Sziasztok!

Elolvastam a topik összes bejegyzését a 'minap, amikor kórházban voltam várakozni és eszembe jutott nekem is pár szösszenet, amit megosztanék, -bár ezek kevésbé viccesek/izgalmasak, mint a tieitek. Mind megtörtént esemény.
1) A cégnél, ahol dolgozom van IT. Az IT-s emberek telefonon ritkán érhetőek el, e-mailben sem igazán lehet tőlük kérni semmit sem... Ebből kifolyólag, ha a valakinek szüksége van valamilyen "problémamegoldásra", akkor az a legjobb, ha átballag hozzájuk és ott személyesen megbeszéli a gondját/baját/problémáját. Egyik alkalommal átmentem, hogy megkérjem őket, hogy nézzenek már rá az egyik virtuális gépre, mert valami szerintem nem oké... Ahogy felértem hozzájuk, sorba kellett állnom, mert 3-4 ember ácsorgott előttem. Haladtam szépen (lassacskán) előre. Próbálom reprodukálni a hallottakat:
IT-s gyerek: -Szevasz, mi kéne?
munkatárs: -Szia, 31 méter UTP kábel, de a strapabíróbbikból.
Az IT-s gyerek előveszi az egyik kábeldobot és elkezdi szakszerűen leméricskélni a kért kábelmennyiséget. Miután ez megvan elvágja, és kérdezi: -Tegyek a végeire törésgátlót is?
munkatárs: -Nem kell, sőt, a csatlakozókkal se bajlódj!
Ezt az IT-s gyerek vagy nem hallotta, vagy csak el volt bambulva, de pikk-pakk a kábel mindkét végére rányomta a csatlakozókat (törésgátló nélkül) és odaadta a munkatársamnak.
munkatárs: -Mondtam, hogy nem kell rá csatlakozó! Add csak ide azt a kurva fogót!
Az IT gyerek odaadta a fogót. A munkatárs meg levágta a két csatlakozót a kábelről.
IT-s gyerek: -Ez mire volt jó??
munkatárs: Otthonra kell. Ruhaszárító kötél lesz.
Az IT-s gyerek elkáromkodta magát, és közben mindenki jót nevetett, aki ezt hallotta.

2) Egy másik alkalommal szintén sorbanállás közben ugyanott (csak most én voltam a paraszt)...... állok-várok, egyszer csak sorra kerülök...
IT-s gyerek: -Szia P....., miben segíthetek?
(Mivel nem látta, hogy milyen hardvert hoztam hozzá, mert a sorban való állás közben a táskámban volt, így nem tudhatta.) Én elővettem a táskámból a javítandó hardvert és a kezébe nyomtam és mondtam: -Nem csicsereg B+, szerintem valami apró forrasztás-baja lehet.
Az IT-s gyerek egy kicsit dünnyögött, de másnapra megforrasztotta. Amikor visszaadta azt mondta, hogy üde színfoltot hoztam a napjába ezzel a hardverrel.

3) A vizsgáztatni voltam nem egy olyan helyszínen, amit nem írhatok le... 14 vizsgázó volt. Ott volt segítség gyanánt a két tanáruk is, -gondolom azt gondolták az "okosok", hogy a vizsgabizottság magától úgy sem tud semmit sem kérdezni, majd a két tanár segít nekünk a kérdezésben, meg segít a vizsgázóknak is. Gyakorlatilag mi (a háromtagú vizsgabizottság) csak "bábok" voltunk. A vizsgázók nem tudtak semmit sem. A tanárok, akik meg kérdeztek azok meg pláne nem tudtak semmit sem. Amiket kérdeztek, vagy segítség gyanánt mondtak a vizsgázóknak, azok totális baromságok voltak. Nagy unalmamban kérdeztem mindkét tanártól, hogy ők tanították a nebulókat? Azt a választ kaptam, hogy "Igen.". Kérdeztem tőlük, hogy "Önök egyébként milyen tanárok, mit tanítanak?", erre a válasz: "Informatikát.". Aham, szuper! "És mit tanítottak azelőtt, mielőtt informatikát kezdtek el oktatni?". Az egyik néni azt válaszolta, hogy technikát és testnevelést, a másik néni meg azt válaszolta, hogy magyart és történelmet, csak átképezték őket. Mondom: "Fasza!". A nap eltelt... A vizsgabizottságnak értékelnie kellett a látottakat és hallottakat. (Volt egy gyakorlati rész, ahol gépeket kellett volna összeszerelni mindenkinek, azután meg egy másik gépen hibát kellet volna diagnosztizálni, majd végül volt az ominózus szóbeli a tételsorral.) Szóval az érdemjegyek megállapítása a vizsgabizottság feladata, abba már nem szólhat bele a "kedves" segítség, azaz a két néni.

Az elnök mondja nekem: -Na P.... milyen jegyeket adjunk, hogy érzed?
Én: -Nem jó a kérdés.
Elnök: Akkor kérdezem máshogy, hány embert buktassunk meg?
Én: -Tizenhatot.
Elnök: -De csak 14-en vannak.
Én: -Ja, így igaz!
Ezután az történt, hogy háromtagú vizsgabizottságunk megbuktatott mindenkit, akit csak lehetett, a 14 vizsgázót és a két kísérő-felkészítő (segítő?) tanárt is.
Azóta arra a helyre nem hívtak minket soha többé vizsgáztatni.

4) Pár hete voltam falun lecserélni a kocsi gumijait nyáriról télire, falun tartom ugyanis az épp nem használt szettet. Mivel emelőm nem volt, így elugrottam a falusi komámhoz elkérni tőle az övét, aki örömmel ide is adta, -korábban már lefixáltam ezt vele e-mailben. A falusi komám fizetéskiegészítésképpen a faluban (illetve annak környékén is) ellátja az emberek számítógépeinek/laptopjaink a karbantartási munkálatait, elvégzi a telepítéseket és a progik felrakását. Árlistával dolgozik, azaz nem éri meglepetés sem őt, sem a segítséget kérő embert, mert mindenki tudja, hogy ez pénzbe kerül, a munka nincs ingyen. Ha valaki hoz egy gépet, hogy "Telepítsd már újra Janikám, most nincs pénz, de majd ha kapom a fizut, akkor megadom.", akkor megy a válasz a komámtól, hogy "Jó, majd akkor gyere a gépeddel, ha megkaptad a fizut, viszlát!". Szóval Jani abban a hitben volt, hogy mindent jól csinál...
Szóval betoppanok hozzá az egyik szombat délelőtt. Ahogy beléptem az udvarára különös látvány fogadott: A kutyaól mellett a sárban egy számítógép feküdt, az oldalfalai kicsivel arrébb szanaszét, úgy tűnt, hogy a kutya már befogta őket játéknak (vagy szaráshoz)... Ahogy előkerítettem Janit, mondtam neki, hogy "Jöttem az emelőért. Egyébként meg mi van a géppel, levegőzteted?". Erre nagy káromkodás közepette előadta, hogy képzeljem el, hogy a pár napja hozták neki eme gépet a ci***ok, elvállalta, ki is fizették. Bevitte a gépet a házba, de nem kezdett hozzá azonnal a szereléshez/telepítéshez, vagy akármihez, mert volt jobb dolga is. Csak aznap éjjel azt vette észre, hogy elözönlötték a szobát (azt a szobát, ahol a ci***ok gépe volt) a csótányok, melyek a számítógépből másztak ki. Amikor ezen csótányinváziót Jani észrevette, akkor az ablakon dobta ki a gépet, így került arra a helyre, ahol én pár nap múlva rátaláltam, amikor mentem hozzá az emelőért. A pár nap alatt az eső és a szél valamelyest letisztította (meg a kutya is javított az állagán), de ebben az állapotában számomra olyan látványt nyújtott, hogy okádhatnékom volt tőle. Fényképezőgép (telefon) nem volt nálam, de ha lett volna, akkor sem hiszem, hogy lefotóztam volna a látottakat, mert aznap már egyébként sem volt kedvem enni semmit sem, úgy elment az étvágyam. Soha nem láttam még ilyen gusztustalan dolgot ezelőtt életemben, pedig már húsüzemben is jártam...