Tisztelt fórumozók!

Vegyészmérnöknek tanulok, most fejezem épp be a BSc-fokozatot. A jelenkezésem már beadtam MSc-re. Mindkét képzést a Budapesti Műszaki Egyetem berkein belül végzem, végeztem.

Mindig vonzott az informatika világa, úgy érzem hogy a logikám és a türelmem meg is lenne hozzá, hogy elmélyedjek a szoftverfejlesztésben, és legalább egy félbéna coder-monkey szintjére felküzdjem magam. Az ismerőseim közül sokan csinálták és csinálják ezt, akik tehetségesebbek.

Persze, benne van, hogy nem szabad, hogy a pénz motiváljon, de valamennyire az is beleszámít az egyenletbe. Ha még azt is hozzávesszük, hogy nem lenne a szervezetem állandó vegyszerterhelés alatt, egyre vonzóbb a dolog.

A következő a kérdésem:

Mennyit keres...
egy coder monkey,
egy vegyészmérnök - milyen szakterületen
és egy rendes, kikupálódott szoftverfejlesztő,

illetve milyen jellegű munkát végeztek?

Sziasztok. Van két képem két régi memóriakártyáról. Király dolog ez a .bin fájl, mert tartalmazza a törölt fájlokat is, visszaállíthatóan. Az összes bajom csupán annyi, hogy az IsoBuster ingyenes verziójával nem tudok hozzáférni a képek tartalmához. Lassan koptak az ujjbegyeim és a türelmem a guglizásban, de nem találtam megoldást a problémára.

Mivel férhetnék hozzá egy .bin fájl tartalmához amit linux alatt csak kidédéztek nekem?

(Ha a linux natívan kezeli az ilyen fájlt, az is megoldás, letöltök gyors valami disztrót pendrivera aztán megpróbálom az alól... ?)

Arra készülök, hogy visszamenjek a gimnáziumomba, és beszéljek osztályok előtt az egyetemi életről. Szándékosan nem azt mondtam, hogy arról, hogy mit csinálok én, bár azt is biztos el fogom mondani.

Az az érzésem, hogy amiko én voltam gimnazista, nagyon sokan dobták el az idejüket és az erejüket olyan dolgokra, amikkel nem jutottak előrébb. Szeretnék hatni a hallgatóságomra. Ha már csak egy-két ember elgondolkodik azon amit mondok és nyit a világra - legalábbis az általam vélt fontosabb részére - akkor megérte elmennem.

Úgy szeretném őket megszólítani, hogy úgy érezzék, nem vagyok olyan messze tőlük. Ez azért is piszkosul nehéz, mert amikor én voltam 16-18 éves, már akkor nagyon messze éreztem magam a korosztályom általános mentalitásától és érdeklődésétől.

A tanterembe egy vázlatot viszek be:

- Az egyén fogalma
- Mire fordítok időt és energiát?
- Mik a céljaitok, és hogy jöttök erre rá?
- Erősségeitek, gyengeségeitek?
- A belső kényszer ereje
- Lean szemlélet a tanulásban
- Miért olyan nehéz ez? - mit mond a média a sikerről és boldogságról?
- miért nehéz befelé figyelni? - a közösségi oldalak hatása
- konfliktusaitok kezelése - felismerni mit "hozol otthonról", és megkeresni a saját véleményedet

Azt szoktam meg az eddigi éveim során, hogy a jófogás-vatera tengelyen mozgó embertömeg igen színes. Sok igazi taplóval találkoztam már, okosan fényképezett romokkal, vagy kötekedéssel vevői oldalról. Ezért úgy döntöttem, hogy mivel a hardveraprón eddig csak jó tapasztalataim voltak, itt próbálom meg az ingyen elvihető cuccokat rásózni másokra.

Hogy mi volt ingyen elvihető?
Levetett telefonok mindenféle hibákkal és tartozékokkal, de volt közötte 100%-os is. Nem foglalkoztam vele, volt olyan, aminek még a típusát sem tudtam.
Kukából összelegózott gitár
Egy két régi router
Régi webkamerák
Régi videokártya
DVD lejátszó
Kazis diktafon
etc...

Látható, hogy azért nem teljesen értéktelen dolgokról van szó, de ha utána akarok járni, hogy mindegyiknek gazdája legyen, akkor 2-3 ezer forintokért árulgathatom hónapokig. 16 évesen még a türelmem meg is lett volna hozzá, de manapság már nem. Ezért feltettem hogy ingyen elvihető, cserébe csokit, gitárhúrt, kukoricakonzervet és barna sört elfogadok, de ezt egy esetben sem kértem vagy vártam el privát üzenetben. A következő karakterekkel találkoztam:

Hát, kedves olvasóm, hol is kezdjem...

Mégis oda jutottunk, hogy átadásra és használatba vételre kerül a motor előbb vagy utóbb. Aki nem követte, annak rövid összegzés: Július elejére elkészült egy szép simson S50B az akkori barátnőmnek, akivel végülis az átadás hétvégéjén szakítottam. A motornak mégis lett gazdája családon belül (szemöldökvonogatás - aki benne van az úgyis érti a poént), tehát előbb-utóbb elkerül valakihez a gépsárkány, aki értékeli.

Mielőtt viszont a gondjaira bízom a motort a motorozni vágyó bizonyos személynek, ki kell gyomlálni azokat a nem túl súlyos, de kellően idegesítő hibákat, amik a három hónap használata és gyepálása alatt előkerültek. Szám szerint a következők:

- Az óra csak sebességet mér, távolságot nem

Már megvettem a csereórát az aug. 20-i veterános börzén, ami méri minkettőt. Sajnos beszerelés előtt a kenését nem ellenőriztem, és így eltéptem az óraspirált. A feladat tehát spirál beszerzése és cseréje az új órával együtt.

Az elmúlt hét a szakmai oldalról egy katasztrófa volt. A kémia nem megy (az MTA-n), mert semmi nem úgy akar menni, mint a sokat bújt szakirodalom szerint kellene. A héten két zárthelyim volt, és ebből az egyik biztos bukta, a másiknál is csak a vak szerencsében bízhatok, hogy megvan. Szétzilált, rossz időbeosztású hét volt, ami nagyon sok munkakedvet adott a végére, mert most látom, hogy össze kell kapnom magam, ha azt akarom, hogy működjenek a dolgaim.

Mindig vannak ilyen motivációs gödrök. Sokszor írtam is róluk, mert olyakor gyakran éreztem magam elveszve, a világból kihagyva. Úgy éreztem, hogy nincs értelme annak amit csinálok és ahol vagyok.

Most kimaradt a gyötrődés. Az egyetlen dolog amit érzek, az a hála. Tudom, hogy felfelé jövök mind motiváció mind munkakedv tekintetében. Hálás vagyok azét, mert ott lehetek, ahol most vagyok. Hálás vagyok a szempárért, aki rámnéz. Ugyanígy a finom ételekért, a meleg vízért amiben a kezemet megmosom. A vonatért ami hazahoz, az ismerősért aki kezet ráz velem amikor üdvözöl. Nagyon megtaláltam a harmóniát és a békémet. Még a fáradtságért is hálás lettem, hiszen azt ki lehet pihenni.

Részben elhagyom ezt a blogot. A filozofálgatás, egyéb szakmai - műszaki tartalom marad, a csöpögés átköltözik. Ez egy búcsúcsöpögés. Többet nem adok errefelé

Köszönöm a sok lelkesítést, a tiszta gondolatokat és az eddigi nagy közös röhögéseket.

Hiszek abban, hogy a szónak ereje van. Áttúrtam a régi blogom, és ezt. Összegzem ebben a posztban a kedvenc gondolataimat. A jelölt posztokat ajánlom Neked, aki a linket megkaptad.

Ez a blog (2015-től)

[Optimista nihilizmus] - gondolat
[purgatórium] - gondolat
[Kakukktojás] - gondolat
[Legközelebb óvatosan álmodj!] - gondolat
[Hogy féljek, meg kellett ijednem magamtól] - gondolat
[Levél a nyári gyakorlat közvetlen főnökének] -
[Jól eső rendbontás]
[Az élet rövid, meghalni kötelező]
[Levél a barátomnak] - gondolat
[Az óra számol] - gondolat
[Szabad gondolatok.]

Vannak gondjaink. Vannak jobb és rosszabb napjaink. Sokszor nyomasztanak kisebb nagyobb terhek, amik mindenkinek az életében jelen vannak, vagy előfordulnak valamikor. Annyi minden miatt lehetsz szomorú, hogy lassan Dunát lehet vele rekeszteni, felesleges is most mindent felsorolni.

Szeretném, hogy ezt a szöveget most figyelmesen olvasd. Ne csak úgy átrohanva a sorokon, mint a kötelező olvasmányokban. Szívd magadba ezt pár gondolatot.

Nagyon kicsik vagyunk. Az emberi egyénhez képest felfoghatatlan mértékű a tér és az idő. Mi csak egy sziklán száguldó maroknyi értelmes lény vagyunk. A létünk pillanatnyi és törékeny. Egészen annyira törékeny, hogy lehetséges az, hogy a poszt olvasása közben ájultan lefordulsz a székről és vége van. Nem csak a Te életed, mindenkié pillanatnyi és törékeny. Kiterjedés nélküli pontok vagyunk a végtelen univerzumban. Ha megszűnik bármelyikőnk, nem marad nyoma pár évnél - évtizednél tovább. Ez a pár év és évtized pedig pont annyira törpül el a gyakorlatilag megszámlálhatatlan időmennyiség mellett, mint ahogy egy hidrogénatom törpül el az egész Nap tömegéhez képest. És most ennek a hidrogénatomnak a lelkével fogunk foglalkozni.

Ami a múltkori motoros poszt alól lemaradt...