Ahogy a címben is említettem, nem komoly hardverekről, csak egyszerű kis szerkentyűkről van szó, amiknek a szükségessége ráadásul megkérdőjelezhető!
Valójában ezért is jutott eszembe, hogy írok róluk. Tulajdonomban van (és nagy megelégedéssel használom) egy Samsung Galaxy S II okostelefon, ami gond nélkül kiválthatná őket.

Hogy mikről is van szó? Egy MP3 lejátszóról és egy könyvolvasóról!

Creative Zen X-Fi 2

Ő lenne az a bizonyos MP3 lejátszó.

Már hosszú évek óta megvan (nagyjából 3 éve) és az elődje is sokban hasonlított. (Egész pontosan arra gondolok, hogy egy kisebb telefon méretű, érintőképernyős eszközről beszélünk.) 3”-os 400x240 felbontású resistive érintőkijelzőről van szó. 8 GB, micro SD kártyával bővíthető (jelenleg az is 8GB, de 16-os kártyát is kezel) memória és nem utolsósorban, a névadó X-Fi chip!
Nem akarok belemenni semmiféle technikai leírásba és hosszas elemzésbe, de az a lényeg, hogy az X-Fi kifejezetten jól szuperál egy MP3 lejátszóba ültetve is!
Kezel mindenféle formátumot (MP3, AAC, WMA, OGG, FLAC), úgyhogy erre nem lehet panasz, ráadásul tud egy csomó dolgot, ami számomra fölösleges (képek, videók lejátszása, FM rádió, TXT szövegek megjelenítése) és olyat is, ami még jól jöhet valamikor (diktafon funkció).
Ami furcsa, hogy bár mutatja a dátumot és az időt, de rettentő pontatlan (1 hét alatt 10 percet siet).
Aminek örültem volna az az, hogy képes legyen könyvtárakat lejátszani (az elődje tudta ezt), de sajnos csak MP3tag-ek alapján hajlandó. Pár napos munkával azért megoldottam a dolgot.
Ami még negatívumként felhozható, hogy eléggé lomha (volt, de erről kicsit később) a készülék! Bármit csinálok, van egy kis hatásszünet. A másik, hogy a memóriakártyát nehézkesen kezeli. Állandóan benne van, de mégis minden alkalommal újra és újra beolvassa a tartalmát, így (az első, memóriakártyáról történő) lejátszás előtt van egy 15-20mp-es várakozási idő.
Nemrég frissítettem a firmware-t (korábban is megtehettem volna, de nem foglalkoztam vele) és pozitív változásokat hozott. Határozottan gyorsabban reagál (!!!) és mind a hangminőség, mind a hangerő egyértelműen javult (pedig ezekkel korábban sem volt problémám).
Ami még nem egy utolsó szempont, hogy napi 2-3 óra használat mellett, simán elmegy 10 napot, de akár 2 hetet is!

Mai nap került a kezembe a kerületi önkormányzat hírlevele, amiben a közelmúlt és a közeli jövő beruházásait mutatják be.
Vegyes képet mutat, mivel van benne jó és van benne erősen kérdőjeles kiadás is. Minden önkormányzat más, mivel településtől (kerülettől, Budapest esetében) függően mások a preferenciák. Valahol csatornát kell építeni, máshol az útburkolatot kell felújítani, máshol az iskolákra költik el a pénzt.
Jelen esetben egy Budapesti kerületről van szó. Lássuk, hogy mire és mennyi pénzt költöttek.

1: Uszoda korszerűsítés.
Ostobaságnak tűnhet, de ez egy viszonylag modern uszoda, ami a kerület tulajdonában van, ezért az összes iskola diákjai, tornaóra keretén belül ingyen használhatják. Mivel az úszásoktatás nem két fillér, ez mindenképpen jó dolog.
A felújítás a tetőt és a tetőszerkezetet is érintette, mivel napkollektorokat helyeztek el rajta (80 db), amivel a medencék vizét fogják fűteni. Az energia (és ezáltal fenntartási költség) megtakarítás jelentős, mintegy 30% . A beruházás 80 millió Ft, ami reálisnak tűnik.

A félreértés egy fura dolog. Senki sem akar megbántani senkit, csak nem értjük a másik gondolkodásmódját és ebből adódik a probléma.
Hogy miért írok erről a marhaságról? Azért, mert ez egy gyakori probléma és itt a fórumon is sokszor előfordul. Velem pont most esett meg.
Ez egy olyan szituáció, amire többféle megoldás létezik. Az egyik, hogy a felek megbeszélik egymással a dolgot és onnantól nincs harag. A másik, hogy nem tudják megbeszélni a dolgot, mert annyira más a felfogásuk, de ettől még lehet udvariasan és kulturáltan viselkedni. Velem most ez a változat esett meg. Nincs ezzel semmi gond. A gond akkor van, ha egymás ócsárolásába megy át a vita. Ez az, amit minden jóérzésű ember el akar kerülni.
Én azt szeretem ,ha megbeszéljük a dolgokat, még akkor is, ha ehhez egy kis idő kell. Utána nem kell feltétlenül szeretni egymást, de legalább a tüske nagy részét kihúzzuk.
Jelen esetben a fórumtárs elutasította (udvariasan) a megbeszélést, amit én nem értek, de elfogadom. Különbözőek vagyunk és ő máshogyan áll ehhez a dologhoz.
Ami nagyon fontos, az a tolerancia. Tudom, hogy baromi okos vagyok, de az az igazság, hogy nekem sem mindig sikerül. Emberből vagyok. És mások is emberből vannak. Én is hibázok és ők is hibázhatnak.
Hogyha ezt szem előtt tartjuk, akkor könnyebb lesz mindenkinek!

Ez az idő is eljött. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer okostelefonra váltok, mert nem éreztem szükségét. Leginkább telefonálok, időnként írok pár SMS-t és ennyi. Ehhez nem kell semmiféle csoda.
Persze változnak az idők és változnak a szokások is. Előfizetést váltottam és ebben a csomagban már van valamennyi adatforgalom (na jó, nem kevés: 500MB) is, hát gondoltam, kihasználom. Az előző telefonommal ez viszont kínszenvedés volt. Nem is azért vettem, hogy netezzek vele.
Az utóbbi három telefonomnál az volt a lényeg, hogy minél kevesebb gomb legyen rajta és lehetőleg ne legyen valami gagyi vacak (korábban volt olyan is).

Kezdtem egy Sony Ericsson S500i-vel. Mobilaréna teszt

Új Haza

Elmegyek és messzire távozom,
Nem ez már az én otthonom.
Nem kaptam itt mást, csak bánatot,
Véres izzadtságot, mely áztatott.

Oda megyek, hol él még a remény,
Ahol pár tulajdonságom még erény.
Oda, ahol aki tesz érte, az megél
És nem azért gürizel, hogy rabszolga legyél.

Nem kell ez a savanyú ország,
Ahol egymás torkát marják.
Ahol mosoly ül az arcokon,
Ott van az én új otthonom.

Megyek én is, mint sokan mások,
Otthonomként látok egy új országot.

Na, igen, ismét eljött ez az idő! Elég rég volt, már nem is emlékszem, hogy mikor. Valójában akkoriban is azért örültem neki, mert eszembe jutott ez a kis szójáték, ami a címben szerepel.
Ezután Senior tag lettem, ami fel sem tűnt. Sosem hajtottam a rangokra, sem egyéni avatarra, így a hsz-ek száma inkább csak egy statisztika, de ugyanakkor jelzi, hogy elég rég óta tagja vagyok a PH! Közösségének.
Nem vagyok teljesen biztos benne, de úgy dereng, hogy eleinte a Logoutos hsz-ek is többet értek (ahogy a HA is). Fene sem emlékszik már, de az biztos, hogy egy alapvetően szakmai lapcsalád közösségi része valóban nem érdemel 0.25-nél többet. Annyit viszont, szerintem igen!
Hogy miért? Mert az élet az emberi kapcsolatokról szól. Egy szakmai topic nem való arra, hogy az emberek megbeszéljék az ügyes-bajos dolgaikat, a túl sok OFF pedig megöli a szakmaiságot, ugyanakkor nagy szükség van arra, hogy a fórumozók ne csak szakemberként/trollként/tökéletlen kezdőként tekintsenek egymásra!
A „közösségi élet” pedig nem a Logout szakmai címlapos írásaiban folyik, hanem a személyes bejegyzésekben!
Értelmetlen hozzászólás mindenhol van dögivel! Szinte az összes hardveres hírnél van fél tucat „Hű de jó, teccik!” jelegű hsz, ami minden, csak nem szakmai. Ugyanez megvan a Blogouton is, de talán magasabb arányban, ezt elismerem. Ugyanakkor a hsz vadászatot mindig is tiltották a szabályok.
Gondolom, ebből már kiderült, hogy mélységesen nem értek egyet a legújabb változásokkal.
Az, hogy bőven Senior tag voltam és most éppen hogy fanatikus tag vagyok – bár rosszul esik – sokkal kevésbé bánt, mint az a tény, hogy ez az intézkedés (szerintem) a PH! Közösségi életének teljes és tökéletes arculköpése!
Sokszor kaptam és adtam mind szakmai, mind emberi segítséget a Blogouton belül. Mivel a fórumos életemet leginkább itt élem, most gyakorlatilag kitaszítottnak, épphogy megtűrtnek érzem magam és ezzel nem vagyok egyedül.
Szerintem súlyos hiba a (B)Logoutot jelentéktelen semmivé degradálni.

Elment...

Elment az az ember, akit a legjobban szerettem, aki a legnagyobb hatással volt rám és leginkább befolyásolta azt, hogy milyen ember lettem. Akinek a legtöbbet köszönhetem. A nagymamám.
Ma volt a temetése (illetve ahogy elnézem, tegnap).
Nem volt meglepő a halála, mivel már betöltötte a 89. életévét és évek óta betegeskedett. Nagyon nehezen mozgott és fájdalmai voltak, bár ezt nem mutatta. Nem is nagyon mondta senkinek, de mi beszélgettünk erről is, mivel Ő pontosan tudta, hogy mennyire ócskák a térdeim és hogy folyamatosan fájnak. Emiatt nekem nem szégyellte bevallani, hogy gyakran ordítani és/vagy sírni tudna, de leginkább az zavarta, hogy nehezen tudja ellátni magát és mások segítségére szorul. Ez volt neki a legnehezebb, mert egész életében tevékeny volt és segített a családnak, amiben csak tudott. Már úgy érezte, hogy csak teher másoknak. Persze ez nem igaz, mert mi szívesen segítettünk. Úgy éreztük, hogy legalább egy kicsit vissza tudunk neki adni abból a törődésből, amit tőle kaptunk!
Februárban viszont kapott egy agyvérzést és teljesen lebénult. Beszélni sem nagyon tudott. Nem tudjuk, hogy tudatánál volt-e, de valószínűleg időnként igen. Azt hiszem, hogy ez az állapot volt számára a lehető legrosszabb. A teljes magatehetetlenség.

Mindig nehezemre esett verset írni, amikor boldog voltam. Nem is gazán van ilyen, de most megpróbálkoztam vele mégis. Ez lett belőle.

Megírni, amit nem lehet

Mikor boldog vagyok, nem megy a verselés,
De ez jól is van így, hisz ilyenkor
Minden leírt, s kiejtett szó kevés.
Melankolikus verseim látja az utókor
És azt gondolja, sosem voltam vidám,
Pedig most is az vagyok, s nagyon!
A problémákat szívesen elmondanám,
De nincs mit elsírjak, nincsen bánatom!

A boldogságot nem leírni, megélni kell
És én most pontosan ezt is teszem.
Mikor kedvesem szorosan átölel,
A múlt baját is, mind elfeledem,
Pedig volt belőle éppen elég,
De ez ma már mind jelentéktelen,
Hisz a sors ekképp így sodort feléd,
S lényedet így jobban értékelem!

Tudom, hogy nem a legjobban sikerült, de - ahogy mondani szokás - a szándék a fontos és már jó ideje azon voltam, hogy megírjam egy versben azt, amit nem lehet: Boldog vagyok!

Milyen az igazi nő!?

Azt hiszem, hogy nem csak bennem merült már fel ez a kérdés. Minden épeszű hímnemű keresi azt a nőt, aki mellett úgy igazán önmaga tud lenni. Ez a nő mindenki számára más, mert különbözőek vagyunk és ezzel nincs is semmi probléma.

Én néhányszor már azt hittem, hogy megtaláltam, de valami mindig sántított. Az egyik meg akart változtatni és én túl fiatal és tapasztalatlan voltam ahhoz, hogy rájöjjek, ezt nem szabad megtenni.
A másik ugyan ragaszkodott hozzám, de valójában csak azért, mert én tényleg odafigyeltem rá. Más kérdés, hogy ő már nem feltétlenül vette figyelembe azt, hogy én mit szeretnék. Nekem alkalmazkodnom kellett (különben jött a hiszti), de ő sokszor azt is az orrom alá dörgölte, amit – állítása szerint – elfogadott bennem.
A harmadik csak átvert és kihasznált, én pedig túl vak voltam hozzá, hogy ezt észrevegyem. Tipikus lila köd. Sokáig tartott, de felnyílt a szemem. Nagyon jól csinálta, mert majdnem tökéletesen eljátszotta azt, amire tényleg vágytam.
A negyedik csak egy tévedés volt. Ő is kihasznál, mivel saját elmondása szerint is önző, de sokszor felvidított. Mivel már teljesen magam alatt voltam és összezavarodtam, úgy gondoltam, hogy ő kell nekem. Erről persze szó sincs, mivel szinte semmi nincs meg benne, amire tényleg vágyok.

Amikor a farok csóválja...

Az élet egy nagy mókuskerék,
Csak taposod és soha nincs vége.
Időnként úgy érzed, már elég,
Nem érted, miért vagy itt. Mi végre?
Éveken át a falakat bámulod
És nem is vágysz el máshová,
De lassan ezt is csak megunod
És bemásznál már a föld alá!

Egyszer megváltozik minden,
A sors rád nevet és kiutat mutat.
Amikor már reményed sincsen,
A boldogság hirtelen utadba akad.
Észrevenni és megragadni nehéz,
De le kell győzni magad és félelmeid,
Mert általa megjöhet a józan ész
És teljes ember lehetsz megint!