Imádom a nárciszokat. Hamarosan a logout blogomat el fogom árasztani a nárciszaim fotóival.

Ugyanezt a képet kiraktam a facebookos üzenőfalamra. Szerintem egy bájos fotó, ami bizonyítja, hogy mennyire gyöngéd kezem van, hiszen a lepke mindenféle fenntartás nélkül rámászott az ujjbegyemre, és legalább három percig nyugton volt. Közben a bal kezemben volt a digigép, ami eljátszotta öreg gépként a szokásos "már nem fogok működni csak azért se" előadását.
A lényeg, hogy itt ez a szép fotó, és erre mit "lájkolnak" az ismerőseim? A szürkületi fotómat a kertről. Oké, tényleg cool, hogy testi problémáim ellenére Rambóként küzdöttem és feltörtem egy 21 négyzetméteres részt a telek földjéből, de nem véletlenül raktam ki a lepkés fotót is.
Az emberek mindig meglepnek. Pedig nem most másztam le a falvédőről. Sóhaj.

villamos alóli kacaj 2012.03.14. 22:55:36
"A Rambo magát operálja!
Hát kevesebb vagy te mint egy Rambo?
Nem te több vagy!
Te MAGYAR vagy! Mutasd meg te is hogy kell!'

[Praxis blog]

[Tron Legacy Soundtrack - Flynn Lives]

Érdekes egy élmény, amikor a közepes filmet feljavítja a zenéje.
Kinek van még ilyen tapasztalata?

Icurka-picurka számítógép. Linux fut rajta. Minden külső hardverrel felszerelhető.
Annyira cuki.

Megjegyzés: A kép innen van.

Semmi bajom a mosolygós, Hale-Bopp üstökösös kék garbót viselő hölgyikével, de a képkeresőben ráleltem a Linux pingvin egyik változatára, ami megnevettetett.

Ha Linux rajongó lennék, verném a dobot, hogy én bizony avatár-cserét akarok.
Miért tartom viccesnek?

Elnézést kérek, de ma agyilag zokni vagyok, így nem fogom részletesen kifejteni a témát, mert a negyedik gondolatnál elvesztem a fonalat. A lényeget viszont muszáj leírnom, mert érdekesnek és hasznosnak tartom.
Jerry Sternin Vietnamban végzett segítő tevékenységet, de nem a hagyományos módszert követte, hanem megfigyelte a helyi embereket, akik a nehézségek és a nyomor ellenére mégis boldogultak. Őket bátorította fel, hogy túlélési stratégiáikat osszák meg a közösséggel. A módszer hatására jelentősen csökkent az éhező gyermekek száma.
Akit a téma részletesen érdekel, keressen rá Jerry Sternin nevére vagy a következő kifejezésre, "positive deviance".
Mivel nem vagyok a témában igazán jártas, nem fogom eljátszani a társadalom problémáira gyógyírt kínáló szakembert. Ezt meghagyom a profiknak.

Jövő hét csütörtökön a dolgozó nők virágot fognak kapni a munkahelyükön, vagy nem. Azért ez a szokás megmaradt az átkos múltból. Pedig a Nőnap a 19. század végén, a 20. század elején lett ünnepnap a nőmozgalmak hatására.
Elképesztő, hogy az eszükre és racionális gondolkozásukra oly büszke férfiak évszázadokon át a következőt vallották: mivel az Isten Ádám oldalbordájából egy másodlagos teremtés során hozta létre a nőt, ezért a nő alacsonyabb rendű mint a férfi. Lelke sincs.
Félelmetes logika és érvelés...
Az ókori görögök, akik kitalálták a demokráciát, ők sem ismerték a nők szavazati jogát.
A 20. század elején történt meg, hogy kezdték emberszámba venni a nőket, és engedték őket is szavazni.
Felemás a történet, mert az ipar tette lehetővé a nők látszólagos egyenjogúságát. Az iparnak munkaerőre volt szüksége, ráadásnak új munkakörök alakultak ki. Az viszont elkeserítő, hogy valami eszement logika alapján, a nőknek alacsonyabb bért adtak. A gyerekmunka után a nők foglalkoztatása alig volt "nemesebb" húzás az ipar részéről.
Sajnos a nők még mindig kevesebbet keresnek mint hasonló munkakörben lévő férfi kollégáik. Biztosan kevesebbet ér a nő munkája?
Tehát kedves férfiak, a Nőnapon úgy adjátok át a kolléganőknek a virágokat, hogy valójában még mindig hátrányosabb helyzetben vannak mint ti.
A megboldogult gulyáskommunizmus nőideálja: a szerető anya, a gondoskodó feleség és a dolgozó nő volt. Ez így aztán nagyon szép és jó, de csak akkor van értelme, ha mellé rakjuk a szerető apát, a védelmező férjet és a dolgozó férfit, így egyben, nem külön-külön!
Ha egyszer a nőknek "szuperhősöknek" kell lenniük, akkor a férfiak se maradjanak le mögöttük.

A széles sávú, otthoni internet elérés felszabadított a tévéadók uralma alól, és egy gyermekkori emlék nyomán ismét felfedezhettem a japán meséket.
Hét évesen a moziban láttam A kis egyszarvú című egész estés japán rajzfilmet. Akkor kiderült számomra, hogy a japánok mesélési technikája vonzó számomra. Nagyon értik az emberi lélek működését. Bár az időnként felbukkanó szokatlan kulturális elemeikkel nem tudok mit kezdeni, de a világpiacra szánt meséikkel könnyedén azonosulok. A nagyon japán dolgokat meghagyom a japánoknak. Gondolok itt a testvérek közti szerelemre és egyebekre. Ezektől rendesen lefagy a kelet-európai, konzervatív elmém.
Azonban a kevésbé elborult japán mangákat és animéket kedvelem és becsülöm.
Három nagy kedvencem van a sok kisebb mellett: A Fullmetal Alchemist, az Ayashi no Ceres, és a Bleach.

Bizony, ezen a napon láttam meg a szülőszoba fényeit, és sírtam fel, akár egy élve nyúzott kiscica. Hajnali órában születtem, 3:15-kor írtak be a kórházi naplóba.
Hej, de jó, hogy csak egyszer lehet világra jönni! Senki sem világosított fel fogantatásom előtt a későbbi kockázatokról és mellékhatásokról. Ha szól valaki, hogy az élet 100% halálozású betegség, inkább "semmi" maradok. Ezért szoktam mondogatni, hogy "átbasztak".
Ettől függetlenül köszönöm a jó kívánságokat! Meglepően sokan köszöntenek fel. Pedig ügyesen játszom a "senkit".