Csütörtök:

Itthon üvöltözés, este meglógás, pestre felvonatozás. Éjfélkor értem haza fenn, de hála az égnek sikerült - szerencsére az albérlethez közel - szangni egyet. Valami nagyon masszív gyomorideg lehetett rajtam, nem kis rohanást csaptam, de a veszélyes kimenetelű katasztrófát elkerültem.

Péntek: reggeli kelés, gyors átfutás, ismétlés, két nap elég kevés egy mechára. Nem baj, nekifutunk, VBK-n nem olyan nehéz. Másodszor. Szerdán már buktam egyet. Bemegyek, megírom, albérlet, rendrakás, hazamegyek. Az otthoni veszekedés hevében a vonatjegy árán felül összesen 560 Ft volt nálam. A bérletem lejárt, BKV tehát nem opció. Vétkeztem, a vonathoz rohanva valami pótlóbusszal mentem két megállót. Természetesen minden fiktív, elévült, és amúgy sem lenne bizonyítható. Vonat meglett, hazaút. Éhes vagyok. Pénzem elfogyott, de ebben is meglátom az örömöt: ha valaki ki akarna fosztani, akkor önfeledten tudnék rajta derülni, majd átnyújtani az üres tárcát.

Az óra számol. Minden egyes ketyegés visszafordíthatatlanul eső homokszem egy ma még hatalmas sivatagban. Kérlek, ha ezt a bekezdést elolvastad, csukd le a szemed, és válaszolj a feltett kérdésekre. Hol vagy? Mit csinálsz? Jól csinálod? Őszinte vagy?

A fenti kérdésekre adott általános válaszok közül az utolsót emelném ki. Az őszinteséget, szerintem nem a szoros értelmébe véve kell gyakorolni. Számtalan szituáció adódhat, hogy egy kis füllentés szükséges. Itt viszont első sorban az egyén önmagával való őszintesége a kérdés tárgya. Ha a lelkiismeretem tiszta magam előtt, és nem csapom be magam, akkor sokkal könnyebben - pótszerek nélkül - jól érezhetem magam a bőrömben.

Az óra ugyanis számol, és semmi nem hatja meg. Nem fogja érdekelni, hogy nem érted el azt, amit életed során célodnak éreztél. Nem számít az sem, hogy másokkal szemben mit tettél. A másodpercek csak úgy ketyegnek, és mindenkinek közeledik az utolsó szívdobbanása, ami után már esélye sem lesz befoltozni az élete szövetén ütött lyukakat.

Aki eddig figyelemmel kísérte a posztjaimat, az mára tudhatja, hogy egy 1966-os kék simson schwalbe az alany. Egy idős motorszerelőnél pakoltuk össze, azaz pakoltam, mert ő már elég nehezen mozog, jórészt én végeztem a munkát, persze ahol szakértelem kellett, ott átvette, és magyarázott :)

A második nap során befűztünk egy új hátsófék-bovdent, kapott kipufogó-tömítést, letakarítottuk egy kicsit, majd hadd szóljon. Megpróbáltuk pótolni a kilométeróra spirált, de sajnos a lánckerék tengelye túl hosszú volt, és ezért a meghajtó fogaskereket nem tudtuk betenni. Az első lánckerék pedig eléggé ki volt már hegyezve, és a lánc sem mai csirke, úgyhogy kapni fog - vizsgák után - némi törődét az a rész is, és végre mérni fog az óra, új lesz a lánc.

Valami rettenetesen olajos 1:2x keveréket töltöttünk bele, mert csak az volt kéznél. Az első elindulásom nem volt egy sikertörténet: Felültem, és egyszer csak - sisak alatt nem volt feltűnő - nagyon nagy zaj kerekedett. Nem húztam meg a kipufogót, ami most fogta magát, és lefordult. Micsoda szerencse, hogy zárt benzincsappal indultam el, és így észrevettem amikor megállt. Vissza a műhelybe, alig egy kilométer, be az új tömítés, most rendesen meghúzva. Oké, a következő elindulás már igazi sikertörténet volt. Legalább két kilométert megtettem, életemben először forgalomban motorozva. Jó fos volt, mert akkor marták fel az útszakaszon az aszfaltot, és a csatornafedelek körül az egész sávot kihagyták. Legközelebb bölcsebben választok útvonalat, az biztos.

A mester úrhoz beállítottam tegnap, délután egykor. A tárolóba állított schwalbét nagynehezen kiszedtük, majd leszedtük a motorburkolatot, és nekiálltunk.

Elsőnek megmértük hidegen, szárazon a kompressziót. Éppen hogy a kilenc Bar alatt maradt. Az elméleti maximum 9.5, nem tudom, mennyitől számít egy motor kopottnak. Aztán ellenőriztük a szikrát. Elég halovány volt, de volt. A mester varázsolt valamit a gyertyán, majd összeraktuk. Legalább egy órát szerencsétlenkedtünk vele, mire beindult, köszönhetően a szivató helytelen beállításának (folyamatos túlszivatás), gyakorlatilag eláztattuk az egészet benzinnel, nem csoda hogy nem volt hajlandó táncra perdülni.

Aztán miután egyszer beindult, le sem lehetett lőni: életvidám, erős pöfögéssel adta a tudtomra, hogy már nagyon jönne motorozni. Aztán tettem még némi megfigyelést: nincs meg a kürt, a gumik teljesen újak, a bowdenek igencsak idősek már, a lánc sem mai gyerek, nem mér az óra, és teszek fel egy új üléshuzatot, mert nem vészes, de azért repedt. Ja, és a borítás a lámpa körül nem az eredeti, még a helyére sem passzol.

...De ha már nyár van, jól jönne egy fecske. A dongómotoros kerékpárt elvetettem, végleg. Helyette egy Simson Schwalbe lesz a kiválasztott, amin rovom az utakat. Két ütem, teljesen gyári, kék fényezés egyetlenegy pörsenésnyi rozsdával. Sajnos - motorboltot üzemeltető bácsinál van letámasztva pár éve - nem ment, régóta, két-három éve. A mesterrel a következő alkut kötöttük: mivel engem érdekelnek a munkafolyamatok, és vágyok a tanulásra és az új dolgok megismerésére, segítek neki a munkálatokban, ami a következőket takarja: kibányásszuk a motort, letakarítjuk, Karbit tisztítunk és kompressziót mérünk. Ha ezután is megfelelőnek találom, akkor leteszem a pénzt és elnyargalok a naplementébe, ha nem, akkor pedig visszatesszük, kezet rázunk, és elbúcsúzunk egymástól.

A szerkezet egy teljesen gyári 1966-os példány.

Ahhoz, hogy építeni tudjak bármit, aminek köze van a belsőégésű motorokhoz, elsőként tapasztalatot kell szereznem velük. Lesz egy közlekedési eszközöm, ami csak az enyém, és amivel nem kell elszámolnom senkinek. Ami pöfög. Ami egy jó rúgást követően beindul, és meg sem áll alattam a célomig. Kényszerléghűtés, otthon üzemanyagkeverés, kalandozás, túrázás vár rám.

A viharnak, ami ma volt, még semmi előjele nem volt. Kezet rázva üdvözöltük az eladót, aki beinvitált minket az enyhén állatszagú udvarba, Szántód city nem annyira szívében. Előkerült a szerkezet, már látszott, hogy nincs egészen rendben. Hideg motorral a második rúgásra feléledt.

Valami hiányzott a karbiról. Nem értek hozzá, úgyhogy csak néztem az alkatrészt hosszasan elmerengve. - A légszűrő hol van? - Ha Apa nem kérdezi meg, sosem jövök rá. Na mindegy: hideg motorral indítva mohón nyelte a levegőt. Gázadásra felpörgött. A gázkar nem gyári. Kicsit darabokban van. Na nem baj, majd pótoljuk.

Mi ez a furcsa zöld szín? Annyira lekötött a pöfögés utáni sóvárgásom, hogy fel sem tűnt a megrázó tény: az összes idom sérült, majd javított. A gitt kérgesen leválva potyogott a kályhaezüst és világoszöld szerelemgyerekeként született pacsmag alatt. Mert az nem festés volt. Nem az a gond, hogy valaki nem akar darabkákra szedni egy komplikált (nem) szerkezetet... Hanem hogy sajnálja a pénzt / az időt egy 200 Ft-os maszkolószalagra, és csupa paint az ülés és a telók. Csodás.

Miért hirdet az ilyen egyáltalán...? Facebook hirdetés: sürgősen kell a pénz, eladó basszusgitár. Hát ha sürgős, akkor sürgős. A kiírt ár egy tizes. Négy-öt után mehetnék érte. Keleti környéke. Nyalábolom a casht és megyek, sehol semmi, eladó rejtélyesen semmire nem válaszol. Na hát hazajöttem... Valaki ráigért 15-öt, na mondom, annyit én is megadok, ha kell, nincs értelme szőrözni a dologgal.

Ez történt tegnap. Ma konkrét időpontot beszéltünk meg, konkrét hellyel, ugyanaz a szindróma, mint tegnap. Facebook-os sárdobálásba nem megyek bele, egy tapasztaltabb hangszerekkel üzletelő kollegának megírtam a tapasztalataimat. (Konkrétan ő igért rám, de lovagiasan visszalépett amikor beszélgettünk, hogy én is szeretném a gitárt - ezúton is köszönet neki) Ő is megleéve, értetlenül állt a dolog előtt.

Ne játssz egy egyetemista idejével a tizennegyedik héten. Pláne a pénzével.

Semmi válasz sem telefonon, sem facebookon. Ezek után ha keres, vagy eljön ahová és amikor mondom, vagy nincs semmi. Aki sürgősen akar üzletet, az nem így viselkedik. Kenje a hajára a szarját és menjen vele a sóhivatalba. Az ilyen minek tesz fel hirdetést, miért nem dobja az egész hóbelebancot a Dunába, hamarabb megoldódna a gondja. Pukkadjon meg az ilyen, na.

Halál-komolyan kérdezem. Tudom, hogy nem hirdetőoldal, hanem blog, de pár hirdetést tervezek feltenni. Arra gondoltam, hogy nem a szokásos objektív adathalmazt használom, de nem is megyek el a habzó szájú csonti-car féle idegtépő állatkodásig. Egy véleményezést elfogadnék. Nem mindegyikhez jutott eszembe hülyeség, ha van valami ötlet, azt is elfogadom

Ja, és ha valakinek valami megtetszik, attól írjon nyugodtan, hogy nem a hirdetés az elsődleges célom, hanem a lektoráltatás

Soundsation RB515-CE – Western gitár

Meseszép volt, ezért vettem meg. Meg persze a csilingelő hangjáért. Mélye nincs sok, ezzel arra akartam utalni. Hangerőből nem áll olyan rosszul, a teknőszerű – fa és nem plasztik – hát ezen volt hivatott segíteni. A hát és az oldal egy életre megfogja a tekintetet. A nyaka vékony, kényelmes. 11-12 es húrok vannak rajta, csak otthon volt használva, nem látott próbatermet, sem színpadot. Pedig elférne rajta: Belcat PRENER-LC aktív elektronikája van, ami egy piezo-hangszedőből, és egy aktív, 4 sávos eq-ból áll. Tartalmaz továbbá egy digit. hangológépet is. Az XLR csatlakozó – ne aggódj, Jack is van – csak fokozza a használhatóságot. Az egész gitár meglehetősen merev darab, a gerjedésre nem túl hajlamos. Megigérem, hogy nem lopom ki belőle a 9v-elemet. Minőségi veiger puhatok kérhető +4000 Ft-ért.

Nem borús az idő, nem vagyok az egyetemen, a félévemnek vége. Vihar után lehet, kellemesen melegít a nap, de nincs kánikula, nem muszáj megsülni. Bicklivel hazaérek, hátratolom az udvarba, majd a szokott helyére leteszem. A gitár már vár bekészítve a tokjában. Nem tudom, hogy fogom elvinni. Előretolom a kék simson schwalbémat, majd a hátamra veszem a tokot. Elég mulatságosan nézek ki, de hát ez van. A motor második rúgásra beindul, én pedig elindulok az úticélom felé. A part mentén haladok, a vihar az embereket a belvárosba mosta: a vendéglátósok biztosan örülnek. Az én telefonom is megcsörren, hogy helyem van az üzletben, nem győzik az iramot: bocsi srácok, megbeszélt időpont, ezt nem mondhatom le.

A fülemben az Autumn leaves duruzsol, kellemes, andalító tempóval haladok a vasút mellett. Egy kisvendéglő a cél, ahol Botond már vár rám. Kezet rázunk, köszönünk a tulajnak. A motort beállítom az udvarba, Boti összeszerel. A lemenő nap fényénél kezdjük el a játékot. A vendéglőben lassan, de biztosan rendeződnek a vendégek úgy, hogy lássanak, halljanak. Megjön Ő is, mikrofont ragad. Csilingel, lágyan, bársonyosan. Északába nyúlik az idill, a fáradó ujjakért a taps és az elismerő tekintetek kárpótolnak.

A tornádó-lovaglás hivatalosan is véget ért. Nagyon féltem, hogy nem fog D visszafogadni. Nem így lett: még nem volt rajtam túl, és belement, hogy újra megpróbáljuk. Szeretem. Szeretni fogom. Soha nem hagyom el.