Ergo bocsánatot kérsz azért, aki vagy. Ergo nem vagy elégedett önmagaddal, nem tiszteled magad, nem szereted magad és így mások sem fognak, és csak ki fognak használni.

Ezt nem te írtad?

Bazz, azért ilyen végletekben gondolkodni. Mert bocsánatot kérek, akkor már nem is szerethetem magam? Mert látom, hogy van hová fejlődnöm, belátom a hibáimat, és mások előtt is leleplezem? Aki erre nem hajlandó soha (most általánosságban értem, nem a konkrét szituban) ezeken a jogcímeken, ne is haragudj, de az betegesen egoista.

Egyébként a bocsánatkérés (is!, ahogy annyi minden) részben valóban "személyiségfeladás", dehát miről is szól az életünk, a többi emberrel való kapcsolatunk? Alkalmazkodásról többé-kevésbé, azaz pont "személyiségfeladásról". Bár hozzátenném, hogy ami folyamatosan változik épp ezen alkalmazkodásoknál fogva, ott aligha beszélhetünk személyiségfeladásról egy bocsánatkérés kapcsán.
De gondolom neked a tibeti szerzetesek is mind személyiségfeladók, mert nem hajlandóak egy alacsony szinten mozogni, hanem a lelki szint legmagasabbikára törekednek.