Lamborghini Diablo (1990)
A Countach utódaként 1990-ben bemutatkozott Diablo sokkal kifinomultabb autó volt elődjénél. Ezt persze Lamborghini-mércével kell érteni, vagyis fogalmazzunk inkább úgy, hogy kevésbé volt a valóságtól elrugaszkodott és élhetetlen. Ennek ellenére természetesen továbbra is drasztikus formatervű, és rekordokra törően erős típus volt, vagyis a poszterautó státuszt ugyanúgy tovább vitte, de talán elődjénél kevésbé volt legendás és népszerű. Az első generációs Diablo 5.7 literes, V12-es motorja 492 lóerőt és 580 Nm nyomatékot teljesített. A Bburago ezt a legelső Diablo-t formázta meg, ám ezután még számos ráncfelvarrást és modellváltozatot megélt a típus, mígnem a legutolsó (már az Audi fennhatósága alatt fogant) generációt a bukólámpáitól is megfosztották, és szégyenszemre a Nissan 300ZX első lámpáit kapta meg.
Infó az autóról:
Videó az autóról:
Doug DeMuro (Diablo VT Roadster)
Doug DeMuro (Diablo 6.0)
Jay Leno's Garage
The Supercar Driver (Diablo SV)
Need for Speed I Showcase
Need for Speed III Showcase
Need for Speed IV Showcase
Színváltozatok:
A Diablo sokkal gyakoribb a Countach-nál a Bburago modellek között. Rengeteg színváltozatban gyártották, és szinte mindegyik jól áll neki. A legszebb talán a részletező fotókon is szereplő lila szín (amely egyébként a későbbi VT modell gyári színe volt), de barnában, vagy sötétkékben is nagyon jól néz ki a modell. Az egyszerű piros talán kevésbé érdekes, a fekete pedig kit kiszerelés volt, dobozosban talán nem is létezett. Ez utóbbi saját példány volt, én magam szereltem össze gyerekkoromban.
A Diablo, bár nagyon népszerű volt, de szerintem nem tartozik a jobban sikerült Bburago modellek közé. Az autó orra túl keskeny és tömpe, az eredeti autóval összehasonlítva nagyon furcsán össze van nyomva. Hátul jobb a helyzet, de még itt is mintha kicsit túl keskeny lenne az autó. A Diablo agresszív, lapos formáját nem igazán sikerült visszaadni.
A kerekek rendben vannak: kellően élethűek, és a méretük is megfelelő a modellhez. Hátulról egyértelműen jobban néz ki a modell, de meg kell említeni, hogy itt is találunk műanyag részeket, akárcsak a Countach esetében: a nagy méretű spoiler és a hátsó lökhárító nem fémből van, ám a színüket ezúttal is tökéletesen eltalálták az összes színváltozat esetében.
A felfelé nyíló ajtók a Countach-hoz hasonlóan egy apró műanyag retesz meghúzásával nyithatók, de rugókat ezúttal nem kaptak, így fentmaradásuk csak a zsanér szorulásának köszönhető. A színváltozatokról készült képeken látható, hogy az ajtók sok esetben meglehetősen pontatlanul illeszkednek, sokat rontva az összképen.
Azért el kell ismerni, hogy bizonyos szögekből elég jól mutat a modell, és természetesen nyitott állapotban is impozáns látványt nyújt. A kidolgozásra a karosszéria furcsa aránytalanságát leszámítva nem lehet panasz.
A beltér kidolgozása szép, kritika egyedül az összeszerelés minőségét érheti, ugyanis a műszerfal felső, fekete, és alsó, bézs színű része nem mindig illeszkedik tökéletesen, sőt előbbi van, hogy az ajtók mozgását is akadályozza.
A motortér kifejezetten jól néz ki, talán ez a legszebben kidolgozott része a modellnek.
A csomagtartóban két apró, Lamborghini-feliratos bőröndöt találunk. Összességében a Diablo talán nem a legjobban sikerült modellje a cégnek, de kiemelkedő népszerűsége okán mindenképp legendás termékükké vált.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
