Tükörkép

Azt hiszem, hogy lassan nem merek szeretni.
Hát kellett ez nekem? Jó embernek lenni?
Az egyik csak átvert, a másiknak nem kellek,
Most hát letészem a lantot és egyedül leszek.
Nem is kell senki, mert bízni már nem tudok.
Mindig az a baj, hogy magamból túl sokat adok.
Ennek immár vége, az a Geri meghalt,
Ez már nem az egyik, hanem a túlsó part!
Szembeköpöm a sorsot és nem leszek segítő,
Jöhet hozzám sírni innentől bármely nő!
Nem érdekel egy sem, ahogy én sem őket,
Majd elkapom én is a könnyűvérű nőket.
Ahogy eddig engem, mindet kihasználom
És én sem leszek más, csupán egy rémálom.
Hogyha ez kell nekik, hát most megkaphatják!
Mégsem jó ez így? Mostantól bánhatják!
Nem lesz kihez jönni és vállára borulni?
Korábban kellett volna kicsit gondolkodni.
Mostantól már mindent másképp csinálok
És önmagam torz tükörképévé válok!

Még egy utolsó vers a Szúnyoglány témában. Több nem lesz. Elég tömör, de gyakorlatilag benne van az elmúlt másfél év és a jelen is, jövő pedig - ebből a szempontból - nincs.

Összegzés

Szép volt, jó volt,
De nem volt igaz.
Átvert engem,
Ki hazug és gaz.
Gyűlölnöm kellene,
De mégsem teszem,
Helyette inkább
Behunyom szemem.
Jól megtanultam azt,
Hogy ne bízzak,
Még akkor sem, ha
Szívem erre biztat.
Ezt a bizalmat
Ki kell érdemelni.
Nem elvárni, hanem
Érte valamit tenni.
Nem volt erre képes,
Így most nem is látom,
Átnézek már rajta,
Mint üvegpoháron.
Mit szerethetnék?
Csak színészkedett!
Miért siránkozzak?
Hisz sohasem létezett!
Aminek én láttam,
Aljas hazugság volt,
Én pedig szerettem
E hamis gyémántot.
Most egy másik ember,
Kinek színészkedik,
Játssza a szerepet és
Másmilyennek látszik.
A valódi énjét
Most már láthatom
És amit látok,
Az egy szánalom.

Jobb lesz tán egyedül

Megint szakad az eső, ilyen a június,
Eláztam már megint, hazafelé sajnos.
Ezt kapom én mindig, így telnek az évek,
Akármivel próbálkozom, nem kímél az élet.
Mikor jobbnak látszik, jön egy újabb zavar,
Nyugalmasabb napjaimba is valami bekavar.
Lehet, hogy csak apróság, de bosszantó az ilyen,
Mert életem e nélkül is, csak olyan semmilyen.
Van néhány apróság, aminek örülhetek,
De igazi jó nélkül telnek el a hetek.
Mikor úgy gondolom, hogy szebb jövő látszik,
A boldogság szikrája kezemből kicsúszik.
Lassan már úgy érzem, reményem nem lelem,
A lehetőség felé nem nyújtom a kezem.
Jobb lesz tán egyedül, mert így nem csalódok,
De igazi társ nélkül nem lehetek boldog.

Csak a jelen számít!

A barátság fontos, sőt, fontosabb, mint bármi.
Ezt kell elfogadnom és nem kell ara várni,
Hogy esetleg rádöbben arra, mégiscsak én kellek.
Talán így lesz egyszer, de addig eltelhetnek évek.

A jövőn gondolkodni nem kell és fölösleges,
Mert csak a jelen számít, csak az a lényeges.
Ami most van az jó és ne rontsa el semmi.
Őszinteség kell! Semmi más, csak ennyi!

Próbálok mást keresni, járni nyitott szemmel,
Túllépni magamon, egy kis merészséggel.
Mindenki azt mondja, hogy változni kell ebben,
Másképp állni hozzá, sokkal könnyedebben!

Változtam már sokat, nagyon sok mindenben.
Miért ne tehetném meg pont most és ebben?
Semmi sem állandó, erről szól az élet,
Én segítettem másét, most ők az enyémet.

Le kell vetkőznöm végre a gátlásokat
És megmutatni a világnak önmagamat.
Vagyok a ki vagyok és nem kell attól félni,
Hogy egy idegennek nem fogok kelleni.

Egy Barátság margójára
(Fekete Démon III)

Csöppnyi, fekete tünemény,
Vibráló, vidám és kemény
És mégis sebezhető,
Félelmeivel küzd meg Ő!
Egyedül nem megy, tudja jól,
Segítő kéz után kóborol.
Megtalálta és el nem engedi,
Nem csak bajban, mindig kell neki.
Biztos pont a zűrzavarban,
Viszonozná, ha tudná hogyan.
Nem vágyom a viszonzásra,
Épp elég a ragaszkodása!
Mindennél többet ér az őszinteség,
Csak ebből adjon, ez sosem elég!
Nála ebből nincsen hiány,
Ezért is értékes ez a leány.
Sokat köszönhetek neki én is,
Bár nem tudja, így van mégis.
Ő az, kiben nem csalódtam,
Akkor is jön, ha nincsen bajban.
Kirángat a négy fal közül,
Ha vidámnak lát, Ő is örül!
Tanáccsal is ellát engem,
Felvidít, ha rossz a kedvem.
Mellette állok, ha összetört,
Mikor rémálmok által gyötört,
Rááldozok időt és energiát,
Mivel őszinte, igaz barát!

Szabadulás

Szabad vagyok, lelkem szárnyal,
Megtépázott, csapzott szárnnyal,
De bírja még és magasra emel,
Messzire, hol gyógyulást lel.

Megyek immár, terhem elhagytam,
Magam mögött már a sziklakatlan.
Tövig jártam bár a lábam,
A kiutat mégis megtaláltam.

Teher nélkül, könnyedebben
Élem most már az életem.
Bekötöztem sebeimet,
Ahogy jött, úgy el is mehet.

Nincsen többé hazug ármány,
Békén hagy már az a sárkány.
Néhány hét és nem látom többé,
Másfél év válik így köddé.

Emlékeim közt örökre megmarad,
Átvert, még sincs bennem harag.
Talán csak ürességet érzek,
De ez nem érzés, csak érzet!

Több, mint álom

Hiába várok, nincsen semmi értelme.
Nemcsak egy álomnak, egy barátságnak vége.
Talán tévedtem én is, de az ő makacssága
Viszi mind a kettőt, erre a vakvágányra.

Lenne nekem is miért bocsánatát kérni,
De nem nekem előbb és Ő ezt nem érti!
Csak hallgat, de én nem közeledhetek,
Mert megszűnne akkor belőlem egy szelet.

Önmagamat senkiért fel nem áldozhatom,
Mert meghalna a lelkem és nincs olyan hatalom,
Ami egy elhalt lelket újra éltre kelt,
Mely már így is egy kiszáradt, néma kert.

Érzem a hiányát, azt a sivár ürességet
És bár feledném, de hordozom terhemet.
Csilingelő kacaj, csillogó, zöld szemek.
Reá amíg élek, ekképp emlékezek!

Könnyek

Amikor fáj a szeretet,
De nem tehetsz semmit
És el kell felejtened,
Akkor tudod, hogy mennyit
Is érsz, úgy igazán.
Mikor segíteni akarsz
És azt látod, hogy talán
Jó, mikor belemarsz,
Látod az értelmét
Annak, aminek nincs,
Nézed könnyes szemét
Annak, aki egy kincs.

Érzelmek nélkül, sosem lehetsz jó szakács.
Hogyha nincs benned szeretet, fűszerezz a könnyeiddel!