Ezerháromszáz kilométer. Ennyi jutott nekünk. Hazafelé haladtam, nem hajszolva a motort - aki olvasott, az tudja, hogy a kanárisárga schwalbe az alany, aki nem, annak pedig [link] - Aztán a kórház előtt Siófokon a négysávoson egyszer csak daráló hangot hallatott a szentem, majd megállt. Azonnal behúztam a kuplungot, majd a közeli járda melletti gyepre vettem az irányt. Nem sejtettem, hogy mi lehet, mert nagyon megijedtem, hogy nagy a baj, és először azt hittem, hogy elment a harmadik sebesség. Kiderült, hogy ilyesmiről szó sincs, csak álló helyzetben nem tudtam sebességbe rakni a motort.

Sokkal szomorúb volt, amit ezután megállapítottam: a gyertyát kivéve az égéstérben aprócska fémszilánkok tömkelege volt. Felhívtam Tibort, minden keleti motor megsegítőjét, és megkérdeztem, hogy letolhatom-e hozzá, mert pont félúton volt a lerohadás helye Közte, és szerény otthonom között.

Tompika spórol. Az ötödik évét töltő laptopot szeretné lecserélni, és össze is rakott erre kicsit több,mint százezer forintot. Bement a nagy Budapest tetszőleges szalonjába, és megvette a pénzéből kikerülő legkomolyabb gépet. 2015 augusztusában.

A laptopot asztaliként használta, mellé tett monitort, hangfalat, egeret, billentyűzetet. Mégis kényelmesebb volt, mint egy asztali, mert hétvégenként hazavihette magával ama nagy Budapestről szerény kicsi falujába.

Tompika én vagyok, és nagyon mérges. A méltán fikázott lenovo z50-75-ből sikerült ugyanis bevásárolni. A notesz fogta magát, és belassult, de nagyon. Minden szuperül működik rajta, csak lassú, nagyon. Win újratelepítés megvolt, ramok és HDD tesztje megvolt, BIOS frissítés megvolt, de a laptop továbbra is rossz. Ez ráadásul csak olaj volt a tűzre, mert több okból is utálom a masinát.

-Takony hajlékonyságú vázszerkezet, ami a szélrózsa minden irányába szét készül folyni, ha az ember rossz helyen fogja meg.
-Hullasegg és túlszínezett képregény közé belőtt színekkel rendelkező fényes FHD kijelző, ami a legkisebb természetes fény hatására olvashatatlanná válik akármekkora fényerőn.
-Botrányos drivermentesség. Nincs chipset-driver, de még a CD meghajtó is beszüntette működését némelyik rendszerek alatt. És még ezer apró-cseprő probléma, ami a linuxhasználattal és elég jó angollal fűszerezett több, mint tíz éves PowerUser múltamat (22 vagyok) figyelembe véve hihetetlen, hogy mindegyik megoldása egy fél napot igényel.
-Szánni való touchpad. Annyira túlérzékeny, hogy a szabad szemmel nem látható részecskék is teljesen képesek megbolondítani. Újkorában is ilyen volt, néha egy kiadós törölgetés helyreteszi, néha meg megunom az egészet és letiltom a (tetszőleges hely vagy testtájék, esetleg testnedv)-be.

Nos! Már el is készültem elméletben az egyik csodálatos tervvel, ami egy gyári, előre elkészített ESC RC-szabályzót lát el jellel. Ez elvileg ha nem is a legpontosabb, te kielégítő eredményt fog adni.

A rototest-research.eu oldaláról lementettem, majd excelbe felvittem teljesítmény-fordulatszám görbék mérési pontjait. A mérési pontokra egy negyedfokú polinomot illesztettem, melynek x tagjai a fordulatszám, y pedig a teljesítmény.

A kapott függvény y értékéből tovább számolok: az ESC -nek továbbított jelbe innen már "csak" két szorzóval kell, hogy belenyúljak: a gáz jel, és egy faktor. A maximális teljesítmény beállítására szeretném a faktort használni, így nem teljes kapacitáson pörög majd a szabályzóm, hanem a megadott értéken. E faktort valószínűleg empirikus úton határozom majd meg (állítgatom, miközben játszok).

A probléma a jel formátumával van. Még nem volt nálam az arduinohoz servo-shield, de leírások szerint - már amiket gyorsan ki tudtam hámozni - nem is kötelező. Elég a szervónak adni egy 5V tápot, egy földet, és egy tetszőleges aljzatról az arduinon jelet. Sajnos eddig jutottam ma, de folytatom a kalandozást, és persze amint megérkeznek majd a hardverek, amint elmúlik a vizsgaidőszak, a tényleges fejlesztésbe is belevetem magam.

Elméleti síkon elkezdtem dolgozni egy koncepción, melynek alapja arduino távvezérlés és 5.8 FPV lenne. A dolog lényegét még nem lőném le, egyelőre csupán annyit, hogy nagyon jó válaszidőkre lenne szükség mind a vezérlés, mind a visszajelzés oldalról, és hogy a projekt célja a nettó szórakozás.

A kérdés, amivel kapcsolatban elsősorban elmélkedni szeretnék veletek közösen az az, hogy vajon megoldható lenne-e, hogy egy villanymotort olyan "működésre" sarkalljak, mint ahogy egy benzinmotor vagy dízelmotor működik. Akár cserélgethetnővé is tenném a programokat, hogy a különböző motorok jelleggörbéjét így szimulálni lehessen.

A hajtáslánc ezen részét némileg módosítani is terveztem, tehát a motor például kapna egy lendkereket, ami csserélhető lenne (ha ez szükséges), így szimulálva a valódi belsőégésű motorok "lendületét", ami felpörgetett motornál hirtelen felengedve a kuplungot a kerekek csúszásához vezet.

A szabályzásnak persze nem kellene végtelen sok pontból álló atompontos görbének lennie, hanem mondjuk fordulatszámszenzorral a fordulatszám függvényében megadhatnék egy néhány pontra illesztett negyed-ötödfokú polinomiális függvényt, ami szerint a motorba érkező feszültséget vezérelném.

Különös véletlenek összjátékaként sikerült egy egész jó minőségű pc-t összehoznom.

Egy embertől megvettem az asztali gépet

32'990 Ft.-

Core i5-2400
Kingston 1*4 GB ddr3
MSI H61M P20 G3 deszka
250 GB HDD
ODD
éééés:
Corsair 430x táp

Ehhez fórumtárstól sikerült újonnan egy

MSI GeForce GTX 1050TI aero itx - kártyát szerezni

39'000 Ft-ért.

Ehhez még elfelejtettem tápkábelt kérni, a bestbyte-ban volt 1799 Ft-ért (ilyenkor mindig kártyával fizetek, hogy egy forintot megspúroljak)

Még megy a benchmarking, de azt már látom, hogy mire lehet számítani. 80% GPU és 70% CPU mellett megy a Dirt Rally betonstabil 60 FPS-el high beállítások mellett. Erre vágytam És rengeteg régi-új címre persze, amit eddig nem adatott meg kipróbálni.

Címek tekintetében jöhetnek vélemények, minthogy az is érdekel, mit lenne érdemes még tenni a géppel, ha érdemes, korszerűsíteni.

Ma a budafoki úton hazafelé sétáltam, amikor egy kisebb zebrán egy kikanyarodó autós nem vett észre és kis híján elütött. Nem jött túl gyorsan, az útjából ki tudtam térni időben hátrafelé.

Ami ezután következett, az én voltam. Egy ősi, fáradtságtól és idegtől fűtött reakcióként izomból rúgtam egyet a hátsó lökhárítóba. Párat léptem az utamat folytatva, amikor a kocsiból kiszállt az emberünk. Én elnézést kértem tőle hogy belerúgtam a kocsiba. Ő kihangsúlyozta, hogy amint észrevett - nem tiszta, hogy a rúgás előtt, vagy után, arra már nem emlékszem - megállt, és hogy az a fontosabb, hogy nem lett semmi bajom, de ne rúgdaljam mások autóját, mert ez így nem pálya.

Elváltak útjaink, majd gondolkozni kezdtem azon, hogy miért rúgtam bele az autóba. Ha már csak az erőviszonyokat nézzük, sem tűnik jó döntésnek. Ha azt nézzük, hogy a sofőrrel szemben kellett volna megvédenem magam adott esetben, akkor sem bíznék a fizikumomban.

Még a nyári léüzemes kalandom, és az ottani pöcs főnökkel való találkozásom is hasonló volt. Ott is az elején nagy volt a szám, aztán a levél végül elmaradt. Az aggresszív nyulat megverik. Ahogy hazáig sétáltam, el kellett borzadnom rajta, hogy ez én vagyok. Saját magam legnagyobb ellensége. Nem mentesíti ez a hülye főnököt a hülyesége alól, és nem mentesíti a vétkes sofőrt a hibája alól. Nem az én feladatom viszont őket megnevelni. Mérnöknek tanulok és nem pedagógusnak. Sem eszközöm (hála az égnek), sem jogom nincs mások hibái felett pálcát törni.

Megfigyeltem magamon a munkakedvet, munkamorált. Egészen addig nyomát sem találtam annak, hogy lenne bármi kedvem az egyetemmel foglalkozni, amíg ez a hét el nem jött. Most szorul a hurok, most muszáj. Most belevetettem magam, és nem is voltam levert, lehangolt a végén, hanem büszke, hogy lám, ezt is megoldottam.

Elért a prokasztinációs betegség tehát. Az élet rövid, és ennek jó részét kihajítom. Nem annak örülök, hogy ezentúl másképp lesz, mert nem lesz. Annak örülök, hogy az elkövetkező két hétben kizökkenek a semmittevés-spirálból, hogy aztán dolgom végeztével boldogan visszacsöppenjek bele. Nem leszek szemernyit sem kevésbé lusta, sem szemernyit szorgosabb. Pedig kellene, de nem ringatom magam illúziókba. Arra most úgy sincs idő. Haladni kell, tolni kell, amíg és ami belefér.

Ez a nap is elérkezett, amire úgy vártam már a februári megvásárlást követően: a motorom felújítása befejeződött, üzembiztos és üzemképes Gertrúd. Igen, már neve is van. Eddig egy nagyon hosszú folyamat vezetett, aminek előző fejezeteit már kifejtettem korábbi írásaimban, így a legutolsó írás óta bekövetkezett változásokat foglalom csak írásba. Az egész művelet kezdetén, Februárban valahogy így nézett ki:

Hirtelen nem is tudom, hogy kronologikus sorrendben haladjak-e inkább, vagy csak brute-force írjam, ami az eszembe jut. A nyár rettenetes és fantasztikus volt, ahogyan lenni szokott, néhány szempontból ilyen, néhányból olyan. Egyvalami biztos azonban: nem csináltam tökéletesen a felújítást, sok helyen másképp járnék el, olcsóbban és ésszerűbben jönnék ki, mint ahogy sikerült. Ezt megpróbálom számszerűsíteni is, a buktatókat figyelembe véve és bemutatva, hol úsztak el a súlyos ezer forintok. A szent excel táblát a következő linken találjátok:
[link]

Sziasztok! A nyár során sok megpróbáltatás ért eddig.

Egy siófoki léüzemben dolgoztam, a neveket és a cégnevet kisatírozom. A kérdésem az, hogy idő előtti távozásom után - engedélyt kaptam bemenni elbúcsúzni a jövő héten - hagyhatok-e ilyen nyílt levelet neki, mennyire illik/szemét dolog az ilyesmi? Illetve fogalmazásbeli korrekciókat is szívesen fogadok, mert nem vagyok benne közel sem biztos, hogy ez a rage-fueled burn-halmaz a legjobb, amit a kezeim közül kiadhatnék.

Tisztelt L!
Szerencsés vagyok, amiért az XYZ töltőüzemében szolgálatot teljesíthettem, de mindenképpen szerettem volna írni Neked, mert nem érzem úgy, hogy ottlétem alatt részedről tisztességes bánásmódban részesültem volna.
Ahol vágják a fát, ott hullik a forgács. Ez az orosz eredetű közmondás mindig az eszembe jut, ha valamilyen munkám során hibát követek el. Tévedni emberi dolog, és ennek megfelelően mivel emberek vagyunk, mi is tévedünk. A tévedések általában vagy szimpla figyelmetlenségből származnak, vagy hibás tudással rendelkező alkalmazottak követik el. Friss munkaerő révén nálam mindkét hibaforrás szerepet játszott, főleg a tudásomban lévő hiányosságok mutatkoztak meg. Ilyen esetekben – ha időben észrevettem, akkor a műszakvezetőtől kérdeztem, ha csak késve, akkor egyből K-hoz mentem, aki oktatott, hogy hogyan kerülhetem el a jövőben az ilyen hibákat, miből vehetem észre, ha kezd egy művelet félrecsúszni.
A műszakvezetőktől is hasznos oktatásban részesültem. Mind A, mind B igyekezett úgy magyarázni, hogy a miérteket és a hogyanokat értsem meg, úgy megjegyezni is sokkal könnyebb volt a műveleteket, ha hibáztam, megértették, hogy hol csúsztam félre, és a helyes mederbe tereltek vissza. Oktatás és kioktatás között azonban véleményem szerint hatalmas különbség van. Nem csupán a segítő szándék és a stílus szempontjából, hanem a végeredményét tekintve is. Az egyik sor végén egy boldog és hasznos munkaerő áll, a másik végéről meg ilyen leveleket kapsz.
Nagyon tettre kész figurának tartom magam, az üzemben is – főleg, ha a tennivaló több volt, mint amennyit a létszám egészségesen elviselt – rengetegszer kérés nélkül besegítettem, ha ellenőrzéseim során körbejártam mindig megkérdeztem a dolgozókat, hogy ki mikor járt kinn, szeretne-e szünetre menni. Persze ha a társaságban volt valaki, akinek vaj volt a füle mögött és kiment volna akkor is, ha éppen akkor ült le, nem őt kérdeztem, hanem valaki megbízhatót, hogy ki mikor járt kint. Mertem kérdezni, mertem vállalni azt, hogy van, amit nem tudhatok, amivel egyszerűen ennyi idő alatt nem találkozom.
Meséltél nekem a munkakezdésem során arról, hogy mennyire fontos a renomé. Ezzel én is egyet kell, hogy értsek, de egy kicsit mégis másképp vélekedek a kérdésről. Szerintem a jó munkakapcsolatok bizalmon alapulnak, amikor a munkás és a műszakvezető egymást segítve, támogatva biztosítja a termelés haladását. Az itt végzett munkám során azt tapasztaltam, hogy ez egy működőképes modell. Nem értem tehát, hogy az ordibálást, a szidalomhullámot miért nem lehetett meghagyni annak a munkaerőnek, ahol a dolgozni akarás hiányzik, ahol ez maradt az utolsó eszközöd a termelés biztosítására.
Mielőtt tovább olvasnál, tudnod kell, hogy én nem haragudtam egy percig sem, bennem semmilyen tüske nem maradt, és remélem, hogy ez kölcsönös. Mégis úgy érzem, tudnod kell, hogy a döntésemhez, hogy korábban eljövök, nagyban hozzájárult, hogy Veled dolgoztam.
Előző munkahelyemen, egy kisvállalkozásban dolgoztam 16 éves koromtól kezdve egészen mostanáig minden nyáron. Ott hasznát vettem a nyelvtudásomnak, a beszélőkémnek. Meg voltak velem elégedve, és minden nyáron emeléssel vártak, hogy nehogy máshová menjek dolgozni. Most uszkve másfélszer annyit keresek ott, mint egy friss alkalmazott, vagy mint itt. És ezt a most-ot az XYZ-ben végzett munkám idejére is értem, hiszen a hétvégéimet, délutánjaimat ott töltöttem, a légkör, a végzett munka természete miatt is.
Azért vágytam mégis az üzembe, mert tapasztalni, tanulni akartam, és ilyen helyen is ki akartam próbálni magam, hogyan állhatnék helyt. Én úgy érzem, hogy a magam részéről minden követ megmozgattam, mindent megtettem. Mégis, lépten-nyomon azzal találtam szembe magam, hogy tajtékozva jössz, és közlöd velem, hogy nekem már rég tudnom kellene ezt, azt, amazt. Egy idő után már nem is fordítottam energiát a magyarázásra, mert megértési hajlandósággal nem találtam szembe magam.
A gépek állásidejének sarzsjelentő-beli rögzítését tekintve pontosan ez volt a helyzet. Sőt! Utána a műszakvezetők kifejezetten a számításos módszert várták el tőlem praktikus okok miatt. Én pedig malmozhattam magamban, hogy kinek tartozom nagyobb lojalitással, hogy a módszerét használjam: a műszakvezetőknek, akik a betanításomat végezték, vagy neked, aki a közvetlen főnököm voltál és irgalmatlanul lehordtál. Ha hibáztam azért, ha nem hallgattam Halász Juditot, azért. És itt talán jogosan visszautalhatok a renomé kérdésére.
A töltőüzemben végzett munkát élveztem, rengeteg új ismerettel és tapasztalattal gazdagodhattam. A jövő évemben esedékes szakmai gyakorlatom helyének kiválasztásakor viszont az XYZ töltőüzemébe a pozíció megpályázását egészen biztosan kihagyom. Nem vágyok vissza a kioktatás-lovak-Halász Judit Bermuda-háromszögbe, nem érzem úgy, hogy ez a szakmai felkészültségem növelésében hasznos szerepet játszhatna.

Ma értem haza Ulmból, családi rokonlátogatás és nyaralás címszó alatt. Az első utam Dorkához vezetett, beszélgettünk egy jót, sétáltunk egy kicsit, jól éreztük magunkat. Ez este tíztől fél tizenkettőig történt. Aztán bementem a munkahelyemre az aktuális műszakvezetővel beszélni pár sort, aki megnyugtatott a légyártás körüli teendőimet illetőleg. Mert hogy ez lett a munkám nyárra: Sió levet segítek tölteni a hatalmas, hangos, és komoly műszaki apparátusok mellett. Körülbelül éjfélkor kigördültem a Sió parkolóból, majd úgy döntöttem, motorozok egy kicsit.

A siófoki Fő tér fényei mindig elvarázsoltak, amikor mellette dolgoztam is, így oda vitt az utam. Az első dolog, amit megpillantottam, az egy peugeot 206, körülötte négy tanácstalan húszéves. Megkérdeztem tőlük, mi a helyzet, mondták, hogy nem indul, nem bírták tolva sem indítani. Na, azért csak lássuk meg - mondtam, majd néhány métert követően tiltáson forgó motorral kilőtt a kis, zöld, lefingott oroszlán. Hiába, lakjon az a Fő téren nyáron, akinek hét anyja van...