Google Pixel 2 XL és a telefonon Snapseed, az asztali gépen Gimp utómunka a képeken. Régen voltam "zöldben", így kihasználva a kellemesebb nyári időjárást sétáltam több mint tíz kilométert.

Megjegyzés: Valaki szerint klisésen és inkompetensen írok és beszélek a klímaváltozásról. Nos, khm, próbálok gyöngéd és nőies lenni, ezért ##>@>&#{{[{[{ neki. Lásd kiégett gátoldal. Ilyen aszályt még nem éltem meg 44 évem alatt.

Három év képanyagát néztem át, hogy össze tudjak szedni pár képet a bejegyzéshez, vagyis mindenki nyugodjon meg, a tél egyre erőtlenebb évszak, és ahogy gyengül úgy erősödik a nyár. Pár nap és ismét élvezhetjük a 40 Celsius fokos napi maximumot. Nem véletlen, hogy a jelenlegi klímaváltozást nevezzük globális felmelegedésnek is. A növekvő hőmérsékletnek komoly következményei vannak. Helló, Mad Max! Érdekes megélni, ahogy a sokféle jövő forgatókönyv közül az egyik éppen megvalósul. Létrehoztunk egy disztópiát. Minden felívelő szakasz után jön a hullámvölgy.

Fórumtárs ajándékaként ma megérkezett hozzám egy icike-picike alma. Megdöbbentően kicsi. Valami nagyobbra emlékeztem iPhone SE kapcsán. Maga a készülék tökéletes állapotban van. Asztroszürke színű. Döbbenetes élmény. NAGYON PICI! Nincs nagy kezem, de még a tenyeremhez mérten is apró. Hűha. Újabb feladvány, hogyan fogjak biztonságosan egy ilyen édes almácskát. Lehet, hogy visszasírom a péklapátjaimat. A fotón a bal oldali phablet a Nokia 2.1, amit 2019. januárjában vásároltam, miután 2018. őszén a négy évig használt Nokia Lumia 520 végleg megadta magát és leállt. WP vonalról ugrottam át Androidra. Kell a változatosság, és végre egy iOS rendszerű okostelefonnal gyarapodott a gyűjteményem.

2017. július 16-án publikáltam a blogomban.

Uszadék jelentése: valami, amit visz a víz. A képen nincs se folyó, se vízi hulladék, csak a szántók. Azonban a történelmi uszadék sorozatomban a folyó az idő, és az uszadék az ősök nyomai a szülőföldemen.
Ma Atival a szüleimnél ebédeltünk Fényesen. Ebéd után kigurultunk Békéscsaba határába. Februárban még a fagy idején gondoltam rá, hogy meg kéne nézni a Kápolna-halmot. Akkor elmaradt a túra, de most ismét felötlött bennem. A fagy után az aszály dermesztette meg a földet. Esős időszakban legendásan rossz a határban közlekedni, mert magas agyagtartalmú kötött talajaink rettenetes sárrá változnak. Ennek emlékei a traktorkerék vájta mély barázdák a földúton, amiket Ati igyekezett kikerülni. A felkavart por követte az autót. Az erős napsütés gyorsan melegíteni kezdte az utasteret, de az ablakot letekerni rossz ötlet volt, mert a por egyből fojtogatni kezdett. Szerencsére nem kellett messzire mennünk. A Kápolna-halom kb. három kilométerre van a családi háztól.

Nem érdekel a profi fotózás. Egyszerűen élvezem a pillanatok begyűjtését a valóságból. Keresem, amikor a valóság elemei harmonikus összeállásban vannak és van elég fény megörökíteni a szépség illúzióját.

A margarétás kép szerkesztése során belém mart a keserűség, a hiábavaló élet keserve. Hiába törekedtem egyről a kettőre jutni, valahogy átadni az "üzenetet", úgy érzem, kudarcot vallottam.