Hirdetés

2024. május 6., hétfő

Gyorskeresés

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  StarCraft 2 (kiemelt téma)

Téma összefoglaló

Téma összefoglaló

  • Utoljára frissítve: 2013-02-08 11:43:51

LOGOUT.hu

A Blizzard 2007. május 19-én a Blizzard Worldwide International keretein belül bejelentette, hogy fejlesztik minden idők egyik legsikeresebb RTS-ének folytatását, a StarCraft II-t. A játék alapjaihoz nem nyúltak, a második részben is három fajjal szállhatunk harcba: a rovarszerű zerg-gel, a kolonizáló földlakó terran-nal és a hi-tech űrlény protoss-szal. Rengeteg új egység mellett régi ismerősökkel is fogunk találkozni, a történet pedig a Brood War után veszi fel a fonalat.

Összefoglaló kinyitása ▼

Hozzászólások

(#39031) Gausz


Gausz
aktív tag

Sziasztok,

most vettem meg együtt az alapjátékot és a HotS-t lemezen. Felment a WoL, telepítés közben regisztráltam, szépen fel is ment. Ezután fogadott egy ablak, hogy 24 frissítést szeretne feltenni, hát legyen. Közben persze nekiállt optimalizálni a játékot, ami elakadt 3,3%-nál és olyan hibát írt ki, hogy a szükséges adat nem olvasható, zárjak be minden más programot, az antivírust kapcsoljam ki és próbáljam újra. Ezek után elindítottam a HotS telepítőjét, és szintén telepítés közben regeltem. Azonban kb. 2% után nem volt hajlandó továbbmenni a telepítő, a DVD-meghajtó sem villogott, netről viszont már leszedett vagy 4 gigát...
Le akartam törölni mindent, hogy újrakezdjem, azonban az uninstall állandóan lefagyott... Szóval kézzel töröltem le mindent (persze elsőre alig akarta engedni, mindenre azt írta ki, hogy egy alkalmazás már használja, szóval el kellett találni a törlési sorrendet is), majd újra feltettem a WoL-t, megint sok peccs, Blizzard Downloader update, mint az előbb, és az optimalizáció megint leállt 3,3%nál, és leokézás után kilépett mindenből...
Ekkor ismét elindítottam a játékot, ami éppen netről tölt le 7 gigát. Ez normális? Ott a lemez a gépben, de nem is érdekli... Ennyire volt jó a lemeze? Hogy rájöjjön, hogy az semmit sem ér, és mindent netről telepít.
Elég furcsa ez a fajta eljárás. Akinek lassú nete, az 10 órát vár, hogy letöltse újra az egész játékot?
Kíváncsi leszek, hogy miután végzett, hajlandó lesz-e elindulni. Nem éppen ilyen kálváriára számítottam volna a Blizzardtól...

Útvonal

Fórumok  »  PC játékok  »  StarCraft 2 (kiemelt téma)
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.