Új hozzászólás Aktív témák

• BlacKSouL addikt

  #59779

  #59777 Viszlát

  2017-09-19 11:26:32

  Új Válasz

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  BlacKSouL

  addikt

  #59777 Viszlát

  #59777 Viszlát

  Ez a selejt érdekes kérdés, mert ugye nem az afrikai vadonban vagy a dél-amerikai dzsungelben élünk. Speciel én Európában töltöm időm nagy részét, itt kell érvényesülnöm, betevőt megkeresni, így számomra egészen más képességek, tulajdonságok hasznosak. Számomra egészen riasztó az utóbbi években egyre nagyobb tömegben fellelhető üresfejű konditerembuzi, akik a fittség oltáránál tömjéneznek nap mint nap, és a gym a minden. Mellette üres tekintet, zéró kreatív gondolat avagy lelki/szellemi értékteremtés és még sorolhatnám.

  Amióta az eszemet tudom mindig is túlsúlyos voltam, így persze rám lehet húzni, hogy az irigység beszél belőlem, de azért aki kicsit is ismer az tudja, hogy erről szó sincs. Egyszerűen máshol vannak a prioritásaim, soha nem érdekelt különösebben a testem formája. Mivel szeretek mozogni ezért az állóképességért volt már, hogy fogyóztam, vagy rendszert vittem a fizikailag aktív programjaimba, de ennyi, az egészségemre figyelek nyilván. Belegondolva nem tudok egyetlen dolgot sem felidézni amiben gátolt volna a súlyfeleslegesem.

  Ha egyszer milliárdos leszek akkor viszont tuti megfizetek néhány tudóst, hogy járjanak a végére az anyagcsere rejtélyének és nyomorba döntöm az összes fogyókúrákból, diétákból megélő kuruzslót.

  172/104 aránnyal sejtheted, hogy magamat inkább afrikai maratonistának, vagy selejtnek tartom-e Nem, nem vérnyomás, még...
  Senki nem mondja a szemembe, amit én a tükörben látok, de a "mennyi?? az kizárt, nem nézel ki 104 kilósnak.." Illetve a "te most fogytál" megjegyzéseket is betudom a tiszteletköröknek. Haverom ugyanis a "b@zmeg ennyit híztál mióta nem láttalak" kijelentéssel rendszerint helyrebillenti az egyensúlyt.

  Volt valamikor úgy 8-9 éve mikor egy drasztikusabb "diétával" és valamivel több mozgással lementem akkor 97-ről 79-re. Na akkor sokan nagyon megijedtek, hogy beteg vagyok. Hogy jójó, meg szép dolog a fogyás, de vagy 5 kilót szedjek már vissza, mert nagyon ijesztő a beesett arcom, meg úgy az egész. Én persze éreztem, hogy jó volt, könnyebb a lábamnak, könnyebb a szívemnek, az egész testem olyan fürge szeretelen érzést árasztott, és ez kéne hogy motiváljon most is, csakhogy az a helyzet, hogy az együtt járt egy konstans önmegtartóztatással, lemondással, sóvárgással, ami miatt ideges voltam, hirtelen haragú, kissé depressziós, és állandó vágyakozás az után, hogy egy jót egyek. Ott van nagyanyám, aki fiatal kora óta utál enni, szerintem, mert számára nem élvezet, hanem szükséges rossz. Ok, értem, nincs már foga, úgy nem is annyira vicces, de régebben is finnyás volt. Na neki nincsenek ilyen gondjai, mint nekem, hogy néha úgy vágyom egy kiadós vacsorára.
  Naszóval akkor tavasszal lefogytam, nagy kínnal, de aztán jött a nyár, a hedonista időszakom, és akkor szépen visszajött vagy 8-9 kiló 3 hónap alatt, utána meg decemberig gyakorlatilag a többi.
  Aztán kisebb nagyobb ingásokkal a 98-104 kiló közé beállt a szervezetem, és igazán akkor se mozdul el, ha nagyon odafigyelek, meg akkor sem, ha elengedem magam. Most tavaly óta biciklizgetek, sokszor kitolom a határaimat, de ez mozgásnak kevés. Az étrendre odafigyelni meg ott kezdődne, hogy ha bejövök melóba, kb. 9 körül leszek éhes reggelihez, akkor ne 10:30-kor menjek ki összerakni a reggelit, és azt ne 12:15-ig fogyasszam 10 percenként egy falat tempóban. (Ezért baromság az hogy a kaját be lehet hozni a munkaasztal mellé...)

  És ahogy öregszem minden egyre nehezebb lesz...

Új hozzászólás Aktív témák