Tulajdonképpen nem indult rosszul az év. Legalábbis úgy tűnt.
Némi munkanélküliség után lett meló egy olyan ember mellett, akit régóta ismerek és kedvelek. Jól tudunk együtt dolgozni és a munka is olyan volt, amit élvezek és amiben tényleg jó vagyok.
A cég viszont finoman szólva is érdekes. A tulajdonosok hűbéruraknak képzelik magukat, a dolgozók rettegésben élnek, mert nem tudják, hogy miért kapnak orbitális letolást. A munkaszervezés katasztrófa, de persze nem a szervező kapja a letolást, hanem a melós.
Gyakran csak 1.5-2 hónap után kaptam fizetést és idővel már nem is próbáltam kideríteni, hogy miért vontak le a kialkudott – amúgy eléggé nevetséges – pénzemből.
Augusztusban viszont elfogyott a munka. Állami projekt volt és elméletileg október-november körül indult volna a folytatás. Megnyert pályázat, állami és EU-s pénz, ehhez képest az sem biztos, hogy valaha is lesz folytatás.

Karácsony előtt 2 nappal a párom közölte velem, hogy jobb, ha befejezzük.
Nem mondom, hogy váratlanul ért, mert jó ideje voltak problémák, de én még reménykedtem, hogy meg tudjuk oldani. Illetve valójában csak egy probléma volt, de ebben valamiért nem tudtunk közeledni egymáshoz. Nem vesztünk össze, de már időnként morogtunk egymásra a felgyülemlett feszültség miatt. Tulajdonképpen igaza volt, hogy jobb most befejezni, de ettől még nem könnyebb.
Nagyon jó barátok vagyunk (ez szerintem alapfeltétel) és gyakran egy rugóra jár az agyunk. Tegnap voltam nála, hogy szilveszterre megcsináljam neki azt a sütit, amit nagyon szeret. Úgy tudtunk beszélgetni, mintha semmi sem történt volna és ez jó dolog, de ettől még nem könnyebb.

Amikor a nagymamám haláláról írtam, az nyilvánvalóan kicsit más volt (vagy mégsem?), hiszen közvetlen hozzátartozóm (ez nagyon rosszul hangzik ebben a formában leírva) és nagyon közvetlen kapcsolatom volt vele.
Akiről viszont most próbálok megemlékezni, az nem családtag. Talán kollégának mondhatnám, bár valójában alvállalkozóként dolgoztam neki. Viszont az évek során egy nagyon közvetlen, baráti viszony alakult ki közöttünk, de talán még annál is több. Valamilyen szinten, apám helyett apám volt.

Nem is tudom pontosan, hogy mikor ismertem meg, de kb. 15 éve. Akkoriban egy földmérő cégnél dolgoztam és "porbafingó" "huszeonegynéhány" éves ifjonc voltam. Már volt némi szakmai rutinom, de még nem vettek komolyan.
Dolgoztunk egy mélyépítő-tervező cégnek (konkrétan szennyvízcsatornát terveztek) és egy helyen egyértelműen el volt rontva a geogéziai felmérés amit csináltunk. Szóltam a főnökömnek, de nem foglalkozott vele. Természetesen hatalmas botrány lett belőle. A javított felmérést viszont nekem kellett elvinnem a megbízókhoz (Gerinces mi? Az ex-főnököm nem vállalta a felelősséget).
Akkor találkoztam először "Az Öregekkel"!
Érdekes találkozó volt, hiszen "rajtam csattant az ostor", de én úgy voltam vele, hogy magasról teszek a lojalitásra (Elvégre is, szóltam a főnökömnek, hogy elszúrtuk, de nem érdekelte.) és őszintén elmondtam, hogy mi, hogy volt.
A cég két vezetőjével tárgyaltam. Egyikük egészen berátságos és megértő volt, bár nagyon ki volt akadva (érthető okokból), a másikuk viszont nagyon kemény és szigorú volt, már-már rideg és nagyon könyörtelen.
Később kiderült, hogy ez egy tudatosan megtervezett szerep volt, amit megbeszéltek egymással. De ez csak jóval később derült ki!

Bevezető és magyarázat

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy miért vetem össze ezt a két eszközt, mivel teljesen más a felhasználási terület. Valóban így van, ezzel én is tisztában vagyok.

A pendrive kis helyet foglal, gyors és – viszonylag – kicsi a kapacitása, bár ez utóbbi kitétel manapság már eléggé felemás értelmezésű, hiszen 64 GB-os darabokat már egészen barátságos áron be lehet szerezni. USB 3 csatolóval, már 10-11.000 Ft között is találhatunk valamit. A legolcsóbb 128 GB-os termékek pedig 18-20.000 Ft körül beszerezhetők.

Természetesen, hogyha magasabb igényeink vannak, akkor mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni.
Én nemrég jutottam hozzá egy Corsair Flash Voyager GT 64GB USB3 pendrive-hoz, ami, bár nem a leggyorsabb, de azért eléggé rendben van a sebessége és jelenleg a legolcsóbb 128GB-os eszközök árszintjén lehet beszerezni.

Ez lesz jelen írásom egyik főszereplője.

Ezen írásomat az Indexen megjelent cikk inspirálta, ugyanis szerintem az abban lévő adatoknak a „fele sem igaz”, ami jelen esetben azt jelenti, hogy „kissé” kozmetikázottak az adatok és valójában sokkal rosszabb a helyzet.

Közlekedési szokásaim felemásak, hiszen igaz, hogy minden nap használom a vasutat, de ez kizárólag egy bizonyos elővárosi vonalra érvényes, mégpedig a Budapest Nyugati-Pályaudvar és Lajosmizse között közlekedő dízelüzemű (ez később fontos lesz) járatra.
Időnként egyéb, szintén elővárosi járatra is felszállok, ha rövidebb útvonalon közlekedek (Budapesten belül), illetve van, hogy átszállok Kőbánya-Kispesten, a székesfehérvári gyorsított személyre, amikor Édesanyámhoz megyek Érdre.

A késések valóban nem túl gyakoriak, hogyha az összképet nézzük, de egyből másképp fest a dolog, amikor megnézzük, hogy milyen időpontokban a legjellemzőbb.
A Nyugati felé a legtöbbször az a vonat késik, amivel a legtöbben dolgozni mennek és hivatalosan 07:42-re kellene beérnie. Igaz, hogy a késés ritkán haladja megy a 10-15 percet, ami nekem még pont belefér (közvetlenül a vasút mellet dolgozom), de másoknak ez már valószínűleg késést jelent a munkahelyükről.
Lajosmizse felé a legtöbbször az a vonat késik, ami 16:18-kor indul(na) a Nyugatiból, viszont itt a késés nem ritkán a 45-50 percet is eléri. Minden esetben azzal kezdik, hogy bemondanak 10 perc késést. Ezután még 10-et és így tovább. Ez főként azért idegesítő, mert BKV-val kb. 60-65 perc alatt hazaérek, tehát 25-35 perc késés esetén, már megegyezik a menetidő.

Bevezető, csomagolás és külső

Előre is elnézést kérek a képek miatt, ugyanis némelyik eléggé homályos. A fényviszonyok nem voltak túl barátságosak és vakut nem akartam használni, így sokszor bemozdult a gép.

Utólag azt mondom, hogy sajnos nem én költöztem bele ebbe a házikóba. Egy jó barátomnak raktam össze egy gépet, és ez volt az egyik ház, amit ajánlottam neki.
Mivel az ízlésünk és az igényeink nagyon hasonlóak (egyszerű, letisztult vonalak, jó minőség, tágas, jól szellőző ház), valójában magamnak kellett házat választani a megjelölt értékhatáron belül.

Több gyártó is szóba jöhetett volna, de már régóta kíváncsi voltam a Corsair házakra, mert a hírek és a bemutatók alapján nagyon korrekt darabok, és más termékeikkel már volt dolgom (táp, pendrive, memória), amikkel maradéktalanul elégedett voltam.

Adott 1db. Whirlpool márkájú, 11 éves, felültöltős mosógép. Most sokan felhördülnek, hogy 11 év után még működik és Whirlpool!? Na, igen! Akkoriban még megbízható márka volt. Manapság már nem igazán.

Sajnos manapság már az enyém sem, ugyanis tegnap délután megadta magát. Az a legdühítőbb a dologban, hogy menet közben állt le, tele vízzel és félig mosott ruhákkal. Ráadásul nem is sikerült felnyitnom, hogy kivegyem a ruhákat és kimerjem a víz nagy részét.
Próbálkoztam mindennel, hogy valahogy újraindítsam, de semmire sem reagált. Végül kénytelen voltam a leeresztőszelepen át megszabadítani a víztől, ami nem túl lélekemelő, hiszen (értelemszerűen) a gép oldalának alján található. Körberaktam mindenféle nedvszívó dologgal (leginkább törölközőkkel) és egy lapos tálba eresztettem a vizet és így 3-4 decinként (meg ami melléfolyt ) megszabadultam a "fölöslegtől".
Egy-másfél órás kínlódás (és a fürdőszoba többszöri felmosása víztelenítése) után meghallottam a biztonsági retesz kattanását.
Nem tudom, hogy ez a víz leengedésével volt-e összefüggésben, mert elméletileg a dob forgásának megszűntével old ki, de nem is érdekelt, mert végre kinyithattam a tetejét és kiszedhettem belőle a mosószeres vízben ázó ruhákat.
Ezután hagyományos módszerrel fejeztem be a mosást, de persze nem dézsában , hanem a kádban.

Erre a kérdésre alapvetően 2-féle válasz létezik (pontosan! igen és nem ), attól függően, hogy milyen beállítottságú az, akit kérdezünk.
Aki fél a bizonytalanságtól és nem tudja elfogadni, hogy „csak úgy lézengünk a világban cél nélkül”, valószínűleg nemmel szavaz, mint ahogy azok is, akik ezt a választ alá tudják támasztani valamiféle ideológiával.
A másik fajta válaszolónak viszont feláll a szőr a hátán attól a gondolattól, hogy minden eleve elrendeltetett és valójában nincs szabad akaratunk, vagy csak korlátozottan. Az ilyenek természetesen igennel válaszolnak.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy melyik verzió az igaz? Na, ez pontosan az a válasz, amit valószínűleg sosem fogunk megkapni!
Természetesen lehet jönni egyrészről a különböző vallásokkal és egyéb olyan nézetekkel, amik az eleve elrendelést fogadják el, de az nem bizonyít semmit.
Másrészről pedig jöhet a tudományos válasz, a kvantumfizikával és Heisenberg-el, de ez nem ad választ a hétköznapi tapasztalatokra.

Gyakorlatilag azóta használtam a Winamp-ot zenehallgatásra, mióta PC-t használok. Mellette kipróbáltam sok más alternatívát is, de egyik sem győzött meg igazán.
A GOM Playert évek óta használom a filmek nézésére és nagyon szeretem, de a fejlesztők audio lejátszója valamiért elkerülte a figyelmemet. Egészen mostanáig. Levadásztam, feltelepítettem és megszerettem. Ugyanazt tudja, mint a Winamp (igaz, magyar nyelv nincs), de letisztultabb a felület (én nem találtam megfelelő skint a winamp-hoz) és úgy vettem észre, hogy jobban is szó. Nem valami csúcs hangrendszert használok, csak egy egyszerű, de jó minőségű 2.1-es cuccot (Creative Inspire T-3130), úgyhogy a hangminőség javulását csak ennek tükrében tudom megítélni.
Kíváncsi vagyok, hogy használja/kipróbálta-e még valaki és mi a vélemény róla?