Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Frawly
    veterán

    Blogolásom folytatom ide, nem offolom vele a kezdő témát. Most megint nem jó a NetworkManager. Hetekig jó volt, tegnap előtt frissített a 4.16.6-os kernelre, és elkezdett megint szórakozni. Tegnap a 4.16.7-re frissült, és ez sem segített. Lehal random pontokon a Wi-Fi, persze nem szakad meg a kapcsolat, csak elkezdenek nem betöltődni az oldalak. Ahogy beszögelem a /etc/resolv.conf-ba a 8.8.8.8-as Google-féle DNS-t, egy rövid időre megjavult, majd újra lehal, és semmi nem segít rajta. Ráadásul beállítási módozat sincs, amin változtathatnék.

    Úgyhogy megint az van, hogy NetworkManagert letiltottam, és wpa_supplicant-os profilt betöltve netctl-lel használom a netet, így jó, bár ennek a módszernek van egy olyan hátránya, hogy bootkor beakad néhány másodpercre, míg a wpa_supplicant kapcsolódik, ami kicsit kellemetlen.

    Kezdek közelebb lenni a probléma gyökeréhez, eddig azt hittem, hogy a 238-as systemd-vel van gond, közben meg a kernel lesz a ludas. Abból is tesztelni fogom más disztrókkal, mert lehet csak a csomagkészítő hányja el a dolgokat Arch alatt, kihagy a fordítás során valamit, ami kéne a kernelbe.

    Abban is biztos vagyok, hogy nem a Wi-Fi kártya, meg a tré Wi-Fi jelerősség az oka, mert bizonyos szoftveres megoldásokkal jó, Win10 alatt megint jó. Archon majdnem egy évig jó volt. Ha a kártya haldokolni, mindenféle környezetben lenne vele problémám.

  • Ha a leírás alapján csináltad, próbáld átnevezni a glamor.conf-ot, hogy anélkül mit csinál. Kezdek arra gyanakodni, hogy nálad mégis valami más dolog lesz. Ahogy nézem friss X-et, Mesa-t használsz, modesetting drivert, kompozitor beállításai is rendben, GPU-d is támogatott. Egyszerűen nem értem miért szellemképezne. Esetleg ha csak böngészőben csinálja, próbáld megnézni más böngészőkkel, progikkal, görgess fájlkezelőben, szövegszerkesztőben.

    Böngésző about:support lapján is nézd meg a hardveres GPU gyorsítás állapotát.

    Szerintem is más dolog lesz. Minden böngészőben ilyen. Szövegszerkesztőben, fájl böngészésnél szintén. Konkrétan mindehol. Chromeban próbáltam mindent hardveres gyorsításra rakni. Maradt minden a régiben.
    De ír bugokat.

  • Frawly
    veterán

    Compton configban a vsync opengl a backend pedig glx. 1 órája próbálgatok mindent az alapján amit küldtél de sehogy sem jó. Ha kilövöm a comptont szintén megmarad a hiba. :(((

    Ha a leírás alapján csináltad, próbáld átnevezni a glamor.conf-ot, hogy anélkül mit csinál. Kezdek arra gyanakodni, hogy nálad mégis valami más dolog lesz. Ahogy nézem friss X-et, Mesa-t használsz, modesetting drivert, kompozitor beállításai is rendben, GPU-d is támogatott. Egyszerűen nem értem miért szellemképezne. Esetleg ha csak böngészőben csinálja, próbáld megnézni más böngészőkkel, progikkal, görgess fájlkezelőben, szövegszerkesztőben.

    Böngésző about:support lapján is nézd meg a hardveres GPU gyorsítás állapotát.

  • Ez már rendben lévőnek tűnik, kéne lennie hardveres gyorsításnak, nem véletlenül írja, hogy „Direct Rendering”, meg DRI.

    Hamarabb inkább a Compton beállításai között nézz szét, hogy renderelésre a glx backendet használja. Bár ha a conf-fájlban a Glamour be van állítva, akkor enélkül is kéne lennie 2D-s hardveres gyorsításnak. Arra is figyelj, hogy Comptonban legyen bekapcsolva a vsync.

    Compton configban a vsync opengl a backend pedig glx. 1 órája próbálgatok mindent az alapján amit küldtél de sehogy sem jó. Ha kilövöm a comptont szintén megmarad a hiba. :(((

  • Frawly
    veterán

    A mai nap addig-addig túrtam a netet míg sikerült átrakni modesetting driverre. Ami xf86-os csomag volt és a megjelenítéshez volt köze pl: xf86-video-intel, fbdev, vesa az elment világgá. Majd találtam egy githubos cikket ami alapján beconfigoltam. A hiba ugyanúgy fenn áll de legalább annyira előrébb lettem, hogy az inxi már drivernek modesettinget ír.

    Graphics:
    Card-1: Intel HD Graphics 630 driver: i915 v: kernel bus ID: 00:02.0
    chip ID: 8086:5912
    Display: x11 server: X.Org 1.19.6 driver: modesetting compositor: compton
    resolution: 1920x1080~60Hz
    OpenGL: renderer: Mesa DRI Intel HD Graphics 630 (Kaby Lake GT2)
    v: 4.5 Mesa 18.0.2 compat-v: 3.0 direct render: Yes

    Mi a franc lehet akkor ha így sincs hardveres 2d-s gyorsítás?

    Ez már rendben lévőnek tűnik, kéne lennie hardveres gyorsításnak, nem véletlenül írja, hogy „Direct Rendering”, meg DRI.

    Hamarabb inkább a Compton beállításai között nézz szét, hogy renderelésre a glx backendet használja. Bár ha a conf-fájlban a Glamour be van állítva, akkor enélkül is kéne lennie 2D-s hardveres gyorsításnak. Arra is figyelj, hogy Comptonban legyen bekapcsolva a vsync.

  • Nos visszatettem az xf86-video-intel csomagot a biztonság kedvéért, változni nem változott semmi. Egyébként ezzel mit tudok kezdeni? Sanda gyanúm,hogy valami config szerkesztés lesz a befutó.

    A mai nap addig-addig túrtam a netet míg sikerült átrakni modesetting driverre. Ami xf86-os csomag volt és a megjelenítéshez volt köze pl: xf86-video-intel, fbdev, vesa az elment világgá. Majd találtam egy githubos cikket ami alapján beconfigoltam. A hiba ugyanúgy fenn áll de legalább annyira előrébb lettem, hogy az inxi már drivernek modesettinget ír.

    Graphics:
    Card-1: Intel HD Graphics 630 driver: i915 v: kernel bus ID: 00:02.0
    chip ID: 8086:5912
    Display: x11 server: X.Org 1.19.6 driver: modesetting compositor: compton
    resolution: 1920x1080~60Hz
    OpenGL: renderer: Mesa DRI Intel HD Graphics 630 (Kaby Lake GT2)
    v: 4.5 Mesa 18.0.2 compat-v: 3.0 direct render: Yes

    Mi a franc lehet akkor ha így sincs hardveres 2d-s gyorsítás?

  • Ezek az adatok rendben lennének, egy kivétellel:
    driver: none unloaded: modesetting

    Itt azt kéne írja, hogy driver: i915 vagy modesetting, semmi unloaded vagy ilyesmi. Beigazolódott az a gyanúm, hogy 2D-s módban visszaváltott valami software render fallback driverre, aminek a kirajzolása lagol. Az i915-ös drivernek támogatnia kéne a HD630-at, és kéne lennie 2D hardveres gyorsításnak is.

    Nagyon zavaró, hogy a hardver résznél azt írja, hogy az i915 driver hajtja, majd a Xorg résznél ezt az unloadedet írja.

    Nos visszatettem az xf86-video-intel csomagot a biztonság kedvéért, változni nem változott semmi. Egyébként ezzel mit tudok kezdeni? Sanda gyanúm,hogy valami config szerkesztés lesz a befutó.

  • Frawly
    veterán

    BoB: Megpróbálom felvenni úgy is csak töltőn van a telóm.

    Inxi -Gxxx ezt írja:

    Graphics:
    Card-1: Intel HD Graphics 630 driver: i915 v: kernel bus ID: 00:02.0
    chip ID: 8086:5912
    Display: x11 server: X.Org 1.19.6 driver: none unloaded: modesetting
    compositor: compton resolution: 1920x1080~60Hz
    OpenGL: renderer: Mesa DRI Intel HD Graphics 630 (Kaby Lake GT2)
    v: 4.5 Mesa 18.0.1 compat-v: 3.0 direct render: Yes

    Ezek az adatok rendben lennének, egy kivétellel:
    driver: none unloaded: modesetting

    Itt azt kéne írja, hogy driver: i915 vagy modesetting, semmi unloaded vagy ilyesmi. Beigazolódott az a gyanúm, hogy 2D-s módban visszaváltott valami software render fallback driverre, aminek a kirajzolása lagol. Az i915-ös drivernek támogatnia kéne a HD630-at, és kéne lennie 2D hardveres gyorsításnak is.

    Nagyon zavaró, hogy a hardver résznél azt írja, hogy az i915 driver hajtja, majd a Xorg résznél ezt az unloadedet írja.

  • Igen, úgy jobban látszana. Egyébként a videó alapján sejtem, lagzik neki a kirajzolás, az oka az lehet, hogy a rendszer szoftverrendesen fallback drivert használ (llvmpipe), és nincs hardveres gyorsítás.

    Nem tudom, hogy archmerged-re fel tudná-e szögelni az inxi progit, hogy lássuk inxi -Gxxx kimenetéből, hogy milyen drivert használ a GPU.

    Bár most nálam az inxi is bugzik, az inxi -Gxxx-re ír ugyan néhány adatot, de a többi adatnál jelzi, hogy glxinfo kéne hozzá, feltettem, de a felbontást ezzel sem jeleníti meg, gondolom a glxinfo nem kompatibilis a waylandes Gnome-mal.

    Még egy dolog: ha el lett távolítva a Xorg Intel driver, akkor mindegy mi van a 20-intel.conf-ban, meg pl. a TearFree opció sem érvényes, mert azt csak a Xorg driver tudja.

    BoB: Megpróbálom felvenni úgy is csak töltőn van a telóm.

    Inxi -Gxxx ezt írja:

    Graphics:
    Card-1: Intel HD Graphics 630 driver: i915 v: kernel bus ID: 00:02.0
    chip ID: 8086:5912
    Display: x11 server: X.Org 1.19.6 driver: none unloaded: modesetting
    compositor: compton resolution: 1920x1080~60Hz
    OpenGL: renderer: Mesa DRI Intel HD Graphics 630 (Kaby Lake GT2)
    v: 4.5 Mesa 18.0.1 compat-v: 3.0 direct render: Yes

  • Frawly
    veterán

    Így nem vetted fel a hibát....

    A monitorról csinálj videót telefonnal.

    Igen, úgy jobban látszana. Egyébként a videó alapján sejtem, lagzik neki a kirajzolás, az oka az lehet, hogy a rendszer szoftverrendesen fallback drivert használ (llvmpipe), és nincs hardveres gyorsítás.

    Nem tudom, hogy archmerged-re fel tudná-e szögelni az inxi progit, hogy lássuk inxi -Gxxx kimenetéből, hogy milyen drivert használ a GPU.

    Bár most nálam az inxi is bugzik, az inxi -Gxxx-re ír ugyan néhány adatot, de a többi adatnál jelzi, hogy glxinfo kéne hozzá, feltettem, de a felbontást ezzel sem jeleníti meg, gondolom a glxinfo nem kompatibilis a waylandes Gnome-mal.

    Még egy dolog: ha el lett távolítva a Xorg Intel driver, akkor mindegy mi van a 20-intel.conf-ban, meg pl. a TearFree opció sem érvényes, mert azt csak a Xorg driver tudja.

  • BoB
    Topikgazda

    Tessék

    Legjobban az emojiknál látható.

    Így nem vetted fel a hibát....

    A monitorról csinálj videót telefonnal.

  • Bici
    félisten

    Lehet lemezképet klónozni, de akár tar-ral is át lehet vinni az új rendszert. Vagy rsynccel. Vagy CloneZillával. Sokféle módja van. Én legutóbb tar-ral csináltam:
    cd /
    tar -cvpzf --one-file-system /cel/backup.tar.gz

    Kicsomagolni ezzel csomagoltam ki, ha jól emlékszek:
    tar -xf backup.tar.gz -C /

    Ha Tar-ral vagy rsync-kel csinálod, akkor viszont partíció UUID-t módosítani kell a bootmanagerben, /etc/fstab-ban.

    EUFI boot elvileg lehetséges EFI partíció nélkül is, de nem tudom hogyan. Kék luficet kolléga (colomb2) szokta propagálni, de nem értettem hogy működik, mert én elvi szinten sem tartom lehetségesnek. Valahogy ő mégis használ ilyen megoldást Gentoo alatt.

    Koszi szepen a valaszt! :R

  • Én nem tudom elképzelni, tudsz egy videót csinálni?

    Egyébként Archmerge már Arcolinux lett.

    Tessék

    Legjobban az emojiknál látható.

  • BoB
    Topikgazda

    Sziasztok!

    ArchmergeD linuxal lenne egy kisebb gondom. Mikor görgetek illetve videót nézek akkor ilyen szellem képes lesz minden. A szövegeknek meg az emojiknak ilyen árnyéka van vagy, hogy is mondjam. Videóknál ugyan ez.A GPU egy i5 7400-ban lévő HD630. Xfce-t használok, compton telepítve,xf86-video-intel nincs fenn,mert vele is csinálta ezeket, 20.intel.conf így néz ki:
    Section "Module"
    Load "modesetting"
    EndSection

    Section "Device"
    Identifier "Graphics"
    Option "AccelMethod" "glamor"
    Option "DRI" "3"
    Option "TearFree" "true"
    Driver "modesetting"
    EndSection

    Előre is köszönöm a segítséget. :)

    Én nem tudom elképzelni, tudsz egy videót csinálni?

    Egyébként Archmerge már Arcolinux lett.

  • Sziasztok!

    ArchmergeD linuxal lenne egy kisebb gondom. Mikor görgetek illetve videót nézek akkor ilyen szellem képes lesz minden. A szövegeknek meg az emojiknak ilyen árnyéka van vagy, hogy is mondjam. Videóknál ugyan ez.A GPU egy i5 7400-ban lévő HD630. Xfce-t használok, compton telepítve,xf86-video-intel nincs fenn,mert vele is csinálta ezeket, 20.intel.conf így néz ki:
    Section "Module"
    Load "modesetting"
    EndSection

    Section "Device"
    Identifier "Graphics"
    Option "AccelMethod" "glamor"
    Option "DRI" "3"
    Option "TearFree" "true"
    Driver "modesetting"
    EndSection

    Előre is köszönöm a segítséget. :)

  • csixy
    addikt

    Én tudok javaslatot. Fogod a kiírt Antergos-telepítőt, és laza mozdulatta a jobb vállad fölött hátra hajítod a Petőfi Csarnokba. Aztán kiírsz egy Arch-ot, megtanulod szépen scriptek nélkül telepíteni, és megoldod magadnak az EFI bootot. Csak egyszer kell megtanulni hogy működik, utána minden gépen hasznosítani tudod ezt a tudást, nem leszel többé GRUB-ra meg társaira szorulva.

    Még mielőtt bedarálnám , egy másik vason ki fogom próbálni szintén duálodik boot céljára..

  • Frawly
    veterán

    Tudnék javaslatot adni az Antergos telepítő alkotóinak a saját és szülő mamijuk közös nemi életének célzott tevékenységére! Kb 5x toltam fel az Antergost windows után , hogy tolja be a bootját dualra a winnyózos Efi partícióba a kis 2011-ben gyártott Dell Wise UEFI-s 4 Giga RAM-osra bővített keskeny kliensemre , de nem tette , hogy b@.x. ... . ..... .n..t! Ezek után toltam egy manjaro kde telepítőt és problémamentesen beintegrálta magát a felügyeletem mellett a kis flexxel befaragatt SSD-mre. Nnaaa!

    Én tudok javaslatot. Fogod a kiírt Antergos-telepítőt, és laza mozdulatta a jobb vállad fölött hátra hajítod a Petőfi Csarnokba. Aztán kiírsz egy Arch-ot, megtanulod szépen scriptek nélkül telepíteni, és megoldod magadnak az EFI bootot. Csak egyszer kell megtanulni hogy működik, utána minden gépen hasznosítani tudod ezt a tudást, nem leszel többé GRUB-ra meg társaira szorulva.

  • csixy
    addikt

    Kérdezném a hozzáértőket pl. colomb2 kollégát, hogy mond-e ez nekik valamit? Miért futottam 3x is bele a susnyásba az antergossal és miért sikerült egyből a manjaro telepítés?

    [pista@pista-pc-386sx ~]$ find /boot/efi -iname \*.efi -exec ls -l {} \;
    -rwxr-xr-x 1 root root 1237920 márc 13 10.31 /boot/efi/EFI/Microsoft/Boot/bootmgr.efi
    -rwxr-xr-x 1 root root 1083808 ápr 16 03.01 /boot/efi/EFI/Microsoft/Boot/memtest.efi
    -rwxr-xr-x 1 root root 1252768 márc 13 10.31 /boot/efi/EFI/Microsoft/Boot/bootmgfw.efi
    -rwxr-xr-x 1 root root 123904 ápr 23 02.08 /boot/efi/EFI/Boot/bootx64.efi
    -rwxr-xr-x 1 root root 122880 ápr 22 00.36 /boot/efi/EFI/antergos_grub/grubx64.efi
    -rwxr-xr-x 1 root root 122880 ápr 22 22.27 /boot/efi/EFI/antergos_grub_p1fo/grubx64.efi
    -rwxr-xr-x 1 root root 122880 ápr 22 23.30 /boot/efi/EFI/antergos_grub_h1x8/grubx64.efi
    -rwxr-xr-x 1 root root 123904 ápr 23 02.08 /boot/efi/EFI/Manjaro/grubx64.efi
    [pista@pista-pc-386sx ~]$

    (#5182) Siriusb :

    [pista@pista-pc-386sx ~]$ efibootmgr
    BootCurrent: 0004
    Timeout: 0 seconds
    BootOrder: 0004,0006,0009,0008,0007,0005,0003
    Boot0000 Setup
    Boot0001 Boot Menu
    Boot0002 Diagnostic Splash
    Boot0003* PXE LAN:
    Boot0004* SATA 0:
    Boot0005* SATA 1:
    Boot0006* USB HDD:
    Boot0007* USB FDC:
    Boot0008* USB CD-ROM:
    Boot0009* Windows Boot Manager
    [pista@pista-pc-386sx ~]$

    ??????????????

  • Siriusb
    veterán

    Tudnék javaslatot adni az Antergos telepítő alkotóinak a saját és szülő mamijuk közös nemi életének célzott tevékenységére! Kb 5x toltam fel az Antergost windows után , hogy tolja be a bootját dualra a winnyózos Efi partícióba a kis 2011-ben gyártott Dell Wise UEFI-s 4 Giga RAM-osra bővített keskeny kliensemre , de nem tette , hogy b@.x. ... . ..... .n..t! Ezek után toltam egy manjaro kde telepítőt és problémamentesen beintegrálta magát a felügyeletem mellett a kis flexxel befaragatt SSD-mre. Nnaaa!

  • csixy
    addikt

    Hát olyat nem csináltam még. Főleg , hogy az rendszer nem is él most. De azért utána nézek. Köszi.

  • vinibali
    őstag

    Tudnék javaslatot adni az Antergos telepítő alkotóinak a saját és szülő mamijuk közös nemi életének célzott tevékenységére! Kb 5x toltam fel az Antergost windows után , hogy tolja be a bootját dualra a winnyózos Efi partícióba a kis 2011-ben gyártott Dell Wise UEFI-s 4 Giga RAM-osra bővített keskeny kliensemre , de nem tette , hogy b@.x. ... . ..... .n..t! Ezek után toltam egy manjaro kde telepítőt és problémamentesen beintegrálta magát a felügyeletem mellett a kis flexxel befaragatt SSD-mre. Nnaaa!

    bugreport :)

    En tudom mire gondol, de az se en vagyok. :D

    Jó, akkor rosszul emlékeztem. Eleve úgyis tudtam, hogy ezek bullshit megoldások, nem működnek, de volt itt valaki múltkor, aki elbizonytalanított mindkettővel kapcsolatban, hogy ő használ ilyeneket, meg én nem értek hozzá, olvassak utána, meg möhöhőő.

  • Rimuru
    veterán

    "EFI partíció nélkül az UEFI bootot"

    Nem, ez nem én vagyok.

    "szoftveres titkosítást használsz titkosítatlan bootpartíció nélkül"

    Ezen mondjuk nem tudom mit nem értesz :))

    En tudom mire gondol, de az se en vagyok. :D

  • BoB
    Topikgazda

    Akkor lehet Gyurmafigura volt, aki használja EFI partíció nélkül az UEFI bootot. Lehet azzal keverem, hogy te meg egész lemezes szoftveres titkosítást használsz titkosítatlan bootpartíció nélkül, az is olyan eset, amit nem sikerült megértenem.

    Az Archra most haragszok. Újrahúztam bugok miatt, ugyanolyan bugos maradt, mint volt. Problémázik az Intel Modesetting driver és a NetworkManagerben lehal a Wi-Fi. Ez utóbbi problémát meg tudom kerülni, letiltottam a NetworkManagert, és bootkor automatikusan netctl-lel aktiválom a wifi-menu-ben wpa_supplicant-tal aktivált kapcsolatot.

    Lehet lesz megoldás a Modesetting driverre is, az SDDM-et is átállítom Waylandre, nem csak a KDE Plasma5-öt. Így talán megszűnik ez a bug is.

    Viszont a KDE továbbra is bugos, bezárok egy-két futó programot, Rendszerbeállítások, Konsole, erre jelenti a bugjelentő, hogy az alkalmazás összeomlott segfaulttal. De hiszen én zártam be. Meg a kernel is írogat hibákat leállításnál.

    "EFI partíció nélkül az UEFI bootot"

    Nem, ez nem én vagyok.

    "szoftveres titkosítást használsz titkosítatlan bootpartíció nélkül"

    Ezen mondjuk nem tudom mit nem értesz :))

  • Frawly
    veterán

    Velem kapcsolatban valamit keversz/nem jol emlekszel. :)

    Akkor lehet Gyurmafigura volt, aki használja EFI partíció nélkül az UEFI bootot. Lehet azzal keverem, hogy te meg egész lemezes szoftveres titkosítást használsz titkosítatlan bootpartíció nélkül, az is olyan eset, amit nem sikerült megértenem.

    Az Archra most haragszok. Újrahúztam bugok miatt, ugyanolyan bugos maradt, mint volt. Problémázik az Intel Modesetting driver és a NetworkManagerben lehal a Wi-Fi. Ez utóbbi problémát meg tudom kerülni, letiltottam a NetworkManagert, és bootkor automatikusan netctl-lel aktiválom a wifi-menu-ben wpa_supplicant-tal aktivált kapcsolatot.

    Lehet lesz megoldás a Modesetting driverre is, az SDDM-et is átállítom Waylandre, nem csak a KDE Plasma5-öt. Így talán megszűnik ez a bug is.

    Viszont a KDE továbbra is bugos, bezárok egy-két futó programot, Rendszerbeállítások, Konsole, erre jelenti a bugjelentő, hogy az alkalmazás összeomlott segfaulttal. De hiszen én zártam be. Meg a kernel is írogat hibákat leállításnál.

  • Rimuru
    veterán

    Lehet lemezképet klónozni, de akár tar-ral is át lehet vinni az új rendszert. Vagy rsynccel. Vagy CloneZillával. Sokféle módja van. Én legutóbb tar-ral csináltam:
    cd /
    tar -cvpzf --one-file-system /cel/backup.tar.gz

    Kicsomagolni ezzel csomagoltam ki, ha jól emlékszek:
    tar -xf backup.tar.gz -C /

    Ha Tar-ral vagy rsync-kel csinálod, akkor viszont partíció UUID-t módosítani kell a bootmanagerben, /etc/fstab-ban.

    EUFI boot elvileg lehetséges EFI partíció nélkül is, de nem tudom hogyan. Kék luficet kolléga (colomb2) szokta propagálni, de nem értettem hogy működik, mert én elvi szinten sem tartom lehetségesnek. Valahogy ő mégis használ ilyen megoldást Gentoo alatt.

    Velem kapcsolatban valamit keversz/nem jol emlekszel. :)

  • Frawly
    veterán

    Sziasztok!

    Van egy munkahelyi gep, amin egy SSD-n van a rendszer.
    A kerdes, hogy mi a modja annak, hogy egy esetleges SSD hiba utan egy uj SSD-re a leheto legegyszerubben vissza tudjam rakni a rendszert?
    Mondjuk hetente mentenek.

    Maga a rendszer meg nincs felinstallalva, csak ezutan tervezem feltenni.

    A masik kerdes, hogy van-e arra lehetoseg, hogy EFI boot eseten ne kelljen kulon /efi particiot letrehozni, hanem ez is a root-on legyen?

    Kossz!

  • #63718632
    törölt tag

    Volna még egy kis gondom. A grafikus felületű tűzfal beállítások nem mennek. A gufw bekéri a jelszót, de el sem indul. A KDE-s tűzfal app elindul, de csak várakozik ezzel az üzenettel: kapcsolódás a Firewall ID-hez. Csak kilépni tudok. A tűzfal megy és aktív.
    [kikcsillag@kikcsillag-pc ~]$ sudo ufw enable
    Firewall is active and enabled on system startup
    [kikcsillag@kikcsillag-pc ~]$

    A Wireshark-hoz létezik-e magyar fordítás?

  • Frawly
    veterán

    A Bluestar-ban vagy a pure Arch-ban? A kérdező előbbit használja. ;)

    (#5164) Frawly

    Szerintem egyformán nem kezdőbarát.

    cron-ba belebarmolni, ami vagy fog menni, vagy nem.

    Vagy fog menni.....öööö ezt nem értem, arra gondolsz, hogy ha ki van kapcsolva a gép, nem fut le a heti cron? :F

    Azért mert a cron-ba a haladóbbak is néha beleszerkesztenek, aztán csak csodálkoznak, hogy valami jogosultsága vagy egyéb hiba miatt nem fut le a cucc, vagy nem normálisan, vagy nem akkor, mikor kéne neki. Az fstrim system service-t meg bekapcsolod, és megy, mindenféle kínlódás meg paraméterezés nélkül, egyszerűen nem lehet elrontani.

  • #63718632
    törölt tag

    A Bluestar-ban vagy a pure Arch-ban? A kérdező előbbit használja. ;)

    (#5164) Frawly

    Szerintem egyformán nem kezdőbarát.

    cron-ba belebarmolni, ami vagy fog menni, vagy nem.

    Vagy fog menni.....öööö ezt nem értem, arra gondolsz, hogy ha ki van kapcsolva a gép, nem fut le a heti cron? :F

    Systemd státusz:
    [kikcsillag@kikcsillag-pc ~]$ sudo systemctl status fstrim.service
    ● fstrim.service - Discard unused blocks
    Loaded: loaded (/usr/lib/systemd/system/fstrim.service; static; vendor preset: disabled)
    Active: inactive (dead)
    [kikcsillag@kikcsillag-pc ~]$

    A cron.weekley üres volt. Az fstab-ban a root partíció "noatime" és "discard" opcióval volt csatolva. Ezeket töröltem. A cron.weekley-be tettem a trimmelést.
    #!/bin/sh
    # Trimmelés naplózással
    LOG=/home/kikcsillag/TrimmLog/trim.log
    echo "*** $(date -R) ***" >> $LOG
    fstrim -v / >> $LOG

    A systemd részben nem voltam biztos, azt viszont nem szerettem volna, hogy anélkül teszem a cron.weekley-be, hogy ne bizonyosodjak meg a trimmelés állapotáról.

    Hálás köszönet a sok hasznos infóért mindenkinek.

  • ubyegon2
    félisten

    A Bluestar-ban vagy a pure Arch-ban? A kérdező előbbit használja. ;)

    (#5164) Frawly

    Szerintem egyformán nem kezdőbarát.

    cron-ba belebarmolni, ami vagy fog menni, vagy nem.

    Vagy fog menni.....öööö ezt nem értem, arra gondolsz, hogy ha ki van kapcsolva a gép, nem fut le a heti cron? :F

  • vargalex
    félisten

    Valóban pontatlanul fejeztem ki magam. Samu 8XX sorozaton is megy a discard TRIM, de mivel a kernel nem alkalmaz queue-t, azért azonnal végrehajtódik, ami teljesítményproblémákhoz vezethet. Ezért nem érdemes használni. Viszont abban igazad lehet, hogy ettől még lehet használni, és érdemes is lehet olyankor, ha pl. FAT32-es partíciót akarsz TRIM-elni, azt jelenleg az fstrim még nem támogatja.

    Az fstrim-ről meg azért gondolom, hogy hatékonyabb, mint a discard TRIM, mert hiába discardol a kernel, lefuttatva az fstrim-et hosszabban végigtrimeli a partíciókat, azaz talál még trimelni valót. Használom mindkettőt MX300-as SSD-n, az nincs a kernelben sem queued TRIM-es tiltólistán.

    Júbájgön: a systemd-s fstrim-szolgáltatás használata könnyebb és felhasználó/kezdőbarátabb, mint cron-ba belebarmolni, ami vagy fog menni, vagy nem.

  • Frawly
    veterán

    "850-es Samuk a kernelben trim-tiltólistán vannak, így mountoláskor a discard paramétert NEM szabad használni. "

    A discard és az fstrim ugyanazt csinálja. Az a különbség hogy előbbi esetén a trim azonnal végrehajtódik, míg utóbbinál időnként van lefuttatva. Ez miért volt probléma? Azért mert a trim a SATA 3.1-es szabványig csak és kizárólag unqueued volt, ami azt jeletni hogy azonnal végre kellett hajtani és amíg az végbement minden más I/O blokkolva volt. Ezért sok fájl törlése esetén teljesítmény vesztés volt. Ez kiküszöbölhető volt a néha futtatott trim-el. Ez az fstrim.

    Ez miatt bejött a queued trim (amit egyébként a samsung egyes SSD-ihez firmware frissítéssel juttatott el). Setjhető, itt a trim már úgy fut hogy közben nem blokkolj a meghajtót. Ez a Native Command Queueing (NCQ) ATA protokoll kiterjesztéssel működik. Arról van szó tömören, hogy az OS küldözgeti az ATA parancsokat, de a meghajtó dönti el azokat milyen sorrendben hajtja végre.

    NCQ-t akkor használ a kernel, ha a meghajtó azt mondja neki hogy ismeri. A probléma az volt egyes samsung meghajtók esetén, hogy azt mondta tudja közben a valóságban meg nem tudta. Jött a discard/fstrim (tökmindegy), és azzal a hibák. A discard-nál azonnal mert azzal már nem is bootolt a gép, míg ugye fstrim nem folyamatosan megy így nem volt olyan feltűnő. Azonban ha kiadtad konzolban, jött a hiba ugyanúgy.

    Ezért volt hirtelen megoldás ha ilyenkor kiszedték a discard-ot az fstab-ból.

    https://bugs.launchpad.net/ubuntu/+source/fstrim/+bug/1449005

    Jelenleg a 4.16-os kernelben bizonyos SSD-k esetén a queued trim van tiltva. Ettől még "hagyományosan", azaz i/o blokkoló módon továbbra is működik a trim, tökmindegy hogy discard vagy fstrim-el:

    /* devices that don't properly handle queued TRIM commands */
    { "Micron_M500_*", NULL, ATA_HORKAGE_NO_NCQ_TRIM |
    ATA_HORKAGE_ZERO_AFTER_TRIM, },
    { "Crucial_CT*M500*", NULL, ATA_HORKAGE_NO_NCQ_TRIM |
    ATA_HORKAGE_ZERO_AFTER_TRIM, },
    { "Micron_M5[15]0_*", "MU01", ATA_HORKAGE_NO_NCQ_TRIM |
    ATA_HORKAGE_ZERO_AFTER_TRIM, },
    { "Crucial_CT*M550*", "MU01", ATA_HORKAGE_NO_NCQ_TRIM |
    ATA_HORKAGE_ZERO_AFTER_TRIM, },
    { "Crucial_CT*MX100*", "MU01", ATA_HORKAGE_NO_NCQ_TRIM |
    ATA_HORKAGE_ZERO_AFTER_TRIM, },
    { "Samsung SSD 840*", NULL, ATA_HORKAGE_NO_NCQ_TRIM |
    ATA_HORKAGE_ZERO_AFTER_TRIM, },
    { "Samsung SSD 850*", NULL, ATA_HORKAGE_NO_NCQ_TRIM |
    ATA_HORKAGE_ZERO_AFTER_TRIM, },
    { "FCCT*M500*", NULL, ATA_HORKAGE_NO_NCQ_TRIM |
    ATA_HORKAGE_ZERO_AFTER_TRIM, },

    https://github.com/torvalds/linux/blob/v4.16/drivers/ata/libata-core.c#L4552

    Egyetlen SSD van, aminél teljesen le van tiltva:
    /* devices that don't properly handle TRIM commands */
    { "SuperSSpeed S238*", NULL, ATA_HORKAGE_NOTRIM, },

    Nem tudom ez mennyire volt érthető, de összefoglalva:
    Sasmung akármilyen SSD-nél is lehet discard-ot használni, nincs tiltva. Más kérdés hogy ugyanúgy mint eddig, ez mennyire preferált.

    A trimmelés systemd státuszát hogyan tudom lekérdezni? Vagy be sincs kapcsolva default?

    Nézed végig a cron mappákat, ami benne van az lefut értelemszerűen a mappa nevének megfelelően. (nincs most Arch-om, de gondolom ugyanott vannak a cron mappák) sajna nekem csak ilyen nem túl szakszerű módszer jut eszembe

    Példa

    status lekérdezése
    systemctl status fstrim.service

  • BoB
    Topikgazda

    850-es Samuk a kernelben trim-tiltólistán vannak, így mountoláskor a discard paramétert NEM szabad használni. Helyette engedélyezd a fstrim systemd service-t:
    sudo systemctl enable fstrim.timer
    sudo systemctl enable fstrim.service

    Esetleg ha nem akarsz ezzel bajlódni, akkor az is elég, ha néha napján terminálban lefuttatod a sudo fstrim -a -v parancsot. Attól függ ennek az alkalmazási gyakorisága, hogy mennyire van tele a meghajtó, meg mennyire sűrűn törölgetsz róla. Végül is a systemd service is ezt a parancsot hívja meg előre beállított rendszerességgel.

    Hosszú távú tapasztalatom alapján az fstrim-es megoldás amúgy is hatékonyabb TRIM, mint a discard-os. A discardot csak akkor erőltetném, ha nem Samu-ról lenne szó, és mondjuk FAT32-es fájlrendszeren akarsz TRIM-elni, mert azt pl. az fstrim még nem tudja. Nálam egymás mellett megy a kettő Crucial MX300 SSD-ken, azok nincsenek a kernelben tiltólistán sem.

    Volt valami gyanúm, mikor láttam, hogy Samuról van szó, ezek szerint benne lenne e 850-es a blacklist-ban?

    Szerintem gyakorlatiasabb heti cron-ba tenni a fstrim-et, mert az ember úgyis elfelejti előbb-utóbb lefuttatni manuálisan.

    Hosszú távú tapasztalatom alapján az fstrim-es megoldás amúgy is hatékonyabb TRIM, mint a discard-os.

    Hogy mi van? Te látóasszony vagy esetleg más különleges képességed volna? :D Rögvest kieszem az SSD-t ebből a halott laptopból, ha ezt élő ember meg tudja állapítani, hatékonyabb a ló*szt, ha mégis, az csak véletlen és ezt gondolod, de ez a tapasztalat dolog még nekem is erős volt, pedig szoktam nagyokat mondani néha. ;]

    KDE plasma6-ost már fogod használni? :)

    Mondjuk ki nyíltan, hogy az online trim, amit a vezérlő irányít az oprendszer utasításainak megfelelően, jóval hatékonyabb, mint egy adott időben végrehajtásra kerülő kényszerített trim.

  • Frawly
    veterán

    Köszi szépen. Trimmelésre egyéb okosság? (Samu 850Evo 250GB).

    850-es Samuk a kernelben trim-tiltólistán vannak, így mountoláskor a discard paramétert NEM szabad használni. Helyette engedélyezd a fstrim systemd service-t:
    sudo systemctl enable fstrim.timer
    sudo systemctl enable fstrim.service

    Esetleg ha nem akarsz ezzel bajlódni, akkor az is elég, ha néha napján terminálban lefuttatod a sudo fstrim -a -v parancsot. Attól függ ennek az alkalmazási gyakorisága, hogy mennyire van tele a meghajtó, meg mennyire sűrűn törölgetsz róla. Végül is a systemd service is ezt a parancsot hívja meg előre beállított rendszerességgel.

    Hosszú távú tapasztalatom alapján az fstrim-es megoldás amúgy is hatékonyabb TRIM, mint a discard-os. A discardot csak akkor erőltetném, ha nem Samu-ról lenne szó, és mondjuk FAT32-es fájlrendszeren akarsz TRIM-elni, mert azt pl. az fstrim még nem tudja. Nálam egymás mellett megy a kettő Crucial MX300 SSD-ken, azok nincsenek a kernelben tiltólistán sem.

  • ubyegon2
    félisten

    Köszi szépen. Trimmelésre egyéb okosság? (Samu 850Evo 250GB).

    Ha nagyon el akarsz mélyedni, nézd meg ezt meg a benne linkelt leírást, a blacklist-et is ellenőrizheted, ha Samsungod van.
    Annak nincs jelentősége, hogy Ubuntu vagy Arch, ellenőrizd a discard meglétét, még az sem baj, ha amellett működik a heti fstrim is. ;)

  • BoB
    Topikgazda

    Üdv. Mindenkinek!
    Két kérdésem lenne.
    1: Arch Linux esetén az SSD trimmelés a systemd időzítőjének a feladata default? ( Vagy lehet cron.weekley-ben intézni, mint Ubuntun).
    2: Találtam egy számomra igen tetszetős Plasma5-t használó disztrót ( Bluestar). Az Octopi-t lecserélhetem-e Pamac-re, gond és galiba nélkűl?

    Arch linux-on neked kell beállítani a trim-et, választhatsz a discard és az fstrim között de alapból egyik sincs beállítva.

    Ha azt a származék disztrót teszed fel abbam viszont már lehet hogy az egyik engedélyezve van, meg kell nézni.

  • csixy
    addikt

    Köszi szépen. Trimmelésre egyéb okosság? (Samu 850Evo 250GB).

    Ne foglalkozz a trimmeléssel, tudja azt már a Linux magától.

  • #63718632
    törölt tag

    Maradhat mind a kettő . Az octopi úgy néz ki mint a synaptic , a pamac meg mint a szoftverközpont. A lényeg hogyha ajánlgatják, hogy frissíteni kell ,akkor mind a kettőt lődd ki és konzolba : sudo pacman -Syu és enter.

    Köszi szépen. Trimmelésre egyéb okosság? (Samu 850Evo 250GB).

  • csixy
    addikt

    Üdv. Mindenkinek!
    Két kérdésem lenne.
    1: Arch Linux esetén az SSD trimmelés a systemd időzítőjének a feladata default? ( Vagy lehet cron.weekley-ben intézni, mint Ubuntun).
    2: Találtam egy számomra igen tetszetős Plasma5-t használó disztrót ( Bluestar). Az Octopi-t lecserélhetem-e Pamac-re, gond és galiba nélkűl?

    Maradhat mind a kettő . Az octopi úgy néz ki mint a synaptic , a pamac meg mint a szoftverközpont. A lényeg hogyha ajánlgatják, hogy frissíteni kell ,akkor mind a kettőt lődd ki és konzolba : sudo pacman -Syu és enter.

  • #63718632
    törölt tag

    Üdv. Mindenkinek!
    Két kérdésem lenne.
    1: Arch Linux esetén az SSD trimmelés a systemd időzítőjének a feladata default? ( Vagy lehet cron.weekley-ben intézni, mint Ubuntun).
    2: Találtam egy számomra igen tetszetős Plasma5-t használó disztrót ( Bluestar). Az Octopi-t lecserélhetem-e Pamac-re, gond és galiba nélkűl?

  • csixy
    addikt

    Ezért nem jó scriptekkel telepíteni. Franc tudja mi kerül bele, mitől nem fog működni, meg felhány egy csomó olyan csomagot, ami neked nem kell. Ha nincs bonyolító tényező, kész van az EFI partíció, vagy MBR boottal használod, nincs egész lemezes szoftveres titkosítás vagy LVM a háttértáron, ahová telepíted, ext4-et használsz, komplett fullos DE-t teszel fel mindjárt telepítés után pacman-nal, akkor elég könnyű telepíteni.

    Kikommenteltem , oszt annyi

  • vinibali
    őstag

    Xfce, NFS share systemd mounttal DELL E7270. Egy ideje valamelyik frissítés óta a dokkolóról leválasztás után az egérmutatón kívül minden lefagy. Ha gyors vagyok, akkor még tudok egyet kattintani a whisker menüre hátha sikerül újraindítani, de utána semmi nem válaszol. Ekkor csak a hardware reset segít.

    Logban mount bejegyzések vannak a reset előtt.

    Ez a hálózat kimaradás (Ethernet-WiFi váltás) miatt lehet?

    Az NFS share-hez van köze, mert ha nincs felcsatolva, akkor minden ok.

    nekem amikor néha frissen lehúzott disk-re vár, meg tud akadni pár másodpercre, de aztán minden megy tovább. érdemes lenne a kernel messages esetleg a journalctl-t nézegetni, amikor ez történik.
    dmesg -wH
    journalctl --follow

    ha tényleg szögre befagy, esetleg másik gépről ssh-t próbálni. nekem mostanában a chrome szokott úgy befagyni, hogy visz magával mindent. legutóbb ssh-val tudtam belépni és megölni a process-t.
    esetleg érdemes lehet még a
    sysrq_always_enabled
    paraméret beírni a boot-hoz, és ha minden kötél szakad így reboot-ot csinálni.

  • eddie1978
    senior tag

    Xfce, NFS share systemd mounttal DELL E7270. Egy ideje valamelyik frissítés óta a dokkolóról leválasztás után az egérmutatón kívül minden lefagy. Ha gyors vagyok, akkor még tudok egyet kattintani a whisker menüre hátha sikerül újraindítani, de utána semmi nem válaszol. Ekkor csak a hardware reset segít.

    Logban mount bejegyzések vannak a reset előtt.

    Ez a hálózat kimaradás (Ethernet-WiFi váltás) miatt lehet?

    Az NFS share-hez van köze, mert ha nincs felcsatolva, akkor minden ok.

  • Frawly
    veterán

    Nem tudom zen telepítővel telepítettem arch linuxot . Nem tudom mi célt szolgál. Kodi is került bele, nem-e attól lett? Most, hogy kérdezeted Alex kutakodok a neten , de még nem jöttem rá. Vagy az AUR miatt lett?

    Aha kezd derengeni.
    Szóval a revenge installer készítőjét spookykidmm-nek hívják a nicknevén.

    Hey I'm sorry I didn't see this earlier. spooky_aur was a repository I made specifically. It contains aur helpers, but I figured if one wanted pamac and pacaur, it would be better to serve them from a slimmer repository than the full revenge repo

    Sent from my SAMSUNG-SM-G935A using Tapatalk

    Ezért nem jó scriptekkel telepíteni. Franc tudja mi kerül bele, mitől nem fog működni, meg felhány egy csomó olyan csomagot, ami neked nem kell. Ha nincs bonyolító tényező, kész van az EFI partíció, vagy MBR boottal használod, nincs egész lemezes szoftveres titkosítás vagy LVM a háttértáron, ahová telepíted, ext4-et használsz, komplett fullos DE-t teszel fel mindjárt telepítés után pacman-nal, akkor elég könnyű telepíteni.

  • csixy
    addikt

    Miért kell egyébként ez a spooky repo?

    Nem tudom zen telepítővel telepítettem arch linuxot . Nem tudom mi célt szolgál. Kodi is került bele, nem-e attól lett? Most, hogy kérdezeted Alex kutakodok a neten , de még nem jöttem rá. Vagy az AUR miatt lett?

    Aha kezd derengeni.
    Szóval a revenge installer készítőjét spookykidmm-nek hívják a nicknevén.

    Hey I'm sorry I didn't see this earlier. spooky_aur was a repository I made specifically. It contains aur helpers, but I figured if one wanted pamac and pacaur, it would be better to serve them from a slimmer repository than the full revenge repo

    Sent from my SAMSUNG-SM-G935A using Tapatalk

  • vargalex
    félisten

    Köszönöm sikerült.
    A spooky tároló kétszer volt beírva az /etc/pacman.conf-ba. Az egyiket kiollóztam.

    Miért kell egyébként ez a spooky repo?

  • csixy
    addikt

    Ezt a spooky tárolót (ez egyfajta külső PPA) az /etc/pacman.conf-ból tudod kiszedni, már ha nincs rá szükség. Ha mégis szükséged lenne rá, akkor nézd meg, hogy igényel-e hitelesítést. Vagy próbáld a pacman -Scc futtatásával a pacman cache-t teljesen kiüríteni, majd a pacman -Syu kiadásával frissítsed a csomagadatbázist, úgy már nem kéne hülyeséget írogatnia.

    Köszönöm sikerült.
    A spooky tároló kétszer volt beírva az /etc/pacman.conf-ba. Az egyiket kiollóztam.

  • Frawly
    veterán

    Köszönöm, sikerült! :R

    és ezt a szeplőt hogy szedjem le? , mármint a kínját a spooky_aur adatbázissal
    [root@csatipc user]# sudo pacman -Syyu
    hiba: nem sikerült regisztrálni a(z) 'spooky_aur' adatbázist (az adatbázis már regisztrált)
    :: A csomagadatbázisok szinkronizálása...
    core 130,1 KiB 930K/s 00:00 [#####################################################################] 100%
    extra 1603,6 KiB 1865K/s 00:01 [#####################################################################] 100%
    community 4,2 MiB 4,32M/s 00:01 [#####################################################################] 100%
    revenge_repo 36,9 KiB 738K/s 00:00 [#####################################################################] 100%
    spooky_aur 5,4 KiB 0,00B/s 00:00 [#####################################################################] 100%
    :: Teljes rendszerfrissítés indítása...
    nincs teendő
    [root@csatipc user]#

    Itt a root csak azért ragadt be véletlenül mert a grub updateléshez másképp nem tudtam felcsatolni a többi rendszerpartíciókat.

  • csixy
    addikt

    Az esp helyére /boot-ot adj meg, azt szokta így rövidíteni az Arch Wiki. Ha esetleg úgy sem menne (bár 99%, hogy menni fog), akkor a /boot/efi-t is meg lehet próbálni.

    Köszönöm, sikerült! :R

    és ezt a szeplőt hogy szedjem le? , mármint a kínját a spooky_aur adatbázissal
    [root@csatipc user]# sudo pacman -Syyu
    hiba: nem sikerült regisztrálni a(z) 'spooky_aur' adatbázist (az adatbázis már regisztrált)
    :: A csomagadatbázisok szinkronizálása...
    core 130,1 KiB 930K/s 00:00 [#####################################################################] 100%
    extra 1603,6 KiB 1865K/s 00:01 [#####################################################################] 100%
    community 4,2 MiB 4,32M/s 00:01 [#####################################################################] 100%
    revenge_repo 36,9 KiB 738K/s 00:00 [#####################################################################] 100%
    spooky_aur 5,4 KiB 0,00B/s 00:00 [#####################################################################] 100%
    :: Teljes rendszerfrissítés indítása...
    nincs teendő
    [root@csatipc user]#

  • Frawly
    veterán

    Zen installerrel lett egy arch-om, UEFI rendszer, a többiek bootolják, csinálnék neki is egy kis helyet az efi partíción.

    Ezt hogy kell gyógyítani?

    user@csatipc ~]$ sudo grub-install --target=x86_64-efi --efi-directory=esp --bootloader-id=arch_grub
    [sudo] user jelszava:
    Telepítés a(z) x86_64-efi platformhoz.
    grub-install: hiba: „esp” egyszerűsített útvonalának lekérése sikertelen.
    [user@csatipc ~]$

    Az esp helyére /boot-ot adj meg, azt szokta így rövidíteni az Arch Wiki. Ha esetleg úgy sem menne (bár 99%, hogy menni fog), akkor a /boot/efi-t is meg lehet próbálni.

  • csixy
    addikt

    Zen installerrel lett egy arch-om, UEFI rendszer, a többiek bootolják, csinálnék neki is egy kis helyet az efi partíción.

    Ezt hogy kell gyógyítani?

    user@csatipc ~]$ sudo grub-install --target=x86_64-efi --efi-directory=esp --bootloader-id=arch_grub
    [sudo] user jelszava:
    Telepítés a(z) x86_64-efi platformhoz.
    grub-install: hiba: „esp” egyszerűsített útvonalának lekérése sikertelen.
    [user@csatipc ~]$

  • Bici
    félisten

    Nem. A 3. pont független a gnome themestől. Ha normálisan működik a lightdm, akkor ne nyúlj hozzá. Érdekességnek összevetheted mi van az új .conf.pacnew fájlban, miben más, mint a te konfigod. Csak figyelmeztet, hogy az új csomagverzióban lévő .conf nem lép életbe automatikusan (nem akarja a te konfigolásodat automatán tönkretenni, felülírni), így ha mégis életbe szeretnéd léptetni, akkor a mostani .conf-ot nevezet át .conf.old-ra, az újat meg .conf.pacnew-ről .conf-ra.

    A 2. pont viszont tényleg amiatt volt, hogy nem egyeztél bele a cserébe.

    Kossz mindenkinek!

    A ket lightdm config file-t mergeltem, es atvaltottam az uj csomagra, amire multkos ne,et mondtam.

    Koszi a tippeket! :R

  • Frawly
    veterán

    Oks, koszi!

    A 3. pont eseteben mindket file letezik.
    A sima .conf az, amit en is szerkesztettem installkor (megismerem), az uj pacnew vegu pedig egy szoveggel teli nagyobb file.
    Ezzel kell valamit tennem?

    Nem. A 3. pont független a gnome themestől. Ha normálisan működik a lightdm, akkor ne nyúlj hozzá. Érdekességnek összevetheted mi van az új .conf.pacnew fájlban, miben más, mint a te konfigod. Csak figyelmeztet, hogy az új csomagverzióban lévő .conf nem lép életbe automatikusan (nem akarja a te konfigolásodat automatán tönkretenni, felülírni), így ha mégis életbe szeretnéd léptetni, akkor a mostani .conf-ot nevezet át .conf.old-ra, az újat meg .conf.pacnew-ről .conf-ra.

    A 2. pont viszont tényleg amiatt volt, hogy nem egyeztél bele a cserébe.

  • Bici
    félisten

    Az ilyen konfigurációs fájlok nem íródnak felül, hogy az általad végzett módosítások ne vesszenek el. Amennyiben pl. verzióváltás miatt nem váltak idejétmúlttá a beállítások, sok teendőd nincs. Én mindig összehasonlítom és összefésülöm a két fájlt, hogy könnyebben nyomonkövethető legyen a fejlesztőtől érkező változ(tat)ás. Erre használhatod a vimdiff-et vagy a meld-et is akár.

    Ahh, ertem mar. Kossz!

    A meld-et ismerem, hasznalom is.
    Szerintem az en konfigjaimat belerakom az uj file-ba, mert szerintem csak annyi valtozott, hogy egy tonna magyarazo szoveget beleirtka a config-ba.
    Azert vegignezem, hog nincs-e duplikacio, vagy ellentmondasos sor, de igy mar vagom a lenyeget.

  • Siriusb
    veterán

    Oks, koszi!

    A 3. pont eseteben mindket file letezik.
    A sima .conf az, amit en is szerkesztettem installkor (megismerem), az uj pacnew vegu pedig egy szoveggel teli nagyobb file.
    Ezzel kell valamit tennem?

    Az ilyen konfigurációs fájlok nem íródnak felül, hogy az általad végzett módosítások ne vesszenek el. Amennyiben pl. verzióváltás miatt nem váltak idejétmúlttá a beállítások, sok teendőd nincs. Én mindig összehasonlítom és összefésülöm a két fájlt, hogy könnyebben nyomonkövethető legyen a fejlesztőtől érkező változ(tat)ás. Erre használhatod a vimdiff-et vagy a meld-et is akár.

  • Bici
    félisten

    második a csomag fel nem rakása miatt történt, a harmadik meg az új konf miatt, ami a csomagban volt. semmi para, legközelebb ilyenkor mindig fogadd el az ajánlást, mert a csomag átkerült másik repoba/más néven fut tovább/összeolvasztották, stb...

    Oks, koszi!

    A 3. pont eseteben mindket file letezik.
    A sima .conf az, amit en is szerkesztettem installkor (megismerem), az uj pacnew vegu pedig egy szoveggel teli nagyobb file.
    Ezzel kell valamit tennem?

  • vinibali
    őstag

    Koszi!

    Es a 2. 3. ponttal mit kezdjek?

    második a csomag fel nem rakása miatt történt, a harmadik meg az új konf miatt, ami a csomagban volt. semmi para, legközelebb ilyenkor mindig fogadd el az ajánlást, mert a csomag átkerült másik repoba/más néven fut tovább/összeolvasztották, stb...

  • Bici
    félisten

    Rosszul tetted. A Yes-re kell nyomni. Nálam is előjött, a Y-t megadva neki sikerrel lement a frissítés, mindenféle hiba nélkül. Nem rontottál el semmit, futtasd újra a frissítést, meg fogja kérdezni újra, és most ezúttal egyezz bele a cserébe.

    Ezzel a possibly missing firmware for module aic94xx és wd719x figyelmeztetéssel nem kell foglalkozni, ezt mindenkinél kiírja. Még a kezdeti időkben benne hagyták ezt a f4sságot az initramfs-generáló mkinitcpio szkriptben, ezért mióta Arch az Arch, ezt írogatja ki mindenkinek. Majd megszokod, mikor már 1000×-re látod minden kernel/systemd-frissítés után. Nem te vagy az első, akinek szúrja a szemét. Annyira alaptalan és annyira régi dolog, hogy lassan inkább mém lesz már belőle :D

    Koszi!

    Es a 2. 3. ponttal mit kezdjek?

  • Frawly
    veterán

    Sziasztok!

    Munkara hasznalt Arch gepen frissitettem, es ezeket kaptam:

    1.)
    :: Starting full system upgrade...
    :: Replace gnome-themes-standard with extra/gnome-themes-extra? [Y/n] n

    No-t nyomtam ra, jol tettem?

    2.)

    warning: could not get file information for usr/share/themes/Default/
    warning: could not get file information for usr/share/themes/Default/gtk-3.0/
    warning: could not get file information for usr/share/themes/Default/gtk-3.0/gtk-keys.css
    warning: could not get file information for usr/share/themes/Emacs/
    warning: could not get file information for usr/share/themes/Emacs/gtk-3.0/
    warning: could not get file information for usr/share/themes/Emacs/gtk-3.0/gtk-keys.css

    3.)

    warning: /etc/lightdm/lightdm-gtk-greeter.conf installed as /etc/lightdm/lightdm-gtk-greeter.conf.pacnew

    4.)

    ==> WARNING: Possibly missing firmware for module: aic94xx
    ==> WARNING: Possibly missing firmware for module: wd719x

    Melyikkel mi a dolgom?

    A legutolso egy Western Digital SCSI es egy adaptec SAS kartya-rol szol.
    Persze, egyik sincs a gepemben, viszont WD winyo az van.

    Kicsit szeretném megdolgoztatni az agytekervényeiteket.

    Adott egy scanner (multifunkciós nyomtató). Ha az alaplapon engedélyezve van az Intel USB3.0 vezérlés, akkor az első scanimage -L parancs megtalálja a szkennert, de utána soha többet.
    Amennyiben a fenti vezérlő le van tiltva és nem töltődik be az xhci_hcd, csak az ehci_hcd modul, akkor simán megy, nem tűnik el a rendszerből, vígan lehet használni a scanner-t.
    Amíg debian volt fent, nem jutott eszembe erre ránézni, mert azonnal működött minden.

    dmesg és journalctl nem mutat semmi különöset, "hibát", illetve semmi olyat, ami különbség lenne a 2 különböző modul használata során.

    Mar 23 13:09:28 archlinux upowerd[796]: unhandled action 'bind' on /sys/devices/pci0000:00/0000:00:1a.0/usb1/1-1/1-1.6/1-1.6:1.0
    Mar 23 13:09:28 archlinux upowerd[796]: unhandled action 'unbind' on /sys/devices/pci0000:00/0000:00:1a.0/usb1/1-1/1-1.6/1-1.6:1.0
    Mar 23 13:09:30 archlinux dbus-daemon[638]: [system] Activating via systemd: service name='org.freedesktop.Avahi' unit='dbus-org.freedesktop.Avahi.service' requested by ':1.95' (uid=1000 pid=1448 comm="scanimage -L ")
    Mar 23 13:09:30 archlinux dbus-daemon[638]: [system] Activation via systemd failed for unit 'dbus-org.freedesktop.Avahi.service': Unit dbus-org.freedesktop.Avahi.service not found.
    Mar 23 13:09:32 archlinux dbus-daemon[638]: [system] Activating via systemd: service name='org.freedesktop.Avahi' unit='dbus-org.freedesktop.Avahi.service' requested by ':1.96' (uid=1000 pid=1448 comm="scanimage -L ")
    Mar 23 13:09:32 archlinux dbus-daemon[638]: [system] Activation via systemd failed for unit 'dbus-org.freedesktop.Avahi.service': Unit dbus-org.freedesktop.Avahi.service not found.

    Ennyi van, az upowerd-nél ez normális, mert ő nem kezel bind-et, ahogy olvastam, az avahi problémával meg senki nem foglalkozik, volt róla hibajegy. Viszont ezek mindkét esetben előjönnek, tehát nem releváns a probléma szempontjából.

    Még annyit tennék hozzá, USB2.0 és 3.0 porton is próbáltam.

    Van valami ötletetek?

    Milyen scanner pontosan, milyen drivert tettél fel hozzá?

    lsusb mutat eszközt az eltűnés után?

    De megszopatott most a Xorg gyerekek. Tegnap még használtam a gépet, de már napok óta nem frissítettem az Archom.

    Erre ma kapcsolnám be, erre nem indul a grafikus felület, Start LXDE Login Manager... Stop LXDE Login Manager között cikázik a kernelkimenet, lelőni persze nem tudtam, hiába nyitottam új konzolt, visszavágta elém az TTY1-et. Mondom miafax, arra gondoltam, hogy elromlott az SSD vagy a GPU, mivel frissítés nem törhette el.

    Bebootolok USB3-as pendrive-ről eltávolítom az LXDM-et, létrehozom az ~/.xinitrc-t, majd reboot, login, startx, erre az X hibával leáll. Akkor látom a kimenetből, hogy az a baj, hogy tegnap este létrehoztam az egér gyorsítására a /etc/X11/xorg.d.conf/ mappában egy 99-libinput-custom-config.conf fájlt, az Arch Wikiben leírtak szerint, az nem tetszett az X-nek. Hogy a rákban tud ez ennyire működésképtelenné válni egyetlen piszlicsáré .conf fájltól, ami nem is a megjelenítéssel kapcsolatos, csak egy libinputos bejegyzés, aminek legrosszabb esetben is csak annyit kéne okozzon, hogy az egér nem lesz érzékenyebb, meg kapnom kéne egy warningot a logban. Faxt már ezt a 30 éves X konstrukciót, ha valami nem tetszik neki, beszopatja az embert. Siethetnének a Wayland-támogatással, mert ez ultragáz már 2018-ban.

  • csixy
    addikt

    Nekem úgy tűnik, hogy az olvtársak annyira vért izzadtak, hogy felcsatolás után sikerült elkeffinteniük a genfstab -U >> /mnt/etc/fstab parancsot, így meg hiába volt minden felcsatolva, nem hozta létre a script a /etc/fstab-ot. A vicc az, hogy a systemd óta ez már nem okoz bootképtelenséget, azért írtam múltkor, hogy csökken az fstab jelentősége, de ha akarod bebootolsz megint az Arch telepítővel, felcsatolod a partíciókat, és kiadod ezt a parancsot. Nincs itt semmi helyrehozhatatlan kár.

    Köszi OK megnézem!

  • Frawly
    veterán

    Ez segített a magyar billentyűzet beware-ázslásában, köszi: localectl set-keymap hu hu
    A rendszerbeállítások között továbbra sem találom a billentyűzet kiosztás beállításának a lehetőségét. Addig eljutok hogy Generic / Általános 101 gombos PC, de itt vége van.
    Az miért van , hogy hol a root jelszavát kéri, hol pedig a user jelszavát, időnként pedig a kulcstartóét?
    A firefox magyarításához előbb yaourttal be kellett forgatnom az octopit, majd pacman -U -val beletekerni két rosszul sikerült csomagot egy youtubos videó alapján és ezután az octopival (mint a synaptik-kal ubiéknál) tudtam a firefoxba beletekerni a firefox-i18n-hu csomagot, mert a pacmanos parancssoros megoldásnem működött valami ok miatt.
    Az octopi értesítő ikonja még mindig hiányzik a képből és a pamac csillagocskája se nincsen, csak a rendszerre telepített szoftverek fissítése és a Szoftverek rendszerre telepítése vagy eltávolítása indítja a pamac-ot.
    A Szoftverközpont (Discover) mire jó, minek van? Ennek eddig semmi hasznát nem vettem.
    A tegnapi telepítési gyomorégés kétszer történt meg (egyik sem úgy mint a másik), mert a második telepítés után jöttem rá (mivel ezt USB-s vinyóra tettem legacy módban grub2-vel, úgy hogy az alap vinyó GPT-s és azon EFI telepítések élnek { win10, manjaro cinnamon, chakra és CentOS}), hogy a BIOSom hibája, vagy a tokos USB-s vinyóm hibája miatt a nem bootolni akaró vinyó tápját ki kell húzni és visszadugni és utána egy akármilyen billentyűt megnyomni , hogy a BIOS észre vegye őkelmét és akkor már beugrik a GRUB-ja és utána olajozottan megy. ... Szóval lelke van ! Apropos : Ezt a működő rendszert be tudom majd DD-zni egy belső GPT-s partícióra és be tudom szerkeszteni majd a Grubját az EFI partícióra?
    Még egy kérdés : Minek kellett /boot partíciót csinálni és bemountolni a /mnt/boot alá ,miért nem csatolható? Pedig most is élnie kell , mert a /boot mappám láthatóan üres , a /boot partíció meg nem csatolható (tehát csak bootolás közben él ez a partíció?) ?????

    Hogy tudok dokuments, audio files, video files és images mappákat a saját mappámba ( :D ) bele-csinálni ?

    Ubyegon2: Köszönöm. Teljesen elpirultam! :B

    Köszi, sok hasznos dolgot említettél, valóban nem nagyon ismerem a KDE lelkivilágát, ahogy az Arch-ét sem. ;)

    A nyelvi beállításokkal viszont úgy vagyok, hogy ha már van lehetőség, akkor a saját nyelvemen használom a rendszert. Felhasználó vagyok csak, nem szaki meg guru és ha hibaüzenet jön, arra logikusan úgyis angol nyelvű találatok vannak így is, úgy is. Ha van olyan terület, ahol testre lehet szabni a disztrót, miért ne tegyem, nem én vagyok a rendszerért, neki mindegy, mit csinálok. Ha nem állítanám át magyarra, ugyanúgy tudnám használni, de mégis átállítom, egyszerűen ezt a nyelvet szeretem és tudom használni, ha perfekt angolos lennék, akkor is így lenne.

    Amúgy papogány koma még nagyon az elején van, szóval ne nagyon lazítsatok, átteszi a törzshelyét végleg a Kezdőből! :D A kitartása leírhatatlan.

    (#5112) Siriusb

    Köszi! Ezt az egy sort értelmezve is elgondolkodom, ha már valamennyire készség szinthez közel ismeri valaki a használt rendszerét, miért akar mást használni......szinte minden másképp van, mint amit már fejből tudok megoldásként egy problémára.

    (#5113) BoB Ez elég narcisztikusan hangzott, de már erre is van gyógymód. Különben jó is, hogy kinyaraltad magad! :)

    Pedig csak megszokás kérdése, hogy milyen nyelven használod. Nem kell hozzá magas szintű angol, ilyen File, Open, Print egyszerű dolgokat bárki megért, meg install packages, cannot mount bla-bla, meg file locked, stb. egyszerű kifejezéseket. Ráadásul ha megszokod, akkor úgyis elolvasás nélkül kattintasz a megszokott helyekre.

    Én csak annyiból tolom túl, hogy még a területi beállítások sem magyarok, mivel próbálom a magyaros dolgokat minél jobban kizárni, hogy az angol a hétköznapok részévé váljon minél szorosabban, ez segít a nyelvtanulásban. De amíg magyarul használtam a rendszert, addig sem okozott gondot, telepítéskor mindig a legelső kérdés, hogy billentyűzet és nyelvi beállítások, itt lementem mindkét helyen a magyarra, és minden magyarul működött, sőt, mikor először frissítettem csomagkezelővel, grafikus felületen mindig felajánlotta, hogy FF-hoz meg LibreOffice-hoz magyar nyelvi csomagot talált,telepítheti-e, nem kellett semmit i8n-neznem. Igaz ez Mint KDE, Kubuntu alatt volt szokásos. Arch alatt nem tudom, mert azalatt már angolul használtam, de gyanítom Arch alatt is csak annyi, hogy a vconsole.conf-ban a keymapot beállítod (hu), a locale.conf-ban a nyelvet és a kódolást (hu_HU.UTF-8), ez alapján futtatod a locale-gen parancsot, meg timedatectl set-timezone Europe/Budapest, timedatectl set-ntp 1, majd feltolod a KDE Plasma 5 metacsomagját fullosan, végül FF, LibreOffice, de itt kézzel mindjárt mögötte a pacmannak megadod azt a csomagot, amit te is írtál.

    Egyedül arra kell még vigyázni Archnál, hogy a Wiki-ben a Quick Installation-nél még valami régi tz-s parancs volt az időzónaválasztásnál, de ezt már nem találom. Az Installation Guide-ban viszont még mindig szimbolikus linkkel dolgozik, ez sem ajánlott, helyette a timedatectl-lel érdemes beállítani, az a korszerű módja.

  • Frawly
    veterán

    Ez segített a magyar billentyűzet beware-ázslásában, köszi: localectl set-keymap hu hu
    A rendszerbeállítások között továbbra sem találom a billentyűzet kiosztás beállításának a lehetőségét. Addig eljutok hogy Generic / Általános 101 gombos PC, de itt vége van.
    Az miért van , hogy hol a root jelszavát kéri, hol pedig a user jelszavát, időnként pedig a kulcstartóét?
    A firefox magyarításához előbb yaourttal be kellett forgatnom az octopit, majd pacman -U -val beletekerni két rosszul sikerült csomagot egy youtubos videó alapján és ezután az octopival (mint a synaptik-kal ubiéknál) tudtam a firefoxba beletekerni a firefox-i18n-hu csomagot, mert a pacmanos parancssoros megoldásnem működött valami ok miatt.
    Az octopi értesítő ikonja még mindig hiányzik a képből és a pamac csillagocskája se nincsen, csak a rendszerre telepített szoftverek fissítése és a Szoftverek rendszerre telepítése vagy eltávolítása indítja a pamac-ot.
    A Szoftverközpont (Discover) mire jó, minek van? Ennek eddig semmi hasznát nem vettem.
    A tegnapi telepítési gyomorégés kétszer történt meg (egyik sem úgy mint a másik), mert a második telepítés után jöttem rá (mivel ezt USB-s vinyóra tettem legacy módban grub2-vel, úgy hogy az alap vinyó GPT-s és azon EFI telepítések élnek { win10, manjaro cinnamon, chakra és CentOS}), hogy a BIOSom hibája, vagy a tokos USB-s vinyóm hibája miatt a nem bootolni akaró vinyó tápját ki kell húzni és visszadugni és utána egy akármilyen billentyűt megnyomni , hogy a BIOS észre vegye őkelmét és akkor már beugrik a GRUB-ja és utána olajozottan megy. ... Szóval lelke van ! Apropos : Ezt a működő rendszert be tudom majd DD-zni egy belső GPT-s partícióra és be tudom szerkeszteni majd a Grubját az EFI partícióra?
    Még egy kérdés : Minek kellett /boot partíciót csinálni és bemountolni a /mnt/boot alá ,miért nem csatolható? Pedig most is élnie kell , mert a /boot mappám láthatóan üres , a /boot partíció meg nem csatolható (tehát csak bootolás közben él ez a partíció?) ?????

    Hogy tudok dokuments, audio files, video files és images mappákat a saját mappámba ( :D ) bele-csinálni ?

    Ubyegon2: Köszönöm. Teljesen elpirultam! :B

    Kizárt dolog, hogy a KDE grafikus felületén ne tudnál magyar billentyűzetet kiválasztani. Valóban valami Generic PC néven fut, de a Hungariannak is ott kell lenni, ezt kell választani (nem a 101 gombosat, meg egyéb baromságokat). Valami 9 hónapja nem KDE-ztem, úgyhogy fejből nem megy, de úgy rémlik, hogy Rendszerbeállítások - Beviteli Eszközök volt a neve a magyarul, de már legutóbb is angolul használtam.

  • csixy
    addikt

    Újra fogom telepíteni colomb2 nyomdokain haladva most már efiben a benti vinyóra.

  • csixy
    addikt

    Nem tudom követni a garázdálkodásodat, úgyhogy ezt meghagyom a nálam okosabbaknak. :)
    Csak kiragadva, amit te keresel, úgy gondolom az a https://wiki.archlinux.org/index.php/XDG_user_directories

    Azért azt nem tudom megállni, hogy ne mondjam, felejtsd el a /boot partíciót a /mnt könyvtárban. Ha külön /boot partíciód van a merevlemezen (mert így telepítetted), akkor a /boot a csatolási pont ahová ezt a partíciót csatolni kell és ennek az /etc/fstab-ban van a helye, pl:
    UUID=akarmi /boot ext4 rw,relatime,data=ordered 0 2

    Most , hogy telepítettem egy dolphin-t, már megláttam az fstab-ot. Semmi sincs benne. Már a swájci sapkám lebeg a hajam felett. :((

  • Siriusb
    veterán

    Ez segített a magyar billentyűzet beware-ázslásában, köszi: localectl set-keymap hu hu
    A rendszerbeállítások között továbbra sem találom a billentyűzet kiosztás beállításának a lehetőségét. Addig eljutok hogy Generic / Általános 101 gombos PC, de itt vége van.
    Az miért van , hogy hol a root jelszavát kéri, hol pedig a user jelszavát, időnként pedig a kulcstartóét?
    A firefox magyarításához előbb yaourttal be kellett forgatnom az octopit, majd pacman -U -val beletekerni két rosszul sikerült csomagot egy youtubos videó alapján és ezután az octopival (mint a synaptik-kal ubiéknál) tudtam a firefoxba beletekerni a firefox-i18n-hu csomagot, mert a pacmanos parancssoros megoldásnem működött valami ok miatt.
    Az octopi értesítő ikonja még mindig hiányzik a képből és a pamac csillagocskája se nincsen, csak a rendszerre telepített szoftverek fissítése és a Szoftverek rendszerre telepítése vagy eltávolítása indítja a pamac-ot.
    A Szoftverközpont (Discover) mire jó, minek van? Ennek eddig semmi hasznát nem vettem.
    A tegnapi telepítési gyomorégés kétszer történt meg (egyik sem úgy mint a másik), mert a második telepítés után jöttem rá (mivel ezt USB-s vinyóra tettem legacy módban grub2-vel, úgy hogy az alap vinyó GPT-s és azon EFI telepítések élnek { win10, manjaro cinnamon, chakra és CentOS}), hogy a BIOSom hibája, vagy a tokos USB-s vinyóm hibája miatt a nem bootolni akaró vinyó tápját ki kell húzni és visszadugni és utána egy akármilyen billentyűt megnyomni , hogy a BIOS észre vegye őkelmét és akkor már beugrik a GRUB-ja és utána olajozottan megy. ... Szóval lelke van ! Apropos : Ezt a működő rendszert be tudom majd DD-zni egy belső GPT-s partícióra és be tudom szerkeszteni majd a Grubját az EFI partícióra?
    Még egy kérdés : Minek kellett /boot partíciót csinálni és bemountolni a /mnt/boot alá ,miért nem csatolható? Pedig most is élnie kell , mert a /boot mappám láthatóan üres , a /boot partíció meg nem csatolható (tehát csak bootolás közben él ez a partíció?) ?????

    Hogy tudok dokuments, audio files, video files és images mappákat a saját mappámba ( :D ) bele-csinálni ?

    Ubyegon2: Köszönöm. Teljesen elpirultam! :B

    Nem tudom követni a garázdálkodásodat, úgyhogy ezt meghagyom a nálam okosabbaknak. :)
    Csak kiragadva, amit te keresel, úgy gondolom az a https://wiki.archlinux.org/index.php/XDG_user_directories

    Azért azt nem tudom megállni, hogy ne mondjam, felejtsd el a /boot partíciót a /mnt könyvtárban. Ha külön /boot partíciód van a merevlemezen (mert így telepítetted), akkor a /boot a csatolási pont ahová ezt a partíciót csatolni kell és ennek az /etc/fstab-ban van a helye, pl:
    UUID=akarmi /boot ext4 rw,relatime,data=ordered 0 2

  • csixy
    addikt

    Ez segített a magyar billentyűzet beware-ázslásában, köszi: localectl set-keymap hu hu
    A rendszerbeállítások között továbbra sem találom a billentyűzet kiosztás beállításának a lehetőségét. Addig eljutok hogy Generic / Általános 101 gombos PC, de itt vége van.
    Az miért van , hogy hol a root jelszavát kéri, hol pedig a user jelszavát, időnként pedig a kulcstartóét?
    A firefox magyarításához előbb yaourttal be kellett forgatnom az octopit, majd pacman -U -val beletekerni két rosszul sikerült csomagot egy youtubos videó alapján és ezután az octopival (mint a synaptik-kal ubiéknál) tudtam a firefoxba beletekerni a firefox-i18n-hu csomagot, mert a pacmanos parancssoros megoldásnem működött valami ok miatt.
    Az octopi értesítő ikonja még mindig hiányzik a képből és a pamac csillagocskája se nincsen, csak a rendszerre telepített szoftverek fissítése és a Szoftverek rendszerre telepítése vagy eltávolítása indítja a pamac-ot.
    A Szoftverközpont (Discover) mire jó, minek van? Ennek eddig semmi hasznát nem vettem.
    A tegnapi telepítési gyomorégés kétszer történt meg (egyik sem úgy mint a másik), mert a második telepítés után jöttem rá (mivel ezt USB-s vinyóra tettem legacy módban grub2-vel, úgy hogy az alap vinyó GPT-s és azon EFI telepítések élnek { win10, manjaro cinnamon, chakra és CentOS}), hogy a BIOSom hibája, vagy a tokos USB-s vinyóm hibája miatt a nem bootolni akaró vinyó tápját ki kell húzni és visszadugni és utána egy akármilyen billentyűt megnyomni , hogy a BIOS észre vegye őkelmét és akkor már beugrik a GRUB-ja és utána olajozottan megy. ... Szóval lelke van ! Apropos : Ezt a működő rendszert be tudom majd DD-zni egy belső GPT-s partícióra és be tudom szerkeszteni majd a Grubját az EFI partícióra?
    Még egy kérdés : Minek kellett /boot partíciót csinálni és bemountolni a /mnt/boot alá ,miért nem csatolható? Pedig most is élnie kell , mert a /boot mappám láthatóan üres , a /boot partíció meg nem csatolható (tehát csak bootolás közben él ez a partíció?) ?????

    Hogy tudok dokuments, audio files, video files és images mappákat a saját mappámba ( :D ) bele-csinálni ?

    Ubyegon2: Köszönöm. Teljesen elpirultam! :B

  • ubyegon2
    félisten

    Valószínű mindkét csomagnévvel felrakja a magyar nyelvi csomagot FF-hoz. A setxkbmap nem működik KDE5 alatt, két okból is. Először is waylandes, így leszarja barnán és gőzölgőn, hogy te a setxkbmappal mit állítottál be, az Xorg-hoz való utility. Másodszor emlékeim szerint a setxkbmap-os váltás már KDE4 alatt sem ment, mert a KDE már Xorg alatt is magához ragadja a billentyűzet kezelését, hogy csak a saját appletjével tudd állítani, ellenkező esetben kihúznád az applet alól a talajt, hogy ő X kiosztásról tud, te meg beállítasz a háta mögött Y-t. Konzolban a loadkeys hu működik, de csak a konzol bezárásáig. Egyszerűen a nyelvi és területi beállításoknál be kell lőni a magyart, és automatikusan jónak kéne lennie mindenhol, grafikus felületen és konzolban is. Tényleg csak 1-2 program van, amihez magyar nyelvi csomagot külön kell lehúzni, Firefox, LibreOffice az, ami így most kapásból eszembe jut, de lehet van még egy pár.

    Egyébként én pont az ilyenek miatt is nem használok már egy ideje lokalizált rendszert, még weboldalakon sem. Egyrészt nem kell ilyen külön csomagletöltésekkel vergődni, meg félig lokalizált bénaságokkal idegesíteni magam. Másrészt az angol nyelvű hibaüzenetekre több megoldást dob ki a Google, meg általában a netes tutoriálok is az adott szoftver angol nyelvű verziójához íródtak, és így könnyebb a leírást követni. Harmadszor ott van, hogy a lokalizálatlan verzió hamarabb kaphat frissítést, anno Firefox Aurorával szoptam, hogy az új magyar főverzió 2-3 nap késéssel jött ki a lokalizálatlan (amerikai angol) verzióhoz képest. Legvégül meg ott van, hogy ha angolul használja az ember, azzal is fejlődik az angolja.

    Ezek miatt nálam a locale.conf-ban en_US.UTF-8 van megadva (ha nem lenne, akkor is ez az alapértelmezett), ez alapján fut le a locale-gen, így az összes alkalmazás angolul van. A dokumentumok, fájlnevek mind UTF-8-ban vannak, ezért a magyar karakterek, nyomdai és fonetikai jelek meg minden más jel, szimbólum helyesen megjelenik, meg a billentyűzet logikai kiosztása is magyar (fizikailag brit angol ISO billentyűzetet használok, de nem zavar, mert vakon gépírok 10 ujjal, és nem nézek le, hogy mi van a gombokra írva), és így teljesen tudom használni magyarul a rendszert, annak ellenére, hogy minden angolul van rajta. A területi beállításaim is amerikaiak, ez azt jelenti, Hónap, nap Év a dátumformátum, a hét első napja vasárnap, nem hétfő (! de ez konzolban, terminálban variálható a date parancs paraméterezésével), tizedesvessző helyett tizedespont van, Ft helyett $, cm helyett inch, stb., de akit zavar, a területi beállítást külön átnyomhatja magyarra, ebbe még én is belenyúltam, 24 órás időformátumot adtam meg, mivel az amcsik (a hadsereg kivételével) alapból 12 órás a.m./p.m órát használnak, amit én túl konzervatívnak találok. Dédapáink még előkapták a zsebórát, amin kettőt fordult a mutató, de a modern digitális korban az idő lineárisan telik, nem megy körbe kétszer az óramutató. Engem már az is idegesít, mikor emberek úgy mondják meg az időt, hogy háromnegyed öt lesz három perc múlva, faxért nem lehet normálisan mondani, hogy 4:42. Jó hogy nem már négyzetgyök kettőször koszinusz két pi-iksz integrál alatt, osztva ln(7)-tel, aztmatekozdki hülyegyerek.

    Nyelvi téren állítottam még, hogy a hunspell is telepítve legyen, meg a LibreOffice-ban, böngészőkben működjön a magyar helyesírás-ellenőrzés is.

    Amire még érdemes figyelni, hogy az idő a gép hardveres órájában UTC-ben legyen tárolva, Linuxon általában alapból így van, Windows alatt registry hack kell hozzá, amit az Arch Wiki ismertet. Dualbootnál figyelni kell, mert Windowsra bootolva elállítódik a helyes idő, a Windows alapból a helyi időt tárolja a gép órájában, ami így oda-vissza állítódik, és az alapján a Linux alatt kijelzett idő is. Illetve, hogy az időzóna jól legyen beállítva, be legyen nyomva a rendszeres NTP szinkronizáció, meg a téli-nyári óraállítgatás is automatikus legyen. Az UTC használata fontos, mert a hardveres óra UTC-s idejét használják a fájlrendszerek is, így ha valaki pl. időzónák között repül át, akkor nem lesz az, hogy az újabb fájl tűnik a régebbinek pár órával, ami bezavarhat az archiváló/mentőprogramoknak.

    Az a gyanúm, hogy CheekSee a telepítésnél átugorta a lokalizációs beállításokat, biztos nem tűntek fontosnak, vagy túl sok kiizzadt vér ment a szemébe, amitől nem látta jól a Wiki utasításait :D

    Köszi, sok hasznos dolgot említettél, valóban nem nagyon ismerem a KDE lelkivilágát, ahogy az Arch-ét sem. ;)

    A nyelvi beállításokkal viszont úgy vagyok, hogy ha már van lehetőség, akkor a saját nyelvemen használom a rendszert. Felhasználó vagyok csak, nem szaki meg guru és ha hibaüzenet jön, arra logikusan úgyis angol nyelvű találatok vannak így is, úgy is. Ha van olyan terület, ahol testre lehet szabni a disztrót, miért ne tegyem, nem én vagyok a rendszerért, neki mindegy, mit csinálok. Ha nem állítanám át magyarra, ugyanúgy tudnám használni, de mégis átállítom, egyszerűen ezt a nyelvet szeretem és tudom használni, ha perfekt angolos lennék, akkor is így lenne.

    Amúgy papogány koma még nagyon az elején van, szóval ne nagyon lazítsatok, átteszi a törzshelyét végleg a Kezdőből! :D A kitartása leírhatatlan.

    (#5112) Siriusb

    Köszi! Ezt az egy sort értelmezve is elgondolkodom, ha már valamennyire készség szinthez közel ismeri valaki a használt rendszerét, miért akar mást használni......szinte minden másképp van, mint amit már fejből tudok megoldásként egy problémára.

    (#5113) BoB Ez elég narcisztikusan hangzott, de már erre is van gyógymód. Különben jó is, hogy kinyaraltad magad! :)

  • Frawly
    veterán

    firefox-i18n-hu-val raktam fel a nyelvet AmD-re minap. Ha van xorg fenn papogánynak, akkora setxkbmap hu itt nem működik?

    Amúgy lesz egy állandó vendégetek papogány koma személyében! :D

    Valószínű mindkét csomagnévvel felrakja a magyar nyelvi csomagot FF-hoz. A setxkbmap nem működik KDE5 alatt, két okból is. Először is waylandes, így leszarja barnán és gőzölgőn, hogy te a setxkbmappal mit állítottál be, az Xorg-hoz való utility. Másodszor emlékeim szerint a setxkbmap-os váltás már KDE4 alatt sem ment, mert a KDE már Xorg alatt is magához ragadja a billentyűzet kezelését, hogy csak a saját appletjével tudd állítani, ellenkező esetben kihúznád az applet alól a talajt, hogy ő X kiosztásról tud, te meg beállítasz a háta mögött Y-t. Konzolban a loadkeys hu működik, de csak a konzol bezárásáig. Egyszerűen a nyelvi és területi beállításoknál be kell lőni a magyart, és automatikusan jónak kéne lennie mindenhol, grafikus felületen és konzolban is. Tényleg csak 1-2 program van, amihez magyar nyelvi csomagot külön kell lehúzni, Firefox, LibreOffice az, ami így most kapásból eszembe jut, de lehet van még egy pár.

    Egyébként én pont az ilyenek miatt is nem használok már egy ideje lokalizált rendszert, még weboldalakon sem. Egyrészt nem kell ilyen külön csomagletöltésekkel vergődni, meg félig lokalizált bénaságokkal idegesíteni magam. Másrészt az angol nyelvű hibaüzenetekre több megoldást dob ki a Google, meg általában a netes tutoriálok is az adott szoftver angol nyelvű verziójához íródtak, és így könnyebb a leírást követni. Harmadszor ott van, hogy a lokalizálatlan verzió hamarabb kaphat frissítést, anno Firefox Aurorával szoptam, hogy az új magyar főverzió 2-3 nap késéssel jött ki a lokalizálatlan (amerikai angol) verzióhoz képest. Legvégül meg ott van, hogy ha angolul használja az ember, azzal is fejlődik az angolja.

    Ezek miatt nálam a locale.conf-ban en_US.UTF-8 van megadva (ha nem lenne, akkor is ez az alapértelmezett), ez alapján fut le a locale-gen, így az összes alkalmazás angolul van. A dokumentumok, fájlnevek mind UTF-8-ban vannak, ezért a magyar karakterek, nyomdai és fonetikai jelek meg minden más jel, szimbólum helyesen megjelenik, meg a billentyűzet logikai kiosztása is magyar (fizikailag brit angol ISO billentyűzetet használok, de nem zavar, mert vakon gépírok 10 ujjal, és nem nézek le, hogy mi van a gombokra írva), és így teljesen tudom használni magyarul a rendszert, annak ellenére, hogy minden angolul van rajta. A területi beállításaim is amerikaiak, ez azt jelenti, Hónap, nap Év a dátumformátum, a hét első napja vasárnap, nem hétfő (! de ez konzolban, terminálban variálható a date parancs paraméterezésével), tizedesvessző helyett tizedespont van, Ft helyett $, cm helyett inch, stb., de akit zavar, a területi beállítást külön átnyomhatja magyarra, ebbe még én is belenyúltam, 24 órás időformátumot adtam meg, mivel az amcsik (a hadsereg kivételével) alapból 12 órás a.m./p.m órát használnak, amit én túl konzervatívnak találok. Dédapáink még előkapták a zsebórát, amin kettőt fordult a mutató, de a modern digitális korban az idő lineárisan telik, nem megy körbe kétszer az óramutató. Engem már az is idegesít, mikor emberek úgy mondják meg az időt, hogy háromnegyed öt lesz három perc múlva, faxért nem lehet normálisan mondani, hogy 4:42. Jó hogy nem már négyzetgyök kettőször koszinusz két pi-iksz integrál alatt, osztva ln(7)-tel, aztmatekozdki hülyegyerek.

    Nyelvi téren állítottam még, hogy a hunspell is telepítve legyen, meg a LibreOffice-ban, böngészőkben működjön a magyar helyesírás-ellenőrzés is.

    Amire még érdemes figyelni, hogy az idő a gép hardveres órájában UTC-ben legyen tárolva, Linuxon általában alapból így van, Windows alatt registry hack kell hozzá, amit az Arch Wiki ismertet. Dualbootnál figyelni kell, mert Windowsra bootolva elállítódik a helyes idő, a Windows alapból a helyi időt tárolja a gép órájában, ami így oda-vissza állítódik, és az alapján a Linux alatt kijelzett idő is. Illetve, hogy az időzóna jól legyen beállítva, be legyen nyomva a rendszeres NTP szinkronizáció, meg a téli-nyári óraállítgatás is automatikus legyen. Az UTC használata fontos, mert a hardveres óra UTC-s idejét használják a fájlrendszerek is, így ha valaki pl. időzónák között repül át, akkor nem lesz az, hogy az újabb fájl tűnik a régebbinek pár órával, ami bezavarhat az archiváló/mentőprogramoknak.

    Az a gyanúm, hogy CheekSee a telepítésnél átugorta a lokalizációs beállításokat, biztos nem tűntek fontosnak, vagy túl sok kiizzadt vér ment a szemébe, amitől nem látta jól a Wiki utasításait :D

  • csixy
    addikt

    Hurrá már van Konsole nevű Terminálom ! De a róka még mindig makacsul angol.

  • csixy
    addikt

    Köszönöm szépen! Már egyből be vagyok jelentkezve , működik a sudo, van magyar billenytyűzetem , de nem tudtam állítani a beállításoknál, csak a konzolból sikerült amit a ctrl/alt/Fx-szel csináltam, jól jár az óra. Nincs még a kde-ben konzol. Mindjárt magyarítom a firefoxot, csak a consolig el ne felejtsem , bár lehet hogy a ctrl-v fog menni ott is?

  • BoB
    Topikgazda

    firefox-i18n-hu-val raktam fel a nyelvet AmD-re minap. Ha van xorg fenn papogánynak, akkora setxkbmap hu itt nem működik?

    Amúgy lesz egy állandó vendégetek papogány koma személyében! :D

    Nem baj, szeretem viszont hallani saját magam :D

  • Siriusb
    veterán

    firefox-i18n-hu-val raktam fel a nyelvet AmD-re minap. Ha van xorg fenn papogánynak, akkora setxkbmap hu itt nem működik?

    Amúgy lesz egy állandó vendégetek papogány koma személyében! :D

    localectl set-keymap hu hu
    Billentyűzet kiosztás terminálra és x11-re.

  • ubyegon2
    félisten

    nem ugyanolyan kornyezetre valo a loadkeys es a setxkbmap. ;)

    Jól van. Én azért beírtam minden telepítés elején szokásomhoz híven, ezek szerint nem emiatt volt magyar billentyűzetem.....vagyis....mindegy, sorry. A Toshiba USA biillencses, most esett le. :B
    (csak várok még pár hetet a pure Arch installommal)

  • Rimuru
    veterán

    firefox-i18n-hu-val raktam fel a nyelvet AmD-re minap. Ha van xorg fenn papogánynak, akkora setxkbmap hu itt nem működik?

    Amúgy lesz egy állandó vendégetek papogány koma személyében! :D

    nem ugyanolyan kornyezetre valo a loadkeys es a setxkbmap. ;)

  • ubyegon2
    félisten

    konsole -nak hívják a KDE-s terminált. Ha olyat sem találsz, akkor Ctrl+Alt+FX (X helyére tetszőleges szám 2-6-ig, 1 a grafikus felület) tudsz átváltani terminálra.

    KDE területi beállításaiban meg tudod állítani a nyelvet.

    Firefox-hoz meg fel kell tenni a magyar nyelvi csomagot. Keresd ki szépen: pacman -Ss firefox hungarian

    Terminálban magyar billentyűzet (nem végleges): loadkeys hu

    firefox-i18n-hu-val raktam fel a nyelvet AmD-re minap. Ha van xorg fenn papogánynak, akkora setxkbmap hu itt nem működik?

    Amúgy lesz egy állandó vendégetek papogány koma személyében! :D

  • BoB
    Topikgazda

    Na verizzadassal fent van. Magyar billentyuzetet kellene meg varazsolni es konzolt. Ha ha KDE van , konzol meg nincs. A roka sem tanult meg magyarul . Help nekem.

    konsole -nak hívják a KDE-s terminált. Ha olyat sem találsz, akkor Ctrl+Alt+FX (X helyére tetszőleges szám 2-6-ig, 1 a grafikus felület) tudsz átváltani terminálra.

    KDE területi beállításaiban meg tudod állítani a nyelvet.

    Firefox-hoz meg fel kell tenni a magyar nyelvi csomagot. Keresd ki szépen: pacman -Ss firefox hungarian

    Terminálban magyar billentyűzet (nem végleges): loadkeys hu

  • csixy
    addikt

    Na verizzadassal fent van. Magyar billentyuzetet kellene meg varazsolni es konzolt. Ha ha KDE van , konzol meg nincs. A roka sem tanult meg magyarul . Help nekem.

  • Frawly
    veterán

    No, némi kitérő után visszatértem Arch-ra. Sosem használtam még lvm-et, ezért lenne egy kérdésem. SSD-én van egy LUKS partíció, s azon csücsül az LVM. Az LVM-en belül van a /root, /home stb. Ha szeretném engedélyezni a TRIM-et, hol kell ezt megtennem?

    Ha az SSD támogat hardveres AES titkosítást, akkor érdemesebb azt használni LUKS helyett, és akkor a TRIM-hez sem kell extra állítgatás. Nálam ez fő szempont volt, amikor SSD-t vettem, hogy tudja.

  • ubyegon2
    félisten

    No, némi kitérő után visszatértem Arch-ra. Sosem használtam még lvm-et, ezért lenne egy kérdésem. SSD-én van egy LUKS partíció, s azon csücsül az LVM. Az LVM-en belül van a /root, /home stb. Ha szeretném engedélyezni a TRIM-et, hol kell ezt megtennem?

    Arch Linux - SSD Trim on encrypted LVM volumes

    Lehet egyébként, hogy csak az itt másodiknak írt lépésre van szükség, ahogy az archwikiben is láthatod:

  • Siriusb
    veterán

    No, némi kitérő után visszatértem Arch-ra. Sosem használtam még lvm-et, ezért lenne egy kérdésem. SSD-én van egy LUKS partíció, s azon csücsül az LVM. Az LVM-en belül van a /root, /home stb. Ha szeretném engedélyezni a TRIM-et, hol kell ezt megtennem?

  • Bici
    félisten

    Settings / Themes / Setting / use a dark variant... nézd meg nincs-e bekapcsolva.

    Basszus, es igen. :D
    Ugyes vagyok, hogy ezt nem vettem eszre... :DDD
    Viszont a Nemo igy is sotet maradt, lehet, hogy egy logout kell ahhoz, de igy mar sinen vagyok. :K
    Kossz! :R

  • Siriusb
    veterán

    Sziasztok!

    Tobb desktop (gnome -> gnome flashback -> mate -> xfce) kiprobalasa utan visszatertem a Cinnamon-hoz.
    A gondom az, hogy hiaba valasztom ki a sima vialgos adwaita temat, akkor is a sotet verziot hasznalja a Cinnamon osszes "sajat" progija (nemo, setting, stb.).
    A tole fuggetlen GTK-s progiknal (gimp, bluefish, anjuta, stb.) helyesen jelenik meg a kivalasztott szinsema.
    Ez normalis Arch-on, vagy csak a sok install-uninstall miatt elmaszott valami.

    Probaltam tobb dolgot, pl. unset GTK_THEME root es user neveben is, illetve reinstallaltam a gnome tema csomagot, amiben van az adwaita.

    Szerintetek mit lehet meg tenni?