Kinek mit jelent a karácsony felnőttként? Személyes tapasztalatom alapján, ha nem vagy családos és nincsenek gyerekeid, nem sokat. Álmélkodva nézem a karácsonyi őrületet, ahogy törekszenek valami elérhetetlen felé az emberek és egy csomó kacatot vásárolnak. Pedig nálam a sokféle ajándék közül kizárólag a könyvek maradtak meg az évek során. Minden más elveszett, tönkrement, ki lett dobva. Ami még megvan, az illatmemória nyomán felvillanó emlékek, a gyerekkori benyomások. Persze kidekorálom szerényen a házat, mert jó fényfüzérekkel elűzni a hosszú sötétséget és kedvelem a klasszikus üveggömböket is. Azonban nincs semmi kötelezettségem. Egyetlen dolgot teszek meg mégis az ünnepre készülődve, összehívom a hónap elején a túratársaimat egy közös főzőcskére. Ez nálam az ünnepi program, és a szülők meglátogatása 24-én este. Más nincs. Érthetetlen, hogy oly sokan képtelenek kihasználni az ünnepi időszakot és ténylegesen pihenni. Futkosnak, kötelezően összejönnek olyanokkal, akiket ki nem állhatnak, mert rokonok, telezabálják magukat, költségekbe verik magukat, mert muszáj drága ajándékkal kedveskedni(?) és teljesen lestrapáltan fordulnak rá a szilveszterre, amely napon pedig kötelezően bebasznak, hogy végre kiengedjék a felgyülemlett stresszt. Az emberek már ünnepelni sem tudnak, vagy csak simán örülni az életnek.
24-én lelassultan sétálok az ünnepi kirakatok előtt, vagy nézem a fényfüzéres házakat, a forralt boros bódénál beleszimatolok a levegőbe. Itthon elindítom a Csendes éj albumot, narancsot és minőségi szaloncukrot majszolok, valamint kézműves bejglit, miután a barátommal töltött káposztát ettünk, mert abból lehet több napra elég adagot főzni. Kortyolgatunk a kizárólag ünnepkor fogyasztott gyümölcsborból. Bekapcsolom a fényfüzéreket az ablakban és a szobában. Igazi jól lakott lustasággal nyújtózkodok, és lehajtom a laptop monitorját. Aztán elalvás előtt figyelem az éjszakát, a mélységes puha csendet. Végigtekintek gondolatban azon embereken, akikhez erősebb érzelmi szálak kötnek. Szeretem az ünnepet, mert egyetlen időszaka az évnek, amikor számot vetek emberi kapcsolataimmal.

2010-től a jelenig bezárólag egy gyerekkori tervemet váltottam valóra és profi gombász lettem. Ezért időm jelentős részét a természetben vagy legalább fák között töltöm.
A strapafon megvásárlása hozott vissza a Mobilarénára.

Kellett nekem a régi kacatok közt turkálni a családi házban múlt vasárnap. Megtaláltam a bátyám egyik régi okostelefonját és elhoztam magammal, hogy lássam, működik-e. Van egy-két gyenge pontom, az egyik, hogy vonzanak a kicsi kütyük. Ugyanakkor tetszenek a célszerszámok is. Micsoda ellentmondás, de jól megfér a kétféle vonzalom bennem. Bár tuti ritkán láttatok még nőt a strapafonok előtt csillogó szemekkel állni. Ja, odavagyok értük is, főleg a túraszezonban, amikor tolom a terepi munkát az erdőben. Ezért vettem a Prestigiot, ami eddig remekül teszi a dolgát, jól választottam. Azonban a kicsi, öreg, cuki htc kihozta belőlem a kütyümániás kislányt és pártfogásomba vettem. Nem tehetek róla, de hat és tíz éves korom közt gyakran álmodtam mindent tudó színes kijelzős csodákkal. Szóval nagyon régi vágy húz a kütyük felé. Persze a negyedik x-hez érve sokat enyhült, már nem hiszem, hogy egy telefon mint életem kiegészítője megváltást hoz számomra, hiába gyónom meg neki minden emberi gyarlóságomat a számos kommunikációs alkalmazásán keresztül és adom ki önkéntelenül legféltettebb adataimat. Ja, vannak árnyoldalai a fene nagy csicsergési, magamutogatási láznak. Azonban tény, hogy az ember sosem ismerhető meg teljesen. Mindig akad rejtett vonásunk.
Tehát most itt van az asztalomon, a laptoptól 20 centire bal felé a kis htc wildfire s kifüggetlenítve, beüzemelve. Kopottasan, de alap funkcióit tekintve működőképesen. A Prestigio a színes textiltokjában rejtőzik. Véget ért idénre a fő szezon, a strapafon pihenhet. Bár könnyen lehet, hogy csak pár napig tart nálam a bűvölet és pik-pak visszakerül a sim kártyám a célszerszámba. Azért az az egy hetes üzemidő több mint jó nekem.

Miért vesz egy kicsi kezű ember, aki alapból ódzkodik a nagy méretű telefonoktól, egy strapafont, mely nem éppen aprócska, de legalább vékony. A mondatban benne van a válasz: vékony strapafon, olyan cool. Oké, kellett egy célszerszám, ami nem sz. be terepen és nem kell tutujgatnom ömlő esőben, sárban, hegyen, lucfenyvesben...Egyszerűen teszi a dolgát, egy hétig megvan egy töltéssel és fölösleges aggódnom miatta. Megkönnyebbülés egy alaptelefon használata. Bár jó tanácsom, senki más ne vegye meg, mert a menüje kissé fura, pár dolog: juszt se lehet a naptárban kezdőnapnak a hétnél a hétfőt megadni. A hetek vasárnappal kezdődnek. A repülési üzemmód nem az üzemmódoknál van, hanem egész máshol. Az sms írás borzalom, mert végig kell pötyögnöm az összes nyelven, amikor nagybetűt kisbetűt óhajtanék váltani. A füles huppog, amikor zenét hallgatok. Bár ezt eleve nem csinálom, ugyanis a csatlakozókat védő gumi ajtócskát egyetlen inci-finci gumi fonal tartja, ami könnyedén elszakadhat. A hangminősége közepes, vájt-fülűeknek borzalmas. A kijelzőjén látom a pixeleket. A navigációs gomb közepére nem lehet valami hasznosabbat beállítani, csak a telefon részhez dob be. Ezért bal oldali gombot nyomkodhatom a menüért. Internet? Ugyan már, GPRS a mai modern weblapok korában totál értelmetlen. De legalább telefonálhatok, engemet is elérnek, erős a ledje, a rádiója megy füles nélkül, van benne ébresztő, és végül is egész jól össze van rakva. Nagyon masszív ketyere. 150 gramm.
A tökéletes eszköz, hogy leszoktasson a mobil függőségről.
Mondom, hogy kedvelem. De te, ne vedd meg!

Négy év után kék halálba esett a Lumia 520-asom, így annak ajándékoztam, aki újratelepítette az operációs rendszerét. Két dologra jöttem rá, amíg érte jött a megmentője, az egyik, hogy miért szaladgálok maroknyi számítógéppel, amikor nem is használom ki a teljes tudását, a másik, hogy túl sokat lógok a hálón. A masszív netfüggés szó szerint kezdett az agyamra menni, mert észleltem kognitív képességeim csökkenését és ennek mértékét nem foghattam teljes egészében az életkoromra. Elegem lett a függőségből. Ismét fel akartam fedezni a világot. Visszanyerni a szélesebb látókörömet. Kilépni a másodperces ingerek bűvköréből. Na, még valami, még egy hír, még egy poszt, még egy vicces bejegyzés, még egy videó, hopp, ismét emailek ellenőrzése... Mindez értelmetlen őrlődés, figyelem forgácsolás, időpazarlás. Meghoztam a döntést, az okostelefon, akár a cigi, amit muszáj letennem. A kék halál pont kapóra jött. Volt még egy apró momentum, amiért elegem lett az okostelefonból, a sérülékenysége. Beleőszültem a féltésébe. Hiszen ez egy számítógép, érzékeny csúcstechnológia! Aztán majdnem elázott, amikor sűrű záporba keveredtem a hegygerincen.
Átnéztem a közeli műszaki cikk áruház olcsó mobil kínálatát háromszor, mire rászántam magamat a vásárlásra. Egyszerűen eszem ágában sem volt tízezreket költeni egy telefonra. Sok évnyi mobil használat után pontosan tudom, hogy mely funkciók fontosak számomra: telefonálás, ébresztő, számológép, zseblámpa, FM rádió, naptár, hangjegyzet. Mindezeket pedig tudja az új mobilom, amivel a hülyeségei ellenére elégedett vagyok. Például érthetetlen okból a repülési üzemmód nem a profilok közt van, külön kell ki-be kapcsolni. A választottam menüje lehetne ésszerűbb. Végül is nem egy nagy mobil gyártó termékét vettem. Ennek ellenére mégis tetszik.
A Lumia 520 mellett volt/van egy tartalék telefonom, Alcatel One Touch 308, ami 5 év elteltével még mindig hibátlanul működik, csak a ledje és az akkuja lett gyengébb. Amikor megláttam, hogy mennyibe kerül a gyári akkuja, gyorsan az új készülék mellett döntöttem. Pedig nem kellett sok, hogy éltes kora ellenére ismét fő mobilom legyen. Aztán eszembe jutott egy mindennél fontosabb felismerés, ami majdnem végzete lett a Lumiának, hogy nem vízállóak hűséges eszközeim. Ez már sejteti, hogy az utód a strapafonok közül került ki. Meglepődtem, hogy az olcsó mobilok közt már van ilyen. A mérete láttán kicsit húztam a számat, mert nagy volt a Lumia is a kezemhez mérten, aztán ez sem kisebb és könnyebb. Azonban megtetszett, hogy igazi célszerszám. Pont azt tudja, ami tényleg szükséges, és vízálló. Az FM rádiója füles nélkül szól, akár a kis Alcatelnek. Viszont nagyobb kijelzője van. (Oh, helló, rég látott pixelek.) A készenléti idő szintén szerepelt a kívánság listámon, mert untam naponta etetni a Lumiát. A netfüggésem zabálta az akkuját. Az új garantáltan sokáig bírja, mert négy napja nyomkodom és bőven van még benne szufla. 1400 mAh, kevés funkció, közepes használat, tökéletes kombináció.
Direkt nem írom meg, hogy mi az új mobilom, mert tényleg vannak hibái, de ezekkel együtt is jó választás számomra.
A legfontosabb felismerésem, hogy a telefon legyen telefon és ne számítógép.

"Az a hős, aki nemes célért küzd."

Egyik ismerősöm kirakta az üzenőfalára a harmadik rész ajánlóját, ami felkeltette a figyelmemet és utánanéztem a filmeknek. Sajnos nagy csalódás volt nekem idén nyáron az Acélember, és azóta is felidegesít, hogy micsoda #&&#@&@ folytatása lett a gyerekkorom egyik fontos filmélményének. A modernebb kiadásokból hiányzik az ember és a szív. Ezek nélkül számomra értékelhetetlenek a mai filmek. Oké, régimódi vagyok Nem lehet hülyét csinálni belőlem cgi látványorgiával, amire annyi pénzt kivág a stúdió, amennyiből egy kisebb afrikai országot ki lehet húzni a szarból vagy minimum egy várost. Akkor lett elegem a látványfilmekből, amikor megtudtam, hogy az egyik fiatalkori kedvenc rendezőm mennyiből forgatott újra egy 70-es évekbeli klasszikust: 150 millió dollárból. Erre csak annyit tudtam kinyögni: kurva lettél, viszlát.
Persze Bollywood olyan mint Hollywood, de akkor is, utoljára csak anime kapcsán jött elő a szórakoztató filmeknél már 20-25 éve nem érzett snif-snif érzés. Sóhaj.
Akárki akármit is mondjon az indiai szuperhős filmről, a Krrish a műfaján belül tökéletes alkotás. Most pedig megyek és meghallgatom sokadszorra a zenei témáját.
Igazi hősöket akarok! És katarzist!

A császárgalóca Amanita caesarea az egyik legszebb gomba. Szerda reggel a piaci szakellenőr pultján találtam rá. A szakellenőr Erdélyből hozta a csodálatos gombákat. A császárgalóca a római császárok kedvenc csemegéje volt, innen származik a neve. Hazánkban is él, a savanyú talajú lomberdők melegebb részein. Sajnos ritka. Bár egyes kedvező termőhelyeken tömegesnek tűnhet. Ritkasága miatt kímélendő.

Néhány gomba témájú fotóm egy képen 2012-ből, ami a szárazság ellenére gombákban és gombás élményekben gazdag volt. Az idei még jobb lesz, mert a fő terv a gomba szakellenőri tanfolyam elvégzése. Tuti jó szakember leszek, mert belebolondultam a gombákba, és nem úgy, hogy befaltam egy marék Psilocybe cubensis-t. Egyszerűen érdekesnek találom a természet különceit.