1978-ban születtem Magyarország dél-keleti részén, Békés megyében. Ez a terület nem éppen technológiai központ, csak fogyasztója vagyok a 21. századi fejlesztéseknek, de néhányért nagyon hálás vagyok. Az internet például segített abban, hogy életben maradjak.
Külön öröm számomra, hogy gyerekként nem találkoztam a legmodernebb technológiával. Felnőttként komolyan gondolom, hogy az okos-eszközök kisgyerekeknek nem valók, mert egyértelműen károsak az agy fejlődésére.
Szerencsésnek tartom magam, hogy előéletem révén betekintést nyerhetek a technológia előnyeibe és hátrányaiba egyaránt. Józan ésszel meg tudom ítélni, mi segít életben maradni. Az internetet már említettem. Weboldalon teszem közzé írásaimat, melyeket magyarul írok és online fordító segítségével angolra fordítok. Ez a kommunikáció abszolút 21. századi módja. Sajnos egynyelvű környezetben élve nincs lehetőségem napi szinten élőben gyakorolni az angol nyelvet. A nyelv alapjait szorgalmasan sajátítottam el egyedül, néhány száz szót már ismerek és alapszinten tényleg tudok beszélni, de ez nagyon kevés a pontos kommunikációhoz. De nem adom fel az angol tanulást. Nem adom fel soha. Egyszerűen létszükséglet a globális világban, hogy az anyanyelven kívül egy világnyelvet is tudjunk.
Mivel szegény területen születtem és napi megélhetési nehézségekkel küzdök, nagyon érzékeny vagyok a társadalmi egyenlőtlenségekre. És mivel nő vagyok egy hímsoviniszta társadalomban, ismerek más hátrányokat is, amelyek alakították személyiségemet. De ezt a témát nem írom bele ebbe a bejegyzésbe. (Egyszer majd arról is írok, hogy milyen nőként szellemi munkát végezni, és abból megélni.) A lényeg, hogy a túlélés törvényeit a saját bőrömön tapasztaltam, és szellemi érzékenységem ellenére hevesen védem az érdekeimet.
Régóta tudom, milyen gyilkos versengés folyik ember és ember között, és a hatalom birtokosai sosem barátai az egyszerű embernek. Nincs szükségem szép hazugságra, pontosan tudom hogyan mennek a dolgok a világban. Az AI-fejlesztések körüli viták sem a "kisemberekről", hanem a hatalmon lévők érdekeiről szólnak. Ismerem a gazdagok beszédét.
Számomra a technológiai fejlődés adott egy kapaszkodót, ami a nehézségek közepette is megtart, hiszen választott hivatásomból adódóan egész életemben a létminimum alatt élek, de a szerzetes-harcos szívósságával. Életem súlypontját a valódi értékekre helyeztem.
Természetesen elsődlegesnek az élő természeti környezetet tartom, történeteim egyik alapmotívuma a természet, de emberként tisztában vagyok fajom fejlődési útjával, hogy a társadalmi együttműködés, a nyelv (kommunikáció), ill. bonyolult eszközök használata tesz minket különlegessé.
Kreatív emberként született mesemondóként nagy öröm volt számomra, amikor megkaptam az első íróeszközt, egy nagyon régi és alapszintű notebook PC-t. Windows 95 futott rajta, és csak néhány megabites belső memóriája volt. De nagy segítségemre volt, és ekkor írtam az első regényemet, és elkezdtem más történeteket is írni, például a Csillagvárosi rulettet. Most az írógépem egy 2013-as laptop, amit 2015-ben vettem használtan. Értékelem a szerszámaimat. Ez arra is vonatkozik, hogy ember vagyok. Ezért nem tűröm a hierarchikus rendszerek elnyomó taktikáját, és nem szeretem azt a tehetetlenséget, amibe a hatalmasok taszítanának. Bármilyen furcsa is, én vagyok a hős a saját élettörténetemben, aki bízik az erejében, megőrzi személyes értékeit, óvja, fejleszti és persze küzd másokért. Ezzel el is jutottam a bejegyzés címéhez.
Író vagyok, fekete nyomokat hagyok a fehér lapon, de érzem, hogy a kép fontosabb lett mint a szöveg. Ráadásul egy 80-120 ezer szavas regényt megírni elég nehéz feladat a mai figyelemtől megfosztott korban. Nem lehetetlen, de nehezebb. Ahogy a rádió sem tűnt el, úgy a könyv sem fog, de jelenleg vizuális kultúra vagyunk.
Sajnos még rajzolni sem tudok. Sok jó képességem van, például jó fotós vagyok, és mint látható, a szövegírás sem okoz gondot, plusz a zárkózottságom ellenére is sikerült megmutatnom előadói tehetségemet. De nincs időm mindenre.
Hőseim 20 éve bujkáltak a fejemben. Álmaimban láttam őket, de eddig nem volt képem róluk. Rajzoltam ezt-azt, de a rajzaim nagyon kezdetlegesek voltak. A képgeneráló mesterséges intelligencia fejlesztése és ingyenes elérhetősége lehetővé tette, hogy megmutassam hőseimet. Ahogy a mesterséges intelligencia egyre pontosabb illusztrációkat generált, szinte ragyogtam az örömtől. (Az eredeti angol nyelvű cikkemben ott vannak a képek négy történetemből: Babérliget, Birodalmi mágus, Pegazus szíve, Csillagvárosi rulett.)
Bármekkora mennyiségben tudok prózát írni és fotózni, és igen, tudnék regényt írni, mert a húszas éveimben három regényt írtam egy adott sorozathoz, amit hatrészesre terveztem. De a világ megváltozott, nekem is reagálnom kell a változásokra, haladnom kell a korral, valamint jobban bánnom kell az erőimmel. És tisztában vagyok a hátrányaimmal is, köztük a gyenge angol nyelvtudásommal, ami miatt nem tudok angolul írni. Ezért használom az online fordítót, ami nagyon hatékony segítség számomra.
Kifejezetten lehetetlen, hogy angolul írjak verseket, dalszövegeket, pedig ezek több munkámban is fontosak. Még rajzolni sem tudok, pedig mindig is szerettem volna látni a hőseimet. Teljesen bokán lőnének, ha nem tudnám használni a modern technológiai fejlesztések eszköztárát. Mint látható, az illusztrációkat Dall-E-vel készítettem. A ChatGPT két szempontból is segít, egyrészt az instrukciók alapján megírja nekem a verseket, dalszövegeket, illetve a rövidebb írásaimat is átnéztem vele. A gép határozottan jobban tud angolul mint én, így rá tud mutatni a hibáimra, javítani, javaslatokat tenni.
Mint minden alkotónak, nekem is az a célom, hogy megtaláljam a közönségem. Nyolcmilliárd ember él a bolygón, így biztos vagyok benne, hogy legalább ezren vannak, akik megértik a történeteimet, és cserébe segítenek a túlélésben. Win-win szituáció lenne, elérem a célomat, lásd a blog leírását.
Tisztában vagyok vele, hogy a szellemi munka, beleértve az írást is, az egyik legnagyobb teljesítményünk. A kreativitás gyakorlása mindenki számára előnyös. Mindenkinek van belőle több-kevesebb, és fejleszthető. Ez a mi közös kincsünk. Bár mint minden alkotó, nagyon öntudatos vagyok, de társas lényként nagyon jól tudom, hogy egyedül nem boldogulhatok, és van közjó. Ne feledkezz meg róla! Ismerd fel, ha valaki nem vesz téged figyelembe, és csak a saját érdekei érdeklik. Ne dőlj be a megtévesztésnek, a szép hazugságnak, az elterelésnek, a hatalom nyomásának. Védd az érdekeidet, jövődet, és ha már vannak, a gyermekeidét is. A mesterséges intelligencia fejlődése valóban új szintre emelheti fajunkat, és végül korrigálhatja a társadalmi egyenlőtlenségeket. Persze ehhez nagyon felelősségteljes emberekre van szükség, akik képesek egyesíteni két hősünk, Jézus és Dr. Spock szellemiségét.
A technológiai fejlődésnek köszönhetően húsz év után megvalósíthatom kreatív projektemet, és több emberhez eljuttathatom történeteimet. Végre kiteljesíthetem magam alkotóként. Tisztában vagyok vele, hogy sokan ugyanezt teszik, de ne feledd, hogy kapcsolatban állunk és kölcsönhatásba lépünk egymással. Mindannyian megtaláljuk azokat, akik már vártak ránk. Az alkotók is kapcsolódhatnak. Optimista vagyok, mert az életem nehézségei ellenére is eljutottam 45 éves koromig, vagyis élő bizonyítéka vagyok annak, hogy a türelem és a kitartás vezet valahova. Cikkem végére egy verset illesztek be, amit a Csillagvárosi ruletthez írtam a ChatGPT-vel.
A regény főhőse, Merwil gyerekkorában vette fel a nevét kedvenc meséje után. A mese főszereplője egy Merlin Willy nevű varázslatos nyúl volt. Szeretett hősöm egyesítette a nyuszi két nevét.

Vasárnap Szabadkígyósra mentem három gombásztársammal örülni a tavasznak és kucsmagombákat keresni. A Canon PowerShot A630 kompakt volt nálam, mert 8 km séta során cipelni a Nikon DSLR-t megterhelő és felesleges is.

Jól adtam címet a korábbi bejegyzésemnek: ChatGPT, a bolondok aranya, mert újabb napok elteltével tudom, hogy egy meglepően egyszerű eszköz, amit pusztán a felépítése és a gyorsasága tesz különlegessé, lásd neurális háló.
Nagyon haragszom a médiára. Valamikor úgy mondtam, 80%-ban hazudik és 20%-ban mond igazat. Mostanra az arány 99%-1%. Felültettek a hazugság hinta-palintára, és az a típus vagyok, akit rossz ötlet átverni. Szívből kívánom, hogy az összes szenzációbéres munkáját vegye át a robot, amit megtévesztő mesterséges intelligenciának nevezni, mert nem az. Ez egy nagyon gyorsan dolgozó, információrendező program, ami csak megadott információk alapján generálja a szöveget. Nem gondolkodik. Nincs mi gondolkozzon benne! És nem tud öntudatra ébredni, mert mégis hogyan tudna? Talán szól neki Morpheusz? "Ébredj, Neo, a mátrixban vagy."
Próbáljátok munkátokat támogató módon használni. Ha okosan átgondolod, hogy milyen munkafolyamatokat tudsz lerövidíteni a használatával és megtanulod értelmesen instruálni, hasznos eszközzé válik.
Nem, nem lesz belőle Skynet.

Miután két éjszakát töltöttem az "okos" szöveggenerátor faggatásával, elmondhatom, hogy garantáltan nem tudja elvenni az írók munkáját, mert mire megadod neki a megfelelő instrukciókat, addig akár meg is írhatnád az adott jelenetet és a saját stílusodban pontosan úgy ahogyan elképzeled. Mert az "okos" szöveggenerátor még tucatnyi adat megadása után is téved, mást ír, és semmi stílusa. A másik gond, hogy nincs memóriája. Amíg benne vagy egy adott téma kapcsán a kérdezésében, addig képes az adataidat pörgetni magában, de amint témát váltasz, huss, volt nincs semmi kapcsolata az előzővel. Direkt többször teszteltem, olyan téma kapcsán kérdeztem tőle, amihez oldalakon át adtam meg az információkat és semmit sem őrzött meg belőle. Itt kicsit megnyúlt az arcom, amint elképzeltem, hogy következő alkalommal mindent újra le kell írnom, hogy dolgozni tudjon. A fenéket! Maradok a saját "organikus intelligenciámnál".
A bolondok aranya az "új" szenzáció.

Két mai és négy tegnapi kép. Nikon D7500+18-55 mm kit obi. Csak saját célra hétköznapi dokumentumfotók, mert szeretek fotózni.

Kiegészítés: Személyes blog bejegyzést fogsz olvasni. Évtizedek óta zavar a kollektív tudat nyomása az elmémen; a hiedelmek, egy szóra redukált sugalmazások, amik rendre hamisnak vagy torznak bizonyulnak. Mert mégis mi Magyarország? És ez most nem politika, hanem egy kérdés, amivel a valóságot próbálom megragadni. Nem tetszik, hogy olyasmibe vagyok belerángatva születési helyem okán, ami tőlem idegen. Remélem, érthető voltam. Nincs más célom a bejegyzéssel mint valamiképpen értelmezni a valóságot, ami persze mindenkinél más, hiszen eltérő hátterű, idegrendszeri felépítésű emberek vagyunk. Ahány ember, annyi valóság és igazság. Nehéz közös nevezőre jutni, de legalább próbáljuk meg.

"Egy ország erejét az államhatalomtól független, cselekvőképes, gyakorlatban használható tudással rendelkező emberek adják. Támogatásuk legjobb módja, hogy hagyjuk élni és dolgozni őket. Ha így teszünk, az ország fejlődni fog. Ez a siker útja."

2022 nyarán döntöttem el, hogy változtatok az internettel kapcsolatos viselkedés mintámon, mert észrevettem magamon, hogy képtelenné váltam az összeszedett gondolkozásra. Van néhány dolog, ami fontos számomra, az egyik a tiszta fej, hogy a gondolatok akadálymentesen gördüljenek. Ezért nem iszom alkoholt, nem dohányzom, nem mérgezem az agyamat, de az internet kapcsán óvatlan voltam.
2005 második felében beszereztem életem első PDA+mobil hibridjét és bár ezzel egy gyerekkori álmomat valóra váltottam, de onnantól fogva internet-függő lettem. Kidobtam tíz évet az életemből, amit aktívabban és produktívabban is tölthettem volna. Megfosztottam magam több ezer élménytől, mert engedtem a félelmeimnek és inkább a biztonságosnak vélt kibertérben töltöttem az időt. Hát nem az, nagyon nem.
Olvasni kezdtem tavaly: Mary Aiken Cybercsapda; Adam Alter Ellenállhatatlan; Anna Lembke Dopaminkorszak; Cal Newport Elmélyült munka; Volker Busch Használd a fejed!. Ez utóbbit pont tegnap este fejeztem be. (A bejegyzés témájához kapcsolódik egy másik friss kiadvány, Johann Hari Tönkretett figyelem.)
Volker Busch könyvéből jegyzeteltem ki:
“A technológiák és az általuk szállított információk okos kiválasztása és óvatos alkalmazása azt jelenti, hogy megőrzünk valami ős-emberit, amit a 21. században sem kellene elveszítenünk: az autonómiát - automatizmus helyett”.
Igen, ez adta a bejegyzés címét, mert fején találta a szeget, vagyis felnyitotta a szemem, aha-érzést generált az elmémben.
Mindegyik könyvből írtam ki találó gondolatokat és a felismerések segítettek rendet tenni a fejemben. Egyértelművé vált számomra, hogy klasszikus csapdába ugrottam bele, mert minden függőség valójában tünet, a baj máshol van. A valódi gondot próbáltam elfedni önmagam elől a túlzott internet-használattal. Csak hagytam sodorni magam az információáradattal, ahelyett hogy szembenéztem volna a gyökér-okkal, aminek rothadása gyötör. Tudtam róla, hogy szociális fóbiás vagyok, és még van egy-két fel nem tárt mentális bokaficam az idegrendszeremben, de már a társas helyzetekben átélt kényelmetlen érzés elég volt ahhoz, hogy inkább a kibertérben töltsem az időmet. Pótcselekvés volt, akár az alkohol mértéktelen fogyasztása, és nem adta meg a feloldozás érzését. Hogyan is adhatta volna meg, hiszen nem megoldásként használtam, hanem elfedésként. Elrejtőztem a probléma elől, igazi szociális fóbiásként még önmagam elől is elbújtam.
Ez egy fenntarthatatlan helyzet volt, ami fokozta a kényelmetlenség érzését. De az információ mindig kézközelben van, és mivel engem könnyű megfogni a tudás ígéretével, rendre beleestem az információfolyamba. Aztán kievickéltem belőle az elolvasott könyvek segítségével. Újratervezem az életem és bátrabb leszek. Mégis csak 45 éves, középkorú ember vagyok, bőven felnőtt, nem kell rejtőzködnöm, elég élettapasztalatom van, mert a kibertérben mást is csináltam passzív információ habzsoláson kívül.
1997 februárjában csatlakoztam először a világhálóhoz. Egyből leesett, hogy egy korszakalkotó találmány, ami megkönnyíti a kapcsolódást. A függés később jött, az első “okostelefonnal”, aztán még fokozódott, mert elnyelt a kék nyúl ürege. 2009 szeptemberében nagy hibát követtem el, baráti unszolásra regisztráltam a kék arckönyvre. Az intuícióm jelzett, hogy ez nekem nem kell, de a barát szava erősebben hatott rám. Tanultam a hibából. Ezért a többi közösségi alkalmazás már nem igazán tudott berántani. A TikTok őrület teljesen hidegen hagyott. Bár van Instagram és Twitter fiókom, de egyre jobban taszítanak a rövid videók, amiket abszolút rossznak tartok, akkor is ha látszólag értelmes tartalmat kínálnak.
Mára eljutottunk oda, hogy kísérleti tesztekben az aranyhal pár másodperccel tovább tud figyelni mint mi, emberek! A figyelmünk megosztott, kapkodó, amiből tragédiák lesznek. Nem működik a multitasking! Erre az emberi agy nem képes. A fókuszált figyelem az igazán hatékony. Nem szabad megtörni a koncentrációt, mert időbe kerül, mire az agy újra a fő feladatra tud ráállni. Az okostelefon puszta jelenléte csökkenti a koncentrációt. Azt a nyavalyás tárgyat többet érintjük meg mint a legközelebbi szerettünket! Irracionális az érzelmi kötődés egy tárgy iránt, ami nagyon hatékony elektromos póráz és kémeszköz, ami monitoroz minket; személyes adataink árucikkek lettek. Az okostelefon megkönnyíti az életünket(?), de nagy árat fizetünk érte. Szintén Volker Busch könyvéből jegyzeteltem ki:
“Az ár, amit a multimédia-fogyasztásért és a folyamatos szórakozásért fizetünk, annak az időnek a hiánya, amelyben egyedül lehetnénk önmagunkkal. A digitális alapzajban és az információk lármájában ritkává váltak a kontemplatív percek. A következmény a csak csekély mértékben kifejlődött mentális autonómia, amely különböző módokon mutatkozhat meg: a saját szükségletek érzékelésének hiánya, a konfliktuskezelő képesség csökkenése, és alkalmatlanság a problémák felelős megoldására.”
“A figyelem több mint puszta nyersanyag és a gazdagság egy valutája. A figyelem egészen különleges személyes és intim tulajdonunk. Saját magunk határozhatjuk meg - és határozzuk is meg -, kit ajándékozunk meg vele és mire használjuk.”
Jó tanács, kisgyermekes szülők a gyerekeiknek adják! A szülői osztatlan figyelemnek kulcsfontosságú szerepe van a gyermeki agy fejlődésében. Eleve nem tudunk kétfelé figyelni, a multitaskingra nem képes az agyunk, és a gyermek fontosabb mint pár tucat tiktok videó.

A célorientált karakter a jó történetmesélés, a valódi dráma kiindulópontja.

A karakter valódi jelleme krízis helyzetben mutatkozik meg.

Ki a karakter?
Honnan jön? (A múlt, a tapasztalatok/traumák meghatározzák a karaktert!)
Mit akar?
Mi akadályozza meg abban, hogy ezt elérje?
Mit kell tennie, hogy legyőzze ezt az ellenállást?

CÉL/SZÜKSÉG/HIBA/VÁLTOZÁS

Premissza: a történet rendeltetése:
Erkölcsi tisztaság erősebbé tesz.
karakter konfliktus megoldás

Az író meggyőződése, a történet premisszája, amit bizonyítani kell az olvasó számára.

Az olvasó elvárásai: új információ igénye ( például klasszikus történet új formában), kötődés igénye (ráismerni a hősben önmaga vagy ismerőse valamely vonására), konfliktusrendezés igénye (a hős megoldja a problémát), teljesség igénye (minden kérdés megválaszolásra kerül, a hős minden problémát megold vagy másként áll hozzájuk).

A hatodik ipari forradalom előszobájába betuszkolva, ami a kibertérben található, picit idegesen pislog bennem a luddita, hogy "elveszi az AI a munkámat". Részben művészettel foglalkozom, éveket öltem az életidőmből a kreativitásom fejlesztésére, és erre középkorúként a képembe robban, hogy fölöslegesen izzasztottam az agytekervényeimet és gyarapítottam az idegi szinapszisaim számát. A szellemi tulajdon kérdését roppant lazán kezelve, az internetre felpakolt mérhetetlen adathalmazra ráeresztett gépi paraziták hamisan csengő ígérettel csábítják a felhasználókat. Jobban mondva még nem a gép hálóz be, hanem a gépisten teremtői, akik olyan szellemet eresztenek rá a nagyobbrészt együgyű emberekre, hogy félelmetes.
Visszatérek a földhöz és zöldség termesztéssel fogok foglalkozni. A technológiai fejlődés már nem a javamat szolgálja. És talán soha nem is szolgálta. Itt van a sok technikai eszköz, egy laptopon írok, és a kibertérbe vetem szavaimat, meddő semmibe.
Majd jön egy forró nyári nap, az elektromos hálózat nem bírja és végre a valóság győz. De szép is lesz. XD