Ma tudtam meg sok részletet az ármánykodásból.

Én vagyok az Onoka. Van egy hitelre vett lakásom Pesten, jól áll a szénám, adott a közelgő diploma és mellette munka, és eddig - lekopogom - jó élet felé haladok, sőt. Jó életem van.

A szüleim elvannak, apu mérnök, anyu tanárnő. Bőven elég amit hazahoznak, pláne úgy, hogy pár éve már én is kereső vagyok. Az alábbi történet egyik szereplője sem éhezik vagy szenved hiányt bármiben.

Nagyapám meghalt két éve ősszel. Szerettük nagyon, nagy szövegei voltak, és egészen 15 éves koromig nem jöttem rá hogy nem a vér szerinti nagyapa. Anyai oldali nagyszülők, mama még él és jó egészségben él. A jog szerint anyukám a nem vér szerinti nagyapa után semmit nem örököl. Anyukám szerint ez ugyan jogos, de nem etikus. Szerintem sem, tekintve hogy 50+ évet anyukám családjában élt élete végéig. A ház másik fele a nagymamánké. Biztos vagyok benne, hogy a nagybátyám minden követ megmozgat majd, hogy megszerezze az egészet - persze a kifizetését leszámítva. Egyszerűen nem olyan alkat. Közel kétszer annyi bevételből gazdálkodik a családjuk mint a miénk, de nagyon rosszul bánnak a pénzzel. Összezsúfolva élnek felesleges kacatok között, túl sok gyerek túl kevés helyen, de közben minden rettenetesen exkluzív kell hogy legyen.

Az írás válasz erre a személyes bejegyzésre.

6-14

Az általános iskolában figyeltem fel egy különleges tulajdonságomra. Amit mondtak, megértettem. Amit feladtak, könnyedén megcsináltam. Nem okozott számomra nehézséget az iskola. Mellette számos fakultatív foglalkozással próbálták a szüleim lekötni az energiámat. Olyan voltam, és vagyok azóta is, mint egy mókus, ami mindenfelé rohangál gyors cikkcakkban, és az eldugott zsákmányt keresi. A figyelmem pontról pontra ugrált, nagyon gyors voltam asszociációkkal és erős volt a memóriám. Csodagyerek még sem lett belőlem, mert a képesség vagy a motiváció hiányzott ahhoz, hogy kiemelkedjek a társaim közül, mondjuk versenyeken.

A tétel mondatom az volt, hogy csináljuk meg a feladatot minél gyorsabban, majd húzzunk vissza pihenni, szórakozni, vagy akármi mást csinálni.

Konyha hátfal burkolása a cél. Minden megoldásnak próbáltam utána nézni, és egyelőre mindenre nyitott vagyok. Szívesen hallgatnám meg egy-egy módszer előnyeit illetve hátrányát.

Jelenleg a konyha hátfal teljesen csupasz. A következő megoldások közül melyiket a legkönnyebb - és legolcsóbb egyszerű halandóként kivitelezni? Műszaki érzék és türelem adottak.

- csempézés vagy burkolás nagyobb lapokkal
- munkalap-szerű anyag hátlapként
- edzett üveg lapok (nagyon drága, legalábbis amit eddig találtam)

Ki milyet csinált eddig házilag?

Ma hajnalban egy rossz álom a fejemre olvasta a gyerekkorom hibáit.

Gyerekkorom
Apukám szekált. Nem csak úgy aranyosan néha, hanem egészen gonoszul. Volt, hogy már anya szállt rá, hogy ne szekáljon, hiszen ő látta, hogy a szemem már kicsit jobban csillog az átlagosnál. Persze a fiúk nem sírnak, akkor sem sírtak. Inkább gombóccal a torkomban ültem végig egy családi ebédet, vagy akár ennek kibővített formáját, ahol vendégek is a közönség részét képezték. Persze anya sem volt mindenható, a szekálás egészen sokáig folytatódott. Nem mondhatom, hogy rossz apukám van. Gyerekkoromtól kezdve dolgos, becsületes embernek ismerem, és sok időt töltött velem, amikor kicsi voltam. Emlékszem ahogy nyírtuk a füvet, együtt takarítottuk az autót. Emlékszem, hogy hozott haza biciklivel az iskolából.
Egyszerűen csak az ő apja is szekálta őt. Annak idején, nyolc évesen beírattak zongorázni. Pár év múlva apa megkért, hogy tanítsak meg egy darabot neki, amit nagyon kedvelt. Elkezdtük. Én nagyon örültem a haladásnak, anyának újságoltam boldogan hogy apa milyen aranyosan próbálkozik. Erre apa vérig sértődött, hogy őt szekáltam. Szóval ilyen természete volt a szekálással.

Vettem egy lakást.

Megtekintéskor ott volt az elektromos fűtőtest. Szerződéskötés után már nem. Fénykép, bizonyító erejű dokumentum nem készült.

Egyetlen plusz van, hogy a barátnőm eljött velem megnézni, és ő is emlékszik, hogy ott volt a fűtőtest.

Mi védene meg attól, hogy ne lopják fel a földről a laminált padlót, vagy hogy ne lopják ki az ablakokat meg a bojlert ennyi erővel?

Az előző élet-tervezős írás folytatása, szakmai és személyes oldalról visszatekerve, megvizsgálva az elmúlt másfél évet és a jelenem kérdéseit.

Előző írás 2019-09-30

Rendhagyó módon előre fogom venni a kérdéseimet, mert rövidek és velősek:

Mit takar egy géptervező munkája? Sok tárgyunk van, sok különböző területbe betekintünk, de a kérdés az, hogy ez milyen gyakorisággal, milyen területeken fordul elő?

Mi szerintetek az, ami elengedhetetlen egy párkapcsolatban?

Szerintetek a lakáspiac merre mozdul? Budapesten lehet, hogy meg tudnék csípni valami picikét a gondosan kuporgatott zsetonból.

A "Merre tovább" érzés sajnos cseppet sem enyhült bennem a legutolsó írás óta. Most, hogy az oktatás lassan a helyére kerül, és már lassan, de biztosan fogynak a tárgyak a diplomamunka mellől, más kérdések kezdtek el foglalkoztatni. Nem látom magam a jövőben. Sem betegen, sem egészségesen, sem boldogan, sem szomorúan, sem gazdagon, sem szegényen. Teljes Limbo-ban vagyok, a szüleim házában élek és dolgozom, néha már csak azért találok ki teendőket, hogy legyen miért elmennem otthonról. Olyan ez, mint minden nap üres tejbegrizt enni. Egyre nehezebb ránézni. Már néha egy e-mail megírása komoly fájdalom, vagy egy telefonhívás. Most kicsit jobb, de nem tudom, meddig.

Megnyitom az ablakot,
Színek, pompa, illatok,
Megnyitom a fèszbukot,
Az egyén már itt elbukott:

Csökkentsük a szenvedést,
Nézzünk apróhirdetést!
A lét fájdalma nem kapar,
A görgő hangosan hadar.

Ne szólj, ne zavarj, ezt itt
Most éppen nézem!
Kevésbé mar így a fájdalom
Merengve száz színes csillagon.

Ingerelj, szúrj, akarni akarok
Valamit, ami majd mindent megold.
Hangszer, hardver, álmaim,
Autó, veterán motor.

Aztán amikor elmegy az áram,
Vagy az internet egy kicsit,
Felállok, sóhajtok egy nagyot,
És én is végre: kikapcsolok

Avagy így lett pár percre Siófok Kanada:

Találtam egy könyvet. Már nem is tudom, hogy sikerült ráakadnom, mondhatni véletlen volt. A könyv sajnos csak angolul érhető el - ahogy látom, az önsegítő könyvek közé tartozik. Ez már képezni szokott egy adag vaskos szkepticizmust, hiszen önsegítő könyvnek álcázva el lehet adni a szcientológiát is - csak hogy egy példát említsek, de a Szabó Péteres önsegítés is elég jó alkalom arra, hogy a kategóriát messze elvessük.

Ahogy az óvatos olvasást elkezdtem, a könyv két lábbal a földön, realisztikusan, példákon keresztül mutatta be, hogy a szüleink - akik sokszor ugyan a legjobbat akarják a gyerekeiknek - hogyan nem siettek a segítségünkre érzelmi érésünk során. Ahogy egy szülő éli az életét, amilyen hatások érik a munkahelyén vagy érték a gyerekkorában, mind kihat ránk. A mű pedig hozza sorba a tipikus hatásokat, és a jellemhibáinkat hozzá.

Marhanagy élmény volt átélni, ahogy olvastam a könyvet és gondolkoztam egy-egy rész végén, hogy milyen helyzetekben vártam volna egy kicsit több megértést, akár csupán kiváncsiságot arra, hogy miért szeretnék valahogy másképp csinálni, mint ahogy a szüleim elvárják. Rengetegszer a szöveg kellős közepén akadt aha! érzésem, és abba is kellett hagynom az olvasást, annyira rádöbbentem a megfogalmazott igazságokra. Még gyerekkori barátok - akivel gyakorlatilag együtt éltük meg a felnőtté válást - jellemhibái és szülei is be-beugrottak.

Kedves Mx5-tulajok. Szeretnék venni egy szép példányt '98 előttről. De nagyon tetszik, tipikusan a rózsaszín köd állapotában vagyok.

Miért NE vegyek? Milyen hátrányai vannak? Mivel szúrok ki magammal, ha beruházok egy ilyen csodába? Főleg tulajdonosok véleményére lennék kiváncsi.