Aktív témák

  • Csemike

    aktív tag

    200. ideböffentésnek egy jubiláló curriculum vitae. :D

    1982 novemberében egy baleset következtében születtem harmadik gyerekként, a bátyám után 4, a nővérem után 1 és ¼ évvel. Nem okoztam sok gondot anyámnak, állítólag csak úgy kiröppentem orvos és mindenféle asszisztencia nélkül. Az anyakönyvi kivonatba a Linda utónév került. Ezért anyám képes volt kisebb közelharcot vívni "frissen szülten" a szülésznővel, aki kijelentette, hogy márpedig Linda név nincs, Melinda lehetek max. de az ő szülőszobájában senki nem lesz Linda. Anyám nyert. Ha fiú lettem volna, Péter lettem volna. Egyébként a nevemet egy '77-es olasz sláger után kaptam. Valamiért anyámnak nagyon tetszett. :D

    Kispesten laktunk, panelban, még az óvodám is panel volt. A jelem egy bögre volt, méghozzá pöttyös. A bentalvást sose szerettem, de mivel anyám a szomszéd paneliskolában tanított, így legtöbbször nem is volt rá szükség, tanítás után hazavitt minket (nővéremet és engem).
    Az iskolát egy történelmileg igen fontos évben kezdtem meg, méghozzá 1989 őszén. Ekkor már nem volt kisdobos avatás, amit igen sérelmeztem, hiszen bezzeg a nővérem tavaly még kapott kék nyakkendőt. A kor jelentőségéből sokat nem fogtam fel. Arra emlékszem, hogy egy újságban megláttam a kivégzett Ceausescut és apámat kérdeztem, hogy miért ölték meg. Szegény, kínban volt, hogy mit mondjon egy 7 évesnek, aztán annyiban maradtunk, hogy rossz ember volt.
    Azért tanév végén még szoci-címeres bizonyítványt adtak.

    Második osztályos koromtól szolfézsra jártam. Anyám szerette volna, ha zongorázni tanulok, ez sajnos nem jött össze. Gitárra viszont olyan kevesen jelentkeztek, hogy oda simán felvettek, 10 éves koromtól 12 éves koromig tanultam klasszikus gitározni. Mára ebből annyi maradt, hogy kb. le tudok pötyögni egy kottát, és ismerek néhány akkordot.

    9,5 éves voltam, mikor megszületett az öcsém, akit nagyon sokat pesztráltam kiskorában, a mai napig nagyon jó a kapcsolatunk.

    Egyházi gimnáziumba jártam, amire mindenki érdekesen felvonja a szemöldökét, de hát ez van. 16 évesen szívesebben jártam iskola mellé, mint bele, meg is buktam matematikából. A pótvizsgám viszont sikerült, így 18 évesen 2001-ben leérettségiztem a következő eredménnyel:
    Történelem: jeles, magyar nyelv és irodalom: jeles, német nyelv: jó, biológia: közepes, matematika: közepes.
    Még abban az évben felvételt nyertem szociálpedagógus szakra (a továbbiakban szocped), amit befejeztem 2005-ben, de elhúzódó szakdolgozatírás, linkeskedés miatt csak 2008-ban szereztem szocped diplomát mentálhigiénés szakiránnyal (olyan szociális munkás, aki főként gyerekkel és fiatalokkal dolgozik, azon belül is a mentális egészségükkel).
    Nem számítva jelentéktelen kis nyári munkákat 2005 szeptembere óta dolgozom egy anyaotthonban mint családgondozó. Ide olyan anyukák, kismamák kerülnek, akiknek ezért vagy azért nem megoldott a lakhatásuk, vagy megoldhatatlannak tűnő problémáik vannak. Az én feladatom, hogy segítsek elsimítani a dolgaikat, és rávezetni őket arra, hogy rendezzék az életüket (amennyire lehet).

    Na úgy kb. ennyi.

  • Csemike

    aktív tag

    Egész délután ezt hallgatom. Nagyon elkapott a hangulata, a dallama, a szövege, a stílusa. Mondhatnám, hogy a lelkem frekvenciáján rezeg. :) Na mindegy, jó zene...

    "It might not be the right time
    I might not be the right one
    But there's something about us I want to say
    Cause there's something between us anyway"

  • Csemike

    aktív tag

    Sajnos megtörtént eseményeken alapuló film...

    Nem értem, hogy ez miért jó, miért vagyunk még mindig a kétmillió házmester országa? :O Főleg a vendéglős rész übergáz. Tényleg az a tapasztalat, hogy az éttermek többségében magyaros étel címén kihoznak valami húsból meg paprikából összeb*szott sz*rt. Ami persze a tegnapi maradékból lett újrafelhasználva, mert ha meghagyta a vendég nehogymá' kidobjuk, jó lesz az még, ezért agyonfűszerezik, hogy ne érezd, hogynem friss...

    Elkeserítő... :(

  • Csemike

    aktív tag

    Íme, legújabb kedvenc nyári lábbelim, a Gumitutyi (itt most egy körben van egy R betű, mert ez az Ádám szövege)...
    Neeeem, nem fülled bele a láb, nem nyomja, nem töri sehol, és nagyon-nagyon kényelmes. :))

  • Csemike

    aktív tag

    Ezt találtam ma a neten, szerintem nagyon jó. :D

    "Egy férfi lelkileg éretté válása.

    4 éves voltam és abban reménykedtem, hogy egy napon nekem is lesz barátnőm.. 16 éves koromban jártam egy lánnyal, de ebben a kapcsolatban nem volt semmi szenvedély. Úgy döntöttem, hogy életem hátralevő részét egy szenvedélyes nő mellett töltöm el. A főiskolán rátaláltam egy szenvedéllyel teli lányra, de túl emocionálisnak bizonyult. Olyan volt, mint egy királynő egy jól megírt drámában: mindig csak sírt és öngyilkossággal fenyegetőzött. Elhatároztam, hogy egy olyan nőre van szükségem, aki stabilitást nyújt nekem. 25 éves koromra találtam is egy kiegyensúlyozott hölgyet, de eléggé unalmas volt. Abszolút megbízható jellemként semmi sem hozta lázba. Az életem egy nagy pangássá vált, úgy gondoltam, hogy izgalomra van szükségem. . . 28 évesen találkoztam álmaim nőjével, de nem tudtam vele lépést tartani.
    Egyik dologból a másikba kapott, sohasem állapodott meg semmi mellett. Zabolátlanul művelt mindenfélét és mindenkivel flörtölt. Legalább annyiszor éreztem nyomorultnak magam, mint boldognak. Azt gondoltam, hogy egy ambiciózus hölgy jót fog nekem tenni. 31 éves koromban rátaláltam erre a nőre. Ő valóban a földön járt. Összeházasodtunk, boldogok voltunk. Olyan ambiciózus volt, hogy amikor elvált tőlem, mindenemet elvitte. Most 40 éves vagyok, és úgy érzem, lelkileg is érett férfivá váltam.
    Egészen egyszerűen egy olyan nőt keresek, akinek kurva nagy mellei vannak..... "

  • Csemike

    aktív tag

    válasz Csemike #191 üzenetére

    Rockabilly!!! Tessék következni! :DDD

    Ez a szám pedig a Viasat3 műsorelőzetesei alatt szokott menni. Ott figyeltem fel rá. Annyira aranyos, mikor megy a "rakatakatakakdumdum" :D Először azthittem, hogy Nancy Sinatra szám a hetvenes évekből, erre kiderül, hogy tök friss...

  • Csemike

    aktív tag

    Felvételt nyertem a szociális munkás szakra, az eltére. :)) Most már be kell rúgnom (ki kell próbálnom, milyen), ha már egyszer megfogadtam...
    Éééés, ma voltam Kaposváron. Átmentünk a völgyhídon, megint. A 67-es úton autóztam, megint (Forrest Gump és az USA elnökének esete :D). De nagyon tetszik az a környék! A 67-es út, ahogy kukoricatáblákat, búzaföldeket, dombokat, völgyeket szel ketté, árnyas erdők, falvak... Csodálatos. :) Értem már, hogy miért ihlette meg a Republicot. :)

    Hoppp, lemaradt, hogy garnélarákot vacsiztam, citrommal. :D Addiktív kaja, vagyis, nem rendes kaja, csak "szotyi", de nagyon olasz. :D

  • Csemike

    aktív tag

    Megkülönböztető-képesség

    "Gyakran annak van a legnagyobb ára, amiért semmit sem kapunk. Mutathatnék neked sok mindent, amit ha megszerzel, elfogadsz, kicsavarja kezedből a szabadságot. A magad ura lehetnél, ha ez a sok minden nem volna a tied…"

    Seneca

  • Csemike

    aktív tag

    Türelem

    "Lenéz engem valaki? Az ő dolga! Az én dolgom, hogy ne tegyek, és ne mondjak semmit, ami lenézést érdemelne. Gyűlöl valaki? Az ő dolga! Az enyém az, hogy türelmes és jólelkű legyek mindenkivel szemben, és még a gyűlölködő tévedésére is készségesen mutassak rá – nem fölényeskedően, nem hánytorgatva fel, hogy ez nekem türelempróba, hanem őszintén, jóságosan."

    Marcus Aurelius

  • Csemike

    aktív tag

    A híres pandatüsszentős videó, kicsit átdolgozva. Én csomót rötyögtem rajta. :D [link]

  • Csemike

    aktív tag

    Basszus, hogy ezek hogy vágják, mivel lehet a nőkre hatni. :DDD [link]

  • Csemike

    aktív tag

    Én megmondtam, hogy Németország lesz a VB nagy meglepetése! :K :C :DD

  • Csemike

    aktív tag

    Ezt vajon még milyen hangszeren nem játszották el?[link]

  • Csemike

    aktív tag

    Voltam ma felvételizni az Eltén. :) Szocmunkára jelentkeztem, mesterképzésre és nagyon féltem a megmérettetéstől. Az Elte a hazai szocmunkás-képzés fellegvára, a legjobbnak számít az országban. A szóbeli felvételire megadtak jónéhány cikket az Esély folyóiratból, meg egy könyvet, ami beszerezhetetlen volt számomra.
    Nem vagyok az a hűde magabiztos fajta, ezért egész reggel olyan gyomoridegem volt, hogy többször éreztem, hogy mindjárt felbukkan rókakoma. :)) De szerencsére nem történt semmilyen baleset. :D
    Inkább próbáltam magam nyugtatni, sőt, kifejezetten mérges lettem magamra, hogy egy kis szakmai beszélgetés ilyen pszichoszomatikus tüneteket hozhat elő belőlem. :) Ezért elhatároztam, hogy az egészet annak fogom fel, ami. Kötetlen beszélgetésnek a szakmáról, a munkámról. És így is lett. Bementem, leültem és meséltem, ők meg hallgattak. :) Miután kijöttem, nagyon megkönnyebbültem. Azt gondoltam, hogy talán nem voltam annyira rossz, talán a maximálisan adható 97 pontból csak adnak úgy 60-70-et. Azért 97 pont adható max., mert 3 pluszpontot lehet még vinni felvételire gyermekgondozás, hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet miatt. Tehát aki mind a három lehetőséget kiaknázza, így kaphat max. 100 pontot. Én pluszpontot nem vittem. Aztán eredményhirdetésnél mondták a nevem, és hogy 95 pont. :DD Visszakérdeztem, mert nem hittem el...
    A többiek (mármint a felvételizők) meg mondogatták, hogy már biztos fel vagyok véve, de én még nem merek inni a medve bőrére. Csak legyen már ponthatár-hirdetés!

  • Csemike

    aktív tag

    válasz Csemike #176 üzenetére

    Ja, és vettem ma egy - állítólag - tibeti üveggyűrűt. Bár, annyira lehet tibeti, mint én. :DDD NA mindegy, megtetszett, meg nem is volt drága (790,-). :)

  • Csemike

    aktív tag

    Voltam ma szinemában és megnéztem a Robin Hood-ot. Egész jó kis film, nézzétek meg. :) Annyit hadd szpojlerezzek, hogy nem az az átlagos Robin-sztori. Ez a korábbi időszakot meséli el, hogyan lett Robin Longstride-ból törvényen kívüli bozótharcos. :) Ne ilyen Kevin Costner-es selyemfiút várjatok, színesbőrű bölcsember sem kerül a képbe, és Marion se a régi. :D Összességében jobban tetszett, mint az 1991-es tolvalyok fejedelme.

    Holnap meg állatkert a kölykökkel. Kedden meg felvételizem, és arra is tanulni kéne...

  • Csemike

    aktív tag

    Ahogy fogyok, egyre inkább magasabbnak tűnök. Azt mondta egy kedves kolléganőm, ha már minden zsírt letéptem magamról, olyan leszek, mint egy kecskebéka a hosszú lábaim miatt. :O

  • Csemike

    aktív tag

    Annyira beteg 27 évesen ezt a dalt dúdolgatni naphosszat, és milliószor megnézni jutyubén. :DDD 4 perc múlva kezdődik az m2-n. :B :DDD :C

  • Csemike

    aktív tag

    Az beteg, ha karácsonyi dalokat énekelek magamban? Konkrétan ezt... [link]

  • Csemike

    aktív tag

    T*k*m ki van, hogy úszni se mehetek el, mert utána fulladok és köhögök... B*****a meg, januárban voltam beteg, február óta még csak nem is köhögök! :O Mi a lóf***t tesznek ott a vízbe??? ÁÁÁÁÁÁÁHHH!!!

  • Csemike

    aktív tag

    válasz Csemike #170 üzenetére

    Ja, és nem tudom, hogy intenzív izommunkától-e, de éjszaka megint rémálmaim voltak. :D Utálom... Minden éjjel álmodok valami hülyeséget. Akinek van tippje a mély, álommentes, pihentető alváshoz, ne tartsa magában.

    Amúgy tegnap a Toszkában (ahol a súlyzókat vettem) láttam gazdaságos squash ütőt, kétezer forintért. :DDD Nem mertem megvenni... Szerintem kettőt ütök vele és kiszakadnak a húrok. Pedig szép, piros ütők voltak. :(
    Volt Dunlop ütő is, meglepően olcsón, de mindegyik, amelyiket megnéztem, szét volt ütve... Egyszerűen töröttek voltak. :) Érdekes...

  • Csemike

    aktív tag

    Tegnap este nagyon megdolgoztattam az izmokat. Alig bírok moccanni... De hát harcra fel, győzni kell! Ja, és már súlyzókat is szereztem. :)

  • Csemike

    aktív tag

    Hát ezt is megértük... Ma elmentem a Koodza sportdiszkontba. És rájöttem, hogy a Decathlonnál sokkal jobb. :) Lenne, ha nem lenne kifosztva. :( Vettem ilyen cuccot... ilyen... össze kell nyomni, és akkor erősít. :DDD Nem tudom körülírni, na...

    Szóval így néz ki. Most jól meg is dolgoztattam magam vele, hát nem egy leányálom, de hát a szépségért szenvedni kell, és megéri. :)) Szerettem volna még súlyzókat venni, két 1 kg-osat, de a súlyzóknál is le volt rabolva a polc... Hát ocsojás cuccok ezek, tényleg, viszik, mint a cukrot, meg egyébként is, arról vagyunk híresek, ha a szar ingyen van, azt is visszük. Squash ütőt is láttam volna 3000-ért, ha lett volna belőle, de legfelejbb csak az árcímkét tudtam volna elvinni. :O
    De nem baj, azt mondta a kasszában a némber, hogy hétfőn és pénteken szoktak cuccokat kapni, súlyzó biztos lesz péntek-szombaton, squash-ütő aligha. :(

  • Csemike

    aktív tag

    She's got the look. :DDD
    Voltam ma fodrásznál és meglepő módon megértette, hogy milyen frizkót szeretnék. :C

  • Csemike

    aktív tag

    Kedves költőm két remekműve:

    Tudod, hogy nincs bocsánat

    Gyermekké tettél (Ahogy Latinovits szavalja... elsírtam magam.)

  • Csemike

    aktív tag

    Eltévedtem a Hármashatár-hegyen a ködben. Két órás bolyongás lett a könnyű, délelőtti nordic walkingból. :U

  • Csemike

    aktív tag

    Nnna... Illustrissime in Domine!
    Ma vettem egy gyönyörű fotóalbumot egy indonéz cuccokat árusító boltban. Az album kézműves termék, mindenéle préselt levelekből készült a borítója, a belső oldalai is valami furcsa papírból vannak. Látszik rajta, hogy nem a lábatlani papírgyárban készült, hanem valami ősi papírkészítős technikára hajaz. :)
    Az albumba 80 fénykép fér. Azzal foglalatoskodtam délután, hogy az amerikai fotókból, ami ugye kb. 1000, kiválasszak néhányat, amit előhívásra érdemesnek tartok, s amikkel majdan megtölthetem az albumot. Hát, 173-nál kisebbre nem tudtam szűkíteni a kört, úgyhogy most ennyi képet küldtem el előhívásra. :B És miután elment a megrendelés, akkor esett le, hogy ABE telefonjával készült képekből nem is válogattam. :(( A képek 7000 Forintba lesznek. Prémium minőséget választottam, mert azért tényleg jó képek lettek. ABE-nak elég komoly gépe van.
    Ez az utazás volt akkora élmény, hogy muszáj így is megőrizni az emlékét. Legfeljebb veszek még egy albumot a kimaradt 93 képnek.

  • Csemike

    aktív tag

    Hazaértem a munkából, s csak ledobtam magam. Kezembe akadt egy magazin, fellapoztam, s elsőre az alábbi sorok ötlöttek a szemembe:

    Ha szenvedsz, hiába mondják, hogy elmúlik! Ha csalódsz "majd elfelejted", ha fáj, "majd meggyógyulsz", mindezt hiába mondják, mert a jelenünk börtön, melynek nem látunk túl a falán.

    Tényleg, hiába mondanak ilyeneket, szerintem bárkit megkérdeznék, mindenki azt mondaná, hogy egy cseppet sem vigasztalták az ilyen "majd"-os mondatok. Nem lehet a "majd"-dal mit kezdeni. Csak a most van, amit éppen élünk, a véres valóság, bár lehet, hogy egyszer nevetni is fogunk rajta. Az a valóság, ami itt és most van. Nincs más.

  • Csemike

    aktív tag

    Szerintem nagyon profi voltam a legózásban, úgyhogy ABE egy szavát se higgyétek el. ;]

  • Csemike

    aktív tag

    Huh, jó régen írtam ide... :)

    Ma alkottam. Életemben először brownie-t sütöttem. Ez egy angolszász eredetű sütemény, és az a lényege, hogy jó sok étcsokoládét/kakaót tartalmaz.
    A mindmegettéről néztem ki a receptet, ahol a kommentekben ódákat zengtek róla.
    Szóval én elrontottam valamit. :( Mert amúgy ízre nem volt vele semmi gond, csakhogy az egész nem akart összeállni, nagyon morzsalékos lett. Lehet, hogy kellett volna még hozzáadnom valami folyadékot, vizet vagy tejet...

    Ilyennek kellett volna lennie. :U

    Na mindegy, majd kipróbálok egy másik receptet is. Holnap bruschettát fogok csinálni, és ABE még nem is tud róla, hogy mit fog vacsorázni. ;]

    Születésnapomra kaptam egy kenyérsütő-gépet. Lassan már annyiféle kenyeret sütöttem vele, hogy ha elkezdeném felsorolni, olyan lennék, mint a Forrest Gumpban Bubba, aki a seregben Forrestnek órákig mondja, hogy a rákból milyen ételeket lehet készíteni. :D Ez az a film, amit soha-soha nem lehet megunni, akárhányszor nézem meg...
    Szóval hétvégén bekészítettem egy sima házikenyérre valót, mindenféle recept nélkül, csak úgy érzésre. Kb. fél kiló lisztet tettem bele, 3 deci vizet, fél csomag élesztőt, sót, cukrot, olívaolajat, és kb. már húsz perce dagasztott, mikor hirtelen ötlettől vezérelve tettem hozzá 3-4 evőkanál kefirt.
    Hát nem azért, hogy fényezzem magam, de nagyon baba lett, csodájára jártak, és azóta is követelik tőlem. :B

  • Csemike

    aktív tag

    Tegnap nagyon ügyes kislány voltam ám. ABE megkért, hogy süssem ki a megmaradt fagyasztott krumplit, mert éhes. Feltettem melegedni az olajat, aztán belefeledkeztem egy újságba. Persze, azért észbe kaptam, hogy hopp az olaj, szaladtam a konyhába, nehogy belobbanjon, de még éppen időben érkeztem. Nagy svungal belemarkolok a krumplis zacskóba, és dobom bele a serpenyőbe, mikor is a nagyon forró olaj és a nagyon fagyott krumpli találkozásából hatalmas sistergés és olajszökőkút lett. El is találta a jobb kezem középső ujját. Én úgy megijedtem, hogy rögtön sírva fakadtam (amúgy is eléggé sírópityogó vagyok, még a Pixar filmeken is szoktam bőgni, legutóbb a Fel! mozin sírdogáltam a moziban :D), s az ujjamat gyorsan a csap alá tartottam. Ám a nagy ijedtségben nem vettem észre, hogy a csap (ilyen billentős, kludi) a "meleg" pozícióban áll. Igazából nem törődtem vele, nem is éreztem. Abe szaladt ki hozzám a konyhába, mikor látta-hallotta a történteket, s ő fordította át a csapot a hidegre. :D
    Szegényke, nagyon igyekezett vigasztalni.

    Miután túl voltam az első sokkon, kicsit szégyelltem magam amiatt, mert ilyen raplit csináltam azért, mert megégettem az ujjamat. Utána órákon keresztül kellett még hűteni, mert elviselhetetlen érzés volt. De ugye nem álldogálhatok órákig a mosdónál, meg hát a víz drága, így próbálkoztunk pohár vízzel (ami ugye legfeljebb néhány percig hatásos, aztán a víz felmelegszik), két éve lejárt, fagyott csirkemellel (az ember érdekes dolgokra bukkanhat egyedül élő férfiemberek fagyasztójában), de nem vált be egyik sem, csak a folyó víz.
    Két óra elteltével az ujjam már a kétszeresére dagadt, és kék-fehér-piros színekben játszott az égés, valamint a folyamatos hűtés miatt. Nem tudtam, hogy most le fog fagyni az ujjam, vagy az égési sérülés miatt kell-e majd levágni, mert ha nem hűtöttem, kegyetlenül fájt.
    Felhívtam anutámat, van-e otthon Panthenol, mert akkor hazamennék érte. Szerencsére volt, így kocsiba ültünk, és a középső ujjamat egy vizes zsebkendőbe csavarva hazavezettem. Ugye, pont a jobbkezemen sérültem, amivel vezetés közben "dolgozik" az ember, vált, kézifékez, stb... Abe pont az eset előtt ivott meg egy korsó sört, úgyhogy ő parkolópályán volt, ami a vezetést illeti.
    Otthon aztán befújtam Pathenollal, amitől az első negyed órában még rosszabb lett a helyzet, fél lábon ugrálva, sziszegve ráztam az ujjam annyira égett. Gondolkodtam rajta, hogy lemosom a Panthenolt, és az aloéról török egy levelet, hogy annak a levével kenjem be (köztudott, hogy az aloe vera nagyon hatásos égési sérüléseknél, sebeknél, gyorsítja a gyógyulást, enyhíti a fájdalmat, hűsít). Anyu mondta, hogy menjünk el az ügyeletre, mert elég csúnya, de ezt gyorsan elhárítottam.

    Szóval ennyire ügyes vagyok. :) Amúgy legendásan kétbalkezes; amikor simseztünk Abéval, és "megcsináltuk" egymást, az első jellemvonásomnak azt adta, hogy ügyetlen. :DDD

    Most már nem fáj az ujjam, de még mindig vörös, duzzadt és egy amorf, kékes színű hólyagszerűség van ott, ahol ráfröccsent az olaj.

    Hát így jártam tegnap.

  • Csemike

    aktív tag

    Tegnap teljesen beterítették az autómat a falevelek. Úgyhogy a hétfői nagy igyekezet fele kárba veszett, nem sokáig élvezhettem a vakító fehérségét. :(
    Olvasgatva egyes fórumtársak logoszát, elgondolkodom néha, hogy az embereknek vajon milyen kép él a fejükben a családról, a gyerekekről. :F
    Alapvetően, természetesen ahány ember, annyiféle gondolkodásmód, de azért valahol van egy határ.

  • Csemike

    aktív tag

    Körülnézett háza táján
    Csemike néne
    Közeledik már az ünnep*
    Autót mosni kéne

    Vizet öntött egy csöbörbe
    S lemosta autóját
    Olyan fehér, olyan tiszta
    Nem találni párját

    Megbámulja, megcsodálja
    Egész utca népe
    S autójában örvendezik
    Csemike néne :)

    Gazdag Erzsi Csigabiga néne című verse után, amely gyermekkorom egyik kedvenc mesekönyvében, a Meseboltban jelent meg.

    *babámnak lesz november 14-én szülinapja, az enyém pedig november 3-án. :))

    És asszem én ennyit még nem pepecseltem a kocsival. 3 órán keresztül suvickoltam kívül-belül, de legalább most olyan tiszta, hogy a légy is elcsúszik rajta.

  • Csemike

    aktív tag

    Remélem mindenkinek jól telt a hétvégéje, és sokat nevettetek!

  • Csemike

    aktív tag

    Arra ébredtem, hogy fáj a fejem. Nem vagyok amúgy fejfájós, nálam ritka az ilyesmi, de most olyan, mintha belülről valaki két kézzel nyomná kifelé a koponyám. Az elmúlt 10 percben pedig már egy iszonyatos, nagy szörny is belemélyesztette a hatalmas karmát a tarkóm bal felébe, és tépi fel a fejemet. Guszta? Biztos, hogy a stressz az oka, munkahelyi-családi-párkapcsolati problémák, valahogy minden összejött. És nem is nagyon tudom magam kialudni, hiába vagyok ma szabadnapos, és alhatnék akármeddig. Este 11-kor már aludtam, fél tízkor keltem ma, de rémlik, hogy többször felriadtam éjszaka, aztán meg reggel a nagy nyüzsgésre, ahogy családom tagjai elindultak munkába-iskolába.
    Szabadnap, fejfájás ide vagy oda ma nincs lazsa. Reggel megjött a fizetésem, van 1-2 csekk, amit fel kell adnom. Mosom ki a cuccaimat, mert holnap háromnapos konferenciára megyek Debrecenbe, s szégyellem magam, mert ugyan tiszták lesznek a ruháim, nem tudok elegáncsosan felöltözni, csak olyan hétköznapiasan. Nem szoktam színházba menni (pedig amúgy marha jó dolognak tartom, és tök jól érzem magam, ha néhány évente részem van benne), meg ilyen "dresszkód" helyekre. Van egy blúzom, meg néhány szoknyám, de ilyenkor már nem szeretem a szoknyát, a harisnya miatt.
    Benézek még a Deichmannba is, mert szeretnék egy cipőt. Bár az anyagi helyzetem minden, csak nem rózsás. A nőgyógyászati költségek átcsúsztak novemberre, ugyanis csak tizenegyedikére kaptam időpontot, viszont októberre marad a fogorvos, ami lehet 5000 de lehet, hogy 15000 forint lesz. Minden a fogorvosi székben dől el.
    Nadrágom is csak egy van, ami vállalható, szóval ezen a téren is elnézelődöm egy kicsit, de nem sokat, nehogy rábeszéljem magam valami húszezer forintos szarságra. :D

  • Csemike

    aktív tag

    Hát sziasztok

    Rég jártam erre, gondoltam beugrom. :) Nincs semmi különös, azaz, hogy van. Nagy-nagy gebasz van a munkahelyemen. Nem én vagyok sz@rban, más, de így is nagyon rossz most ott lenni, nem jó bejárni dolgozni.
    Bent van még 10 nap szabim amit ki kell vennem. Gondoltam elmegyek Pókommal valahova üdülni, néhány napra. Még nem igazán nyalatkozott, hogy neki mikor lenne megfelelő. Nekem pedig már le kéne adnom, hogy mikor megyek szabira. Asszem megpróbálom becélozni a 23-i hosszúhétvégét, kiveszek még hozzá pár napot, s akkor lesz egy hosszú szabim. Meg december elején kéne még elmenni karácsonyi készülődés, cuccvevés címén.
    Nem vagyok túl jól, rossz a közérzetem, de ez alighanem a munkahelyi dolgok miatt van. Majd ha lecsengett, meg ha vége van ennek az őrületnek, majd elmesélem... Egyelőre a hozzám közel állóknak is nehezemre esik elmondani, annyira gáz és hihetetlen.

  • Csemike

    aktív tag

    válasz Csemike #151 üzenetére

    Nagyon ideges vagyok a holnapi út miatt. Próbáltam becsekkolni online, de az Alitaliánál nincs olyan "departure" ország, hogy Magyarország. :F A Malév meg nem is ismeri ezt a járatszámot (jegyfoglaló az Alitalia, "flight operated by" pedig a Malév, na most légy okos Domokos).
    Közben persze még egy csomó ügyintéznivalóm van. Fel kell hívnom Pécset, mert nem enged beiratkozni az a fos rendszerük, mert azt mondja, hogy nem választhatom hogy "az adatok helyesek", mert nincs minden érték kitöltve a diplomám adatainál. Az mondjuk mindegy, hogy ez egy olyan része az űrlapnak, amin nem módosíthatok, csak kipipálhatom, hogy az adatok helyesek... A szakfelelős meg nem elérhető, esetleg délután már bent lesz. :o És holnap van a kinyomtatott beiratkozási lap postára adásának határideje, de holnap reggel hétkor én már repülőn ülök. :W

    Ja és a bank. Átutaltam a számlámról a hitelkártya számlára az éves kártyadíjat, a számlámról el is ment az összeg, viszont a hitelkártyára még nem érkezett meg, pedig bankon belüli átutalás volt. Szóval oda is kéne telefonálnom, de nem veszik fel. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!

    És vasalnom is kéne. :O

  • Csemike

    aktív tag

    Most néztem, elég szépen lehet haladni a városban, úgyhogy megyek, meglátogatom a kolléganőmet. Szerdán távolították el a daganatot a melléből, megnézem hogy van.

  • Csemike

    aktív tag

    válasz Csemike #148 üzenetére

    Na, most látom, 10090 olvasó. Jelentkezzen a 10000. Esetleg kaphat túrógombócot!

  • Csemike

    aktív tag

    Mai menü:

    Csirkehúsleves cérnametélttel, sok főtt répával, utána túrógombóc tejföllel, porcukorral... Csak már legyen kész. :C

  • Csemike

    aktív tag

    Fáradtan hazaesve a munkából, csak benyomom a tévét, közben elkezdek lepakolni, mikor valami nagyon ismerős dallam ütötte meg a fülemet. Ez a dallam visszarepített az időben 20 évet. :)
    Az m2-n épp kezdődött a Nils Holgersson, gyerekkorom meghatározó élménye, az egyik legerősebb emlékem óvodáskoromból. Persze sok más mesét is szerettem gyerekkoromban, amiket az MTV sugárzott, de csak a Nils Holgersson adott olyan plusz élményt a mindig, mindenhol felismerhető szép zenéjével, a kedves történeteivel, amikre még most is tisztán emlékszem.
    Hirtelen eszembejutott a vadludak neve, Akka, a főnök, Ingrid, Pelyheske, Márton "csaja", Gunner, Gereben, a gólya, Márton, Nils, Szmöre a balfék róka és természetesen Pocok. :)
    Szerintem a legjobb svéd importcikk. :D

  • Csemike

    aktív tag

    Na, hát esmént itt, bent a munkahelyemen, Nagyon jó érzés ám vasárnap este bejönni dolgozni, de legalább forgalom nem volt.
    Végre Ábival is tudok rendesen kommunikálni, hiszen 3 hét és repülök az USA-ba. Tervezgetni kell már, hogy merre menjünk, hol legyen szállás, meg hát ugye a pénzügyek sem mellékesek. Kettőnknek együtt valamivel több mint 2000$ lesz erre a kis 12 napos kiránduilásra. :DDD Hát, majd meglátjuk, ez mire lesz elég.
    A neten megnéztem, hogy hol van a repülőn a helyem, ugyanis a J20-as ülésre tettek, ami egész jó, mert folyosó melletti, így a hosszú út alatt felállhatok, járkálhatok és nem kell minduntalan valakin keresztülkönyökölni. Főleg kínos, ha nem értitek egymás nyelvét. :D Alitaliával repülök, Boeing 777-200 típusú dzsettel. Nézegettem, hogy ez milyen, hogy néz ki, főleg a belsejére voltam kíváncsi. Hát ez is olyan tömegszállító jármű, jó sok embert bezsuppolnak az economy osztályra. Nade, ki fogom bírni, amikor busszal utazgattam Európában, azt is kibírtam. Lábtér ott se sok volt. :D
    Nem félek a repüléstől, ha lezuhanunk, hát Istenem, valamiben meg kell halni, de ha 5 év autózás alatt sosem ért baleset, csak nem a repülőn fog, pedig előbbinek milliószor nagyobb az esélye, hogy elpatkolok, mint utóbbinak.
    Még le kell foglalnom az első szállásunkat, amit kinéztünk. Scrantonban lesz, Pennsylvania államban, nyejorktól kb. 28 km-re. A szoba 60 $ lesz egy éjszakára, és csak pont ennyire kell, hiszen másnap már megyünk is tovább a Niagara felé, majd át Kanadába, Torontóba, majd vissza USA-ba és néhány nagyobb város érintésével vissza NY-ba. Ezt úgy 8 nap alatt szándékozzuk megtenni, mindenféle útszéli motelokban megbújva, már nagyon várom, tiszta romantikus lesz. :B
    NY-ban persze nem fogunk autókázni, majd metrózunk meg buszozunk, és keresünk valami olcsó szállást, de NY-ban ez kész művészet lesz.
    Hazafelé sajna nem egy repülővel jövünk. :O Ábibébi gépe kb. 2 órával az enyém után indul, és kb. 7 órával később lesz Ferihegyen. :D Ugyanis ő Genfben száll át, ahol lesz 8 órája. :F De tök egyedül utazik hazafele, még a táborból sem megy senki aznap haza, így egyedül fogja felfedezni Genevát. :( Bár, mondjuk ez is elég jó, én legalábbis jól érezném magam egyedül is.

  • Csemike

    aktív tag

    Most már kicsit unom a nyarat. Lehetne ősz, vagy tél. Igaz, ha lehetőségem lenne vízparton heverni, akkor biztos nem ezt mondanám, de sajnos még szabadságra sem megyek 25-ig.
    Rohadék nyár, rohadék munka, rohadék pénztelenség, rohadék ezmegaz.

  • Csemike

    aktív tag

    ladybug logoszában olvastam Kehidakustányról. Azthiszem el tudnám viselni a finn szaunát, az aroma- és zeneterápiás kabint, a gőzfürdőt, a pezsgőfürdőt... Ha most valaki felajánlana egy hétvégét itt, azthiszem nem kéne kétszer mondani.
    "Mert mindez énnekem túl drága, de kár." :(

  • Csemike

    aktív tag

    Egy régi klasszikus most, a Filmmúzeumon. :)

    Két emelet boldogság, egy film 1960-ból. :B

  • Csemike

    aktív tag

    Ulláccik nem igazán bírom a sok vaskészítményt. Bár azt mondták, csak akkor szedjem kettesével, ha bírom. Hát nem bírtam. Bár ilyen mellékhatásról nem olvastam a tájékoztatóban, de szédültem, forgott velem minden reggelente, csak fekve éreztem magam biztonságban. Elég ijesztő egy dolog, amikor az ember lánya képtelen eltalálni a lépcsőfokokat lefelé. Úgyhogy ma már csak 1 tablettát vettem be, és egyelőre nem szédülök.

    Amúgy kb. 5 napja egyátalán nem ettem húst. Még a gondolatától is kiráz a hideg, nem kívánom. Nincs mögötte semmilyen ideológia, nem vagyok vegetáriánus, egyszerűen nem megy. Ma ebédre harcsapaprikás volt, az még lement, de nem mondanám, hogy megpúpoztam a tányéromat. Mondjuk a kajálással amúgy is gondjaim vannak az utóbbi időben, ami igazából nem is gond. Fogyókúrában vagyok, az orvosom fel is írt egy olyan bogyót, ami étvágycsökkentő, kalória leadást segítő (én csak simán égésgyorsítónak hívom), és úgy látszik elég hatásos. :DDD Mert rendszeresen hazahozom a kaját, amit munkába viszek, s késő délután, mire hazaérek, úgyérzem, mintha egy apró citrom sírdogálna a gyomromban, de még ekkor sem rebbenek rá a hűtőre. Aztán estefelé betolok némi joghurtot, gyümölcsöt, és késő este kopog a szemem az éhségtől, de kibírom másnap reggelig. Reggel meg aztán megint úgy ébredek, hogy nem is vagyok éhes, csak kávét ide, gyorsan.
    Szóval lehet, hogy nem is a vastól, hanem az éhségtől szédölgök reggelente? :DDD
    Minden reggel megmérem magam. Természetesen csakis vécézés után és még reggeli előtt, pucéran, hiszen így látszik az ember tényleges súlya. Tegnaphoz képest 20 dekával vagyok könnyebb. :C A bogyó szedésétől kezdve (kb. 3 hete) meg 2,4 kg-mal. Mondjuk digitális mérleg, és persze mutat mindenfélét, míg meg nem állapodik egy ponton, másodjára ráállva pedig egy másik ponton, szóval a hitelessége megkérdőjelezendő.

    Babának meg küldök egy számot mindenkinekakiszereti!

    Kájli Minyon - Háu dáz it fíl in máj ármsz?

  • Csemike

    aktív tag

    Legalább már tudom miért vagyok olyan enervált mostanában. Megjött a laborból a vérképem, miszerint igen kevés vas található a szervezetemben. Ezért most dupla adagot kell szednem a Ferro-Folgammából. :(

    Igazságtalan voltam az előző bejegyzésemben a kolléganőmmel. Megbántam, hogy így bíráltam (ki vagyok én, hogy ezt tegyem?), mert nem érdemelte meg. Felhívtam ma este és elmondta, hogy rosszindulatú daganatot találtak a mellében, mindjárt kettőt. Próbáltam beszélni vele, megnyugtatni, hogy szerencsére még időben észrevették, és műtéttel eltávolíthatóak a daganatok, anélkül, hogy ehhez le kéne operálni a mellét. Az orvosa is ezt mondta. A kemoterápia sajnos elkerülhetetlen, de ha kell, akkor kell.
    De igazából nem tudtam túl meggyőzően bíztatni, mert én inkább a tettek, mint a szavak embere vagyok. Aztán gyorsan letette a telefont, hallottam, ahogy fojtogatja a sírás. Én is sírtam. A súlyos betegségekhez nem tudok sehogyse hozzáállni, főleg akkor nem, amikor egy számomra kedves személyt érint (mert lehet, hogy olyan amilyen, és én is olyan vagyok, amilyen, de 4 éve már, hogy együtt dolgozunk, és voltunk már együtt nyaralni is, bulizni, gyakorlatilag mindent megbeszélünk). Mondtam neki, hogy mindenben számíthat rám, bármikor felhívhat. :(

    Egyébként felvettek a pécsi egyetemre. Nyíregyházára is elég volt a pontszámom, de mivel Pécs előbb volt a sorban, így elvileg ott kezdek szeptemberben.

  • Csemike

    aktív tag

    Megpróbálok ma este valami értelmeset összehozni, ha már úgy hozta a sorsom, hogy a munkahelyemen éjszakázom.
    Nem, nem történt semmi extra, csak helyettesítek.
    Noshát. Kezdjük az alapoktól, és haladjunk felfelé.
    Csípnek a szúnyogok. Már agyonütöttem néhányat, de ezek itt Érden valami mutáns szúnyogok, mert nem egy lakónkat illetve egy kolléganőmet is úgy megcsípték, hogy ödémás lett az érintett terület. Egy szerencsétlen másfél éves kislányt pont a két szeme közt csípte meg egy ilyen dög, és most úgy néz ki, mint aki unikornis akar lenni, és ehhez a szarvát növeszti.
    Amúgy nem mennek rendben a dolgok itt a munkahelyen. Az intézményvezetőnk lassan 3 hónapja, hogy elment GYED-re, s a megbízott intézményvezető az egyik kollégánk lett. Namost, ez a kolléga amúgy sem a nagy munkamoráljáról volt híres, de most, hogy ő az intézményvezető a munkamorál átterjedt a kollektívára is. Ugye, amilyen a főnök, olyan a csapat is...
    Magamon is észrevettem lazaságot, de remélem még időben kapcsoltam. Nem akarom szarul végezni a munkámat, jól akarom csinálni, ha már erre a területre tévedtem. Az mb. int.vez. bekóvályog valamikor délelőtt, megnézi az intézményi e-mail fiókot, válaszol egy-két levélre, aztán elkezd netezgetni. Mivel nincs családja, se kutyája se macskája, ezért akár este nyolcig is itt ücsörög, de nem azért, mert annyi dolga van... Csak itt jól elvan, nézegeti a társkeresőit, stb. De persze utólag úgy van elmesélve, hogy "hétfőn is itt ültem fél kilencig, már nem bírom a hajtást, el kéne mennem szabadságra", stb. Mert ahhoz nagyon ért, hogy sajnáltassa magát. :) Ahol ő megjelenik, ott előbb-utóbb csak róla fog szólni minden, lyukat beszél az ember hasába.
    Viszont sokmindenben dönt nélkülünk, olyan kérdésekben, amik nem feltétlenül csak rá tartoznak, és az előző int.vez. mindig kikérte a véleményünket, nem volt olyan dolog, amit meg ne beszéltünk volna vele. Erre lett kitalálva a heti team. Hát nem, ő nem beszéli meg, hanem eldönti, hogy a jelentkezők közül kit vegyünk, természetesen azt, aki neki szimpatikusabb. Az nem érdekes, hogy ő alig fog vele találkozni, mert ő nem családgondozó. Eh, mindegy...

    Más.

    Átvettem a repülőjegyemet. :) Augusztus 25-én 7:40-kor indul a gépem, és 5:40-re kell kimenni Ferihegyre. Ami azt jelenti, hogy ha lesz aki kivigyen kocsival, akkor is ötkor el kell indulni. Ha nem lesz, akkor négykor. :) Taxira sajnálom a pénzt... Ilyen skót vagyok. :)
    New Yorkba délután kettőkor érkezem, ottani idő szerint, s úgy tervezzük, hogy még aznap felvesszük a kölcsönkocsit, s nekivágunk Északnak. Bár ez még változhat, mert eleddig úgy volt, hogy jobb lenne délnek menni, és egy éjszakát megaludni New Yorkban. :) Úgyhogy ez még képlékeny. Nézegettem a szállásokat is. Hát New York ilyen szempontból nagyon drága, mert a hostelek is egy emeleteságyas helyet annyiért kínálnak, amiért egy országúti motelban légkondis, külön fürdőszobás, kétágyas szobát kapsz reggelivel. :) Biztos, hogy öregszem, de én már nem viselném el, hogy vadidegenekkel kell egy szobában aludnom, egy vécére járnom, reggel gyorsan magamra rángatni a ruhát, amíg még alszanak, aztán tiplizni. Rosszabb esetben ezek a vadidegenek beszélgetni akarnak, vagy erőszakosan itallal kínálnak, éjjel kettőkor esnek be a szobába tökrészegen, hangosan dajdajozva, szóval nem, köszönöm, nekem szükségem van az intim szférámra. :) Nem vagyok egy végletesen zárkózott ember, de egy barátkozás ne azzal kezdődjön, hogy egymás reggeli, titokban elsunnyantott szellentéseit szagolgatjuk. :DDD
    Az autókölcsönzést elég olcsón meg lehet úszni, bár elég kötött feltételei vannak, amiknek egyelőre megfelelünk. Mindketten elmúltunk 25 évesek, nem akarunk Mexikóba menni és a jogosítványunkat se tegnap szereztük. :) Plusz a számlánkon van fedezet, legalábbis annyi, amennyit kérnek van. Csak hitelkártya nincs... Debitkártya meg nem mindenhol elfogadott.
    Én a legjobban az amcsi reptértől félek. Félek, hogy valamilyen oknál fogva nem fognak beengedni az USA-ba. Kitalálják, hogy biztos ott akarok maradni illegálisan, mivel se házam, se férjem, se gyerekem nincs Magyarországon, tehát nem köt ide semmi. Marylandben, Annapolisban lakik egy nagyon kedves ismerős, egy lány (most már háromgyerekes asszony), aki a kilencvenes évek elején, egyetemi tanulmányai alatt fél évre idejött Magyarországra egy kis kalandozásra. Ez a lány, Bizzy, nálunk lakott. Nagyon kedves, szívélyes ember, most megtaláltuk egymást Facebook-on, és nagy volt az örvendezés. :) Írta, ha New Yorkban leszek mindenképpen találkozzunk, és én is örülnék, ha össze tudnánk futni. Bár amilyen vendégszeretőek, biztos meghívnak magukhoz Annapolisba, de természetesen nem azért megyek oda, hogy más nyakán lebzseljek, hanem hogy világot lássak. :) Meg fogom tőle kérdezni, hogy őt esetleg, mint kapcsolattartó személyt megemlíthetem-e, megkönnyebbítendő a helyzetemet azáltal, hogy egy amerikai állampolgár vállal értem kezességet. De ilyet hogy kérdez meg az ember? :)

  • Csemike

    aktív tag

    Hűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűűű!!!!

    Ilyen jól még sose sikerült. :C

  • Csemike

    aktív tag

    Érdekes volt ez a mai időjárás. Délután kettőig rekkenő hőség, aztán elkezdett fújdogálni a szél, és négy órára már 18 fokra hűlt a levegő, tombolt a vihar... És akkor az ember ne legyen egész nap nyomott. :)
    Most is elég hűvös van kint, de sajnos ez a felfrissülés 1-2 napig tart, aztán megint felmelegedés.

    ....
    .......

    ......

    Tüpptürüpp tüp...türüpp...
    ..........

    .......
    ......
    .
    ........
    Ladadííí ládádááá........

    Ismét egy mélyenszántó, magvas gondolatokkal teli logoszt írtam. :) Ugye? Ugye???

  • Csemike

    aktív tag

    És én még azt hittem, hogy az útikönyvek csak nehezéknek vannak. :) Pedig nagyon jó kis moteleket ajánlanak benne, amik olcsóbbak, mint a hostelek. És legalább külön szobát adnak fürdőszobával. Csekkold babám. Ezt is.

  • Csemike

    aktív tag

    Holnap megyek, megveszem a repülőjegyet. Azt hiszem Alitaliával fogok repkedni. Tesómék tegnap megjöttek Barcelonából, kaptam egy tatyót és egy hűtőmágnest. :)

    Ja, nézegettem lakóautókat a neten. Ez a lakóautó 1041$ 7 napra, ami nem is rossz. Igaz, hogy 100 dolcsiért adnak hozzá konyhakészletet és fejenként 50 dolcsiért personal-kit cuccost, ami párna, takaró, meg ilyenek, de ha nem kérnek iszonyat nagy összeget letéti díjba, akkor olcsóbban kijövünk, mint autóbérlés+motel. Bár most, hogy olvasgatok utána, kicsit félek, hogy nem lesz elég a pénzünk... :F Akkor viszont nem tudom mi lesz. :D
    A zsírúj útikönyv szerint a kis autókölcsönzők akár már 150 $-ért adnak egy kis autót egy hétre, ha ugyanott adjuk le, ahol felvettük, viszont 250-1000$-t kérnek biztosítékul. :Y Lakóautóval tilos út szélén éjszakázni, viszont néhány Wal-Mart-nál ingyen lehet parkolni éjszakára (nem tudom, ez mennyivel biztonságosabb...), illetve 20$-ért kempingbe is be lehet menni.

    Tényleg az anyagi részétől félek... Nem sok pénzünk van, viszont 12 éjszakát töltünk el Amerikában... :U

  • Csemike

    aktív tag

    Nem vagyok jól. Nem, nem fáj semmim, egészségileg teljesen rendben vagyok. Pszichésen nem érzem magam teljesen okénak. Lehet, hogy ez az őrült kánikula is szerepet játszik benne. Rosszkedvű vagyok, mogorva, harapós. Hirtelen megsűrűsödtek a tennivalóim, zavar a többi ember, zavar a családom, zavarok saját magamnak. Mindent el kell tűrnöm, úgy érzem, hogy nincs nyugalmam. Este fél tíz van, de kétfelől, kétféle zene tolakszik a szobámba, a fejembe, a gondolataimba és ebbe bele fogok őrülni. Közben meg amiatt is lelkiismeret furdalásom van, hogy sajnáltatom magam.
    A munkahelyemen sem mennek teljesen rendben a dolgok. Nem, senkinek nincs baja velem, sőt, ma még a főnököm is megdícsért; én érzem azt, hogy valamit nem jól csinálok. Valami nagyon nem olasz a munkámban. De még nem jöttem rá, hogy mi. Nem érzem jól magam. Nyakamba szakad sok minden, sokan sok mindent várnak el tőlem, én meg úgy érzem, hogy nem vagyok képes ennyi mindenre koncentrálni, teljesen magamra hagyatott vagyok. Egyedül oldjak meg mindent, egyedül intézzem el ezt vagy azt. Ami természetes, hiszen felnőtt vagyok, és teszem is a dolgom, hiszen nincs más választásom. Csak egyszerűen borzasztóan magányosnak érzem magam.
    A tetejébe a bankom úgy ítélte meg, hogy nem vagyok méltó a hitelkártyájukra, amin még a bankos kisasszony is meglepődött, mert szerinte semmi gond nem volt a múltammal, és 8 éve itt vezetem a számlámat. A tököm tele van most mindennel.
    Ne haragudjon meg senki, de nekem ez így most túl sok, csak hagyjanak végre egy napot aludni, vagy kettőt, vagy nemtudom…
    És aki olvassa, ne haragudjon, de valahol, valakinek el kellett mondanom.

  • Csemike

    aktív tag

    Régen írtam ide. Csak úgy csodálkozom a sok sziporkán, akik ontják magukból a témákat. :)
    A 36 órás ügyelet után csak ülök és nézek. A TV-ben a Viva megy, épp a Club Rotation van. Butácska fejű, nyitott szájjal rágózó fiatalokat interjúvolnak meg valami Isten háta mögötti diszkóban. A kamera jelenléte csak fokozza a hangulatot; minden lány úgy tesz, mintha nem is venné észre, de úgy rázza az üvegszálas harisnyára húzott forrónadrágból itt-ott kicsüngő ráznivalókat, hogy a kamera nem is tudja követni.
    Legtöbbjük nem is néz ki 14-15-nél többnek.
    Mindegy, el is kapcsolok, rossz visszagondolni arra, hogy én sem voltam jobb tinédzser. :) Diszkóba nem jártam, kihívóan nem öltözködtem, viszont volt más, ami elég gáz volt.:D
    Eh, kikapcsolom a tévét, inkább nézek Family guyt, aztán olvasom tovább Horthy Istvánné emlékiratait.

    Amúgy kicsoda SP? Két Comet-díjat bezsebelt, de esküszöm, hogy csak a díjátadó kapcsán hallottam róla először! :Y

  • Csemike

    aktív tag

    Reggel kivittem a nővéremet és a barátját Ferihegyre, elutaztak Barcelonába egy hétre. Eredetileg nem terveztem, hogy bemegyek a reptérre, csak kirakom őket az ajtóban és csókolom. De a gyorsparkoló éppen tele volt így mégis beálltam a fizetősbe.
    Bekísértem őket, hiszen nagyon régóta nem voltam repülőtéren. 6 éves koromban repültem egyszer Berlinbe, azóta nem vettem igénybe eme közlekedési formát. Természetesen volt, hogy kikísértem rokont, ismerőst, de az utolsó alkalomra nem is emlékszem.
    Na mindegy, szóval kimentünk Ferihegy 1-re. A BAH-csomópontnál vettük fel a tesóm barátját, reggel nyolckor, és fél kilenckor parkoltam le a repülőtéren, úgyhogy azthiszem jó időt mentünk. Amúgy nagyon tetszett nekem maga a repülőtér. Nagyon kicsi, ez tény, de valahogy mégis olyan emberléptékű, kicsit régimódi, kicsit elegáns... Ittunk egy kávét, kimentünk egy kicsit a teraszra, aztán eljöttem (a közel egy óra parkolásért legomboltak 900 Ft-ot...).
    Pókocskámmal is tudtam végre kicsit hosszasan beszélgetni., Dayoff van, bementek a városba, ahol van wifi, meg minden anyámkínja, úgyhogy skype-on beszéltünk több mint 1 órát. :)
    Délelőtt hívott a bankos lány, hogy sajnos 12 havi törlesztésre nem adják meg a hitelt, ezért írjunk be 18 hónapot. Rábólintottam, majd megállapodtunk, hogy munkába menet beugrom aláírni az új szerződést. Így is történt, s alig két óra múlva hívott, hogy elutalták a pénzt, rá 5 percre meg meg is jött az sms az utalásról és a számlám új egyenlegéről. :)) Nincs más dolog hátra mint megvenni a repülőjegyet... Csak ne fosnék ennyire... Má' párdon. :)

  • Csemike

    aktív tag

    Először azt hittem róla, hogy szimplán hülye, mint annyi embertársunk... De ez már komolyan felháborító... A nyelvtörvény a másik. És persze az EU nem szól semmit, mert "nem tartja hatáskörébe tartozónak". Hát kiköpök oldalra...
    Még egy ilyen kisebbrendűségi komlexusos népséget, mint a szlovákok! Mit fosik ez az idióta Slota? Nem hiszem el, hogy még 90 év után is Trianontól fél, ez az ember nem normális. De az EU nem szól semmit... Slota fogja háborúba sodorni Európát, ha ennyire ostoba kijelentéseket tesz. Hihetetlen...

  • Csemike

    aktív tag

    Ez azért annyira jellemző. :W :DDD Magyarország, én így szeretlek!

  • Csemike

    aktív tag

    Benyújtottam a hiteligénylést, valamint a domborkártya-igénylést, s most várok. Aszonta a csajszi, hogy ha minden jól megy, holnapután lesz mani. Szuppi...
    Csiga

    Nincsen veszély, csiga, nincsen veszély
    Most az ujjam a szemedhez ér
    Mindenki fél, csiga, mindenki fél
    Hátradőlni csak Istennek ér
    Nagy jutalom vagy, egy kis ablakon
    Beadott karéj kenyér
    Egy csendes ima vagy egy farok, ami a
    Meleg puha helyére ér

    Szép hely a Boldogság
    Úgy oda vitorláznék
    Ott napfürdőzik egy szál tangában
    Az összes műanyag játék

    Harmatos fű, csiga, peterakás, csiga
    Menj tovább ezekért
    Az úton, csiga, ameddig visz a
    Zutolsó csepp csigavér
    Az a fényes lepény, az a Nap, te meg én
    Tudjuk, az alatt milyen szerény
    Az esély arra, hogy egy arra járó
    Csak úgy három szót vágjon belém:

    Az „én”-t, a „szeretlek”-et
    És azt, hogy "téged", lett
    Egy sebesült, akiből kiáll, hogy „szer”
    Mert látszott rajta, hogy kell
    Itt ebben a tóban egy tengeralattjáró
    Itt ebben a panellakásban egy nagy Grand Hotel Béke Szálló
    Itt állófogadás van, és én tetszem a szép Csipkerózsikának
    Itt akkora boldogság van, hogy ide már
    Csak műanyag állatok járnak

    Nincsen veszély, csiga, nincsen veszély
    Most az ujjam a szemedhez ér
    Mindenki fél, csiga, mindenki fél
    Hátradőlni csak Istennek ér
    Az a fényes lepény, az a Nap, te meg én
    Tudjuk, az alatt milyen szerény
    Az esély arra, hogy egy arra járóba
    Pár szót vág egy másik lény:

    Az „én”-t, a „szeretlek”-et
    És azt, hogy "téged", lett
    Egy szív, ami itt úgy üzemel,
    Hogy kiáll belőle, hogy „szer”
    Plusz ebben a tóban egy tengeralattjáró
    Itt ebben a panellakásban egy nagy Grand Hotel Béke Szálló
    Itt állófogadás van, és én tetszem a szép Csipkerózsikának
    Itt akkora boldogság van,
    Hogy ide már csak műanyag játékok járnak
    Itt ebben a tájban él egy festő, aki olyan ügyesen festi
    A tájat, hogy annak a tájnak aztán olyanná kell lenni,
    Amilyen a festmény, ott én vagyok az a fekvő ember,
    Aki csigaszemet piszkál, háttérben tó esetleg tenger
    Nincsen veszély, csiga, nincsen veszély, csiga
    Nincsen veszély, csiga

  • Csemike

    aktív tag

    Elmentem az Erste bankhoz. Elvileg semmi akadálya annak, hogy hitelt vehessek fel, sőt, mivel évek óta ott van számlám, ezért folyósítási jutalékot se kell fizetni, és a törlesztés is 12-96 hónap között tetszőlegesen választható. Rendes volt a csajszi, akivel beszéltem, de persze rögtön kínálgatott valami Wizzair hitelkártyát. Nade köszönöm, azt nem kérném. Babusom, ahogy írta, eléggé el van kenődve. :( Nem is tudom most mi legyen...:(

  • Csemike

    aktív tag

    Tegnap megint bepróbálkoztam a véradással. Mivel Érden, a szakrendelőben volt épp véradás, fogtam magam és eljöttem munkából (a véradás igazolt hiányzás:) ). Sajnos nem adhattam, mert megint alacsony a hemoglobin-szint a véremben, 115 volt, és csak 120-tól lehet valaki véradó. Mondjuk ez még istenes, mert másfél éve télen 96-ot produkáltam. :) Egy egészségügyis ismerősöm azt mondta, hogy 100 alatt transzfundálnak (vérátömlesztés). :DDD
    Hát igen, azon véradáson a dokinő eléggé meg volt ijedve, kérdezte, hogy jól érzem-e magam, netalán vegetárijános vagyok-e, aztán gondolom mivel látta, hogy nem készülök elvágódni, és tökéletesen magamnál vagyok, nem hívott mentőt. Azért azt tanácsolta, hogy egyek több vörös húst, nyáron piros gyümölcsöt és szedjek vaskészítményt. Ja, és keressem fel a háziorvosomat, mert nem ártana egy vérképet csináltatni.
    Tanácsát megfogadva a háziorvossal csináltunk egy teljes vérképet + vizelet. Elég rossz lett az eredmény, s kaptam vas-tablettát (amit egy-két héttel (!) később ki is vontak a forgalomból, mert felszívódásával voltak gondok...). Szedtem kb. fél évig a vasat, majd tavaly ősszel megint megpróbáltam a véradást. Szerencsére a hemoglobin 121 lett, így adhattam vért. A nővérke nem is értette, hogy miért örülök a 121-nek annyira, hiszen épphogy adhatok vért. :D
    A véradás szívügyem, már egy korábbi bejegyzésemben is szóltam róla. Úgyhogy most helyettem is menjetek, adjatok vért!

  • Csemike

    aktív tag

    Soha nem voltam valami nagy Michael Jackson rajongó. Ismertem néhány számát, párat kedveltem is, de ennyi, nem voltam megszállott rajongó.
    Mégis, kicsit meglepett és elszomorított a halálhíre. Így végképp halhatatlan legendává lépett elő, míg ez Madonnának nem biztos, hogy sikerülni fog, mert szerintem 80 évesen is színpadon akar majd lenni, amikor már nem érdekel olyan sok embert...
    Szóval el kell ismerni, Michael Jackson végképp beírta magát a történelembe, mint a pop királya. Mert tényleg az volt. Őstehetség. Az a koreográfia, amivel előállt a hetvenes-nyolcvanas években, még mindig nagyot ütnek, egészen megdöbbentő és nagyszerű ez a fajta mozgás, és hogy képes volt koncerteket így végigtáncolni.
    [link] Egyszer csak berobbant a zeneipar állóvizébe egy fekete srác és forradalmat csinált.
    Szép volt, Michael!

    Jaj, ez nehogy lemaradjon! :))

  • Csemike

    aktív tag

    Nem tudom máshol milyen az idő, de itt Érden megbuggyanok. :( Nem vagyok izzadós, de most dől rólam a víz, k..va meleg van, de közben borult az ég, semmi szél nem jár, nyomott az idő. Ebből rohadt nagy zivatar/vihar lesz délután, csak jönne már végre!
    Ettől az időtől szétmegy a fejem...

  • Csemike

    aktív tag

    Fonyód kapcsán nem is írtam egy igen fontos észrevételemről.
    Szóval az az igazság, hogy én az északi parthoz vagyok szokva. Rokonságnak Káptalanfüreden van nyaralója, oda szoktunk menni nyaranta egy kicsit kikapcsolódni. Nagyon megszerettem Balatonalmádit és környékét, minden nyaralás (különösen, amiket Babámmal töltöttünk el kettesben) igazi feltöltődés. Még gyerekkoromban nyaraltam egyszer Szántódon, de az egy nagy csalódás volt. Szóval én is elég sznob voltam ahhoz, hogy csak az északi partért rajongjak, ha a Balatonról volt szó.
    Megváltozott a véleményem. A Keszthelyi-öböl felett alábukó nap, és szemben a gyönyörű Badacsony látványa megfizethetetlen. És ezt ugye az északi partról nem látni. :N

    Apropó! Július 5-én Fűzfő-Almádi öbölátúszás! Lehet, megint meg kéne próbálni...

  • Csemike

    aktív tag

    A hétvégét Fonyódon töltöttem, a szüleimet és az öcsémet látogattam meg, akik ott nyaralnak. Vonattal mentem a Déliből, reggel 7:13-kor indult (volna) a vonatom, a nagykanizsai gyors. Kb. 7-re ki is értem a pályaudvarra, de még be se tolták a vonatot. :((( Gratulálok MÁV... Szóval vonat sehol, a tömeg viszont annál nagyobb, volt néhány iskolás csoport. Aztán végre betolták a vagonokat, 7:13-kor már mindenki a helyén volt, mégsem indultunk el, csak valamikor fél nyolc környékén. Így 9:51 helyett 10:25-re értem Fonyódra. Út közben elég lehangoló volt a ködöt látni, sajnáltam, hogy egyátalán elindultam, hiszen ilyen borús, esős, ködös időben nem sok értelme van a Balatonra menni.
    Szerencsére dél körül kisütött a nap és felmelegedett a levegő. Anyuék egy céges üdülőben nyaralnak, ami egy ősfás környezetben lévő régi villa. Nagyon hangulatos, van pinyóasztal, úgyhogy szombat este volt nagy ping-pong parti. :) Ja, az egész üdülőben mi voltunk egyedül, még nem igazán kezdődött el a főszezon. Napközben bélatelepi a strandon heverésztünk, oda egy árnyas erdei sétányon lehetett lesétálni. Pancsolás közben jól leégett a hátam, de legalább lett egy kis színem is.
    Vasárnap hajnalban sajnos arra ébredtem, hogy egy hülye varjú eszeveszetten károg. Ha lett volna csúzlim, biztos leszedem, ilyenkor nem vagyok valami nagy állatvédő.
    Reggeli után lekacsáztunk megint a strandra, olvastam, ettünk lángost (nagyon finom volt!), fürödtünk, úsztunk, aztán három körül szedelőzködni kezdtünk, mert a vonatom 16:49-kor indult hazafelé. A zivatar el is kapott minket, amíg kutyagoltunk fel a strandról.
    Lezuhanyoztam, hajat mostam, aztán apám kivitt az állomásra, szakadt az eső. A vonat pontos volt, és bár nem állt meg sok helyen, mégis több mint 3 órán át tartott az út, minden ellenvonatot meg kellett várni, emiatt nagyon sokat álltunk. Aztán meg nem sok helyen mehettünk nagy sebességgel, gondolom a pálya minősége miatt.

    Aznap este már msn-en beszéltem Pókocskámmal és rögtön azzal sokkolt, hogy eltörte a vállát, és jön haza. Már kezdtem magamat beleélni a hazajövetelébe, és terveket szövögetni holmi balatoni pihenésekről, mikor kiderült, hogy mégsem jön, maradhat dolgozni. :) Örülök neki, mert nagyon el volt kenődve attól, hogy most haza kell jönnie. De így megkönnyebbült.

  • Csemike

    aktív tag

    válasz Csemike #116 üzenetére

    Második, befejező rész következik.

    Mint ahogy írtam, hétfőn lezavartam egy felvételit a Nagyvárad téren. Másnap reggel viszont már Nyíregyházán kellett lennem.

    Eleinte gondban voltam, mert a behívó szerint 8:30-ra ott kellett lenni, viszont az első vonat Budapestről csak 9:24-re ért le. Letelefonáltam a tanulmányira, s ott egy hölgy azt mondta, hogy jó, hogy telefonálok, mert velem akarták kezdeni a felvételit, de így akkor beír későbbre, aztán odaérek, amikor odaérek.
    Már napokkal előtte interneten megvettem a vonatjegyemet, így reggel csak a jegykiadó-automatához kellett odamennem, és bepötyögni kódot, hogy aztán reményteljesen szoríthassam magamhoz. Kedd kora reggel lévén (a vonat 6:23-kor indult) nem gondoltam volna, hogy tömött InterCityn fogok utazni, s noha indulás előtt 20 perccel már felszálltam a vonatra, a helyemet már elfoglalta egy nyanya. Ahhoz képest, hogy fél ötkor keltem és nem voltam túl kedves hangulatomban, nem állítottam fel a banyát a helyemről, hanem átültem máshova. Szépen megtelt a vagon, s pontban elindultunk. Egyre több felszálló volt, míg Szolnokon egy srác kissé türelmetlen hangsúllyal szólt: "Ne haragudj, elfoglalhatnám a helyemet?" Szerintem ő lepődött meg a legjobban, mikor csak egy "Persze." volt a válaszom és már szedelőzködtem is. A banya még mindig ott ült a helyemen, de mivel volt még üres hely, hát leültem oda, s így érkeztem meg 3 óra utazás után Nyíregyházára.
    A főiskoláig még buszoznom kellet 6 megállót a 8-as busszal, ami természetesen az orrom előtt ment el. Negyed órát vártam a következő buszra, s mivel sehol nem láttam jegyvételi lehetőséget a sofőrtől vettem 230 Ft-os jegyet. (Elővételben 140 Ft lett volna.)
    Szerencsésen megérkeztem a fősikolára (igazából a Debreceni Egyetem Egészsgügyi Karáról van szó, de mivel a Nyíregyházi Főiskola épületében van, ezért egyszerűen csak főiskolának hívom). Ott kiderült, hogy az a bizottság, akihez be voltam írva, már végeztek. Kicsit bepánikoltam ettől, hiszen akkor hiába utazgattam, de aztán egy hölgy, aki látta, hogy ott tanácstalankodom, elintézte, hogy a másik, még vizsgáztató bizottságnál lefelelhessek. Áldassék a neve.
    Így kb. 15 perc után sorra kerültem én is. Közben beszélgetni kezdtem egy másik felvételizővel. Kiderült, hogy előző nap is együtt felvételiztünk a SE-n. :) Előttem ő felvételizett. Kicsit ideges voltam, ugyanis nem olvastam el maradéktalanul a feladott szakirodalmat, de ezzel nem voltam egyedül.
    Végül a munkámról kérdeztek, a gyermekvédelmi törvényről, kb. úgy mint tegnap, csak nem 47 percben, hanem 10-ben.
    És megadták a maximum pontot, 50-et. :) Úgyhogy nagyon szimpatikusak voltak. :))

    Hazafelé együtt utaztam Ilivel, az újdonsült ismerősömmel. Beavatott, hogy a buszállomáson, az a lakatlannak tűnő bódé, ahol semmi nincs kiírva, na ott lehet jegyet venni. :) Hát nagyon örültem, hogy utólag tudom meg. :D
    Telefonszámot, e-mail címet cseréltünk, és kifejeztük egymásnak abbéli reményünket, hogy valahol csak csoporttársak leszünk.
    Azóta írt e-mailt, kiderült, hogy neki sem sikerült sokkal jobban a SE-s felvételije. :( Pedig nem két napja van a pályán... Pofára ment volna az egész? :((

  • Csemike

    aktív tag

    Tessék, egy kis retró így estefelé. :DDD Még 1987-ben vettük a Linda lemezt, azon volt rajta ez a szám. Linda sorozatra meg ki ne emlékezne? :Y Szóval jó nosztalgiázást. :)

    Amúgy Pókomnak nem tetszett. Pedig azt hittem ha retró, akkor számíthatok rá. :P

  • Csemike

    aktív tag

    Még mindig él és virul az a csokor liliom, amit búcsúajándékképpen a Kedvesemtől kaptam múlt héten, kedden. :) Biztos a szerelem élteti. :B :K Még mindig nagyon hiányzik. :(
    [link]

  • Csemike

    aktív tag

    [B]

    Közelmúlt

    [/B]

    Chapter 1

    [I]

    Amelyben megismerhetjük egy felvételiző egy felvételizését, és a fejezet végére kiderül, vajon mennyi az annyi?

    [/I]
    Többmindenről beszélnék, talán nem feltétlenül kronológiai sorrendben.

    Hát először is. Hétfőn és kedden felvételizni voltam. Igen, én, akinek koncentrációzavarai vannak, nem elégszem meg egy mezei főiskolai diplomával, mert kell nekem az egyetem körüli hercehurca, még úgyis, hogy tudom, nem fogok munka mellett még tételeket seggelni és jegyzeteket lapozgatni.
    Szóval beadtam a jelentkezésemet 3 egyetemre, 4 helyre.

    1. Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet - szociális munka MLÁ
    2. Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar - egészségügyi szociális munka MLÁ
    3. Debreceni Egyetem Egészségügy Kar - egészségügyi szociális munka MLÁ
    4. Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar - egészségügyi szociális munka MLK

    Remélem a rövidítések mindenki számára egyértelműek, akinek nem és kíváncsi, keresse fel a www.felvi.hu honlapot.
    Szóval hétfőn reggel háromnegyed nyolckor gyülekező a Semmelweis Univerzitát Nagyvárad téri tömbjében (hát, tényleg egy tömb). Persze mindenki oda van rendelve negyed órával előbbre, mert hát csak legyünk ott. 7 óra 50 perckor értem a helyszínre. Szociális munkások tömkelege fogad. Franc se hitte volna, hogy ennyire népszerű a szocmunka szak, annak ellenére, hogy pénzt azt nem lehet vele keresni (többnyire). A "Zöld" előadóban van a gyülekező, én is odamegyek gyülekezni, el is foglalok egy helyet a "domboldalban". Aztán oldalra nézek, és két régi csoptársam integet nekem. Átülök hozzájuk, beszélgetünk, illetve ők beszélgetnek egymással, amit én mondok az annyira nem is érdekes. Negyed kilenc felé jár az idő, egyelőre még mindig mindenki csak gyülekezik, pofázik, reggelizik, sminkeli magát, vakarózik, izzad...
    Aztán az emelvényre lép a dékán, mindenkit szeretettel üdvözöl, és át is adja a szót egy fiatalabb pasinak, aki szintén szeretettel üdvözöl (meglepődött volna, ha odamegyek és adok neki két puszit, kifejezendő az én nagy szeretetemet is?). Egy önként jelentkezőt kérnek, aki kisorsolja, hogy melyik teremben melyik bizottság fog felvételiztetni. Merthogy ezért az egyperces ceremóniáért lett mindenki behívva kora reggel. :(
    Na, szóval aztán mindenki felállt a helyéről és kirajzott, megnézte hol, melyik teremben fog felvételizni. Egy-egy terem ajtajára ki volt ragasztva egy papír, hogy ott ki fog felvételizni és milyen sorrendben, továbbá, hogy a délelőtti turnusban 5-6 ember megy le, aztán 1 óra ebédszünet, a többiek ezután. Annyira aranyosak, nem? Szóval van, aki csak délután kettőkor kerülne sorra. De azért behívták reggelre, nem számít, hogy budapesti-e esetleg mátészalkai...
    Én is odaállok a 4. számú terem elé, oda vagyok kiírva (és még csak el se írták a nevemet, ilyen is ritkán van). Én vagyok az ötödik, szóval a délelőtti turnusban az utolsó talán. Szerencsére... A mellettünk lévő termekben már rég elkezdték a felvételiket, a mi két jómadarunk ki tudja hol, de aztán előkerülnek, s belecsaphatunk a lecsóba. Egyesével szólítanak, egy-egy kuncsaft 45-50 percet tölt bent. Már ez is rémisztőleg hat rám. Én lefagyós vagyok, én nem tudok 45 percet folyamatosan dumálni, én nem ezt akartam, én haza akarok menni, én, én...
    Aztán sorrakerülök, a következő a szitu: a vizsgabizottság előtt van egy csomó boríték, ráírva témakörök. Tehát volt "Fogyatékkal élők", "Időskorúak", "Gyermekvédelem", stb. Demokrácia van, szabadon választhattunk borítékot, persze mindenki a szakterületét. Így én kihúztam a gyermekvédelmet. Ekkor kaptam 10 perc felkészülési időt, ugyanis a borítékban 3 db kérdés figyelt. Lényegtelen, hogy mik, írtam másfél oldalt, aztán a vizsgabizottság elé ültem. Na, ebbe bele se kérdeztek, meg se nézték mit írtam. Elkezdtünk beszélgetni. A munkámról, a gyermekvédelemről, mit változtatnék, mit tartok jónak, mit nagyon rossznak, milyen kutatási területet választanék. Jó volt. Úgyéreztem szárnyalok, folyamatosan beszéltem, nem gabalyodtam bele a mondataimba, nem voltam ideges, elfelejtettem, hogy egy "felsőbb hatalommal" nézek farkasszemet. Mintha két ismerőssel beszélgetnék a munkámról. Elégedett voltam magammal, mikor 47 perc után kijöttem.
    Eredményt nem közöltek, azt mondták, hogy másnap, kedden a honlapon fent lesznek az eredmények.

    Egy órakor már otthon voltam.

    Másnap délután nézem az eredményt. 43 pontot adtak a megadható 60-ból. Csalódott vagyok, én jobbra számítottam... Lehet, hogy nem mindennel értettek egyet, amit mondtam, nem egyezett a véleményünk... De most akkor ez egy felvételi, vagy csak egy "aki a mi kövünket fújja, felvesszük"? Ha nem tetszett amit mondtam, akkor miért nem feszegették? Miért nem vitatkoztunk? Kész lettem volna rá. :(

  • Csemike

    aktív tag

    Annyira de annyira örülök! Végre sikerült a Babusommal telefonon beszélni! :C Először csak msn-re jött fel, csodálkoztam is, hiszen New York-ban akkor volt kb. délelőtt fél 11. Aztán mondta, hogy ellógott egy orientációt (szkippelte, ahogy ő mondaná), így beszabadult a gépterembe. Szóval először msn, aztán gondolt egyet és felhívott, ezzel a Neophone kártyával. Állítólag olcsóbb, mintha rendesen hívna. Nem tudtunk sokat beszélni, de azért jó volt hallani a hangját, tudni, hogy jól van, nincs semmi baja, nem rabolták el tálib fegyveresek, nem vitték gvántánámóba, mert már ilyenekre gondoltam, :D mert 3 napja beszéltünk utoljára, akkor is csak pár mondatot msn-en.

    Na, majd úgyis jön és mesél. ;)

  • Csemike

    aktív tag

    Nagyapámat ma ünnepeltük, holnap tölti be a 86. évét. Az unokatesómtól ennek örömére kapott egy használt számítógépet, ugyanis haladni kell a korral. :D Előástunk neki egy internet-használati könyvet, ilyen útmutató-szerűséget, de lehet, hogy jobbat tettünk volna, ha a word rejtelmeibe avatjuk bele. Ugyanis nagy irkálós az öreg. Amióta nyugdíjas - 72 éves kora óta - folyamatosan írja a memoárjait, glosszáit, véleményét az élet dolgairól, a politikáról, valamint a családunkról, s aztán ezeket mind a 10 unokájának osztogatja. Az ezeréves írógépét használta eddig erre a célra, de most már van gépe. :D
    Szerintem beiskolázzuk egy nyugdíjas számítógép-tanfolyamra.

  • Csemike

    aktív tag

    Na, elmentünk a Múzeumok éjszakájára, meg akartuk nézni a Sziklakórházat. Hát ebből nem lett semmi. Kb. 100 m-es a sor. :(

  • Csemike

    aktív tag

    Áááhhh.... Beleszerettem egy telefonba. :( K...a drága. :O Megvenném hitelre is akár, mert egy helyen 0 thm-mel adják 10 havi részletre, csak akkor meg attól félek, hogy Amerikára nem kapok hitelt, ami így elég sanszos, tekintve, hogy a fizetésem közalkalmazotti. :U Dögöljetek meg, bankok!

  • Csemike

    aktív tag

    Tegnap elutazott a Kedves. Reggel még kétszer felhívott a repülőtérről, bár ezek nem voltak hosszú beszélgetések. :) Aztán este 11 óra előtt kaptam tőle egy sms-t, hogy rendben megérkezett, indul tovább a szállásra.
    Ma meg sikerült a telefonjáról bejelentkeznie msn-re, úgyhogy ott is váltottunk pár mondatot, csak sietnie kellett, ma indult tovább a táborba. :)
    Ma este pedig fentmaradok sokáig. Ha ráér feljön skype-ra vagy msn-re, és akkor beszélgetni is tudunk.

  • Csemike

    aktív tag

    Oké, asszem túl vagyok az első sokkon, jobban vagyok. Family guyt nézek. :)

  • Csemike

    aktív tag

    Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog rázni az elutazása. Kedvesemtől ma este búcsúztam el, holnap reggel indul Amerikába, egy másik országba, egy másik kontinensre. Tudtam, hogy sírni fogok, de nem gondoltam, hogy ilyen hullámokban fog rám törni a sírás, és hogy ennyire nehezen viselem majd a távollétét.
    Messzire megy. Most 70 napig nem tudom nap mint nap felhívni, hogy elmondjam neki, hogy szeretem és hiányzik, nem tudom megsimogatni a fejét, megmasszírozni a lábát. Nem fogunk reggelenként „molyolni” az ágyban, nem fogunk megsértődni minden kis apróságon, nem fogunk csak úgy üldögélni/feküdni egymás mellett, s élvezni a csöndet, és egymás lényét. Persze vannak lehetőségek a kapcsolattartásra. Nemrég regisztráltam a Skype-on, vettem egy mikrofonos fejhallgatót. Már ki is próbáltunk, működik. Remélem ha nem is minden nap, de hetente több alkalommal beszélhetünk.
    Kevésnek tűnhet a 70 nap, én is azt gondoltam, hogy semmiség, elröppen, s utána ismét átnyalábolhatom a drága testét, hogy magamhoz szorítsam, s el ne engedjem soha többé.

    Megmondtam neki, hogy ez volt az utolsó, többet két hétnél több időt nem vagyok hajlandó nélküle tölteni. :) Viccelődött is vele, hogy majd boltba se fogom elengedni soha többé egyedül. :) A kapcsolatunk (szerintem) egész különleges, karmikus kapcsolat. Jó, persze minden szerelmespár ezt gondolja magáról, de már 4,5 éve, hogy együttvagyunk, és még mindig szeretgetjük, becézgetjük egymást, mint a friss szerelmesek. Tényleg olyan, mintha a Jóisten kifejezetten nekem teremtette volna (én vagyok az idősebb, 1 évvel és 11 nappal). Úgy érzem, hogy nagyon erős szálak kötnek össze minket. Lehet, hogy most a frissen szalmaözvegységbe borult „gyászoló” lelkem beszél belőlem. :) De szerintem ez akkor is így van. (Ugye Mazsoláskalácska?! :D)
    Most kb. ilyen a hangulatom.

    Ha minden jól megy, akkor augusztus 25-én találkozunk. Utána megyek New Yorkba, hogy még együtt legyünk ott kb. 12 napot, megnézzünk néhány várost, barangoljunk. De addig 70 napot kell kibírni nélküle. Nehéz, nagyon nehéz…

    Kicsi Pókocskám! Mindig gondolj arra, hogy nagyon szeretlek, és nincs nálad fontosabb nekem a világon. Bármilyen legyél, bármit csinálj, Te az én egyszem „nyolclábú, nyolcszemű” Pókocskám maradsz! ;)

    És most hadd sírjak. :O

  • Csemike

    aktív tag

    Woman is the niger of the world

    Woman is the nigger of the world
    Yes she is...think about it
    Woman is the nigger of the world
    Think about it...do something about it

    We make her paint her face and dance
    If she wont be a slave, we say that she dont love us
    If shes real, we say shes trying to be a man
    While putting her down, we pretend that shes above us

    Woman is the nigger of the world...yes she is
    If you dont believe me, take a look at the one you're with
    Woman is the slave of the slaves
    Ah, yeah...better scream about it

    We make her bear and raise our children
    And then we leave her flat for being a fat old mother hen
    We tell her home is the only place she should be
    Then we complain that shes too unworldly to be our friend

    Woman is the nigger of the world...yes she is
    If you dont believe me, take a look at the one youre with
    Woman is the slave to the slaves
    Yeah...alright...hit it!

    We insult her every day on tv
    And wonder why she has no guts or confidence
    When shes young we kill her will to be free
    While telling her not to be so smart we put her down for being so dumb

    Woman is the nigger of the world
    Yes she is...if you dont believe me, take a look at the one youre with
    Woman is the slave to the slaves
    Yes she is...if you believe me, you better scream about it

    We make her paint her face and dance
    We make her paint her face and dance
    We make her paint her face and dance
    We make her paint her face and dance
    We make her paint her face and dance
    We make her paint her face and dance

  • Csemike

    aktív tag

    [link]
    Végülis ezt is felfoghatjuk késői abortusznak, nem? "A késői terhesség-megszakítás abban az esetben engedélyezett Kansas államban, ha két független orvos is egyetért abban, hogy az anyát "helyrehozhatatlan egészségkárosodás" éri, ha megszüli a gyermeket." Itt csak arról volt szó, hogy a magzatokat éri helyrehozhatatlan egészségkárosodás, ha tovább praktizál ez az orvos. Akkor viszont indokolt volt az abortusz. :U

  • Csemike

    aktív tag

    Azt hiszem, hogy szeretlek; lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz. De láthatod, az istenek, a por, meg az idő mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma. Ilyenkor ágyba bújva félek, mint a természet éjfél idején, hangtalanul és jelzés nélkül. Azután újra hiszem, hogy összetartozunk, hogy kezemet kezedbe tettem.

  • Csemike

    aktív tag

    válasz Csemike #103 üzenetére

    Továbbgondolva az előző eszmefuttatásomat, valamint a környezetemben tapasztalt történések okán a következő kiegészítést ejteném meg.

    In medias res:

    A társadalom még mindig azt hiteti el a nőkkel (és a nők gondolkodás nélkül el is hiszik), hogy:
    - egyedül egy, vagy több gyerekkel képtelenek megállni a lábukon
    - elválni nagyon csúnya dolog
    - egy elvált nő szégyellje magát
    - a kötény mindent eltakar...
    - mindezeket alátámasztandó, egy nő ugyanazzal a végzettséggel, ugyanabban a munkakörben kevesebbet keres, mint egy férfi (úgyse ő a családfenntartó...)

    Nem részletezném hogy és miként jutottam erre a következtetésre, mert nem akarnék senkit sem bajba sodorni, sose lehet tudni, ki olvassa a logout-ot...

    Amúgy olvastam egy jó cikket, ez is kapcsolódik valamennyire az előző irásomhoz. :)

  • Csemike

    aktív tag

    Sokat gondolkodtam, hogy kitegyem-e ezt fórumba, de úgy gondolom, hogy darázsfészekbe nyúlnék. :) Lehet, kicsit "skizofrénnek" tűnik, de ezek az én gondolataim, amik bizony néha csapongóak.

    Olvasok egy érdekes cikket a neten. Lánykérés-típusokról szól, arról, hogy a nők nem is gondolnák milyen kreatívak a férfiak, ha meg akarják kérni szerelmük kezét. Olvasom az első sztorit, amelyben egy romantikus este, egy romantikus tóparton a fiú megkérte a lány kezét, térdenállva, s a lány válasz helyett nemes egyszerűséggel a nyakába ugrott.
    Itt egy picit elgondolkodtam. Vajon ez miért ekkora katartikus élmény a lánynak? Ezzel a gesztussal a férfi kvázi kijelenti, hogy tessék, megkaptál, ígérem, hogy veled maradok, talán ha nem is örökre, de azért egy jó hosszú ideig. Nem kell félned a kiszámíthatatlan jövőtől, mert én (is) biztosítom az egzisztenciánkat, nem kell elszenvedned a lesajnáló pillantásokat, mert csak a születéskori nevedet tudod felmutatni, nyugodtan használd az enyémet, mögé téve a –né képzőt, így mindenki előtt világossá válhat, hogy te (pl.) Varga Zoltáné vagy. Van férjed, van egzisztenciád, biztos jövőd, támaszod, és valószínűleg vannak gyermekeid is. Már vagy valaki!
    Azt mondják, mindig a nő választ. Szerintem ez nem így van.  A férfi dönti el, hogy melyik lánynak kéri meg a kezét. És (szerintem) egy magára valamit is adó nő nem veszi át ezt a szerepet, és nem kéri meg a férfi kezét. Legalább ezt a döntést hagyjuk meg nekik (ha már oly sok mindenben döntünk helyettük, ezzel is aláásva férfiúi önbecsülésüket). És amelyik nőnek megkérik a kezét, az általában azért örülni szokott, szóval hálás, hogy őt választották.

    A leírtak ellenére én házasságpárti vagyok. Nem dőlök be a ma annyira divatos maszlagnak, hogy „papír nélkül is boldogok vagyunk”. Egy lósz*rt. Amelyik nő ezt mondja, csak igazolni kívánja a hosszú élettatyóságát egy teszetosza férfi mellett. Szerintem a házasság szövetség, ha úgy tetszik szentség, amit két ember kötött. Nem csak egy papír. Egymás felvállalása, vállaljuk, hogy kitartunk egymás mellett, jóban és rosszban, egészségben és betegségben, vállaljuk egymást törvény, a társadalom és akinek úgy tetszik, Isten előtt. Vállaljuk, hogy ha egyszer mégis úgy döntünk, hogy mégse, akkor nem lesz olyan egyszerű véget vetni az életközösségünknek, a kapcsolatunknak. Mert vagyunk annyira biztosak az érzelmeinkben, s tiszteljük annyira a másikat, hogy meg merjük ezt kockáztatni, s merünk vállalkozni a holtodiglan-holtomiglanra.  S ezek igenis fontos dolgok, nem csak „papírmunka”.

    Szóval nem raktam ki fórumba, de ha bárkinek bármi hozzáfűznivalója lenne, írja meg priviben, felőlem vitatkozhatunk, bár nem félek tőle, hogy elárasztanak majd az üzenetek. :)

  • Csemike

    aktív tag

    Lehet rajongani a franciáért, szeretni a japánt a megbízhatóságáért és az olaszt csak mert olasz, de akárki akármit mond, mindenki tudja, hogy ezek évek óta hiába ostromolják az autóipar legjobban sikerült, és valaha is gyártott legszebb terméke első helyezettjét, a kettes Golfot, ennél jobb autó még nem született, és ő marad a "Das Auto". :P Forevör. :K

  • Csemike

    aktív tag

    Mostanában nem jelentkeztem. Jöttem-mentem, tettem-vettem, bár nem mintha más lett volna az életem, mint a megszokott. Ugyanazok a napok egymás után. Most épp munkában vagyok, megint ügyelek egész hétvégén.
    Lehet, hogy augusztus végén pedig elrepülök New Yorkba, mindez azon múlik, hogy vagyok-e olyan jófej a bankoknál, hogy hitelt kapjak. Mindenesetre BAR-listás nem vagyok, ez biztos. :)
    Tegnap a barátomnál aludtam, s biztos nagyon fáradt lehettem, de nagyon hamar elaludtam, pedig nagyon kényelmetlen ágya van. Általában úgy kelek fel ott, hogy itt fáj, ott fáj, mert kemény az ágya mint a deszka.
    A kocsit meg holnapután lemosom, most már tényleg. :D

Aktív témák

Hirdetés