olyan kíváncsi vagyok, hogy mit lehet az IS-3-ról kérdezni, tedd már meg, hogy leírod ;-)
(bevallom, ezek a dolgok, mindenféle lenézés nélkül nekem eléggé furcsák tudnak lenni. Amikor veszek egy új tankot, megnézem az adatait, a moduljait, a wotdb-t, és ezzel szépen kialakítok magamban egy elég jó alapot, egy képet - még ehhez jön az, hogy ellenfélnél már volt (ez ugye 100%, garancia master tanker achivement) - tehát mikor megveszem, és először megyek vele is ismerem már, elég jól, és kb. pontosan kialakult véleményem van róla. Ami később persze finomodik, de meg nem változik nagyon. Ebben a dologban nem tévedtem még)
Emiatt a zárójeles szösszenet miatt csodálkozom ezeken a kérdéseken, amik két esett miatt lehetnek, szerintem.
1.: lusták vagytok ezeken a dolgokon végigmenni, és saját véleményt formálni ezekről a dolgokról - megértem, semmi baj, hiszen ezzel már meg is magyarázódott az is, hogy arra is lusták vagytok, hogy visszakeressetek.
2.: tényleg én vagyok a túl intelligens. Na ez azért kis költői túlzás, mert persze, hogy az vagyok, de nem mondanám, hogy mások nem lehetnek még nálam is jobbak;-)
-=Витя=-