Aston Martin V12 Vanquish (2001)
A régi 30-as évekbeli típusok után egy hatalmas ugrás következik a Bburago olasz korszakának legvégére. Az Aston Martin Vanquish típust közvetlenül a Maisto-felvásárlás előtti időszakban készítették el, ennek megfelelően igencsak ritka és nehezen beszerezhető. Bár a Vanquish az egyébként meglehetősen hasonló formatervű Aston Martin típusok között a kevésbé jól sikerültek közé tartozik véleményem szerint, ennek ellenére kifejezetten elegáns vonalvezetésű kupéról van szó. 5.9 literes, V12-es szívómotorja 466 lóerő leadására volt képes, luxusszínvonalú belső tere pedig kiváló utazóautóvá tette. A legtöbb kritika a nem túl kiforrott szekvenciális automata váltót érte, mely sokat elvett a vezetési élményből.
Infó az autóról:
Videó az autóról:
Doug DeMuro
Top Gear (part1)
Top Gear (part2)
Top Gear (Vanqish S)
Színváltozatok:
A Vanquish mindössze két színváltozatban készült tudomásom szerint, és én mindkettővel rendelkezem. A kettő közül egyértelműen a sötétzöld néz ki jobban, de sajnos mire azt beszereztem, addigra már a cikkben szereplő bemutató fotók elkészültek, így be kell érni az ezüst változattal.
Igen szép vonalú, szemet gyönyörködtető a Bburago 1:18-as Aston Martin Vanquish modellje, szinte már-már azt kell mondjam, hogy szebb, mint az eredeti autó, ami alapján mintázták. A lámpák, és a hátsó sárvédőív környéke valahogy bumfordibbnak néz ki a valóságban, érdemes Doug DeMuro fentebb linkelt videójával összehasonlítani. Ez a konkrét példány alighanem kit lehetett, amit onnan venni észre, hogy az első tulajnak sikerült az Aston Martin emblémát fejjel lefelé felragasztania.
Hátulról is szép a Vanquish, de már van benne egy kis Maisto-jellegű beütés. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, hogy miért érzem így, talán a kerekek nem hasonlítanak a többi olasz Bburago modellre, és az ajtók is kissé csálén állnak. Bárhogy is legyen, a modell alján még Made in Italy felirat szerepel, így mindenképp helye van a gyűjteményemben, mint az olasz éra egyik utolsó terméke.
A modellnek természetesen mindene nyitható, ahogy az egy 1:18-as Bburago-tól elvárható. A kidolgozás szép és egységes, nem igazán látszik spórolás jele - nehezen hihető, hogy egy csődközelben lévő gyártó termékét látjuk a képeken.
Minden szögből jó ránézni a Vanquish-re. Az elegáns kupéforma időtlenül szép - hiába csaknem 20 éves a típus, mégsem tűnik elavultnak a formaterv. Bár ismét meg kell jegyeznem, hogy a modell mintha szemrevalóbb lenne az eredeti autónál.
A beltér kidolgozása szép, bár az a festett kormány nem feltétlenül néz ki jól, még ha az eredetivel való hasonlóság volt is a cél. Ezt leszámítva az ülések és a műszerfal kidolgozása megfelelő, a kissé kályhaezüst jellegű festés a valódi autók belterére is jellemző volt a kétezres évek elején.
A motortér kidolgozottsága közepes, bár ezen a viszonylag modern, műanyaggal burkolt motoron nem lehetett volna sokkal látványosabbat alkotni. Kit változatról lévén szó, néhány matrica hiányzik innen, illetve ezen a képen szembetűnő igazán a fejjel lefelé felragasztott embléma.
Bár a csomagtérajtó nyitható, de semmi érdekeset nem találunk a csomagtartóban. A Bburago fénykorában biztos helyeztek volna ide egy kis táskát, vagy egyéb kedves részletet, de a modern világban már csak a pőre műanyag burkolatot láthatjuk ezen a kis résen át. Összességében a Vanquish, bár az olasz éra legvégén készült, de méltó a Bburago márkanévhez, hiszen igényes, szemrevaló modell. Bár nem túl elterjedt, de ez alighanem a kis legyártott darabszámnak köszönhető, mert nem látok rá semmi okot, amiért szégyenkeznie kellene a többi Bburago-hoz hasonlítva.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
