A gazdátlan puli az akácfa árnyékában hevert eldobott fekete rongyként. Bögöly szállt rá, majd csípés helyett elrepült. Alig volt vér a kiszipolyozott testben. A bordák csontos sora és felpüffedt has alapján akár ha dög lett volna a szebb napokat sosem látott jószág. Azonban egyszer csak felvinnyogott, ősi kétségbeesés sarkalta, hogy segítséget kérjen. Jó szándékú állatvédő talált rá, idegen nyelven beszélt hozzá és adott neki enni-inni. A puli kiéhezve falta fel az ennivalót és ivott, amennyi csak belefért. Hálás volt. Egyet-kettőt sepert a farkával. Aztán visszadőlt a földre, remélve, hogy az étel végre felerősíti és ismét tud a rónán szaladni a gulya után. Nem tudta, ahogy az állatvédő sem vette észre, hogy a puli testében miféle dáridó zajlik.
A bélférgek régóta megvoltak győződve róla, hogy ők a teremtő legtökéletesebb és legkiváltságosabb teremtményei, hiszen nagyszerű életük van, semmire sincs gondjuk. És ismét miféle manna hullott rájuk. Dőzsöltek abból, amit a puli kapott. A főféreg, négy méter a hossza, kegyúrként pöffeszkedve kijelölte a májat szentélynek, hogy ott hódoljanak a teremtőnek, aki így felvitte a dolgukat. Aztán a nemzeti vagyonkezelő katalógusát odaadta a férgeinek, hogy válogassanak kedvükre, ki melyik bélszakaszt szeretné magának. Urak voltak, na, az ég is így akarta. Aztán sanda gyanútól vezérelve a főféreg kijelentette, hogy az utálatos bolhák gyengítik a pulit. Ideje harcba vonulni ellenük. Egyikük sem tudta, hogy a bolhák régen leugráltak a puliról és csak néha látogatták meg szegény jószágot. Kicsit búslakodtak szomorú sorsa miatt, aztán visszaugráltak az idegen nyelvet beszélő jó emberek kutyáira.
A puli mit sem tudott a beleiben tanyázó féreg királyságról. Elkeseredetten várt az újabb jó emberre, aki majd megeteti. Ugyanígy vártak a férgek is, de ők meggyőződve vallották, hogy a jó jár nekik, hiszen ők a teremtő legtökéletesebb és legkiváltságosabb teremtményei. Sose lesz vége a dáridónak.

Ma fotóztam szülővárosomban az EU-s támogatási pénzből fejlesztett új parkunk közelében. Egy elhagyott, omladozó ház homlokzatára írt 2015-ös üzenet. 1000 év sem volt elég, hogy nyugativá lényegüljön át a szittya magyar nép, pedig annyira kevert genetikailag, igazi európai mix, de szellemileg... Menthetetlen.

Kb. 7,5 milliárd vagyis 7500 millió egyedből áll a globális populációnk. Ha tízezrével szedné az áldozatait naponta a vírus összesítve, akkor sem kéne fosnia a fajunknak ettől a kis rosszcsonttól. Persze fontos a megállításához az önkéntes szobafogság, hogy ne adogassuk egymásnak, de ez még smafu a pestis járványhoz vagy ahhoz az iszonyatos ember veszteséghez mérten, amit a 20. század háborúi során elszenvedett Európa. Pöpet elkényelmesedtünk és elhülyültünk. Szerintem nem ez az új koronavírus a fő baj. Valójában egészen máshol keresném a válság okait. Megyek gondolkozni.

Akik velem együtt a 70-es évek második felében születtek, fiatal felnőttként élték meg a mobiltechnológia felfutását Magyarországon. Sőt gyerekként láthatták az első mobilokat, a táska méretű hordozható Ericssont, Motorolát. Aztán utóbbi cég kiadta 2000 körül az apró, kagyló V50-est, ami igazi státuszszimbólum volt. Nekem is jó emlék a Motorola, mert az első FM rádiós mobilom a babapiskóta alakú V2288. Majd jött a Nokia aranykora, leesett állal bámultam rokonom kezében az elegáns, kecses, apró 6510-est. 2002-ben jött ki, akár a cég első színes kijelzős Symbian rendszerű okostelefonja a 7650. Ezek a mobilok nem tömegtermék voltak. Elég borsos volt az áruk. Én tökéletesen megvoltam akkoriban valamelyik Alcatel mobillal.
Az első multimédiás telefonom a Sony Ericsson K310 volt 2005-ben, amit szolgáltatótól vettem kártyás csomagban 25 ezerért. Ugyan memóriakártyával nem lehetett bővíteni, de belső pár megás memóriájában elfért ez+az, például életem első mp3 csengőhangja, amit azóta is használok. Rakosgatom telefonról telefonra. Apró java programokkal "okosítható" volt. Ment rajta a szótár, Opera Mini, Sky Map és persze a kőforgatós játék. Sose felejtem el, amikor a hangszórójából a polifonikus midi helyett a Szabadság vándorai szólalt meg. Vigyorogtam mint a tejbe tök. Nekem pont akkor virradt fel a modern telefónia hajnala. Még abban az évben vettem használtan másik Sony Ericssont, a P800-ast, ami igazi okostelefon volt. 128 MB memóriakártyát adott hozzá az előző tulaja, így már zenehallgatásra is használtam. Azért a jelenben a fapados mobilomban is 2GB kártya van. A tárhely mérete jelentősen megnőtt.
Azonban a gyártók ebek harmincadjára vetették az alap telefonok piacát, semmivé foszlott a kínálat. Szomorú bosszúsággal állok előttük, a rég kiforrott technológiájuk ellenére bőszítően gagyik a mai alap mobilok. Hol van már a változatosság? Átmegyek a másik pulthoz és ott egyen fekete téglalapok merednek rám, csak a hátlapjukon van némi változatosság, és a cégnév igazít el, hogy mégis melyik gyártó termékéhez van szerencsém.
2018-ban, amikor megláttam a Huawei Mate 20 Pro hátlapját, szólt egy kis hang, hogy itt a csúcs, a kedvenceid elérték a technológiai plafont. Amit látni fogok a következő években, profán kifejezés jön, fingreszelés lesz csupán.
A tartalomfogyasztás táblás csokivá változtatta a mobilt, ami a napi használat során nem túl előnyös forma. Az egyik legjobb mobilom, ami maximálisan kényelmes volt, a rúgós flipes Nokia 6131 volt. Sajnos összezúztam, amikor egyszer elestem, pont arra zsebemre zuhantam, amiben lapult. Most visszagondolva rá, és látva a jelenkori alap mobilokat, csúcskészülék volt.
Sose zavartak a drága telefonok. Egyértelmű volt, hogy a technológiai fejlesztés költségeit valakiknek meg kell fizetnie. "Fizessenek a gazdagok." Ennek köszönhető, hogy 2015 óta az alap okostelefonok is untig elegendőek a napi igények kiszolgálására.

Bementem a helyi műszaki nagyáruházba megnézni az új Samsung szériát. Valószerűtlenül drága a Galaxy S20 Ultra 128GB, 485 ezer. A tavalyi csúcs társa S10+ 128GB 250 ezer. A méretét tekintve valóban tökéletes S10e 128GB 190 ezer. Ez utóbbi még tetszik is, de ennyi pénzt semmiképpen se adnék ki telefonért. 90 ezerért bőven nagy kínálat van olyan mobilból, ami oda-vissza minden elvárásomat teljesíti. Érthetetlen, hogy miért szálltak el az árak. Senkitől se irigylem a drága mobilját. Akinek pelyva a pénz vegye-vigye, használja boldogan. Csak emlékeztető, hogy annak idején egyik szívem csücske, 2015-ben az S6 230 ezer volt. Pár évvel később 3GB/32GB az Alcatel egyik olcsó mobilja, és újonnan pont annyiba kerül mint a mostani használt ára az egykori prémium Samsungnak. Mennyire észszerű a magyar bruttó átlagbér dupláját kiadni egy eszközért, ami nevetségesen rövid idő alatt jelentős értékvesztést szenved el?
Ezek a mobilok nem abban a valóságban vannak, ahol én élek.

Nem vettem meg a Samsung Galaxy S6 Active okostelefont, csak ígéretet tettem, hogy pár nap múlva visszatérek az árával, ami kb. lehetetlen vágyálom, mert se munka, se pénz. Pedig imádom a ritkaságokat, és majdnem szereztem ismerőstől S6-ot, de megtartotta tartalék telefonnak.

Hétéves voltam, amikor apámtól megkérdeztem, hogy melyik a Göncölszekér? Az első csillagalakzat lett, amit megismertem az éjszakai égbolton. Aztán észrevettem a Nagy Medvét is. Haloványabb csillagok rajzolják az égre a teljes figurát, amit sikerült a Lumia 925-tel lefotózni.
1992 júniusában Orfű felett táboroztam vándortábor kapcsán. Az egyik tanárnő megkérdezte tőlem, hogy látom-e a kettős csillagot a Göncölszekérben? Akkor jöttem rá, hogy romlott a látásom, mert nem tudtam észrevenni az Alcor-Mizar optikai kettős csillagot. A tanárnő hozzátette, hogy a távoli múltban ezzel tesztelték a római légióba jelentkezők látását. Azért 10x50-es binokulárral számtalanszor gyönyörködtem a két csillagban. Sajnos a csillagkép mélyég-objektumai, a galaxisok megfigyeléséhez komolyabb távcső kell és fényszennyezés mentes égbolt.