Én nagyon vigyázok a cuccaimra, szinte mindenem új állapotban van még több éves használat után is. Bizonyos mértékű természetes használati nyom, sőt akár elhasználódás viszont nem zavar egy ideje (régebben az is zavart).

Én életem első új autójánál tanultam meg, hogy én vigyázhatok rá akárhogy, lehetek akármennyire óvatos, ha egy másik ember figyelmetlen, és nem is kell nagy dologra gondolni, nekinyitja az ajtót egy parkolóban vagy ilyesmi. Megtanultam elengedni azt, hogy valaminek mindig újnak kell kinéznie, ugyanakkor ellentmondásosan mégis törekszek erre.
De viszont a késeimnél és a baltáimnál éppen az zavarna ha kicsomagolt állapotban lennének. A victorinoxaimnak a nyele mikor elkezdett karcolódni, nagyon zavart. Aztán kipróbáltam a polírozást és azt meg tudom oldani. De aztán rájöttem, hogy minden egyes használati nyom egy plusz emlék (nyilván beazonosíthatatlanok), hogy az a tárgy ott volt és használtam egy számomra értékes pillanatnál, így megtanultam elfogadni a használati nyomokat. Pl a korábban említett terävä jääkäripuukko késemen van egy olyan kopás, amire ha ránézek, mindig az a grillezés jut eszembe, mikor mindenki elfelejtett baltát hozni és azzal daraboltuk a fát, és mekkora élmény volt. Megpróbálok a dolgokhoz így hozzáállni.