Ferrari 250 GTO (1962)
A Ferrari egyik legikonikusabb modellje, az 1962-es GTO a 250-es családba tartozott, és alapvetően GT versenyekhez fejlesztették, ám elegáns vonalvezetésű, zárt karosszériája hétköznapi felhasználásra is alkalmassá tette. 3 literes, V12-es motorja megközelítőleg 300 lóerő leadására volt képes. Mára az eredetileg készült 36 példányból fennmaradt darabok különösen értékes gyűjtői befektetésnek számítanak. A típus többször is megdöntötte a legdrágábban értékesített autó rekordját, 2018-ban egy példány 70 millió dollárért kelt el egy aukción.
Infó az autóról:
Videó az autóról:
Definition Films
Goodwood
Goodwood
Petrolicious (Series II body)
Bancroft Cars (Replica)
Színváltozatok:
Akárcsak a valóságban, a Bburago modellek között is a 250 GTO az egyik legritkább és legértékesebb. Valamilyen okból ugyanis elég keveset gyártottak belőle, pedig ha valamiből, akkor ebből a típusból szinte korlátlan mennyiséget eladhatott volna a Bburago. A leggyakoribb szín természetesen a piros, emellett még sárgát sikerült szereznem, de abban nem annyira mutat jól a modell.
Természetesen a típus presztízséhez illően a Bburago modelljének kidolgozása is példás, az elegáns vonalvezetést kellőképpen visszaadja. Bár a megszokott egyen-kerekeket kapta, de ez ebben az esetben nem zavaró, ugyanis a méretüket jól sikerült összeegyeztetni a karosszériával.
Hátulról természetesen a négy markáns kipufogóvég uralja a látványt, de olyan részletek is a helyükön vannak, mint a tanksapka, vagy a hátsó ablakba vágott szellőzőnyílás. Ennek ellenére a modell hátulról talán kissé részletszegénynek tűnhet, de ez a típus a valóságban is így néz ki.
Természetesen a modell minden része nyitható, a motorházfedelet még apró kilincsek is rögzítik a hitelesség kedvéért.
Az ajtókon belső borítást nem találunk, ami kissé szokatlan spórolás a Bburago-tól. Bár egy kifejezetten versenycélra fejlesztett típusról beszélünk, azért valamilyen jelzésértékű burkolatot kaphatott volna az ajtók belső része.
A beltér kidolgozottságát közepesnek nevezném, láttunk már ennél jóval szebb Bburago-beltereket is. Hozzá kell tenni, hogy a 250 GTO még a '80-as években készült (az általam birtokolt legrégebbi, 1988-as katalógusban már szerepel), és akkoriban még nem volt jellemző ennél szebb kidolgozás a Bburago modellekre.
A motortérre is csak egy erős közepest adnék, hiszen a 12 szívótölcsér természetesen látványos, de az egyéb részleteket keveslem. Ebből a legendás motorból ennél többet is ki lehetett volna hozni.
A csomagtér ellenben dicséretet érdemel, hiszen pótkereket is találunk benne, ami persze felveti azt a kérdést, hogy a meglehetősen szűk résen egyáltalán hogy fért volna be oda a valóságban. Összességében a 250 GTO talán nem a legszebben kidolgozott Bburago modell, ám az átlagnál semmiképp sem rosszabb, ritkasága, valamint a megformált típus különlegessége miatt pedig az egyik legértékesebb terméke a cégnek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
