserke gomba, de szíp nagy és valahogy elkalandozik a gondolata.
Már csak arra kaptam fel a fejem mikor belekezdett, hogy régen nom volt senkinek cipője. Meztéláb jártak kapálni a hegyen túlra napszámba. Anyósod még kicsi volt és elaludt a hátamon a kosárba és, ahogy aludt a fejét beverte a szélibe. Egyik kezembe a kaska, benne kumprifőzelék ebédre meg víz. A másikban kapa, oszt kapkodtam a lábam... hjaj de nehéz idők voltak. Anyósodat letettem a kukoricatábla végibe, hogy aludjon, de kimászott a kosárból és feldöntötte a kaskát. Olyan kétéves forma volt. De sírtunk mindketten, hogy most mit eszünk ebédre, mert a kumprifőzelék mind kiborult a fődre.
De nehéz idők voltak, nem úgy volt, mint most. Apám fejkendőt rakott, hogy ne fagyjon le a füle és úgy ment a kőbányába, nagyon hidegek voltak akkoriban.
Na vidd át fiam a permetezőt a Sírós nenüsnek, a túloldalon a barna kerítés...
Felemeltem és elgyalogoltam, de látom ám mindhárom barna. Melyikben lakik vajon? Megállok az első előtt bizonytalanul és körbekémlelek. A ház mellett egy széken tepsiben frissen sült pogácsa, eszembe jutott, ahogy reggel említette süt majd. Gondoltam ez lesz az. Bementem az udvarba, hogy halóóóóóóó. Kutya jön vajon elő és ugrik a gigámnak vagy a Sírós Mari nenüs?
Még elkiabáltam magam vagy négyszer, aztán leraktam a nyári konyha elé a permetező gépet, még ha nem is itt lakik majd eldöntik kié a három barna kerítés közül.
Ahogy kilépek a kerkapun máris elém terem egy másik nevét sem tudom nenüs, hogy na fiam megtaláltad és közben a vállamra borít egy fél tonna frissen vágott kukorica szárat, hogy vidd át a Ferimari nenüsnek, majd örülnek a libák, itt van e, nyaláboljad fel oszt csak vigyed szaporán.
A Sírósmari hátul van a kertben, azért nem hallotta, ahogy kajabáltál.
Bezzeg ez a nenüs hallotta, de nem szólt volna, hogy ne fáraszd magad.

Tényleg van egy olyan érzete az embernek, mint abban a lengyel filmben, hogy kihaltak az emberek, nagy becsűlete (SIC) van itt a férfi embernek.

Szóba került az ebédnél ülve, hogy a rokkonyok el akarják adni a Papa Skodáját. Mama közben mondja, hogy a kórházban feküdt az öreg, alig volt magánál, de mikor meghallotta egyből kipattant a szeme, az öreg tényleg ragaszkodott mindenhez, főleg a földekhez. Volt több szőlője is a bokában, egy akácos a hegyen, két kukoricása. Minden dolgot elrakott szorgalmasan és „jó lesz az még valamire”.

A Skodát is évente ha egyszer vezette, akkor is csak ki a bokákba a szőlőhöz a földúton. De a kötelezőt azt rendre fizette rá. Ha így számolom még ha a legközelebbi városból is hívott volna taxit az is olcsóbb lett volna, de a Škoda az autó volt. Méghozzá első a faluban. A Papa bányász ember volt és nagyon jól keresett. Készpénzért megvette a Merkúrban, a falu csodájára járt, hogy valóban? Kié ez az autó? A mienk...
80.000 Ft volt, akkoriban az hatalmas összeg volt és csak úgy fénylett.
A Papának volt először a faluban tévéje, hűtője és rádiója is.
Utána mindenki oda vitte a húst, meg a tejet hűteni. A fél falu ott ült a szobájában és nézte a híradót este.
Volt az öregnek tekintélye, a Mama is ilyen emberhez szokott.
Persze, hogy rosszul esik neki a Škoda, hogy vigyük a MÉH telepre.
Aszongya járnak itt csillogó autókkal a fiatalok, szól a dung-dung zene, de nem híjják azt semminek, mert már a hatodiktól viszi el a bank. Meggondolatlanul belemennek a részletre vásárlásba és a következő évben meg csak lesnek, hogy felkopik az álluk.
Oszt úgy ülnek a volán mögött, mint a komfris uraság, pedig nem híjják azokat semminek, becsöletök (SIC) nincsen.

A Papának minden járgánya ott figyel a telken. Egy ősrégi IZS motor a kamrában, egy Csepel pótos kasznija a kertben, ahol a libák legeláésznek, fóliával letakarva.
A szerszámosban is minden ott van, amit oda behordott több, mint ötven év alatt és minden poros.

Mama mondott valamit, hogy fiam szegeld meg vagy ezt, azt. Nem mertem változtatni semmin, minden ugyanoda vissza, ugyanúgy hagytam. Nehogy a Mama azt higgye a Papa halálával vége a világnak és valaki majd átveszi a helyét.
A szerszámosban szinte semmit sem találtam meg, annak ellenére, hogy a plafonig volt pakolva.



[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

A teljes szöveg innen tölthető le:


[link]

Babszólam 1. rész

Ahogy hazaértünk és leültünk az asztalhoz enni a nejem rögtön megjegyezte „na kíváncsi vagyok mire ihletett ez a két nap?”.

Két nap nem sok, de annyi élmény van bennem és mondanivaló, hogy hirtelen nem is tudok honnan nekifogni, sőt nem is tudom, hogyan állítsam össze élményszerűvé és érthetővé, átélhetővé.
Ezért aztán rögtön az elején kezdem.

Mostanában egy toll és papírlap van a zsebemben, hogy ha valami eszembe jut akkor azonnal le tudjam írni az emlékeztető szavakat, amiből majd összeáll egy történet. Sok mély gondolatom van, amit össze lehet fűzni egy másikkal.

Itt van például a: piknolepszia, puska, üres papírlap. Ha hiszitek, ha nem ez egy nagyon olvasmányos kis történetnek lesz a magja, ami köré a történet fog épülni.
Majd később meglátjátok.

[link]

Szóval hétvégén Szandán voltunk. A Papa egy hónapja halt meg és azóta nem látogattuk meg a mamát csak telefonon. Ház körül is sok a tennivaló és a Mamának is jólesik ha valaki zsizseg körülötte, addig sincs a gondolataival.
Bármit megérint csak könny csordul a szemébe és pityereg. 60 évet éltek egymás mellett, egy ágyban, ugyanazt az ételt és a sóhajtásából tudta, a nézéséből, hogy a másik mit gondol.

Ez a papírlap most is nálam volt, a zsebemben. Megérkeztünk és első dolgom volt a nyári konyhába menni tölteni egy kis erős pálinkát, aztán még egyet. Ez kell ahhoz, hogy az ember otthon érezze magát, a Papa is feszt kínált. Még ha misén is volt és mi akkor érkeztünk, akkor a kapun belépve az volt az első kérdése, hogy „fiam, ittál már pálinkát?” Nem is vesznek emberszámba ha nem nyelsz le egyet velük.

Átöltöztem telki mackóba és cipőbe, a zsebembe raktam a tollat és a papírt. Nejem közben mondja, hogy a konyha asztalon message van, kézzel írott.
Instrukciók, hogy ha a Zoli karózza a paradicskát, akkor egy sor karó és utána kötözze meg, mert letapossa a hajtást, a friss palántát. Írta még azt is, hogy süttem hurkát (SIC), a sparheltban van még meleg. Meg még annyi, hogy temetésen van, egy rokona, de ezt már tudtuk mikor megérkeztünk, hogy üres lesz a ház.

A fiammal kivonultam a paradicska földre karózni, kötözni és vittünk magunkkal egy üveg kamrai szódát, jó hűs. Patakokban folyt rólam a veríték, fülledt meleg és közben beszélgettünk a gyerekkel. Folyton azt figyelte hány sor van még. Hozta a karókat és számolta, hogy hoztam már ötöt, ez már tizenöt.

[link]


Mondtam neki, hogy szerencséd van gyerek, a te korodban én hajnalban keltem és Iskola előtt már teheneket etettem meg lovakat, kecskéket, tyúkokat. Nem lehetett számolgatni, hogy már 5 perce dolgozom s ideje elhagynom magam.
Azt válaszolta, hogy az a te korod volt, ez már nem az. Csípős nyelve van, az ember keze hamar eljárna ha engedne a dühnek, de inkább lenyelem és megpróbálom más módon, mert van.
Pedig még a Biblia is azt tanítja, hogy:

Péld 23,13
Ne vond el a gyermektől a fenyítéket; ha megvered őt vesszővel, meg nem hal.
Péld 23,14
Te vesszővel vered meg őt: és az ő lelkét a pokolból ragadod ki.
Péld 29,15
A vessző és dorgálás bölcseséget ád; de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő anyját.

Napokban is mondja neki az Anyja, hogy fiam! Számítógép helyett menj és kezdj el olvasni egy könyvet!
Tüskevár.
Gyerek kelletlenül félrevonul vele de 10 perc múlva jön, hogy már elolvasott 5 oldalt. Mondom neki az én időmben engem nem kellett megkérni, hogy olvassak el egy könyvet, én magamtól rákaptam az ízére és tágra nyílt szemekkel vonultam félre, bármit a kezembe adtak én azt magamba szívtam, de főleg a Delfin sorozatot és a Kincses Kalendáriumot.
Az a te korodban volt Apa és hanyagul levetette magát a számítógép elé Dűnézni. Egyik délután már elegem lett és rárivalltam, hogy fiam! Te mást sem csinálsz, mint napi 8-10 órát lőssz. Ezt látod tőlem?
Sértődötten kikapcsolta a gépet és egy lenéző, elnyújtott neeeeeeeeemmel rendezte le.

Mindezek ellenére megdicsértem, hogy szépen megkötözte a paradicskát és belefelejtkezett a munkába. Csak annyit kértem tőle, hogy ha már csinálja, akkor élvezze a munkát, ne legyen neki teher tétel, ne a végét várja.
Emlékszem rám akármit bíztak az én koromban megtaláltam a szépségét. Nyári szünetben őriztem birkákat, hordtam kannával vizet az aratóknak, kevertem a betont, adogadtam a téglát és ember számba vettek. Ott ültem ebédkor a melósokkal, nekem is bontottak sört és ugyanazt az ételt ettem. Pedig 10-12 éves voltam, emberszámba vettek, ha meséltem valamit meghallgattak és jót derültek.
Önállóságra neveltek.

Hjaj, elfelejtettem miért babszólam s miért első rész. Úgy néz ki a nyáron a lehető legtöbb hétvégét Szandán fogjuk tölteni. Rokonok, szeretet, de még a szomszédok is és mindenki figyelmes, tudnak rólad és segítenek. Ennek kapcsán jegyeztem meg a nejemnek, hogy ha ennyit jövünk Szandára, akkor ősszelre kész lesz az első könyvem s tudod mi lesz a címe? Babszólam.

Ahammm.

Szerintem nem vette komolyan.
Nekem közben cikáztak a gondolatok az agyamban, hogy szombat délután mikor mindenki elment a temetőbe a Papa sírjához virágokat ültetni és egyedül maradtam a fiammal, akkor nekem is megszólaltak a tárgyak. A falak, a helységek hangulata, mindenből áradt a Papa hangja. A köhécselése, ahogy fáradtan csoszogott és intézkedett. No, ettél fiam, nehogy nekem itt éhen maradj... bort töltsek még?
Miből Papa, hiszen már megitta mindet, mit kínálgatja az üres flaskót?
Van talán még a pincébe pár liter és közben pajkosan nevetett.
Megelevenedtek az illatok, a mondatok és egy egész emberi öltő. A wécén ahogy ültem is csak az jutott eszembe, hogy a Papa is minden reggel itt szólalkozott meg a bab után.
Ültem egyedül a szőlő lugas alatt, épp túl voltunk egy ól szétverésén, a Mama kért meg rá szedjem szét, mert düledezik. Közben magunkra maradtam a fiammal. Ő meg eltűnt valahol a ház körül, belefelejtkezik bármibe, pókhálókat csavar egy bot köré és előjön vele, hogy vattacukor.
Magamba maradtam a gondolataimmal, egy flaska bor az asztalon és félmeztelen vagyok.
Egyszer csak megszólal egy sokat látott asszony hangja a nyitott kapuból, (amit én kulcsra zártam). Hahó! Vendégek is vannak?

Felálltam, megfordultam és nagyon zavarban voltam. Csak én vagyok itt intettem neki és mivel eddig még sosem láttam bizonytalanul fogadtam. Jeleztem, hogy mindenki kiszaladt a temetőbe és utána átmentek Erzsi nénihez Váraljára.

Azt mondja az asszony, hogy csak jöttem megkarózni a paradicsomot.
Már megcsináltuk a fiammal ketten, vágtam rá gyorsan és magabiztosan, mint aki talált egy közös nevezőt, hogy ne ijedjen meg nem rablók vagyunk és nem ettük meg a nagymamát. Biztos furán festhettem félmeztelenül és úgy, mint aki próbál a házigazda szerepébe illeszkedni, de a Papa már nincs.

Mutattam, hogy üljön le és mit hozhatok? Fröccsöt, vagy szörpöt? Itt igazi málnából van a szörp, a szóda is kamrai. Csak szódát kért, mentem a kamrába másikért, mert ami az asztalon volt annak a csőrét a számba vettem és úgy ittam belőle. Mire visszaértem már a paradicska földet pásztázta a szemével és csekkolta vajon igazat mondtam e, de elismerően bólintott, hogy ez igen Fiam.
Leültünk az asztalhoz és töltöttem neki, nyelte és jól esett neki, én addig a szemét néztem. Micsoda edzett lélek, nem jön zavarba semmitől, nem ijedez, nem finomkodik. Nekem kell hozzá alkalmazkodnom.

Azt hittem utána feláll és elmegy, mert nincsenek itt a háziak. De ahogy tudta hol a kulcs, elővette és ahogy máskor is elidőzött itt órákat beszélgetve a két öreggel úgy most sem tágított. Ő teljesen otthon érezte magát.
Meséltem is neki, hogy nagyon zavarban vagyok, mert mikor a Papa temetése volt, akkor én előbb eljöttem a Benjáminnal a kisebbik fiammal, mert lepattant a nadrágjáról a gomb és lecsúszott neki.
Tudtam hol a kulcs, letelepedtünk és vártunk. Majd megérkeztek a temetésről az első emberek, akiket én egyáltalán nem ismertem és nehezményezték mit keresek ott. Biztos akkor mentem be, amikor nem volt ott senki és feltúrtam a szekrényeket.
Magyarázkodtam ott, hogy nem vendég vagyok és nem betörő, én itt otthon vagyok.
Kínálgattam körbe pálinkával, üdítővel, borral a megérkező népet...

Félbeszakított az asszony rutinosan, hogy hagyd el Fiam, nekem ne magyarázkodj, ismerlek. Voltál már itt sokszor kukoricatörésen, nevetett.
Akárhányszor jöttem ide a Papa mindig kínálgatott, hogy na jánka köll é cefre és hozta a liter bort, de mán én nem szeretem...
Kis szünet és láttam valamivel birkózik nehezen, könnybe lábadt a szeme.
Mindkét fiamat eltemettem, meg a férjemet, mán nekem senkim sincs. Mama is mikor látom picsog, hát mit mondjak neki, én meg őrjöngjek? Ilyen ez a világ.
Az egyiknek gégerák, a másiknak meg szájrák.
Jöttek azok metszeni, fát vágni, betonyozni, segítettek mindent, de elmentek.
A férjem is elment, 48 évet éltünk le együtt.

Én közben átvedlettem megértő hallgató közönséggé és csak figyeltem, elmébe beégettem a mondatokat, a szemét mikor megállt és elérzékenyült a hangja, bepárásodott neki és visszatartotta a könnyeit, kemény, edzett lélek, sokat látott ember. Lehet nem omlana össze ha 10 perccel később hoznák ki a pizzát.

Ittam a szavait... mikor temettük mellé raktam egy üveg pálinkát, a zsebébe a bicskáját, a szemüvegét és a kalapját is a koporsóba. Volt neki kedvenc bőrtárcája, mindig magával hordta, raktam belé 500 Ft-ot. Az igazolványát, jeggyűrűt az ujján hagytam és ...elcsuklott a hangja.
Rám nézett kérdőn és komolyan, valahonnan megérezte, hogy tőlem megkérdezheti, mert tudom a választ, nem csapom be és az igazságot mondom el neki.

Csak azért, hogy a lelke megnyugodjon, vagy hogy a mienk? Tud róla, hogy odaraktam neki? S nagyon mélyen, várakozóan a szemembe nézett.

Nem, válaszoltam nyomatékosan, nem tud róla. De azt is elmondtam neki, hogy miért.

1. Mikor adám az én szívemet a bölcseségnek megtudására, és hogy megvizsgáljak minden fáradságot, a mely e földön történik, (mert sem éjjel, sem nappal az emberek szeme álmot nem lát):
2. Akkor eszembe vevém az Istennek minden dolgát, hogy az ember nem mehet végére a dolognak, a mely a nap alatt történik; mert fáradozik az ember, hogy annak végére menjen, de nem mehet végére: sőt ha azt mondja is a bölcs ember, hogy tudja, nem mehet végére.
3. Mert mindezt szívemre vettem, és pedig azért, hogy megvizsgáljam mindezt: hogy az igazak és bölcsek és azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyűlölet is, nem tudják az emberek, mind ez előttük van.
4. Minden olyan, hogy mindenkit érhet, egyazon szerencséje van az igaznak és gonosznak, jónak vagy tisztának és tisztátalannak, mind annak, a ki áldozik, mind a ki nem áldozik, úgy a jónak, mint a bűnösnek, az esküvőnek úgy, mint a ki féli az esküvést.
5. Mind az ég alatt való dolgokban e gonosz van, hogy mindeneknek egyenlő szerencséjök van; és az emberek fiainak szíve is teljes gonoszsággal, és elméjökben minden bolondság van, a míg élnek, azután pedig a halottak közé mennek.
6. Mert akárkinek, valaki minden élők közé csatlakozik, van reménysége; mert jobb az élő eb, hogynem a megholt oroszlán.
7. Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett.
8. Mind szeretetök, mind gyűlöletök, mind gerjedezésök immár elveszett; és többé semmi részök nincs semmi dologban, a mely a nap alatt történik.
9. No azért egyed vígassággal a te kenyeredet, és igyad jó szívvel a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te cselekedetid!

Elmeséltem neki ezeket és utána még megtoldottam egy Bibliai idézettel:

Préd 9,12
Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban, a hová menendő vagy.


Azzal zártam le, hogy olyan, mint aki alszik. A Biblia is sok helyen mondja az ember haláláról, hogy elaluvék.
Ez egy dolgot jelent, hogy az alvó ember egyszer felébred, de már nem ebben a testben, csak az a lélek, ami kiment a testből.
Éppen belemerültem volna egy gondolatmenetbe, miszerint az ember lelke mindig az egekbe vágyik, ahonnan való, de a teste ha megjött a szántásból elébb leül, utána ledől, hogy minél közelebb legyen a földhöz, ahonnan vétetett.
Közben hallom lassít a szuzuki, s kiszáll a család.
Kérdezem az asszonyt közben, hogy magának mi a neve?
Rozi nenüs és mosolygott, már Ő ment elébe a Mamának, hogy fogadja, jobban otthon van itt, mint én.

Bocsánat, hogy ennyire hosszúra nyúlt, tényleg készül a könyv és tényleg Babszólam lesz a címe.
Már előre tudom, hogy a nejem bizalmatlanul fogadja, azt hiszi vulgaritás, pedig minden tiszteletem mellett fog készülni.
Hja és még annyi, hogy megvádoltak páran azzal, hogy olvashatatlanok az írásaim, mert túl hosszúak a csattanóhoz képest.
Innen üzenem, hogy gondolok rátok is és készül a *.zip változat.
Az lesz a címe, hogy Cyberdének és Uzmanyinak rövid
Ugyanis Ők ketten a renitenskedők.

Folyt köv.
A következő rész tartalmából:

Kumpribogár, permetezés, egy másik nenüs barna kerítése, amit csak a sült pogácsáról ismertem fel, aztán nesze fiam itt van, nyaláboljad fel.
A Mama meséje anyósomról, akit a hátán cipelt napszámba és akkor még nem volt cipője senkinek, a Papa Skodája, IZS, a két fiammal kirándulás a beton öbölhöz, szélszarika, és a nyúlak, meg hogy mindennek vége van. De a Papa halála óta ez egy általános érzet mindenkiben, senki nem találja a helyét, a Papa volt az egyetlen biztos pont.

Mikor jöttünk ma haza, a nejem hosszan integetett mindenkinek és mikor a temető mellett jöttünk el, oda sem felejtett el inteni, szia Papuskám. Ő most onnan int nekünk, aztán krákog egy fáradtat, köhhint és visszapihen.
Húú de jó volt, hogy köztünk élt.

Hazafelé a 2A-n többször is életveszélyes helyzet, nagy dögökkel levillantottak és másodperceket nyerve befészkelték magukat a sorba. Kikényszerítettek bennünket a csigaházból a jelenbe.

[link]

1990-ben a kelenföldi városközpont árkádok alatti részén, egy Keravill mellett dolgoztam, mint magánvállalkozó.
Vettem egy használt könyves pultot és arról árultam üres és pornó videokazettát.
Felvirágzóban volt az üzletág, Németországba jártunk ki üres szalagokért és otthon 4-6db Orion magnóval másoltuk a hangalámondásos német pornófilmeket. Olyanok, mint kommen spricc és társai. A munkásszállásokról jöttek le a melósok és egyszerre 10 filmet is vettek, egy hét múlva meg hozták cserélni. Amit megnéztek hozták és fizettek darabonként ha vihettek új filmeket.
Szép idők voltak, zavarosban halászás, alig volt törvény.
A mellettem lévő standon volt az Eszter, káposztát, savanyúsággal töltött paprikát, savanyú uborkát és vegyes savanyúságot árult fahordókból. Vecsési volt a lelkem.
Ő már akkoriban betartotta az európai normákat, mert a volt hapsija egy osztrák nemes volt valami kastélyszerűséggel. Mesélte párszor, de nem vettem komolyan.
Viszont gumikesztyűben mérte ki a savanyúságot és kendővel a fején. Senkit nem engedett a hordók közelébe, vevőkre is rászólt ha belenyúlva kóstolót akartak, hogy majd Ő adja, nem kell piszkálni, de azért szélesen mosolygott.

Az a fajta csaj volt, akire az ember nem vetett szemet de nagyon jókat dumáltunk, csilingelt a foga a fehérségtől, ahogy nevetett és közben hátrahajolt és széttárta a kezét.
Volt egy dolog, amitől mindketten szenvedtünk akkoriban.
Kezdték kivonni a forgalomból a 10 és 20 forintos bankjegyeket, legalábbis már megszellőztették hírekben.
A nyugdíjas nénik meg bácsik pedig hirtelen nekiálltak tartózkodni tőle, nekem ne adjon papír tízest. Nincsen fém? Adjon azt!! Mit csináljak a papír húszassal? Tömjem ki a vánkost otthon? Tartsa csak meg maga, pörgött a nyelvük, perlekedtek.

Mindketten arra a közös elhatározásra jutottunk, hogy kezdünk valamit a bent ragadt papírpénzekkel.
Én nekiálltam szándékosan gyűjteni egy dobozba és félre tenni.
Kötegeltem tízesével és, amikor összegyűlt száz, feladtam Apámnak csomagban.
Az öregem tudna mesélni, hogy hány sör legurult belőle.

Eszter pedig szorgalmasan körmölt, nem árulta el mit, csak azt láttam, hogy ha szünetelt a savanyú hadjárat, akkor a pultja fölé görnyedve írt valamire és közben nézett félre. Valamit olvasott és utána írt.
Nem mutatta meg, ha kérdeztem mit csinál szándékosan elrejtette.
De azt láttam, hogy minden egyes vásárlónak adott ajándékba egy papír tízest vagy húszast.
Kérdeztem is tőle, hogy ebből nem lesz baj?

Miből? Kérdezett vissza. Azt hitte tudom mit csinál és elpirult az Eszter.
Hozta oda az egyik bankjegyet, amire tollal írtak valamit, egész hosszú szöveg. Mint kiderült egy hirdetést írt rá, társkereső hirdetést és azt osztogatta.
Még egy fél évig forgalomba volt mindegyik bankjegy, csak utána vonták ki.

Mindegyik bankjegyre ráírta, hogy 31 éves, diplomás, Pest megyei, gyermektelen hölgy keresi korban hozzáillő társát.
Jelentkezni a kelenföldi városközpontban a savanyúság árusnál.
Aláírás: Eszter.

Majdnem megkönnyeztem az őszinteségét és a bátorságát, nem is tudom mennyi pénzre írhatta rá a szöveget.
Utána napokig csak a sorban álló férfiakat lestük, hogy vajon olvasta és azért jött, hogy szemre vételezze? Vajon Ő lesz az igazi?

Már éppen elfelejtettem a dolgot, mikor jött egy sármos ürge, kicsit őszesbe hajló és csokor rózsa. Odanézni sem mertem, nehogy elrontsak valamit. Megbeszélték, hogy záróra után és jött is. Leparkolt s elmentek együtt.
Másnap kérdeztem Esztert, hogy na mi van? Tegnap Ő is ragyogott, de ma csak unott mozdulatokkal pakolta le az utánfutóról a fahordókat.
Nem Ő volt az igazi, válaszolta lemondóan s csak pakolt.

Mentek a hetek és Ő rendületlenül osztogatta a bankjegyeket, én meg ugyanazzal a lendülettel postáztam Apámnak.
Egyik nap egyenruhás rendőrök jöttek oda az Eszterhez, suttogták is, hogy kijött az urh. Eszter rám bízta a standját és rendesen bajban voltam, mert jöttek a nénik, bácsik és szakavatottan kérték a portékát, hogy hol a kislány? Na mindegy adjon fél kilót abból az uborkából, de az apróbbakat rakja ne a bumszlikat és nem tudtam figyelni. Kattogott az agyam.
Szerencsére félóra múlva visszahozták és elmondta, hogy valaki feljelentette a bankjegyek megkárosításáért.
Igaz még volt pár hónapuk hátra a papírpénzeknek, de utána kíméletlenül bezúzzák mindet.
Nekem is hozott a Cyberde egy bezúzott bankjegytömböt ajándékba, amit azóta is őrzök, mint amit Cyberde saját kezeivel megérintett. De innen üzenem, hogy legközelebb éles töltényt hozzál és ugyanakkora súlyban.


No, kicsit elkanyarodtam.

Esztert beidézték a bíróságra és pénzbírságra büntették bankjegyrongálásért, mivel az állam tulajdona. Nem mennék bele a részletekbe, de beismerő vallomás és írásszakértő...

Bele se gondoltam a logikájába, de ez a lány nagyon eszes volt. Megbüntették valami 20 ezer forintra és utána már bátran írkálhatta a bankjegyekre a szöveget, hisz nem lehetett bizonyítani, hogy ítélet hirdetés előtt vagy után tette, mert a szöveg ugyanaz volt és a nyugdíjasok is, akik nem akarták elfogadni, mivel hamarosan bevonják.

Teltek a napok és bolondoztunk a fahordók között. Hoztunk hideg házi bort és sült kolbászt friss omlós kenyérrel. Ő adta hozzá a vágott savanyúságot, amit két pofára tömtem és úgy röhögtem, hogy közben kilógott a számból, nagyon finom savanyúságai voltak és a kivillanó fogai, ahogy nevetett. Volt rajta kötényke is, aminek a zsebeiben az aprópénzt tárolta. Sajnos én nem tudtam mivel visszakínálni, mivel nem volt videomagnója és bevallása szerint a pornófilmeket amúgy is azok nézik teljes odaadással, akinek nincs partnerük.

Én sajnos nem tudok pornó ügyben nyilatkozni, mert rengeteg filmet láttam már, de egyrészt mindegyik kiábrándító volt, másrészt ismerem Isten gondolatait és a saját múltamat. Nekem csitt van

Kolbászos nap után áll a sor Eszter előtt és pörög a nyelve, fehér fogaival szünet nélkül kimosolyogja az emberek zsebéből a pénzt. Egyszer csak megáll a sor, mert egy ember semmit sem kért csak letérdelt elé és elmondta, hogy már napok óta készül erre, messziről leste az Esztert.
De most erőtt vett magán és elrabolná Eszter szívét itt és most, adjon neki esélyt, ne utasítsa vissza és átadott egy bankjegyet.
A zöld tízesen ott volt Eszter kézírása, miszerint Ő kereste a bajt, de a szó nemesebbik értelmében.

Eszter rám nézett és megkérdezte, hogy átvenném e a frontot.
Sugárzó tekintettel elviharzottak a közeli parkba. S én? Rám szakadt az összes nyugdíjas, hogy fiatal ember kotorjon csak lejjebb abban a savanyúban, ne azt adja, nem lehetne gyorsabban, ne sajnálja, rakjon bele bőven...
De én nem mosolyogtam, bajban voltam. Pörlekedtek velem a bácsik s nénik, ami Eszternek a kisujjában volt és lekezelte nevetve, én attól izzadtam és küszködtem. Hiába no, zöldségesnek születni kell.

Tudom a csattanó.
Azóta már nagyon sok év eltelt s nem tudom mi lehet valójában Eszterrel, de az utolsó információm róla, hogy odaköltözött a Ferenchez a Gellért hegy lábához egy társasházba és kirakták a falra a bankjegyet.

Sok boldogságot nektek, meg lurkókat és egy közös sírhelyet, de ha azóta ez megváltozott s külön éltek, akkor is bízhattok benne, hogy az én szívemben ti még egy pár vagytok és ugyanabban a kezdeti állapotban.

3. És terhet viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el.
4. De az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.
5. Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.

Már egy ideje szeretnék írni a budapesti kerékpározási lehetőségekről és viszonyokról, csak nem történt olyan eset, ami kirívó lett volna (kivéve a mai napot).
Az egy teljesen szokványos dolog, hogy az Andrássy úton nem lehet végigmenni a kerékpárúton a keresztbe sétáltatott kutyusok pórázaitól, családi négyes kézen fogva, lábukat padról hosszan belógató egyetemistáktól, kettes sorban sétáltatott óvodásoktól, kerékpár útra ráparkolt autóktól és egyéb finomságok.
Nem az ott sétálgató emberekkel van a baj, hanem azzal, aki kijelölte, hogy a kerékpárosok itt menjenek.
Pár napja is satufékkel álltam meg az egy öregasszony (fülig kirúzsozva) + két puppedli pamacs kutya kombó előtt. Pórázon mindkettő és sűrűn szöszmötöltek a poros járdán, a néni meg erősen sipítozott, hogy nincs csengője maga őrülüüüüüült? Aztán fújtatott, mint a bika, mikor csöndben mutattam neki a táblát, ami egyaránt jelöli a kerékpárost és a gyalogost.
Ezért gyűlöli a kerékpárosokat mindenki rikácsolta még elmenőben és tovább is volt, csak már nem hallgattam.
Mint, ahogy semmi, a budapesti kerékpározás sincs megoldva és egyelőre úgy fest nem is érdekel senkit. Harmincad rangú probléma, hasonlatos a jelenlegi reformokhoz az eljárás. Nincs pénz és kész, ennyi. El lehet innen menni.
S valóban, nemrég mikor darabokra szedték az iskola előtt lelakatolt kerékpárját a fiamnak, szóvá tettem az iskola igazgatójának, hogy kéne valami megoldás rá, egy tároló helység. Mert egy héttel előtte meg kiszúrták késsel a gumiját.
Nem lehet, válaszolta rövidre fogottan s kicsit Hofisan.
Megbünteti Őt az ANTSZ.
Nem kell idejárni kerékpárral, zárta le a beszélgetést.
Még megkérdeztem, hogy az önkormányzatnál kit keressek meg ez ügyben személyesen, mert ez nem vicc, én komolyan kerékpározom és a fiamat is ebben a szellemben nevelem.
Megmondta s megtoldotta még egy félvállas ne reménykedjennel.
Kik járnak ebbe az iskolába? Milyen gyerekek, milyen szülők gyerekei és milyen tanárok?
Milyen generáció nevelkedik a szemünk láttára?
Egyszer volt csak szerencsém, mentem Leventéért és már messziről láttam, hogy fürtökben lógnak a kerékpárján és sűrűn vihognak, hogy ne úgy, amúgy, azt próbáld. Vagy hat gyerek és nagyon hangoskodtak, tiszta lázban voltak.
Egyet sem ütöttem meg de azt, amelyik a lakatot piszkálta egy hegyes fémmel elkaptam és ordítottam, ahogy a torkomon kifért. Csak hebegett, hogy nem tudta enyém a kerékpár...

Nem mindegy kié te nyomorult kis disznó??? nem a tiéd és kész... a nyálam az arcára fröcsögött és a pólója a kezemben megcsavarodva. A tanárok kifutottak a hangoskodásra, hogy mi történt, hogy beszélek én a gyerekkel.
Mikor szóvá tettem, hogy már harmadjára barmolják szét a fiam kerékpárját, akkor mondták, hogy csak nem azt várom tőlük, hogy valaki oda álljon egész napra a kerékpár mellé?

Majdnem sírva fakadtam, komolyan. Kiábrándító ez a gondolkodás.
Még odabökték megsemmisítőleg, hogy ide mindenki autóval jár, nem megoldott a kerékpártárolás.

Kezdem magam úgy érezni, mint egy buzi vagy cigány, kirekesztett vagyok, mert kerékpározok és ezt a többség nem fogadja el.
Másnap 20 perccel korábban mentünk oda, nem véletlenül.
5 tanárt számoltam meg, akik kerékpárral érkeztek és utána a hónuk alá kapták, majd felvitték a lépcsőn.
Lesz még ennek folytatása gondoltam, de tekintettel kell lenni a gyerekemre is, mert a tanárok kiútálják ha keményebben lépek fel.
Nincs más dolgom, mint félhivatalosan megfogalmazni a történteket és fotón mellékelni a kerékpárral érkező tanárokat.
Nagy valószínűség szerint az önkormányzatnál azonnal kidobják a kukába a levelem, de ha ajánlva adom fel, akkor talán van rá esély, hogy fiókba teszik és végleg elfelejtik.
Viszont ha várok egy keveset és a feladó cetlivel átsétálok a szomszédba (SZDSZ székház) és megkeresem Fodor elvtársat, akit szoktam látni bemenni a kapun, mikor kint az utcán sepregetek, akkor reménykedhetem, hogy a gorillái jól pofán vágnak. Bár előnyére váljon, hogy eddig egyedül láttam vezetni is, sofőr nélkül, testőr nélkül.
Lehet mióta miniszter lett vannak kötelezvények, amiket be kell tartania.

Ezt az egészet nem írtam volna le ha nem létezne a mai nap. Mondhatni az írásomat a mai nap szponzorálta.
Hőség, áll a levegő, nincs szélmozgás és én tekerek végig a Hungária körúton Böcéhez. Besokallt a gépe és újra kellett húznom rajta a rendszert. A Thököly úttól egészen a Fradi pályáig a Hungária-Könyves Kálmán körút jobb oldalán szoktam menni. A Kőbányai út előtt van egy vasúti felüljáró. A kereszteződés előtt rendszeresen ráparkolnak a járdára az autósok, kész menetoszlop.
Több ízben láttam babakocsit toló anyukát, hogy megvárta amíg elhúznak az autók és lement az úttestre s kikerülte az autósort.
Kb. 2 hete egy motoros futár ment előttem a járdán. Hátán nagy műbőr hátizsák, céglogó és telefonszám. Tekertem utána és már én is leugrattam a járdáról az úttestre, mivel éppen nem jött semmi. A motoros (MZ) futár a jobb lábát maga elé egyenesen kitartva letolta az összes járdán parkoló autó visszapillantó tükrét.
Kihívó és vérlázító jelenet volt, de jót röhögtem. A tehetetlen düh visszavág.
Mindegyik reccsenő visszapillantó tükör, mint ha azt dalolta volna csilingelve, hogy „nincs rá pénz”.
Elég lenne 10 db vas a járdába azon a szakaszon, munkával talán 100 ezer.
Igaz közpénz, annak meg nincsen becsülete. Ha valaki döntési pozícióba kerülne, hogy na igen, holnap lehet kezdeni, akkor mindjárt azt nézi, hogy a vállalkozó mennyit süllyeszt vissza a zsebébe. A vállalkozó meg hozna négy erdélyit, akik feketén megcsinálnák, mert ha vállalná a nem túl versenyképes terheket, akkor nem tudna miből csúsztatni a tisztelt képviselő zsebébe, az nem tudná miből finanszírozni az előre nem tervezett kiadásokat, a tervezett extra hiteleket és egyébb juttatásokat, mint titkárnőnek új mell ill. fáradalmait kipihenni a Maldív szigeteken.
Ugye-ugye, hova vezet a világ ha megindul egy kis kerékpározás?
Ide ne tessék kerékpárral járni, mindenki autóval jár és pont. Tessék beilleszkedni a társadalomba.

Csak úgy kedvtelésből megálltam, letámasztottam a kerékpáromat a falhoz és nekiálltam fotózni a zolimpuszommal. Több fotót is készítettem, de ez az egy azért érdekes, mert rajta van az a fekete autó, amiből rámkiabáltak, hogy „miajókurvaanyádatfotózoltekisköccsőőőgggg” ? Közben nagyokat nyerítettek.

Nyilván jól levágták, hogy a járdára parkolt autókról készítettem a képeket.
Elmentek és bár forrt a vérem és legszívesebben utánuk tekertem volna, de hiába, nem változtathatom meg a gondolkodásukat.

Alig, hogy megérkezett a következő piroslámpás adag és éppen zöldre váltott. Megállt mellettem egy másik fekete autó segítséget kérni, hogy merre van a Róbert Károly krt, ahonnan el lehet érni a Fáy utcát? Kiléptem az útra közvetlenül az autó mellé és szélesen gesztikulálva mutattam, hogy a következő benzinkútnál vissza tudnak fordulni és a felüljárót kell figyelni, vidámpar s utána az első lámpánál jobbra, de nem tudtam befejezni.
Már dudáltak és az emberünk a kormánynál is vette az adást, nem hallgatta végig, ment tovább.
Közben szándékosan rámhúzta a kormányt egy zöld szuzuki szedámos és hangosan virnyákolt, mint torzonborz király a süsüből, hogy „miazanyádvalagátmutogaccannyitparaszt” ???

Ez már nekem is sok volt, azonnal kerékpárra ültem és utána ereszkedtem. Kevesen tudják de ha valaki jól odalép, akkor lehet menni 50kmh, ha valaki nagyon odalép, akkor egy csöppnyivel többel.
Én marhára odaléptem, igazi dühből. Nem láttam az arcát, annak aki rámkiabált.
Csak a méregzöld szuzuki szedám. A benzinkútra éppen beforduló fekete autó majdnem elütött, nekik adtam a félbehagyott útmutatást.
A mekkdonáldsz és a benzinkút után a Könyves Kálmánon van egy elég hosszú betonkerítés. Már onnan láttam, hogy a zöld szuzuki átment a Népliget közepénél a zöldön.
Lemondtam róla, hogy kiszakítom a torkát és lassítottam, baromi tehetetlennek éreztem magam és csalódottnak, nagyon szerettem volna a kezeim közé kapni.
Természetfilmekben látni néha nagyon éhes vadakat, akik elvétik a zsákmányt és utána, ahogy kullognak lihegve, leereszkedve.
Így éreztem magam.

Miután átjutottam a lámpán a liget közepénél, akkor figyeltem fel rá, hogy a Fradi pályánál áll a kocsisor s elég hosszan. Bevillant, hogy akkor sima ügy.
Érzi az ember, hogy vannak még tartalék energiák, amit nem is egészen kell felélni, mert áll a kocsisor. Azért belehúztam.
Egy kamion előtt állt a hőségben lehúzott ablakokkal.
Egy nő ült az anyós ülésen, melléjük gurultam és nekitámasztottam az autójának a kerékpáromat. Behajoltam az anyós ülésen és nagyon dühösen s nagyon durván beüvöltöttem. Éreztem, ahogy a nyálam a nő ruhájára fröccsen és közben a gerincemen folyik végig a forró izzadtság. A fickó elég nyüszöge, szemüveges, girhes volt, rám sem mert nézni, azt leste, hogy mikor ugorhat ki a kormány mögül.
Nem terveztem bántani, csak elégtételt akartam venni s abban benne volt az összes előző napi/aznapi sérelmem, amiről Ő nem tehetett, de Ő hozta ki.

Fogtam a kerékpáromat és méltóságteljesen felültem rá, elindultam és még utoljára visszanéztem rá megvetően. Ha tudta volna, hogy jobban féltem, mint Ő, akkor valószínűleg elröhögte volna magát.
Eszembe jutott a két gyerekem, a nejem, hogy ha itt most kiszállt volna, akkor ütésváltás, rendőrség, elzárás, bíróság, önkényesség, stb.

Tekertem tovább és mire Böcéhez értem már elázott a pólóm, olyan hőség volt.

Hja, tanulság?

1. 5Móz 32,35
Enyém a bosszúállás és megfizetés, a mikor lábuk megtántorodik; mert közel van az ő veszedelmök napja, és siet, a mi rájok vár!
2. Rm 12,19
Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.
3. Zsid 10,30
Mert ismerjük azt, a ki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét.


Hjó, OK értem én, ez Bibliai.

Akkor nesztek világi:

A hőség az idegrendszerre hat, növeli az ingerlékenységet, tompítja az éberséget, a koncentrációt, fáradékonyabbak leszünk.
A magas páratartalommal járó felmelegedés szellemileg kimerültté és depresszív hangulatba ejt, depresszió egyik kardinális tünete a hirtelen, lobbanékony érzelmi reakció.


Bocs Talmida! Ezt másképp nem lehet, a finomhangolás azért megvolt.

[link]

Az utolsó kívánság

Ha meghalok és a lelkem megáll a teremtőm előtt, akkor lesz egy kérésem tőle.
Szavam ugyan nem lehet nyikk se, de talán kérhetek egyet.
Szeretném végignézni minden ember életét az elsőtől az utolsóig, a születésétől a haláláig.
Ahogy megteremtette Ádámot s utána Évát, szeretném végignézni minden mozzanatát és visszatekerni azokat a részeket. Szeretném megnézni hogyan kerültek első alkalommal intim kapcsolatba, nem a testiség miatt. Tudni szeretném, hogy be volt programozva mindkettő és automatikusan tudták mit kell tenni, ösztönösen érintették egymást vagy első alkalommal esetlenkedtek?
Hogyan lett a földön ennyi ember? Vérfertőzés? Mindent szeretnék aprólékosan végignézni.
Az összes kérdésemre választ kapni. Idő van, vagy is már nincs, azaz nem létezik.
Szeretnék beülni egyedül egy szobába (ha lesz olyan), bekapcsolni azt a valamit, amivel rögzítették minden ember életét, minden másodpercét és egyenként végignézem mindenkiét. A tiedet is.
Úgy csináld, azzal a tudattal, hogy a végén megnézem. Arra is kíváncsi vagyok, hogy az utánam következő emberek hogyan fognak megemlékezni a XX. századról. S egyáltalán meddig élünk még a földön? Meg mióta?
Élünk e még 2000 évet? Vagy 20000 évet, esetleg többet?
Ha valaki 20000 év múlva vizsgázik mennyit kell tudnia történelemből?
Volt a legújabb kor, amikor az ember kilépett az űrbe és feltalálta a netet, ami elidegenítette egymástól az embereket és dobtak egymásra pusztító bombát.
A túlélők utána ráébredtek, hogy ilyet többet nem szabad? Vagy az ember lelkében bűn van és bizalmatlanság eleve s ez így megy az utolsó emberig? Káin is megölte Ábelt.
Hova fejlődünk? Mindegyik kérdésemből újabb kettő fakad, ezért tényleg félre kell majd vonulnom és átnézni a dolgokat s megérteni mindent.
Napóleon, ahogy fut, mert gyötri a hasmenés.
Jimi Hendrix mikor először érintett gitárt, Picasso, ahogy ecsetet emelt a vászonra. Valaki, aki feltalálta a puskaport, az első ember, aki kézbe vette a tüzet.
Hogyan lett a sör, a kerék, Noé bárkája, Kennedy gyilkosa, nagy pillanatok, de előttem nem marad titok.

36. De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.
37. Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak.

Tegyük félre az ellenérzéseinket a Bibliával kapcsolatban, hogy emberek írták, inkvizíció, ha Isten létezik miért hal meg ennyi gyerek, miért nem látjuk, különben sincsen.
Adjunk egy piciny esélyt annak, hogy az idézet igaz. A halálból még senki nem jött vissza, hogy szóljon „emberek állj” cseréptörés, töke van a menyasszonynak, nincs túlvilág, maradjunk itt és várjuk ki a végét, amíg lesz, vagy csináljunk egyet.
Az is kellemetlen lenne ránk nézve ha nem lenne, mert akkor most mi van? S ez után? Nincs semmi? Akkor már értem miért nem akar senki meghalni.
Ott tartottunk, hogy az idézet igaz.
Ez alapján jogosan gondolkodom, hogy valamivel rögzítik minden másodpercünket, vagy a végén a lelkünkből töltik le a kért anyagot.
Kérem csatlakoztassa a lelkét a szerverre, download.
Na látja Péterkém, mondja csak hogy is volt az az anyázás ott a dugóban? Beszéljük csak meg. Na és látja azt, amikor lekiabálta a szomszédját? Ejnye no, lett volna más megoldás is.

Szeretném végignézni Jézus életét, már kikölcsönöztem de egyik kiábrándítóbb a másiknál. A leghíresebb ember a földön és juj de sok ember érzi kötelességének, hogy megfilmesítse az életét. Eddig egyetlen hitelesnek tűnő filmet láttam, amiben nem spirázták túl a szerepét.
Szeretném látni a születését és a halálát, a tetteit, a gondolatait és a hibáit.
Sodoma és Gomora, a sóbálvány, húú azt a pillanatot többször is visszatekerném, lelassítanám. Idő lesz rá, vagy már nem is létezik.
Bevackolnám magam és csak egy távirányító kéne a végtelenbe.
Apám, ahogy először meglátja Anyámat, ahogy felsírok, bár lehet nem nézném végig a saját életem.
Ha magamról látok fotókat vagy filmet mindig elfog a szégyen érzet. Nem volt olyan pillanat az életemben, amire büszke lehetnék, de azért élveztem s élvezem minden percét. Jaj ezt ne nézzétek mondom néha, mikor ülnek körülöttem és egy fénykép, amin sárga a fogam, kibolyhosodott mackóm, zsírfoltos pólóm höhhhnyeee, ráadásul megvágtam magam borotválkozás közben és véres a pólóm nyaka. Vannak pillanatok, amiket nem látnék viszont.
De azért a te életedet szívesen végignézném. Az összes gondolatodat feliratozva, felugró buborékokban, hogy tudjam.
Van olyan, aki 3 ember életét végignézné és megunná az egészet? Utána mit akarna csinálni ott? Hol?
Minden kérdésemből kettő újabb fakad. Ki ölte meg Laura Palmert?
Látnám a bicikli tolvajt, aki lenyúlta a kerékpárom. Végre tisztán átélhetném az összes olyan pillanatot, amikor nem emlékeztél semmire, mert előző napokban buli.
Megtudnám hol hagytam el a kulcsomat és az után mi lett vele.
A földön minden egyes pillanat érdekes, amióta itt él az ember. Az összefüggések, hogy miért és ha nem az történt volna.
A legfontosabbat kihagytam, Istent is megnézném, mit csinált, amíg nem láttuk? Mit gondolt rólam vagy rólad, amikor olyan helyzetben voltunk, hogy furdalt a lelkiismeret. Kicsi buborékok feliratozva. Hogyan irányította a rendszert? Hogyan lett a föld és a végtelen.

Ha minden ember életét végignéztem, akkor készítenék egy kimutatást, egy statisztikát.
Kié volt a leghosszabb? Ki volt a legmagasabb? Mennyi a férfi és mennyi a nő?
Az összes leélt évek száma. Kié volt a legérdekesebb élet? Ki élvezte a legjobban?
Egy emberre leképezve a haragban eltöltött órák száma, mennyit szeretett, örült vagy sajnálkozott. Szép nagy számokat kapnék.
Hány ember ismerte Istent pontosan? A többiek miért nem? Tényleg annyi kérdésem van, hogy kedvem lenne már most meghalni és elkezdeni Ádámtól nézni az összes ember életét s amikor rád kerülne a sor, akkor behívnálak hogy nézzük meg együtt, hisz ismertük egymást.
Látod ott találkoztunk először, tekerjük vissza, nézd mit gondoltál rólam

Hja, ki ez a hülye?

Köszönő viszonyban

Álltam az utcán seprűvel a kezemben, csikkeket, papír zsebkendőt, port, falevelet s közben kattogott az agyam. Ha valaki jött a járdán arrébb álltam udvariasan, a kerítés mellé húzódtam, hogy addig se poroljak, ne menjen rá ruhájára, ne lélegezze be a felkavart port. Hiába no, figyelmes vagyok

Már messziről láttam a semsis Zsoltit, hogy jön nagy nigger léptekkel és már készítettem is számára egy mondatot, amivel lealázom csípősen, de szeretetből, hogy köpni, nyelni nem tud. De tudom nem az a fajta, aki ne tudna visszavágni, pont ezért szeretek vele csipkelődni, mert tudom megkapom a magamét én is, az ember arra vágyik.
Előtte egy lépéssel jött egy 160cm magas, pocakos, negyvenes, hatalmas, kerek napszemüge, oldalán műbőr válltáska és fülén az a tipikus narancssárga szövetes fejhallgató.
A semsis Zsolt előtt jött egy lépéssel és nem tudtam mennyire hangos a zenéje, amit hallgat, éppen ezért óvatosan köszöntem a mögötte jövő Zsoltnak. Meg akartam várni, amíg tovább halad és utána akartam beszólni a Zsoltnak, mégis csak egy bensőséges dolog a beszólás, úgy is csak Zsolt és én értjük a fél szavakból, hogy „Mi van nigger, elengedtek a gyapotföldről?”

Ráköszöntem Zsoltra és a napszemügés, narancssárga fejhallgatós ember köszönt vissza.
Szia!
Meg is lepődtem, s maradt bennem egy kellemetlen űr, hogy ki ez? De vissza köszöntem neki, hogy szia.
Az arcmemóriám az jó, szinte fotózom az emberek arcát és külső megjelenését az elmémmel, éppen ezért az én közelemben nem érdemes bűnt elkövetni, mert hajszál pontos személyleírást tudok adni, vagy inkább nem nézek oda, van két gyerekem, nem hiányzik a fenyegetettség

Eltelt pár nap és kerékpáron ültem elgondolkodva.
Egyszer csak SZIA!
Napszemüge mögül válltáska, és narancssárga fejhallgató.
Automatikusan visszaköszöntem neki és utána percekig az járt a fejemben, hogy ez az ember engem egyáltalán nem ismer, csak azt hiszi, hogy én ismerem Őt és mivel a Zsoltinak szánt köszönésemet félre értette, így most egy társadalmi normának megfelelve köszön nekem, mert úgy illik.
Nincs is ezzel semmi baj, szívesen vissza köszönök/köszöntem, de maradt bennem egy űr.
Egyrészt ki ez az ember?
No meg holnap ha véletlenül elmegy mellettem és elfelejtek ráköszönni, akkor mit gondol rólam?
Elmúltak hetek és rendre Ő köszönt rám elsőnek. Kicsit katonásan is csengett, a negyedik után már rendesen rosszul éreztem magam, hogy már megint nem vettem észre Őt.
Aztán elkezdtem tudatosan figyelni, hogy honnan jön, merre megy és ki lehet Ő?
Ismerősnek jelöltem a való életben.
Reggel korán láttam, ahogy leszáll az egyes villamosról és elindul a járdán. Mi lehet a műbőr válltáskájában? Népszabiban szalonna? Vagy titkon iszik és kétdekás?
Van tárcája és abban két gyermek fényképe, no meg egy elhízott asszony, aki vasárnap délelőttönként légyottokat tervez a gáztűzhely elé és belengi a lépcsőházat a rántott hús illata és a mosógép zaja?

Egyik reggel én köszöntem rá elsőnek, kerékpáron ültem. Rajtam is napszemüge, zene a füleimben és már messziről láttam, hogy jön. 160cm magas, pocakos, negyvenes, hatalmas, kerek napszemüge, oldalán műbőr válltáska és fülén az a tipikus narancssárga szövetes fejhallgató.
Eltéveszteni sem lehet, már ismerem, bár annál többet még nem beszéltem vele, hogy SZIA, de már ez is rengeteg.

Napszemüge és mögötte egy ember, a szemét még sosem láttam, azt sem tudom ki lehet, egy erkölcsi normának megfelelve köszönt rám, mert azt hitte neki szántam, pedig nem.
Úgy érezte viszonoznia kell, én is úgy éreztem, kényelmetlen szitu, hogy ha valaki köszön, akkor nekem is kell, pedig nem ismerem.

Mára már eljutottam arra a szintre, hogy nem zavar, természetesen és ösztönösen köszönök neki oda, hiszen ismerem, köszönő viszonyban vagyunk és semmi több.

Lehet kinyomtatom ezt az írást és a kezébe adom, az igazság megszabadít.
Nem biztos, hogy kellően felkészült rá lelkileg, illúzió romboló sem vagyok.
Még a végén megharagszik rám és nem köszön.
Rossz lenne elveszíteni Őt, ha már ennyire kötődünk egymáshoz.

2004 nyara, szép volt és hőség, Szilvásvárad.
Szilvásváradi camping, furnér lemezből házak, megáll a hőség, nem lehet megmaradni csak a közös zuhanyzókban a tus alatt, de legalább olcsó és elfér az egész család.
Ki sem mozdultunk napközben, max. bográcsozni a völgyben és rekesz számra hozni a fagyasztott sört. Nem mertem venni csak krumplit, hagymát, füstölt szalonnát és füstölt kolbászt, jó száraz volt.
Fűszerekkel el voltam látva, pucultam vagy 4 fej fokhagymát és rittyentettem egy betyáros paprikás krumplit kolbásszal gazdagon.
Olyan meleg volt, hogy megfájdult a fejem. Utána ittam sört és rosszul lettem. Beültem a tusolóba a hideg víz alá és próbáltam emberi ábrázatot ölteni.
Folyton beleszóltak.
Guga te hülye vagy.
Guga fizess egy sört, Guga van még házi pálinkád? Guga maradt még paprikás krumpli? Egymásnak adták a közösségi zuhanyzó kilincsét, nem tudtam ellazulni vagy legalább annyira magamra maradni, hogy a rosszullétet egy kis önsajnálattal vegyítve élvezzem.
Talpra kellett állnom, megtörölköztem az áporodott levegőben és közben hallottam, hogy valami zsong.
A furnér fal zsongott egy helyen. Előbb csak megkocogtattam és hangosabb lett, utána a papucsommal rúgtam bele és méhek lepték el a zuhanyzót, mint a felhő. Futás.
Meztelenül ki a járdán, a hatodik ház a mienk, de addig mindenhol kint ülnek.
Méhek nem üldöznek, indokolni sem tudnék, mindegy közben üvöltöm, hogy ne menjen be senki a zuhanyzóba.
Gondnok jött és leszigetelte, méheket elköltöztette. Bár tudom ez nem így megy. Biztos megölte Őket és nem valami környezetbarát módon.
Reggel visszafojtott lélegzettel ültem be nagyvécézni, csak az apró kis reccsenések zavartak a koncentrálásomban, figyeltem zümmögnek e. De nem, a gondnok alapos volt.

Kis plakát a bejáratnál, hogy lovagolni jó, falu végére menj és ott egy tanya, 30 perc 500 Ft.
Asszonynak mondom, hogy gyerek biztos élvezné, én már voltam évekkel ezelőtt ugyanitt, ebben a faluban, csak nem ennél a háznál.
Paprikás krumplinak nyakára hág, halásztam ki a kolbászkarikákat mások elől.
Hiába no, igazi szülő vagyok és még vendégeink is voltak.
Zsíros szájamat megtörlöm és sör, az legalább hideg.
Pálinkát már nem mertem inni, mert egyik este addig kínáltak, hogy egy másik campingban kerestem kis családomat s be is nyitottam egy lakhandiba s nem vették jó néven. Szerencsére semmire sem emlékeztem belőle, pedig lehet fájt.
Mindegy, pálinkát azt ne.
Megvártul míg leszáll az est, nap sem tűz.
Karéj gyerekkel elindultunk s két család. Falu vége nincs túl messze, lóra hát, lóhátra.
Befordulunk egy földúton, póznán tábla, hogy lovaglás. 100 méter múlva egy büdös tanya de tényleg az, asszonynak mondtam is, hogy fussunk el.
De erősködtek jó lesz az.
Csengő az nem volt, ellenben nagyon büdös, mondom hahóóóóóóóóóó.

Semmi.

Hahhhhhóóóóóóóóó de már hangosabban. Erre kijön egy dürhő cigány asszony meztéláb, lábujjkörmei feketék, pohos a hasa és rajta egy kopott indigókék kötény, hagymát pucult, hozta ki kézben. Zsíros, csapzott haja volt és csak annyit kérdezett emberesen, hogy bele is szégyenlettem magam.

MIT AKARNAK ITT MAGUK?

Hát kérem lovagolni, mutattam a táblára, amin a lovaglás és egy stilizált ló rajza, meg hogy 30 perc és 500 Ft.

Hatigvanló vágta rá erélyesen, lenézőn, mint aki puha népséget vél látni bennem s kicsiny családomban, kik várakozón karéjt vettek körülöttem.

Szóval hatigvanló, ránéztem az órámra és tényleg már fél hét.
Mondom biztos nagy a jólét kigyelmeteknél ha nem kell a pénz és a lovak se tuti érnek rá.
De az asszony elejét vette a megrőkönyödésünknek és hogy annak hangot is adtunk.
Magára húzta a szúnyoghálós ajtót és puculta a fej hagymát tovább.
Másnap már megalapoztunk mindent, kifigyeltük az órát, most van fél öt. Egyeztessünk és mellé egy pohár pájinka a fagyasztóból.

Időben érkeztünk, az egész család az udvaron volt és valami büdöset főzött.
Ezt most nem azért írom, mert cigányok, hisz ha valaki bográcsol az a legkevesebb, hogy az arra járók ha a levegőbe beleszagolnak, akkor a nyelvükkel csettintenek.
Nekem legalábbis így vannak a telekszomszédaim, ha elkezdek főzni mindjárt felbukkannak a környékről egy kis házival, annak reményében hogy kapnak egy tányérral s közben diskurálhatnak az élet nagy dolgairól.
Szóval hatigvanló előtt futottunk be és kivezettek az udvarra egy kisebb feketét.
Leventét felültette rá egy csaj és unottan elkezdte vezetni, mobiltelefonnal a fülén. Megindultak a határnak és láttam a csaj s a fiam két külön lény.
Rá sem hederített a fiamra, valakivel nagyon csivitelt a mobilba, én is a végét vártam.
A tulaj szintén pohos, a jólét ment a hasára, mert úgy lépdelt peckesen, mint aki görögdinnyét cipel és valóban úgy nézett ki a hasa és hozzá kék klotgatya.

Én most is, mint tegnap, felajánlottam a nejemnek, hogy fussunk, nem kötelező ez, de mégis csak én vagyok a férfi s tűrtem, meg próbáltam uralni a terepet.
Aztán mikor megérkezett a lóval a mobilos csaj, mégis csak sietve távoztunk, mert amit főztek bográcsban az elviselhetetlen volt.
Talán enyv. De biztos adtak még hozzá valami gonoszat, mert azóta is azt emlegetjük, ahogy szenvtelenül kilépett a dürhő asszony a szúnyoghálós ajtón és kötényében ott a hagymaszár, fél lába az ajtón belül, mint aki törődni sem akar velünk, csak kényszerűség.

MIT AKARNAK ITT MAGUK?

Izé, próbáltunk megsemmisülni előtte de úgy hogy legyen belőle anyagi haszna, hátha akkor megkegyelmez, de nem.
Ló csak hatig van, hatigvanló, vágta rá keményen s az ember mindjárt tudta hol a helye, ereiben vér megfagyott.

Kellemes csalódás volt Bélapátfalva. Az egy Szilvásvárad melletti falu és híres cementgyár. Évekkel azelőtt, mikor még aktív volt és eltartott egy egész falut, jártam ott a haverommal Böcével. Svájcisapkás melósok a fröccs mellett és megmondták, ha megmondták, akkor érdemes volt ahhoz igazodni, az Ő szavuk akkoriban hiteles volt, hogy így kell vagy amúgy.

Később bezárták a cementgyárat és szélnek erisztették az embereket, szavuk sem volt.
De eszük az igen, a cementgyár helyén csináltak egy vidámparkot. Remélem látszik a kisfilmen mennyire közvetlenek és készségesek voltak, mosolyogva tessékeltek be a gokartba és még a fiam is mehetett, pedig a 14 évet sem töltötte be, mindegy, a lényeg a bevétel és kimosolyogták a zsebemből az utolsó pár forintot. Mit meg nem tesz az ember ha örülni látja a fiát, főleg ha akármeddig van ló.

[link] 48mb *.avi, megtölt s lenéz.

[link] ezt is lenéz és 14mb *.avi