Nem akarok politizálni, mert tudom, hogy tiltott a Ph!-n, de a mai szomorúságom és gyászérzésem oka, hogy tehetetlenül néznem kell, ahogy a lehető legrosszabb jövő van kialakulóban. Pont úgy érzem magamat mint egy értelmiségi 1935-ben, Németországban.

Kilenc nap múlva Karácsony, így ideje célra fordulnom. Hétvégén kitakarítom a házat. Megtöröm a diót. Kedden megveszem a gázpalackot. Szerdán a piacon beszerzem az alapanyagokat a sütéshez, főzéshez. Este begyúrom az első adag hókifli tésztáját. Csütörtökön megsütöm a hókiflit és az első adag pogácsát is. Pénteken semmi mással nem foglalkozok mint a bejglik elkészítésével. Most nem tudom, hogy 2005-ben, amikor 21 darabot sütöttem, hogyan csináltam. Akkor is egyszerre csak hat bejglihez elég tésztát gyúrtam be? Nem emlékszem, hogy extra nagy tésztaadagot osztottam volna szét pl. 12 felé. Hat bejglihez 1 kiló liszt kell. Ez biztos. Idén 12 darab bejglit akarok készíteni, mert 6 darab családon belül könnyedén elfogy. Ami jó, az bizony kapós.
Micsoda dilemmák, hogyan oldom meg a sok-sok sütemény elkészítését. Persze mindig sikerül a mutatvány, de olyan jó előtte hisztizni egy kicsit. Egy kis drámai hatásvadászat után még édesebb a sikerélmény.
Ráadásnak a sütik közé be kell illeszteni a nagy adag töltött káposzta elkészítését.

"Igen, én is előszelét érzem az összeomlásnak – egyszerűen a rendszer matematikailag nincs a helyén – és ami matematikailag nincs a helyén azzal nagy baj van.
Más dolog, hogy az összeomlása követhető matematikailag…

A tragédia az, hogy az összeomlást okozó állapothoz érdekek fűződnek és ezeknek az érdekeknek megvan az erejük megakadályozni a változást – ám nincs meg az erejük önmagukon uralkodni.

Mondhatnánk uralkodnak az elnyomottakon, de maguknak nem urai.

De túl messze megy ez.

Reménytelennek tartom a problémát globálisan megoldani – túl nehézkes és meghaladja az ember szervezési és együttműködési képességét irányítani valami globális megoldást.

Azoknak a sorsközösségeknek, akiknek helyzete és problémái is hasonlóak – attól sorsközösségek – maguknak kell keresni megoldást – és amennyire szükséges illetve lehetőségei engedik együttműködve a többi sorsközösséggel.

Évek óta decemberben megnyitom naponta a hópehelykészítő oldalt és legyártok több tucat hópelyhet. Egyik kedvenc téli szórakozásom. Igazi kihívás két egyforma kivágása. Eddig még nem sikerült megismételnem egyik hópihémet sem.

Ez itt talán az első hópelyhem 2006-ból.

Van, amikor ilyen egyszerűeket készítek. Kedvem szerint tépdesem a virtuális papírt.

December negyedikén van Borbála napja. Az egyik ehhez a naphoz kötődő néphagyomány megtetszett, és mai nap elsétáltam korán virágzó cserjékről ágakat vágni. Az üvegben som és japán birsalma ágai vannak. Egyiknek sárga, másiknak piros virágai vannak. Tökéletesen illenek a közelgő ünnepekhez.
A néphagyomány szerint, ha Karácsony napjáig kivirágoznak, akkor hajadonként reménykedhetek benne, hogy jövőre férjet találok magamnak. Persze ilyen tervem nincs, sem 2012-ben, sem később, de egy normális kapcsolat teljesebbé tehetné az életemet.

Az idei év az önkéntesség éve az Unióban. Ezért én is törekszem rá, hogy valahol hasznomat vegyék, ha már munkanélküliként időmilliomos vagyok. Ahol tudok, segítek. Bár most sikerült túl sokat képzelnem magamról... Nem hittem volna, hogy a kutyamenhelyi önkéntes munka ennyi érzelmi energiát fog kivenni belőlem. Alig tudtam hazajönni, és itthon egyből két órára lekapcsolt a testem és az elmém. A menhelyi munka pont annyira húzós mint például a kórházi betegek ápolása. Jelenleg a békéscsabai menhelyen 216 kutya várja, hogy végre normális élete lehessen, és valaki magához vegye. Annak ellenére, hogy a menhelyi önkéntesek mindent megtesznek értük, amit csak tudnak. Leesett állal figyeltem az odaadó munkájukat, miközben zöldfülűként a kisebb kutyákat dögönyöztem, sétáltattam, majd vizet hordtam a kennelekhez. Én ennyitől kifeküdtem. Pedig nem vagyok egy mimóza, és ennyitől tényleg nem szabadott volna teljesen kimerülnöm. Odaadtam a kutyáknak a napi adag érzelmi energiámat, de ez csak csepp lehetett a tengerben és kevésnek is bizonyult.
A teljes K.O. ellenére értékes és érdekes tapasztalat volt. Jól esett megfigyelni a kutyák viselkedését, hagyni, hogy az egyik kisebb eb az ölembe telepedjen szeretet hiányában, a másik labdázzon velem és így tovább.
Ha össze tudom kaparni magamat, és visszatöltődik az érzelmi energia készletem, jövő héten ismét kimegyek, mert a legtöbb kutya nagyon szimpatikus és barátságos. Igaz rájuk, hogy hűséges barátjai az embernek. Kár, hogy az ember lett hűtlen hozzájuk.

Feltaláltam a spanyol viaszt.
Hétfőn voltam egy almafajtákat bemutató előadáson. Ennek hatására almák keringenek a tudatalattimban és egy almás cikken dolgozok, amit majd a blogomba rakok ki.
Továbbmentem, és ma vettem négy darab szép, Jonagored fajtájú almát. Illat, származási hely alapján választottam. Kizárólag magyar almát vásárolok. Itthon az egyiket lereszeltem és akácmézet csorgattam rá. Összekutyultam a kettőt és megkóstoltam. Ekkor jött a spanyol viaszos felfedezés, hogy az édes alma az akácmézzel nagyon finom. Legnagyobb döbbenetemre, jobban ízlett a kedvenc csokimnál is.
Tehát mégis csak igaz, hogy a természetes, friss élelmiszerek a legjobbak.

[Máté Péter klasszikus dala]

A téli napforduló jelentős esemény volt minden északi kultúrában. A Nap a látszólagos égi útja során az állatövben érinti a Kígyótartó csillagképben található sötét porfelhőt. A Tejút sávja a világfa/életfa törzse és a sötét porfelhő az odva, amiből megújulva tér vissza a Nap.
Szinte minden népnek volt napistene és a napistennel kapcsolatos feltámadás története, mert a Nap rendkívül fontos volt az emberek életében.
Az életfa/világfa Karácsonykor termőágak, örökzöldek alakjában megjelenik az otthonokban. A faágak, a fenyőfa megjeleníti a paradicsomi fát is. A díszei, a dió, az alma, és a pattogatott kukoricalánc jelképezi a jó és rossz tudás fájának gyümölcsét és a bűnbe csábító kígyót. A kígyó kétértelmű jelkép, mert a Kígyótartó a gyógyítás görög istene. A kígyó a vedlésével a megújuló élet szimbóluma, nemcsak a gonosz jelképe.
A Karácsony a magyar paraszti életben a család, az emberi közösségek alap egységének ünnepe volt. Sokszor mondják, hogy a szeretet ünnepe. Erre mindjárt visszatérek.
Adni és kapni, akár a légzés, a lelkünk lélegzetvételei. Ha állandóan csak kapni akarunk, akkor befelé lélegzünk és megfulladunk, megpukkadunk. Amikor viszont adunk, jót, akkor kifelé lélegzünk, és megkönnyebbülünk.
Karácsonykor a tárgyak ajándékozása pótcselekvés, mert a tárgyak élettelenek és nem helyettesíthetik a valóban fontos emberi megnyilvánulásokat.
A szeretet, vagyis a védelmezés, a gondoskodás, az odafigyelés vágya lényünk része. Állandóan jelen van az életünkben, csak az egyéni létfenntartás nyűgjei a háttérbe küldik. De épp ezért vannak az ünnepek, hogy legyen időnk megállni, élni és szeretni.