Van valami bája annak, amikor a jól kitervelt csel, a bűn, amit el készültél követni, nem sikerül. Mesterlövészként fekszel a tetőn. A szálkereszttel követed minden lépését annak, aki előtted sétál. Téged senki nem lát, a célpont komótosan ballag az egyik közeli pad felé. Visszafojtod a lélegzeted és vársz. A középkorú aktatáskás férfi helyet foglal. Az ujjad a ravaszra helyezed.

Nem engedhetnéd meg magadnak, hogy kétségeid támadtak. Az elmúlt évek, hónapok, hetek történései mind ebbe az irányba mutatnak. Most mégis félsz, egy pillanatra lehunyod a szemed. Amikor a pislantás véget ér, nem látod az aktatáskás embert többé. Eltakarja egy furgon amibe beszáll, majd amilyen lassan jött, ugyanolyan lassan eltűnik.

Lever téged a veríték. Hogy sikerült ezt is elrontani? Perceid voltak, hogy leszedd a szerencsétlent, de Te haboztál. Majd ismét lehunyod a szemed egy pillanatra, mély levegőt veszel és felsóhajtasz. Ugyanebben a pillanatban a téren egy idős néni a galambokat etetve véletlenül ellöki a botját, az hangos csattanással szétrebbenti az éhes sereget. Te is hallod a metsző zörejt, de a szemhéjaid zárva maradnak.

Ma ismét megláttam.

Rád néztem, és olyan erős érzelmek kerítettek a hatalmukba, hogy az egész énem beleremegett.
Nem olyan remegés volt ez, amikor az egyszeri szerelmes térdei megremegnek a szívből vágyott személy láttán.

Gerjesztett együtt rezgés volt ez, ami szorosabb minden köteléknél, tartósabb minden szerelemnél és mélyebb minden emberi kapocsnál amit az egyszeri halandó valaha is elszenvedhet.

Szeretlek. Ez egy apró része csupán annak amit érzek. Tisztellek, és nem akarlak kalitkában látni. Nem akarlak birtokolni. Nem akarlak újra és újra összetörni.

Nem akarok neked fájdalmat, csak örömet. A mosolyod látni, ahogy haladsz léptenként előre. Talán összefúj majd minket a szél. Beszélgessünk addig jókat, és ha egymásnak rendelt a sors, úgyis egybefonódik majd az utunk. Bízok, hiszek és remélek, de mindenek előtt magamtól óvlak, tisztellek, szeretlek. Kétszer törtelek össze, harmadszor nem foglak.

Örülök,

Mert két fülem van és nem vagyok szatyor.

Örülök,

Mert megtaláltam a pillanatragasztót.

Örülök,

Mert nincs kevesebb szilánk, mint leejtés előtt.

Örülök,

Mert én lehetek a legboldogabb bögre.

Lassan minden a helyére kerül

Ezt a pár gondolatot Augusztus 28-án gépeltem le, aztán vártam. Vártam és reménykedtem benne, hogy irányba álltam és az érzéseim lassan stabilan a helyükre kerülnek, és megszűnik az a mindennapos hullámvasút amit a D-val való szakításom után átéltem. Azt szeretném ezzel az összegző és visszatekintő írással elérni, hogy a folyamatot amin átmentem saját magam és a blog összes látogatója számára értelmezhetővé tegyem. Az eddigi bejegyzések pillanatképek voltak az elmémből hormonokkal, nagyon szélsőséges érzelmekkel, amik nehezítik a befogadó dolgát. A következőben leírom pontosan, hogy mit, hogyan csináltam és éreztem és a végére pedig meghozom a konklúziót.

2016 Májusában mentem vissza D-hoz először. A 2016-os nyáron sokat voltunk együtt, az évet valahogy túléltük. Élveztük és szoktuk az együttlakást Budapesten egy aprócska albérletben miközben mind a ketten egyetemre jártunk. A 2017-es nyáron sokat kirándultunk, foglalkoztunk egymással. Volt egy régi, visszatérő problémánk amin mindketten dolgoztunk, és a nyáron úgy tűnt, hogy ezt lassan sikerül leküzdeni. Az ősz nagyon sok terhet tett a vállamra, ez volt a legnehezebb félévem. Tudom, hogy D-val nem foglalkoztam eleget, a félévem viszont nem ment olyan rosszul, csak egy, nem is túl jelentős tárgyat buktam. Neki kicsit nehezebben ment az egyetem, ezt ekkor már jól láttam. Kicsit elhidegültünk az első közös évünkhöz képest, és eldöntöttem, hogy megpróbálom jóvá tenni azt, hogy az előző félévben nem sok időnk jutott a másikra.

Aki figyelemmel követte a blogomat, az tudja, hogy milyen terveim voltak a posztban szereplő motorral. Az élet amilyen kiszámíthatatlan, úgy lett Krisztoff sorsa is az. Most is az egy kicsit, hiszen két motorom van, de csak egy fenekem. Idegesítő, apró részlet ez a történetünkben. Név szerint Krisztoff az új szerzemény. 1976-os gyártmányú, teljesen újáépített Simson S50B a modernebb verzió külső transzformátoros gyújtásával.

Amikor D-val szakítottam, felhívtam a Mestert, hogy nem tudom, mi lesz a motorral. Ő erre csak azt mondta, hogy nem baj, majd lesz másik gazdája, harag nincs, nem is lenne miért. Azért, ha lehet jöjjek le és üljek rá, nézzem meg, hogy milyen. Nem kellett kétszer mondani, mindig kapható voltam az újdonságokra, ahogy most is. Levágtattam Tiborhoz és elvittem a sárkányt egy próbakörre. A motor az első sarok után megállt.

Sziasztok. A hézagosan dokumentált érzelmi hullámvasútról többen panaszkodtak, hogy kicsit kusza volt. Úgy döntöttem, ahogy kisimulnak lassan a vasút hullámai, és egy tartós állapotot elérek, leírom az egészet érthetően és nem érzelmekkel túlfűtve.

Nem tudom, mennyire lenne igény a puzzle összerakására. Gyakorlatilag már leírtam, de nem tudom mennyire érdemes Titeket fárasztani vele. Megfelelő érdeklődés mellett kiteszem, ha csak egy-egy közelebbi fórumozót érdekel, talán elküldöm.

Mostanában sokat tűnődtem azon, hogy mitől lesz két ember összefonódása tartós és jövedelmező. Tettem néhány olyan megállapítást, amibe minden bizonnyal sok ponton bele lehet kötni. Valószínűleg túl általánosak, a kritikát, az újrafogalmazást nagyon szívesen fogadom.

1+1 > 2

Az első dolog ami az eszembe jutott, hogy a kapcsolatban a felek valamilyen módon adnak a másiknak magukból, és így kapnak is a másiktól. Ezáltal mind a ketten jobban érzik magukat ideális esetben. Vannak időszakok, amikor ez az egyensúly felborul, de ha tartósan nem teljesül az 1 + 1 > 2, akkor valaki, vagy mind a ketten boldogtalanok lesznek. Beárnyékolhatja ezt az is, ha a felek egymással szemben nem egyenrangú félként viselkednek. Ha birtoklás-szerű a viszony, benne féltékenység, elvárások, kötöttségek vannak, a légkört mérgezi a nyomás ami a felek viszonyából ered.

A tökéletes kapcsolat nem kell, hogy szerelemmel kezdődjön ...?

A szerelem forrása szerintem a pillanatnyi vonzalom, első benyomás, amit tehet egymásra két ember. Létezik első látásra szerelem, ezt abszolút meg tudom erősíteni. Fülig szerelmesen viszont nehezebb a másik fél természetét felmérni, ésszel végiggondolni, hogy vezet-e az egész valahová, élhető-e a másik személy. Ha valakivel úgy sikerül összemelegedni, hogy már adott egy korábbi ismertség, akkor kevésbé van a születőben lévő romantic relationship abban a veszélyben, hogy a felek nem lesznek kompatibilisek.

Elővettem:
ebben a mozdulatban rejtőzik,
lappang a tudat, hogy estére
belőled semmi nem marad

Zárul a skatulya:
Nincs többé visszaút,
hiába várod, reszketsz
Nem menekülsz előlem.

Sercen a papír:
Eldőlt. Nincs már vissza
Semmi, amiért érdemes
Volna megállni, mégis hogyan?

Fellobban:
Ámulva nézem, apró piros
Lángját egyre közelítem,
Hogy beteljesüljön

Lángol:
Most a legszebb mélyen
belenézve, a papír szélét
Nyaldosva égő tűz.

Elhunyt:
Sorsod nem teljesedett be
Kialudt, mire odaért. Késői
Körmenet, Sírvers ez
Az örök élet felett.

Először tudtam,
Benne maradunk.
Megértettem, hisz
Beleragadunk,
Végül megéreztünk
Amint megérkeztünk
Egy ismerős érzést,
Amiről végig tudtuk,
Azt, hogy ott lapul,
A tétova lépést,
Ahogy mi csetlünk botlunk
Bátortalanul

Végzetünk felé

Elődünk két összetapadt molekula volt,
Mit szerencsés felével a sors egymásnak sodort.
Felszabadult akkor, ott rengeteg hő,
Új anyag tört a semmiből elő.

Bonyolult anyag voltunk

Nyitottunk, majd zártunk, álmos gyűrűvé,
Néha majd' szétvetett a Baeyer-feszültség.
De ahogy az elszigetelt rendszer a képzeleté,
A lokális entrópiacsökkenés sem tart örökké.

Bonyolult anyag voltunk

Változott a környezet, pár proton lehasadt,
Konjugált bázissal a pár egymáson maradt.
Szabad kötőhelyek híján maradt a gerjedés,
Egy helyben forgó, titkos, rezgő megőrülés

Bonyolult anyag voltunk

De el kellett jönnie annak a percnek
Amikor a 6*10^23-ból kilépve mernek
A felek rájönni, az egyszerű részecskék
Hogy az életük több: billió lehetőség.

Bonyolult anyag voltunk

Emlékül megmarad nekünk bizonyítéknak
Nem több: egy számozott füzetlap.
De az anyag is: két reakció után két reakcióhő
Mint vendége ha távozik, másodszor bont pezsgőt.