Egyre több cikk szól a BKV anyagi gondjairól, meg arról is, hogy milyen állapotban vannak a régi, szovjet metrókocsik... A finanszírozási gondok egymásba folynak, növekvő árként készülnek elmosni az egész vállalatot. Ebből is a "kisembereknek" lesz leginkább baja.

Kérdés. Ki mivel fog járni, ha leáll a tömegközlekedés a fővárosban?

Egy videó.
Egy blog.
Egy wikipédiás cikk.

És egy a témához nem illő dal.

A jobb kezem látható a húgom készítette fotón. Éppen a szilveszteri töpörtyűs pogácsákat szaggattam ki. Az ünnepi időszakban konyhai ámokfutást rendeztem, mert én örököltem a nagymamáktól a sütikészítés ösztönös tehetségét. Senki más nem készítette volna el a hagyományos süteményeket a családból. Szerencsére a süti készítés számomra nem unalmas kötelesség, hanem élvezetes, lázas alkotás, aminek a jutalma a finom késztermék. Nyamm-nyamm. Kétségtelen, hogy lelkesen készítem és eszem a süteményeimet.

Ez egy ismerős kép, mert már egyszer kiraktam a blogomba, de a mostani cikkben is helye van. A bejglinél számos "banánhéjon" el lehet csúszni. A receptje egyszerű, de az elkészítése nehéz menet, és a töltelék víztartalmának a helyes belövése is külön figyelmet igényel. Rendre kireped egy-egy.

Tegnap késői laskagombát találtam, ma téli fülőkét. Az átlagosnál enyhébb, télre picit sem emlékeztető időjárás kedvez a gombáknak. Érdemes körülnézni parkokban, erdőkben, mert bárhol rálelhetünk a télen termő fajok termőtesteire. A fiatal termőtesteket szedjük le. Laskánál, fülőkénél is a tönköt ne használjuk fel főzéshez, mert ehetetlenek.

Tegnap kora reggel a reggeli bevásárlásból visszaérve, az előkertben megálltam és alaposan körülnéztem. Jól tudom, hogy a hóvirágok hagymái szeptemberben felébrednek nyári álmukból és előbb gyökeret majd leveleket kezdenek hajtani. Így december végén általában a szorosan összezáródott levelek már a föld felett vannak. Nem kellett csalódnom, megtaláltam a kb. 3 centi magas hóvirágokat. A virágok a levelek közt rejtőznek, épp csak a fehér hegyük látszódik ki. Jól tudják, hogy várniuk kell az igazi enyheségre, becsapós az időjárás. Azonban a belső órájuk működik, így ők már a virágzásra készülnek.
Jó érzés volt látni, hogy minden megy a maga útján a természetben. Ez az igazi körforgás.

Megjegyzés: A fotót másodikán készítettem róluk.

2000 óta idén sikerült a legjobban a Karácsony. Minden a helyén volt. Régen éreztem az ünnepet jellemző egyedi, kellemes érzést. Most teljesen átjárt. Huh, de jól esett. Kár, hogy véget ért az ünnep, el is illant a különleges hangulat. Pedig a kellékek még mind a helyükön vannak, a karácsonyi webrádiók is szólnak, ha rájuk kattintok, de sem a kellékek, sem a zene nem hozza vissza a hangulatot, melynek kialakulásához elengedhetetlenül szükséges, hogy sokan, milliók érezzék. Ez, a milliók közös érzése adja meg az ünnepnek az összetéveszthetetlen, egyedi hangulatát. Tudom, miről írok. Határozottan érzem a különbséget, és nemcsak bebeszélem magamnak, hogy a Karácsony több a hétköznapoknál.

Persze a lelki tartalom mellé az anyagi is társult ételek alakjában. Sokéves rutinomnak köszönhetően sikerült időben elkészítenem a süteményeket. A képen a "csúnya, de finom" diós bejglijeim láthatók. A negyedikből már csak egy darabka volt a fotózáskor. A két mákos nem fért rá a sütőtepsimre. A diós bejglim egyedi ízét a kandírozott narancshéj adja. Annyira jól sikerültek, hogy mostanra mind elfogyott. Hat bejglit ettünk meg. De sütöttem még juhtúrós pogácsát és hókiflit is. Szerencsémre örököltem a nagyanyáimtól a sütikészítés tehetségét. Ennek köszönhetően, bizonyos értelemben ők is jelen voltak a karácsonyi asztal mellett.

Délelőtt a rádióban egy szuszra mindent elmondtam, amit még mondani akartam Karácsony kapcsán. Beszéltem a család fontosságáról, a reményről, és a megújulásról.

Szeretem a Karácsonyt. Ezért írom nagybetűvel, pedig tudom, hogy kisbetűs főnév.

Visszatérek a konyhába, mert szervezési csúszások miatt most készítem el a sütemények első adagját, háromféle töltelékkel hókiflit: diós, túrós, szilvalekváros, és a hagyományosnak számító diós, mákos bejgli duót.

Aztán eldőlök és csak pislogok ki a fejemből, élvezem december 24.-nek csodálatos nyugalmát.

Békés, áldott Karácsonyt kívánok a Ph! szerkesztőinek, olvasóinak és családjaiknak!

Josef H. Reichholf: A kék bolygó, Bevezetés az ökológiába
részlet

"Az élet összességéből 0,03 ezreléket birtokló ember az összes produkció több mint 10 százalékát fogyasztja el - ez az igazi nagyságrend; olyan ijesztő mennyiség, mely tudatosítja bennünk, hogy a Föld is véges. Már rég nem áll minden korlátlan mennyiségben rendelkezésre, ezért nem csoda, hogy az ember nem csupán befolyásolja, hanem többé-kevésbé kizsákmányolja a Földön az összes (de legjobban a termékeny) élőhelyet. A még valamelyest érintetlenül fennmaradt kevéske helyről szól a természet és a természeti erőforrások megóvásáért folytatott világméretű küzdelem. Az, hogy ezek miért nem, illetve miért csupán kismértékben kerültek hasznosításra, magyarázatot ad a természet produkciójának módjára."

12.20. Karácsonyig 4 nap van hátra. Muszáj célra fordulni, és elszántabban haladni a kötelező ünnepi pontok kipipálásával. Ezért délután hattól este nyolcig megtörtem a bejglibe szánt diót. Kemény voltam, kíméletlenül csaptam le a kalapáccsal, repült szerte szét a dióhéj- és bél a szobámban, de nem álltam meg, az utolsó szemet is agyonütöttem. Bőségesen kiéltem agressziómat, és elégedetten sepertem fel a brutális tett szétszóródott bizonyítékait. A dióbelet bezacskóztam és beraktam a hűtőbe. Péntekig vár a sorára, amikor ledarálom, sűrű cukorsziruppal elkeverem, kandírozott narancshéj darabkákkal ízesítem, és megtöltöm vele a bejgliket. Nálam a diós a nyerő. Bár most olyan tömény dióillatban üldögéltem, hogy pár napig tutira nem tudok dióra gondolni. Jóból is megárt a sok.

„A rafflésia, más néven óriás bűzvirág szinte minden tulajdonsága különleges. A földkerekség legnagyobb ismert virága. Nemzetségének fajai az egyre fogyatkozó délkelet-ázsiai trópusi esőerdők egyik természetvédelmi jelképévé váltak. Nincs levele és szára, csupán élősködő virágai emelkednek ki gazdanövényének hajtásából. Vörösesbarna színe és bőrnemű tapintása éppúgy rothadó, állati tetemekhez teszi hasonlóvá, mint illatanyagai.
Jókai Mór is az „Egész az északi pólusig” című regényében írt róla: „Az óriási rafflesia, félig gomba, félig virág, melynek átmérője nagyobb emberi lépésnél, levelet sem küldve előre, pattan ki a földből.”

A teljes cikk a TermészetBÚVÁR magazin 66. évfolyamának 5. számában olvasható el.