Bár sok reakció nem született, azért folytatom
Az első nap után után éjjel hajóztunk ki a Brother's szigetekhez. Ezek kb 40 km-re vannak a parttól, szóval itt aztán végképp nem szerencsés kockáztatni, mert egy sérülés, és 20 ember szórakozását teszed tönkre. Nálunk ilyen nem fordult elő, de az egyik merülésvezető (5000+ merüléssel) mesélt egy pár történetet...
A következő 3 nap az alábbi forgatókönyv szerint zajlott: Kelés 5-kor, majd briefing, és fél 6 körül már early morning dive. 7 körül reggeli, majd pihi 10-ig, akkor megint briefing, merülés. 12 körül ebéd, majd pihi 1/2 3-ig, akkor megint briefing, merülés, 4 körül uzsonna, pihi 6-ig, majd egy merülés mielőtt lemegy a nap, végül 8-9 körül vacsi. Nem mondanám magam puhánynak, de iszonyatosan kikészített ez az erőltetett menet, nem a fizikai megerőltetés, hanem inkább a nitrogén felhalmozódása okozott gondot. A napi 4-ik merülésen pl előfordult, hogy 20m-en jelzett 25 perc no deco időt a computerem.
Mint írtam az első nap egyedül voltunk a kis brothernél, és mikor másnap megérkezett oda 2-3 hajó, akkor átkötöttünk a nagyhoz, ahol 1 napig szintén egyedül voltunk. Mikor a 4-ik nap reggel elhajóztunk onnan, akkor viszont már kb 10-12 hajó állt a 2 szigetnél.
A merülésekről oldalakat lehetne írni, de azt hiszem a linkelt képek magukért beszélnek. Szinte mindent láttunk, amit a Vörös tengerben lehet: lágy és kőkorallokat, számtalan féle halat (papagáj, napóleon, szikla, bohóc, stb), 3 fél cápát (köztük pörölycápát!), ráját és még néhány roncsot is beiktattunk. A merülések között még lehetett szabadtüdőzni is, bár ezt a kapitány nem nézte túl jó szemmel, főleg ha cápák is voltak a közelben, de hát úgy volt izgi Azt egyébként tudni kell, hogy bármennyire is előírás lenne, de ezek a hajók a vízbe ürítenek, és a szakács is közvetlenül a vízbe dobja a halmaradványokat, úgyhogy:
-muréna mindig van a hajó alatt
-a legnagyobb halraj a hajó alatt van
-cápa is szinte mindig van a hajó közelében.
Esti szórakozásunk is volt. Az egyik helyi merülésvezető fogott egy pár halat, megsebesítette őket, majd egy kötélre kötve bedobta a vízbe. A cápák jöttek is rá rendesen, de még ekkor sem voltak hajlandók túlságosan megerőltetni magukat: Úgy voltak vele, hogy amelyik hal sérült, az úgyis meg fog dögleni, tehát ha húztuk a halat az orruk előtt, akkor sem voltak hajlandóak gyorsabban úszni, hogy utolérjék, csak akkor haraptak bele, ha a halat 1 helyben hagytuk. Nem tudom, hogy mindig így viselkednek-e, vagy csak érezték, hogy itt nincs minden rendben, de iszonyat furcsa volt azt látni a különféle természetfilmek után (ahol még nappal is támadnak, akár a teljesen egészséges halakra is), hogy szinte bele kell tömni a cápa szájába a kaját még este is, amikor elvileg vadászik.
Egyelőre ennyi, majd még folytatom
[Szerkesztve]
Dive ever, work never.