Hirdetés

2024. május 7., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  StarCraft 2 (kiemelt téma)

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2013-02-08 11:43:51

LOGOUT.hu

A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.

Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#51) szekreny válasza Apophis (#46) üzenetére


szekreny
tag

Az a legnagyobb királyság! Szólok is blizzardéknak, hogy a WoWba is ezt nyomassák inkább;)

''A kő-papír-olló játék nagyon unalmas volt a papír és az olló feltalálásig.''

(#52) VladimirR válasza szekreny (#50) üzenetére


VladimirR
nagyúr

meglehet, hogy a full3d-nek vannak elonyei (bar most igy egy sem jut eszembe ;]), de ne feletkezzunk meg arrol sem, hogy a blizzard az etalon abban, hogy hogyan kell lathatova tenni az egysegeket
mondj egy olyan strategiai jatekot (akar 2, akar 3d-s), amiben ilyen jol meg lehet kulonboztetni az egysegeket - legtobb jatekban a gyalogos egysegeket lehetetlen megkulonboztetni egymastol (dune emperor, ground control 2, c'n'c generals), hiaba 3d, hiaba szines szagos - ezektol a warcraft1-nek jobb volt a megvalositasa

(#53) ALI_G válasza VladimirR (#52) üzenetére


ALI_G
veterán

azért nekem a war2 jobban bejött mint az 1, többet is játszottam vele. Az SC-t végigtoltam, de elromlott a CD-m, ha lesz 2 azt is nyomni fogom.

(#54) BenJoe válasza ALI_G (#53) üzenetére


BenJoe
senior tag

Nagyjából Én is így vagyok vele, csakhát nekem nem robbant a CD-m!:DDD

╮(╯ل͜╰)╭ Now we're the ones who help to set the sun... ( ͡ _ ͡°)ノ ♫

(#55) szekreny válasza VladimirR (#52) üzenetére


szekreny
tag

Egyetértek.És a 3ds motorral egy újabb eszközt kapnak a kezükbe az egységek láthatóvá tételéhez.

''A kő-papír-olló játék nagyon unalmas volt a papír és az olló feltalálásig.''

(#56) Zenty válasza Apophis (#46) üzenetére


Zenty
őstag

jah meg dosos képernyővédö űr! :DDD

Guild Wars - Zenty a survivor

(#57) BenJoe válasza szekreny (#55) üzenetére


BenJoe
senior tag

Meg scrollozásnál is azért szép az hogy az épületek mögé belátsz. Szerintem. ;)

╮(╯ل͜╰)╭ Now we're the ones who help to set the sun... ( ͡ _ ͡°)ノ ♫

(#58) Hujikolp


Hujikolp
őstag

Nembaj! Lehet hogy másfajta is lesz ezalatt erre gondolok:
[kép]
Igaz hogy kicsit wc3as

[Szerkesztve]

(#59) Tégla válasza Hujikolp (#58) üzenetére


Tégla
tag

Hol találtad a képet?

Nem holmi beépített tégla!! Ez eredeti BLOCK Tégla!!!

(#60) L4mie


L4mie
veterán

jah fasza a kép de nekem inkább valami sc javításnak tűnik mint 2 nek :(

Dolgok amiket utálok: 1. fórumaláírások, 2. irónia, 3. listák

(#61) Drizzt válasza Tégla (#59) üzenetére


Drizzt
nagyúr

Elindított egy új játékot a Starcraft 1-ben, s ez fogadta.

I am having fun staying poor.

(#62) L4mie


L4mie
veterán

jah nekem nem nyomja így ;) ;) :P

Dolgok amiket utálok: 1. fórumaláírások, 2. irónia, 3. listák

(#63) VladimirR válasza Tégla (#59) üzenetére


VladimirR
nagyúr

Bővebben: link itt talalta, az egyik forumbtamaban
en is leltem egyet, ez is szep => Bővebben: link (az elobbit meg nezzetek meg teljes mereteben, ugy az igazan utos)

ez egyebkent nem az sc2, hanem egy project, mejnek celja, hogy atultessek a starcraftot w3-as motorra (vagyis egy modt w3-hoz) valami jogok megsertese nelkul

jol nez ki, par egyseg kepet, s par epuletet mar meg lehet nezni, meg van ez a 2 screenshot is -- bar en tovabbra is vallom, hogy nem a grafika teszi az sc-t (bar a w3-s kezelesbol jol jonne par dolog bele - sebaj, majd az 1.12-vel nehanyat beleraknak)

(#64) Poctar


Poctar
senior tag

Én már 98 óta nyomom az Sc-t. Azóta nem untam még meg. Ha van időm, akkor a Bneten lógok.
Úgy kb. 2-3 éve lehetet hallani elsőként az Sc-2-ről. Még meg is jelent pár kép. A képeken pár hydra és marine található (ha vkit érdekelnek a képek, akkor megkeresem őket), melyek a WC3-ban :) vannak...
Szerintem elég lenne, ha kiadnának egy újabb kiegészítést, melyben jobb a felbontás és esetleg a grafika. /Jó az a 640x480, de még se az igazi./
A hírek szerint a game története ott folytatódna, ahol az első végett ért. Ami azt jelenti, hogy megjelenek a Xel'nagák. De mint tudjuk jelent már meg könyv is e témában, melyben leírják (elvileg) a második rész történetét.
Sajnos még nem mondta, ki a Blizzard, hogy mikkor is kezdenek bele az Sc2-be. Volt ugyan hír a Wc3 kiadása után, hogy elkezdték, de aztán az idő folyamán megfeledkezet róla mindenki. Úgy néz ki, hogy a blizzard is.
Azért szerintem ez nem annyira nagy gond, mert az 1 szinte a világon a legjobb stratégia. Ha most kiadnák a második részt, lehet még jó is lenne a story és a játék fellépítése, de a grafikája végett gyors feledésbe merülne (Sc1-hez képest). Sajnos már manapság a látványra mennek mindenhol és ez sokat ront a játékokon (T. a kivételnek).

Összefoglalva szerintem még bőven jó az első rész, nem kell még nekünk 2. Minek a legjobbat lecserélni egy jobbra, ha nem is biztos, hogy jobb lesz.
Pl. Heroes 3 és 4...

ui.: Mivel a a Xel'nagák megjelenének az Sc2-ben, ez egy óriási problémát jelent a tervezőknek. Hisz ők mindennél erősebbek! Ők lennének a 4dik játszható faj, mely alapjában véve felborítaná az eddig megszokot triót és nem beszélve a kiegyensúlyozott erőkről. Ha nyerni akarnék egyszerűen csak a Xel'nagákat kell választanom.... :F:Y:DDD

(#65) ollie válasza Poctar (#64) üzenetére


ollie
MODERÁTOR

Ha kiegészítőket, pályákat akarsz az SC1-hez, akkor nézz el ide:

campaigncreations.net (vagy org).

***

(#66) Poctar válasza ollie (#65) üzenetére


Poctar
senior tag

ezt én is ismerem. Én azért mondtam a kieget, mert jó lenne egy kicsit jobb felbontás...

(#67) L4mie válasza Poctar (#64) üzenetére


L4mie
veterán

nagyrészt 1 et értek :)

Dolgok amiket utálok: 1. fórumaláírások, 2. irónia, 3. listák

(#68) Kovacsgabor


Kovacsgabor
tag

itt is van kép sc2 néven:Bővebben: link

az egypupú tevét az különbözteti meg a kétpupútól, aki akarja

(#69) Panther válasza Kovacsgabor (#68) üzenetére


Panther
HÁZIGAZDA

Ez miért Starcraft 2? :F

[ RIOS Release 5 – multiportal engine by Panther ]

(#70) Kovacsgabor válasza Panther (#69) üzenetére


Kovacsgabor
tag

nem tudom csak a neve az. azért nem tettem ide.

az egypupú tevét az különbözteti meg a kétpupútól, aki akarja

(#71) Tégla válasza Kovacsgabor (#68) üzenetére


Tégla
tag

szerintem az nem sc2 kép csak egy fanatikus aki nagyon szereti bevédeni magát

Nem holmi beépített tégla!! Ez eredeti BLOCK Tégla!!!

(#72) Elrood válasza Kovacsgabor (#70) üzenetére


Elrood
őstag

Akárhogy nézem, nekem sima SC1-nek tűnik:).

''The spice exists on only one planet in the entire universe. A desolate, dry planet with vast deserts. The planet is Arrakis, also known as DUNE.''

(#73) Kovacsgabor


Kovacsgabor
tag

ezért írtam, hogy van kép SC2 NÉVEN
és nem azt, hogy van kép az sc2-ből.

[Szerkesztve]

az egypupú tevét az különbözteti meg a kétpupútól, aki akarja

(#74) L4mie válasza Kovacsgabor (#73) üzenetére


L4mie
veterán

jo de ezt megnézed simán láccik, hogy SC1 :DDD

Dolgok amiket utálok: 1. fórumaláírások, 2. irónia, 3. listák

(#75) Hujikolp válasza Tégla (#59) üzenetére


Hujikolp
őstag

http://revolution.wc3campaigns.com/index.php

(#76) Hujikolp


Hujikolp
őstag

Tudom hogy nem ide kéne irnom de nem találom a topikot ezt meg tudom hogy itt van szoval a kérdésem: Ki tud olyan programot amivel lehet egérmutatót szerkeszteni a másik hogy betütipus szerkesztő progi kéne! Az utolso hogy mijen programmal mlehet azt megcsinálni hogy egy kép egyyes részei átlátszó legyen. FONTOS NEKEM. Aki tud az válaszoljon, plíz!

(#77) L4mie válasza Hujikolp (#76) üzenetére


L4mie
veterán

passz

Dolgok amiket utálok: 1. fórumaláírások, 2. irónia, 3. listák

(#78) Apophis válasza Hujikolp (#76) üzenetére


Apophis
őstag

Egérmutató: Letölthető kurzorok (kereső).

[Szerkesztve]

...a lamb in a lion’s presence, no recourse beyond obeisance, no hope beyond prayer.

(#79) wolverine375


wolverine375
tag

Hmmm... régen írtak ide, de azért megosztom a véleményemet...
Szóval már az expo-t is elcseszték, mert nem tudták olyan tökéletesen megcsinálni a kő-papír-olló rendszert (főleg a lurkerrel) sztem a sima starcraft annyira profi hogy nem lehet überelni!;]

(#80) Apophis válasza wolverine375 (#79) üzenetére


Apophis
őstag

Azért ennél kiegyensúlyozottabb stratégiát szvsz most nem találsz! A lurker meg nem imba, csak alapegység, amire rákényszerül a zerg.
Egyáltalán játszanak még sima SC-ot? Mindenhol a BW megy.

[Szerkesztve]

...a lamb in a lion’s presence, no recourse beyond obeisance, no hope beyond prayer.

(#81) L4mie válasza Apophis (#80) üzenetére


L4mie
veterán

SÁlálálá szerintem se annyira erős a lulker....

Dolgok amiket utálok: 1. fórumaláírások, 2. irónia, 3. listák

(#82) Memo


Memo
csendes tag

Diza a starcraft Boodwar is szerintem de az sc2-is várom:C

200km/h alat szédülök

(#83) VladimirR válasza L4mie (#81) üzenetére


VladimirR
nagyúr

meg olcso, meg gyorsan keszul - ugye?

(#84) Memo válasza Memo (#82) üzenetére


Memo
csendes tag

VladimirR bocsi de ez vol csak :O:O
a hibám midenki követ el hibákat!:O:O

200km/h alat szédülök

(#85) Memo válasza Memo (#84) üzenetére


Memo
csendes tag

starcraft PCI clan ismerös valakinek?

200km/h alat szédülök

(#86) L4mie válasza Memo (#85) üzenetére


L4mie
veterán

nyeeem....

Dolgok amiket utálok: 1. fórumaláírások, 2. irónia, 3. listák

(#87) Hujikolp válasza Memo (#85) üzenetére


Hujikolp
őstag

Mond a linket!

Enyén Bővebben: link

(#88) Hujikolp


Hujikolp
őstag

DOWN!

(#89) Hujikolp


Hujikolp
őstag

Senki sehol?

(#90) Hujikolp


Hujikolp
őstag

UP!

(#91) VladimirR


VladimirR
nagyúr

mit szeretnel? (masfelol minek ehhez 3 hozzaszolas?)

(#92) AlyArkhon


AlyArkhon
őstag

valaki vmi ujabb infóval nem tud szólgálni ??

( időpont vagy valami ... /megjelenés/ vagy ilyesmi )

addig meg zuzom ...........:B

Sierra Leone sokat szenvedett népének és mindazoknak , akik hiszik , hogy a pokolban is élhetnek Angyalok. UI .: Diabló él !!

(#93) Hujikolp válasza AlyArkhon (#92) üzenetére


Hujikolp
őstag

Én még annyit tudok hozzászólni, hogy a Blizzard beszerezte a Battle for Middle Earth vezető designerét Úgyhogy nagyon készül vmi RTS féleség (És valószínűleg nem a WarCraft 4 lesz az és nem is vált témát a Diablo 3) Tehát lehet reménykedni :U

(#94) Hujikolp


Hujikolp
őstag

Nem lenne baj ha ilyen is lenne benne!
[kép]

(#95) Dkk Blizzard


Dkk Blizzard
csendes tag

Hellósztok!
nemrég egészen pontosan tegnap olvastam, hogy az EA Gamestől kirugtak egy csávót aki valmilyen figurákat rajzolt és az a lényeg, hogy a blizzard felvette na és vajon mit lehet a dolog háta mögött sejteni na ezt hogy a Starcraft 2 készítéséhez vették fel a Gamestarosok is ezt mondják és remélem így van és remélem szép lesz.:DD:C:DD:C:Y

''It is a good day to die''

(#96) Hujikolp válasza Dkk Blizzard (#95) üzenetére


Hujikolp
őstag

Remélem igazad van!:DD

(#97) Neo... válasza Dkk Blizzard (#95) üzenetére


Neo...
tag

Jaja én is remélem

'' a kisgyerekek fikázzák azokat e rappeseket akiken felnőnek, - ez így nem oké!'' by: Hősök

(#98) Dying Fetus válasza Dkk Blizzard (#95) üzenetére


Dying Fetus
tag

igaz hogy ezt cirka 3 hónapja írtad de nem tudnád nekem azt a linket ide bemásolni ahol ezt olvastad mert engem is nagyon érdekel.

(#99) Hujikolp


Hujikolp
őstag

Van még két kémem::
Nemrég kattant a fényképezőgépem és ezt kaptam lencsevégre:
[kép]

Itt meg a leendő gaméból: (remélem)

[kép]
:DD

(#100) Dilikutya válasza Hujikolp (#93) üzenetére


Dilikutya
félisten

Az, hogy egy designert leigazoltak, még nem jelenti azt, hogy RTS készülne... dolgozhatna a fickó a Diablo 3-on is:U Bár az a biztosabb, hogy egyikről sincs szó:P

Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  StarCraft 2 (kiemelt téma)
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.