Soha nem voltam nagy Priest rajongó, sőt még csak heavy metal se, persze a klasszikusokat ismerem, meg is hallgatom, de már egy újhullámost kihagyok. Nekem az old-school death és thrash a szívem csücske, meg a stoner, doom. A koncertre hirtelen ötletből mentem fel, volt fuvar visszafele, meg úgy voltam vele, csak nézzük már meg, ha rá is érek, a jegy sem vág földhöz. Rajongóként jöttem ki este 11-kor az Arénából. A dalok persze jók, az új lemez is nagyon erős, meg nem szégyen szeretni a régi heavy metalt, de a koncert maga fantasztikus volt. Pedig aggódtam azért, egyrészt Halford hangja, másrészt állóképessége miatt, láttam olyan felvételt, ahol bottal ment a színpadra. Na, itt ilyen nem volt. Viszont másfél órában megmutatták, mi is az a fémzene. Kár, hogy Tipton nem tudta már vállalni a koncertezést a betegsége miatt. Andy Sneap-el nincs bajom, de nem kimondottan az a fajta gitáros, akit ide el tudok képzelni. Richie Faulkner viszont egy kibaszott ripacs, egy igazi gitárhős, ha nincs Halford, akkor ő viszi a show-t. De mivel van Halford, és remek formában is volt, így övé a buli. Hatalmas volt. Az a klasszikus, sok fényes, nagy színpados koncertélmény. Az a fajta koncert, amiknek leáldozik, ha ez a generáció befejezi. Egy Sabaton, Hammerfall nem ér a nyomukba sem. De a többi stílusban is ez a helyzet,

Nem vagyok perverz, csak haladok a korral. (Még mindig: Rock&roll feeling baby, rock&roll feeling.....)