Én azt nem értem, hogy mikor nincs ott a gyerek, mert mit tudom én, nagyi elviszi kicsit sétálni, akkor nem tudtok erről őszintén leülni beszélni, hogy ez miért van, hol rontottátok el és ez így meddig mehet tovább?

Mi is voltunk így a feleségemmel, de rendszeresen tudtuk lazítani a helyzetet azzal, hogy leültünk és közösen beláttuk a hibákat és igyekeztünk azt a beszélgetést nem egy vádaskodás irányába elvinni, hanem inkább számolni háromig míg válaszoltunk a másiknak. Nem mindig jött össze, de azért többnyire tudtunk kommunikálni. Nektek ez nem menne?

Egyébként nekem az volt a trükköm, ami be is jött, hogy bármennyire is szenyázott, bármennyire is mondta a magáét, kedves voltam, segítettem, úgy csináltam, mintha minden oké lett volna, ha össze is kellett szorítanom a fogam. Pl. lekiabált, anyázott, ugyanez a nem tisztelem dolog volt, én meg mondtam, oké, igazad van, közben csináltam házimunkát, elmentem boltba valamiért, hoztam neki fagyit vagy sütit, rámosolyogtam, stb. És ezzel,hogy úgymond az agressziójára nem agresszióval válaszoltam, hanem ellentétesen, teljesen elfolytottam egy idő után az egész ilyen szitut. Nem mellesleg igen erős adu volt a kezemben, hogy bármikor mondhattam volna neki, hogy én mindent megtettem.

Organic Maps - ingyenes, offline navi iOS-re és Androidra.