Ja, szóval megint tahó voltam, de nem ez a személyiségfejlődés, hanem az, hogy ezeket a helyzeteket elkerüljem.
Régóta dolgozok ezen és ahogy telik az idő egyre könnyebb, de ez nem jelenti azt, hogy megváltoztam, inkább csak azt, hogy mennyire tudom kontrollálni a baromságaimat.
Persze lehet, hogy nincs igazam, de úgy tapasztalom, hogy valójában megváltozni nem tudunk – illetve csak részletekben – és az a fejlődés, ha tudatosan foglalkozunk ezekkel a „”hibákkal” és nem vetítjük másokra. Mert igen, nálam általában az van, hogy amikor kitör belőlem a bunkóság, akkor mindenkit elküldök a bánatba.
A legtöbben ezt nem látják, de van egy nagyon jó barátom, akire ezt rá szoktam zúdítani. Igazából rohadtul mázlista vagyok, mert nem sértődik meg. Mondjuk megkér, hogy ne ordítsak a fülébe, vagy megkérdezi, hogy kidühöngtem-e magam és utána tudunk normálisan beszélni.
Persze mindenki más és van, akinek egy szakember segítsége jól jöhet. Itt nem arra gondolok, hogy valami pszihés probléma van (nyilván ott sem árt egy szakember), csak arra, hogy valamiért nem találod meg a helyed a világban, vagy nem találod meg a hangot az emberekkel. Vagy, nem találod meg a hangot önmagaddal. Nekem a szakember nem vált be, de ez én vagyok. Nekem az vált be, hogy magamon dolgozok.
Nem volt könnyű, de elfogadtam, hogy nem olyan vagyok, mint amit elvárnak tőlem és azóta sokkal jobb a kapcsolatom az emberekkel. Mindezt azért mert magamat jobban megismertem.
Én például szociofób vagyok. Legalábbis bizonyos értelemben. Valószínűleg remete géneket kaptam, mert jóanyám szerint már kisgyerekként sem igényeltem a társaságot. Persze belénknevelik, hogy emberek között kell lenni, meg az ember társasági lény, meg hasonlók, de ha kényszeríted magad valami elvárás felé, akkor abból bajok lesznek.
Nálam is lett. Indulatosság, frusztráció, időnként agresszivitás. Szerencsére ennek a kiélése mindig tárgyakra korlátozódott, sosem emberekre. Illetve, ahogy vesszük, mert az hogy ordítok és elküldök valakit melegebb égtájra az is agresszivitás.
...és igen, amikor írok egy tahó kommentet az pont olyan, mintha összetörnék valamit. Nem arról az emberről szól, akinek esetleg belegázolok a lelkébe, ahogy nem arról a tányérról szól, amit esetleg összetörök.
Ez rólam szól és az én hülyeségemről és nem baj ha hibázok. El kell fogadni, hogy hibázok és el kell ismerni, ha hibázok, de tanulni kell belőle!

Még én magam is meglepődtem, hogy 8 éves (és egy hónapos) az avatar, amit "viselek". Ezúton is köszönöm vond-nak, hogy megalkotta, mert 8 év után is rá tudok csodálkozni. Soha, egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy valaha lecseréljem, vagy kérjek rá valami módosítást. Még mindig emlékszem az érzésre, amikor először láttam meg egy hsz-em mellett. Érdekes módon nem öröm volt, hanem egyféle megelégedettség, hogy "aha, így már minden rendben".

Nem mondom, hogy kedves ismerősöm, mert Szúnyoglányról van szó, de azért megsajnáltam. Nyilvánvalóan a többség nem tudja, hogy ki az a Szúnyoglány, de nem is számít.

Ha tudtok valamit Budapesten jelezzétek.

Nyilván úgy voltam vele, hogy nem számít, ki számláz évente 14 alkalommal és húz le. Na, de az hogy hirtelen nincs delej és senki sem tudja, hogy kit kell hívni, mert éppen nincs felelőse a dolognak, az eléggé durva.
Szóval jelenleg a nemzeti szolgáltató első lépése, hogy nincs szolgáltatás. Már lassan meg sem lepődök.

Egy ismerősömnél láttam ezt a képet, a vidéki élet szépségeiről:

Gondoltam írok egy hasonló szösszenetet a városi, azon belül is a lakótelepi élet "szépségeiről"! (A szemfüleseknek feltűnhet, hogy a kép készítője szerint a kecske béget.)

Na, akkor egy kis lakótelepi idill!

Reggel 5:45-kor arra ébredsz, hogy a szomszéd öregasszony indul bevásárolni (feltétlenül ott kell lenni már nyitás előtt) és jól becsapja az ajtót maga után.
Mire visszaaludnál, már lent vannak a kutyatulajdonosok és a kutyák hangosan üdvözlik egymást és a napfelkeltét (Kisebb kutyák esetében ez a hang megfelelhet a macskanyávogásnak.)
Időközben beindul a forgalom a közeli főúton, tehát zörög a villamos, pöfög a dugóban álló busz és teherautó és elindulnak a gyerekek – kellő ordibálás közepette – az óvodába, iskolába.
A fölötted lakó nő már tűsarkúban rohangálva készülődik (lódobogás?).
7:30 körül már elkezdik a füvet nyírni a parkban fűnyíróval és fűkaszával is, de persze nem egyszerre, hogy lehetőleg egész nap zajonghassanak. Persze 1 nap alatt nem végeznek, úgyhogy 2-3 napig élvezheted a műsort (minden héten).
8 körül valaki már biztosan elkezd fúrni, de később még csatlakozhatnak hozzá páran, mert a korábban kifúrt kb. 25000 lyuk biztosan nem elég. Menet közben egy vélhetően vidékről felszármazott illető flexelni is elkezd, mert anélkül nem élet az élet.
Közben leérnek a kisgyerekes anyukák a parkba/játszótérre, hogy miközben ők a telefont nyomogatják, a gyerek nyugodtan ordíthasson/visíthasson. Mellette a fél óránként megjelenő, dugóban araszoló és szirénázó mentő/rendőr/tűzoltó már szinte fel sem tűnik.
16 óra után az addig fúrkodók pihenni térnek és a kisgyerekesek is hazamennek, de a nap közben dolgozóknál most kezdődik a műszak. Most ők viszik le a gyereket ordibálni, amíg a férjük kifúrja a megfelelő számú lyukat. Néhányan elindítják a mosógépet is (rosszabb esetben egy öreg Hajdú is van közöttük).
Este 8 körül mindenki elcsendesedik, úgyhogy ezt a nyugodt időszakot kihasználják a kutyatulajdonosok egy esti sétáltatásra, amikor is a kutyák ismét hangosan üdvözlik egymást.
Idő közben a szomszéd öregasszony már TV-t néz olyan hangerővel, hogy a szomszéd kerületben is hallják, de szerencsére ezt csak addig csinálja, amíg a parkban meg nem jelennek a részeg fiatalok a bluetooth hangfalaikkal, hangos ordibálás közepette. Ez eltart hajnal 1-2 ig. Hazafelé még rátehénkednek a parkolóban néhány autóra, hogy a riasztó hangjára tántoroghassanak haza.
Hajnal kettő után megjelennek az üres úton lépésben, szirénázva haladó frusztrált rendőrök, akik oda-vissza furikáznak háromszor, hogy neked se legyen jobb, mint neki.
Hajnali fél 5 körül elindulnak a több műszakban dolgozók, akik fél órát túráztatják a lyukas kipufogójú öreg autót, hogy kellően bemelegedjen.
5:45-kor pedig ismét indul a szomszéd öregasszony bevásárolni.

Már nagyjából 10 éve hallottam arról a „mozgalomról”, hogy jobb lenne mezítláb közlekedni, mert az emberi láb arra lett kitalálva. Nyilván ez a modern világban nehezen elképzelhető, de több cipőgyártó is rákapott a témára és elkezdtek olyan cipőket csinálni, aminek a talpa csak egy vékony kopóréteg, ami megvédi a lábat a közvetlen behatásoktól, de kellő szabadságot biztosít és nem emeli meg a sarkat. Ami még feltétel, hogy legyen hely a lábujjaknak szabadon mozogni, tehát ezek a cipők jellemzően kellően bő első résszel rendelkeznek és a teljes felső rész is valami könnyű, vékony anyag.

Én néhány éve találkoztam a neten – teljesen véletlenül – ennek az irányzatnak a legextrémebb képviselőivel, a Vibram Fivefingers cipőkkel. (A Vibram céggel már sokan találkozhattatok, mert alapvetően talpakat csinálnak, jellemzően túracipőkre és bakancsokra.)

A jelenlegi házam (Gigabyte Sumo 5115) statikailag és külalakra még mindig hibátlan, de az előlapi USB kivezetések elkoptak és nem érintkeznek rendesen. Emiatt nem szándékozom megtartani az új gép vásárlásakor. Illetve dehogynem, csak benne hagyom a régi gépet is. Azt sem érdemes eladni, meghagyom őket egymásnak.

A vásárlás még nem most lesz, viszont a házzal kapcsolatban eléggé bizonytalan vagyok.

Mivel eleve szeretem a nagy méretű házakat, nyilván ilyeneket kerestem. Ami még fontos ebből a szempontból, hogy sok ATX méretű ház annyira szűk, hogy a max. szélességű lap (244 mm) csak cipőkanállal fér bele (Volt „szerencsém” ilyet szerelni.). Ennek okán EATX házban gondolkodom.

Pénztárca szempontjából nem szívesen mennék 40000 fölé, de nem csak az számít. Ráadásul a Corsairt leszámítva nincs tapasztalatom ezekkel a gyártókkal (Illetve a CM esetében korlátozott), ezért lenne jó a véleményeteket meghallgatni. Ha esetleg az adott típussal is van valakinek tapasztalata, az még jobb. Egyéb ötleteket is szívesen látok.